Gondoljuk újra a világot

Na, ez tetszik!

A káröröm nem szép dolog, ugye? De néha mégis jólesik, főleg akkor, ha olyan valaki kárán örömködünk, aki megérdemli.

Volt egy fickó, aki életem kezdeti időszakában körülbelül nyolc éven át megkeserítette az életemet, az öröksége pedig még öt-hat évig kitartott, és ölt belülről. Egy nagyképű, öntelt, gúnyos, brutálisan kritikus valakiről van szó, akinek soha nem volt egy jó szava senkihez.

Én az egyik kiválasztott célpontja voltam, komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy kikészítsen. Még írói pályám elején, teljes tudatlanságban az írói szakmát és a kiadói rendszert illetően, amikor a harmadik amatőr próbálkozásommal utasított el egy kiadó, ez a bizonyos illető ezt mondta:

„Ha lenne bármennyi tehetséged, már régen kiadták volna, amit írsz. Inkább valami értelmes dologgal kellene foglalkoznod, nem az írással.”

Voltak pillanatok, amikor komolyan megijedtem attól, hogy nekimegyek, és esetleg megölöm. De mások is így voltak vele, a környezetét idegroncsok alkották.

Jó ideig eltartott, mire rájöttem, hogy az a megoldás, ha kirúgom az életemből, és miután megtettem, még néhány évig eltartott, mire sikerült elfelejtenem, hogy létezett, elfelejtenem a sok gúnyos, undorító, idegesítő megjegyzését.

Tizenegynehány éve nem láttam, az elmúlt tíz évben, talán ha egyszer gondoltam rá. Tegnap pedig véletlenül belefutottam.

Mit vártam volna egy saját bevallása szerint nagymenő, tökéletes, kivételes adottságokkal rendelkező, szuperintelligens és minden nő titkos álma típusú fickótól?

Hát azt, hogy valami különleges ember lesz belőle, akiből kevés van a Földön.

És a valóság? Az pont az ellenkezője.

Három évvel fiatalabb nálam, de sokkal idősebbnek néz ki, teljesen megőszült, felszedett vagy 25 kilót, annyira elhízott, hogy menni alig tud. Teljesen hétköznapi életet él, se hírnévre, se vagyonra nem tett szert, gyönyörű nők sem rajonganak érte. De természetesen most is talált valami okot arra, hogy magát nagymenőnek tartsa. Hogy mit? Hát azt, hogy egy szabadegyetemre jár…

Ez tetszett, örültem neki. Tanultam valamit egy embertípusról. Egy típusról, aminek nincs helye az emberi közösségekben.

Oyama szavai jutnak eszembe: „Ne bizonygasd, hogy te vagy a legjobb! Mutasd meg!”

Bizonygatni mindenki tud, megmutatni, demonstrálni már csak nagyon kevesen.

Nektek voltak hasonló élményeitek? Voltak (vannak) jóakaróitok, akik felőrölték az idegeiteket, aztán minden öntömjénezésük ellenére elbuktak az életben?

Share

Commentek

Előző

Állat az emberben

Következő

Választások felelősség nélkül

  1. Bendegoose írta:

    Szerintem a háttér, a motiváció akkor fontos, ha változtatni akarsz az emberen.

    Először is, a mások megváltoztatása mint cél. Szerintem, nem a szándék fogja megváltoztatni, hanem az, hogy a képességei alapján mit képes feldolgozni abból, amit te esetleg kommunikálsz felé (tegyük hozzá, számomra a mellbeszúrás is kommunikációnak értendő).

    A cél és a szándék nem fogja megváltoztatni, ez igaz, de ezek nélkül semmi nem fogja. Ha te akarsz rajta változtatni, és ő is akar változni, de nincs ehhez eszköz, akkor nem fog történni változás. Bár néha elég az akarat, a döntés, de csak néha.

    A mellbeszúrás is kommunikáció, hiszen van benne valamilyen kapcsolat a két fél között. Bár elég egyoldalú.

  2. Rombododeka írta:

    ha szembe is nézek emlékemmel, fájdalom nélkül nem megy

    Ha fáj, akkor nem néztél vele szembe. A szembenézés azt jelenti, hogy nem vált ki belőled semmiféle önkéntelen reakciót, mint amilyen például a fájdalom vagy akár a szexuális vágy.

  3. Bendegoose

    @ Duncan Shelley:

    A kommunikáció nem függ a szándéktól.

    Szerintem kommunikáció létre sem jön szándék nélkül. Például ez a beszélgetés sem.

    Fogalmi különbség. A kommunikáció minden olyan esemény, ami rendelkezik érzelmi töltéssel és hordoz legalább egy információs elemet. Ez lehet az, hogy meglátsz valakit vagy valamit, ami kivált benned egy folyamatot. Én ezt nevezném kommunikációnak. Vagyis ez a beszélgetés abból jött létre, hogy elolvasva a cikkedet, információt kaptam, ami számomra töltést hordozott, s az aktuális lelkiállapotomnak megfelelően, a meglévő ismeretanyagaim felhasználásával reagáltam, vagyis létrehoztam magam is egy ilyen impulzus+info csomagot, s innentől az események egymást követték eddig a pillanatig. Az, hogy ez tudatos vagy ad hoc jellegű, az nem határozza meg a tartalmát, az csak tőlem, illetve tőled, netán még a közönség reakcióitól függ…

    Minden, ami a materián túl van. Ahogy már írtam, a kulcs ide az érzelmek lesznek.

    A lélekhez a kulcs az érzelmek lennének?

    Igen. Szerintem valahol ott lehet a kulcs, az általad irracionalitásnak nevezett valami. Az, ami hozzáadódik az egyszerű materiális, szerintem jobb szóval mechanikus célokhoz. Mert az állatok is képesek érzékelni és kiadni érzelmi töltéseket és információkat, mégis azok vezérlője csupán lét és fajfenntartásuk lesz. Valami ilyen gondolat motoszkál bennem. De még nem kiforrott, inkább formálódó dolog.

    És vannak a lelki vagy mentális célok, amiknek a célja olyan tapasztalatok begyűjtése, amiket az érzelmek fémjeleznek.

    Miért gondolod így?

    Ez lenne a megkülönböztető rész, amit feljebb is írtam. Ahogy már beszéltük, a lélek, az immateriális jelenlét, ami valamilyen formában meg kell tudjon testesülni az anyagi világban, hogy kommunikációs eseményeket tudjon generálni, kénytelen ezen világ szabályaihoz igazodni és a rendelkezésre álló eszköztárat használni. Szerintem ez az érzelmeknél érhető tetten a legjobban.

    Nem gondolnám, hogy az emberek többsége globális hatást akar kifejteni.

    Én sem. Azért nem, mert már nincsenek akkorák. Ez egy negatívum.

    Igen. Borzasztó.

    Az pedig, hogy Tarkin más perspektívával rendelkezik környezeti tényező.

    Szerntem belső igény. Az ő közegében sem akart sokat az átlag.

    A perspektíva az abból adódik, hogy a környezet mit tesz lehetővé. Az, hogy te abban a környezetben vagy, részben a belső igényeidtől függ, vagyis attól, hogy a tapasztalataid és képességeid adott időpillanatig hova tudtak eljuttatni. Vagyis közvetve igen, egyről beszélünk, csak én mélyebbre ástam. Szerintem.

  4. Bendegoose

    @ Duncan Shelley:

    Szerintem a háttér, a motiváció akkor fontos, ha változtatni akarsz az emberen.

    Ha nincs ilyen célod, okozhat problémát a dolog, olyan értelemben, hogy ellágyíthat, Például van valaki, aki szociopata, és ennek megvan az oka. Megértheted, átérezheted, elfogadhatod, elnézheted a dolgait. De ettől még az, ami. Ha nem tudod megváltoztatni, és mégis beengeded az életedbe azért, mert megérted, miért lett ilyen állat, akkor annak nagyon nagy lehet az ára.

    Vannak olyan körülmények, amik árnyalják az esetet, sőt akár felmentő körülmények is lehetségesek. Olvastam egy cikket, amiben egy fickó késsel megölt valakit, és öt évet kapott, mert törvényileg ez a minimum. Az áldozat hosszú időn át járt a tettes után, elmondta mindennek, gúnyolta, röhögött rajta, égette, zaklatta, majd egyik nap, amikor már több órája ment ez a tortúra és a későbbi tettes nem tudott már hová menekülni, nem tudta lerázni, fogott egy kést és mellbeszúrta.

    Törvényileg mi lett volna a helyes? Fel kellett volna menteni? Lehetséges.

    Értem az okfejtést.
    Először is, a mások megváltoztatása mint cél. Szerintem, nem a szándék fogja megváltoztatni, hanem az, hogy a képességei alapján mit képes feldolgozni abból, amit te esetleg kommunikálsz felé (tegyük hozzá, számomra a mellbeszúrás is kommunikációnak értendő). Vagyis azt kell csak belefoglalni az általad mondottakba, hogy az általad közöltek lecsapódásához és valós hatásaihoz nincs közöd, illetve csak külső szemlélő tudsz lenni. Én csak ennyit akartam ehhez hozzáfűzni. Minden mással egyetértek alapvetően.

  5. Rombododeka

    Az élet akciók és reakciók sorozata, láncreakció, ha szembe is nézek emlékemmel, fájdalom nélkül nem megy, el lehet távolodni ezektől, de ennyire még nem vagyok “földönkívüli”, de haladok efelé…a jelenre koncentrálok, na meg a jövőre….. :-)) azért köszönöm a bíztatást!

  6. Nietz-senki

    “Legszebb öröm a káröröm; mert abban nincs irigység”
    – így szól egy modern-kori közmondás.
    – talán őszintének is lehetne nevezni ilyen alapon.

    Duncan Shelley írta:

    … felszedett vagy 25 kilót, annyira elhízott, hogy menni alig tud. Teljesen hétköznapi életet él

    És még csak genetikai méregtelenítés és fogyást sem ajánlottál neki???

    Duncan Shelley írta:

    … se hírnévre, se vagyonra nem tett szert, gyönyörű nők sem rajonganak érte.

    Ez önmagában nem nagy baj. Annyira nem baj – hogy esély az önálló gondolkodásra.

    Én nagyon sok emberrel találkoztam az életben, akik szándéktól mentesen rombolóan, züllesztően hatottak mindenkire (önmagukra is) – de ezek a “tények” akkor csak érzés szinten voltak jelen bennem; nem igazán tudtam “alátámasztani” sem ideát, sem tév-utat…
    csak azt éreztem akkor, hogy az életről vallott elképzeléseink és ezért hozzáállásunk is fényévekre vannak egymástól – tapasztalat és példa híján én sem tudtam mit kezdeni ezekkel a “barátaimmal”. Már most több tapasztalat, konzekvencia, érv – valamelyest határozottabb okokat és ideákat tudok bemutatni (persze ez sem jelent feltétlen egyetértést) azokban a témákban.

  7. Rombododeka írta:

    van amit nem lehet elfelejteni, továbbmegyünk, igen, elzárjuk az elménk egy fiókjába, jó mélyen, de attól még ott lesz a tudatalattiban, tovább dolgozik rejtetten a háttérben

    Szembenézhetsz dolgokkal. Ha szembenézel valamivel, például egy rossz emlékkel, az azt jelenti, hogy az emlék nem hat rád sehogyan. Nem vált ki semmiféle önkéntelen reakciót. Ez lehetséges.

    Képzeld el, hogy az élet maga nem vált ki belőled önkéntelen reakciókat. 😎

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén