Gondoljuk újra a világot

Miért nem megyünk a Holdra?

Lenni vagy nem lenni?

A mai kérdés sokkal súlyosabb, mint elsőre tűnik. Két idézettel kezdem, amely bevezet titeket a témába, illetve annak megfontolásra érdemes aspektusaiba.

Az első idézet az Egy konspirátor feljegyzéseiből van:

„Ma Magyarországon nagyon sok minden kap ezermilliárd forintokat állami pénzekből: autópálya-építés, metróépítés, sporttámogatás, egyházi támogatás stb. Ezermilliárd forintból tízmilliárd úgy el tud tűnni a bürokrácia útvesztőjében, hogy azt soha nem találja meg többé senki. Észre sem veszi senki.

Ősrégi trükk: kilobbiznak egy nagyszabású beruházást, amely egy igazi pénznyelő automata (például űrkutatás, AIDS-kutatás stb.), és az ezekbe beleöntött elképesztően nagy pénzösszegekből lecsipegetnek, és így hoznak létre több milliárd dolláros titkos pénzalapokat, amiknek sehol nincs nyomuk.”

A második idézet forrása még nem publikus:

„1960. január 23-án, Jacques Piccard és Don Walsh alámerültek a Mariana-árokba, ünnepélyes megnyitójaként egy évtizednek, mely a határok feszegetéséről szólt. A Trieste tengeralattjáró húsz percet töltött a mélyben, majd elindult felfelé, élményekkel és kérdésekkel megrakodva. A válaszok iránti vágy, az élénk tudományos érdeklődés újbóli merüléseket sürgetett, ám azokból semmi nem lett. Az elszánt kutatás fellángolásnak bizonyult csupán, mely hirtelen a közöny vastag falába ütközött, az űrprogram és a Hold meghódítására tett törekvésekhez hasonlóan. A lelkesedés kieresztett gőzként szállt el a semmibe.”

Piccard és Walsh 1960-ban húsz percet töltött a Mariana-árokban. Ezután ötvenkét éven át nem járt ott senki. 2012. március 26-án a rendező James Cameron, egymaga alámerült a Föld legmélyebb pontjaként ismer hasadékba, ahol különféle tudományos méréseket végzett. A tengeralattjáró fejlesztését jóformán ő maga finanszírozta.

A kérdés a következő:

Mi történt ezekkel a nagy projektekkel?

Óriási energiákat mozgósítottak az óceán mélyének felkutatására, még nagyobbakat az űrkutatásra, az űrhajózásra, a Hold meghódítására. Azután hirtelen vége, mintha elvágták volna. Miért? Mi történt?

Nem volt gazdaságos? Kinek nem? Egy kormánynak, illetve a mögötte álló pénztermelő gépezetnek?

Nem volt haszna? Kinek nem volt? Milyen szempontból? Hol és mikor érdekelte egy kormányt, hogy minek van haszna?

Mit gondoltok, mi történt a mélytengeri merülésekkel, a Holdutazással és a többi, ehhez mérhető gigantikus projektekkel?

Share

Commentek

Előző

Ember járt a Marson 50 éve?

Következő

Az első lépés a változás felé

  1. istvan

    @ Duncan Shelley:
    Nem hinném, mivel az ufonauták a NASA-n keresztül az ottani bázisok miatt kitiltották az embereket. Mint hírlik.

  2. pipolaj

    Valakit érdekel itt a Hold,meg a Mariana árok???

  3. ferko998

    @ intergold:
    Azokon az egyéneken lobobómiát kell végrehajtani és akkor már ki is lehet őket állitani egy traffipax mellé.De ha az agyukat teljesen amputálják,akkor abban az intézményben,ahol addig őrizték őket még akár főorvosok is lehetnek.
    😉

  4. intergold

    Jaklin írta:

    @ intergold:
    Itt szerintem egy kicsit összekevertük a két szakmát, a pszichológust és a pszichiátert. Legalábbis itt a kommentekben. A pszichológusokról én azt gondolom, és azt tapasztaltam, hogy sok embernek már azzal segítesz, hogy meghallgatod és beszélsz vele a gondjairól. Nekem is mondták már, hogy mennyire jó volt, hogy meghallgattam valakit és már mosolygott is, meg ment a dolgára. De ez gyakorlatilag a barátok feladata, nem? Ehhez nem feltétlenül kell szakember. De ha van, az persze jó, és én úgy gondolom, hogy ilyen értelemben egy pszichológus lehet hasznos. Kivéve persze, ha nem akarja a pácienst leértékelni, meg nem viszonyul bunkón és lekezelően hozzá.
    A pszichiáter, aki az aggyal próbálkozik lelki problémákat kezelni és nyugtatókat meg antidepresszánsokat ír fel meg elektrosokkol… Nos, én ezt nem tekinteném éppen tudományosnak.
    Igazából én az utóbbira gondoltam, amikor írtam a véleményem Dr. Molotov-ra reagálva.

    Igen, én a pszichológiáról beszélek elsősorban. Az igaz, hogy ez a barátok feladata, de sajnos vannak olyan, struktúrájukban halmozott és /vagy jó ideje épülő lelki vagy mentális problémák, amihez a laikus segítő – barát, lelkész, rabbi, önkéntes stb. – már nem elég. Én ezt már tapasztaltam. Meg sajnos egy elidegenedett társadalomban élünk, ahol az ember szerencsésnek mondhatja magát, ha egyáltalán vannak ilyen kapcsolati hálói.
    A pszichiátriát én sem kedvelem annyira, meg kevesebb tapasztalatom is van róla, de azért az is tény, hogy benn tartanak pár embert, akiknek nem az utcán van a helyük. Nem azt mondom, hogy jó, ahogyan a pszichiátria működik, csakhát van ez az oldal is…

  5. ferko998

    @ nev3rlive:
    Ezt mondom én is.

  6. nev3rlive

    Mit mond az illedelmes terminátor? Elnézést, hogy félbeszakítottam!

  7. Jaklin

    @ intergold:
    Itt szerintem egy kicsit összekevertük a két szakmát, a pszichológust és a pszichiátert. Legalábbis itt a kommentekben. A pszichológusokról én azt gondolom, és azt tapasztaltam, hogy sok embernek már azzal segítesz, hogy meghallgatod és beszélsz vele a gondjairól. Nekem is mondták már, hogy mennyire jó volt, hogy meghallgattam valakit és már mosolygott is, meg ment a dolgára. De ez gyakorlatilag a barátok feladata, nem? Ehhez nem feltétlenül kell szakember. De ha van, az persze jó, és én úgy gondolom, hogy ilyen értelemben egy pszichológus lehet hasznos. Kivéve persze, ha nem akarja a pácienst leértékelni, meg nem viszonyul bunkón és lekezelően hozzá.

    A pszichiáter, aki az aggyal próbálkozik lelki problémákat kezelni és nyugtatókat meg antidepresszánsokat ír fel meg elektrosokkol… Nos, én ezt nem tekinteném éppen tudományosnak.

    Igazából én az utóbbira gondoltam, amikor írtam a véleményem Dr. Molotov-ra reagálva.

  8. viet69

    @ Petra:
    ..és szépen elköszöntek tőlünk, mielőtt
    a föld elpusztult! “Viszlát és kösz a halakat!” 🙂

  9. ferko998

    @ intergold:
    Van igazság abban amit irtál.
    Az a baj,hogy sokan összemossák a picológiát a piciátriával.
    Pedig ez nem helyes.

  10. intergold

    @ Jaklin:
    Ebben szerintem tévedsz. Látogass végig egy pszichológia szemináriumot, beszélgess néhány gyakorló pszichológussal, vannak a szakmának eredményei. Divatos azt mondani, hogy a pszichológia nem talált fel semmit, és ez bizonyos mértékig így is van, hiszen semmi olyat nem hozott be a létezésbe, ami azelőtt nem létezett, de azért feltárt pár pszichés törvényszerűséget, folyamatot, mechanizmust, amik ismeretében hatékonyabban lehet megismerni az embert, és segíteni rajta.

  11. intergold

    @ ferko998:
    Konkrét problémák is olyan, általános törvényszerűségeken alapszanak, amelyek ismeretében segíthet egy idegen, ha ismeri ezen törvényszerűségeket.
    Én nem mondtam, hogy amiben egy pszichológus tudott segíteni, abban senki más nem tudott volna, csak leszögeztem a tényt, hogy segített már rajtam pszichológus.
    Az intézetek belső működését nem kell bemutatni, sajnos, vezetett már a munkám a falak közé. Én sem szeretem.

  12. ferko998

    @ Petra:
    Lájkoltalak ismét udvariasságból,de ez egy rakás kula.
    Ennél többet várunk tűűűled,te jány! :-X

  13. Petra

    viet69 írta:

    ..lehet találtak ott valamit, ami miatt nem kellene többet odamennünk,

    …igen és most támadnak:
    http://elcomercio.pe/player/1384898
    De az emberek ezt is sikeresen visszaverték. 🙂

    Bocsánat, ez elég ízléstelen poén volt. A delfinek nagyon jópofák és bírom őket, mert olyan barátságosak az emberekkel. Meg állítólag okosak is, nem tudom mi a csudát kerestek a parton. Mindenesetre szerencse, hogy volt ott pár tettre kész pasas, így talán mi , emberek is begyűjthettünk egy jó pontot.

    “Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.” (D. Adams)

  14. viet69

    ..lehet találtak ott valamit, ami miatt nem kellene többet odamennünk, ha jártak ott egyáltalán, nem tudom, mindenesetre én nem voltam ott, így semmi biztosat nem tudok-tudunk erről…

  15. kutyagumi

    kisboros írta:

    Hálám jeléül:

    Ezt már nem nézem meg. 😀

  16. kutyagumi

    kisboros írta:

    Tőled tanultam.

    Te vagy az első igazi követőm.
    A doktori címemet és az aláírásomat is másolod.
    Mesterként egy tanács:
    Ne kövess másokat! Mindig csak magadat kövesd, mert egyéniség vagy, nem úgy mint én. :pray:

  17. kisboros

    @ kutyagumi:
    Tőled tanultam.

  18. kutyagumi

    @ kisboros:
    Magas színvonalú válaszod lenyűgözött.
    Köszi! 🙂

  19. Jaklin

    @ Duncan Shelley:
    Kedves Duncan! Az elfoglalt többiek nevében köszönjük a jókívánságokat! A videó király volt. Idén nem kértem a Nyuszitól inkább ajándékcsomagot. 😀

    :bunny: :bunny: :bunny:

  20. ferko998

    kutyagumi írta:

    @ kisboros:
    Ez annyira mély és elvont volt, hogy nem értem, hogyan jön ide.
    Van egy ismerősöm, aki elkezdett küldeni vallási témájú anyagokat. Az elsőt elolvastam, hogy mi lehet. A másodikról azt hittem, hogy valami másról szól. A harmadiknál spam listára tettem a csávót.
    Szerintem ennél összetettebb személyiség vagy.
    Ha nem akarsz félreérthető lenni, javaslom, hogy saját szavaiddal kommentáld a linkjeidet.

    Jogos.Pedig rendes kiscsávónak tartom,de mostanában lusta irni.
    Vagy izomláza lett a gépeléstől? ?:-) ?:-) ?:-)

  21. kutyagumi

    @ kisboros:
    Ez annyira mély és elvont volt, hogy nem értem, hogyan jön ide.
    Van egy ismerősöm, aki elkezdett küldeni vallási témájú anyagokat. Az elsőt elolvastam, hogy mi lehet. A másodikról azt hittem, hogy valami másról szól. A harmadiknál spam listára tettem a csávót.
    Szerintem ennél összetettebb személyiség vagy.
    Ha nem akarsz félreérthető lenni, javaslom, hogy saját szavaiddal kommentáld a linkjeidet.

  22. kutyagumi

    ferko998 írta:

    Ez lesz az a generáció aki el fog tartani téged a munkájával,majd ha öreg leszel

    Hiszen már öreg vagyok, de jó ötlet a befogás.

  23. ferko998

    @ Dr. Kutyagumi:
    És Kisborossal eddig sem voltam rosszban:O

  24. ferko998

    @ Dr. Kutyagumi:
    Az utolsó mondatod telitalálat.Abban pont benne van a lényeg.A többit direkt félreértetted 🙂
    Én leszarom a sitteseket.
    A hivatkozással arra utaltam,hogy manapság már minden hülyegyerek nethuszár gengszter,kemény és véleménye van mindenről.
    Ez lesz az a generáció aki el fog tartani téged a munkájával,majd ha öreg leszel 😛
    Én inkább befogom majd őket és megsütöm vacsorára.Talán lesz rajtuk annyi hús,hogy érdemes legyen. 😥

  25. kisboros

    Dr. Kutyagumi írta:

    Látom elkezdtél barátkozni kisborossal.

    http://www.youtube.com/watch?v=DsY3O7VovPU :poop:

  26. Dr. Kutyagumi

    ferko998 írta:

    Mikor a metró már extrém kalandtúrának minősül?? http://www.youtube.com/watch?v=WdKqXvIipVU

    Látom elkezdtél barátkozni kisborossal. 🙂

    Nekem tetszett. Kimondottan hatásos művészi eszközöket sorakoztat fel és még mondanivalója is van. (Az lepett meg, hogy 500.000 ember látta.)

    Nézek időnként én is természetfilmeket. Vannak például olyan részek, amikben páviánok hergelkednek egymással. Nagyon komolyan veszik magukat, meg veszélyesnek is tűnnek meg minden…

    Szóval, igazad van. Vannak különböző helyzetek, “baráti körök” ilyesmi. Más szokások vannak más-más körökben. Mint mondottam korábban, másfél évig éltem sittesek között. Egyáltalán nem élveztem, soha nem vettem fel a stílusukat, nem voltam a csicskájuk, nem basztattam őket és ők se engem. Ezzel csak azt akarok mondani, hogy attól még, hogy valaki néz tévét, olvas könyvet, nem bunyós stb, attól még elboldogulhat.
    A boldogulás módja lehet tök egyedi is, viszont tényleg képesnek kell lenni elviselni a szituációkat.

  27. ferko998

    kisboros írta:

    Dr. Molotov írta:

    A pszichiátria egy vallás. Majom mondja mak-mak-mak.

    Van egy haverom, akik lelkileg elég ramaty állapotban volt. A látása pedig teljesen rossz volt, szemüveget hordott. Elment Budapestre egy pszichológus-csontkovácshoz, majd a kezelés után mellékhatásként(!) teljesen megjavult a látása.
    Azóta mindenki a fickó telefonszámát kéri tőle.

    Rengeteg ember attól beteg,ahogy bánik a saját testével.Vakok,nyomorultak,életképtelen férgek.Ez egy világméretű jelenség.A mai fiatalokból szó szerint buzikat neveltek.Van egy mondás:”az vagy,amit megeszel”
    És van mégegy:”épp testben ép lélek”
    Nem minden esetben igaz,de azért törekedni kéne rá.Nem külső segitség kell.Várni másra…lófax…
    Amúgy ezeknek az embereknek minek Marianna-árok vagy űrutazás?
    A hangjukat nem birják megemelni,vagy a boltig elvánszorogni.Nézzék csak a “nesönelen”a természetfilmeket,az pont elég nekik.Utána fel kell lépni a faszbukra és le van tudva a napi tevékenység…
    Űrutazás???
    Mikor a metró már extrém kalandtúrának minősül?? http://www.youtube.com/watch?v=WdKqXvIipVU
    Második versszak,a többi nem fontos.(01:22-töl)

  28. nev3rlive

    reklámszatyorbölcsesség 🙂 A divatos az, amihez az átlagember sosem juthat hozzá, mert mire összegyűjti a rávalót, kimegy a divatból.

  29. ferko998

    intergold írta:

    kutyagumi írta:

    Great írta:

    Ez a blog valamiért vonzza az ilyen figurákat. Gondolom, valamelyik diliházban osztogatják a linket.

    Én azt hittem, hogy itt nem értékeli senki túl sokra a pszichiátereket. Talán mégsem az és ezért érzi sértésnek?

    Én sokra értékelem a pszichológiát és a pszichiátriát is. A munkám során látom, hogy szükség van rájuk, mondjon bárki bármit, csak mert lehülyézte egy inkompetens gyerekpszichológus 6 évesen.
    Ráadásul nekem is segített már hatékonyan pszichológus.
    Ami azt illeti, ez Duncan világképének is a gyenge pontja. Megint csak azt mondanám, ne csináljunk vallást – jelen esetben az antipszichiátriából.

    Látatlanban azt kell mondjam,hogy sokkal több “elmeorvost”ismerek,mint te.Az intézeteik belső működésére is valószinűleg nagyob rálátásom van(de licitálhatunk-több oldalt teleirok nevekkel,hivatkozásokkal és konkrét időpontokkal),ezért feltételezem,hogy amilyen segitséget nyujtott neked a picológusod,azt bárki mástól megkaphattad volna.(idősebb,tapasztaltabb valakitől)
    Az antipiciátria,ahogy én tudom csak a módszereiben különbözik.
    Ott is sok ezirányú doktorátussal rendelkező fószer tobzódik.
    Nekem tökmindegy.Erősnek kell lenni minden helyzetben.Hogy segithetne egy konkrét problémán egy vadidegen hülye?Azt se tudja merre van arccal,de tanácsokat osztogat…ugyan már

  30. ferko998

    Alex írta:

    Bár több hozzászólóval is egyet tudok érteni leírok egy saját verziót.

    A politikában, a ruhaviseletben, úgy a tudományos kutatásban is vannak trendek, divathullámok.

    Sokszor azt gondolom, hogy az egyes kutatások azért nem folytatódnak, mert egyszerűen jönnek új emberek (kutatók) új ötletekkel és egyszerűen az ő elgondolásaik jobban tetszenek. Ahogy a Beatles is kifutott egy korszak után, vagy a hippikorszak is lezárult és a kommunizmus is elvesztette a varázsát úgy egyszerűen a Holdutazás sem érdekelt már elég embert a folytatáshoz.

    A valódi tudományban divattrendek vannak???
    Amit “odafenn”úgy itélnek meg,hogy nem tartozik “ránk”,azt nem fogjuk megtudni.Ilyen egyszerű.Nincs ebben misztikus.Ki mondta,hogy ezeknek a kutatásoknak vége?Jaaa,mert a hiradóban nem hallani róla?
    Az más.Akkor biztos vége.

  31. ferko998

    Great írta:

    @ nev3rliv: Mondanivalód, a cikkekhez hozzáfűznivalód nincs, csak sorban kiosztod az embereket ezekkel a reklámszatyorbölcsességekkel. Bizonyára te is olyan emelkedett vagy, hogy másoknak kell eltartaniuk, mert nem tudsz lealacsonyodni odáig, hogy valamihez hozzátegyél valamit. Esetleg próbáld meg, hátha. Bár, sokan mondják, túl optimistán állok az emberekhez.

    Valóban.

  32. ferko998

    nev3rlive írta:

    Az egyetlen helyes módja annak, hogyan fogadj egy sértést, az, hogy nem veszed figyelembe. Ha mégis muszáj rá reagálni, akkor vágj vissza! Ha nem tudsz visszavágni, akkor nevesd ki! Ha nem tudod kinevetni sem, akkor valószínűleg megérdemled. …igen a dilihaz neve: internE.T. )@ Great:

    Téged,kedves @nev3rlive még életedben nem sértettek meg.<-kijelentő mód.

  33. kutyagumi

    kisboros írta:

    Te mit tanácsolnál nekik? Vagy jó nyomon járnak?

    Azt hiszem itt a rákemberek lesz a megoldás és nem a patkányemberek. :zombiekiller:

  34. kisboros

    @ kutyagumi:
    Mutatok egy videót, így, húsvét alkalmából.
    http://www.youtube.com/watch?v=u99q1gfzqLw

    Te mit tanácsolnál nekik? Vagy jó nyomon járnak?

  35. A Duncan Shelley Com minden munkatársa nevében és szívünk minden melegével kívánunk Nektek boldog húsvéti ünnepeket, e bájos és tanulságos kis videóval:

    http://www.youtube.com/watch?v=DCq7XJbah0s

  36. thirdeye

    Csak hogy a cikkhez is hozzászóljak , szerintem nem indokolt , hogy bármit is az orrunkra kössenek . Nem mi finanszíroztuk ezeket a projekteket . A legtöbb ember a saját szomszédját sem ismeri , miért pont ilyen dolgokat ismernénk ?

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén