Név... dátum... helyszín...

Elkezdődött a 2013-as év, térjünk vissza megszokott, komolyabb témáinkhoz és fejtegetéseinkhez.

Komoly szakirodalma van az úgynevezett kockázati tényezőknek, melyek előrébb hozhatják a halált, csökkenthetik az élettartamot. Az alkohol és a dohánycikkek a kockázati tényezők közé vannak sorolva, ahogyan a túlsúly és a stresszes életmód is. Nemrég láttam egy videót: a fickó rágyújtott, majd minden alkalommal, amikor szívott a cigarettájából, pörögtek lefelé a számok, melyek az életének várható hosszát mutatták (ha valaki tudja linkelni a videót, tegye meg, köszönöm).

Jelentős a szakirodalma az úgynevezett egészséget javító tényezőknek is, melyek kitolhatják a halált, növelhetik az élettartamot. Ide szokták sorolni a vegetarianizmust, a meditációt, az aerob jellegű sportokat, a tiszta víz ivását, vagy a vitaminok fogyasztását. Nemrég olvastam egy cikket, mely szerint napi 10 perc séta két évvel hosszabbíthatja meg az életet.

A kockázati tényezők és az egészséget javító tényezők ismertetésében tetten érhetjük a bizonytalanságot, a feltételes módban való fogalmazást, mert kivételek mindenhol vannak. Akadnak az átlagos élettartamnál évtizedekkel hosszabb időt megélt emberek között olyanok, akik több kockázati tényezővel együtt éltek meg magas kort, miközben az egészségjavító tényezőkben sem jeleskedtek.

A body-bulidinget még ma is kockázati tényezőnek tekintik. Az 1952-es év amatőr világbajnoka, Manohar Aich 2012 márciusában volt száz éves. Nyolcvan éve edz, még 99 évesen is napi másfél órát gyúrt. Igaz, pár hónapja leállt az edzéssel, mert kisebb szívrohamot élt át, és most pihen.

Az a táplálkozás, amit folytattam életem nagy részében, semmilyen irányzat szerint sem tekinthető egészségesnek; kábé tizenöt éven át nem ittam vizet; bő tíz évet hagytam ki a sportból, és olyan életet élek, ami rendkívül stresszes. És még élek, sőt beteg sem voltam, leszámítva a gyerekkori betegségeket (bárányhimlő, mumpsz stb.). Igaz, soha nem dohányoztam, nem ittam alkoholt, nem drogoztam, és mindig voltak céljaim, amikről semmilyen körülmények között sem mondtam volna le.

Tizenéves korom óta az van bennem, hogy 2060. augusztus 8-án, 15:30-kor fog meghalni a testem. Honnan van ez a gondolat? És mit jelent? Azt jelenti, hogy bármit teszek is, nem tudom megélni az augusztus 9-ét? És bármit teszek is, megélem az augusztus 7-ét? Tehát, addig gyakorlatilag halhatatlan vagyok?

Egy ideje beszélnek arról, hogy létezik genetikai óra, ami az élethosszt mutatja. Azon túl menni nem lehet. A szív ennyi és ennyi dobbanásra képes, többre nem. Ez az elképzelés megengedi, hogy az életet korábban is be lehet fejezni, nem mondja, hogy a genetikai óra lejártáig halhatatlanság van, de azt annál határozottabban állítja, hogy tovább élni nem lehetséges. Tehát nem számít, hogyan táplálkozom, milyen érzelmi életet élek, hogyan tartom karban a testemet, vannak-e céljaim, mennyi bennem az életöröm, akkor is lejár egyszer az óra és vége?

Valójában ez a cikk többről szól, mint arról, hogy a személyes halálunk előre el van-e döntve, vagy nincs. Mert ha igen a válasz, az azt jelenti, hogy van sors, van előre elrendelés. Ha nem a válasz, akkor nincs.

Ha van előre elrendelés, vajon ki lehet-e lépni a kereteiből? Ha nem lehetséges, miért nem? Ha lehetséges, hogyan? Ha van sors, bele lehet-e látni az előre megírt jövőbe? Ha lehetséges belenézni, hogyan lehet jósolni?

Ha van sors, mitől függ? A csillagok állásától? A bűneinktől? A személyiségtől? A fohászainktól? Azoktól a gondolati és érzelmi mintáktól, amik szerint az életet, a világot, a valóságot látjuk (illetve látni véljük)? Ha van sors, miért van? Mi az oka? Mi hozza létre?

Van szabad akarat? Dönthetünk, ahogyan kedvünk szottyan?

Vagy csupán gépek vagyunk, egy gép részei? Apró, semmit sem irányító, fantáziálgató fogaskerekek egy roppant gépezetben, melyet egészében soha nem leszünk képesek felfogni?

Ti mit gondoltok?

Share

Commentek