Az új törvény nem tetszik. Fogtad?

Sok minden következik, hamarosan. A pokol kézikönyve gyakorlatilag elkészült, rövidesen olvashatjátok. Az új trilógián bő egy hónapja dolgozom teljes gőzzel. Ez a trilógia a Paktum nevet kapta, az első rész címe: A félelem íze. Semmihez nincs köze, amit korábban írtam, és eleve nemzetközi piacra készül. Az első kötet (a szokásos Elme gyilkosai terjedelemben) január végén lesz kész.

A jövő most kezdődik, ahogyan mondják.

Újabb cikksorozattal örvendeztetlek meg benneteket. Véget ért egy korszak az életemben, az írói pályámon, lezárult a naiv amatőr éra, helyükre kerültek bennem a dolgok, a kapuk kinyíltak, ideje hát, hogy a múlt megmaradjon múltnak, és az új korszak úgy kezdődjön el, ahogyan az új korszakoknak el kell kezdődniük.

Ezt az elmúlt korszakot legfőképpen Az elme gyilkosai trilógia jellemezte. Ebben a cikksorozatban erről a trilógiáról szeretnék írni, olyan aspektusokat bemutatva, amik még nem merültek fel.

Először is – a jó erői.

Ez egy olyan téma, ami nem igen szokott feljönni, és nem csak itt, körünkben, hanem nagyon máshol sem. Ha mégis, irracionális megközelítésben, finomkodva, tudomást sem véve a tényekről, a reménybe kapaszkodva, hitbe menekülve.

Vannak erői a jónak? A rossznak bizonyosan vannak. Láthatjuk működését, minden nap. De mi a helyzet a jó oldallal?

Gyakran úgy tűnik, hogy a rossz erői vadul harcolnak ellenünk, éjjel és nappal, mi pedig (nagyvonalúan tekintsük úgy, hogy mi vagyunk a jók) esélytelenül vesztésre állunk. Úgy tűnik, csak a csoda segíthet.

Isten majd hirtelen alászáll és megvívja a mi harcunkat helyettünk, mert ő persze minket tart jónak, és mellettünk áll. Vagy a földönkívüliek szállnak alá, és játsszák végig az isteni forgatókönyvet. Vagy szimplán csak hirtelen minden ember megváltozik, önzetlen, szeretetteljes, jámbor birka lesz belőle, és a Föld olyanná válik, mint egy hollywoodi nyáltenger.

Nagyon furcsa, hogy ha szóba kerül a rossz, az aktivitás kerül szóba. Tevőleges, heves, szenvedélyes, elszánt. A jó meg olyan passzív. Várakozik, reménykedik, szelíd. Ez az, ami általában előkerül, ha témánál vagyunk. Nekem ez a tapasztalatom. A rossz nem finomkodik, a jó meg szinte nem is cselekszik.

Azt gondolom, hogy mindazon dolgok ellenére, amiket látunk és tapasztalunk, lennie kell olyan erőnek is a világon, ami jó. Ez az erő valódi erő, nem szimbolikus. Aktív, hatékony, és nem híve a „tartsd oda a másik orcádat is” öngyilkos elvnek.

Lennie kell jónak is a rossz mellett. Ezt nem elvont módon értem. Nem azért, mert a jó és a rossz párok, melyek összetartoznak, mert nem azok. Nem azért, mert ez volna az élet rendje, mert nem ez. Más okok mondatják velem, hogy a jó erő létezik.

A média a rosszat mutatja. Háború, gyilkosság, katasztrófa, járvány, súlyos intézkedések, adók, a szokásos. A saját bőrünkön érezzük a rossz támadásait, a nehezebb életkörülményeket, a veszteségeket, az összetört álmokat, a betegségeket, a baleseteket, a halál fenyegetését, a halál tényét. Ódákat zengnek a tudomány csodáiról, de ha szükségünk van rá, gyorsan csődöt mond a Nagy Szent Tudomány. A számítástechnika gyakorta ámítástechnika csupán, az orvostudománynak meg (bár igen hatékonyan értékesíti a gyógyszergyárak készítményeit) a gyógyítás nem az erőssége.

Azt látjuk, hogy néhány ember dönt milliók sorsa felett. Olyan emberek, akiket nem igen tartana senki az emberiség legkiemelkedőbb bölcseinek. Ahogyan tanácsadóikat sem. És ők döntenek. Ha ezt találják ki nekünk, akkor ez lesz, ha azt, akkor az. Ilyen keményen, brutálisan, egyszerűen. Ha úgy döntenek, háború lesz, akkor háború lesz. Romhalmazzá válik a város, ahol lakunk, bombatölcsér lesz ott, ahol hajdan álmokat szőttünk, és temetők ott, ahol egykor a gyerekek játszottak.

Mit állít a jó ezzel szembe?

Jámboran mosolygó embereket? Halottakat gyászoló, jajveszékelő öregasszonyokat? Fohászkodó tömegeket? Verseket? Szónoklatokat? Ez csak a szokásos passzív elképzelés a jóról.

Látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy a rossz háborút vív ellenünk, és nem látjuk a jó erőt, ami ténylegesen felveszi a harcot. A szelíden mosolygó bölcsek milliói nem ellenfelei a rossznak, egyszerűen azért nem, mert nekik nincs befolyásuk a dolgok menetére. Ha a rossz erő azt találja ki, hogy bevezet egy intézkedést, amely milliók szenvedését okozza, a ténylegesen létező jó erő képes lenne ezt megakadályozni. Az erő befolyásoló tényező. Nem elképzelés, nem magyarázat, nem remény.

Andan mondta: „A rosszak legerősebb fegyvere, amellyel leigázzák a világot, a jók reménye, hogy a dolgok majd maguktól jóra fordulnak”. Nem ostoba szavak. Tudott valamit, és tudhatott, mert közel volt a tűzhöz.

A rossz harcol ellenünk, céljai nem különösebben titkosak. A jó erőnek nyomát sem látjuk sehol. A rossz mégsem győzött még. Prédák vagyunk, hatalom nélkül, befolyás nélkül, egy világot irányító erővel szemben. És mégsem győzött ez az erő. Hogyan lehetséges ez?

Könnyű azt mondani, hogy a politika mocskos, velejéig romlott, és minden, ami politika, az rossz, és minden politikus egy aljas féreg. Könnyű azt mondani, hogy a gazdasági hatalom zsarnoki, a világ leggazdagabb emberei és vállalatai, a gazdaság meghatározó személyiségei egytől-egyig lelketlen, elnyomó rohadékok. Könnyű azt mondani, hogy az erőszak emberei és szervezetei mind alávaló bűnözők, a kémszervezetek, a hadseregek, a rendőri szervek, a bűnszövetkezetek tagjai és vezetői kivétel nélkül gátlástalan, elvtelen, gonosz emberek. Könnyű ilyet mondani.

Ám, ha ez igaz, akkor a rossz mérhetetlenül erős, a jónak pedig semmi ereje nincs.

Ha ez igaz, akkor érthetetlen, hogy miért nem láncra vert rabszolga mindenki, miért élünk még, miért nem zártak mindegyikünket börtönbe, mert véleményt nyilvánítunk, és miért engedik, hogy álmodozzunk, és néhanapján elérjük, amit akarunk.

Ha tiszta fejjel átgondoljuk a helyzetünket, arra jövünk rá, hogy sokkal szabadabbak vagyunk, mint azt elsőre gondoltuk volna. Boldogok lehetünk, nagy célokat érhetünk el, tanulhatunk, ami tetszik, karriert építhetünk, utazhatunk, és élhetünk a bolygó szinte bármelyik pontján. Felnőhetünk az élethez, és egy napon igazi befolyásra is szert tehetünk.

Mindez lehetetlen volna, ha csak a rossznak lennének erői, és a jónak nem.

Tehát a jónak is vannak erői.

Igaz, a média szinte teljes egészében a rossz szolgálatában áll, ezért csak arról hallunk, a jót tilos említeni. Igaz, a jót úgy állítja be a rossz, mint töketlen, cselekvőképtelen, a tettől rettegő, erőtlen, irracionálisan gondolkodó, reménybe kapaszkodó, a helyzetet átlátni képtelen csűrhét. Mindez azonban ne zavarjon meg minket. Mert nem igaz.

Bizonyosan van jó politikai erő, jó gazdasági erő, jó erőszakszervezet, és bizonyos, hogy ők tevőlegesen lépnek fel a rossz ellen, és a rossznak van kivel és van miért küzdenie. Azért nem győzött még, mert van ellenfele, mert a meccs nincs eldöntve, nincs lejátszva. Nincs vége.

A Kunoichi Klán a jó erő része. Igazán hatékonyak, kemények, nem haboznak, és kegyetlenül értik a dolgukat. Ők, és a hozzájuk hasonlók miatt zárják a rosszak az ajtókat, emelik a falakat, szerelik a biztonsági kamerákat, fizetik a testőröket, és ostorozzák a kémeket, hogy eredménnyel álljanak elő.

A háború létezik. Régen kezdődött, nagyon régen. És nincs vége.

Vannak jó erők. A Kunoichi Klán példa arra, ahogyan a jó erő harcol a rossz erővel.

Ti mit gondoltok, van jó erő?

Share

Commentek