Gondoljuk újra a világot

Kiút a csapdából

Mi maradt belőled?

Szinte mindenki, akit valaha is ismertem, eltévedt. Különös tapasztalat: minél régebbről ismerek valakit, annál valószínűbb, hogy eltévedt. Emlékszem a gyerekkori barátaimra, emlékszem az álmaikra, és látva a későbbi életüket, tudom, hogy eltévedtek. Semmi nem lett azokból a hajdani álmokból. És nem azért, mert azok a hajdani álmok ostobaságok voltak! Nem, dehogy, sőt! Merész, hatalmas, világmegváltó álmok voltak, amikért komolyan érdemes küzdeni.

Sokáig úgy magyaráztam ezt a jelenséget, hogy az emberek többsége eltompul, és nem érzi igazán a lelki fájdalmat. Letér az igazi útjáról, elveszíti, elárulja önmagát, megalázkodik holmi körülmények előtt, és nem fáj neki, vagy nem eléggé. Biztosan nem fáj eléggé, ha képes erre, és nem pusztul bele.

Ismertem egy fickót, aki nagyhatású filmrendező akart lenni, olyan filmekről álmodozott, amikhez képest a Csillagok háborúja említésre sem méltó. Könyvelő lett, még amatőr filmeket sem rendezett soha.

Ismertem egy másik fickót, aki régész akart lenni, az volt minden vágya, hogy megtalálja Atlantiszt. Ajándéktárgyakat árusító boltja lett, múzeumba sem jár.

Ismertem valakit, aki tizenkét évesen már nagy ívű politikai pályára készült, egyesíteni akarta a népeket, hogy ne háborúzzanak. Egy könyvesboltban dolgozik.

Ismertem egy lányt, aki világhírű színésznő akart lenni. Iskolai színdarabokban játszott, filmekből leste a gesztusokat, folyton az alakításairól ábrándozott. Háziasszony lett belőle.

A sor nagyon, sőt elkeserítően hosszú. Majdnem mindenki eltévedt, akit valaha is ismertem.

Sokadmagammal láttam egyszer egy filmet, vagy tizenöt évvel ezelőtt. Két egyetemista, világmegváltó tervekkel, igazi emberjogi aktivisták. Az egyetem után elsodorta őket az élet, tíz évvel később találkoztak. A fickó ugyanaz maradt, a nő nem: megházasodott, született négy gyereke, eléldegélt szépen, csendben az ács férje mellett. A férfi elment meglátogatni. A nő egy kis lakásban lakott, ebédet készített éppen, a gyerekei körülötte játszottak, a nagyobbak segítettek. Udvariasan beszélgettek, mígnem a férfi elvesztette a fejét, és üvölteni kezdett: „Mi az isten lett belőled???”.

Akkoriban még nem értettem, hogyan megy ez, és mi adja a különbséget. Azóta már tudom.

Úgy tűnik, mintha az egész élet, a világ, a természet maga, az istenek, az összes ember arra esküdött volna fel, hogy eltérítsen. Felébredek, és tudom, hogy majdnem minden, ami azon a napon történni fog, megpróbál leszakítani az útról, amin járok. Tudom, hogy így lesz, és tudom, hogy ha sikerül, egy kicsit meghalok majd belül. Egy kicsit mindig meghaltam, amikor sikerült.

Itt ez a feladat, végig kell csinálni, tényleg fontos. Jaj, bejött valami kis apróság, előtte még azt! Jaj, most megint bejött valami, most még ezt! Jaj, már megint! Jaj! Mi is volt az eredeti feladat? Az a régi, egykori, hajdani tennivaló, ami tényleg ért valamit, és amit elhalasztottunk ezredrangú semmiségek miatt? Mi is volt az? Emlékszik még valaki?

Vannak nehézségek, problémák, teszünk ígéreteket, melyek teljesítését elvárják tőlünk és mi is magunktól. Belebonyolódunk az élet játszmáiba, kötelezettségeink lesznek, néha megsérülünk, néha elmegy a kedvünk az egésztől. Mi a kiút?

Azt mondják, nagy erő kell ahhoz, hogy az ember tegye, amit kell, még ha utálja is, lemondjon a gyerekes álmodozásról, és felnőjön végre.

Szerintem nem így van.

Ahhoz kell igazán erő, hogy tartsuk a célt, maradjunk a saját utunkon, dacoljunk mások rosszallásával, elviseljük a büntetést, melyet a környezetünk mér ránk, amiért maradtunk az úton, és minden erőfeszítés ellenére sem hagytuk azt el.

Hogyan tudjuk tartani a célt, hogyan tudunk megmaradni az igazi úton? Úgy, hogy jól választunk. Mert választani kell, méghozzá a FONTOS és a SÜRGŐS között. Szinte mindenki a sürgőst választja – önmaga helyett.

Az egész világ, az élet, a természet, az istenek, mindenki arra esküdött fel, hogy így vagy úgy, de megtanítson minket kesztyűbe dudálni, és rákényszerítsen, hogy a sok-sok-sok sürgős teendőt válasszuk a néhány fontos helyett. Ha ez sikerül, akkor végünk van. Maga az életünk válik ködös álommá.

Tudom, hogy ma, szinte minden, ami történni fog, arra ösztökél majd, hogy elhagyjam az utat, amin járok. Tudom, hogy nem fogom elhagyni. Tudom, hogy nem lesz nagyon könnyű, és valószínűleg néhányan kevésbé szeretnek majd. Mindennek van ára.

Választanod kell a fontos és a sürgős között. Választanod kell önmagad és az eltompultság között.

Mit választasz?

AZ ERŐ a választásból ered.

Share

Commentek

Előző

Háború készül Magyarországon?

Következő

A Nagy Trükk

  1. Alex

    Duncan Shelley írta:

    Pár évvel ezelőtt még más témák is érdekeltek, nem csak a tőzsde.

    A spekuláns az egy állapot. Jellemzője, hogy a legképtelenebb helyzetekben a legképtelenebb dolgokon kezd el gondolkodni. Most végkép semmiféle kontextusban nem gondolkodtam a tőzsdén.

    A keresztapa III. jut eszemebe. A don több éve igyekezett legális üzletet csinálni és elhatárolódni az alvilági praktikáktól. Mikor Joey Zasa merényletet kisérel meg ellene és a többi nagy család keresztapái ellen. Akkor tör ki Michael Corleoneból:
    Én megpróbáltam kiszállni, de ezek erővel visszahúznak!!!

  2. Alex írta:

    Jaj, Duncan, én eddig semmi tiszteletdíjat nem kaptam ettől a Glukhovskytól. Neked már fizetett?

    Nem, hogy a fene egye meg!

    Hm… Maradjunk a csinosnál!

    Hunternek nem egészen ép az arca, nekem meg igen. Tehát szebb vagyok, na.

    Mert Homérosz biztos spekuláns, aki szemben megy a tömeggel. Mint én.

    Pár évvel ezelőtt még más témák is érdekeltek, nem csak a tőzsde. Homérosz olyan, mint akkor volt Alex.

    Jaj, Duncan! Már megint ilyen feladatokkal bízól meg! Múltkor 250 km utaztam és átforgattam Pestet a Stalker miatt, most látom megint csak mehetek nyomozni. De hát mit nem tesz meg az ember érted?!!!

    Nos, ez a minimum. 😎

  3. kisboros írta:

    Fordult elő olyan, hogy a könyveid témája miatt tettek neked keresztbe?

    Nem.

    Hogyan működik ez a valóságban? Ki szó le kinek? Mik a módszerek?

    Na, ezt most nem biztos, hogy értem. Fejtsd ki. Milyen módszerek?

  4. Alex

    Duncan Shelley írta:

    Te meg én vagyunk a főszereplői. Komolyan.

    Jaj, Duncan, én eddig semmi tiszteletdíjat nem kaptam ettől a Glukhovskytól. Neked már fizetett? Pedig micsoda szerep és micsoda alakítás a részemről. Na jó, Te sem voltál olyan rossz.

    Duncan Shelley írta:

    bár persze én szebb vagyok…):

    Hm… Maradjunk a csinosnál! 🙂

    Duncan Shelley írta:

    Homérosz teljesen olyan, mint te, a legképtelenebb helyzetekben a legképtelenebb dolgokon kezd el gondolkodni, meg olyan kérdésekkel áll elő a sötét alagutakban, amik élő embernek nem jutnának eszébe ott és akkor.

    Mert Homérosz biztos spekuláns, aki szemben megy a tömeggel. Mint én. De abban igazad van, hogy Homérosz nem igazán tud lőni, pocsék a lukérzéke (ezt a sötét alagút margójára mondom csak)

    . Duncan Shelley írta:

    Olvasd el, kíváncsi vagyok, egyetértesz-e velem.

    Jaj, Duncan! Már megint ilyen feladatokkal bízól meg! Múltkor 250 km utaztam és átforgattam Pestet a Stalker miatt, most látom megint csak mehetek nyomozni. De hát mit nem tesz meg az ember érted?!!!

  5. kisboros

    Duncan Shelley írta:

    Mindig keresztbe tesz valaki, eddig is így volt.

    Fordult elő olyan, hogy a könyveid témája miatt tettek neked keresztbe?
    Mert mondjuk kényes dolgokat feszegettél.
    Hogyan működik ez a valóságban? Ki szó le kinek? Mik a módszerek?

  6. @ Alex:
    Alex, ismered Dmitry Glukhovsky Metro 2034 című könyvét? Te meg én vagyunk a főszereplői. Komolyan.

    Két fickó bolyong a Moszkva alatti metróban, Kolja és a brigadéros. Kolját Homérosznak becézik, a brigadérost meg Vadásznak.

    Homérosz teljesen olyan, mint te, a legképtelenebb helyzetekben a legképtelenebb dolgokon kezd el gondolkodni, meg olyan kérdésekkel áll elő a sötét alagutakban, amik élő embernek nem jutnának eszébe ott és akkor. A Vadász meg olyan, mint én (bár persze én szebb vagyok…): előbb lő, és azután sem érdekli a válasz. 😀

    Olvasd el, kíváncsi vagyok, egyetértesz-e velem.

  7. kisboros írta:

    Amikor pénzért sakkozol, az már rég nem jó, mert kiöli a sakkból a szépséget.

    Én nem pénzért írok, de pénzt kapok érte.

  8. kisboros írta:

    Számomra ez egy megvalósíthatatlan álom. Egyszerűen azért, mert nem tudom, hogy csináljam.

    Na várj, nekem úgy tűnik, hogy te teremtésről beszélsz, nem emberi életről. Az egy másik kategória. Nincs azzal semmi baj, ha nem tudod, hogyan csináld, ez mindig így van. Kezdetben. Aztán az ember elindul, és szedi össze a mozaikokat.

    Íróként te akár még be is futhatsz, ha nem tesznek neked keresztbe. Bár úgy veszem észre, hogy manapság nem az számít, ki mit ír, hanem hogy mekkora a (szándékosan csapott) felhajtás az író vagy a könyve körül. Frei könyvét sem azért veszik, mert befutott író, hanem mert egy celeb, sokan ismerik a személyét és kíváncsiak rá.

    Mindig keresztbe tesz valaki, eddig is így volt. Meg kell tanulni kezelni. Sok mindent beszennyeznek az üres marketinggel, és ahogyan mondják, egyszer bármit el lehet adni. Egy hollywoodi producer beszélt a sztárokról, azt mondta, ismertséget könnyű szerezni, elismertséget nehéz.

    Sokszor az a baj, hogy van egy csomó álom, egy csomó cél, aztán nem tudod, melyiket válaszd. Megint csak leblokkolsz. Pedig pontosan tudom, hogy ha valamit el akarok érni, csak azzal szabad foglalkoznom.

    Ezt szétszórtságnak hívják. Keres módszereket, amivel kezelheted.

  9. Alex

    kisboros írta:

    Amikor pénzért sakkozol, az már rég nem jó, mert kiöli a sakkból a szépséget.

    De hát az összes nagy művész pénzért árulja a művészetét. Ebben nem látok semmi problémát. A probléma akkor van, ha ők látnak benne pronblémát.

  10. kisboros

    @ Alex:
    Amikor pénzért sakkozol, az már rég nem jó, mert kiöli a sakkból a szépséget.
    Anno, amikor 14 éves voltam, egy verseny utolsó fordulójában az ellenfelem, egy fickó kihívott, és azt mondta, hogy nekem adja a nyereményének a felét, ha leadom neki a pontot. Fura volt, még sose találkoztam ilyennel, aztán egy kis hezitálás után belementem. Persze előre kértem a pénzt. Aztán a következő versenyen, az utolsó fordulóban azzal a faszival játszottam, aki akkor már megnyerte a versenyt. Oda jött hozzám és azt mondta: ő már megnyerte a versenyt, hajlandó játék nélkül döntetlenben kiegyezni velem. Ha elfogadom, biztos harmadik vagyok. És én mit válaszoltam?
    – Mi lenne, ha ide adnád az egész pontot, én meg neked adnám a nyereményem felét? – 14 évesen. Ha belemegy második vagyok. Nem ment bele és én se a döntetlenbe. Kikaptam és hatodik lettem, de akár előrébb is végezhettem volna, csak a többi játékos is egyezkedett.

    Régen szerettem sakkozni, sok időt töltöttem vele. Ma nincs ilyenre idő, mert pénzt kell szerezned, hogy meg tudj élni.
    Nem olyan gépies a sakk, mint azt sokan gondolják. Valamilyen szinten ez is művészet, ahol lehet alkotni. Ebben is van tervezés, lebonyolítás, megérzés, pszichológia, balhé…

    Álmaink kergetésének egyik legnagyobb akadálya, hogy rá vagyunk kényszerítve, hogy a pénzt kergessük. Ezt várja el a családod is, hogy büszkék lehessenek rád.

  11. Alex

    kisboros írta:

    így közönség sincs, ezáltal pénz sincs.

    Azért a sakkból is sokan megélnek. Abban igazad van viszont, hogy hogy mondjuk a teniszhez képest csak a legjobb néhányszáz tud megélni belőle, míg a teniszben az első néhányezer.

    A másik aspektusa viszont az, hogy a sakkra titokban sok pénz megy a művi intelligencia kutatása révén. A sakk ugyanis nagyon alkalmas arra, hogy gondolkodási sémákat vizsgáljunk.

  12. kisboros

    @ Great:
    Olyan a sakk is, mint a többi sport.
    Van edző, vannak edzések, van, aki magát képezi könyvekből, van, aki hobbiból játszik, és van, aki nyerni akar.
    Csak a sakk nem közönségszórakoztató (vagyis itt nincs olyan, hogy oda mennek az emberek üvöltözni, székeket dobálni meg mutogatni, hogy így vezessék le a nyomorult életük okozta feszültséget, amit ők egyébként szurkolásnak gondolnak), így közönség sincs, ezáltal pénz sincs.

  13. Great

    kisboros írta:

    Elindultunk a többiekkel versenyeken, hogy gyakoroljunk egy kicsit, és megnyertem. Amikor meg úgy indultam, hogy most megnyerem, sose sikerült.

    Nem értek a sakkhoz, az MMA-hoz értek. Ott verseny előtt az ember átgondolja, hogy megtett-e mindent, amit tudott, ránéz a feleségére, a gyerekére, a barátaira, felidézi a holnapi terveket, és tudatosítja, hogy ez a harc nem az élete.

    Jeff Monson, a legnagyobb. Koncentrált, de nem görcsös, semmi indulat, csak tudatosan csinálja a tervét: http://www.youtube.com/watch?v=Wm1nz9753TY

  14. Great

    Duncan Shelley írta:

    Író, színész, archeológus, űrhajós, ufókutató.

    Vajon milyen lenne az a világ, ahol minden álom megvalósul? Hogy nézne ki, milyen lenne a táj, milyen lenne egy film a moziban?

  15. kisboros

    Duncan Shelley írta:

    kisboros írta:

    Mondj egy példát olyan álomra, amit nem lehet megvalósítani.
    Bázist építeni a Marson.

    Ez miért? Fejtsd ki.

    Számomra ez egy megvalósíthatatlan álom. Egyszerűen azért, mert nem tudom, hogy csináljam. Lehet, hogy az amerikaiak járkálnak a Marsra, és talán már bázisuk is van ott, de az nem én vagyok, hanem az amerikaiak. Én hogy jussak el a Marsra hogy bázist építhessek?

    Dehogy az. Rohadt nehéz. De mi mással tölteném az időmet?

    Íróként te akár még be is futhatsz, ha nem tesznek neked keresztbe.
    Bár úgy veszem észre, hogy manapság nem az számít, ki mit ír, hanem hogy mekkora a (szándékosan csapott) felhajtás az író vagy a könyve körül. Frei könyvét sem azért veszik, mert befutott író, hanem mert egy celeb, sokan ismerik a személyét és kíváncsiak rá.

    Ez életem tragédiája, amit itt írtál. Komolyan. Nagyon sok mindent utasítottam el, mert nem az volt, amire vágytam, mert kisebb volt, és nem tudtam, mi az, hogy lépések, fokozatok. Ha 20 Ft-od van és 20 milliót akarsz, akkor a következő lépés a 30 Ft, aztán a 40.

    Sokszor az a baj, hogy van egy csomó álom, egy csomó cél, aztán nem tudod, melyiket válaszd.
    Megint csak leblokkolsz.
    Pedig pontosan tudom, hogy ha valamit el akarok érni, csak azzal szabad foglalkoznom. Régen, amikor még kicsi voltam, sok mindent elértem így. Például sakkoztam. Sokszor, a kezdetekkor nem mertem sakk-körre járni, mert mindig kikaptam a többiektől. Aztán tanultam a sakkot, mert szerettem tanulni. Végül sorra nyertem az egyéni versenyeket, aláztam a felnötteket; volt, hogy fogadásokat kötöttek a partijaimra stb. Most is csinálnám szívesen, mert tudom, hogy a sikerhez a nap 24 órájában ezzel kellene foglalkoznom, csak ebből nem lehet megélni.
    Az a poén, hogy nem is terveztem, hogy versenyeket fogok nyerni. Egyszerűen csak szerettem sakkozni, tanultam, aztán jöttek az eredmények. Elindultunk a többiekkel versenyeken, hogy gyakoroljunk egy kicsit, és megnyertem. Amikor meg úgy indultam, hogy most megnyerem, sose sikerült.

  16. kisboros írta:

    Amikor kóstolgattam az ezoterikát, belemásztam az asztrálutazás témába is. Ha tudnék asztrálutazni, felfedezhetném a világegyetemet. Csakhát nem tudok asztrálutazni. Pedig próbáltam. Talán nem eleget.

    Talán nem igazságokkal találkoztál, hanem a szokásos maszlaggal, ezért nem megy.

  17. kisboros írta:

    Mondj egy példát olyan álomra, amit nem lehet megvalósítani.
    Bázist építeni a Marson.

    Ez miért? Fejtsd ki.

    Úgy beszélsz, mintha ez olyan egyszerű volna.

    Dehogy az. Rohadt nehéz. De mi mással tölteném az időmet? 🙂

    A legtöbb embernek azért lesz 20 milliója, mert kellően gátlástalan pszichopata ahhoz, hogy a 20 millióért átgázoljon másokon. A többség (vagy már a kisebbség?) nem ilyen.

    Ez egy nagyon furcsa elképzelés, hogy ez kell a pénzhez. Nem ez kell. Ajánlottak 900.000 dollárt egy történetemért, ami több, mint 20 millió forint. Nem gázoltam át senkin. Ismerek három olyan embert, akik üzletemberként kerestek 20 millió dollárnál többet, és az ügyfeleik, társaik imádják őket. Ők sem gázoltak át senkin.

    Rájön, hogy amit gyerekként a tévében látott, az nem a valóság, és nem lesz belőle halhatatlan varázsló.

    Ilyen hozzáállással biztosan nem. De kell valaki, aki kívülről totál őrültnek látszik, belülről meg csak önmaga, végigmegy az úton, az lesz, aztán elkezd tanítani másokat.

    Az adottság és a tehetség nem mindenkinél egyforma. Nekem nincs ötletem, hogyan szerezzek 20 milliót, másnak biztos van.

    Ez életem tragédiája, amit itt írtál. Komolyan. Nagyon sok mindent utasítottam el, mert nem az volt, amire vágytam, mert kisebb volt, és nem tudtam, mi az, hogy lépések, fokozatok. Ha 20 Ft-od van és 20 milliót akarsz, akkor a következő lépés a 30 Ft, aztán a 40.

  18. hochenz írta:

    Talán nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak a gyerekkori céljaink megvalósításáról, hanem az, hogy mi érezzük úgy, hogy haladunk valamerre.

    Amíg egyre nagyobb játszmákat játszol, addig minden rendben. Ha egyre kisebbeket, akkor gáz van.

  19. @ goldenconnie:
    Hé, és ha én nem akarok menni? 😀

  20. kisboros

    Duncan Shelley írta:

    Író, színész, archeológus, űrhajós, ufókutató.

    Az “űrhajós” és az ufókutató talán nem is olyan megvalósíthatatlan.
    Amikor kóstolgattam az ezoterikát, belemásztam az asztrálutazás témába is.
    Ha tudnék asztrálutazni, felfedezhetném a világegyetemet. Csakhát nem tudok asztrálutazni. Pedig próbáltam. Talán nem eleget.

  21. Fisher írta:

    Érdekesnek vélem, hogy a legtöbben az álmot egy korán létrejövő, magasan elhelyezett célként írják le. (legalábbis én így értelmeztem az írásokat)

    Sam, kellenek ezek a szentségek, amikhez mérjük magunkat, amik mutatják az irányt, ami felfelé van.

    születésem pillanatától a katonai repülés vonz

    Nem értem, akkor hogyan lettél kém?

  22. Mariska írta:

    Ez olyan mint szerelmesnek lenni. Elmerülni egy ölelés végtelen időtlen pillanatában.

    Mi másért akarnám jobbá tenni a világot, mint azért, mert féltem azokat, akiket szeretek? Ezért én nem lehetek senki, nem lehetek egy magának élő árnyék, nem lehetek báb indulatos tábornokok és megélhetési politikusok kezében. Ha bántódása esik valakinek, aki fontos nekem, nem vígasztal a közhely, hogy ilyen az élet, mert nem ilyen.

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén