Gondoljuk újra a világot

Ismerőseid átlaga vagy

Évek óta hallom: „Te vagy az ismerőseid átlaga”, „Hat legközelebbi ismerősöd átlaga vagy”, „Nézd meg, hogyan él öt legközelebbi ismerősöd, öt év múlva te is úgy fogsz élni, ahogyan ők most”, és így tovább, ennek az elvnek különféle verzióit.

Mindig is éreztem, hogy van ebben valami, de nem tudtam megérteni, nem tudtam levezetni, hogy hogyan működik. Az világos, hogy a környezetünk hat ránk, hogy magunkon, személyiségünkön és életünkön hordjuk azoknak az embereknek a lenyomatát, akikre hallgatunk.

Csakhogy, az elv nem így működik. Nem azért leszünk a környezetünk átlaga, mert hallgatunk rájuk. Talán senkire sem hallgatunk, mégis olyanok leszünk. De akkor hogyan?

Erre nemrég jöttem rá, szinte véletlenül. Ismeritek azt a fajta megrázó, katartikus felismerést, amikor megállni látszik az idő? Ez is ilyen volt.

A környezetünkben lévő emberek problémakezelő módszere az, ami hat ránk, és ezen a módon működik az elv, emiatt igaz, hogy a környezetünk átlaga vagyunk.

Figyeljetek a különbségre: nem probléma-MEGOLDÓ módszerről van szó, hanem probléma-KEZELŐ módszerről. Ez egy szokás, ahogyan reagálunk a problémák megjelenésére, az egyáltalán nem biztos, hogy a módszer megoldja a problémákat.

Gyerekkoromban olyan emberek közt éltem, akik különféle praktikákkal próbáltak pénzhez jutni, segélyekkel, pótlékokkal, mindenféle használati tárgyak, gyümölcsök, zöldségek, ruhák adás-vételével. Ebben a közegben éltem, ebben a világban, és rám ragadt, hogy igen, ez a módja az anyagi problémák kezelésének. Sokáig ugyanezt csináltam, egyszerűen azért, mert azt hittem, hogy ez a normális.

Ma szinte csak olyan emberek vesznek körül, akik a problémáikat aktivitással + tanulással + a komfortzóna határainak feszegetésével kezelik. Úgy gondolom, hogy ez a helyes, ez a megfelelő módszer. Minden konfliktusom azokkal az emberekkel van, akik másképpen kezelik a problémákat. Nemrég hallottam egy fickóról, aki valamikor régen az életem része volt, és aki épp mostanában arra hajt, hogy hozzájusson egy segélyhez. Szavakba önteni nem tudom, mennyire megrázott, hogy ő ennyire leragadt abban a régi posványban.

Tizenéves korom baráti társaságának egyik tagja egyszer csak elkezdett lopni. Ahányszor elmentünk egy zöldséges mellett, ellopott valamit a kirakott ládákból, később a közértből is lopott, rágót vagy csokit. Nekem ez nem tetszett, folyamatos konfliktusunk volt belőle. Ő gyávának nevezett, amiért nem merem megtenni, én meg őt pitiáner senkinek, amiért megteszi. Hónapokon át ment ez a harc közöttünk, majd egyik este, amikor összejött a társaság, büszkén kérkedve mesélte, hogy ellopott egy hajszárítót az üzletből. Az volt az a perc, amikor utoljára álltam vele szóba, amikor utoljára voltam hajlandó felismerni. Attól a perctől fogva számomra ő nem létezett.

„Ismerőseid átlaga vagy.” „Nézd meg, kik vesznek körül, és olyan leszel te is (vagy már olyan vagy).” Ez teljesen igaz.

A dolog úgy működik, hogy átvesszük a környezetünkben elterjedt, abban normálisnak látszó problémakezelő módszert. Az emberek olyan életet élnek, amilyet a problémakezelő módszerük lehetővé tesz a számukra. Ha úgy bánunk a problémáinkkal, ahogyan a minket körülvevő emberek, nem juthatunk messzebbre, mint ők.

Megváltozni úgy lehet, hogy elkezdünk más problémakezelő elveket elfogadni és használni. Ez természetesen azonnali és folyamatos konfliktust fog eredményezni azokkal, akik nem értenek egyet. Békére lelhetünk, ha visszasüppedünk oda, ahonnan próbálunk kitörni – vagy más emberek társaságát keressük, akik azokat az elveket vallják, amiket mi.

A környezetünk átlaga vagyunk. Tehát jól meg kell gondolnunk, kik között élünk. Lehetséges, hogy eljött az ideje a környezetváltozásnak.

Share

Commentek

Előző

Az ember árammal működik

Következő

A biológia Szent Grálja I. rész

  1. Fecske

    @ Duncan Shelley:
    Én fordítva szeretném ezt: olyan ember / lény szeretnék lenni, akinek feloldották a blokkolt emlékeit, törölték a beültetett emlékeit, intelligenciám, kreativitásom és érzelmi állapotom az egekben lenne…
    Ezután a függetlenség már jönne magától. 🙂
    Állítólag vannak ilyen módszerek, amivel az emlékoldás elérhető, ilyet ismersz-e?

  2. Nem kell a pénzért dolgoznom, nem kell a pénzért eladnom az időmet, feladnom az elveimet, vagy feladni, eltűrni, elviselni BÁRMIT, amit egyébként nem tennék meg. A pénzem soha nem szab határt a fantáziámnak, mert van elég. Ezt jelenti az anyagi függetlenség.

    Nem kell élve elrohadnom egy érzelmi zsarolásra épülő “kapcsolatban”, nem kell feladnom magam egy érzelmi kapcsolatért, nem kell kifacsarnom,kifordítanom magam valaki érzelmeiért. Ezt jelenti az érzelmi függetlenség.

    Nem vagyok hívője semminek, nem ragadok bele semmibe, nincsenek vesszőparipáim, nem egy kötött hitrendszerből vagy gondolatrendszerből nézek és értékelek mindent. Ezt jelenti a szellemi függetlenség.

    A többit már kitaláljátok. 🙂

    A függetlenség a legjobb dolgok egyike.

  3. stargate

    Duncan Shelley írta:

    Teljes függetlenséget kell elérni, és azután már nem olyan nehéz. Függetlenség anyagi, fizikai, érzelmi, erkölcsi, etikai, szellemi értelemben.

    Ezt csak nagyfokú boldogtalanság árán tudom elképzelni.
    Amit leírtál, az már nem felel meg az ember definíciójaként.

    Vagy nem értem…. :-((

  4. Fecske

    @ Bendegoose:
    Nem hiszem, hogy a függetlenségen azt kellene érteni, hogy minden beérkező impulzust elutasítanánk. Hanem hogy hagyod-e magadon keresztüláramlani, anélkül, hogy ez hatással lenne rád vagy sem. Ezt az Én független énem döntené el.
    Gondolom.

  5. Fecske

    Duncan Shelley írta:

    Teljes függetlenséget kell elérni, és azután már nem olyan nehéz. Függetlenség anyagi, fizikai, érzelmi, erkölcsi, etikai, szellemi értelemben.

    A “mit” kellene csinálni, azt értem; a kérdésem az, hogy “hogyan”.
    Egy hasonlattal élve, tegyük fel, hogy estére vendégeket vársz. “mit” = Meg akarod őket vendégelni finom enni- és innivalókkal, a cél az, hogy jól érezzék magukat. (Nekem is ez a célom 🙂 )
    “hogyan”= rendbe szeded a kecót, hogy kinézzen valahogy: felemeled a telefont és hívsz valakit, aki kitakarít vagy magad fogod meg a porszívót ésatöbbit, nekilátsz. Aztán rendelsz valami ó helyről kaját, vagy begyújtod a tűzhelyet és zöldésget pucolsz, a húst bepácolod ésatöbbi.
    Fontos a megfelelő időbeli és helybeli sorrend, és a célodhoz minden egyes tetteddel közelebb kerülsz.
    A kérdésem erre irányult, milyen lépéseket kell megtennem, hogy az áhított célt (a függetlenséget) elérjem. Ebben teljesen vakon vagyok most. :-((

  6. Bendegoose

    @ Duncan Shelley:
    Teljes függetlenséget kell elérni, és azután már nem olyan nehéz. Függetlenség anyagi, fizikai, érzelmi, erkölcsi, etikai, szellemi értelemben.

    Szerintem azért az mindenképpen kérdés, hogy a cél valóban a függetlenség-e. Ez azt jelentené, hogy valójában minden beérkező impulzust elutasítasz. De akkor képtelen vagy a fejlődésre, változásra. Megrekedsz, nem jutsz sehova.
    Szerintem az, hogy elfogadjuk, hogy minden hat ránk és torzít a személyiségünkön, csupán az első lépés. A második lépés a felelősségvállalás és a figyelem megfelelő szintre történő fejlesztése. Mert ha a beérkező impulzusokat egy kitűzött belső cél érdekében leválaogatod, azzal engeded azon hatások érvényesülését, amikre igényt tartasz. Ez a figyelem. A felelősség pedig ott jön be, hogy felfogod, hogy ha így szűrsz, akkor saját szociális potenciálodat korlátozod be, s lehet, hogy valami olyan impulzust nem kapsz meg, ami pont olyan irányban változtatna rajtad, ami hozzájárul az életed gyökeres átalakulásához.

    Szerintem az ember egója és az az alapján hozott döntések egy védelmi reakciósor, a túlságosan bonyolult rendszerre való ösztönös válaszunk formája. Semmi más nem táplálja, mint a félelem. Attól, hogy nem irányíthatjuk az eseményeket, s nem mi vagyunk a döntési pozícióban. Kérdés, hogy ha leszegényítjük a szociális rendszer kínálta lehetőségeket, valóban mi leszünk-e kontrollban? Ha az emberiségre, mint faji közösségre egységként tekintünk, szociális organizmusként, akkor vajon egy pár deviáns sejt valóban érdemi elváltozásokat tud-e hozni az organizmus működésében? Vagy a saját belső erői által vezérelve ki és megkerüli a rendszer azokat, hogy az elérni kívánt, sejtszinten meg nem értett, a teljes szervezetre vonatkozó hatásokat végül kifejtse? S vajon nem támadja-e meg a hibásan működő területet a szervezet, mint rákos sejteket? Kizárva azokat a működésből?
    S ha sikerül elérned, hogy ne érjenek impulzusok, akkor mit jelent majd tovább élni? Mert ha nincs bemenet, de fenntartasz kimenetet, vagyis megpróbálsz visszahatni a rendszerre, akkor miért is gondolod, hogy a te behatásaid értékesebbek, s a rendszer egészére pozitívabb hatásúak, mint amiket kizártál?

    Szerintem nem átlagok vagyunk, hanem csomópontok, amiken keresztül áramlik az információ. Ha ezt elkezdjük szabályozni, azzal mi is közvetett hatásokat generálunk a velünk kapcsolatban álló vagy kapcsolatba kerülő csomópontokra. A szabályozás személyiségünk által fogalmazódik meg. Személyiségünk érzelmi reakcióink és emlékeink összessége élményeinkre, s ezáltal ki sem alakulhatott volna, ha nem érnek el hozzánk a környező csomópontokból az információk…

    Szerintem…

  7. Zedge írta:

    gyűjtök egy jó és hatékony agyturkászra.

    Van egy orosz fickó, aki forradalmi módon segít a drogosoknak. Felnyitja az agyat és folyékony hidrogénnel elöli az egyik agyterületet. Akik túlélik, azok 14 %-a a műtétet követő 5 évben sem nyúl újra droghoz. 14 %! Elképesztő tudományos szenzáció! Lobbiznak is a nobeldíjért…

    Mondjuk, Kolumbiában kifejlesztettek egy módszert, ami 100 %-ban működik, és csak autógumik meg benzin kell hozzá. A statisztikák szerint a kezeltek egyike sem nyúlt többé a droghoz.

  8. Fecske írta:

    Van-e ötleted (vagy bárkinek) hogyan lehet ezektől megszabadulni? És nem csak az ilyen családi örökségtől, hanem ami korábbról származik?

    Ez nem csak családi lehet, hanem mindenféle.

    Teljes függetlenséget kell elérni, és azután már nem olyan nehéz. Függetlenség anyagi, fizikai, érzelmi, erkölcsi, etikai, szellemi értelemben.

  9. Fecske

    Duncan Shelley írta:

    Ez fontos, de az örökségük azért megmarad. Főleg értékrendben, hozzáállásban, meg szavakba nem konvertálódó érzelmi gátakban.

    Erre gondoltam! :yes: :yes: :yes: Köszönöm, hogy szavakba öntötted.
    Van-e ötleted (vagy bárkinek) hogyan lehet ezektől megszabadulni? És nem csak az ilyen családi örökségtől, hanem ami korábbról származik?

  10. Zedge

    @ Duncan Shelley:

    Egyetértek, de ha másra irányítom a figyelmem, akkor egyre kevésbé befolyásolnak a múlt eseményei. Tudom egyszer még szembesülni kell a múlt árnyaival, gyűjtök egy jó és hatékony agyturkászra. 🙁

  11. Zedge írta:

    Szerintem az összes “idiótával” elnézést nem értelmes lénnyel meg kell szakítani a kapcsolatot, így nem befolyásolja az életünket.

    Ez fontos, de az örökségük azért megmarad. Főleg értékrendben, hozzáállásban, meg szavakba nem konvertálódó érzelmi gátakban.

  12. Zedge

    Szerintem az összes “idiótával” elnézést nem értelmes lénnyel meg kell szakítani a kapcsolatot, így nem befolyásolja az életünket. Aki meg kiérdemli a figyelmet azzal lehet foglalkozni, de ilyen nem túl sok van.

  13. Fecske

    Én azt gondolom, hogy az “ismerőseid”-et le lehet szűkíteni a “családod”-ra. Az vagy, és olyan vagy amit a közvetlen környezetedben tapasztaltál. Főleg gyerekkori tapasztalatokra gondolok. Rohadtul nehéz elképzelni, hogy a világ / dolgok másképpen is működhetnének.
    Nálunk otthon az dívott, hogy senki nem beszél meg a másikkal semmit. Oldd meg, ne zaklass vele. Kommunikációban nem is vagyok erős, de még csak értelmes mintákat sem látok magam körül. Problémákra a következő reakciókat tapasztalom
    – kenjük el, dumáljunk mellé
    – nem is válaszolunk rá
    – vicceljük el
    – “pofád befogod!” vagyis agresszió
    – bűntudatkeltés: (ez is) temiattad van
    – fogjuk rá valaki másra: egy harmadik fél miatt van stb.
    A legritkább esetben (vagy inkább sohasem) tapasztalok olyan kommunikációs mintát, ami értelmes eredményre vezetne.
    Még a filmekben, regényekben sem találok ilyet.
    Pedig kellene lennie valahol………………..?

  14. tunder

    Ezt én is értem.
    Tényleg Párommal már évek óta agyalunk rajta, mi legyen,milyen módon, hogyan tágítsuk a komfortzónánkat. Nagyon nem mindegy, kikkel vagyunk körülvéve. Kivel vagyunk együtt.
    A családtagjaim nagy része vállalkozó, csak én vagyok alkalmazott, férjemmel együtt. El is távolodtam a családtól, amióta alkalmazott vagyok.
    Más élet,más hozzáállás, pedig én ebben nőttem fel. Párom nem, ő mégis azon van, hogy saját cégünk legyen. Látja a én családomat.

    Anyuék mindig is alkalmazottként akartak létezni, minket irigyelnek. Ne legyen idegeskedés, nincs felelősség, nincs éjfélig munka, nincs szabadidő, nem a KEDVES VEVŐ az úr , ő mondja mit szeretne, mert abból élünk. Nincs fix fizetés.
    Ha a Kedves Vevő szombaton 5- kor kér valamit, akkor megkapja.

    Most néhány hónap és a magam ura leszek. Család lebeszél róla. Szerintük jó az alkalmazotti lét! A fent említett problémák miatt.

    Ha egy vállalkozónak, nincs pénze, akkor tudja valamit elcseszett, és gyorsan keresi a megoldást, mert fontos és élni kell. Kihúzza magát a kakiból.

    Párom az egyedüli, aki nem hagyja, hogy elkényelmesedjek. 4 éve már alkalmazott vagyok és ideje lesz váltanom.
    Nagyon-nagyon kényelmes, hétfőtől péntekig bejárni fix időre és fix időben végezni, akármi van, pénzem megkapom.
    A munkatársak, akik körül vesznek, ragaszkodnak hozzám,vagy inkább én ragaszkodom hozzájuk és nehéz a váltás.
    Ez a cikk megerősített abban, hogy jó felé haladok.

  15. balisto

    @ stargate:

    meg nekünk, is, kedves stargate

  16. balisto

    Duncan Shelley írta:

    @ balisto:
    A kényelem és a biztonság iránti vágyunk sok baj forrása. Nem a legjobb tárgyai vágyainknak, mert mindkettő tétlenséghez vezet. Jó lenne ezt a kettőt felszámolni, vagy magunkban megtalálni őket.

    Ez igy van. Megszokashoz, tetlenseghez, aztan meg talan fasultsaghoz vezet.
    Nem tudom, fel lehet-e örökre szamolni ezt magunkban.
    Merthogy…. tudod, a biztonsag….

  17. stargate

    “Megváltozni úgy lehet, hogy elkezdünk más problémakezelő elveket elfogadni és használni. Ez természetesen azonnali és folyamatos konfliktust fog eredményezni azokkal, akik nem értenek egyet. Békére lelhetünk, ha visszasüppedünk oda, ahonnan próbálunk kitörni – vagy más emberek társaságát keressük, akik azokat az elveket vallják, amiket mi.”

    Ez nagyon kemény dolog!!! Láttam már néhány embert belehalni – szó szerint -, vagy belerokkanni testileg-lelkileg. Magam is padlót fogtam már emiatt néhányszor.

    Amikor megjelenik a felismerés, a mindet sejtet átható bizonyosság arról, hogy mi történik körülöttem és velem….mindez hova vezet…….és világít az út fényesen, mutatva az irányt, de az életem szereplői ezt képtelenek megérteni…..

    Valóban képtelenek felfogni abból a nézőpontból, ahonnan nekem sikerült kimozdulni és ahol ők ott maradtak – tehát haragudni nem lehet ezért és a szeretet sem múlik el.

    A megalkuvás “halálos”, a kilépés fájdalmas. Ezt a helyzetet kell megtanulni kezelni. Nekem biztosan.

  18. @ balisto:
    A kényelem és a biztonság iránti vágyunk sok baj forrása. Nem a legjobb tárgyai vágyainknak, mert mindkettő tétlenséghez vezet. Jó lenne ezt a kettőt felszámolni, vagy magunkban megtalálni őket.

  19. @ …998:
    Nem hallhattad, mert most találtam ki. Mármint a módszert, azt, hogy mit veszünk át.

    Pedig eléggé nylvánvaló…

  20. balisto

    Great írta:

    A feleségem családjának minden tagja volt börtönben, “kell valami, legyél tökös, vedd el” kb ez a hozzáállásuk az élethez. Náluk a börtön beavatási szertartásnak felel meg. Csoda, hogy ilyen közegből kikerülhetett egy olyan ember, mint a feleségem.

    Nekem is változnom kell, felszívnom magam az új élethez. Még nem látom tisztán, hogy milyennek kell lennem a céljaimhoz, eddig nem volt benne a komfortzónatágítás, az biztosan a része lesz. A kényelemszeretetem a lenagyobb ellenségem, vagy inkább megszokásszeretetem.

    Ezt azert tudom megerteni, mert valamennyien a biztonsagot szeretjük (es keressük), barki barmit is mond.
    Es mihelyst valtoztatsz, oda a biztonsag. Vagy az erzete.

    De sok sikert hozza neked, nektek!

  21. balisto

    @Petra:

    Jofej ez a Jancsi ba! 🙂
    Olyan tulelös, elörenezös, agilis, eletbenmarados.
    A stilusat is be tudom löni… 🙂 , asszem, mindannyian ismerünk hasonlo tipuson elöket.

    Ö gyorsvonatrol nezi a te eletedet is, meg kivülröl is, ugye, ugyhogy lehet, hogy ezert nyaggat a ferjhezmenetellel.
    Kerdes, hogy van-e jelentösege (a ferjhezmenetelnek) az ismeröseid atlagat megcelozva… 🙂

  22. balisto

    ja, kössz.
    elgondolkodtat, magamba nezet…

  23. Great

    A feleségem családjának minden tagja volt börtönben, “kell valami, legyél tökös, vedd el” kb ez a hozzáállásuk az élethez. Náluk a börtön beavatási szertartásnak felel meg. Csoda, hogy ilyen közegből kikerülhetett egy olyan ember, mint a feleségem.

    Nekem is változnom kell, felszívnom magam az új élethez. Még nem látom tisztán, hogy milyennek kell lennem a céljaimhoz, eddig nem volt benne a komfortzónatágítás, az biztosan a része lesz. A kényelemszeretetem a lenagyobb ellenségem, vagy inkább megszokásszeretetem.

  24. ...998

    Tényleg jó cikk.
    Már hallottam ezt az elméletet a sitten a Criminon előadásain.
    Az átlagpolgárra nem tudom,hogy igaz-e,de a magamfajtának ennek alapleckévé kéne válnia.
    Amióta nem veszek tudomást a múltamról,azóta előrefelé lépegetek.

    Meg van egy csomó pénzem is.Ez is valami.

  25. Gabi

    … és tényleg. Te jó ég! Mit műveltem magammal? De soha nincs későn a felismerés. ’97-ben változtattam munkát, otthont – függetlenné váltam. Fantasztikus volt. Minden felfelé ívelt. Nem sokáig tartott, csupán pár évig. Visszacsúsztam a régi sémába. Talán még lejjebb. Az elégedetlenség megmaradt, de a döntést már meghoztam. Éppen most lépek ki a komfortzónámból. Még remeg a gyomrom egy kicsit, de már nincs visszaút. Ez az írás most megerősített és megértetett dolgokat. Köszönöm!

  26. Petra

    Azt hiszem, értem miről beszélsz.

    Az én családomban mindenki alkalmazott volt (pedagógus, pénztáros, raktáros, gyári munkás, stb.), kivéve a keresztapámat, aki biztosítási ügynöknek ment. Annak idején ő is sok előítélettel találkozott, ami az ügynököket illeti, de a legtöbb támadás a családból érte és amiatt, hogy vállalkozó és “nincs rendes munkája”. Nálunk ugyanis csak az számított biztos állásnak, ha valaki alkalmazott, de még jobb, ha közalkalmazott. Keresztapám meg folyton azt hallgatta, hogy “addig trükközik, még a végén nem lesz nyugdíja és akkor miből fogja eltartani a családját.” Ő eleinte csak legyintett, mivel 20 évvel ezelőtt még a 30-as évei elején járó fiatalember volt és nagyon jól ment a biztosítás biznisz. Többet keresett havonta, mint a felesége a patikában egészben éveben, négyszer-ötször annyit, mint anyám a vezető óvónői állásában mindenféle pótlékkal. A jutalékából összegyűjtött annyit, amiből felépített egy házat, vett két autót és minden éveben voltak nyaralni (Törökország, Görögország, Mexikó, Horvátország, stb.). Nem szerettem a pasast, mert mindig piszkált valamivel. Kislányként azzal, hogy túl kényes vagyok és libának hívott, kamaszként azzal cukkolt, hogy olyan fehér vagyok, hogy elmehetnék hipót reklámozni, mióta elmúltam 30, az a vesszőparipája, hogy akárhányszor találkozunk megkérdezi, hogy mikor megyek férjhez. Apámék szerint csak humoros akar lenni, de nem érzi a határt a jópofa és a pofátlan között. Szóval egy bunkó, de ettől még a pénzügyi sikerei és az érdemei elvitathatatlanok. Ráadásul szorgalmas is. A Monori Sport Egyesület tagja és támogatója (ő mossa a mezeiket), galambászik, borászkodik, és műveli a saját és az anyja nem kis kertjét is. Aztán, mikor elkezdett a biztosítási piac telítődni, engedett a nyomásnak és elvállalt a biztosítónál egy irodai munkát, ahol alkalmazottként kapott fix fizetést és be lett jelentve. De csak nem hagyta nyugodni a mentalitása és beállt egy higiéniai céghez értékesítőnek és azóta is mindig, mindenben keresi az üzleti lehetőséget. Elvállal mindent (takarítás, favágás, szállítás, közvetítés, eladás, amivel csak pénzt lehet keresni), ha jó befektetést lát, azt nem hagyja ki. Akkor is dolgozik, ha épp nyaral, mert valamit szervez, tervez, üzletel.

    A családból senki nem érti, néha ki is nevetik és gúnyolódnak rajta, hogy ” a Jancsi már megszállott, nem tud egy percet sem kikapcsolni”. Értékelik az eredményeit, de nem szeretik, egyszerűen nem tudják elfogadni, hogy valaki ilyen. Csak én, aki ingatlanosként ugyanazt a vállalkozói utat követem, mint ő. Tudom milyen, ha mindenki arra biztat, hogy adjam fel és álljak be alkalmazottnak valami bankhoz, vagy multihoz. Én már megtapasztaltam, hogy milyen a magam urának lenni és azért azt is átérzem, milyen nehéz lehetett lemondania róla és miért nem sikerült végül. Mikor először olvastam Kyosakit még nem értettem pontosan, de most már tudom, hogy az alkalmazotti lét miért teljesen más életforma és bizonyos szempontból visszalépés a vállalkozáshoz képest. Persze sok vállalkozás csődbe megy és sokunk hiába gürizik, felkopik az álla, míg egyes alkalmazottak fix munkával, jól keresnek. Sikeres és boldog ember lehet alkalmazottból és vállalkozóból is, csak egész más a kettő életszemlélete.

    Nagyon sokat tanultam a szüleimtől és hálás vagyok nekik, de azt hiszem keresztapámtól is van mit ellesni. A minap beszélgettem vele, mert a lányának segítettem matekozni. Megkérdezte (miután megjegyezte, hogy igazán férjhez mehetnék már), hogy szerinte nem rossz ez az ingatlanbiznisz, most lassan kezd magához térni a piac, de nem kéne nekem inkább tanítani? Fura, de ő sem iskolában gondolta, hanem vállalkozásként magántanulókkal, ahogy én is (pedig soha nem említettem neki). Végül abban maradtunk, hogy majd meséljem el neki a terveimet, mert érdekli (és hagyjam ott azt a pasit, aki egy ilyen fasza csajt nem akar elvenni).

  27. Ez tenyleg elgondolkodtato! Mar sokszor gondolkodtam rajta, hogy miert vannak olyanok, akik sokkal jobb eletet teremtenek maguknak, mint amibe felnottek. Es valoban elmondhato, hogy kornyezet valtassal es problema-kezelo megoldasokkal! Koszonom az ujabb tanitast!

  28. prolizoli

    Nagyon jó cikk. Párszor már én is gondolkodtam azon, hogy mennyire és hogyan is hathat a közvetlen környezetem a saját gondolkodásomra, cselekedeteimre de ezt az elvet amit leírsz nem láttam meg. Ezután érdekes lesz megfigyelni a dolgot, mivel fogom tudni, hogy mit figyeljek magamon és másokon. :yes:

  29. A Biológia Szent Grálja cikk még mindig készül, rövidesen megérkezik. Addig is jó szórakozást ehhez a mostani cikkhez. 😎

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén