Mindig is érdekeltek a háttér sztorik, amikor az író arról beszél, miért írt meg valamit, mi motiválta, miért döntött a téma mellett, miből merített ihletet, hogyan mintázta meg a főszereplőt…

Frederick Forsyth négy évig gyűjtötte az anyagot Az ODESSA ügyirat című regényéhez. Az ODESSA egy titkos szervezet volt, melyet az SS hozott létre, amikor már látszott, hogy a második világháborút nem fogják megnyerni; a szervezet célja: kimenteni a magas beosztású SS tiszteket Németországból, biztosítani számukra a hamis papírokat és a szükséges pénzt az újrakezdéshez. Állítólag Rommel már Pearl Harbor utáni hetekben beszélt arról, hogy a háborút el fogják veszíteni, tehát a szervezést évekkel ’45 előtt elkezdhették. Forsyth találkozott olyan egykori SS tisztekkel, akik e titkos szervezetnek köszönhették az életüket és egzisztenciájukat. De vajon Forsyth miért választotta ezt a témát? Ha négy éven át kutatott, eléggé motivált lehetett.

George Lucas úgy írta meg a Csillagok háborúja forgatókönyvét, hogy a fontos szereplők minden egyes döntését egyszerre három tényező kényszerítse ki. Amikor Luke meghoz egy döntést, akkor három indoka van arra a döntésre. Amikor Vader hoz egy döntést, az ő esetében is egyszerre három ok gyakorol rá kényszerítő hatást. Egyes elemzők szerint ebben keresendő a film sikere. A legtöbb történetben csupán egy ok tereli a szereplőt a döntése felé. De vajon miért választotta Lucas ezt a témát? Miért ezeket a karaktereket találta ki? Miért ragaszkodott ehhez a 3-szoros kényszerhez?

Tőlem legtöbbször azt kérdezik, hogy honnan vettem az információimat? Honnan ered a világképem? Mennyi igaz abból, ami írtam? Miért ninják? Miért pszichiátria? Miért leszbikus? Miért nők?

A legfurcsább kérdés, amivel megtaláltak (ez a legritkább is egyben): miért nem nőies nőkről írok? Ilyenkor jön a döbbent arckifejezés. A női főhőseim az én szememben az ideális nők minden szempontból.

A legfrissebb: vajon egészséges elme képes ilyet kitalálni? Ez több helyről jött, A félelem ízével kapcsolatban, ahol is az idegenek nem diplomáciai okokból keresik fel a Földet, hanem mert az ember számukra csemege és egy étteremlánc felvásárolja az emberiséget. Nem értem a kérdést – ebben mi a durva?

2012 van, méghozzá december. Napok múlva itt a világvége, ezért gondoltunk egyet, és gyorsan kiadtunk még egy könyvet. A címe: A bosszú mestere. Műfaja: cselekményében bosszútörténet, hátterében kémtörténet. Ez a könyv lesz az útravalótok az új világba. Remélem, örültök…

A bosszú mestere történetét 1999-ben írtam meg, majd 2000 végén átírtam az egészet. 2001-ben jelent meg A Leszboszi Cápa címmel. Kritikaként elsősorban azt rótták fel nekem, hogy ilyen béna, a témához és a műfajhoz semmiképpen sem kapcsolható címet már régen láttak. Igaz, valóban tévedés volt.

Sok mindent szerettem volna elmesélni A bosszú mesterével, akadt néhány motivációm arra, hogy megírjam. Az eddigi legszemélyesebb történetem. Nézzük sorban:

1. Volt egy lány, akit szerettem, és aki egyik éjjel az életéért futott a kihalt városban. Kirohant az úttestre, próbált megállítani egy kocsit, de senkit nem érdekelt. A teljes kimerültség határán egy taxis fékezett mellette, látta, hogy rémült és sír, felvette, elvitte a rendőrségre. Amikor megtudtam, mi történt, támad „némi” indulat bennem.

2. Van az a régi vicc a kettős mércéről, biztosan ismeritek. Megáll a fizikatanár az osztály előtt, és így szól: „Kettest az kap, aki annyit tud, mint én. Hármast az kap, aki annyit tud, mint Einstein. Négyest az kap, aki többet tud, mint Einstein. Ötöst az kap, aki hoz a kiskutyámnak csontot. A többiek megbuknak”. Hányszor láttam már a valóságban!

3. Amikor nekiültem az írásnak, már túl voltam a hírszerzéssel kapcsolatos naiv és romantikus elképzeléseimen, és szerettem volna írni valamit, aminek semmi köze James Bondhoz. Megmutatni ennek a világnak a nyers és sok esetben undorító, abszolút romantikamentes aspektusait, meg azt, hogy nem a kütyük tesznek valakit kémmé, hanem a gondolkodásmódja. Ma már nevetségesnek tartom, de ’94-ben besétáltam egy bizonyos hivatalba azzal az őrült céllal, hogy szeretnék ott dolgozni. Elkezdődött a procedúra, ami egészen addig haladt előre a maga útján, mígnem találkoztam valakivel, aki úgymond körbevezetett, majd adott pár hónap gondolkodási időt. Örülök, hogy úgy döntöttem, nem kérek a titkosszolgálatból.

4. Rossz kerületben laktam és rossz iskolába jártam, ezért már gyerekkoromban megismertem néhány kemény fickót. Hű, nagyon kemények voltak! De tényleg. Kemények, mint a hideg acél. Bármikor nekimentek a gyenge, félős gyerekeknek. Ahogyan nőttem, egyre idősebb kemény fickókat ismertem meg. Voltak köztük annyira brutálisan kemény vadállatok, akik húszas éveikben négyen-öten összeállva akármikor beszóltak egy 70 éves nőnek vagy felrúgtak egy tizenkét éves gyereket. Róluk is szerettem volna megemlékezni.

5. Kicsit meglepődtem, amikor olyanokkal futottam össze, akik éveket húztak le háborúkban, a fronton harcolva, akik folyamatos életveszélyben dolgoztak, vagy pusztakezes harcot, késharcot, fegyveres harcot oktattak olyanoknak, akik azt élesben voltak kénytelen használni, és a tanítás fényesen helytállt. Meglepődtem, mert ezek az alakok egytől-egyig nagyon normális, jófej, általában udvariasan viselkedő emberek voltak, akik soha nem szóltak be idős nőknek és soha nem bántottak túlerőben gyerekeket. Ellenben láttam, amikor az egykori Specnaz kommandós egyetlen érdeklődő pillantása a másodperc törtrésze alatt véget vetett öt kemény fickó üvöltözésének.

6. Van egy pszichológiai elmélet, mely szerint a nők tudat alatt vágynak arra, hogy megerőszakolják őket. Amikor olvastam a szakmaszlagot erről a felháborító és nyilvánvaló hazugságról, arra gondoltam, hogyha ezt a baromságot pasas találta ki, akkor kéne egy kicsit turkálni a múltjában, mert alighanem találnánk ott egy-két nemi erőszakot meg szexuális zaklatást, ha pedig nő volt az illető, akkor nem szívesen látnék róla képet, hiszen aki csak így juthat „szexhez”… Ismertem néhány nőt, akit bántottak, szerettem volna írni arról, hogy nekik milyen.

7. A terrorista merényletek célja a minél nagyobb nyilvánosság, mert az termeli a félelmet, melyet árucikként értékesítenek. A titkosszolgálati merényletek célja fordított: a valódi tettesek és felbujtók kiléte soha nem derülhet ki, ha maradnak is nyomok, azok részét képezik az elterelésnek. Bárkit meg lehet ölni, a kérdés az, hogyan tartsuk kézben a tett összes lehetséges következményét? Szándékomban állt bemutatni ezt a „második típusú merényletet”, pontosabban a gondolkodást, ami mögötte van.

8. Legfőképpen, elsősorban és mindenekfelett pedig olyan sztorit akartam írni, amiben egy valódi profi vadászni kezd a kemény fickókra, azokra az erőszakos bűnözőkre, akik páratlan érzékkel választják ki a célpontjaikat, azokat, akik nem tudtak ellenük tenni semmit. Néha azonban beleválaszt az ember…

A bosszú mestere volt az első és mindmáig egyetlen olyan regényem, aminek következményeitől tartottam. Féltem, hogy kárt okozok vele. Nagyon sok tesztolvasó volt, közel fél éven át vacilláltam a kiadással, míg végül rábólintottam. Aztán amikor jött a hír, hogy a Csillag börtönben az egyik gyilkos kedvenc könyve, kínzott a bűntudat.

A visszajelzések leggyakrabban arról számoltak be, hogy az olvasók mély elégtételt éreztek a regény végére érve. Érkezett hozzánk olyan levél, melynek írója a könyv hatására régi sérelmén tudott továbblépni, és új életet kezdeni.

Nos, Sonia Drake és az HAC sok év hallgatásba burkolózása után visszatért a világba, hogy pontot tegyen egy ügy végére. Remélem, tetszeni fog.

Részlet a regényből: duncan_shelley_a_bosszu_mestere_reszlet

A könyv maga: ITT ÉRHETŐ EL.

Share

Commentek