2010-ben egy ismerős nekiült megírni egy könyvet, amiből végül semmi nem lett, mert egyéb tevékenységei miatt nem tudott a könyvre fókuszálni. A könyv egyszer elkészül majd, de ez még a jövő zenéje.

Az elavult boldogulási modell és az érvényes boldogulási modell lett volna a könyv címe, ami azután lerövidült erre: A szabadság ára. Semmi politika, csak gazdaság, család, magánélet.

Magyarországon volt egy rendszerváltás, olyan, amilyen, részben igazi, részben színházi. Valami azonban tényleg megváltozott akkor: az addig érvényben lévő boldogulási modell elavulttá vált, és egy olyan új modell lépett érvénybe, ami addig nem létezett ebben az országban. Annyira nem létezett, hogy törvényi erővel üldözték.

A régi, a rendszerváltással elavulttá vált boldogulási modell egyfajta életszemléletet, attitűdöt, viselkedésmintát, jövőképet igényelt, és ezek mind használhatatlanok a jelenleg érvényes modellben.

A könyv olyan területre kalauzolja az olvasót, amit én csak külső szemlélőként ismerek, és úgy éltem meg, hogy láttam a családban. Amit lentebb olvashattok, az természetesen copyright védelem alatt áll, és a készülő könyv ismertetőjeként íródott.

„Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink nem voltak rossz emberek. Olyan boldogulási modellt tanítottak nekünk, amely az ő idejükben valóban a túlélés záloga volt.

A korábbi világnak megvoltak a maga jó oldalai. Minimális felelősséggel meg lehetett élni egy elfogadható szinten. Az embernek lehetett lakása, hétvégi háza, autója, minden nap hús kerülhetett az asztalra, évente eljárhatott nyaralni, megvehette a karácsonyi ajándékokat, a gyerekei felsőfokú iskolai végzetséget szerezhettek – és mindehhez elég volt csupán hetente ötször (és néha szombat délelőtt) bejárni dolgozni, ettől az órától eddig az óráig.

A JÓ alkalmazott tudott viselkedni. Pontos volt, nem feleselt, megbecsülte magát, nem törtetett, nem irányított, nem kérdezett.

Kényelmes élete volt annak, aki nem vágyott sokra. Akinek igényei nem mutattak a megélhetésen túlra, annak paradicsomi állapotok uralkodtak az elmúlt rendszer Magyarországán.

Akinek pedig álmai voltak, az megtanulhatott lemondani róluk – vagy megtanulhatott disszidálni.

A múltban működő boldogulási modell a jelenben nem használható. A legtöbben nem ismernek mást, így ezt erőltetik. Alkalmazottként élnek, alkalmazottként viselkednek, és teszik ezt még akkor is, ha netalántán vállalkozásba kezdenek, amibe azután törvényszerűen bele is buknak, hiszen alkalmazotti attitűddel nem lehet vállalkozni.

Jelen világunkban óriási a gazdasági nyomás. Látszólag szociális, érzékeny és segítő, de valójában nem az. A válság megtanította arra az embereket, hogy egyik pillanatról a másikra elveszíthetik az állásukat, és beállhatnak egy több száz főből álló sorba, amelyben mindenki egyetlen állást szeretne megszerezni. Fejvadászként pontosan látom, hogy mennyien jelentkeznek egy-egy állásra. A csúcs ezerötszáz-körüli jelentkező volt egyetlen multi cég által meghirdetett fix-fizetéses értékesítői állásra.

Egy átlagos állás esetén 1 a 200-hoz az esély arra, hogy egy meghatározott jelölt nyerje el. Ez persze csak matematikai esély, ami kb. a nullára csökken, ha 50 év fölötti az illető, vagy nem elég iskolázott vagy éppen nem tudja megfelelően eladni magát az interjún. Egy havi 120-140 ezer forintos jövedelmet ígérő állás megszerzéséért ölik egymást a jelöltek. Pedig mire elég manapság ennyi pénz?

Hosszan tudnám sorolni a példákat. Kiváló képességekkel megáldott értékesítő és vezető jelölteket interjúztatok nap mint nap, immáron évek óta, akik olyan állásokért törik magukat, amelyben 150-200 000 forintos nettó jövedelemre tehetnek szert, amely soha nem lesz több, és amely azonnal leredukálódik, amint abbahagyják a robotot.

Nemrégiben találtam egy olyan értékesítőt, aki ipari beruházásokhoz kerítésrendszereket értékesített. Büszkesége volt, hogy egy adott évben a hasonló építkezések 80%(!)-nak ő adta el a kerítésrendszert kb. 150 millió forint értékben. Mindezért a kiemelkedő teljesítményért nettó 180 ezer forint volt a jutalma. Most eladom őt egy multi cégnek, akik mindennel együtt kb. 200 ezer forint nettó fizetést adnak neki, és egy kocsit, hogy dolgozni tudjon. Ez a bérrabszolgaság netovábbja.

Egy másik kiváló képességű ember kb. nettó 500 000 forintért visz végig egy 23 milliárd forintos nagy építkezést (egy nagy erőműves beruházásról van szó). Mindezt teszi óriási felelősséggel és szinte véget nem érő munkaidővel.

Mi lesz akkor, amikor felépítette ezt az erőművet? Mi lesz akkor, ha az értékesítő ebben az évben is behoz 150 millió forint bevételt? Mi lesz, ha a vezető ebben az évben is komoly nyereséget hoz létre a tulajdonosoknak? Nagyjából semmi. Megmarad a munkahelye, megkapja a havi fizetését, és dolgozhat a következő évben is.

A fő probléma nem is annyira a képességekkel vagy a kompetenciával van, hiszen rengeteg olyan emberrel találkozom, aki vállalkozóként nagyon sokra vihetné. A probléma forrása a vállalkozói létről alkotott irracionális elképzelések.

A világot a vállalkozók mozgatják, akik ehhez alkalmazottakat használnak fel.

A legtöbb ember álmodozik arról, hogy vállalkozásba fog, de soha nem vág bele. Miért nem? Azért, mert fél, félti a jelenlegi “biztos” megélhetését bizonytalanra váltani. Úgy gondolja, hogy neki nincs “vállalkozói érzéke”. Nincs kapcsolatrendszere. Nem eléggé gátlástalan. Nem akar bűncselekményekbe, csalásba bonyolódni, és persze “tisztában van vele”, hogy minden egyes jómódú ember múltját súlyos bűntettek árnyékolják be.

Akárhogy is nézzük, az alkalmazott sztrájkolhat, amennyit csak akar, mégis a vállalkozónál van az esély arra, hogy biztonságban éljen és megvalósítsa álmait. Az alkalmazottnak, kivéve a nagyon magas pozícióban lévőket, nincs meg még az esélyük sem arra, hogy valóban anyagi biztonságban éljenek, nem is beszélve az álmokról, amelyek mindenkinek a fejében ott vannak, és a luxusról, amit legbelül valószínűleg mindenki szeretne magáénak tudni.

Az élet maga vállalkozás, az élet minden része vállalkozás.

A régi boldogulási modell a maga idejében működött, de már nem működik, mert a világ megváltozott. A régi rendszerben egy jó alkalmazott biztonságban élhetett a maga szűk keretei között. Ezt a boldogulási modellt tanították nagyszüleink, szüleink. A világ azonban megváltozott, és ma már sem az alkalmazotti lét, sem az ahhoz tartozó viselkedésminták nem vezetnek biztonsághoz. Sőt.

A mai boldogulási modell vállalkozói létet igényel, és olyan viselkedésmintát, amely idegen az előző rendszer alkalmazotti attitűdjétől.

Számtalan irracionális nézet alakult ki a vállalkozói létről. A vállalkozáshoz óriási kezdőtőke szükséges, kiterjedt kapcsolatrendszer, gátlástalanság, embertelenség, dörzsöltség, könyörtelenség, és vakszerencse. Ezek így együtt kevés emberben vannak meg, és kevés ember vágyik ezek mindegyikére.

A bérrabszolgáság biztonsága üres látszat. Ha a felszín mögé nézünk, a kép, ami elénk tárul, felháborító: kizsigerelt alkalmazottak, akik sok esetben elképesztő profitot termelnek, jutalmuk pedig zsebpénz és kiszolgáltatottság. De ott van a másik véglet is, azon alkalmazottak tömegei, akik soha nem képesek kitermelni munkájukkal a saját bérüket, és gyakorlatilag a munkaadójuk tartja el őket, isten tudja, mi által motiválva.

A könyv arra bíztatja az olvasót, hogy hagyja el az alkalmazotti létet, és vágjon bele egy vállalkozásba. Mivel az egyetlen bárki számára elérhető vállalkozás, amelyben megtalálható a komoly pénzügyi siker lehetősége, az MLM, a könyv kiemelten kezeli ezt a vállalkozói formát.”

Nos, eddig az ismertető. A téma érdekes és sokak számára húsbavágó.

Rengetegszer láttam embereket, amint ábrándozva meredtek a múltba, és visszasírták az előző rendszert. Magyarok, oroszok, lengyelek stb. Jellemzően olyan országok állampolgárai, melyek a kommunista blokkba tartoztak.

Ha nekem kellene meghatároznom, hogy mitől vállalkozó a vállalkozó, akkor azt mondanám erre, hogy a vállalkozó az, aki képes munkát szerezni, szemben az alkalmazottal, aki nem képes erre. A vállalkozó megszerzi a munkát, az alkalmazott megkapja a munkát, megszerezni nem tudja.

Láttam közelről, amint alkalmazotti lelkületű ember vállalkozásba kezd, és rövid idő alatt belerokkan anyagilag, és kicsit lelkileg is. Felőrlődött attól, hogy nem tudott munkát szerezni, ha pedig néha valahogyan beesett egy, nem fizették ki időben. Persze, ő is lehetett volna sikeres vállalkozó, ha megváltozik, de nem ismerte fel ennek szükségét.

Jack Bauer kedvenc sportja a konfrontálódás. Én úgy látom, hogy a leglényegesebb különbség vállalkozó és alkalmazott között az, hogy a vállalkozó kiáll saját magáért, az alkalmazott viszont nem.

Ti mit gondoltok erről a témáról, vállalkozókról, alkalmazottakról, elavult és érvényes boldogulási modellekről?

Share

Commentek