Gondoljuk újra a világot

A város igazi arca

Készült 2013. június 9. 15 óra 55 perckor (Fotó: Jaklin gátépítő munkás és katasztrófaturista)

Előző életemben valami nagy bűnt követhettem el, ami annyira súlyossá tette a karmámat, hogy Magyarországra születtem, és ez a sajnálatos eset mintegy 20 évembe került, ami elfolyt a lefolyóban nyom és bármiféle értelem nélkül.

Ám ez a cikk nem a korábbi életeimről szól, hanem valami másról.

Az ember azt hinné, hogy ha lakóhelyet akar választani, akkor nincs más dolga, mint keresni egy számára kellemes helyszínt (környéket), és ott bérelni vagy venni egy ingatlant. Ez nagyon felszínes és naiv elképzelés. Mert a város él. A város változik.

Saját káromon kellett megtanulnom, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni a helyszín kiválasztásánál.

A bérelni vagy megvásárolni szándékozott ingatlan nem lehet felvonulási tér és nem lehet széles, több sávos út közelében, mert politikai hajcihők idején mozdulni sem lehet a tömegtől. Csak képzeljétek el, hogy leültök videojátékozni, és valami beszéd miatt nem tudják kivinni nektek a rendelt pizzát!

Nem lehet olyan útvonalon, ahol tüntetéseket tartanak, olyan emlékművek közelében, ahová évfordulókon nagyobb tömeg zarándokol(hat) el. A lezárások miatt néha nem lehet kijönni vagy bemenni a házba, ami igencsak frusztráló.

Nem lehet ártéren, vagy annak közelében, mert árvíz esetén víz alá kerülhet a terület, evakuálhatják a lakókat, lezárások lehetnek, a munkálatok zajjal és felfordulással járhatnak, az árammentesítés miatt pedig hosszabb időre elmehet az áram.

A Duna közelében sem lehet, mert a Dunában bármikor találhatnak valamilyen második világháborús szuvenírt, ami lezárással, evakuálással, és esetleg veszéllyel jár.

Van még néhány kisebb tényező, amit helyszínválasztásnál érdemes megfontolni, de ezek kezelhetőbbek a fentieknél.

Ez volt Duncan első, és minden bizonnyal utolsó ingatlan-tanácsadói jelentkezése…

A tapasztalat irányelvekhez vezet. Ha van kedvetek, soroljátok fel, szerintetek mi mindenre kell még odafigyelni helyszínválasztás során. (Nem lakás, nem ház, hanem csak helyszín.)

Share

Commentek

Előző

Megítélni valakit

Következő

A Lélek, 4. rész

  1. aelod

    Nem volt elég nagy az árvíz az EU szerint, ezért csak filléreket küldenek

    Legfeljebb 200 millió forint körüli összeget térít meg az Európai Unió a magyar árvízkárokból, a szolidaritási alapból csak akkor kapnánk pénzt, ha a jelenleginél húszszor nagyobb kárt okozott volna az áradás.
    Megérkezett Brüsszelbe, az Európai Szolidaritási Alaphoz a júniusi árvízkárok miatti magyar kérelem – tudatta a regionális politikáért felelős biztos, az osztrák Johannes Hahn hivatala szerdán.
    Shirin Wheeler, Hahn szóvivője ismertette, hogy a beadvány szerint az árvíz csak rendkívül korlátozott károkat okozott Magyarországon, amelyek összértéke 27 millió euróra, mintegy 8 milliárd forintra rúg. Ha a bizottság elbírálja, és jóváhagyja a magyar igényt, akkor az alap ennek 2,5 százalékát fedezheti – tudta meg az MTI.
    A szóvivő rámutatott, hogy ez az összeg messze elmarad attól, ami szükséges volna ahhoz, hogy Magyarország súlyos természeti katasztrófára hivatkozva a szolidaritási alap segítségét kérje. Erre akkor van mód, ha olyan csapás sújt egy országot, amely 2002-es árakon számítva legalább 3 milliárd euró vagy az adott ország bruttó nemzeti jövedelmének 0,6 százalékát kitevő közvetlen kárt okoz. Magyarország esetében ez azt jelenti, hogy az árvíznek több mint hússzor ekkora, nagyjából 570 millió eurós kárt kellett volna okoznia, hogy Budapest az alaphoz fordulhasson.
    Az alap sajátos szabályai szerint egy ország akkor is kérhet segítséget, ha valamelyik vele szomszédos tagállamban történik súlyos katasztrófa, a biztos szóvivője mindazonáltal emlékeztetett, hogy Magyarország esetében ez a feltétel sem teljesül. Emiatt Magyarország az úgynevezett rendkívüli regionális katasztrófa kategóriájára hivatkozva fordult segítségért az alaphoz.
    A bizottság most értékeli a kérelmet, és megállapítja, hogy teljesülnek-e a segítségnyújtás szigorú feltételei – ismertette a szóvivő, aki kiemelte: ahhoz, hogy a magyarországi árvízkárokat rendkívüli regionális katasztrófaként ismerje el Brüsszel, be kellene bebizonyosodnia annak, hogy a természeti csapás súlyos és tartós hatással volt az érintett térség gazdasági stabilitására.
    A bizottság honlapján fellelhető adatok tanúsága szerint a rendkívüli regionális katasztrófára hivatkozó kérelmeknek kevesebb mint harmadát hagyta jóvá Brüsszel az alap létrehozása óta. Wheeler ugyanakkor megjegyezte, hogy ilyen csekély mértékű, a küszöbérték öt százalékát sem elérő károk alapján a bizottság még sosem ítélt meg segítséget ebben a kategóriában.

  2. pipolaj

    Azt hiszem én értettem félre a kérdést,de itt semmit nem látok a helyszín választásról,csak sok okos elme csapongását a semmiről!
    Akkor szerintem szivárvány alatt ne vegyetek házat,mert átjárnak a koboldok és mindig esik az eső!

  3. bakostamas

    az én helyszínválasztási tippem> Kanadában legyen 😀

  4. Arkos

    @ Henrik:

    Az első nem lehetett okozat. 😛
    Az első oknak viszont biztos volt célja. Valószínűleg magának az oknak a megteremtése. 😀 Amikor a semmiből létrejött a valami… vagy mi. o.O

  5. never

    @ Thirdeye Magister:
    tenyleg jo 🙂

  6. Henrik

    @ Arkos:
    Egyet tudok érteni veled! De szerintem az első oknak vagy okozatnak volt valami célja. Hogy mi? Nem tudom.

  7. @ Thirdeye Magister:
    Az is billentyűzet. Azt írta, hogy már csak vágyakozva néz rá.

    Ebből az következik, hogy hangvezérlése van. 😀

  8. Thirdeye Magister

    Arkos írta:

    most csak vágyakozva nézek a billentyűkre..

    Marad a klaviatúra 🙂

  9. Arkos

    Thirdeye Magister írta:

    Pont a minap gondolkoztam el azon , hogy ha már voltak előző életeim , esetleg több száz , vagy ezer , akkor miért jelentenek még problémát bizonyos dolgok . Most mondhatnák az ezoterikusok , hogy mert nem tanultam meg a leckéket , de akkor meg miért nem tanultam meg ? És mások is ebben a cipőben járnak , nem csak én . Bizony ám !

    Hát, a felejtés nagy erő. Ha egész egyszerűen nem tudom többé, hogyan kell csinálni egy adott dolgot, sőt, mentális korlátként előttem áll, hogy “nem tudhatom”, úgy elég nehéz.. 🙂 Hiába tudhattam zongorázni előző életeim valamelyikében, most csak vágyakozva nézek a billentyűkre..

  10. Thirdeye Magister

    Arkos írta:

    vagy azért szart fejtetőn egy galamb, miközben nyugodtan kávéztál reggel, elrontva ezzel az egész napodat, mert 16 évvel ezelőtt nem ütötted agyon azt a pókot a tornácon..
    Karma. Vagy mi..

    :laugh: Valószínű hogy a pók halálra marta volna annak idején a galamb ük-ük apját , és akkor most nincs probléma . Ki látja előre a karmát ? Főleg a városi galambok megbízhatatlanok , ezt is figyelembe kell venni , ha városban akar lakni valaki :chic:

  11. Thirdeye Magister

    Palantír írta:

    Azért nagyon remélem, hogy ezen felül lehet kerekedni… nem akarok úgy járni, hogy jó alaposan felképzem magam aztán egyszercsak újra itt vagyok és nem emlkékszem semmire :\

    Pedig nagy valószínűséggel ez a helyzet .
    Pont a minap gondolkoztam el azon , hogy ha már voltak előző életeim , esetleg több száz , vagy ezer , akkor miért jelentenek még problémát bizonyos dolgok . Most mondhatnák az ezoterikusok , hogy mert nem tanultam meg a leckéket , de akkor meg miért nem tanultam meg ? És mások is ebben a cipőben járnak , nem csak én . Bizony ám ! 😀

  12. Arkos

    @ Henrik:

    Sok dolognak valóban nem értelme meg célja van, hanem oka. Nem azért van úgy ahogy, mert “így kell legyen”, vagy “magasabb célja van”, “feladata van”, “sorsa van”, hanem egész egyszerűen ok-okozati összefüggésben áll kismillió más dologgal, amik szintén függnek kismillió*kismillió másik dologtól, amik függnek… végtelentől végtelenig.
    Lehet azért van a férfiaknak is mellbimbójuk, mert 3millió évvel ezelőtt valaki rosszul rakott a helyére egy csillagot, vagy azért szart fejtetőn egy galamb, miközben nyugodtan kávéztál reggel, elrontva ezzel az egész napodat, mert 16 évvel ezelőtt nem ütötted agyon azt a pókot a tornácon..
    Karma. Vagy mi.. 😀

  13. aelod

    Duncan Shelley írta:

    aelod írta:

    Kellenek írók csak épp olyanok akik fényezik a kaftánt, és a bocskait gyalázzák. Rendezők dettó, vagy épp deviáns homárok. Színészekből is csak aki ittasan vezet. Sok más? elég ez…

    Ők se kellenek, csak ők kapnak egy kis juttatást.

    Kapnak de nem kicsit…

  14. aelod írta:

    Kellenek írók csak épp olyanok akik fényezik a kaftánt, és a bocskait gyalázzák. Rendezők dettó, vagy épp deviáns homárok. Színészekből is csak aki ittasan vezet. Sok más? elég ez…

    Ők se kellenek, csak ők kapnak egy kis juttatást.

  15. Palantír

    aelod írta:

    Na oda elmennék egyszer

    Hát nem érdemes kihagyni az biztos. De akkor már menj fel San Francisco-ba is! Az a hely nagyon el van találva.

  16. aelod

    Duncan Shelley írta:

    aelod írta:

    Annyi szakértő vezetés volt már itt, hogy ihajjacsuhajja…van is ám eredménye…

    Ez igaz, de nem a szakértő háztartásvezetésre gondoltam, hanem az államvezetésre.

    Államvezetés?
    Állatvezetés van helyette.

    “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”

  17. aelod

    Duncan Shelley írta:

    Mert ide nem kellenek írók. Meg rendezők, meg színészek, meg sok más sem.

    Kellenek írók csak épp olyanok akik fényezik a kaftánt, és a bocskait gyalázzák. Rendezők dettó, vagy épp deviáns homárok. Színészekből is csak aki ittasan vezet. Sok más? elég ez…

    Ha tudtad volna irányítani akkor hova pottyantott volna a gólya?

    Mivel angyal vagyok, magától értetődik, hogy az angyalok városába.

    Na oda elmennék egyszer 🙂

  18. Palantír

    @ Duncan Shelley:
    Oké értem 😀

  19. aelod írta:

    Annyi szakértő vezetés volt már itt, hogy ihajjacsuhajja…van is ám eredménye…

    Ez igaz, de nem a szakértő háztartásvezetésre gondoltam, hanem az államvezetésre. 🙂

  20. @ Palantír:
    Most ismertem, 19 éves volt, amikor találkoztam vele, éppen házasodott és kellett neki magától a saját hozománya. 😀

  21. aelod

    Duncan Shelley írta:

    @ aelod:
    Nem az árvíz a város igazi arca, hanem az, hogy él, változik, és ezek a változások, amiket figyelembe kell vennünk, ciklikusak, vagyis visszatérőek.

    A víz is visszajöhet…

    “Összefogás, Együttérzés, Bajtársiasság” – és ezzel mit is fednek el? A tudományos dilettantizmust, a halandóságot, az ezeféle elnyomást? Naja. Szakértő vezetés helyett van összefogás, megoldás helyett van együttérzés, béke helyett van bajtársiasság.

    Annyi szakértő vezetés volt már itt, hogy ihajjacsuhajja…van is ám eredménye…
    Megoldás lenne, de nem engedik.
    Béke is lenne, de azt sem…

  22. Palantír

    @ Duncan Shelley:

    És abban az életében ismerted amikor eltette, vagy amikor érte ment? Azért nagyon remélem, hogy ezen felül lehet kerekedni… nem akarok úgy járni, hogy jó alaposan felképzem magam aztán egyszercsak újra itt vagyok és nem emlkékszem semmire :\

  23. @ Palantír:
    Ismertem egy nőt, aki ezt csinálta. Angliában találkoztam vele, ott rakott el magának korábban egy kis pénzt meg egyebeket. Elvileg.

  24. @ aelod:
    Nem az árvíz a város igazi arca, hanem az, hogy él, változik, és ezek a változások, amiket figyelembe kell vennünk, ciklikusak, vagyis visszatérőek.

    “Összefogás, Együttérzés, Bajtársiasság” – és ezzel mit is fednek el? A tudományos dilettantizmust, a halandóságot, az ezeféle elnyomást? Naja. Szakértő vezetés helyett van összefogás, megoldás helyett van együttérzés, béke helyett van bajtársiasság. 🙂

  25. Palantír

    @ Duncan Shelley:
    Jogos. De attól még hogy még nem sikerült, lehetséges, hogy fog? Az irányításod alá lehet vonni ezt is valahogy, mint az élet kevésbé jelentőségteljes dolgiat? Esetleg azt is, hogy milyen infókat tartasz meg az előző életedből? Volt egy elképzelésem pár éve, amikor arra gondoltam, hogy ráhagyom a következő életbeli énemre a teljes vagyonomat azon az alapon, hogy jó 18 év múlva jönni fog valaki, aki mond majd egy bonyolult jelszót, és ezzel visszakapom az összes dolgomat, és folytatom a tennivalómat. 😀 Ez elméletben (vagy akár gyakorlatban) elérhető cél lenne? Apropo bocs az Offért, de úgy érzem eleve kicsit erre terelődött a társalgás a korábbi kommentekből ítélve.

  26. aelod

    A város igazi arca

    Igazából ez a cím bennem kicsit más gondolatokat ébresztett.
    A kép most egy pillanatnyi helyzetet mutat meg. Mint amikor te reggel belenézel a tükörbe és csipás/karikás a szemed…vagy amikor éppen olvasod a kommentem és már tudod, hogy melyik jelre kattintassz utána. Pedig nem ez az igazi arc, ez csak egy állapot, egy réteg de a lényeg alatta rejtőzik.

    Ez a város, A Fő a centrum.

    Mész a metrón ami már faja új, de ugyan azok az agy mosott zombik bámulnak vissza rád a szemközti székekről mint akik a tv előt ülve tele szájjal várják a bariközit megszakító megintegyújabbtehetségkutatóteislehetszsztármégma műsor reklám végét. Mellettük a feltörekvő ifjúság “lázad” vagy épp “nem tetszik a rendszerezik”. Közben megkéselnek valakit valamelyik téren csak mert “nézett” vagy épp “be mert menni az ő gangjukra”. Egyesek pedig ’44-et vizionálják mikor páran szembe mennek az oly divatos ideológiákkal és ki merik mondani a tényeket vagy épp kényes kérdéseket tesznek fel. Arról a szerencsétlenről aki meg a pénz utca vallási épülete melletti fülkében hagyja a bevásárlóközpontos zacskóját amiben az aznapi betevője van, elviszik mert egy “hiteles” szemtanú serint vagy csak egy másik nézőpontból robbanóanyagot csempészett be és elviszik mint terroristát.

    Körbenézel…

    Mi ez? Kik ezek az emberek? Hol vagyok?

    A falakon látod a maszlagot, pedig megin’ csak egy bukott jóllakott napközis jelentkezik épp rendbetenni azországot…

    Hazamész…

    Internet, esetleg kis Tv…utóbbiból a megölte/felgyújtotta/leszúrta/ellopta/sikkasztott/sz@r idő lesz új kisállat született az állatkertben blokk.

    A neten már szelektálhatsz és látod, hogy van még Összefogás, Együttérzés, Bajtársiasság.

    Nincs baj…
    Talán nem is volt sosem…

  27. @ Palantír:
    Én biztosan nem. Eddig nem.

    Naiv feltételezés, hogy miután az átlagos élet túlnyomórészt puszta reakció, és nem irányítás, a sokkal nagyobb horderejű dolgokban teljes a szabadság. Érdekes hallani, ahogyan valaki arról beszél, hogy ő azért született ide, hogy… miközben nem emlékszik, és az életét tizedrészt sem képes irányítani.

  28. Palantír

    @ Duncan Shelley:

    Még mindig kérdezném, hogy ki dönti el, hogy hova születünk? De komolyan… milyen alapon van ez kijelölve és ki által?

  29. aelod írta:

    Nem értelek, miért nem jó, hogy ide születtél?

    Mert ide nem kellenek írók. Meg rendezők, meg színészek, meg sok más sem.

    Ha tudtad volna irányítani akkor hova pottyantott volna a gólya?

    Mivel angyal vagyok, magától értetődik, hogy az angyalok városába. 😀

  30. aelod

    Jaklin írta:

    Duncan Shelley írta:
    Azért születtem ezekkel a vágyakkal, célokkal, karakterekkel Magyarországra, mert nem tudtam irányítani, hogy hová szülessek, vagy mert hülye voltam.
    Én hasonlóképpen érzek magyarságommal kapcsolatban. Egy ismerősöm azt mondta, hogy ő látja a pozitívumot Magyarországban is: aki ide születik és sikeres lesz, az a jég hátán is megél… Sajnos, van benne valami.

    Nem értelek, miért nem jó, hogy ide születtél? Ha tudtad volna irányítani akkor hova pottyantott volna a gólya?

  31. Jaklin

    Duncan Shelley írta:

    Azért születtem ezekkel a vágyakkal, célokkal, karakterekkel Magyarországra, mert nem tudtam irányítani, hogy hová szülessek, vagy mert hülye voltam.

    Én hasonlóképpen érzek magyarságommal kapcsolatban. Egy ismerősöm azt mondta, hogy ő látja a pozitívumot Magyarországban is: aki ide születik és sikeres lesz, az a jég hátán is megél… 🙂 Sajnos, van benne valami.

    [Jól van na, néha a gátépítőknek pihenni is kell és akkor fotózhatják az árvizet, nem? Attól még nem lesz belőlük katasztrófaturista! :-)) ]

  32. Thirdeye Magister

    prolizoli írta:

    Én nem mondok le a mellbimbóimról még akkor sem ha nincs értelmük.

    Ezt már én sem tudom szó nélkül hagyni , szerintem is borzasztó lenne megválni a mellbimbóinktól ! :-X http://2.bp.blogspot.com/-nbhxpgWaUA8/Tc1ge8ch64I/AAAAAAAAGpg/ZAuFaWcH87g/s1600/vicces-kepek-22-019.jpg

  33. Palantír

    Duncan Shelley írta:

    Azért születtem ezekkel a vágyakkal, célokkal, karakterekkel Magyarországra, mert nem tudtam irányítani, hogy hová szülessek, vagy mert hülye voltam. Ennyi.

    Csak puszta kíváncsiságból kérdezem, hogy konkrétan emlékszel, hogy mi történt veled a mostani és az előző életek között? Tulajdonképpen mi az ami történik ezalatt az idő alatt? Ki dönt arról, hogy hova születsz?

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén