Gondoljuk újra a világot

A Nagy Trükk

Itt már mindenhol bűvészek dolgoznak!

Ez a téma igazából Andan tollára való, de én húztam a rövidebbet, ezért én írok róla. 🙂

Ha netalán nem lennétek képben, épp háború készül kirobbanni Irán és az Európai Unió között. A csetepatéba jó eséllyel az Egyesült Államok is beszáll, természetesen az EU oldalán. A cikk ITT OLVASHATÓ.

Gyerekkorom óta hallom ezt a szót: embargó. Akkoriban még nem értettem. Ma pedig már nem értem. Az EU olajembargóval sújtja Iránt, amiért az nem hagy fel atomprogramjával, és ebből kerekedik a háborús konfliktus.

Tételezzük fel, hogy én élek vígan egy országban, ami olyan, amilyen, ám én minden dolog ellenére igyekszem jól érezni magam, dolgozom, családom van, barátaim vannak. Egyszer csak valaki a kormányból, a fejem felett hoz egy döntést, amiről azt sem tudom, micsoda. Erre egy másik ország embargóval sújtja azt az országot, ahol lakom. A gazdaság megroggyan, vagy darabjaira hullik. Kevesebb lesz a pénzem, vagy nem is lesz. A boltokban kevesebb lesz az áru, vagy üresen fognak kongani. Éltem vígan az életem, majd hirtelen az ég a fejemre szakadt, valami miatt, amiről azt sem tudom, micsoda.

Valaki, aki nem én vagyok, hozott egy döntést, amiért valaki más, akit nem ismerek, megbüntet engem. Próbálom megérteni, de nem megy. Hogyan van nekem ehhez közöm? Miért csinálják ezt? Miért nem azt büntetik meg, aki a döntést hozta? Talán őt nem merik? Vagy ez egy ilyen játék, amiben soha nem az elkövetőket kapják el, hanem mindenki mást?

Nem mondom, hogy jó, ha Irán olyan arzenált halmoz fel, amivel komoly károkat lehet okozni ezen a bolygón. Nem mondom azt sem, hogy nem kell fellépni ez ellen. De az átlag iráninak biztosan nincs köze az atomprogramhoz, mégis kizárólag őt büntetik meg.

Az embargó miatt Irán katonai erővel lezárja az egyik legfőbb tengeri szorost, és ezzel megbénítja a hajóforgalmat, amely globális olajválságot okoz. Ezzel kit büntet? Az EU külügyminisztereinek tanácsát? A külügyminiszterek kevesebbet fognak autózni, vagy villamosra szállnak? Biztosan nem. Őket tehát ezzel a lépéssel nem büntetik. Engem igen. Téged is. Persze, semmi közünk hozzá, de úgy tűnik, ez egy ilyen játszma.

Valakik játszanak, és ez háborúhoz meg energiaválsághoz vezethet. Őket egyik sem fogja érinteni. Minket mindkettő.

Van ötleted?

NEKEM VAN.

Share

Commentek

Előző

Kiút a csapdából

Következő

Páncél, mely megvéd

  1. Szép dolog ez az atomsorompó egyezmény.

    kicsit olyan érzése van az embernek tőle, mintha a nagyfiúk azt mondták volna:
    Most, hogy nekem már van, nem szeretném, ha másnak is lenne..

    Na nem mintha azon keseregnék, hogy sok másnak nincs..
    A tűz – és balesetvédelmi oktatásról fájóan hiányzó feltalálókról már nem is beszélve..

  2. kisboros

    Újabb adalék az USA kontra Irán vitához:
    “Miért költözik el James Cameron az Egyesült Államokból?”
    http://idokjelei.hu/2012/02/miert-koltozik-el-james-cameron-az-egyesult-allamokbol/

  3. Petra

    Hello Duncan!

    Az atomsorompó egyezményt az USA, az akkor még Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína írta alá 1968-ban. Arról szólt, hogy a tagok segítik egymást az atomenergia békés hasznosításában, és nem segítik a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államokat azoknak megszerzésében. Ezenkívül az aláírók engedélyezik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, hogy a nukleáris berendezéseiket ellenőrizze. 1970-ig 187 ország írta alá az egyezményt, viszont Kuba, India, Izrael és Pakisztán elutasította. India és Pakisztán időközben nukleáris fegyverre tettek szert, amire Izrael közvetlen fenyegetésként hivatkozva maga is atomprogramba kezdett. Így a kilencvenes évek végére nyolcra nőtt az atomhatalmak száma, akik rendelkeznek atomfegyverrel és további négyről (Irak, Irán, Líbia és Észak-Korea) feltételezték, hogy birtokolhatnak ilyet. De a nemzetközi egyezmények értelmében továbbra sincs erre jogalapja csak az Ötöknek. Közben egyébként Észak-Korea felmondta az atomsorompó tagságát.
    Ha valakit aggasztana, hogy olyan országok is birtokolnak atomfegyvert, akik nem írták alá, hogy csak békés célra használják, akkor megemlíteném, hogy egyébként is minden szerződés csak annyit ér, amennyit betartanak belőle. És eddig csak egyetlen ország élt (vissza) az atombombával.

    Találtam egy nem túl friss, de érdekes cikket erről:
    http://www.hetek.hu/hatter/199805/uj_atomkorszak

    Duncan Shelley írta:

    Én ismerek olyan amerikaiakat, akik nagyon is rendelkeznek ilyen etikai érzékkel.

    Attól ez még nem általános érvényű az amerikaiakra, nem nemzeti sajátosság. Van ilyen az angolok, oroszok, magyarok, és talán még az irániak között is.

    Petra írta:

    Jól látod, a minket érintő dolgok nagy részéről a fejünk felett döntenek, ezen jókat hőzönghetünk, de az is csak tovább fokozza a társadalmi feszültséget, ami elég veszélyes, mert az általános hangulati szint annyira lecsökkent, hogy szinte érezni a levegőben az ellenségességet, dühöt, a félelmet, az elkeseredettséget.
    Duncan írta:
    Ha ez kezeli a belviszályt, akkor nagyon hasznos.

    Az, hogy a fejünk felett döntenek, vagy az, hogy hőzöngünk?
    Mindegy, mert a belviszályt (és minden konfliktust) a kommunikáció kezeli. Igen, beszélni kell a dolgokról és egyetértéseket létrehozni. Egyetérthetünk abban is, hogy jól van ez így, és abban is, hogy nincs jól, és ha nincs jól, akkor mit kell csinálni. Csak legyen realitás. Egyébként ezt te jól csinálod, mert nem engedsz utat az üres zsörtölődéseknek, általánosításoknak, a sztereotípiáknak és nem mész el a demagógia irányába, a tévhiteket pedig ellenérvekkel ütöd ki.

    Duncan Shelley írta:

    Úgy tűnik, bármit is teszünk a háborút, az energiaválságot, a társadalmi összeomlást nem lehet elkerülni, legfeljebb késleltetni.

    Odáig eljuthatnunk, hogy ne igen vegyük észre.

    Igen, ez már sokkal jobban hangzik, mint simán a „túl tudja élni”. :yes:

  4. Hello Petra!

    Petra írta:

    legálisan csak az USA-nak, Oroszországnak, UK-nak, Franciaországnak és Kínának lehet

    India, Pakisztán stb.?

    Az USA önként vállalt és kicsit túljátszott csendőr szerepe is megkérdőjelezhető. A gazdasági és létszámbeli főlényen túl az amerikaiak nem rendelkeznek olyan értékekkel, mint mondjuk a különösen fejlett etikai érzék, amire hivatkoznak, és amit folyton érzetetnek.

    Én ismerek olyan amerikaiakat, akik nagyon is rendelkeznek ilyen etikai érzékkel.

    Rágódhatunk még sokat ezeken és többi jó kis ideológiai csonton, amiket így elénk dobnak, addig sem foglalkozunk olyan hülyeségekkel, mint termelés, kutatás, fejlesztés, tanulás, oktatás, művelődés, és egyéb társadalomépítő tevékenységek, amiktől valamiféle haladás várható.

    Ezek nehéz kérdések, mert a döntéshozók közül nem sokan szeretnék ezt. Például elég sok feltaláló égett bent a laborjában. Úgy tűnik, hadilábon állnak a tűzvédelmi előírásokkal…

    Jól látod, a minket érintő dolgok nagy részéről a fejünk felett döntenek, ezen jókat hőzönghetünk, de az is csak tovább fokozza a társadalmi feszültséget, ami elég veszélyes, mert az általános hangulati szint annyira lecsökkent, hogy szinte érezni a levegőben az ellenségességet, dühöt, a félelmet, az elkeseredettséget.

    Ha ez kezeli a belviszályt, akkor nagyon hasznos.

    Ebben a helyzetben elég egy szikra és robbanhat az egész.

    Pár hete beleütköztem valakibe, aki nagy világvége hangulatban volt a magyarországi események miatt, és onnantól kezdve elkezdtem úgy járni-kelni a világban, hogy figyeltem az emberek kétségbeesését, az áruhiányt és a többi rettenetet. Egyelőre ilyet nem láttam.

    Úgy tűnik, bármit is teszünk a háborút, az energiaválságot, a társadalmi összeomlást nem lehet elkerülni, legfeljebb késleltetni.

    Odáig eljuthatnunk, hogy ne igen vegyük észre.

  5. Alex

    thirdeye írta:

    Ott kérdőjelezted meg , hogy megkérdezted mit ér .?

    Na itt egy kicsit előreszaladtál a következtetésekkel. Hiszen a válasz a ” Mit ér…?” kérdésre lehet az is, hogy mindent, sokat stb.. Ami választ akár el is fogadhatnám igazként. Ebben az esetben, ugye, pedig szó sincs megkérdőjelezésről?

    thirdeye írta:

    A húszassal kapcsolatban megfogtál !

    Mert játék az élet és mi játszottunk egyet. 🙂

  6. thirdeye

    @ Alex:
    Ott kérdőjelezted meg , hogy megkérdezted mit ér .? A húszassal kapcsolatban megfogtál ! :worship:

  7. Alex

    thirdeye írta:

    Ezért kérdőjelezed meg az értékét

    Hol kérdőjeleztem meg?

    Én csak egy borzasztó kiváncsi ember vagyok. Ezért kérdéseket adok fel. A kérdés az kérdés, nem kell belemagyarázni semmit.

    thirdeye írta:

    Amúgy az ember csak olyat adhat amivel ő maga is rendelkezik .

    Ebből az következik, hogy nincs huszasod, mert ha lenne, akkor adnál?

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén