Jó étvágyat kíván a Paranoia Étterem szakácsa!

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit fel szoktak tenni író-olvasó találkozókon: „Nem félsz?”. És a válaszom: „Nem”.

Sokan azt gondolják, veszélyes dolgokat csinálok, és a Rendszer utál engem, a világ urai fenekednek rám, a hatalmasok a véremet akarják.

Bárcsak így lenne! De nincs így.

Van az úgy, amikor valaki a félelemből, paranoiából státuszszimbólumot csinál. Különös gondolkodás. Egyszerre felkavaró és megnyugtató. Felkavaró, mert a rémképek már csak ilyenek. És megnyugtató, mert… Olyan kedves ez a szívnek.

Nos, én egy senki vagyok… Nem értem el semmit… nem tudok semmit… nem számítok semmit… Nem sok vizet zavarok. Sőt… semennyit. Nem figyelnek rám… senkit nem érdeklek. Az életem egy csődtömeg, én is az vagyok, egy nulla vagyok… de… De! DE!!! DE!!!

Na és itt jön az a rész, amely oly kedves a szívnek!

A világ urai, a Föld legnagyobb hatalmú emberei, félnek tőlem. Bizony. Gyűlölnek engem. Igen. Veszélyt jelentek rájuk. Nagy veszélyt! Mert én elmondom az igazat róluk! Mindenkinek! És ez rettegéssel tölti el őket! A titkostársaságok… és a titkosszolgálatok… mind engem figyelnek… Rám vadásznak. Igen!

Kétségtelenül vannak olyanok, akik így gondolkodnak, és státuszszimbólumot alkotnak félelmeikből. Az önfontosság nagy úr!

Bolygónk hatalmasságai nem túl ijedősek. Kitől kellene félniük? Felette állnak a törvényeknek, az ideológiáknak, nincsenek kitéve azoknak a hatásoknak (például a média részéről), amik szétzilálnák gondolataikat; nincsenek pénzügyi problémáik, nem tápanyag nélküli szemetet esznek, nem szennyezett vizet isznak, nem szennyezett levegőt szívnak, és nem a születése óta tévúton járó, mára gyakorlatilag gyógyszer-értékesítő felületté avanzsáló orvostudomány várja őket, ha valami bajuk lenne.

Mitől is kellene tartaniuk? A rendőrségtől? Az adóhivataltól? A maffiától? Mindezek eszközök a kezükben.

Mi ijesztené halálra őket? Néhány szó? Néhány hőbörgő ember? Számukra ennek semmi jelentősége.

Így aztán, amikor Gazsika bácsi (a név fiktív, előre is elnézést kérek az igazi Gazsika bácsiktól), leírja vagy előadja az igazságot, nem nagyon kapnak a szájukhoz rettenetükben.

Gazsika bácsi igazsága ugyanis nem bizonyosság terméke, s mint ilyen, minimum egy a százmillióhoz az esélye annak, hogy a hatalmasok hazugsága. Így, voltaképpen, szenvedélyes harcával azokat szolgálja, akik szerinte rettegnek tőle. Egyszerű fogaskerék a gépezetben, semmivel sem több.

De, tételezzük fel, hogy Gazsika bácsi tényleg tudja az igazat. És leírja. Elmondja. Miért jelente ez fenyegetést a rendszer urai számára? Gazsika bácsi tudja, hogy igaz, a rendszer urai is tudják, de ki még?

Az emberek elolvassák, vagy meghallgatják, és vagy elhiszik, vagy nem. De a hit nem tudás. És mit fognak tenni, ha elhiszik? Gondolkodnak róla. Beszélnek róla. Félni fognak. Mérgesek lesznek. És még? Mit tesznek még? Hm…

Úgyhogy Gazsika bácsi a legnagyobb biztonságban van, a világ urai nem akarják elkapni a grabancát. Persze, a stressz megviselheti az idegeit és az egészségét.

Így lehet státuszszimbólum a félelemből. Ad némi fontosságérzetet. A kisember a hatalmasokkal szemben… Valójában ez roppant nevetséges és irracionális elgondolás.

Ezen okok miatt nem félek, és nem veszélyes, amit csinálok. Ám annál inkább élvezetes.

Share

Commentek