Stonhenge. Hányadik?

Van egy elmélet a civilizációról, a civilizáció természetéről, melyhez kapcsolódik egy másik elmélet. Mindkettő meglehetősen nyugtalanító.

De kezdjük az elején.

Az ellenség egy olyan személy, akinek a célja ellentétes az én célommal, szándéka ellentétes az én szándékommal. Ez azt jelenti, hogy csupán egyikünk célja valósulhat meg, csupán egyikünk szándéka juthat érvényre.

A fegyver egy olyan eszköz, amellyel megtámadhatjuk és megsemmisíthetjük az ellenséget, illetve, amellyel védekezhetünk az ellenség támadása esetén.

Az ellenség és a fegyver kristálytiszta definícióit nézve, könnyedén meg tudjuk állapítani, hogy a történelem folyamán milyen fegyverek (bot, lándzsa, kés, kard, íj, számszeríj, katapult, görögtűz, tűzfegyver stb.) és harceljárások (falanx, íjász sorfal, nehézlovassági roham, lövészárokharc stb.) fejlődtek ki.

Egy ponton túl azonban valami történt, és a fegyver nem volt többé fegyver, az ellenség pedig nem volt többé ellenség. Ez az a pont, ahol megjelent a tömegpusztító fegyver. Bomba, rakéta, vegyi fegyver, biológiai fegyver, nukleáris fegyver (stb.). Egy bombával még ma sem lehet olyan pontosan célozni, hogy az kizárólag az ellenségben, vagyis a mi célunkkal ellentétes célú, a mi szándékunkkal ellentétes szándékú személyben vagy személyekben tegyen kárt.

A technika, a mérnöki tudomány és a természettudomány fejlődésével megjelent valami, ami addig nem létezett: az emberiség kezébe olyan eszközök kerültek, melyekkel elpusztíthatta a civilizációt.

A mérnöki tudományok eszeveszetten elhúztak, a természettudományok lemaradva kullognak, az orvostudomány gyerekcipőben jár, a humántudomány pedig egy vicc.

Ezt még lehetne ragozni. A mérnöki tudományok közül a haditechnika jár az élen; a természettudomány önmaga létjogosultságát adó alapkutatásokkal nem foglalkozik igazán, az orvostudomány gyakorlatilag a gyógyszerlobbi értékesítési felülete, a humántudomány pedig a súlyos dollár-milliárdok és a majdnem korlátlan jogosultságok ellenére sem tud számottevő eredményt elérni, és ugyancsak értékesítési felületként működik elsősorban.

Még ezt is lehetne ragozni, de tényleg felesleges. Már ennyiből is látható, hogy a magasan fejlett haditechnika és a lakosságot bódító humántudomány együttese enyhén szólva veszélyes elegyet képez. Aki azt mondja, hogy ennek a civilizációnak még van annyi év jövője, mint amennyi múltja, az vagy elvakult, vagy nem normális.

Nem tudom logikailag levezetni, hogy hogyan fog minden helyrejönni, és hogyan nem fog soha összeroskadni ez a civilizáció, amelyben élünk. Valamilyen csodára lenne szükség, mást hirtelenjében nem látok, mint reális esélyt.

Azt gondolom, hogy ez a mostani civilizáció egyszer összeomlik majd. Azt gondolom, hogy hosszútávon ez elkerülhetetlen. Azért elkerülhetetlen, mert a fentebb ismertetett elegy robbanásveszélyes, és egy napon megérkezik a szikra.

A civilizáció vége nem egyenlő az élet végével. Biztosan rengeteg ember halna meg, biztosan atomjaira hullana szét a társadalom, de az emberi faj mindettől még nem pusztulna ki.

Tehát mi történne? Lennének túlélők, erre-arra, magányosan, kisebb-nagyobb csoportokban, akik a romok átkutatásából, a természetből próbálnának életben maradni; vadásznának, halásznának, gyűjtögetnének… Ismerős ez valahonnan?

Mi történne mindezek után? A romok szépen elporladnak, a hajdani technikát és építészetet belepi a föld, a növényzet; néhány csoport fuzionálna, egyesítenék erőiket, más csoportok harcolnának egymással, a leigázott csoportok életben maradt tagjait rabszolgaként használnák, egyre nagyobb befolyás összpontosulna néhány ember kezében… Ismerős ez valahonnan?

Falvak és városok jönnének létre, idővel, országok, birodalmak, melyek kereskednének, melyek hódítanának és védekeznének, szükségük lenne termőföldre, hajókra, építészekre, katonákra…

De nem is folytatom. Úgy tűnik, van itt egy minta, ami működik. Őskor, ókor, középkor, újkor, legújabb kor, atomkor, BUMM. Őskor, ókor, középkor, újkor, legújabb kor, atomkor, BUMM. Őskor, ókor, középkor, újkor, legújabb kor, atomkor, BUMM. Őskor, ókor…

A technika megjelenése elindítja a visszaszámlálót, és a fejlesztések vége olyan eszközök, amikkel szét lehet verni mindent. Egy napon pedig valaki elkezdi. Azután elindul az újabb kör.

Lehetséges, hogy a civilizáció ciklikus, és törvényszerűen összeomlik egyszer, a korszakok pedig ismétlődnek. Mint egyfajta kollektív vagy faji szintű reinkarnáció. Ez volna az a nyugtalanító elmélet a civilizációról, amit az elején említettem.

És említettem egy másikat is, ami az elsőhöz kapcsolódik.

Jelenleg ismerek néhány embert, akik különféle megfontolásoktól vezérelve, készülnek a civilizáció összeomlására, a túlélésre, a folytatásra, és az újrakezdésre. Ha van néhány ember az ismerőseim között, nekem nem tűnik merész feltételezésnek, hogy világszerte (arányát tekintve ugyan nem, de létszámát tekintve) meglehetősen sok ember készül valamire. Ezek között lehetnek magányos farkasok és kisebb-nagyobb közösségek. Ezeknek az embereknek különféle lehetőségeik vannak. Talán akad olyan is, aki sokkal többet tud, mint én, mint mi, nagyon konkrét dolgokra készül, szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel.

Ha voltak már ezelőtt civilizációs összeomlások, előfordulhatott, hogy szintén volt néhány ember, akik komolyan készültek az összeomlásra, a túlélésre, a folytatásra és az újrakezdésre.

Ha volt ilyen, néhány közülük sikeres lehetett. Néhány csoport az átmentett, megőrzött fegyverzet, technika, felszerelés, képzési anyagok, szakembergárda, tudás révén a beomlást követő korszakokban mindvégig több lépéssel járt a világ előtt, ami a fejletséget és a tudást illeti.

E második elmélet szerint lehetnek olyan csoportok, közösségek, rendek, klánok, dinasztiák, melyek civilizációs ciklusokat éltek túl, vészeltek át sértetlenül, töretlen tudással, töretlen emlékezettel. Talán vannak olyan társaságok, melyek öt-tíz őskor óta folytatják kutatásaikat, visszaesés nélkül, és olyan szinten járnak, melyet nem tudnánk megkülönböztetni a földönkívüli technológiától vagy a mágiától.

Innen nézve, nekem személy szerint nem tűnik olyan nagyon lehetetlennek, hogy létezzen egy legfelsőbb kaszt a valóságban.

Nos, van itt két elmélet. Az egyik szerint a civilizáció ciklikus, törvényszerűen elpusztítja magát, majd kezdi újra az őskornál és végigmegy a korszakokon, mígnem újra elpusztítja önmagát. A másik szerint vannak túlélő csoportok, akik nem követik a civilizációs ciklikusságot, hanem töretlenül fejlődnek.

Mi a véleményetek ezekről az elméletekről?

Kiegészítés:

Kérdés, mennyi időt ölel fel egy civilizációs ciklus? Kiindulásként vegyük alapul a történelem által használt számokat. A kőkorszak kezdete körülbelül 2,4 millió évvel ezelőttre datálódik a nyugati világban elterjedt történelemfelfogás szerint. A neandervölgyi ember mintegy 200-250 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és 28 ezer évvel ezelőtt tűnt el. A homo sapiens (más néven: a mai ember) megjelenését 90-30 ezer évvel ezelőttre teszik. Látható, hogy éles viták vannak az elméletek körül.

A civilizációs ciklus a történelmi adatok alapján minimum 30 ezer, maximum 2,4 millió éves.

Mi maradna a modern technikából, mi maradna az acélszerkezetből, az építészetből ennyi idő után? Geológiailag mennyit változás történhet egy-egy ciklus ideje alatt?

Nagyon sok a kérdés, természetesen. Ha feltételezzük, hogy a korábbi ciklusokban az ember ugyanolyan felépítésű volt, mint most, vajon honnan kerültek elő a neandervölgyi ember, a cro-magnoni ember, és a többi (vitatott) őskori embermaradványok? Ezek a maradványok hamisak? Félreértettek? Fertőzések, mutációk, elégtelen táplálkozás, a kihalás rémétől űzve kialakult vérfertőzés eredményei? Függően attól, hogy egy-egy ciklus mennyi időt ölel fel, lehetséges, hogy komoly éghajlati változások történtek, például egyik-másik civilizáció jégkorszakban fejlődött ki, vagy jégkorszakban élte ciklusa tetemes részét.

A technika nyomai mennyi ideig maradnak fenn? Mennyi ideig maradnak fenn egy olyan világban, amiben nincs hozzá energia, nincs hozzá szerviz-háttér, karbantartás, azaz nem képes ellátni eredeti funkcióját? Milyen formában maradhat fenn egy szárazdokkban ragadt vagy a partra sodródott teherhajó? Teherhajóként senki nem képes használni, tehát másra használják. Ha a körülmények lehetővé teszik, egy ideig talán laknak benne, de később jó eséllyel darabokra szedik, és felhasználják arra, amire lehet.

Ha a legrövidebb, 30 ezer éves ciklust vesszük alapul, vajon hol őrződne meg ezen idő alatt valami a múltból, érintetlenül? Anélkül, hogy szétszednék, széthordanák, beolvasztanák? Olyan formában, hogy azt ma felismerjük? Hol őrződne meg egy repülőgép, egy autó, egy processzor?

Rengeteg kérdés merül fel az elméletekkel kapcsolatban. A válaszkeresést nehezíti, hogy a történelem nem tudomány, hanem az irodalmi fikció vadhajtása. Vajon van rá mód, hogy bizonyosságot szerezzünk a múltunkról? Ha van, hogyan?

Share

Commentek