Azt mondják, az ördög sokat ígér, keveset ad, és végül mindent elvesz.
A művészet történelme évezredekre tekint vissza, már a barlanglakó ősembernek is volt művészete, az ókorban pedig megjelentek a hivatásos művészek – bár ezt a kijelentést némiképp árnyékolja az a tény, hogy nincs egységes definíciója a művészetnek, annak, hogy a művészet mitől az, ami.
Ha elkezdünk azon elmélkedni, hogy a szórakozás igénye mikor jelent meg, minél messzebbre megyünk az időben, annál veszélyesebb vizekre evezünk. Ha az őskorban vagy az ókorban már megjelent a szórakozás valamilyen formában, az azt jelenti, hogy a történelmi leletek egy jelentős részét egyszerűen félreértelmezték.
Ha volt igény a szórakozásra (ha úgy tetszik, a lazításra), akkor az állítólagos korabeli vallási, mitológiai témák talán nem is azok voltak, amiknek hiszik, hanem egyszerűen csak egy bizonyos céllal készült fikciók. Ha létezne egy civilizáció a 2500-as években, és találnának néhány képet H. R. Gigertől, mit gondolnának? Azt hinnék, hogy mi ezekben a szörnyetegekben hittünk, úgy tartottuk, hogy léteznek? Vagy feltételeznék, hogy ezek a szörnyek a fantázia termékei, melyek szórakoztatás céljával születtek?
Lehetséges, hogy az, amit a történészek vallási vagy mitológiai indíttatású szobroknak vagy festményeknek tartanak, pusztán a szórakoztatás miatt jelentek meg? Lehetséges, hogy ezeket a régi, ősi isteneket, szenteket, héroszokat nem vették komolyan, mert ezek szereplői voltak köztudottan kitalált, szórakoztató sztoriknak?
A szórakozás iparosodása
Bármikor jelent is meg a szórakozás igénye, és bármikor jött létre ennek kielégítésére egy hivatásos, az életét csak a szórakoztatásnak szentelő kaszt, az ipari jelleg a huszadik század terméke, és valóban szórakoztatóiparról, csak ebben az évszázadban beszélhetünk először.
A szórakoztatóipar befolyása könnyen tetten érthető. Le lehet vezetni, hogy a sci-fi írók hogyan hoztak létre akkora érdeklődést az űrkutatás iránt, hogy a kormányok elkezdtek óriási összegeket fordítani erre a valóságban, létrejött az Apollo és a Szojuz űrprogram. Levezethető az is, hogy a krimik miatt hogyan emelkedett meg ugrásszerűen a rendőri pályát választók száma, hogyan hatott az X-akták az FBI létszámára, vagy, hogy az olyan filmek, mint a Keresztapa hogyan növelték meg a bűnözést azáltal, hogy romantikát szőttek köré, vagy a gengszter rap, amely olyan életérzést társított a bűnözői életmód mellé, amivel tömegek akartak azonosulni.
Soha a történelemben nem szórakoztunk annyit, mint manapság. Ma egy átlagember, minden nap órákon át szórakozik. Tévét néz, zenét, rádióműsorokat hallgat, novellákat, regényeket, képregényeket olvas, cikkeket olvas, videókat néz, játszik, és így tovább. Minden egyes nap, órákon keresztül. Ez a szokás a 20. században jelent meg, ekkor született a szórakoztatóipar, amely a nap 24 órájában embermilliók szórakozási igényeit elégíti ki.
Vajon mit tesz ez velünk?
Egyre nagyobb vágyak
Az ókorban vagy a középkorban, mire vágyhatott egy ember? Milyen álmai lehettek? Mi lehetett élete legnagyobb célja?
A célokat a vágyak határozzák meg, a vágyakat meg az, amit látunk. Egy fickó a középkori Angliában azt látta, ahogyan a családja, rokonai, barátai, ismerősei, az általa bejárható kaszt, társadalmi osztály tagjai éltek. Vágyott arra, hogy felesége legyen, vágyott arra, hogy háza legyen, és tudta, hogyan érheti el ezeket.
Mi egy másik világban élünk. Látunk mindent, az összes létező és elképzelhető életstílust, mindent, ami csak létezik és lehetséges. Látjuk, mert a szórakoztatóipar megmutatja nekünk. A nyomornegyedben kinyitnak egy könyvet, kinyitnak egy magazint, bekapcsolják a tévét, bekapcsolják a rádiót, és belecsöppennek a világ leggazdagabb, leghíresebb, legszebb, legképzettebb, legirigyeltebb embereinek hétköznapjaiba. Látják, hogyan élnek, látják, mi van, látják, mi lehetséges. Látják, és elkezdenek vágyni rá, és elkezdenek célokat kitűzni.
A szórakoztatóipar vágyakat és álmokat ad nekünk, megmutatja, amit soha nem látnánk, hogy milyen jó, milyen szép lehet valami, milyen kényelmes, milyen felemelő, milyen eredményes lehet egy élet.
Csak azt nem mutatja meg, hogy ezeket az álmokat hogyan lehet valóra váltani.
Vajon mit tesz ez velünk?
Egyre nagyobb világ
A szórakoztatóipar kinyitja előttünk a világot, és megmutatja, mi van még.
Megmutatja, milyen kicsik, milyen pitiánerek, milyen nyomorultak vagyunk, hiszen látjuk, hogy vannak emberek, akik mennyivel többet értek el, mint mi, akik mennyivel többet tudnak nálunk, mennyivel többre képesek, mennyivel szebbek – vagy egyszerűen csak mennyivel szerencsésebbek.
Most ti jöttök
Szerintetek a szórakoztatóipar hatása az életünkre, összességében, jó vagy rossz?
Amikor látjátok ezerszer jobbak, szebbek, sikeresebbek, befolyásosabbak nálatok, akik soha nem szembesülnek a ti problémáitokkal, akiket nem köt gúzsba az, ami titeket igen, az inspirálóan hat, vagy inkább frusztrál?
Nem inspirál és nem frusztrál…. csak figyelem. Legalábbis azt, amit tapasztalok belőle, ugyanis elég ügyesen kivontam már magam a forgalomból.
Jó, vagy rossz? Nézőpont kérdése. Ha azt nézem, hogy rengeteg “üres kalóriát” ad és illúziót teremt az illúzióban, akkor nagyon rossz. Ha onnan nézem, hogy a semmireményegyiknaprólamásikra-életet elviselhetőbbé teszi, akkor legyen…
Nagymamámnak élete utolsó, beszűkült, fájdalmas és keserű éveiben őszinte örömöt és egyéb érzelmi megnyilvánulásokat okoztak a bárgyú sorozatok és hazug híradók.
Amikor kicsi gyerekeket látok a képernyő előtt lógni az idióta, nyávogós, véres és agresszív mesékre, vagy játékokra tapadva, akkor nagyon el tudok keseredni.
A szórakoztatóipar jól működik, nagyon is jól. Eléri a célját.
Mindez nem számít. Aki előre tudja vinni ezt a világot, nem tartozik a szórakoztatóipar célközönségébe.
Hol van mindenki??!!
A megszokottnál is kihaltabb az oldal, talán túl komolyak a témák vagy nem tudják kezelni az új dizájnt?
Egész biztosan jó, inspiráló hatású. Minél tágabb körből jönnek az információk, annál jobb, annál nagyobb rálátásunk lesz. Nem lehet azon az alapon felnőni, felépíteni az életet, hogy 2-3 embertől jön minden. A zárt közösségekkel ez a probléma, én ezért nem akartam soha vallásos lenni, faluba költözni. Minél több behatás ér, minél több forrással találkozunk, annál jobb.
A nagy célok nagy tettekre ösztönöznek, ezért jó, ha komolyan vesszük a vágyainkat és nem mondunk le róluk.
A frusztrációkat tanulással és munkával lehet kezelni. Ősi módszer. :)
Sziasztok, ez szerintem olyan kérdés mint az, hogy a mai világban nőnek jobb születni, vagy férfinak, illetve hogy jó- e hogy van internet és mobiltelefon vagy hogy nincs. Minden attól függ, hogy milyen mértékben és milyen vcélra használunk fél tényeket, pl. hogy előnyünkre tudjuk- e fordítani nemi mivoltunkat, vagy nem, függetlenül attól, hogy a szüleink fiút vagy lányt szerettek volna. Szóval: ha a helyén kezeljük a szórakoztatásunkat- és bármi egyebet, vallásunkat, állatszeretetünket, olykor munkamániánkat, vagy hobbynkat, diétánkat – nem esünk túlzásokba akkor igenis, a hasznunkra válik, ha pedig felborul miatta addig értékes ítélőképességünk, és divatból, vagy tekintélyelven elkezdünk “megzavarodni” a hatására, akkor számunkra rossz. Kinek jó dolog, hogy városban él, kinek meg rossz, valaki mindent megtesz, hogy sportolhasson, más meg, hohy a lehető legkényelmesebben éljen. Színes a világ, és mindennek bizonyos körökben érvényessége van, és mindenkinek érvényessége van, aki él, ha tetszik az emberek bizonyos % -ának, ha nem.
Hm. Érdekes cikk.
Én tovább mennék: mi van akkor, ha ez nem mitológia, hanem tényleges valóságábrázolás? ;)
Mondjuk már állítólag igen korán létrejöhetett ez a szórakoztatóipar. Ha csak a történelemkönyveket nézzük, ott vannak pl. a gladiátorharcok, amiket elvileg a nép szórakoztatására találtak ki.
Szerintem ez nagyon így van, sajnos.
Hát is-is. Szerintem azokra az emberekre, akik rossz állapotban vannak, inkább frusztráló. Még lejjebb menve meg szimpla szórakozás, semmi több. Elveszi a figyelmet a napi gondokról.
Engem néha frusztrál, ha nem mennek úgy a dolgok, és látom, hogy mások mennyivel másabb, értelmesebb “problémákkal” foglalkozhatnak nap mint nap. Bár ezt a környezetemben is látom, ehhez nem kell téve stb.
Nem tudom megmondani, hogy jó-e vagy rossz… Talán tényleg ez is, az is.
Az életünk minden területét ez határozza meg. Éppen ezért összességében szerintem jó. Nagyon jó jó zenét hallgatni, jó filmeket nézni, izgalmas meccseket nézni, vagy épp sportolni. Élvezetes lehet videojátékozni. Egy jó könyvet elolvasni. Társalogni egy fórumon vagy egy blog olvasójaként a többiekkel.
A problémát ott látom, amit Te is írtál Duncan, hogy a vágyakat ad, de módszert nem. Az is lehet, hogy ott a módszer is, csak nem akarjuk meglátni, mert túl rögös az út. :)
Hai!
Az első alcím meg is válaszolja az utolsó (elötti) kérdést.
Jó, mert ad. Mutat. Kínál. Csábít. Olyan dolgokat élhet meg az ember, amit máskülönben (a valóságban) soha. Lehet katona, hősszerelmes, űrhajós, mágus, vadakat terelő juhász, amit csak választ. És ez jó.
De!
Közben elfelejti, hogy ez mind csöppet sem igaz! Hogy ez a sok minden valójában nem vele történik. És ha olyan helyzetbe kerül, mint egyik főhőse és megpróbál úgy is reagálni (tegyük fel, csak rossz pillanatban ránt fegyvert), bizony nagyot csalódhat. És ez rossz.
Konkrétabb példa: pornó. Teljességgel elferdíti az emberek szexxel kapcsolatos elképzeléseit, elvárásait, vágyait. Egész egyszerűen, mert nyomják le az emberek torkán (no pun intended) a negatív példát, és elhiszik, mert senki nem mondja nekik, hogy ne.
Vagy: szappanoperák. Mindenki lop-csal-hazudik és ez teljesen normális?! Aki ezeken nő fel, ne csodálkozzon, hogy nem szeretik.
Háborús filmek. Ezeket a győztesek írják.. :D
Nem az a legnagyobb baj a szórakoztatóiparral, hogy eltereli az emberek figyelmét, még csak nem is az, hogy többnyire orbitális faszságot kínál ezüsttálcán. Hanem, hogy soha, semmilyen körülmények között nem igazi. És így az embereknek nincs viszonyítási pontjuk, hogy mi a normális.
Kedves Arkos,
mar megbocsass, dehogynincs viszonyitasi alapjuk az embereknek! Hat a szomszed, meg a falu szaja!!!
Ugyanakkor a “mi a valosag es mi nem az?” …, ez epp – Duncan gondolatmenete utan szabadon – ugye, fenetuggya, nem mi vagyunk-e a faszsag, pl. amikor hurkauszoguminkra feszülös akarmit huzunk…. esatöbbi, esatöbbi…
Az avatar-teoriaba belefer… szerintem.
Hehe :D
Bár példaértékű szomszédaim lennének. :)
Hát, na ezaz. Avatarokat kreálnak az avataroknak. Nonsense.
Számomra inspiráló, amikor látok valakit, aki elért valamit , úgy hogyha a nulláról kezdte.Például az élettörténeteket feldolgozó filmeket nézek, könyveket olvasok , iszonyú nagy motivációval tölt el, egy darabig. A problémám azzal van, hogy olyasmiket próbálnak 90%ban eladni, ahol egyáltalán nem lehetsz olyan, mint a filmekben , könyvekben szereplők . Ezek a tökéleteset bemutató valamiktől hányni tudnék, mert egyszerűen nemcsak velem, de mindenkivel ellenkezik. És akkor persze, hogy szarul érezzük magunkat, mert ők jobbak, mert nekik megvan minden. De mindig is azt vallottam, hogy ez a cél. Így fogyaszt az ember