Ez a cikk
Ennek a cikknek a témája a lélek KÖZVETLEN befolyása a testre. Közvetlen, vagyis fizikai közvetítők nélküli.
Közvetett hatás például az, amikor a lélek beteszi a testét egy autóba, felgyorsul 200 km/órára, és nekikormányozza a járművet a híd lábának. Közvetett hatás az is, amikor a lélek alkoholt tölt a testébe. Közvetett az is, amikor keléstől fekvésig folyamatosan eszik. Az is közvetett befolyás, amikor gumikötéllel a lábán leugrik a toronydaru tetejéről.
A KÖZVETLEN befolyásnál nincs fizikai áttét, nincs fizikai közvetítő eszköz.
Placebo
Mindenki tudja, mi az a placebo, ugye? Hatóanyag nélküli gyógyszer, ami mégis hat, mert a benne való hit élettani folyamatokat indít el: gyorsabb felépülést, gyorsabb gyógyulást, a fájdalom csökkenését vagy megszűnését, a tünetek enyhülését vagy megszűnését, a test gyorsabb regenerálódását, bizonyos esetekben önmagában teljes gyógyulást (stb.) eredményez. Nagyjából ez az, ami a köztudatban él a placebóval kapcsolatban.
Valójában ez egy óriási téma, aminek könyvtárnyi szakirodalma van. A megítélése szélsőséges. Vannak, akik csalásnak, etikátlan orvosi magatartásnak ítélik a használatát, mások azt állítják, ez az elsődleges hatás, vagy az egyetlen hatás („hit nélkül semmi nem hat”), megint mások a gyógyszerek és kezelések teljes hatásmechanizmusának részét látják benne.
Nincs elfogadott elmélet, elfogadott modell, ami leírná, hogyan működik a placebo. A pszichológia és az élettan határterületének tekintik, a jelenség zavarba hozza az orvosokat és a kutatókat.
A placebo-hatást úgy írják le, mint a bizalom felépülésének végtermékét, ami függ a páciens személyiségétől, az orvos személyiségétől, az orvos hangjától, öltözetétől, a helyszíntől, a placebo kinézetétől, ízétől, és sok más tényezőtől.
A placebo leírt hatásai sokfélék, és valóban zavarba ejtőek. A gyógyszer nem működik mindenkinél, az altató bizonyos embereket éberré tesz, a nyugtató élénkké, a fájdalomcsillapító túlérzékennyé, az ál-fájdalomcsillapító (szimpla üres sóoldat) elnyomta a fájdalmat a műtét alatt és meggátolta a sokk kialakulását, a tudatlanságból bevett, másra való gyógyszer csodálatos eredményt hozott és így tovább.
Húszévesen körbekérdeztem az edzőteremben, hogy ki tud valami jó, valóban hatékony proteint vagy mást ajánlani tömegnöveléshez. Az egyik fickó, akinek az apja kamionosként nyugat és kelet közt ingázott, félrevonva elmondta, hogy neki van egy tablettája, ami szuper izomnövekedést okoz, de sokba kerül, és nem is adna belőle akárkinek. Én vettem belőle, heti öt edzés, heti öt tabletta, a havi 20 tabletta kitette az akkori átlagfizetést. Elképesztően fejlődtem, főleg erőben. Aztán kiderült, hogy német tabletta egyszerű ízesített szőlőcukor volt, amiből heti 5 db-ot vettem be, és aminek elvben semmilyen hatása nem kellett volna, hogy legyen. Pár évvel később a napi 50 szem szőlőcukor sem hozott semmilyen fejlődést.
A Fortuna diszkóban volt egy Anikó nevű 20 éves lány, akiért mindenki oda meg vissza volt (nem csak a pasasok). A hölgy néha kegyeiben részesített valakit, akit azután a barátnői társaságában, hangos, gúnyos kacajok közepette kibeszélt. Én is szerettem volna részesülni azokból a kegyekből, de hogy ne égjek le, minden követ megmozgatva valami megfelelő szer után kutattam, ami majd páratlan képességekkel ruház fel az aktus idejére. Eljutottam egy rosszarcú fickóhoz, aki eladott nekem egy furcsa külsejű kapszulát, nagyon drágán, és azt állította, hogy 12 óra szupermerevedést okoz. Tényleg működött, tényleg 12 óra volt. Azok ellenére, hogy a kapszulát szárazköhögés kezelésére fejlesztették ki…
Placebo. Hol a határ? Mennyit használhat valami, amiben semmilyen hatóanyag nincs? És mennyit árthat valami, amiben nincs káros anyag?
No problemo
Van egy bizonyos jellegzetes hozzáállásom az izomlázhoz, a kisebb ficamokhoz, húzódásokhoz, kisebb sebekhez, horzsolásokhoz, szálkákhoz. Ez a hozzáállás úgy írható le, mint nyugodt elviselése a fájdalmaknak, kellemetlen érzeteknek.
A nyugalom hátterében az a meggyőződés áll, hogy ezek nem károsítják a testemet, nem okoznak problémát, nem fontosak, majd elmúlnak és kész.
Amikor megvágtam az ujjam, kimostam a sebet, rászorítottam egy zsebkendőt és ennyi. A vérzés gyorsan elállt, valameddig fájt még, majd elmúlt az is. Olyan semmilyen érzés. Az izomláz, még akkor is, amikor felkelni alig tudok miatta, amikor a lépcsőzéshez kapaszkodnom kell, hogy ne guruljak le, még külön meg is nyugtat, mert azt jelzi, hogy tettem valamit a céljaimért.
Estem háttal biciklire lépcső tetejéről, ami szétvágta a hátam, és zuhantam le lépcsőről, ami olyan fájdalommal járt, hogy hirtelen levegőt venni sem tudtam. Mindkét esetben pár perc után úgy ítéltem meg, hogy nincs semmi komoly, és ugyanazzal a hozzáállással viseltettem irántuk, mint a szokásos kisebb sérüléseim iránt: nyugodt, egykedvű várakozás, hogy magától elmúljon. El is múltak, nyom nélkül.
Amikor a hozzáállásom nem ilyen volt, hanem az ellenkezője, úristen, ez nagyon nem jó, jézusom, mi lesz velem, vége az életemnek, mi lesz a céljaimmal, miért történik ez velem, miért… akkor a testi problémáim hónapokon vagy éveken át kínoztak. Miközben a valóságban nem tudtam semmit sem a hátterükről, tényleges súlyosságukról, és mind azután múlt el, hogy beleuntam az egészbe és megváltozott a hozzáállásom.
Van jelentősége a hozzáállásnak, az idegeskedésnek, annak, hogy mennyire tekintünk valamit súlyosnak, veszélyesnek, kezelhetetlennek, halálosnak?
Rombolnak vagy építenek
Karatés korszakomban, amikor naponta edzettem a különféle ütő- és rúgófelületeket, a sérüléseim, a fájdalmak engem építettek, a saját önbizalmamat építették. A hengerformájú mosógép oldalára leadott 300-300 sípcsontrúgás okozta sajgásnak és vérzésnek feelingje volt, és nem félelmet váltott ki – nem is okozott sérülést soha.
A homokkal, sóderrel, kukoricával vagy kisebb kavicsokkal töltött tartályba döfködött ujjakkal végzett gyakorlatok sokszor kellemetlenek, és utólagosan fájdalmasak voltak, mivel eléggé megviselték az ujj ízületeit. Az első ujjedzések után gyakran belázasodtam. Ennek is feelingje volt.
Aki nekiállt valaha is a nunchaku elsajátításának, az tudja, hogy amíg ki nem alakul az érzék, a gyakorlás önveszélyes. Nálam is az volt, alig van olyan testrészem, amit ne csaptam volna meg vele párszor (igen, ott is…). Mégsem szegte kedvem egyik sérülés sem.
Nagyon ritkán estem el életemben, az utóbbi 7-8 évben talán 1 alkalommal. Hogyan lehetséges ez? Ismerek olyanokat, akik rendszeresen elesnek az utcán vagy a lakásban, és folyton megsérülnek. Fellépnek a járdára, ettől kificamodik vagy eltörik a bokájuk. Megbotlanak a sima földön, összeakad a lábuk a padlón, és bumm, jöhet a kórház.
„És ha fejedre esik egy tégla?” A gyakran hallott közhelyek egyike. Egyszer valóban a fejemre esett egy tégla, pontosabban egy fél tégla. Sétáltam az utcán gondolataimba mélyedve, hirtelen erős ütés érte a fejemet, amitől nagyon megijedtem, majd lenézve, megláttam a téglát, és pánikba estem. Az első, ami eszembe jutott, hogy végem van, betört a fejem, agysérülés, ennyi. Szédülni kezdtem, éreztem, ahogyan valami szó szerint kiszáll a testemből és rettenetesen elgyengülök. A második gondolatom az volt, hogy láttam pár hónappal korábban a budo-gálán egy fickót, aki fejjel mutatott be törésgyakorlatokat: deszkát, cserepet, téglát tört fejjel, betonlapot törtek el a fején. Arra jutottam, hogy egy tégla még nem feltétlenül okozná a halálomat, az sem kötelező, hogy bármi bajom legyen tőle.
Amint arra a következtetésre jutottam, hogy nem feltétlenül baj az, hogy a fejemre esett egy tégla, a szédülés elmúlt, és éreztem, ahogyan visszatér a tagjaimba az erő. Akkor és ott volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, hogy meghalok vagy élek tovább?
Pár nappal később fésülködés közben felszakítottam a sebet a fejemen, kicsit vérzett, más nem történt.
A Széchényi Könyvtárban volt egy keskeny polc, amin törvényszéki orvostanról írt könyvek és képgyűjtemények sorakoztak. Ezekben a könyvekben és albumokban eléggé kemény képeket találni, durva sérülésekről, holttestekről. Többször találkoztam esetleírásokkal arról, hogy valakit megvágtak, megszúrtak vagy meglőttek, nem volt súlyos, nem kellett volna belehalnia, de belehalt, mert az a tudat, hogy megkéselték vagy lelőtték, olyan traumát okozott az áldozatban, hogy belepusztult. Találkoztam ennek az ellenkezőjével is néhányszor: embereknek meg kellett volna halniuk, olyan súlyos sérülést szenvedtek el, és túlélték, mert… így írták: olyan lélekjelenlétük volt.
A hír szent
Emlékszem egy estére tizenéves korom elejéről, együtt volt a család, rokonok, barátok, szendvicsek (katonáknak hívtuk ezeket, fogpiszkálóra felszúrt kenyérdarab, sonka, szalámi, sajt, uborka, tojás), és az öröm oka: kijött Hofi új lemeze.
Zengett a lakás a nevetéstől, Hofi brillírozott, mint mindig. Aztán megszólalt a telefon, nagyapám felvette. Egy rendőr telefonált, jelentette, hogy feltörték és kifosztották a hétvégi házunkat Biatorbágyon. A jókedvet elvágták, az öröm eltűnt, lett helyette bánat, szomorúság, gyűlölet és düh.
A mocskok! Kurva anyjukat! Fel kellene kötni ezeket mind! A lovakkal kellene megtaposni őket! Ezeknek semmi se szent? A kurva anyjukat!
A jókedv a plafont verdeste, nem változott meg a hőmérséklet, nem érte sérülés semelyikünk testét, nem történt semmi sem fizikailag. A hír nem fizikai dolog. És mit okozott? Óriási változást.
A jókedv nem annyi, hogy felfelé görbül valaki szája, a düh nem annyi, hogy lefelé. Azok a testi, külső jegyek, amiket látunk egymáson, mint az érzelmek kifejeződéseit, a legkevésbé fontosak.
A jókedv és a düh között fiziológiai különbségek vannak, nem is jelentéktelenek. Az nem SEMMI, hogy valaki apatikusan üldögél a sarokban, vagy rettegve bújik az ágy alá, vagy fröcsögve anyázik, vagy csapkodja a falat, vagy önfeledten nevet. Ezek az érzelmi állapotok eltérő élettani működéssel járnak. Amikor a felhőtlen jókedvünket összetörte egy hír, valami nagyon rövid idő alatt megváltozott a testünkben, átkapcsolt egy másfajta működésbe.
Ha kimutathatjuk, hogy egy nagyon szomorú ember teste másképpen működik, mint egy igencsak vidám emberé, akkor el kell ismernünk, hogy nem jelentéktelen az, hogy milyen érzelmi állapotban töltjük a napjainkat. Ha egy éve általában vidámak vagyunk, vagy általában dühöngünk, az számít, az azt jelenti, hogy sok minden másképpen működik a testünkben.
Egyszer átvert valaki, és én két héten át keléstől fekvésig dühöngtem miatta. Azért hagytam abba, mert már ijesztő fájdalmaim voltak. Amikor abbahagytam, akarattal, önfegyelemmel félretettem a témát, a fájdalmak el is múltak.
Mit okoz a hír, hogy feltörték a hétvégi házunkat? Hogyan reagálok arra, hogy valaki átver? Ezek hátterében nem biológiai tényezők állnak, mivel a gének, sejtek, szövetek, csontok, szervek nem értelmezik a külvilágot. A biológiában a sérülés az, hogy folyik a vér a lábamból, hogy nem mozog a karom, hogy kínoz az éhség, és nem az, hogy elvitték a sátramat 30 km-rel odébb, meg nem az, hogy nem fizették ki a munkámat.
Felfogás kérdése
A szokásos alaphelyzet: valakinek van egy célja, amit komolyan gondol, és tesz érte.
Az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy ez a valaki 1.000.000 dollárt akar, mert egy ilyen példánál könnyű a számokat nézni. Amikor elkezdi, van 0 dollárja, aztán lesz 100, aztán 1000, és így tovább. Látja, hogy naponta (havonta) tesz előrelépést a cél felé, mert az a szám, ami az egyik oldalon van, lassan, de biztosan közeledik ahhoz a számhoz, ami a másik oldalon van, mint cél.
Lehetséges, hogy még csak 7.882 dollárja gyűlt össze, ami nagyon kevés az 1.000.000 dollárhoz képest, de több, mint ami korábban volt, és ebből tudja, hogy közeledik, annak, amit tesz, van értelme.
A célért végzett munkát felfoghatjuk úgy is, mintha lépcsőt építenénk, amin át a magasba jutunk, és láthatjuk a haladást minden nap, vagy minden hónapban, a megállapított időegységek szerint. Ez egy kényelmes, öntudatos, békés hozzáállás.
Felfoghatjuk úgy is, hogy van egy hatalmas acél ajtó, amin túl az életünk van, és próbáljuk szétrúgni az ajtót, hogy végre elkezdhessünk élni. Ezzel a felfogással minden nap kudarc, mert az ajtó még nem nyílt ki. 1.000.000 dollár a cél, már van 900.000 dollár, és még mindig ugyanaz a lehengerlő kudarcérzet van, mint az elején. mert az ajtó még áll. Ez egy őrjítő hozzáállás.
Rám ez utóbbi felfogás a jellemző. Úgy érzem magam, mint egy Forma 1-es pilóta, a motor már maximális fordulatszámon pörög, az autóm rázkódik, remeg, én minden idegszálammal a lámpát figyelem, hogy mikor lesz már zöld, és lőhetek ki, mint a rakéta. És még mindig nem zöld, még mindig nem, még mindig nem, már üvöltök, vicsorgok, és még mindig nem zöld. Számomra 1 dollár és 999.999 dollár között semmi különbség nincs, mert a lámpa még nem váltott zöldre. Nekem piros lámpa és zöld lámpa van, fokozatok nincsenek. Tudom, hogy ez a hozzáállás sok bajt okozott már nekem, tudom, hogy én csináltam, én egyedül.
Két ember, mindkettő ugyanazt akarja, ugyanúgy dolgozik érte, ugyanúgy haladnak előre, de az egyik jól érzi magát, éli az életét, a másik meg a saját privát poklában üldögél, ami lassan felőrli az idegeit – és talán az egészségét is.
Felfogás kérdése, hozzáállás kérdése. Nagyon sok minden az életben. Talán minden.
A figyelem elterelése
A 2001. szeptember 11-i események olyan mély hatást gyakoroltak rám, hogy 3 hónapig nem voltam ugyanaz az ember. És akkor még nem is tudtam a személyes érintettségemről, az kicsivel később derült ki.
A média, és úgy általában az élet kínál nekünk elegendő okot arra, hogy megőrüljünk, hogy az életkedv elszálljon belőlünk, féljünk, rettegjünk, önbizalmunk a béka segge alatt kuporogjon, céljaink egyre zsugorodjanak, ahogyan egyre kevesebb dolgot látunk megvalósíthatónak, befolyásolhatónak.
Az, ahogyan a testünkkel bánunk, az, ahogyan érezzük magunkat, az, ahogyan értékeljük a testi tüneteinket, az, ahogyan értékeljük az életünk eseményeit, az, ahogyan kezeljük a stresszt, az, amin a gondolataink járnak, a kényszeres gondolkodás következtében kialakuló tartós érzelmi állapot, az abból kialakuló élettani működés, az abból kialakuló esetleges károsodások – ezek nem jelentéktelen dolgok.
A figyelem elterelése nagyon is értékes képesség, az ehhez felhasznált eszközök értékesek. Ha a munkahelyi, otthoni stresszt van, mivel feloldani, ha van örömforrás, ha van valami, amiből életkedv (élethez való kedv) nyerhető, az értékes, és valóban életet menthet.
Ha innen nézzük, néha mérlegelnünk kell, hogy mi a fontosabb. Vannak eszközök a figyelem elterelésére, amik károsak, de adott esetben életet menthetnek, mert segítenek elterelni a figyelmet valamiről, ami megölhetne vagy megbolondíthatna.
Van, amikor életet ment egy szippantás a hóból, a pultra kitett poharak kiürítése, a havi fizetés elverése a rulett-asztalnál. Ha nem vezetnek függőséghez, ezek az eszközök is hajthatnak némi hasznot.
Ha egy szélsőséges élethelyzetben, szélsőségesen beszűkült tudatállapotban, valaki, akit szeretek csak aközött választhatna, hogy golyót röpít a fejébe, vagy leissza magát a sárga földig, én jobb szeretném, ha inkább inna. Sokkal több módszert ismerek a másnaposság kezelésére, mint a másnapos hullák felkeltésére.
Van, amikor a kisebbik rossz nagyon jó. Van, amikor bármi jobb, mint a másik választás.
A művészet, a szórakoztatóipar, a szerencsejáték rengeteg ember egészségét és életét mentette meg azzal, hogy segített elterelni a figyelmet valamiről, ami felfalta volna. Húgom, élete legstresszesebb időszakában minden este leült a számítógép elé, és meggyilkolt pár száz embert a Postal 2 című videojátékban, így tudott megnyugodni. Volt haszna? Nagyon is.
Talán kezdjük megfejteni a függőségek egy részét… A figyelem elterelése egészséget és életet menthet, de nem oldja meg a problémát.
Most ti jöttök
A következő cikk egy hét múlva jön. Az lesz a legkeményebb, mivel az eddigiekből levont, esetenként elég húzós következtetésekről, és felvetésekről fog szólni. Azt keressük majd, hogy hol a határ.
Aki kommentel ehhez a cikkhez, az kap jelszót a következőhöz. Aki nem, az nem. Ne legyetek irigyek, osszátok meg velünk a véleményeteket.
Kérdések hozzátok:
Számozott kérdés nincs, csak annyit szeretnék, ha elmondanátok a véleményeteket a témáról, és persze az lenne a legjobb, ha minden fejezetről külön-külön.
Na, 45-en maradtak a 2. fordulóra. Kb. 60-an lemorzsolódtak, olyan nagy volt a továbbjutás ára, Vagy olyan sz@r lett a cikk, hogy az egész témától elment a kedvük. :)
Huhuhúúú, a no problemo részt rólam is írhattad volna:)))
Meg az 1millió dolláros részt, Jesszus… Az utóbbi időben változtattam kicsit ezen utóbbin, mert amíg nem törtem át azt a ro#@dt kaput, addig ez számomra nem az én életem. Mintha egy rabszolgának mondanád azt, hogy közelebb kerülve a szabadulásához már kevésbé kihasznált, lealázott, értéktelen ember nap mint nap… Vagy rabszolga, vagy nem, itt nincsenek fokozatok. De a cél és a szándék fenntartja azt a bizonyos egységekben mérhető változást, ami elhozza a szabadulást végül. Szóval már kicsit jobban élvezem az utat, ami a céljaim felé visz, és biztos vagyok benne, hogy utólag már majdnem nosztalgiával fogok visszagondolni rá, de hiányozni nem fog, egy percre sem.
“A figyelem elterelése”
Tulajdonképpen ezt még az előző cikkhez kellett volna írnom, de így legalább két legyet ütök egy csapásra…
A függőség valóban a figyelem elterelése a legtöbbször, és nagyon jó hozzáállás, hogy inkább rúgjon be az alany, mint meghaljon. Úgy látom, hogy a függőkhöz a legtöbben úgy állnak hozzá, hogy a tünetet – függőséget – látják a problémának, esetenként még jól fel is nagyítják, így – üdv itt minálunk, placebó hatás! – még súlyosabb állapotba is lökik a delikvenst.
“Felfogás kérdése”
Engem valahogy mindig kellemesen inspirált, ha elindultam a célom felé, illetve haladtam. (sőt, amikor éppen nem volt célom, mert épp túl voltam egyen, akkor sikerült időnként teljesen idióta dolgokkal lefoglalnom magam) Élvezem az oda vezető utat is, és mindig gyorsabban jönnek az eredmények, mint józan ésszel tervezné az ember. Most például jó ideje már 4 órakor kelek, így reggel van időm otthon is edzeni, mert ez is a projekt része, és jól érzem magam, nem érzem nyűgnek. Hetente keresnek meg a MotorOpt kapcsán (amivel foglalkozom: fogyasztáscsökkentő készülékék) olyanok, akikre régebben csak álmodozva gondoltam – vagy futok én össze ilyenekkel.
Ha nagyon sarkalatosan nézzük, tulajdonképpen a cél elérése is lehet függőség, de jó cél elérése érdekében (oké, kinek mi a jó, és az egyedi jó mennyire hasznos pl. a családnak, a közösségnek, stb) fellépő függőség bizonyos mértékben még hasznos is lehet.
“A hír szent”
Ha abból indulunk ki, hogy a “fuss vagy harcolj” parancs időnként átveszi a vezérlést, akkor a rossz hír egy aktivizáló kód.
Feltörték a nyaralót? Behatoltak a területedre, elvették a megélhetésedet (jó, a példában a kikapcsolódásodat) biztosító eszközöket, tehát veszélybe kerültél. Futni hová, harcolni kivel, hát marad a dühöngés, ami egyrészt levezeti az indulat egy részét (jó esetben) másrészt egy harc közbeni viselkedésforma is, hátha megfélemlíted az ellenfelet (aki épp nincs ott, ugyebár…) Mellesleg a média igyekszik gondoskodni róla, hogyha nincs személyes érintettségű rossz hír a számodra, azért ne érezd túl sokáig túl jól magad…
“Rombolnak vagy építenek”
“Találkoztam ennek az ellenkezőjével is néhányszor: embereknek meg kellett volna halniuk, olyan súlyos sérülést szenvedtek el, és túlélték, mert… így írták: olyan lélekjelenlétük volt.”
Hehe ?:-) Mondásainkban az igazság… Agyalunk, vitázunk, háborúzunk, annak a kérdésnek a megválaszolása miatt, hogy van -e lélek, amikor teljesen természetesnek vesszük: “olyan lélekjelenlétük volt.” :yes:
“No problemo”
Nyilván sokat számít, hogy hogy állunk egy sérüléshez. Nekem egyszer sikerült olyan faszán lezúgnom egy asztalra tett székről, hogy a könyököm kiugrott a helyéről, és az alkarom a felkarom mellé csúszott. (nem nagyon, csak pár centit) Ez még középiskolában volt, tőlünk kábé 500 méterre volt a rendelőintézet, így hát két haverommal átballagtunk. Közben dumáltunk, röhögtünk. Amikor három doki helyre húzta, akkor persze nem röhögtem már annyira, de minden különösebb fájdalom nélkül elviseltem. A fogorvosnál ellenben egy két lábon járó ideggóc ;-) vagyok…
“Placebo”
Szerintem egyértelmű bizonyíték arra, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit hiszünk (mint amit igyekeznek elhitetni velünk)
Meglepő, amikor valaki felháborodik, mert placebóval hozták rendbe. Örülj neki, bazzeg…
A lélek hatásáról a testre egyszerűen: van egy olyan gyerekbetegség, hogy scolis undoritis. Általában tanévenként 1-2 alkalommal fejlesztettem ki magamnál, amikor már nagyon untam a banánt a suliban. Amíg elmentem az orvoshoz igazolásért (és még utána önigazolásnak egy kicsit) tényleg nagyon beteg voltam. Aztán általában a nap végére meguntam, és utána csak élveztem a betegszabit;p
Gyerekkoromban gyakran nyekeregtem, ahogy apám mondta: “rapliztam”. Egy alkalommal télen épp sétáltunk valamerre, és az volt a bajom, hogy hideg volt és fáztam. Erre apám a legnagyobb megdöbbenésemre levett minden ruhát a felsőtestéről, és szépen meghempergőzött a friss hóban meztelen felsőtesttel… Én csak álltam, és nem fért bele a fejembe, hogy ezt mégis hogyan, és hogy miért:D Azt mondta, hogy “hagyjam abba a fázást”. Nem értettem, hát ez ugyebár nem így működik, mert hideg van, és én fázom, ez a dolgok módja. Kellett pár év, és ennek a mondatnak különböző szitukban való meghallgatása, mire kipróbáltam. Egyszer épp fájt a fejem, és már nagyon untam a fájdalmat, mikor kicsit jobban megvizsgáltam magamban a dolgot, és arra jutottam, hogy egyet értek a fejfájással. Magyarul hozzájárulok, és ennyi erővel akár másképp is csinálhatnék… Kipróbáltam, hogy nem gondoltam úgy, hogy fájni kéne a fejemnek, és meglepő módon a fájdalom csökkenni kezdett:) Ezt azóta is használom, és tényleg jó a legtöbb testi dologra: ne érts vele egyet. Persze, ha leszakad a lábad, és spriccel a vér a combartériádból, akkor azért azzal tenni is kell valamit gyorsan, de akkor is rengeteg múlik a hozzáállásodon, a “lélekjelenléteden” !
Emu írta:
Ismerős… be is lázasodtam, ha muszály volt… :X-P:
Ez is nagyon jó cikk. :)
A test és az elme kölcsönhatása, illetve a gondolatok tesre gyakorolt hatása teljesen igaz számomra.
Számomra még az is igaz, hogy a világon semmi sem történik, és veled sem, amibe ne egyeznél bele, ne értenél vele egyet, akár tudatos, akár tudatosság alatti szinten.
Ez durván hangzik, de ettől még számomra így van.
Azt is elfogadom, hogy ez másnak nem reális, sőt erős ellenkezést válthat ki belőle.
Ezt én elfogadom, mert azzal is egyet értek, hogy lehet ilyen vélemény. :)
Azt tudom, hogy én addig létezek ehhez a testhez kapcsolódva, amíg ez valóban szándékomban áll. Az is igaz, hogy ezt a dolgot károsan befolyásolhatják akár saját tudatalatti gondolatok is. Ez is benne van a pakliban. Nincs más lehetőségem, még ezeket is fel kell vállaljam, legalább azon a szinten, hogy létezhetnek, és hathatnak rám.
AZ én dolgom ezek romboló hatásainak a “kordában” tartása, tehát nagyobb túlélést, fennmaradást, hasznosat segítő hatást okozni a saját testemre, hogy ezt a (vélhetően) romboló folyamatot ellensúlyozzam. MIvel nincs pontos tudomásom róla, ezért csak vélekedhetek erről.
Ez azt jelenti, hogy több hasznosat kell tennem, mint károsat, és hihetek benne, hogy ez elég az életben maradáshoz. Eddig elég volt. :)
Persze a legjobb megoldás az ezzel kapcsolatos tudatosság növelése. :)
Klassz cikk:
1. Ne aggódj a lemorzsolódás miatt. Hofi egyik háromrészes you tube videójának nézettsége is feleződik. Kb. 30% nézte végig.
2. Az én tapasztalataim:
Placebo
Sokáig nem szedtem vitamint, semmi bajom nem volt.
Aztán mondták, hogy szedjek, de csak akkor érzem igazán, amikor nem szedem. Mármint a hiányát.
Aztán minden 1,5 – 2 hónap után váltanom kell, mert a korábbi vitamin már nem vált ki semmilyen hatást.
Itt felvetődik az a kérdés, hogy egyáltalán van-e olyan dolog, ami akkor is működik, ha én nem akarom?
Apám orvos volt, voltak olyan idős nénik, akik orvos függők voltak, nekik sóoldatot nyomatott, és azt mondta a legújabb német gyógyszer. Mindig elmúlt a bajuk.
Rajtam nem működtek a csodaszerek legtöbbje. Hiába volt drága, és hiába esküdtek rá sokan.
Egyébként az mlm-eseknél sincs egy csodaszernek se 100% jó hatása. Mindig van 30-40%, akinél nem működik.
No problemo – Rombolnak vagy építenek
Anyám azt mondta, hogy az ő nagymamájának vasból voltak a fogai. Úgy temették el, hogy mind megvolt és hogy neki is ilyen és nekem is. Nem is volt lyukas fogam.
Aztán egyszer csak eldöntöttem, hogy azért mosni kéne, mert kilyukad.
3-4 hét múlva lett egy lukas fogam. Onnantól nem tudtam fenntartani ezt a nézőpontot, és folyamatosan problémám volt a fogakkal.
Most fogyókúrázok, 25 kilónál tartok egy év alatt.
A zsírszövetből visszamentek a mérgek a véráramba. Ezek mérgezéses tüneteket okoztak. Kétszer majdnem meghaltam.
Mindkétszer megváltoztattam a nézőpontomat. Elmúlt a rosszul lét.
Orvosi műszerrel néztek fogyás előtt, alatt, és nem rég:
Első vizsgálatnál 7 évvel volt a testem fiatalabb a biológiai koromnál. Ez a sejtek állapotát mutatja. Aztán nagyon belementem abba, hogy vazze, nekem annyi. A következő vizsgálatnál eltünt ez az előnyöm. Majd a legutolsó előtt megbékéltem a dologgal, leszartam. A 7 év előny visszajött.
A hír szent
Egyszer nem voltam testileg jól, mert nem volt pénzem, és egy utalást vártam.
Egész hétvégén szarul voltam.
Aztán hétfőn megnéztem a bankot, és kiderült, hogy már csütörtökön a számlámon volt a pénz.
Ekkor jöttem rá, hogy a valóságnak nincs köze a közérzetemhez, csak annak, amit tudok róla.
Felfogás kérdése
Én is így vagyok ezzel. Próbálom megélni az utat, de amíg nincs egy k1b4sz0tt Roy’s Rolls-om, és egy zsák pénz a bankszámlákon mind, addig miért legyen minden happy?
Nekem az az érzés kell, hogy jobb vagyok másoknál.
Gimiben, amikor olyannal futottam versenyt, aki látványosabb lassúbb volt nálam, akkor kiváló eredményt futottam tornaórán! Kb. 4. lettem az osztályban.
De amikor olyannal, aki jobb volt, akkor 20.adik lettem. Feladtam.
A figyelem elterelése
Számítógépes játékok nagyon mennek. Séta is jó. Paradroid az örök kedvenc.
Fim nézés, kajálás.
Stb.
“A hír szent”
Vannak olyan emberek, akiket egy-egy rossz hír teljesen letaglóz, míg másokat éppen cselekvésre sarkall. Van még egy harmadik kategória, amikor az egyén nem érez semmit – se jót, se rosszat – csak teszi a dolgát a helyzetnek (számára) megfelelően. Ez utóbbit valamiért mégis betegségnek tartják, pedig sok esetben életet menthet.
Az életet egy versenypályához hasonlítanám, amin a testünk a versenyautó. Ebben az esetben néha igen zavaró lehet, ha elromlik egy-egy alkatrészünk.
Nem is kell minden csip-csup alkatrész miatt aggódnunk, amelyek nem befolyásolják a célunk elérését.
Ugyanakkor azt sem szabadna elfelejtenünk, hogy az adott versenypályán mindenkinek máshol van az célvonal felfestve, és megannyi különböző járművel indulunk neki a távnak attól függően, hogy milyen kihívásokat akarunk kipróbálni utunk során.
Néha még az aszfalt minősége is egyénenként változik.
Ez érdekes,nekem volt olyan tapasztalatom amikor valamiről teljesen megvoltam győződve ,hogy az a lehető legjobb megoldás….és aztán pár hét használat után amikor a tüneteim már szinte elviselhetetlenné váltak és jobban utána néztem a dolognak kiderült,hogy pontosan az a szer amit szedek okozza a tüneteim rosszabbodását.
Itt miért nem volt “Placebo hatás”?
Viszont volt olyan amikor azt gondoltam valamiről ,hogy nem produkál változást,pozitívat meg biztosan nem,aztán még is olyan eredményeket hozott amit addig még más szernél nem tapasztaltam.
Itt mi okozta a hatást?
A cíkk jó, de a téma nehéz. Az átlagember ritkán ül le ilyen témán gondolkodni, és a véleményét megfogalmazni. Hála neked, most megtettük.
Azt kérdezed, hol a határ, mennyit és meddig használhat a placebo? Árthat -e?
A placebo véleményem szerint egyenes kapcsolatban áll a hittel. Biztosan ismeritek a rákbeteg esetét, aki egy új rákgyógyszer hatására teljesen meggyógyult. Egészen addig jól volt, míg nem szembesült azzal a hírrel, hogy a gyógyszer hatástalannak bizonyult a gyakorlatban. Pár hónap után meghalt.
Ebből a szempontból vizsgálva érdekes azon elgondolkodni, hol a határ? Szerintem saját magunk hiedelmein, korábbi rögzült tapasztalatainkon kell túllépni. Ha nálam most rákot diagnosztizálnának, mi jutna először eszembe? Bizonyára az, hogy rövidesen meghalok. Miért? Mert már sokan meghaltak ebben a betegségben. Lehet, egyszer kiderül, hogy a rák nem is halálos, csak az emberek folyamatosan elhiszik? :)
Ebből a szempontból szerencsések a gyerekek, őnáluk no problemo a kisebb-nagyobb sérülés. Gyerekkoromban én is elszálltam a magunk barkácsolta hintával, de eszembe sem jutott, hogy visszafordíthatatlan bajom lehet belőle. Nem féltem! Azt hiszem ez kulcsszó! Hiszen aki fél valamitől az meg is teremti annak tárgyát. Nagyon is fontos tehát a hozzáállásunk a dolgokhoz, hogy mennyire tekintünk valamit súlyosnak vagy nem. Ebben a kérdésben nyilvánvalóan nagy különbségek vannak az emberek között, ezért lehet az, hogy ugyanazon nehéz helyzet egyiküket megviseli, másikuk szépen továbblép azon.
Valaminek a tudata tehát rombolhat, vagy építhet.
Azt hiszem nem is kell konkrét rossz hír ahhoz, hogy olyan állapotba kerüljünk mint amelyet a cikkben említesz. Aggodalmaskodó, szorongó, negatív gondolatok is pontosan elegendőek ahhoz, hogy máris rosszul érezzük magunkat. Hiszem, hogy ez a “technika” fordított előjellel is működik.
A figyelem elterelése történhet bizonyos “pótcselekvésekkel”, melyeknél az a félő, hogy az ember élete eltelik ezeknek a pótcselekvéseknek (alkohol, drog stb.) a használatával. Ez félig-meddig tudattalan dolog. Ha fáj a fogam, és történik velem egy váratlan trauma, baleset, a fogfájás azonnal elmúlik.
Jobban járunk, ha tudatosan hozzuk magunkat olyan állapotba, hogy elménket, gondolatainkat uralni tudjuk. Nem lepődnék meg, ha a harmadik részben erről is szó lenne. :)
Elolvastam a hszeket, még nincs sok, de valamit leszűrhetek belőlük + hozzávéve a Lélek topikos tapasztalatokat is: a lélek téma fellelkesíti az embereket, hozzák a példákat, amikor csoda történt, kijelentik, hogy mindent irányítanak valójában.
Utólagosan rengeteg példát tudunk hozni, én is, de ki tervez ezekkel előre? Ki van benne egy sérülésben, fájdalomban, vérzésben, amin nem izgatja magát, teljes nyugalommal várja, hogy a lelke megoldja? Ki az, akin diagnosztizálnak valamilyen betegséget, kisebbet-nagyobbat, cukorbajt, rákot, érelmeszesedést, szívizomgyulladást stb. és nem izgatja magát, hátradől, tök nyugodtan teszi a dolgát, mert ez majd magától elmúlik?
(A többit majd később.)
Placebo
Láttam pár gyereket edzőteremben akiknek aszpirint adtak el napozim helyett. Rázták a vasat meg ordítottak, mert azt hitték, hogy ők most már agresszívak a szteroidtól :laugh: Teltek a hetek majd hónapok, szedték az aszpirint és nem fejlődtek szart se.
Az a “placebofejlődés” amit a szőlőcukortól leírtál a testedzésben általában azoknál áll be akik vagy kezdők és még csak pár hónapja gyakorolnak vagy már hosszabb ideje csinálják de rosszul. A rosszul alatt értem, hogy nem helyesen végzik a gyakorlatokat technikailag, vagy nem táplálkoznak megfelelően, vagy aluledzettek, vagy nem végzik az alapvető gyakorlatok egy részét, vagy egyszerűen nem ad bele apait anyait mert fél átlépni a fájdalomküszöbön.
Majd miután szedi a kvázi doppingot odafigyel más aspektusaira is az edzésnek (amit tanácsoltak neki) mert úgy érzi, hogy most már akkor csináljuk rendesen. Így éppen attól a csináljuk rendesen-től fejlődik, amennyit fejlődik. Nem a borzasztó nagy hittől, hanem attól, hogy hatásosabb módszereket használ. De persze ahhoz, hogy ezeket használja szüksége volt a hitre.
A testedzésben a pszichikum szerepe ismert minden komoly tréner előtt. Általában a pszichikum a leblokkolásért felelős és a jó edző látja egy idő után, hogy a tanítvány azért nem fejlődik-e mert rosszul csinál valami technikai, táplálkozási, regenerálódási részt vagy netán pszichikai blokkja van ami főleg versenyeknél, tétre menésnél fordul elő.
A hit hegyeket mozgat szokták mondani és sok igazság van ebben de ha kicsit jobban benézünk a hihetetlen állítások mögé akkor sok esetben van rá reális magyarázat.
Viszont amit a tapasztalat is igazol, hogy a lelkiállapot nagy változásokat okoz a testben és számos olyan gyógyulásra és fejlődésre van példa aminek jelenleg nem tudják leírni a pontos működési mechanizmusát.
A placebo pont ezt hivatott pontosítani, hogy mégis mekkora hatása van magának a célirányos szernek és mekkora az egyén lelkiállapotának, meggyőződésének. Egy versenyló nem “hisz” a doppingban sem a sóoldatban mégis hatalmas különbségek vannak teljesítményben a doppingolt ló “javára”.
No problemo
Egyetértek. Jóval elviselhetőbb a fájdalom ha az ember úgy áll hozzá, hogy az nem károsítja őt. Fogorvosnál tapasztaltam ezt. Úgy ültem a székbe fúrásnál, hogy bíztam abban, jobb lesz mert betömi a romlást, nem roncsol csak a szükséges romlást távolítja el. Észrevettem, hogy ahogy nőt a fájdalom, nőt a feszültség is bizonyos izmokban. Igyekeztem figyelni rá, hogy lazák maradjanak és igyekeztem nem emelkedni a székben amikor belefúrt. Ettől még fájdalmat éreztem de jóval elviselhetőbb volt. Mondjuk azért injekció nélküli foghúzást nem vállalnék be :-D
@ prolizoli:
Vizualizáció, attitüdváltás + ilyenek ezeket komoly szinten is elfogadják és használják, vannak, akiknél eleve része a felkészülésnek, vannak, akik ezek beépítésével tudtak átlépni sok éves fizikai korlátokon.
Rengeteget szenvedtem másfél mázsával, 3 hónapon át próbáltam megnyomni és nem ment. Az utolsó kudarcom után 1-2 perccel teljesen bepöccentem, káromkodtam egy keményet, visszamentem a padra, lefeküdtem, egyedül kiemeltem a villából, leengedtem, kinyomtam és visszatettem. Aztán káromkodtam megint egy keményet. Soha többé nem volt gondom a 150nel. 180nal újra jött a szenvedés és ugyanúgy törtem át rajta.
Nagyon érdekes ès elgondolkodtató a tèma, örülök, hogy rátalàltam az oldalra ès olvashatom a cikkeket. Szerintem jó úton jàrsz ès közel àllsz az igazsàghoz. Nem egyszer tapasztaltam meg èn is a cikkben leírtakat.. Kemèny felvetèsek ezek az biztos, de csak sajnàlni tudom a földhoz ragadt, materialista vilàghívő embereket..
” Rám ez utóbbi felfogás a jellemző. Úgy érzem magam, mint egy Forma 1-es pilóta, a motor már maximális fordulatszámon pörög, az autóm rázkódik, remeg, én minden idegszálammal a lámpát figyelem, hogy mikor lesz már zöld, és lőhetek ki, mint a rakéta. És még mindig nem zöld, még mindig nem, még mindig nem, már üvöltök, vicsorgok, és még mindig nem zöld. Számomra 1 dollár és 999.999 dollár között semmi különbség nincs, mert a lámpa még nem váltott zöldre. Nekem piros lámpa és zöld lámpa van, fokozatok nincsenek. Tudom, hogy ez a hozzáállás sok bajt okozott már nekem, tudom, hogy én csináltam, én egyedül. ”
Nos elmondhatom , hogy én ennek totál az ellenkezője voltam . Valószinüleg azért mert már egész fiatal koromban feladtam .
Az utóbbi időben bizonyos változások történtek az életemben és úgy döntöttem feladom korábbi hozzáállásomat és elkezdek akarni .
Kudarc lett a vége . És most megint olyat mondok amiért majd utáltok :-D
Fel kell adni ! :-)
Igen ám , de nem azzal az attitüddel amivel én adtam fel korábban .
Inkább azt kellene mondanom el kell engedni a dolgokat .
Valahogy azt kellene megtanulni hogyan kell helyesen akarni .
Van egy kényes pont ennek megértésében . Egy alig látható , mikroszkópnyi vírus .
Tehát van egy célkitűzés ( most felejtsük el az eleve téves vágyakon , vagy gondolatokon alapulóakat ! ) , megjelenik a cél , egy cél amiért úgy érzi valaki , hogy érdemes élnie . De a pillanat törtrésze alatt beékelődik egy ….hát izé , hogy is fejezzem ki magam , valami ami lemásolja a célkitűzéseinket , és azt mondja : igen én ezt akarom elérni , én ezt szeretném …stb . És mivel nem vagyunk tudatában , hogy egy kémvírus már ránk is telepedett ezért nem vesszük észre , hogy már csak a célok másolata van nálunk .
És ezzel a másolattal nem engednek be minket a klubba !
Közben a vírus elkezdi nyomatni , hogy : hé apafej , mikor éred már el a célodat ? hát ennyire béna vagy ? Mit nem csinálsz jól ? Biztos nem vagy elég profi !
Vagy spirituális körökben , hogy : biztos nincs még itt az ideje , vagy hogy rossz hozzá a karmád , meg hogy a jóisten jobban tudja mi kell neked . O:-)
Egyik sem igaz . Egyszerűen tedd meg amit Te megtehetsz , és azután hajítsd el magadtól . Mert ha a vírus látja , hogy fontos neked valami , akkor nyomban ott terem és el kezd blokkolni . Úgy kell tennünk , mintha nem lenne fontos . 8-)
A lélek megfejtése nagyon nehéz dolog. Az is lehet,h lehetetlen. Mostanában sokszor olvasok arról,h nagy beteg emberek képesek felépülni csupán attól,h pozitívan állnak a gyógyuláshoz, nem adják fel, nagyon akarnak élni. Számomra ez szinte felfoghatatlan, kíváncsi vagyok valóban így van-e. A papám életvidám ember volt. Halála előtt 2 héttel beszélgettünk egy jót. Akkor azt mondta,h ő nagyon szereti az életet, még szeretne legalább 10 évet élni. 2 héttel később ásás közben összeesett, meghalt. Mama most 80 éves, mindig meg akar halni. Már kb. 30 éve. Legalábbis ezt mondja. De állandóan nyüzsög, mindenbe beleavatkozik, kötexik, mindent felfal, 105 kg-os. Erre apu azt mondja,h némely embereket a gonoszság tart életben, mint pl. a mamát. Tudom,h most nem igazán ez a téma, de szerintem mindannyian jövünk valahonnan, belénk rögződnek előző életek tapasztalatai, élményei. Lehet,h ezek a mélyen tudat alatt beépült dolgok határozzák meg az élet dolgaihoz való hozzáállást. Van, aki minden apróságtól fél, menekül, elbújik, hülyeségeket csinál. Ennek ellentéte pedig szarik a rossz dolgokra, próbál minden szituhoz pozitívan állni. Amikor éles helyzet van és hirtelen kell döntést hozni, akkor nem is tudom.. olyan, mintha valaki más irányítana, mintha lakozna odabenn valaki (remélem nincs bennem goaud). :-)
etelke írta:
Ebben a kérdésben nagyon sok igazság van. :heh:
A közmeggyezés nagy lehúzó erő. A média ennek befolyásolására utazik, így manipulálják a népességet. A különc életszemlélet vagy magatartás elítélése ősrégi trükk a tömeg irányítására, és az egyéni kitörési pontok befalazására.
Az egyik, sikerrel kecsegtető életstratégia az, ha pont az ellenkezőjét teszed vagy hiszed, amit a közmegegyezés hirdet.
Nem állítom, hogy ez mindig így van, de ha sok konkrét esetet megnézünk, akkor lehet benne valami. :)
Placebo
Nem használtam még placebo készítményt, de szerintem azért működhet a dolog, mert egy csüggedt és kilátástalan embernek erőt adhat a hit, hogy egy bogyó meggyógyítja. A tartós pozitív hozzáállás pedig jelentősen javít a helyzetén vagy a kóros nyavalyáján. Viszont abban az esetben, ha megtudná, hogy a csodagyógyszer, amit szed, valójában nem tartalmaz semmilyen hatóanyagot brutális pusztítást okozna nála. Néha ezért lehet fontosabb a hit a tudásnál. Amikor hitte az illető, hogy meggyógyul javulás állt be. Amikor pedig tudta, hogy amit szed kamu akkor romlott az állapota…
No problemo
Egy sérülés, ami lehet egy csonthártyagyulladás pl., el fog múlni nem halunk bele, vagy a másik eset, amikor az illető kis izomláztól meg akar halni. A kettő között a hozzáállás a vízválasztó.
Velem is megtörtént mindkét eset. Egy brutális vádli edzést követő másnap olyan mértékű izomlázam volt, hogy nem bírtam lábra állni. Egyszerűen nem tudtam képtelen voltam. Tudtam, ha nem megyek be dolgozni másnap, akkor kiraknak a munkahelyemről azt pedig nem engedhettem meg magamnak. Így próbáltam meggyőzni magam, hogy ez annyira nem is vészes, és ha kicsit járkálok, akkor elmúlik majd ez a szörnyű izomláz.
Minden a hozzáállástól függ.
Van egy barátom, ő rendkívül pesszimista és negatív ember. Soha semminek nem tud örülni. A környezete is – töltésű emberekből áll. Nemrég kint kapott munkát Ostmarkban (ahogy a németek hívták anno). Gondoltam, jaj de jó végre egy kis környezetváltozás, jót tesz neki. Mikor hazajött 2 hete megkérdeztem tőle, hogy na milyen volt kint melózni stb? Természetesen sz*r volt, lekezelően bántak vele, fáj a háta a sok hajolgatástól, lefogyott, az osztrákok továbbra is utálják a magyarokat stb. stb. stb. Nem úgy állt a dolgokhoz, hogy most a munkámért kapok x összeget, amivel egyenesbe hozom magam kicsit (tartozások visszafizetése stb.) hanem az általános sz*r minden hozzáállással….
Rombolnak vagy építenek
Ide is csak ezt a közhelyet tudom írni: minden a hozzáállástól függ.
A hír szent
A média, a média és a média. Emberek életét változtathatja meg (mint az a bizonyos mondta a Requiem for a dream c. filmben: „We’ve got a winner!) Negatív illetve pozitív irányba. Rám sosem volt ilyen hatással egy hír sem. Valahol mindig is tudtam tudattalanul, hogy ami folyik, a médián keresztül azért van, hogy az embereket befolyásolni tudják. Persze szomorú voltam amikor ’94-ben meghalt a kedvenc F1-es pilótám, de az élet ment tovább nem estem letargiába tőle, lettem depressziós stb.
Felfogás kérdése
Az emberek a céljaikért jó esetben tesznek és eközben vagy pozitívan állnak hozzá tudva azt, hogy az áldozat nem hiábavaló vagy úgy, hogy ebből nem lesz, semmi minek gürcölök.
Ez megint kicsit a hit kérdése. Ha hiszek magamban és elég kitartó vagyok, akkor elérhetek szinte bármit. Ellenkező esetben csak egy dolog garantált. A kudarc…
A figyelem elterelése
A cikkben leírt példák szerintem menekülő utak. Azért választja az ember őket, mert van egy adott probléma és valamilyen eszközt választva próbálja meg átverni saját magát az illető azzal, hogy ha mást választ, másra figyel, a probléma megoldódik vagy eltűnik. Nem, nem fog. Csak függő lesz a választott „megoldástól”.
Van egy női munkatársam, aki dohányzik. Néha beszélünk nem gyakran. Legutóbb a dohányzás volt a téma (kérdezte, hogy bírom amióta nem gyújtottam rá). Kérdeztem mennyit szív egy nap, és hogy miért nem teszi le. „Ez az egy élvezete had legyen meg” felelte és, hogy amióta bagózik fogyott 10 kilót (így sem egy nádszál…) és ha letenné, visszajönne vagy még több is.
A probléma, hogy zabál, össze-vissza nem mozog rendszeresen stb. és hogy zabálhasson inkább cigizik. Menekülőút…..
Paloca írta:
Bizony, gyakran szembe kell menni a közmegegyezés szerinti elvekkel. Ehhez a szabadsághoz nagyon tudatosnak kell lenni, és kiműveltnek azon a területen, ahol szembefordulunk az elvárásokkal. Én már régóta nem fogadok el például olyan orvosi vizsgálatot, amelynek utánajártam, és a hasznosságáról nem vagyok meggyőződve. De ez az élet egyéb területeire is igaz.
Ja!… és nem eszem olyasmit sem, amit a tévében reklámoznak. :laugh:
Paloca írta:
Csak a nagy kérdés az, hogy mit nevezünk különc életszemléletnek ebben a mai világunkban amikor mindenki azt hirdeti, hogy ő mennyire egyedi és mennyire nem követi a tömegízlést és tömegnézeteket.
Ez azért a gyakorlatban korántsem ilyen egyszerű. Minden eset egyedi. Van amikor az árral előnyös úszni van amikor ellene.
prolizoli írta:
A placebphatással nem tudnak előre tervezni, csak néha igyekeznek felépíteni. Van, hogy sikerül, van, hogy nem, van, amikor spontán nagyon magas szinten felépül az a bizonyos közeg, ami kell hozzá.
3 éve edzettem, az volt a célom, hogy a lehető legkisebb testsúlyba tegyem bele a lehető legnagyobb erőt, és elég jól álltam ebben. Gyakran inkább túledzettem, mnt alul vagy optimálisan, a táplálkozásom meg nem változott semmit, a gyakorlatok sem. A tömegnövelési cél mögött az állt, hogy fel akartam “hízni” egy magasabb súlycsoportba, de nem tésztával. :)
A reális magyarázat alatt materilaista magyarázatot értesz? :)
Lehetséges, hogy a versenylóban nincs meg valami, ami az emberben megvan.
@ aelod:
A lélek közvetlen hatása a testre: ebben a témában nem az a probléma, hogy genya a főnök, hanem az, hogy folyton ezen őrlődik az ember. Itt a figyelem rögzítettsége a probléma maga, ami élettani (stb.) nehézségeket, károsodást okozhat, és okoz is egy határon túl. Nem a főnök genyasága okozza ezt, hanem a reakció.
Ha mondjuk valaki filmmániás, a filmnézéssel tényleg eltereli a figyelmét a dologról, tényleg megszűnik a rögzültség, akkor az abban a dologban valós megoldás.
A tökéletes megoldás az lenne, ha eljutna arra a szintre, hogy semmi ne váltson ki belőle önkéntelen reakciókat – de most emberekről beszélünk. :)
Duncan Shelley írta:
Igen. A haver példával ezt próbáltam ecsetelni, lehet akkor nem fogalmaztam jól. Viszont a főnök váltja ki a példádban a reakciót. Kauzalitás 1) ok és okozat…
De van más példa is. Másik ismerős anyja bebeszélte minden nap magának, hogy neki ez és ez a baja van. Az átlag ember számára ismeretlen vagy kevésbé ismert betegségeket választott kórságnak. Elég sokáig ment ez így míg egy nap tényleg beteg lett és ami a furcsa az egészben, hogy az általa választott nyavalyája lett teljes valójában.
Én film mániás vagyok. :-), de nem azért nézem a filmeket mert el akarom terelni a gondolataimat másról, hanem mert érdekel a téma amit egyik másik feldolgoz és mert szeretem a filmeket. (hú micsoda gyatra kifogás) de tényleg így van.
Amikor bagóztam na akkor tereltem rendesen…..
aelod írta:
Nem, nem a főnök. Ha a főnök csinálná, akkor mindenkiből ugyanazt váltaná ki, de nem ez történik. Még csak nem is a függő helyzet az oka, mert azt is lehet sokféleképpen felfogni. Ha a főnök kikészít, van benned valami, ami miatt ez lehetséges.
Az eredmény szempontjából mindegy, miért vagy filmhomoszexuális.
Kedves Duncan!
Nagyra becsüllek mint írót, mint gondolkodó-gondolkodtató embert.
Az előttem szólókhoz nem tudok újat fűzni. Sokat lehet egymástól tanulni.
Hiszek az önszuggesztióban, nem hagyom magam negatívan szuggerálni.
Ha van hypoconder, képzelt beteg, miért ne lehetne “színlelt egészséges”?
Én mindig egészséges képzelem, látom magam – és az is vagyok.
A függőség: figyelem-elterelés. Egyre inkább vagyok híve a minden téren való tudatosságnak. Szeretem tudni, hogy mit miért teszek, vagy nem teszek.
Várom az újabb gondolataidat, a következő fejezetet.
Ilona
Duncan Shelley írta:
Akkor te egy ritkán előforduló eset vagy. Érdekelne, hogy amikor megtudtad, hogy a szer szőlőcukor, a placebo időszak alatt megszerzett erőd megmaradt vagy visszaestél?
Igen. Mivel főleg a materialista magyarázatok azok amelyek a kísérletekben a legjobban alá vannak támasztva és az eredmények a legpontosabban megismételhetőek.
Senki sem állítja, hogy a pszichikumnak, léleknek, hitnek kis szerepe lenne bármilyen eredmény elérésében, hiszen éppen onnan jön a motiváció ami az egyik legfontosabb. De azok a “hihetetlen” teljesítmény növekedések amelyekről mi most beszélünk annyira ritkák, hogy nem nagyon tudják vizsgálni az okait mivel az alanyok nem igazán tudják megismételni őket. Ebből kifolyólag pedig nem lehet például komoly edzés metodikába beépíteni. A vizualizációs és relaxációs technikák mind ismertek a sportban tevékenykedő szakemberek számára és sokat is segítenek főleg azoknál akiknél pszichés blokkok vannak, izgulás vagy egy limit előtti respekt stb. De ezek mind kidolgozott és fejleszthető dolgok, ellentétben azokkal az esetekkel amelyek kirívóak ugyan de szinte megismételhetetlenek.
Ilyen egyedi eset például Bob Beamon 1968-as 8,90 méteres távolugró világcsúcsa. Majdnem 60 centivel javította meg az addigi világcsúcsot ami egy elképesztő, hihetetlen dolog. Se előtte se utána nem volt képes a közelébe se jutni ennek a számnak és sem ő sem más nem tudja megmagyarázni, hogy mi játszódott le benne akkor. Egy ilyen teljesítményt nem lehet vizsgálni mert nem tudják megismételni.
Viszont sok dologra ami elsőre hihetetlen és misztikus teljesítménynek látszik van magyarázat és metodika. Ilyenek például a fejjel eltörött téglák a kézzel deszkán átütött szegek, olyan emberek akik nagy mennyiségű adatot tudnak megjegyezni rövid idő alatt stb. Ezek mind fejleszthető és gyakorolható dolgok. Nem lesz mindenki egyformán jó benne mert itt is közrejátszik az alaptehetség (adottságok) de kitartással és rendszeres gyakorlással sokszor nagyon meglepő eredmények érhetők el még egy átlagember számára is.
Az biztos.
Maximálisan át tudom érezni amiket leírtál a cikkben. Szerintem a lényeg, hogy a helyén kezeljük a dolgokat, semminek nem kell nagy feneket keríteni. Persze tudom ezt leírni könnyű, de amikor n-edszer ugyanabba a szituba vagy a megtévesztésig hasonlóba keveredik az ember akkor érdemes elgondolkozni, hogy lehetne másképp megoldani a helyzetet. Szóval az a véleményem, hogy el kell tudni engedni a dolgokat, ez nem könnyű, de megéri. Mióta ezt gyakorlom sokkal könnyebb minden. No nem arra gondolok, hogy tegyünk mindenre magasról, csak ha jön egy esemény ami megnyomja a “piros gombot” akkor álljunk egy lépéssel hátrébb és nézzük más szemszögből mint eddig, az eredmény varázslatos. Ma már csak mosolygok egy csomó olyan dolgon amiken azelőtt fel tudtam volna robbanni, banális. Nem megy könnyen, de igyekszem minden nap alkalmazni.
Önkínzás úgy gondolkodni, hogy 999.999 dollár ugyanolyan, mint 1 dollár, én úgy fogom fel, hogy ha van 2 dollárom, akkor már közelebb vagyok az 1 millióhoz, mint amikor még csak 1 volt. Nem szoktam bántani magam.
A többit majd később.
Alapvetően MINDEN „felfogás kérdése”. A placebo-hatás, a testedről alkotott képed, hogy mennyire hagyod magad a környezeted által befolyásolni. Az is, mikor annyira megengeded valakinek, hogy egy cselekedete miatt hetekig dühöngj – ezek mind a te válaszaid, amelyeknek a nagy részét valamikor egy helyzetben jól-rosszul megtanultad és azóta alkalmazod. Ha kell, ha nem. A placebo egy pozitív válasz, a halál….nem annyira. De mindkettő a TE választásod.
Zárójelben: én is ez a maximalista típus vagyok, és amíg nem 1.000.000 addig mindegy, hogy 1 vagy 999.999 – ez eléggé megnehezíti az életemet saját magammal :-)
Még eszembe jutottak azok az emberek, akik egyik nap felkelnek, felöltöznek, elköszönnek a családjuktól, megmondják nekik hogy részükről ennyi volt – és elmennek az utcára élni. Láttam velük riportot, és szinte mindannyian azt felelték a kérdésre, hogy miért hagytátok ott a családot? Nem hiányzik a kényelem? Otthonotoknak tartjátok ezt a kis lukat (a riportban ezek az emberek a csatornában éltek az örök sötétben a város alatt)? Hogy a családjuknak nem volt rájuk szükségük, egész életükben arra vágytak, hogy a pénzkeresés napi robotját abbahagyják és igen, ez az otthonuk itt, az a pár kartondoboz néhány ronggyal, ami a tökéletes kényelem a számukra.
Tehát egyrészt a külső elvárások, a társadalom törvényei szerint kell élnünk – különben kirekesztenek minket – másrészt vannak a belső elképzeléseink, amiket sajátunknak vallunk és követni akarjuk azokat, mert ha nem tesszük, akkor felborul a világról alkotott saját kis idealizált képünk. Egyik is és másik is feszültséget generál, amiről el lehet „terelni a figyelmet” különböző technikákkal ugyan, de a valódi problémát ezzel nem oldottad meg. Újra és újra találkozol veled addig, amíg TE meg nem változol…
Nekem inkább kérdéseim lettek, mint válaszaim…
Az jutott eszembe, hogy kiskorában az ember még nem rendelkezik gondolkodási sémákkal, azt a környezetétől veszi át: hú, ez veszélyes, oda ne menj… különben elesel… még valami bajod lesz… soha nem viszed semmire… olyan vagy, mint az apád…. beteg leszel… ésatöbbi ésatöbbi.
Felnőttkorunkra miért olyan nehéz (?) ezektől a beállítódásoktól, élethez való hozzáállástól megszabadulni?
Nálam a placebo hatás addig áll fent, amíg meg nem tudom, hogy mi volt a hatóanyag, vagy éppen annak teljes hiánya. Nem is értem, miért akarom mindig megtudni, hogy mi van benne, ;-)
Többször sikerült már térd, fej és egyéb testrészek különböző fokozatú fájdalmait elmulasztanom “egyszerű” pozitív tartalmú gondolatokkal. Azt viszont nem tudom, hogy miért nem működik minden esetben?
A figyelem elterelés, mint stresszoldás nálam tökéletesen bevált formula, alkalmazom is rendszeresen.
Viszont minden fentebb említett módszer csak bizonyos körülmények között működik, a kérdés az, hogy mik ezek a körülmények és mi az oka annak, hogy ezt nem tudom folyamatosan fent tartani?
Jó a cikked, nagyon is, mindaz, amit a kommentelők írtak, csak bizonyítéka annak, hogy mennyire fontos a lelki erő az ember életében, agyban dől el minden – mondják, ez igaz, a tartásunkat adó lélekjelenlét azonban még fontosabb, akik nem tudják lehívni a támogató energiát a mátrixból, azok összeroppannak, őket bevonzza a stressz-spirál, megbetegednek, egyikőtök írt az elengedésről, nekem sok évembe telt megtanulni az elengedés művészetét, mindent görcsösen akartam, élet-halál kérdésnek tekintettem minden harci helyzetet az életemben, győztem is, de nagy ára volt, amióta megtanultam elengedni, azóta más szemszögből látok mindent, ezt most nem részletezem hosszabban…néhány példa: direkt vacak autót vettem, hogy ne lopják el, ne idegeskedjek, ha megkarcolják, összetörik, nem lépek fel, nem vágyom népszerűségre, ismertségre, pedig tudom, hogy elérhetném, ilyen a habitusom, viszont igaz, hogy ahhoz, hogy sikeres legyen Duncan hozzáállása szükséges, a türelmetlenség még mindig jellemző rám is, néha előkúszik, de már nem engedem meg, hogy leuraljon, mint egy vírus.
A felvetéseid jogosak. :)
A hozzászólásom valóban nem tér ki a részletekre. Minden eset egyedi, és külön kell megnézni. Szerintem a józanság legfontosabb jellemzője a jellemzők megkülönböztetésének a képessége. Annál jobb, minél árnyaltabb a személy megfigyelőképessége.
prolizoli írta:
Hali!
Azt hallottam,hogy ha időben nem tanítják meg a gyereket beszélni,vagy akár ezeket a beidegződéseket. Többé már egy bizonyos koron túl már nem is fog tudni megtanulni.
Olyan ez, mintha egy védekező mechanizmus lenne a rendszer részéről, nem?
Z.
@ Fecske:Felnőttkorunkra miért olyan nehéz (?) ezektől a beállítódásoktól, élethez való hozzáállástól megszabadulni?
Fecske írta:
Úgy látszik, hogy a gyerekkorban tanult és bevésődött dolgok jóval erősebben megmaradnak az emberben (érzelmi befolyás szintjén) mint a későbbiek. Állítólag az ember úgy működik, hogy ha a belül elfogad valamilyen álláspontot, meggyőződést akkor tudatalatt úgy szelektálja a további dolgokat, hogy ami az álláspontját erősíti arra odafigyel és ami ellenkezik vele azt elveti vagy úgy kitekeri, hogy az ne mondjon ellent annak.
Alapvetően ez jó dolog a mindennapokban mert időt és fáradságot takarít meg döntési helyzetekben, csak akkor nagy probléma ha az egyén olyan meggyőződéseket “épít” be magába ami számára és a vele kapcsolatban lévők számára nagyon hátrányos következményekkel jár.
Minél nagyobb fundamentumot jelent egy meggyőződés annál nehezebb megváltoztatni azt mivel arra az alapmeggyőződésre épülnek az illető életszemléletének további részei is.
Az emberben a világnézetet nem lehet olyan könnyen és gyorsan megváltoztatni mint ha csak egy számítógépes programot vagy operációs rendszert cserélnénk a pc-n.
Majd a cyborgok korában annak is eljön az ideje :laugh:
Duncan Shelley írta:
Pedig a célhoz vezető út legjobb, legélvezetesebb részétől fosztod meg magad. Nekem az az egyik legnagyobb örömforrás ha érzem, hogy haladok a célom felé. Amikor érzem, hogy járok az úton és látom, hogy már megtettem egy bizonyos darabot, részcélt.
Nem attól lesz jobb életed ha eléred a célod pontosan úgy ahogy azt eltervezted, hanem attól amilyen változásokat véghezviszel és amilyen változásokon átmész közben amíg végigjárod az utat. Van, hogy az se baj ha nem is pontosan oda érkezel, sőt néha még jobb is.
Hihetetlen számomra, hogy a lélek mikre képes. A cikket olvasva, és belegondolva a közvetlen tapasztalataimmal, tényleg elgondolkoztató, hogy mennyi minden befolyásolja a létünket, hogy a hangulatunk és hozzáállásunk mennyit számít egy-egy adott esetben.
Placebot még nem vettem be, vagy ha igen akkor nem tudtam róla. Ez egy kicsit olyan, mint a fogamzásgátló tabletta. De ennek az ellentétjét vizsgálva: pl sokan vannak, akik szedik és elvileg betartják a beszedéssel járó szabályokat és mégis terhesek maradnak. Itt vajon a lélek az, ami felülírja a mesterséges beavatkozást?
No problemo hozzáállást nagyon nehéz igazán elsajátítani. A családunkban vagy személy aki mesterfokon végzi. Eredmény: 80 évesen még ugyanúgy tesz-vesz, jár ide-oda, mint 40 évesen tette. Szinte soha nem beteg, ha mégis utoléri a nyavaja 2 napnál soha nem tart több ideig. Van, hogy nekem is sikerült, és akkor tényleg nem fáj az adott testrész, és nyugiban meggyógyul. 2 éve csontig vágtam az ujjam, még a falra is spriccelt a vér, tudtam, hogy nincs időm vele foglalkozni. Kitisztítottam, bekötöttem, kicsit lüktetett, és a harmadik napon már kötés se kellett rá. Olyan szépen begyógyult, hogy már a vágást se nagyon látni. Valóban közömbös voltam felé, és valóban igen hamar begyógyult.
Rombolnak vagy építenekhez kapcsolódva számomra az a legmegdöbbentőbb, amikor semmi sem történik a testtel, és olyan dolgokat él túl, amit tényleg nem szabadott volna. Vagy fizikailag szinte lehetetlen. Mit tett ott a lélek? Miben döntött másképp? Miért?
Hogyan tudunk hatni a lélekre, hogy egy-egy hírt ne vegyen olyan komolyan, hogy abba beleőrüljön? Annyi embert láttam percek lefolyása alatt éveket öregedni 1-1 rossz hír hallattán. Nekem is volt olyan, hogy úgy belelovaltam magam egy problémába, hogy 2 hét leforgása alatt 50 kg-ról 42-re fogytam. Miért engedtem, hogy ekkora hatással legyen rám? Miért nem húztam meg a határt? És mi lenne a megoldás? Működne minden esetben?
A figyelem elterelése valóban jó eszköz arra, hogy a testet megóvjuk valami sokkal nagyobb veszélytől, de ha a problémát nem oldjuk meg, akkor az bizony rá fog menni az egészségünkre, és a lassú halál vezet majd a test végéhez. De hol a határ és mi lenne a végső megoldás?
Várom a cikk folytatását :jump:
Mennyit használhat vagy árthat valami, amiben nincs hatóanyag? Halálosan árthat erre akadt már példa ugye? De csak az emberek egy kis százalékánál, mint a hasznos placebónál is. Lényeg, hogy gyönyörűen példázza a lélek hatását a testre.
A “hozzáállással” kapcsolatban szeretem azt hinni, hogy ez dönt mindenről. Mikor nem sikerül megváltoztatni a hozzáállásom, sztorik után kutatok amik jó példák. Amikor ez kevés és még mindig nagy problémának érzek valamit, keresek negatív példákat, amikor valaki sokkal pocsékabb helyzetben van mint én. Ettől rendszerint már nem érzem olyan rosszul magam,megnyugtat, javul a hozzáállásom. Bármilyen szerencsétlenül hangzik.
Placebo
Nos.. hogy is fejezzem ki magam úgy, hogy ne valami gagyi sci-fi idézetnek hangozzon..
Szerintem minderre az az egyszerű magyarázat, hogy képesek vagyunk (minimum) sejti szinten irányítani a testünket és funkcióit, ezzel idézve elő olyan hatásokat, mint a csodával határos gyógyulás, vagy a halállal végződő teljes depresszió.
Come at me materialists!
Úgy vélem, teljesen logikus. Miután a lélek (és a test érzékszervei is) úgy informálják a testet, hogy igen, azt a gyógyszert vette be, azt ami meggyógyít, azt amitől újra lábra tud állni, nincs mi mást tegyen a test: engedelmeskedik a lélek által írt programnak, miszerint “a gyógyszer gyógyít”, és elkezdi regenerálni a testet…
Vagy anyagtól (infótól) függően elkezdi lebontani.. ^^
Félelem vagy magabiztosság. Negatív vagy pozitív meggyőződés.
Vad, igen. De nyálas beszédből nem lesz eredmény.
No problemo
“A nyugalom hátterében az a meggyőződés áll, hogy ezek nem károsítják a testemet, nem okoznak problémát, nem fontosak, majd elmúlnak és kész.”
Pontosan. Én is minden sérüléssel, fájdalommal igyekszem így bánni. Persze, mikor ok nélkül begörcsöl mondjuk a vesém (vagy valami arrafele) akkor kicsit nehezebb.. :D Az ilyen helyzeteket leginkább értetlenkedő káromkodással szoktam megélni. (“Miiiaaafaaasz?!”) Még némi győzködés, hogy hagyjam abba a fájást, és legtöbbször túlélem.
De talán pont emiatt a felfogás miatt, a kisebb sérüléseket, amikor történnek, ha nem szó szerint a saját szemem láttára okoztam, észre se veszem. Csak mikor már úgy szólnak rám, hogy összevéreztem valamit.. csak csodálkozom, mikor látom a vágásokat, horzsolásokat, sebeket, meg a vért itt-ott-amott.
Rombolnak vagy építenek
Jómagam sose edzettem magam fájdalommal a fájdalom ellen. Falat ütögettem még kiskoromban, meg egyszer szándékosan lekoptattam az öklöm porcait húsig egy busz ülésének tálcája segítségével. Csak mert unatkoztam, és mert “úgyis visszanő” meg “nem fáj!”. Meglepően sok évig látszott a piros folt.
Elesni én se szoktam. Néha megbotlok, de csak ha nem vagyok elég éber. Ellentétben öcsémmel, aki viszont folyamatosan elesik. Múltkor annyitól eltört mindkét könyöke, hogy megbotlott és előreesett. Irreális módon tudnak az emberek ‘betegek’ lenni.
Folyt. köv.
Nekem egy kis történet jutott eszembe. Hosszú évekkel ezelőtt felfedeztem, hogy van egy duzzanat a nyakamon. Az orvos persze belém táplálta a félelmet, a bizonytalanságot, az ismeretlent, a halált és a többi. :) Ezzel eltelt így pár év. Aztán egy másik orvos újra elővette ugyanezt. Semmi konkrétum, orvosi szakzsargon, bizonytalanság, félelem, halál stb.
Elegem lett. Elkezdtem utánanézni. Tisztázni a leleten talált szavakat, szakkifejezéseket. Utánanéztem a neten, hogy kinek volt már ilyen, mik a tapasztalatok stb. stb. Mert persze ezeket egyik orvos sem csinálta meg, senki sem világosított fel, mi a pontos helyzet. A végére totál megnyugodtam. Pedig semmit sem szedtem, semmin sem változtattam, semmilyen fizikai oka nem lehetett annak, hogy bármilyen változás álljon be az állapotomban.
Nem sokra rá bementem ismét az orvoshoz (ugyanahhoz), aki szabad szemmel megállapította, hogy csökkent a duzzanat (valójában ciszta) a nyakamon.
Persze, mondanom sem kell, hogy “elfelejtette” a nagy döbbenetében megkérdezni, hogy mi történt… De nem érdekelt. A lényeg, hogy a lélek tud hatni a testre. :)
Placebo
Mivel a betegségek zöme lelki eredetű (bőrbetegségek, szervi elégtelenségek, nyirok és hormon rendszeri zavarok, szívproblémák, daganatok) és a balesetek, sérülések is visszavezethetők lelki tényezőkre (figyelmetlenség, amikor valamin elgondolkodik, tépelődik, morfondírozik az ember), ezért elég valószínű, hogy ezek megszüntetéséért is lélek a felelős. Persze a tüneteket lehet kezelni kémiai vegyületekkel (lenyomni a lázat, csillapítani a fájdalmat stb.), de ha az okot nem kezelik, akkor a tünetek előbb utóbb visszatérnek, esetleg továbbiak és súlyosabbak formájában. Ráadásul ezek a módszerek, mint a láz- és fájdalomcsillapítás, épp azt a védekező mechanizmusát inaktiválják a szervezetnek, ami figyelmeztet a veszélyre és felhívja a figyelmet a helyére, ahová az erőket kéne összpontosítani. Márpedig a szervezetet (mint egy szerkezetet), csak úgy lehet megjavítani, ha alaposan megnézzük, hol a hiba, és pótolunk, vagy kicseréljük, ami meghibásodott, de semmiképp nem úgy, hogy csúzlival lelőjük a riasztót, vagy a szirénát. Értem, hogy a láz megterheli a szívet, de az a dolga, hogy dolgozzon, a fájdalom pedig valóban kellemetlen, de segít lokalizálni a bajt és legalább akkor figyelmet fordít rá az ember. A szervezet egyes részei egyébként akkor kezdenek el elromlani, ha kikerülnek a kommunikáció és a kontroll alól, azt kéne visszaszerezni. Ehhez pedig nem tompítani, hanem talán még erősíteni kéne az érzékeket. Na mindegy. A lényeg, hogy a gyógyszerek hatásai (és a mellékhatásai) nem elhanyagolhatók, de többnyire nem elegek, néha pedig teljesen feleslegesek a gyógyuláshoz.
A placebo valóban a hitet erősíti meg és mivel a lélek működteti a testet, (vagy leállítja) így ezért működhet a gyógyszer bármiféle hatóanyag (és így mellékhatások) nélkül. Ha a betegség oka abban van, hogy a lélek ezt a testet valamiért már nem szeretné cipelni, hát akkor nem lesz tartós a gyógyulás, hacsak közben meg nem szűnt, vagy kezelve nem lett az a körülmény, ami miatt a lélek menekülne az adott testből.
A test sérülései a lélek pillanatnyi „kihagyásai” vagy a test és lélek közötti kommunikáció tompultsága és így a figyelem, a tudatosság csökkenése miatt történnek meg. Ha a lélek képes konfrontálni (kényelmesen szembenézni) azzal ami az adott helyzet, akkor nincs sérülés, akkor bármilyen gázos helyzetet könnyedén kezel a személy.
Amikor valaki olyan körülmények között van, ahol elnyomás van jelen, akár egy másik személytól, akár csoportoktól, akkor „bénázik”. Nem tud igazán tudatos lenni, hiszen a figyelmét a számára érthetetlen, kezelhetetlen helyzet köti le és hibázik és így önmagát is leértékeli, nem fog konfrontálni a helyzettel, hanem menekül, vagy figyelmen kívül hagy dolgokat, de ez nem megoldás.
A konfrontálás, szembenézés nem arról szól, hogy rágódunk sérüléseken, vagy bármi negatívumon, hanem hogy kezeljük a helyzetet tudatosan, pánik nélkül és nem képzelgünk ilyesmiket, hogy jaj mi lesz ha…
A negatív behatások lehetnek testiek, de lehetnek másodlagosak – érzelmiek. A negatív érzelmek is a „jaj mi lesz ha…” effektus részei, kapcsolódnak fájdalomhoz, veszteséghez, ami fenyegeti a testi jólétünket is (legalábbis a negatív érzelmek ezt diktálják) Ezért óriási segítség, amikor egy olyan kívülálló segít, aki nem mászik bele érzelmileg a történetbe, hanem képes kívülről látni a helyzetet.
A felfogás arról, hogy a haladás optimális-e vagy sem, megint csak korábbi tapasztalatok kiértékelésének eredménye. A külső forrásból jött negatív hatások: leértékelések, becsmérlések itt is hamis önképet eredményezhetnek az ügyben, hogy „jajj, jól csinálom-e…?”
A figyelem elterelése tényleg jól jöhet, ha a kikapcsolódás után sikerül a valóságba visszakapcsolódni és nem az eltérülés útján haladni tovább.
Hogy a figyelem elterelése hova vezethet és vezetett arról Az Igazság napja című könyv mindent elmond.
Placebo
„Mennyit használhat valami, amiben semmilyen hatóanyag nincs? És mennyit árthat valami, amiben nincs káros anyag?”
Engem főleg a második mondat gondolkodtat el, hogy valóban annyira károsak-e a károsnak mondott élelmiszerek? Vagy ez is csak valamelyik biznisz része és a táplálék-kiegészítők és naponta megjelenő csodaszerek ellensúlyozó hatásának szükségességét hivatott növelni a tömegkaják ellen folytatott kampány.
Tényleg annyit számít, hogy mit eszünk? Vagy az ember egyszerűen csak rossz célt választ ezzel, hogy testi nyavajáinak okát a nem megfelelő élelmiszerekre fogja, ahelyett hogy a lelkében folyamatosan fennálló zaklatottságokat, kilátástalanságokat, kényszerített helyzeteket kezelné, ami valóban megnyomorítja.
A hír szent
Erről csak az jut eszembe, hogy emberek egy rossz hír hatására képesek egyetlen éjszaka alatt megőszülni. Annyira erőteljes változások zajlanak le a testben.
Placebo
Fiamnál tapasztalom, nem szokott gyógyszert kapni influenzáknál ilyesmik, ha a suliban terjed valami hányásos hasmenéses nyavalya a fél iskola! beteg, mindenki szedi a hasmenés , bélfertőtlenítős gyógyszereket. Teljes a pánik. Mondom én a fiamnak mézzel kevert c-vitamint + multivitamint gyakrabban kell enni, és kész. Mivel elhiszi nekem, működik. És nincs baja.
Vannak a 90%-ban felszívódó természetes vitaminok, jóval kevesebb vitamint tartalmaznak a szintetikusakhoz képest , nekem nem vált be.
Az a tudat, hogy nem 2-3000 mg c vitamin van benne amit naponta bevehetek irritált, és nem működött :) Jó nekem a mesterséges és fel tudom használni tökéletesen.
Nálam úgy van , ha nem szedek vitamint például, elfogyott, de a következőt későn rendeltem meg, sokkal gyengébbnek érzem magam, mindenféle fura fájások, lábfájások jönnek elő. :-( Mit kitalálok magamnak!!
Rettenes az a tudat, hogy nincs az ételekben nincs annyi vitamin, pl. egy-egy tablettában annyi van, mint 15 tányér spenótban , 3 kg citromban, kisebb tányér dióban. Képtelenség ennyit megenni naponta.
A párom nem hisz benne, ő azt gondolja neki nincs rá szüksége, hogy kitermeli:) a vitamint a megfelelő ételekből és kész. Egyedül C vitamint szokott bekapni, ha előjön allergia szerű tünete, de olyankor 5-6000 mg -ot is.
Gyerekként sok gyógyszert ettetek vele, amikor már megismerkedtünk akkor már nem használta, azt mondta teljesen kiütötte, napokig aludt tőle. Valahogy elmulasztotta magának az allergiát.
No problemo
Én az első szülésemet otthon kezdtem, teljesen meg voltam győződve arról hogy semmi bajom nem lesz sem a gyereknek, sem nekem. És nem lett.
Az egész család aggódott, főleg hogy az egyikük bennfentes a kórházban.
Csak az volt a gond, beöntést is kellett volna kapnom :-(( ,de hát az fúj… ez annyira idegesített, hogy a szülést nem tudtam úgy végrehajtani, mert kakilni is kellett, meg a gyereket is nyomni…. Utolsó fél óra az kórházi szülés lett. Ciki, de a kettő együtt jött ki. Segítettek kinyomni.
Otthon szülésnél nincs beöntés, csak gátmasszázs,nyugalom,teljes csönd, azt csinálsz amit akarsz, a szülésznő hallgatja a szívhangot, rendben van-e a dolog.
A második gyermeknél ugyanúgy csendes szülés, csak a kórházban csináltam végig. Nagy ellenpropagandát kapott Geréb Ági meg a társai Otthonszülés programja. Itt már nem gondoltam, hogy otthon kéne szülnöm.
De a nyugalmat, csendet elvártam, pont mire megkezdődött a fájás, addigra lett , egy teljesen üres egyágyas lilás rószaszín :-)) függönyös, elegáns szülőszoba. A többieknél a nagy szobában is lehetett volna szülni, ahol csak egy -egy függöny választja el a szülőnőket, és 10 ágyas.
Természetesen az egyágyast választottam. Nem sírt a gyerek, úgy született meg, könnyedén ,lazán, két óra alatt, mint aki egy jó kis szundikálásból kelt volna fel.
Hát nem tudom, én ebből nem csinálok problémát.
De ha a munkahelyemen van valami, amit meg kell oldani ,akkor szinte szét tudok feszülni az idegességtől.
Rendben lesz-e minden, többi munkatárs a helyén lesz-e, húúúúú!!! Pedig ez nem életre -halálra megy. ?:-)
Vagy egy karácsonyi ajándékozás van a családnak és örül-e annak, amit vettem? :-| Azon is sík ideg vagyok.
Valahova időre kell menni és még nincs a kocsiban a táska, az innivaló a stb. mikor indulunk már…. ne késsünk el… ne maradjon itthon semmi!! :cry:
Figyelem elterelése
Ha valami foglakoztat napokig, este utálom, hogy nem tudok elaludni egy problémától, mert reggel kelni kel, dolog van. Nincs idő, nem aludni, fáradtnak lenni.
Kifejlesztettem magamban egy olyat, hogy erősen arra koncentrálok, hogy kint vagyok a tetőn valami vékony hálóingszerű dologban :-D ( valahogy nem tudom utcai ruhában elképzelni magam), és figyelek, figyelem a házat az utcát a holdat, a felhőt, és erre bealszok.
A másik a rajzolás, teljesen kikapcsol, mintha megállna az idő.Ezt ritkán csinálom, mert ehhez az kell, ne legyen itthon senki.Vonalról vonalra haladok. Például a saját kezemet rajzolom le vagy valamilyen gyűrött papirzsepit, ami adódik.
Régebben tiniként, futni szerettem, egy veszekedés volt, vagy nem tudtam megoldani valamit, kimentem futni, ki a hegyre. Figyeltem az utcát a követ a tájat, azt nagyon szeretem a kilátást a városra, a Rózsadombra, a Jánoshegyre. Hát lehet visszatérek rá nem is olyan rossz ötlet.
Érdekes, milyen kevesen vagyunk. Pedig a téma annyira mindennapos, mindig történik velünk valami, mindig van mit kezelni, megoldani….. ?:-)
Mi ez?Miért nem írnak? Félnek?
Nagyon very jó cikk! Sajnos mostanában nincs túl sok időm szóval rövid leszek.
No problemo „Van jelentősége a hozzáállásnak, az idegeskedésnek, annak, hogy mennyire tekintünk valamit súlyosnak, veszélyesnek, kezelhetetlennek, halálosnak? „
Ismerek egy csávót, akinél gyógyíthatatlan szembetegséget diagnosztizáltak pár éve. Az orvosok szerint folyamatosan romlani fog a szeme és sose élhet már teljes életet, védenie kell az ütődésektől, nem is nagyon erőlködhet a gymben, mert ezek csak mind előre vinnék a rossz állapotot.. A srác elvégzett egy agykontroll tanfolyamot, ahol megtanult először is pozitívan hozzá állni ehhez a helyzethez, és meditációk során „alfában” elképzelni ahogy megjavul a szeme. „Alfában” elvileg a gondolatok sokkal jobban hatnak a testre, de „bétában” is lehet ismételgetni, hogy „napról-napra jobban látok, meggyógyul a szemem” és ezáltal úgy viszonyul a tested. Egyszerűen hit, akarat, elhatározottság és vágy kell, ha ez meg van szerintem akármit ellehet érni bármilyen téren. Egyébként a srácnak úgy tűnik lassan de folyamatosan javul a szeme a „gyógyíthatatlan betegségből…”
Pár éve a kezeim közé került egy hangfelvétel: Brian Tracy Főnix szemináriuma. Ez egy 12 órás előadás hanganyaga, ami a siker lélektanáról szól. Először azt hittem, hogy ez is olyan baromság, mint “A Titok”, de azért kíváncsi voltam és pozitívan csalódtam. Rendkívül szemléletes, érthető módon magyarázza el, hogy milyen gondolati mechanizmusok szerint él a legtöbb ember és elmondja, hogy hogyan lehetne-kellene máshogy gondolkodnunk, hogy boldogabbak legyünk, azaz sikeresebbek.
Ennek az előadásnak egy része a hét lelki törvény bemutatásáról szól. Ez a rész szerintem nagyon ide vág. Legalábbis a cikk olvasása közben ez az előadás jutott eszembe.
Gondoltam rá, hogy leírok párat közülük, de minek, ha Ti is meghallgathatjátok:
http://gyuri001.googlepages.com/02.-Ahetlelkitorveny.mp3
(Nem az én feltöltésem, egyébként magyar nyelvű, kb. 30perc)
Dobri vecser,tovarisi!
Előrebocsátom,hogy nem olvastam el egyetlen hozzászólást sem,mert igencsak szorit most az idő,viszont válaszolnom kell,mert kiesek a pixisből.
Placebo.
Nekem nem vált még be egyszersem,legalábbis úgy nem ,hogy lett volna tudomásom róla.
Mindig észreveszem,ha valamit változtatok a tápanyagbevitelemen,egyszerű próbálgatás útján ezt bárki megfigyelheti saját magán.Persze,ha van hozzá affinitása.
Mindenesetre azok,akikkel együtt dolgozok ilyen téren,nem placebo hatás miatt érzik jobban magukat és teljesitenek jobban az edzésmunkában(és igy az életben is).
No problemo.
Ennek van létjogosultséga a putyinológiai lexikon szerint is.
De nem szabad beleesni az elbagatelizálás ördögi vétkébe sem azért,mert olyankor jönnek a súlyosabb sérülések.
Bár a potenciális fertőzésveszély fennáll minden sérülésnél,mégis amelyiket lekicsinylem,azzal nem is kell törődnöm,mégis begyógyul úgy,hogy semmi szövődménye nem lesz.
Egyébként pedig “körbe kell edzeni” a sérült területet,az gyorsitja a gyógyulást a tápanyagok “odaszállitása” révén.Mindegy milyen sérülés,mindegy milyen testrészen.
…azért a mindegy körülményfüggő is…
Rombolnak vagy épitenek.
Attól függ mit csinálsz,milyen “sebességi fokozaton”.(kénytelen vagyok idézőjelezgetni,mert hajlamosak a kollégák a dolgokat szó szerint félreértelmezni.
Felületkeményitésnél is az idegrendszered a fejlődésed kulcsa.Nem kell ezt sem túllihegni.Amit gyakorolsz,abban leszel jobb.
Ha azt gyakorlod,hogy fáj a seikened,akkor fájni tanitod meg a testedet.Nincs itt misztika.
Ha egy 100as skálán mérjük,akkor én nem mennék 25-30%os fájdalomérzetnél feljebb és türelmes lennék.Itt nincs gyorstalpaló teleshopoos verzió.
El kell végezni a munkát és az eredmények jönni fognak.Ha szar munkát végzel,az szar eredményeket hoz.Pont.
Ha szétvered a kezed,mert félreértelmezted a lelkesedés szót,az a te bajod minden esetben.De attól nem leszel jobb gyerek.
Itt ok-okozat van,nem lélek.
A hir szent.
Régebben biztos az volt nekem is.Dühöngeni szoktam néha,de ez egy bosszankodásféle mindig,csak elfajul.
Felstejgolom magamat semmiért.De a hirtelenjött dolgokhoz nem szoktam érzelmeket kötni egyből.Ez nyilván tanulható illetve kondicionálható.
Nekem az a leosztás jutott,hogy nem hőzöngök semmiért,csak ha “beszélgetek” magammal valami számomra logikátlan és pimasz dologról és akkor mérges leszek.De egyébként fát lehet vágni a hátamon.Legfeljebb megütöm érte a favágót,de azt is fapofával.
A munkámban az imidzsem része a terminátor-póz,pénzt is kapok érte.
Néha érzelmeket kell tettetnem,hogy ne keltsek ellenszenvet a környezetemben.Nem szeretem csinálni,de hát szinház az egész világ,ahogy Sekszpir Viliem mondta volt.
Felfogás kérdése.
Erről most nem szeretnék bővebben irni.Talán egyszer.
Most van egy ilyen magánéleti “problémám”,illetve “játszmám” valakivel,a közvetlen környezetemben.Nem én őrlöm magam…
Figyelemelterelés.
Roppant káros dolognak tartom és elitélem.
MINDIG oda kell mindenkinek figyelnie magára,de legalábbis törekednie kellene rá.
Akinek nem megy az kuka.
Legalábbis a putyinológiában ez áll.
Kiváncsian várom a következő cikket,mert még mindig nem érzem a témát.
…igaz a többit sem biztos,hogy éreztem,de az most nem aktuális.
Jelentem én is bent kívánok maradni a pixisben, de egyéb elfoglaltságaim miatt eddig nem nagyon jutott időm reagálni a cikkre. Most ezt szeretném pótolni.
Placebo. Korábbi hozzászólásaimban már többször próbáltam számítógépes és szoftveres analógiákat behelyettesíteni. Számomra ez a jelenség egyértelműen az élet meghekkelésének a képessége. Olyan szintű önszuggeszció, hogy a segítségével magasabbrendű funkciókhoz is hozzáfér a júzer, mint amikre jogosult. Mint egy nem ismert hiba a rendszerben, amit valami véletlen folytán kihasznál az illető. Valahogy úgy érzem, hogy a placebo hatás is ilyesmi. Annak a képessége, hogy egy természetes és működő dologhoz hozzáférj, aminek a folyamatos alkalmazásához még nem tanultál eleget. Csodálom és nagyon kíváncsi lennék, hogy van-e mód a tudatos irányításra…
No problemo. Érdekes, de szerintem veszélyes. Mint minden szélsőség ez sem feltétlenül csak üdvös hatással bírhat. Úgy gondolom, hogy ha az ember képes az egót zabolázva megérteni, hogy az állandó ragaszkodás mindenféle dolgokhoz (mindegy, hogy tárgyakról vagy elvekről van szó) nem viszi előre az egyént, az egy nagyon jó út lehet. De úgy hiszem, hogy a rendszer egyik legfőbb irányítási eszköze ezeknek a vágyaknak a generációkat átöltelő programozása, így igazán csak úgy lehet kikerülni alóla, hogy az ember mérlegel. De mivel a kontroll át és átszövi életünket, egy ilyen eszmélést csak nagyon körültekintően lehet alkalmazni, hogy ne legyen káros. Szeretném hinni, hogy én azon az úton járok, ami erre vezet. Én nagyon sokmindenhez való ragaszkodásomat feladtam már, s igyekszem újakat nem magamra venni…
Rombolnak vagy építenek. Nem gondolom, hogy ez lényegi módon különbözik a placebotól, csak más alkalmazási környezetről beszélünk. Egy lehelletnyi tudatosság már eredmény a megértés felé, hiszen az illető irányítani tudja a fájdalmat és van egy módszere, hogy fejlessze azt…
A hír szent. Ez borzasztó. Az elme gyilkosaiban volt szó erről. A tekintélyekről. SZerintem ez annak megfelelően működik. Ha egy adott közösségi egységben (város, nép, szoba, család, stb.) a hírt egy szokásjogon bejáratott tekintély közli, akkor az szent. Viszint van ennek egy ellenpólusa, amikor hiába mond egy nem tekintélypozíciójú személy értékes információt, azt nem veszik figyelembe…
Felfogás kérdése. Minden az. Úgy hiszem, hogy a cél megfogalmazása nagyon fontos. AZ pedig, hogy az oda vezető lépések egymás utániságát és az oda vezető út állomásainak ismeret ugyancsak fontos, ha nem fontosabb. EZ egyfajta stratégiai tervezési folyamat kell, hogy legyen, különben felesleges helyeken kiszivárog az értékes energia. Tudom ajánlani a SCRUM modellt, mint projektmenedzsment rendszert. agyon sokmindent az életszerűségre hajazva szerveztek össze benne, ellenben a hagyományos vízesés modellel, ami mindent előre akar látni. Ami természetesen eszetlenség…
A figyelem elterelése. Megintcsak úgy gondolom, hogy a placeboval azonos területen tapodunk. A figyelemhez érzékelésre van szükség, valamint a bejövő információk tudatos elemzésére és ellenőrzésére. De a rendszer butító programzása miatt manapság az emberek inkább készen szeretik ezeket az elemzéseket megkapni, ehhez pedig egy jól hangolt globális médiagépezet segíti hozzá a rendszerben sínylódő tömegeket. A hírek mellé adott elemzések által programozott emberek, tekintélyektől hallva a szent hírt vakon elfogadják, mit kell bégetniük, beindul a kórus, és a futószallag a vágóhídra…
Kíváncsi vagyok a konklúzióra és hogy az hogyan kapcsolódik ezekhez a területekhez. :)
PLACEBO
„Hol a határ? Mennyit használhat valami, amiben semmilyen hatóanyag nincs? És mennyit árthat valami, amiben nincs káros anyag?”
Azt gondolom, annyit árthat vagy használhat, amennyire a „hatás” működik, mindenkinek a saját maga fejében. A hatóanyag, vagy káros anyag, az maga a HIT valamiben.
(Amikor elolvastam az I. részt és napokig tűnődtem azon, hogy valóban, mi minden tartozik a lélek-test témájához, a placebo is eszembe jutott. Ha címszavakkal leírtam volna a gondolataimat, akkor tuti, hogy a placebót is megemlítem az I. részben, de szerencsére nem tettem, így nem mentem a dolgok elébe. Ugyanis, közben elfelejtettem, hogy az I. részben, csak a közvetett hatásokról van szó. :) )
NO PROBLEMO
„Van jelentősége a hozzáállásnak, az idegeskedésnek, annak, hogy mennyire tekintünk valamit súlyosnak, veszélyesnek, kezelhetetlennek, halálosnak?”
Szerintem, nagyon is van. Ugye, ez is HIT kérdése. A testem (agyam) arra reagál, amit a lelkem közöl vele: mennyire ismerem önmagam, mennyire bízok önmagamban, mennyire tudok könnyíteni/rontani a helyzetemen stb.
„Az izomláz, még akkor is, amikor felkelni alig tudok miatta, amikor a lépcsőzéshez kapaszkodnom kell, hogy ne guruljak le,” (…)
Na, ez az az eset, amivel nem tudok, mit kezdeni, ha izomlázam van. A gurulásos érzést nem, hogy nem tudom legalább csökkenteni, hanem inkább elmerülök benne.
ROMBOLNAK VAGY ÉPÍTENEK
(…) „mert az a tudat, hogy” (…). Erről jutott eszembe néhány eset.
(1). Állítólag, amíg a cigis dobozokra nem írták rá, hogy ilyen meg olyan káros a dohányzás, meg ilyen meg olyan halálos, addig kevesebben haltak meg a dohányzás miatt (bár én abban sem vagyok biztos, hogy a dohányzás miatt…), mint most, amióta ráírják. Ki ültet(ne) el bármit is belénk? :heh:
(2.) Az egészségügyi gépezet, ha nem talál a reklámjaihoz témát, azaz pontosabban betegséget, akkor kreál. Korábban a nőket vette célba a mellrákkal, méhnyakrákkal és társaival, most meg a férfiakat a prostatával és társaival. Mit üzennek? Ezt: nézz körül magadon, tapasztalod valamelyiket? Beteg vagy? Nem? De leszel…!!! :snicker:
(3.) Na, jó, legyenek pozitív példák is :) . Hallottam néhány éve, egy kínai kisfiúról, akinek visszanőtt a lába és a csodájára is jártak a tudósok. A hírt közlőtől megkérdeztem, hogy hogyhogy visszanőtt? Azt válaszolta, hogy a szülei nem mondták neki, hogy nem nőhet vissza. Számomra, végül is tökmindegy, hogy igaz-e a hír, vagy nem, mert elgondolkodtatott…
(4.) Egy kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok azt mondták az édesanyjának, hogy soha nem fog járni többet. Az anyuka azonban bevitt a kórházba, a lányának egy biciklit és azt mondta, hogy hamarosan meg fog gyógyulni, ezért kapja a bicikli. És meggyógyult… Nekem, ebben az esetben sem lényeges, hogy igaz-e a történet, vagy sem… :-)
Mind a 4 esetben, valamilyen érzelmi hatás érte az egyént. Az egyén pedig ezzel kezd valamit: figyelmen kívül hagyja, vagy odafigyel reá…
Folyt. köv., csak most bele akarok “férni”, a mai napba – mert korábban azt ígértem, hogy legkésőbb ma írok :)
Folyt. köv. (II.)
(Előző hozzászólásomban, amit a ROMBOLNAK VAGY ÉPÍTENEK-hez írtam, jobban “illett” volna, a A HÍR SZENT-hez, vagy a FELFOGÁS KÉRDÉSE részhez.)
ROMBOLNAK VAGY ÉPÍTENEK
Van olyan fájdalom, amit tudok azzal kezelni, ha elalszom. Felébredéskor kutyabajom. Egy idő után, ha ismét kezdődik, ismét elalszom – ha megtehetem. Ha nem, akkor az pech. Van, hogy az alvás sem működik. Egyszer(!), éjszaka a fogászaton kötöttem ki, kegyetlen volt. De csak egyszer. Azóta, nagyon odafigyelek minden fogjelzésre és irány a doki. Azon az éjjelen, valamit megtanultam.
FELFOGÁS KÉRDÉSE
Volt egy japán férfi, aki gyerekként olyan közel volt a hiroshimai atomrobbantáshoz, hogy látta a zuhanó bombát. Épségben túlélte és utána sem szenvedett soha, semmilyen sugárzási betegségben. Ezt olvastam róla: „Amikor látta az alászálló bombát és rájött, hogy kevesebb, mint egy másodperce van, hogy cselekedjen, a magasba emelte a kezeit és kijelentette – teljes belső tudását, erejét és isteni mivoltát megszólítva a kis szívében – – NEM ÁRTHAT NEKEM!” Vajon, „csak” ennyi lenne?
A FIGYELEM ELTERELÉSE
Lehet, hogy a figyelem elterelése nem oldja meg a problémát, de adhat lehetőséget arra, hogy később legyen, aki megoldja a problémát. Talán ez a kategória a következő eset.
Vezetés közbenm egy nő autójának nekicsapódott egy másik autó és az ütközés következtében „ felkerült” egy busz oldalára. A nőt kiszedték a roncsokból, kivizsgálták és semmilyen szervi elváltozást vagy egyéb sérülést nem találtak nála. Azonban, most kómában van… Lehet, hogy a lelke, a tudata – vagy nem is tudom minek nevezzem -, nem akart szembenézni, szembesülni a teste halálával (mert esetleg azt gondolta, hogy meghal) és így terelte el a figyelmet a problémáról, mármint a balestről, annak esetleges következményeiről, a haláltól való félelméről, magáról a halálról. Most jöttem rá, mit írtam: ha így van, akkor a halálról is el lehet terelni a figyelmet :) . Húúú, ez jó, időt lehet nyerni vele, a túléléshez, majd a továbbéléshez.
Az alábbi példa, nem placebo – de akkor mi?
Érdekes eredménye volt annak a kísérletnek, amikor pár héten keresztül, azonos időben és időtartamban, egy fiatal nő és egy fiatal férfi súlyemelő gyakorlatokat végzett. Csakhogy, a férfi valóban elvégezte ezeket a gyakorlatokat, a nő pedig egy korábbi önmagát nézte vissza videóról, amint végzi a súlyemelő gyakorlatokat. A kísérlet befejeztével mindkettőnél megmérték, milyen szinten történt változás és nem semmi volt az eredmény: a férfi 26%-ot, a nő pedig 28%-ot javított, a kísérlet előtti eredményén… Végül, a kísérlet elemzői nem javasolták az edzések csak ilyen jellegű formáját, de sérülés, betegség idejére, igen.
Szia!
Ez a cikk most elég komoly hatást váltott ki belőlem. Az eddigiekben olyan gondolatokat olvastam, amiken még nem gondolkodtam, vagy ha eszembe is jutott egy nyitó kérdés, nem gondoltam végig sosem. Most ez más! A Figyelem elterelése címig mindent így gondoltam végig. Már rég, mikor még naplót is írtam, majdnem szó szerint írtam le ugyanezeket a gondolatokat… De az sosem jutott eszembe, hogy ezt a függőségekkel is összefüggésbe hozzam. Kiforrott véleményem még nincs, mert még az élmény hatása alatt vagyok (hogy ugyanígy gondoltam végig ezeket), de ha tiszta fejjel végig tudom gondolni, akkor kifejtem a véleményem. :)
Placebo
Kicsit túlmisztifikáltnak érzem ezt a részt. Valaki valamikor rájött, hogy a tudatalatti érdekes dolgokat tud művelni a testtel. Gyógyulni automatikusan gyógyul a test, ha viszont idegi betegség van, akkor be kell csapni és kikapcsolva a félrevezetett tudatot, a tudatalatti beindítja a gyógyulást. ( vagy a 12 órás merevedést ;) )
No problemo
Igen, a tudat ismét… Ha a mátrixban meghalsz, akkor a tested is elhiszi hogy meghaltál és a valóságban sem marad életben. Ez egy bizonyos szintig ok, hogy ha nem tekintünk valamit annyira súlyosnak akkor lehet hogy nem is lesz az – és persze vica versa. Nyilván itt is vannak határok, ha kettészakít a reggeli gyors, akkor nem hiszem, hogy el tudja magával bárki is hitetni, hogy ez csak egy kis sérlés és majd ha az alsó test újra a helyére kerül, akkor minden rendben lesz :D
Rombolnak vagy építenek
Erre a részre nem tudok új ötletet mondani. Mire célzol itt? Hogy a tudat tartja életben a testet és nem fordítva?
A hír szerint
Ez kicsit hasonlít az első cikkhez, előre tervezés, rossz hír, következmények felmérése, probléma súlyosságának meghatározása, a javításra szükséges erőfeszítés mértéke… nem is csodálom, hogy egy ilyen hír rossz kedvűvé teszi az embert.
Felfogás kérdése
Nálad nincs szürkeátmenet, csak fekete és fehér. Más embernél van. És? Ha mindenki ugyanúgy állna hozzá a dolgokhoz, akkor nem lenne sci-fi a klónozás, nem beszélhetnénk lélekről, stb…
A figyelem elterelése
:D Na ide mit írjak? Így van. Kevés információ, sok agyalás nagyon ritkán vezet jóra. Ezt a páromon is tapasztalom. Ez van. Ilyenkor igen, jó elterelni a figyelmet amíg nincs megoldás, nincs válasz a kérdésekre – a károsodások elkerülése végett…
Remélem még időben vagyok a harmadik jelszavához.
Üdv.:
Akilor
Placebo:
Hatása vagy nem hatása több tényezőtől függ, de ezek nem lehetnek fizikai tényezők.
Csak lelki tényezők lehetnek.Milyen erősen hisz benne a személy?Mennyire akarja az eredményt?
No problemo
A mechanizmus lelki és a hozzáállás erejét mutatja.
Rombolnak vagy építenek
Lehet ez is az is a végeredmény.
A hír szent
Kemény hatása lehet, ezért mindig ki kell vizsgálni, valóban igaz-e?
A gyakorlatban ez sokkal nehezebb, rossz hír hatására – enyhébb esetben a szálkás tetőléccel való ütlegelést, durva helyzetben a tüskés buzogánnyal való ütlegelést tartanám megfelelőnek.Mivel pontosan nem tudom kiket kellene elnáspángolni, így ez nem történik meg soha.
Nem is biztos hogy kellene.
Egy valódi történet (hiteles forrásból):
5 festő legény dolgozott egy vidéki házban.Éktelen gyereksírás hallatszott a szomszédból…folyamatosan.(Kertes házas terület.)
Az egyik átkukucskált valahol, s meglátta mi történik.Egy 50 év körüli férfi vert egy 5 év körüli fiúcskát.Visszament a többiekhez, s elmondta nekik.
Erre a munkavezető (szép, magas, 30 éves srác (szakadozott ruhája alól kilátszottak kidolgozott izmai)) – fogott egy lécdarabot, s illedelmesen becsöngetett a szomszédba.
Kijött a férfi.
Szépen bemutatkozott, megmutatta a lécdarabot s mondta a férfinak, ha még egy halvány bőgést meghall, ezzel a léccel fogja elverni…Azt is mondta, hogy még 4 további embert is jönni fog vele…
Onnantól kezdve nem volt gyereksírás a szomszédban…
Felfogás kérdése
Ez a hozzáállás – jó néhány lelki segítő könyv mesélget erről.
Fontos.
A figyelem elterelése
Nagyon magas szintű szellemi működésnél szerintem nincs rá szükség.Ott csak megoldja az ember a dolgokat.
Nem tartok még ott, ezért a zene, a film illetve a tetőléccel való csapkodódás engem is kikapcsol… :-)
Nekem legelőször ez “ugrott ki”:
Duncan írta:
“A szokásos alaphelyzet: valakinek van egy célja, amit komolyan gondol, és tesz érte.”
Eleve a cél megléte már komoly lépés a siker felé. Akinek van célja, vannak céljai (és nem csak úgy csinál, mintha lenne) azt szerintem sokkal nehezebb kizökkenteni, sokkal nehezebb befolyásolni.
A kérdésem: miért nincs az emberek zömének valódi célja??? :cry:
Mese írta:
A személyes véleményem az, hogy ez az eset nem történt meg, népmese.
Az, hogy ott a helyszínen a gyors mentős állapotfelmérésen nem találtak sérülésre utaló jeleket még nem jelenti azt, hogy nem is voltak. Ha semmilyen szervi elváltozás vagy sérülés nem lett volna akkor nem esett volna kómába. Vannak komoly, veszélyes sérülések amelyeknek nincsenek külső jelei és nem is mindjárt hanem időben eltolódva, órák, napok múltán fejtik ki a hatásukat.
Kevés információt közöltél erről a kísérletről ahhoz, hogy a hatását illetően valamilyen konklúzió levonható legyen belőle.
Corsair írta:
Többféle oka lehet. Például nem bízik abban, hogy képes elérni egy hosszabb távú célt. Vagy többé-kevésbé elégedett azzal az állapottal amiben van. Esetleg a kezdeti lelkesedés után úgy érezheti, hogy túl nagy árat kéne fizetnie, túl nagyot kell változtatnia az addigi életmódján ha le kell mondania sok olyan dologról ami eddig megvolt neki. A környezete (család, baráti társaság) hozzáállása (támogatják avagy sem) is sokat nyom a latban…
Placebo
Ebben van tapasztalatom. Nagyjából én vagyok a pszichoszomatika királynője. Amint egy problémát nem tudok megoldani, nincs hova menekülni, nincs aki megvédjen, akkor megbetegszem. Bár mióta ez tudatosult, ritkábban fordul elő (és gyakrabban szállok szembe a gondokkal)
És minden tiszteletem a szárazköhögés elleni gyógyszerednek!
No problemo
Egy kitűnő mozgástanár mesterem mondása, hogy a “Fájdalom a barátod!” Minden fejlődés (testi/lelki) főleg kezdetben fájdalommal jár. Így ha valami fáj, az a biztos indikátora annak, hogy valamit léptél előre. Mondjuk ha hátbalőnek, az nem ez a kategória. De ha túléled, abból is tanulsz valamit, ergo fejlődsz.
Rombolnak vagy építenek
Duncan, emlékszel min gondolkodtál a tégla előtt?
A hír szent
…és végtelenül manipulálható. És ha már megpróbálnak manipulálni, miért ne manipulálhatnám én magamat? Mondjuk hogy többet nézem a TED-et mint a kereskedelmi adókat.
A figyelem elterelése
Részben ebből élek. Lehet okosan is csinálni, mikor olyan irányba tereled a néző figyelmét, hogy végül kénytelen legyen nagyobb dolgokon is elgondolkozni, nem csak “kikapcsolódni”. Brecht vagány volt ebben.
II.Putyin998 cár írta:
Mennyire jó, hogy ezt leírtad!
Pont a múlt héten tettem ezt a felfedezést. Csúful meghúztam a vállam edzésen, láttam a csillagokat pár pillanatig, karzsibbadás, egyéb nyalánkságok. Aludni sem volt könnyű tőle. Másnap reggel eldöntöttem, hogy nem leszek hurkalé, megpróbálom máshol terhelni a vállamat. 2 nap alatt helyrejött, azt hittem véletlen. Örülök hogy ez tudományos tény :D
Mese írta:
A tükörneuronok magyarázhatják a dolgot, de a 28% túlzásnak tűnik. Pornót is azért érdemes nézni, mert a látvány az agyban hasonló folyamatokat aktivál, mint maga az aktus, de attól még nem az.
prolizoli írta:
mezzanin írta:
Igen, lehetnek akár a tükörneuronok is. Én erre inkább azt mondom, amit korábban is írtam, hogy, mivel az agy nem tud különbséget tenni valós és elképzelt között, ezért mindkét esetben aktiválódik – mindkét esetben ugyanazon az agyterületen történik a folyamat. Ennek kapcsán most erről jutott eszembe a Pavlovi-reflex is, de talán mégsem kéne ilyen messze mennem…
A 28%-on magam is meglepődtem, amikor hallottam a doksifilmben, de ez a szám hangzott el. Ez nem jelenti azt, hogy elhiszem, vagy nem hiszem el, csupán annyit jelent, hogy van egy ilyen infóm – amely a 28%-ról szól.
Rövid leszek…
Olvastam a cikket, olvastam a kommenteket.
Az az érzés uralkodott el rajtam: egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább nem értek semmit.
Sőt, inkább a zavar a fejemben kezd egyre inkább nőni.
Rengeteg véleményt olvastam, nem látok tényeket…
Találtam egy videót a témával kapcsolatban. Ez nem a teljes verzió elvileg, de ha van szabad fél órátok, akkor sok érdekességet érintenek a témával kapcsolatban…
http://www.youtube.com/watch?v=ZAg1ZruaHWI#t=1639