Ez
Ez a cikk a 2. rész pontosításáról és hátteréről szól. Csak a befejező cikkben lépünk tovább erről a témáról magasabbra.
A Játékos
A játékos tudja, hogy játszik, tudja, hogy mik a szabályok, tudja, hogy szabályokat tart be, tudja, hogy mi a tét és tudja, hogy mi a célja.
Ha ülünk a kártyaasztalnál, kezünkben öt lappal, akkor ezt tudjuk, mert tisztán és kétségbevonhatatlanul érzékeljük. Dönthetünk úgy, hogy csalunk, dönthetünk úgy, hogy kiszállunk. Kérhetünk egy italt, beszélhetünk a többi játékossal, megnézhetjük, hány óra van, lopva a ringó csípőjű pincérnőre pislanthatunk, és hormonális változások indulhatnak el a testünkben vérvörösre rúzsozott ajkai láttán.
Bármennyire is belefeledkezünk a játékba, tudjuk, hogy játszunk, mert érzékeljük.
Ha lélekként tudnánk, hogy játszunk, tudnánk, hogy az életünk, a fizikai univerzum egy játszma, érzékelnénk ezt, tudatában lennénk valamennyi szabálynak, azokat kedvünkre megszeghetnénk, kommunikálhatnánk más játékosokkal, és abbahagyhatnánk a játékot.
Azért nem tudjuk ezt megcsinálni, mert mi nem játékosok vagyunk, hanem a játék eszközei. Mi nem a játékosok vagyunk, akik lépkednek a bábokkal a táblán, hanem a bábok.
Sir Norman Lonard nem létezik, ahogyan az 1928-as év Angliája sem létezik, és azok az események sem léteznek, amelyek Normannel történnek, és az ő döntései sem léteznek. Nekem nem. Neki igen. Ő egy szabályok szerint kitalált, szabályok szerint mozgatott karakter a Call of Cthulhu nevű szerepjáték fiktív világában. Én tudom, hogy Norman micsoda, tudom, hogy én találtam ki, tudom, hogy ezek és ezek a szabályok, és tudom, hogy az én valóságomhoz képest az övé nem létezik. Norman ezek egyikét sem tudja.
Igaz, lehetnek gondolatai arról, hogy egy magasabb rendű valósághoz viszonyítva az ő valósága csupán képzelet, de ez nem jelent semmit, nem jelenti azt, hogy Norman játékossá válna.
Norman Lonard lehet a saját világának legkiválóbbja, lehet a legnagyobb ura, elérhet mindent, amit csak kigondol, de sohasem lehet játékos. Azért nem, mert végső soron ő nem létezik, illetve önmagában, önmagától nem létezik. Őt én találtam ki, és én tartom „életben” azzal, hogy gondolok rá.
Mi avatárok vagyunk ebben a játszmában, vagyis megnyilvánulások. Nem játékosok.
Kiszállni a játszmából
Mi, avatárok vagyunk. Identitások. Igaz, hogy az egész mögött, létünk mögött egy lélek áll, egy játékos, de az avatár és a játékos nem ugyanaz.
Gondolataink, ötleteink lehetnek arról, hogy mi a fene ez az egész, de a nézőpontunk ettől még marad a játszmán belül.
Mivel nem vagyunk képesek játékon kívüli nézőpontot felvenni, ezért véleményünk sem lehet a játszmáról, és érzelmeink sem lehetnek vele kapcsolatban. Amikor azt érezzük, azt gondoljuk, hogy ki akarunk szállni a játékból, azt egy avatárként tesszük, és nem játékosként. Ha játékosként akarnánk kiszállni, már nem lennénk itt.
Nem akarunk kiszállni a játszmából. Valami másból akarunk kiszállni.
Valóság
A játék valósága a játékos számára nem valóság, hanem általa fenntartott, általa szabályozott képzelet. A játékon belül a játék valósága abszolút valóság, felülírhatatlan, áthághatatlan, megtörhetetlen.
Számunkra, avatárok számára, identitások számára, a minket körülvevő valóság megtörhetetlen – de maximálisan kihasználható.
Ha emberi játékokat vizsgálunk, azt találjuk, hogy a szabályok, a lehetőségek ugyanazok a leggyengébbek és a legjobbak számára is, mégis, a lehetőségekből a gyengébbek kevesebbet használnak, mint jobbak.
Ami a valóságunkban megtalálható, az mind azért van ott, mert a szabályok lehetővé teszik. Láthatjuk, hogy meg lehet halni magzatként, és lehet milliók felett uralkodni. Látjuk, hogy lehet szenvedni és lehet boldognak lenni. Látjuk, hogy van gyengeség és van erő. Látjuk, hogy lehet repülni, el lehet jutni a világűrbe, meg lehet gyógyulni bármilyen betegségből, álmokat lehet megvalósítani, eredményeket lehet elérni. És sok mindent nem láttunk még, de attól még lehetséges, attól még a szabályok megengedik.
Beszállás egy játszmába
Ahhoz, hogy beszállhassunk egy játszmába, meg kell ismernünk a szabályokat, és el kell fogadnunk azokat. A szabályok elfogadásával jön létre a játszma, amely szabályok nélkül nem létezik.
A játék szabályai biztosítják azt, hogy a kifutása többesélyes legyen, mert ha csak egyféleképpen végződhet, akkor kiveszik belőle az izgalom.
A szabályok elfogadása önkéntes önkorlátozás, amelynek célja a játékban való részvétel. A játékban pedig elsősorban az izgalom miatt veszünk részt.
Én úgy tudom átélni Norman Lonard helyzetét, hogy úgy tekintem, ő él, és ami körülveszi, az az érvényes valóság. Ha ezt nem teszem, ha nem mondok le önként a tudatom egy részéről, nincs értelme annak, hogy játszom, mert nincs benne izgalom.
A szabályok elfogadása minden esetben önkorlátozás, aminek célja van.
A kezdet
A lélek beszállt egy játszmába, az idők kezdetén (a szó legszorosabb értelmében az idők kezdetén, mivel idő csak a játszmában van). Megismerkedett a szabályokkal, és elfogadta mindegyiket.
Kezdetben csupán egy vagy két szabály volt, vagy több, vagy sokkal több, vagy olyan sok, ami egy komolyabb 21. századi számítógépet is megizzasztana. Bármennyi volt is, rendkívüli komplexitást eredményezett.
A szabályok mindegyike önkorlátozás, olyan, mint az egylábas ugrálás, amit azért teszünk, mert ez a játék, ezen felül nincs más értelme. A szabályok kimondják, hogy mit szabad és mit nem, ami egyenlő azzal, hogy mit fogok megtenni és mit nem fogok megtenni.
A lélek nem azért lett Játékos, mert rákényszerült, nem azért játszott, mert kényszerűség volt, és ma sem kényszerből játszik.
Norman Lonard nehézségei nem az én nehézségeim, Norman veszteségei nem az én veszteségeim, Norman sérülése nem az én sérülésem.
Duncan kudarca, Duncan halála semmit sem jelent a Játékos számára, aki mögötte áll. Ő csak játszik, betartva a szabályokat. A Játékost nem érte sérülés, veszteség, kudarc, csupán a játékon belül vannak jobb és rosszabb eredményei.
Az út
A játékszabályok emberi ésszel felfoghatatlan komplexitást eredményeztek. Ezekből a szabályokból született a tér, az idő, az anyag, az energia, csillagok, bolygók, ködök, részecskék, atomok, molekulák, sejtek, gének, testek, fajok, birodalmak, szervezetek; a Föld, Magyarország, Budapest, ez kerület, ez az utca, ez a ház, ez az asztal, ez a karszék, ez a számítógép, ez a monitor, ez a billentyűzet, a Duncan avatár, a blog, és így tovább. Ez a cikk is. Ti is.
Mindez a játszmán belül zajlik, a szabályok szerint.
Az én életem célja, ennek a cikknek a célja, a bosszúságom, amiért ma elmarad a Trónok harca, mind-mind a játszma része, a szabályok szerint.
A mai nap a játszmában
A játszmánk nem romlott el. Ma, ebben pillanatban, mi, mint Játékosok, még mindig ugyanazok vagyunk, akik a játék kezdetén, a fizikai univerzum előtt.
A szabályok ugyanazok, mint az elején.
A lehetőségek ugyanazok, mint az elején.
Minden korlátunk önkorlátozás, a szabályok betartása.
Mi, mint Játékosok, nem változtunk semmit, és NEM AKARUNK kiszállni.
Ha akarnánk, nem lennénk itt.
Ha mi, mint Játékosok ki akarnánk szállni, az avatárunk nem létezne már.
Nem akarunk kiszállni, nem akarunk szünetet kérni, nem akarunk semmi mást, mint itt lenni és folytatni.
Azok az elképzelések, melyekkel rendelkezünk ebben a pillanatban, nem a mi elképzeléseink, mint Játékosoké, hanem a mi elképzeléseink, mint avatáré.
Azok az érzelmek, melyeket átélünk ebben a pillanatban, nem a mi érzelmeink, mint Játékosoké, hanem a mi érzelmeink, mint avatároké.
Amikor Call of Cthulhu-t játszom, nem Duncan vagyok, hanem egy identitás, melyet Norman Lonardnak hívnak. Én tudok Normanről. Norman nem tud rólam. Én létezem, ő nem létezik.
Én, mint Duncan, egy identitás vagyok, sajátosságok halmaza és rendszere. Én, mint Játékos, tudok Duncanről, én, mint Duncan (avatár) nem tudok a Játékosról. Én, mint Játékos, létezem, Duncan nem létezik. Én, mint Duncan létezem, és a Játékos nem létezik.
Kutatási háttér
A cél a következő volt: feltárni az emberi elme valamennyi képességét, feltárni ezen képességek lehetséges maximumát, és kidolgozni egy utat, amelyen járva minden ember kifejlesztheti elméje összes képességét, és azokat eljuttathatja a maximális szintre.
A cél a 20-as évek első felében fogalmazódott meg (vagy fogalmazódott újra). A kutatás is ekkor vette kezdetét, eleinte a gondolkodás korabeli és még régebbi iskoláinak tanulmányozásával és elmélkedéssel.
A hipnózis, a mesmerizmus, a nyugati és keleti szuggesztiós tanok segítségével végzett kutatások tárták fel az első túltöltött emlékeket. Ezek segítségével sikerült megérteni az elme néhány mechanizmusát, legfőképpen az automatizmusokat, gátlásokat, érzelmi hatásokat, és a stresszt.
1947-ben „jött létre” az első olyan ember, akinek jelenlegi életében nem volt túltöltött emléke. Intelligenciája az egekben szárnyalt, életkedve, mentális stabilitása, ésszerűsége magasan felülmúlva az átlagemberét. Ugyan sem jámbor, sem szent nem lett, mégis kiveszett belőle a rosszindulat.
1950-re tizenhat ember érte el ezt az állapotot, 1951 végére még néhány. ’51 végére ezreken alkalmazták a módszereket, melyek a hipnózis különféle iskoláiból fejlődtek ki, nem tartalmazva szuggesztiót.
Azzal, hogy a módszerek terjedtek bizonyos közösségekben, egyre több beszámoló érkezett előző életekről, különös, hihetetlen történetekről, melyek túltöltött emlékek megcsapolásával kerültek felszínre. Földönkívüliek, vámpírok, alakváltók, kísértetek, életek a Föld előtt, a mostaninál sokkal fejlettebb civilizációkban.
Az előző életek és a misztikus tapasztalatok megjelenése kisebb szakadáshoz vezetett, mert voltak, akik szerint az ilyesmi nem létezhet, és akik ezekre emlékeznek, szándékosan vagy öntudatlanul hazudnak.
A tesztelés folyamán sokféle emberel folyt a munka, kezdve néhány New York-i pénzembertől néhány kőkorszaki szinten lévő törzs primitív, beszélni alig képes tagjáig. A Föld előtti civilizációk emléke ott volt mindegyikükben.
1952 októberében valaki, aki már elég messze járt a túltöltött emlékek megcsapolásában (vagyis az úgynevezett tudatalatti felszínre hozásában), elhagyta a testét, teljes érzékeléssel. Az ellenőrzések, a falakon keresztül való tiszta érzékelés, a puszta testelhagyástól bekövetkező rendkívüli és azonnali változások a személyiségben ebbe az irányba fordították a kutatást. Rövidesen egyértelművé vált, hogy az ember lényege, az öntudat hordozója nem a test, és nem fizikai jellegű.
Új cél született: feltárni a lélek valamennyi képességét, feltárni ezen képességek maximális szintjét, és kidolgozni egy utat, melyen járva minden lélek elvezethető a legmagasabb szintre.
A kutatás ezen cél mentén azóta is szakadatlanul zajlik.
Dokumentáció
A kutatás a fizika és a mérnöki tudományok legmagasabb kutatási standardjainak továbbfejlesztése szerint folyt és folyik. A fejlesztésre azért volt szükség, mert amikor az elme tanulmányozza az elmét, a lélek a lelket, a szubjektum és az objektum összecsúszhat, amely tévútra vezet. Ezt kellett megakadályozni a fejlesztett kutatási módszerekkel és procedúrával.
A rendkívül precíz kutatási dokumentumok egészen a kezdetektől hozzáférhetőek voltak. Az eltelt évtizedekben többször is felajánlották azt egyetemeknek, tudományos akadémiáknak. Magától értetődően senkit nem érdekelt, senki hivatalos oldalról nem kezdte tanulmányozni az anyagot.
A kutatás, a kísérletek minden részletének leírása, ábrák, fényképek, eredmények, következtetések, elméletek, megfigyelések, törvények és axiómák jelen stádiumban mintegy 318.000 oldalt tesznek ki. Ez az anyag szabadon kutatható bárki számára, csupán engedélyt kell hozzá kérni.
Folyamatban van ennek a dokumentációnak az időrendi sorrendben való bekötése, és kiadása (megrendelés esetén kinyomtatása). Eddig tizenöt kötetnyi anyag került feldolgozásra, egyenként több ezer oldalas, igen nagy méretű, súlyos, keményfedelű könyvszörnyek formájában. A teljes anyag legalább száz kötetet tesz majd ki.
Nem láttam a teljes dokumentációt, csupán körülbelül 10 ezer oldalnyit, bekötve, időrendben. Annyit tudok elmondani róla, hogy nagyon precíz, és nagyon nehéz szöveg, ami komoly előképzettséget igényel.
Elvileg a 318 ezer oldalnyi dokumentáció minden állításáról empirikusan meg lehet győződni, ide értve a Föld előtti fejlett civilizációkat, ahonnan hoztak minket, a mesterségesen túltöltött emlékeket, melyekkel blokkoltak és programoztak minket, óriási horderejű galaktikus eseményeket, sőt magát a játszmát is.
Az én tapasztalataim kevés dolgot igazolnak vissza a gyakorlatban. Nem jutottam még messzire.
A két lélek
A magam részéről a Játékost, a lelket, amikor abban az állapotban, abban a nézőpontban van, hogy tudja, hogy játszik, én nem léleknek, hanem inkább abszolútumnak nevezném.
A lélek, amit megtapasztalhatunk, amit én is megtapasztaltam, egy avatár, amely ugyanúgy játszik, mint az a biológiai organizmus, amely írja ezt a cikket. Ha nem vagyunk többé a testünkbe ragasztva, attól még a játék nem változik meg, csak mi lettünk jobb játékosok.
Most ti jöttök
A következő cikk kábé 1 hét múlva jön, az lesz a befejező rész, és abban messzebbre utazunk, mint ebben a mostaniban.
Ezúttal lesznek kérdések, de csak azért, hogy az alapokkal tisztában legyünk. A válaszokon túl szeretném, ha kifejtenétek a véleményeteket, szabadon. Ha vannak kérdéseitek, elméleteitek, tapasztalataitok, jöhetnek.
A kérdések:
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)
A 3. rész! Kissé megkésve, de megérkezett.
8-)
A folytatásban igazán magas szintre lépünk fel, ami a koncepciót illeti.
Én el tudok mindent képzelni :)
Viszont ha az avatár gondolkozik ezeken a dolgokon, az avatár akar fejlődni, lehetséges-e, hogy valaha is játékossá váljon? Nyilván nem. Egy játékban játszott karakternek nincsenek önálló gondolatai, csak amit a játékos ad neki. Vagyis mégiscsak az lehet, hogy a játékos esett csapdába, és hiszi magát avatárnak, nem?
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Értem.
Egyszer azt próbáltam felkutatni, hogy honnan erednek a gondolataim. Egyszer csak átélten világossá vált, hogy semmilyen befolyásom nincs a gondolataim fölött, a gondolataim megtörténnek velem. Világossá vált, hogy játszanak velem, és hogy aki játszik velem (akkoriban az élmény után úgy fogalmaztam: álmodik engem) az vagyok én valójában. Világossá vált, hogy elképzelhetetlen hatalmam és örök életem van. Ez csak egy pillanat volt. Abban a pillanatban azt hittem, megőrülök.
Aztán ahogy jött, elmúlt, és nem tudtam többet előidézni. De nem felejtem. Egy pillanatra beláttam a kulisszák mögé.
Jó, hogy zárt körű ez a beszélgetés.
Szóval akkor bábok vagyunk.
Amikor feltettem az előző cikkhez a kérdésemet erre vonatkozóan, már sejtettem a választ, s most már látom, hogy a téves következtetésemet az idő forgalma torzította el, ezért nem láttam meg ami ott volt az orrom előtt.
Értem. Értelek. Valóban összeáll. Az emlékek túltöltésének a mechanizmusát és annak hatását még nem értem, de nem is gondolom, hogy ha eddig 318.000 oldalban még csak egy részére vonatkozó leírással rendelkezünk a teljes képnek, akkor nekem két cikkben szereplő információmorzsák alapján át kéne látnom. Az teljesen ellenkezne a szabályokkal, ha egy játékost ilyen képességekkel engednének ide.
Még el kell olvasnom a cikket párszor, de mindenképpen köszönöm, sok eddig levegőbe lógó kérdésemre válasz helyett segített a cikk, hogy a helyére zökkenjenek a dolgok. Fel kell dolgoznom. Nem tudom most elképzelni, hogy ennél tovább vezethet a következő cikk, de valószínűleg éppen emésztek, feldolgozok. Majd ha a kapacitásaim újra rendelkezésre állnak.
Jelenleg éppen a helyrezökkenések közepette próbálom felrajzolni az összefüggések 3 dimenziós térképhálózatát. De egy dolgot már most meg tudok biztosan fogalmazni. Mivel nem tudom kitől kell kérni, hogy hozzáférhessen az ember ezekhez az anyagokhoz, ismeretekhez, tőled fogok segítséget kérni Duncan, mert, ahogy már korábban is jeleztem: tanulni jöttem. Ez pedig pont olyan típusú tudás, amire szomjaznék. Kérlek segíts.
Előre is köszönöm. Még jelentkezem a válaszokkal és véleményekkel, de most fel kell dolgoznom az olvasottakat.
A viszonyrendszert értem.
A kérdésem az, hogy akkor az avatár csak a szerepét, a játékerejét akarja maximalizálni, vagy azt sem az avatár akarja, hanem a játékos? Az avatár öntudatára ébredhet? Van valami jutalom, cél az avatár életében? A játékosnak mi a célja? Miért kell az avatárnak gondolkodnia, miért nem elég, ha a játékos gondolkodik? Miért akarja a játékos, hogy az övé legyen a legjobb avatár, illetve azok az emberek, akik mint avatár nem haladnak sehová, azoknak a játékosai miért nem akarják jobbá tenni az avatárjukat?
El tudom képzelni az abszolútumok, teremtő erejét, játékát. Sőt szeretnék én magam is azzá válni.
Igen kezdem érteni, hogy ez egy lebutított alapvető képességeimtől és érzékelésemtől megfosztott lét.
A játék célja játszani? Itt és most csak egy játék van és annak a neve: túlélni legalábbis ez a fő szoftver aminek engedelmeskedik az avatarunk..
DE akkor egész kis korom óta, miért az foglalkoztat, hogy mi ez az egész ami körülvesz?
Nem értem mivel állunk szemben, mi a valódi célja a játéknak, csak hajt valamilyen erő, hogy ezt is meg majd azt is éljem túl, de hova jutok ha túléltem? Aztán egyszer csak majd nem élek túl mint avatar, és a Játékos mit jól van majd indít egy újabb bábut mint amikor kiütnek a ki nevet a végén típusú játékban?
Tudom miért idegesít, dühít mindez, mert nincs róla egy csepp MEGÉRTÉSEM, csak hamis adataim amit nem tudok helyesen kiértékelni. Azt gondolom, kedves Duncan neked az itt megosztott információid alapján legalább a kiút, visszaút, vagy valami megoldás felé vezető dolog a birtokodban van.
Nagyon remélem, és várom hogy megoszd velünk itt a fórumon.
Üdv ismét!
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Remélem. Talán emlékszel, hogy úgy ahogy hasonlóan írtam le a saját elképzelésem, csak én a test és a lélek viszonyáról. Az én hasonlatomban a testet szimbolizálta a szerepjátékos karakter, aki a játék törvényszerűségei között játszhat és nincs tudomása a játékos/felhasználó realitásáról, a felhasználó pedig a lelket. Tudom, hogy nem tökéletes az elképzelésem, de mégis látok némi hasonlóságot a te leírásoddal.
Most, hogy leírtad ezt a cikket értem, hogy mi a különbség, csak az nem világos számomra, hogy…
1. Attól még, hogy azt hisszük, hogy az avatár vagyunk, valójában mi vagyunk a játékosok is nem? Úgy értem mi döntünk arról, hogy az avatár micsoda legyen, nem? Éppen mint ahogy a szerepjátékot játszó játékos is dönt arról, hogy a karaktere miféle lény, jó, vagy gonosz, stb…
2. Hogy van az, hogy nem emlékszem miért kezdtem el játszani, nem tudom, hogy csak egy játék szereplője vagyok, és ha akarom sem tudom meghozni azt a döntést, hogy nem játszom tovább a fizikai univerzumban?
3. Hogy kell játékosként létezni, és akarni valamit és nem avatárként?
4. Mennyi játékos van? Csak a fizikai univerzum létezik mint játszótér, vagy mások mást játszanak?
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Ugyancsak bízom benne. Az avatár a játékos karaktere, akivel azonosul a játék realitásában, de ami tulajdonképpen nem ő maga, de mégis, az avatár döntései tükrözik azokat a döntéseket, amelyeket a játékos hozna, ha ő lenne az avatár. Tehát az avatár a játékos döntéseinek manifesztációja és reakciója egy szabályok közé szorított világ nyújtotta játszótéren történő lehetőségekre.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Mert az avatár nincs a játszma fölött és nem is lát oda. Gordon Freeman sem tudná megmagyarázni, hogy azért igyekszik megmenteni a világot a Combine-tól a Half-Life című játékban mert én rángatom a szálakat a háttérből, hogy ezt tegye… Komolyan meghasadok, ha ebbe bele próbálok gondolni. Egyszerre vagyok a játékos és az avatár, de ameddig játszom mégis limitált a rálátásom a játszmára. Ebből a szemszögből olyan, mintha én magam zártam volna be egy részem valahová és eldobtam volna a kulcsot, miközben a bezárt darabomnak fingja sincs, hogy tulajdonképpen ő is én vagyok.
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is?
Nem tudom képes vagyok-e erre. Az a baj, hogy ahogy leírod ezt az egészet olyan érzésem van hogy bár én vagyok a játékos, én vagyok az avatár is, és mivel az avatár nem ismeri a játékos szintjét, így egy olyan helyzetbe kerültem, ahol az okozó én vagyok, de mégis a saját okozatommá váltam, amit ebből a pozícióból nem is látok. Magyarul csináltam magamnak egy csapdát amiből nem tudom, hogy kell kijutni, mivel az avatár szintjén a csapda nem felfogható?
Duncan, ideje az újabb kérdéseknek a részemről.
Ha én vagyok a játékos HOGYAN tudok a játékos lenni és nem az avatár? Hogyan jutok arra a szintre, hogy tudatosan dönteni tudjak arról, hogy hogy játszom a játékot, vagy, hogy valóban akarom-e? Miért tűnik úgy abból amit leírsz mintha valami harmadik személy lenne a játékos akinek kifürkészhetetlenek a szándékai és a döntései, de így MÉGIS egyszerre vagyok isten és a teremtménye is?
Említetted, hogy a 10000 oldalnyi dokumentáció feletti rész is elérhető valahol, csak engedélyt kell kérni hozzá. Nos, hol kell engedélyt kérni? Olvastam az Alapokat, de nem tudom te mire gondolsz. Hol található a maradék 308 ezer oldalnyi adat? Hol lehet hozzáférni azokhoz az adatokhoz amit te itt, és az előző cikkben leírtál nekünk? Nagyon tetszik a cikksorozatod, de jó lenne a tényekről beszélni és nem virágnyelven kerülgetni a lényeget. Ha a Lélek 3. a bizonyítékokról szól, akkor talán ideje kiteríteni a lapokat a tisztánlátás végett :D Persze megértem, hogy nyilván van struktúrája annak, ahogyan adagolod az infókat, de hát… na!
Értem a hasonlatot, hogy csak bábuk vagyunk egy játszmában. De nem biztos, hogy a játékszabályok pontosan le vannak fektetve és a játékosok, ha többen vannak, betartják azokat. Az erősek írják a törvényeket, a győztesek a történelmet. Túlságosan el van bonyolítva a játék, játékos és avatár szerepe. Mivel nem értjük a lélek mibenlétét, nem értjük meg, hogyan éli meg létezését. Van-e létezésének célja és szerepe, mármint amit mi fizikailag értünk belőle. Kutatjuk a lelket, mely nem fizikai lét, de fizikai állandókat, meghatározásokat és törvényszerűségeket próbálunk rá aggatni. Még egyszer –kétszer el kell olvassam a cikket és hozzászólásokat, hogy jobban megértsem és elgondolkodjak rajta.
Most sajnos nincs időm kifejteni, meg késő is van, de legközelebbre mikor jövök, szeretnék választ erre a pár kérdésemre:
Ha mindenki csak avatár, tehát a játékos fantáziájának és kénye kedvének a szüleménye, akkor az azt jelenti, hogy egy -jó- avatárnak lehet -gonosz- játékosa? És fordítva?
És ezek szerint minden, ami eddig velem történt, a cselekedeteim, az érzéseim, minden amit eddig magamról és másról gondoltam, a személyiségem, mind-mind nem ÉN vagyok?! Még ezek a sorok is, meg ez a furcsa érzés, ami éppen most kavarog bennem, csak kitaláció? A gondolat, hogy nincs is értelme, bármit is teszek, mert csak egy karakter vagyok, még az is a program része? És a tudat, hogy mi a fasznak írok még mindig…
Már rég aludnom kéne.
Ezt az avatar dolgot én inkább lecserélném egy hagyományos táblás játékra és az azon mozgatott bábura.
Csak a példa kedvéért, mivel ennek semmi köze a mi 3 dimenziós leképezési formánkhoz valójában, de talán egy 2 dimenziós példa több szemléletesebb párhuzamra tud rávilágítani, mint egy olyan, amiben nem tudjuk megkülönböztetni magunkat magunktól. :hypnotized:
A bábu-játékos analógia a táblán plusz egy dimenziókülönbséget is kezel, s a bábu harmadik dimenziós kiterjedése az interfész a játékos és a játék között, hiszen magyarázd el egy két dimenziós foltnak, hogy mi a vastagság, ha az univerzumában nincs módja annak leírására.
Csak feldolgozok éppen… :eek:
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Igen.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Igen.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Igen.
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is?
Igen.
Vélemény. Az elme és a lélek kutatási célja jó, kíváncsi lennék az eredményekre, belenéznék a dokuba. Biztosan nem vágnám le teljesen, mert nincs hátterem hozzá, ha annyira komoly, akkor megszerzem. Biztosan saját terminológiája van +mérnöki +fizikai +matematikai. A mérnöki megyeget, a többi abszolút üres, nem foglalkoztam velük soha.
A kép. Ez a szerepjáték? Ott ülnek az asztalnál a játékosok, lámpák, poharak, étel, ital, toll, papír, kockák, a többit elképzelik, amit elképzelnek, az a játszma, abban vannak az avatárok. Elképzelik, hogy az avatárok meghalnak, de számukra ez nem veszteség, nem fáj.
Ha emberi játékokra vetítjük ezt át, akkor ott igazi érzelmek vannak, izgalom, fájdalom, veszteség, öröm stb. A Játékos is átélheti ezeket? Ha igen, akkor mit tud tenni?Jobban játszik? Hogyan? Csal? Az emberjátékoknál a szabályok nem kellő mélységű megértése, nem kellő odafigyelés, izgatottság, görcs stb. okozza a bajokat. A Játékosnál mi lehet a baj? Miért nem játszik jobban? Vagy tökéletesen játszik, ezt élvezi?
Palantír írta:
Van egy pont, ahol a mi játékaink már nem érvényesek tovább analógiaként.
Emlékszel, mikor, miért és hogyan kezdtél el álmodni egy álmot? :)
A szerepjáték akkor jó, amikor az átélés olyan mértékűvé válik, hogy a képzelet reálisabbnak tűnik, mint a fizikai világ, ahol mi játszunk. Amikor Normanként megyek le egy kihalt ódon épület nyikorgó lépcsőjén, vaksötétben, egyik kezemben a lámpám, másikban a pisztoly, még nem tudom, másba lövök, vagy a fejembe, hogy így védekezzek, és a sápadt fényben szálló porszemcséket tisztábban látom, mint az asztalt, ami 40 centire van tőle, akkor jó a szerepjáték. És ez az emberi szint…
Great írta:
Igen, valakik épp a Call of Cthulhu szerepjátékkal játszanak egy klubban (talán klubban).
Tegnap este, amikor láttam az e-maiban az értesítést, hogy megjött a harmadik rész, már nem léptem be, mert fáradt voltam. Tudtam, hogy pihenten kell nekiálljak ;-)
Azt hiszem, valamilyen szinten értem az avatár szerepét – helyét, de kicsit tisztáznom kell a gondolataimat, amihez kell egy kis idő. Illetve még az előző rész kapcsán tettem fel néhány kérdést, amire remélem, kaptam választ, azt is vissza kell keresnem. (bocs az offtopicért: nem lehetne, hogy értesítést kapjon e-maiban az, aki választ kapott? Ha néhány napig nem tudok feljönni ide, egyszerűen elvesztem a fonalat..)
Ez a cikk egyébként brutális.. (először zseniálist akartam írni, de az olyan közhelyes.. :-D )
Kedves Duncan!
Nagyon jól megfogtad a lényeget. Érdemes volt várni erre a részre.
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Értem.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Értem.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Értem.
Szerintem ez egy lefelé menő lépcsőzetes út volt, ahol különböző szintű játékos-bábu viszony alakulhat ki.
Ez továbbra is így van. Attól függ, hogy milyen nagyságrendben játszol, vagy játékos és bábu is. Például a magyar gazdasági-politikai elit egyszerre játékos is, és bábu is. Aki hatalmat kap, az mozgásteret is kap, vagy kialakítja ezt a mozgásteret, ha és amennyire tudja. Ha sikeres, akkor előrejut a játékban, ha elbukik, akkor kikerül a játékból.
Ez a vonulat végigvezethető a történelmen is. De ugyanez kisebb léptékben megvan a saját életünkben is. Persze elképzelhető, hogy valaki már csak bábu. Az is erősen valószínű, hogy ezen a bolygón nincs senki, aki csak játékos legyen, és ugyanakkor ne legyen bábu is, valamilyen nagyobb léptékű játszmában.
Nekem is megvannak a saját játszmáim, és én is a mai politikai-gazdasági-társadalmi helyzet részeként része vagyok egy játszmának. A cél kettős lehet: egyrészt sikert elérni (győzni) a saját játszmában, illetve növelni a saját játszma méretét.
Duncan Shelley írta:
Kezd ez kicsit olyannak tűnni mint az Eredet című film. Én, játszom egy avatárral aki nem tud rólam, aki álmodik egy avatárról aki nem tud róla, aki Sims-ezik, és a Sime ül egy számítógépnél, és játszik… :D Amúgy érdekes amit mondasz, ezzel az egy mondattal sokkal jobb lett a megértésem az egész játékos-avatár viszonyról.
Erről viszont eszembe jutott valami. Amikor testen kívül vagy, de a fizikai univerzumban akkor ki vagy?
Tökéletesen érthető amiket írtál és a többségével egyet is értek, van azonban néhány észrevételem:
1) Azt írod az avatár és a játékos nem ugyanaz. Ez így van, de mégsem ennyire egyszerű. Ez így azt a benyomást kelti, hogy az avatárod külön életet él. Szerintem nagyon is kapcsolat van közöttük és éppen az a cél, hogy összemosodjon a kettő vagyis az avatárod elérje azt a magas tudatossági szintet, amely téged mint játékost jellemez. A játékos az avatár felső énje és éppen ez a probléma, hogy nem hallgatunk rá, hanem avatárként önálló életet akarunk élni.
2) Szerintem nem szabályok vannak, hanem sokkal inkább törvényszerűségek. A szabály az, hogy nincs szabály! Még te is azt írtad: “Minden korlátunk önkorlátozás, a szabályok betartása.” A hangsúly az önkorlátozáson van.
De tételezzük fel, hogy neked van igazad és mégis vannak szabályok! Hol van szerinted a szabálygyűjtemény? Enélkül ugyanis értelmezhetetlen egy játék. Az hogy mielőtt elkezdtél játszani megismerted őket, de el kellett, hogy felejtsd nem magyarázat.
3) “Mi, mint Játékosok, nem változtunk semmit, és NEM AKARUNK kiszállni.”
Hanem mi a célunk játékosként?
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Igen.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Igen.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Igen
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is?
Igen.
Azt írod: a játékos (Abszolútum) tudja mi a tét és tudja mi a célja. Amennyiben szoros összefüggés van a Játékos és az Avatarja között (márpedig szerintem van) akkor a cél közös kell legyen.
Azért játszom, hogy nyerjek. Akkor nyerek, ha az Avatarom nyer a játékban. A tét Játékosként bármi lehet (Pl egy következő világot ő teremthet) Tehát nekem mint Avatarnak nyernem kell az általam ismert szabályok szerint ebben a világban, ami az én játékterem, mert akkor az Abszolútumom nyer az ő világában, és az mindkettőnknek jó. (Amúgy a test akkor azért lehet fontos, mert az olyan, mintha kapnék még két életet a játékban :) Bonusz :victory: )
Akkor nem lehet nekem Avatarként az a célom, hogy az Abszolútumom szintjére kerüljek? Vagy az a cél, hogy már ne legyen játék, hanem csak az Abszolútumok éljék a ‘kis’ életüket. Egyáltalán létezik-e még az én Abszolútumom, vagy mivel tök lekorlátozta magát, már ős is csak egy Avatar.
Egy Abszolútumnak csak egy játékosa lehet?
Bzzzzzzzzzz :hypnotized:
Azt hiszem pihenek egy kicsit :)
Paloca írta:
Tetszik. Természetszerüleg a nagyobb tétek, nagyobb befolyás felé megyünk, nem a kisebb felé.
Stella73 írta:
Jó felvetés. Szabályfüggő, képességei bizonyára megvannak hozzá.
Én úgy tudom ezt lefordítani magamnak , hogy a Tolték hagyományban szökdellőknek nevezett parazita-elménk az avatár . Valójában ÉN a világegyetem vagyok :-))
Akkor az öreg indián se mondott nagy hülyeséget szerintem :
” – Energetikai szondák vagyunk, amiket az univerzum hozott létre – folytatta don Juan, mintha nem lenne tudatában a jelenlétemnek –, és mivel olyan energiának vagyunk a birtokában, aminek van tudomása, mi vagyunk az eszközök, amiknek a révén a világegyetem önmaga tudatára ébred. A szökdelők a kérlelhetetlen kihívók. Nem vehetjük őket másképp. Ha ezt sikerül megtennünk, a világegyetem engedélyezi a folytatást.”
Fasza kis játék :sarcasm: :hypnotized: :sweat:
Goldeneye írta:
Ezt én is így látom . Számomra az egó az avatár , az az elménk ami mindig tévútra akar minket vezetni . Ha valaki jobban odafigyel magára , észreveheti hogy két elméje van , egy hangos és egy halk . A hangos az avatár , a halk pedig a játékos . A játékos mégis szokott súgni halkan , csak a hülye avatárja nem akar hallgatni rá . Szerintem csak akkor tudunk rájönni hogy mi vagyunk a játékosok , ha nem a kis énnel azonosulunk . Vagyis úgy döntünk beismerjük , hogy mi vagyunk a játékosok .
Én már el is kezdem ………. :-)
Great írta:
Szerintem téves felvetés . Az abszolútum az abszolútum , nincsenek vetélytársai . a nevéből ítélve :-))
Úgy tudom , hogy hétmilliárd körül vannak a játékosai ,. A sakktáblán .
( Minden tévedésem joga fenntartva ) :-D
@ Thirdeye Magister:
A sakkban a Játékosnak 16 avatárja van.
Az abszolútumnak is lehet több avatárja a játékban, tér van hozzá. Lehetséges, hogy a földi játszma 7 milliárd avatárja mögött 2-3 Játékos van, akik mozgatják ezt a 7 milliárdot, és nem 7 milliárd.
Great írta:
Ha így van, akkor miért nem látok a többi játékos szemével? Miért nem tudok váltani a többi avatár között? Nem lehet, hogy egyszerre csak egy helyre tudsz fókuszálni? Hiszen mikor a sakkban lépsz akkoris egyszerre egy bábút mozgatsz, igaz tervezel a többivel is. Szerintem a sakk inkább egy csapatjáték, ahol te mondod meg mindenkinek mit csináljon és pontosan azt csinálja. A babúid közül egyszerre mindig csak az egyik aktív. Lehetsz te mind, de mégis, mikor végiggondolod a lépéseidet csak szerepeket váltasz és végiggondolod a gyalog, a futó, a bástya és a királynő “fejével” a helyzetet és a potenciális megoldásokat.
Palantír írta:
Miért ne tudnál? De te, mint Palantír, nem játékos vagy, hanem egy avatár.
Mind aktív, hiszen a pozíció is aktivitást jelent. De a sakk egy játék a játékon belül, már nem ugyanaz.
Thirdeye Magister írta:
Avatár az, ami ki van téve szabályoknak. Ha érvényes rád nézve bármilyen szabály, akkor avatár vagy. Pontosabban a nézőpontod egy avatárban van benne.
Te mindig csalni akarsz. :D
Goldeneye írta:
Azt jelenti, hogy ahogyan a windows, ez sem kompatibilis felfelé, csak lefelé. :D
Az avatár nem tud felfelé nézni, hiszen fentről képzelik el.
Lehet, kötelezővé teszem a szerepjátékot. 8-) Valamikor volt is szó arról, hogy csinálunk egy ilyen partit, és én mesélek. Bárki jöhet, de max 12 fő vehet részt, az is elég sok. Majd kitaláljuk.
@ Great:
Bocs , 7 milliárd avatárt akartam írni . :chic:
Duncan Shelley írta:
Igen , értelek . Ezért szeretnék nézőpontot váltani .
Duncan Shelley írta:
Még szép , kicsit fullasztó a bezártság ;-)
Palantír írta:
Mert az avatároddal azonosulsz . A tudatod fókusza az avatárodra irányul , nem a valódi önmagadra . Tudod , kell még egy szem ;-) :alien:
Olvasom itt a hozzászólásokat, és úgy látom a játékos/avatar elvonatkoztatás nem nagyon akar sikerülni.
Szerintem el kéne engedni azt az illúziót, hogy kontrollálunk és el kéne fogadni, hogy kontrollálva vagyunk. A szabad akarat és a saját döntéseink semmiképpen nem nyúlhatnak tovább a játéktéren, azaz minden amit teszünk az a játékos döntésein alapszik, s a játékszabályok ismeretében, annak a játékos képességeinek leginkább megfelelő kihasználását jelentik. A játékosnak nem lehet érdeke, hogy elveszítse a kontrollt az avatarja fölött. Amennyiben abbahagyja a játékot, akkor az avatar megszűnik résztvenni a játékban és kész.
Duncan kérdései egyszerűnek tűnnek, de láthatóan nem azok.
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Én azt hiszem értem. Magam is szerepjátékoztam, jelenleg pedig játékfejlesztéssel foglalkozom, abban is játékmechanikai és felhasználói élmény (UX) dizájnnal. Abszolult értem, hogy épül fel egy játék szabályrendszere és hogyan kényszeríti a játékost, tereli még az olyan fene nagy szabadságfokúnak hirdetett sandbox játékok esetén is. Sok esetben egyszerűen nem lehet megfelelni a játékosok valószínűsíthető differenciűltságának, s csupán a felkínált lehetőségek közül engedhetjük választani, ami igenis belekényszeríti őket a szerepükbe, amiből csak maximum egy másik szerepbe tudnak átmenni, ha van rá lehetőség. De az, hogy az avatar mit tesz, azt az AI határozza meg, s az AI komplexitása meg sem közelíti egy ember intuitív döntési mechanizmusát. Szóval úgy gondolom értem a viszonyrendszert. Én nem vagyok játékos, hiába látja a játékos rajtam keresztül ezt a világot és amit tehetek, az nem más, mint a felkínált lehetőségek közül általa választott útvonal. Tegnap pont ezért írtam a táblás játék kapcsán a dimenzionális különbséget, ami segítheti a megértést, mivel a mi 3 dimenziós felfogásunk korlátai szerint próbálják sokan a játékos lehetőségeit elképzelni, de az nem elég egyszerűen. Az ő szabályozott viszonyrendszerében hozott döntések tűnhetnek nekünk szabad akaratnak, de valójában a döntést nem mi hoztuk meg. Ebbe még a dimenziók hatására be lehet keverni a kvantumelméletet, a végtelen univerzumokról és arról, hogy valójában minden döntés megszületik a párhzamos világokban. Az, hogy ez számunkra felfoghatatlan és átláthatatlan káosz, az pont az avatar mivoltunkból fakad, azonban a játékosnak oly egyszerűen elsajátítható, mint szimultán sakkozni több táblán – csupán képesség kérdése. Én legalábbis így tudom a cikk alapján az avatar-játékos viszonyrenszert értelmezni.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
A fent leírt viszonyrendszer alapján és a tegnap felhozott táblás játék analógia alapján úgy gondolom, hogy kerek egésszé áll össze a kép. Nem könnyű elfogadni, hogy nem én vagyok kontrollban, de pont ez a lényegi különbség a játékoshoz képest.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Igen. Mivel ahogy a két dimenziós foltnak is hiába magyarázom a harmadik kiterjedés fogalmát, nincsen semmilyen viszonyítási rendszer, ami alapján lehetővé válna számára a gondolkodásában akár csak lemodellezni is a lehetőséget, hogy vastagsága lehet. Ugyanígy az információ, hogy egy játszmában vagyunk semmilyen lehetőséget nem teremt vagy nyit ki senki előtt, mivel az információ bekerülése a játékba egy előre tervezett esemény, amire a játékosoknak az avatarjaikon keresztül reagálniuk kell. A játéknak sehol nem célja az avatár játékon kívüli többé tétele. Nem tudod sakkban sem megmenteni a királynőt, ha az azt leütni akaró bástyát fellököd, hiszen a szabályok alapján a királynő lekerül a tábláról. A feldöntött bástya továbbra is bástya és a játék szabálya az szabály…
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is?
Igen. Pontosan. Eltartott egy ideig a tegnapi olvasás óta, de sikerült. A kíváncsiságom és a tudásvágyam nem más, mint a játékosom reakciója a környezet kínálta lehetőségekre, amiket a képességeinek leginkább megfelelőmódon igyekszik kihasználni, hogy az avatarját, azaz engem a cél felé mozgasson a lehető leginkább. Mivel az avatar a lelkem, akkor a test halála ugyanúgy egy paraméter, amire reagálnia kell, s a szabályzás része, hogy a működtető scriptek és AI által gyűjtött adatokat archiválják, s csak korlátozott hozzáférést engednek a játékosnak is a következő körben, vagy etapban.
Igen. Komoly felismerés, de nagyon is logikusan összerakódik, elképzelhető és sok mindenre magyarázatot ad. Ha tehát nem kapok hozzáférést a tegnap kért információkhoz, akkor a játékosom képességei nem elegendőek, hogy ebben a konstellációban eljuttasson engem ahhoz a lehetséges ponthoz a játékban. Azonban az információ megszerzése egy olyan részfeladat volt, ameddig az eddigiek alapján már kiterjednek a játékosom képességei. Avatarként pedig a bennem élő remény nem más, mint a cél felé motiválás megfogalmazódása és a játékos saját moztivációs programjának az eredménye.
Asszem én ezt értem.
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
# Ugy gondolom, hogy igen. A jatekos volnek en egy abszolut idealis allapotban, aki mindent tud arrol, ami törtenik es törtenhet, az avatar pedig vagyok en, aki szinte semmit sem tud, hogy miert es hogyan es merre.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
# Pontosan? Az vagyok en, most ebben a pillanatban, amikor olvastam a cikkedet es gondolkodok rajta, es valamit fogok vele kezdeni. Relative tudatos vagyok – ebben a jatszmaban, persze.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
# Marmint kompetens beleszolasosan nem. Nyilvan. Mert agyatlanok vagyunk hozza, ralatas hianyaban. Mint a hülye szam.gepes jatekaitokban a megahösök. Vilagos. Nincs innen, ahol vagyunk, oda, ahol a Jatekosok ülnek, visszacsatolasi lehetöseg.
(Lattam egy idetlen horrort, ahol ja, különbözö csapoajtokon masztak a jatekterre ki a zombik. A “rendes” emberek, akik jatszottak a csatateren, nem tudtak menekülni elölük. Amig valamelyikük olyan okos nem lett egy-ket füves cigitöl, hogy eszrevette, vagy feltetelezte, hogy van valahol csapoajto avyg le/kijarat.)
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)
# Nehezen, de … Különben mar regebben is probalkoztam elkepzelni, es mindig villamgyors kepekkel görgettem vissza a menetet, es jutottam el egy allapothoz (csak ranezve, nem voltam abban az allapotban), ahonnan indulhatott, pl. a földi let vagy a mi lelkeink.
Fog a kezem es vezess, oh, Duncan!
(ide egy hipnotizalt smiley-t akartam benyomni, de nem veszi be!!!
Bendegoose írta:
Te bendegoose! A csajod birja ezt a stilust??? egyaltalan, van csajod ilyen csavart aggyal??
marmost csak ugy kerdezem ezt, csajkent, es abszolut artalmatlanul… :)
@ Bendegoose:
Vazze, te ezt szerintem is tenyleg erted!
Kis pukedli elötted.
Duncan Shelley írta:
Ügyesen megkerülted az utolsó kérdésemre a választ. :) Légyszi’ ne tedd!
Duncan Shelley írta:
Miért ne tudnék? Nem tudom hogyan kell! És itt most nem arra gondolok, hogy hogy cseréljek kalapokat, hanem arra, hogy mint játékos hogy tudok váltani az avatárok között? Nem azt, hogy Palantír vagyok a fórumon, vagy férj vagyok, vagy apa, vagy sakk bábú, hanem hogy tudok egy másik testet felvenni és használni, miközben megvan nekem ez ami itt ül és gépel? Mi kell ahhoz, hogy ne legyek avatár egy pillanatra hanem csak legyek, identitás és prekoncepciók nélkül, csak a játékos és semmi más?
Jogos. Erre még nem gondoltam. :D
@ balisto:
Köszi a kérdésed, de miből gondolod, hogy nem csaj vagyok? ?:-) :rotfl: :silly: :hypnotized:
Nem, azt nem mondanám, hogy teljesen értem a koncepciót, de elképzelni eltudom, hogy létezhet valami ilyesmi, hisz ahogy írtad:
“És sok mindent nem láttunk még, de attól még lehetséges, attól még a szabályok megengedik.”
Számomra ez a mondat a kulcs ebben az életnek nevezett valamiben is … :-)
@ Thirdeye Magister:
van az a film , hogy Gamer, na ott az avatar is tud gondolkodni mert elo, es a jatekos az avatar szemein keresztul eli meg a jatekot, ok viszont tudnak kommunikalni egymassal, folfele is lefele is :) az sem semmi jatek a jatekban :)
Rájött végre, hogy mi hiányzott eddig.
Bár az első gondolata nem a megkönnyebbülés, a ráeszmélés volt, hanem a meglepődés:
Hogyan hiányozhat Neki valami? Neki, aki mindenható? Hiszen ha akarta, az összes, általa teremtett végeláthatatlan naprendszer összes atomját egyszerre megfigyelte. Civilizációk, fajok milliárdjait hívta életre, tanulmányozta őket, majd hagyta elpusztulni – vagy lökte pusztulásba Ő maga – csak azért, hogy egy kósza gondolatára választ kapjon..
És mégis hiányzott Neki – Neki! – valami?!
Az izgalom. Ami nem is létezett, mert az izgalom a többesélyes latolgatását jelenti, a bizonytalanságot a végkimenetelt illetően. Márpedig Nála ilyen nem volt..
A felismerés, a döbbenet, és a megoldás hihetetlenül gyorsan állt össze. A legtöbb civilizációban nem hogy mérni sem tudtak ilyen rövid időt, de felfogni sem tudták.
Kiemel egy részt magából. Mérhetetlenül apró részt, arányos képességekkel – ennek a tudásfosztásnak a csekély mértéke még Őt is meglepte volna, ha az előző meglepődés nem vértezi fel ellene – és belülről éli át az avatar érzelmeit. Nem külső szemlélőként, mint tette számtalan eddigi megfigyeléseikor. Átéli, m e g é l i…
Amikor rájött, hogy mekkorát hibázott, már késő volt. Ő maga volt az egyensúly, melyet megbillentett a kiemeléssel. Látta, hogy a lénye apró darabkája egy másik valóságba kerül, mely addig nem is létezett. És látta azt is, hogy nem fogja többé elérni, és látta a saját sorsát is…
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Igen, jól kifejtetted. Átlátható és logikus.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Egy 3 méter magas kék humanoid akinek van USB portja mindenhez.
Akkor mi nem lennénk mások csupán gyalogok a sakktáblán? Akik nem is tudnak arról, hogy a sakkjátszma szabályrendszer alapján zajlik, és azt hiszik, hogy a lépéseik a sajátjaik? Holott a bábmester/játékos teszi meg ezeket helyettük? Viszont ha játékról beszélünk, amiben vannak szabályok akkor, mint minden játékban, ebben is lehetne „csítelni” ? A játékosnak csak annyit kéne tenni, hogy legördíti, a címsávot bepötyögi az UDDQD-t és God Mode On…..vagy NO CLIP?
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Mert nem ismerjük.
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)
El de elég bizarr.
Palantír írta:
Szerintem az kell hozzá , hogy elme nélküli állapotba kerülj .
Velem egyszer furcsa dolog történt meditációban , ahogy ott ültem egyszer csak a New York-i repülőtéren találtam magam , szemben ült velem a váróban egy fekete pacák , pár másodperc múlva meg valahol Olaszországban . Azután megint máshol , és így tovább .
Persze nem testileg voltam ott , csak a tudatommal . Lehet hogy más avatárok szemén át néztem ? De aki az avatárok szemén át néz ki , az maga a játékos nem ? ?:-) :-|
never írta:
Sajnos itt a földön még az avatárok sem tudnak egymással rendesen kommunikálni . :-((
Thirdeye Magister írta:
most miért mondod? :-)
http://www.youtube.com/watch?v=N8_-ak0K05o
ez teljesen normális nem? :-) :-)
Hű…
Ez így nagyon komoly…
A kérdésekre áttérve: világos számomra a játékos-avatár felállás. Reális és teljesen érthető, hogy nem vagyunk tudatunkban a játszmának. Legfeljebb lehet egyfajta homályos sejtésünk a körülményekből, eseményekből. Számomra reális, hogy van egy ilyen játszma, én is így gondolom már egy ideje.
Bele sem tudok igazán gondolni, milyen szintű dolog lehet akár morzsányit is valóban érzékelni játékosként vagy érzékelni “avatárként”, hogy folyik itt valami. Nem sejteni, nem hinni és nem remélni, hanem ténylegesen érzékelni… Azt hiszem, akkor fizikailag némileg megváltozna az arcom a felismeréstől. :-)
Bagarja írta:
De jó megfogalmazás! Egyetértek ezzel a gondolattal.
aelod írta:
:heh: Ilyet csak az abszolútum tud csinálni ! Ennyire megtagadni önmagát ! :laugh:
valaki aki nálam is nagyobb király? az csak én lehetek az akkor az úristen ez biztosan igaz
a kártyalap ami rájön hogy nem is kártyalap hanem kártyás a kártyás meg rájön hogy fogja a kártyákat és kártyázik? nincs semmilyen felismerés sehol mert mindent tudunk mindig csak perpill az avatárnak játszuk magunkat de az is mi vagyuk xal minden rendben a játszmában
összeleverednek a csávók ez is pont olyan
Ha mi Avatarok csak bábuk vagyunk, akkor ugyebár nincs öndeterminizmusunk és maga a személyiségfejlődés ki van lőve. Tehát vagy az Abszolútumom összeszedi magát és elkezd fejlődni és jobban játszani engem, vagy megrekedek ezen a szinten és ez lesz az idők végezetéig? :nerd:
Értem!
De….
“Ha lélekként tudnánk, hogy játszunk, tudnánk, hogy az életünk, a fizikai univerzum egy játszma, érzékelnénk ezt, tudatában lennénk valamennyi szabálynak, azokat kedvünkre megszeghetnénk, kommunikálhatnánk más játékosokkal, és abbahagyhatnánk a játékot.”
Most,akkor ha valaki kitud lépni a testben való rögzülésből,az attól még nem lesz “tudatos” játékos?
Miért nem lesz tudatában annak,hogy a teste/személyisége is csak egy avatar?
Tehát,volt egy olyan “super-avatar” aki kikutatta mindezt,rájött és mintegy 318.000 oldalt tesznek ki a kutatásai eredményei.
Hogyan?
És ez az anyag szabadon kutatható bárki számára, csupán engedélyt kell hozzá kérni?
Én tanulmányoznám….! :-))
Amikor elolvastam a cikket nekem is a SIMS jutott először eszembe.
Ez egyfajta stratégiai játék, aki nem ismeri, annak gyorsan leírom a lényegét. Van egy város, amiben emberek laknak, csupa emberekre jellemző dolgot csinálnak, felkelnek, pisilnek, lezuhanyoznak, megreggeliznek, elmennek dolgozni, hazajönnek, vacsoráznak, olvasnak, tévéznek, szeretkeznek, alszanak, de csak akkor, ha a gazdájuk, vagyis a játékos, aki létrehozta és irányítja őket, úgy dönt. Ha játszani akarsz, először készítesz egy karaktert, aminek az elején meghatározod a külső és belső tulajdonságait, választasz neki egy lakhelyet és indulhat a játék. A szereplőd tehát ember, a szükségletei megegyeznek egy átlag emberével, mint evés, alvás, ürítés és akadnak szociális jellegűek is, illetve vannak képességei, amiket fejleszteni is lehet és így van lehetősége karriert csinálni, családot alapítani, stb. De mindezeket csak a te irányításoddal és jóváhagyásoddal, anélkül a WC-re sem megy ki. Viszont ha elküldöd dolgozni, akkor oda nem mész vele, ott nem kell róla gondoskodni, mert a játék implicit feltétele, hogy ha alkalmas volt a posztra, akkor munkahelyén önállóan is boldogul. Vannak, még ilyen önkényes egyszerűsítések benne, de a fejlesztők kitettek magukért, hogy az élet minél több jelensége előkerülhessen, például, ha valaki nem mozog, csak eszik, az előbb utóbb hízásnak indul. Az idő előhaladásának gyorsaságát ugyan lehet szabályozni, de például az öregedés, mint körülmény, adott. A részletekbe most nem megyek bele, (van itt pár faramuci dolog is), ezekre is csak azért tértem ki, hogy legyen érthető háttere a történetemnek, és hogy érzékelhető legyen a párhuzam a játék és a cikkben vázolt felállás között.
Párhuzam: Ebben játékban is vannak szabályok. (Mondjuk, ha nincs se munkája, se pénze a szereplőnek, és nem tud venni kaját, vagy csak egyszerűen nem eszik, mert te nem akarod, akkor éhen hal.) Vannak körülmények, amik be vannak építve a játékba, de szabályozhatók. (Az elhízás, az öregedés, a képességek, a lehetőségek.) Vannak játékosok, akik a szereplőik felett mindenhatók, de a szabályokat be kell tartaniuk és a körülményeket is csak korlátozottan tudják befolyásolni. Vannak szereplők, akiknek van egy bizonyos mozgástere, amin belül szabadon dönt (pl. a munkahelyén), de azon kívül nem az ő akarata érvényesül.
A történet: Hogy őszinte legyek, én nem játszottam ezzel játékkal, de a húgom nagyon oda volt érte és mikor még együtt laktunk folyton ott ült a szobámban a gépem előtt és ezt buzerálta. Úgyhogy egy idő után elkezdett érdekelni, mivel tölti az ideje javát, hogy miről szól a játék, hogyan működik. Először csak figyeltem, aztán odamentem és mindenfélét kérdezgettem. Amikor egyszer megkérdeztem, hogy miért játszik, azt mondta, hogy mert a karaktere olyan dolgokat is megcsinálhat, amit ő nem, vagy legalábbis nem merne élesben megtenni, mert fél a következményektől. Kértem, hogy mondjon példát, ő azt felelte, hogy ott van például a szex. Ő 14 éves, még nem akar lefeküdni senkivel, de a karaktere 25 és udvarol neki egy pasi, miért ne jönnének össze. Erre mosolyogva megjegyeztem (egyébként 7 év van köztünk): „Azért ha a karaktered kufircol, az nem olyan ám, mintha te tennéd, még csak közelítőleg sem. Nem is értem, mi értelme, hisz nem te élvezed, még csak nem is jó neked, tulajdonképpen hatással sincs rád.” Mosolyogva válaszolt. „Már hogy ne lenne jó, mikor a karakterem érzelmi szintje, vitalitása, kapcsolati pontszáma javul? Ez nekem is öröm, amolyan sikerélmény. Szóval én is élvezem, még ha persze nem is úgy és annyira, mint ő. Viszont amikor valami fáj neki, vagy kellemetlen, az más okból, de nekem is rossz. Csökkennek az értékei és az nekem egyfajta kudarc.” „Á, értem-vetettem közbe- szóval kipróbálsz a szereplőddel mindenféle élethelyzetet, hogy lásd a következményeket, nem eshet bajod, de mégis olyan tapasztalatokat szerzel, amiket az életedben fel fogsz tudni használni, tulajdonképpen tanulsz belőle!” Erre a húgom rövid gondolkodás után fura fancsali képet vágva azt a választ adta, hogy ez még soha nem jutott eszébe, talán tanul belőle valamit, bár azt így most nem látja be milyen hasznos tapasztalatra tehetne szert egy néger kertész karakterén keresztül. Biztos nagyon értetlenül néztem, mert elkezdte magyarázni, hogy sokszor vesz fel a játékban a saját megjelenésétől, személyiségétől alaposan eltérő tulajdonságokat, mert az változatosabb és izgalmasabb helyzeteket hoz. Kezdő játékosként még magához nagyon hasonló, csak valamivel szebb, jobb karaktert csinált és olyan beállításokat, amik megkönnyítették a boldogulását, de aztán már kimondottan kereste a kihívásokat. Egyre cudarabb feltételeket állított be, hogy nehezítse a dolgát, hogy próbára tegye a játékosi képességeit, hogy mennyire tud egy vesztes helyzetből is kimászni és sikerre vinni egy karaktert. Ezektől jobb játékos lesz, elképzelhető, hogy az itt szerzett tudás az életben is jól jön, de alapvetően nem az a cél, hanem a szórakozás. „Különben unatkoznék.”-mondta végül. Nem állítom, hogy értettem őt, megérteni meg pláne nem tudtam, de ezen a végén bepöccentem. „Mi az, hogy unatkozol, olvass, vagy tanulj, vagy beszélgess a barátnőiddel! Kimehetnénk tollasozni, olyan jó idő van, meg aztán az is egy játék. Na, rajta, menjünk, gyere!” Akkor sóhajtott egyet és valami végtelen csalódott arccal a következőt mondta: „Sajnálom, de most nem hagyhatom itt szegény Rogert. Végre kezd egyenesbe jönni, már csak egy kevés hiányzik és megkapja az előléptetést és most megy nyaralni is a Bahamákra. Még sosem voltam a Bahamákon. Ezt most kell befejeznem, amíg formában vagyok, nem hagyhatom cserben. Ugye megérted? Tollasozni holnap is lehet.” Teljesen el voltam képedve, mikor hallottam, hogy már felelősséget is vállal a szereplői sorsáért és úgy beszél róluk, mint létező és élő személyekről. Sajnálja, félti, kedveli őket, a szívén viseli a sorsukat, áldozatokat hoz értük és ezt tulajdonképpen a kötelességének is érzi.
Azt hiszem, azóta jobban értem, és el tudtam fogadni, de soha nem tudtam megérteni ezt a játékszenvedélyt. Erre most azt mondod, hogy lényegében én vagyok valakinek a „szegény Roger”-je?
Petra írta:
Jobban mondva a Petra nevezetű, fehérbörű, közép-európai nő, aki még számos egyéb attribútummal rendelkezik, az én (ebben az értelemben a játékos, az abszolútum, a lélek) “szegény Roger”-em?
Petra írta:
És akkor alszol, amikor a “vezérlőd” melóban van. Aki akkor alszik, amikor az Ő vezérlője mással van elfoglalva, aki akkor… :-D
Üdv mindenkinek!
Elképesztő! Hetek óta hasonló témán gondolkozok, lélek, tudat, szabad akarat. Erre tessék, Duncan lehoz egy cikket róla :D Én személy szerint úgy gondolom, hogy értem az avatár fogalmát, kicsit mint a hasonló nevű filmben, nem igaz? A játékos és avatár viszonyrendszer is tiszta, hogy miért nem tudunk állást foglalni a játszmával kapcsolatban, arra nem mondanám ilyen egyértelműen, hogy értem. Talán a sok befolyásoló tényező, szabályok, zavaró dolgok lehetnek az okok? A szóban forgó 318 ezer oldalas dokumentáció valós? Elérhető akár számomra is? Mostanában nagyon érdekel ez a téma, minden idevágó írás érdekel.
Sziasztok!
Pontosítom a kutatási anyaggal kapcsolatos kérdésemet: Hol érhető el? :D Elnézést, kicsit korán keltem és most mindent jól rákenek a fáradtságomra…
Az utolsó kérdésre a válaszom az, hogy furcsa módon én is eljutottam egy ilyen gondolatig, amikor a szabad akaraton filóztam. Abból indultam ki, hogy ha van tudat/lélek, de nincs szabad akarat, akkor ugyan a szóban forgó avatárként, FPS nézetben bámulhatnak végig a lelkek(abszolútumok) egy életnyi filmet, amibe nincs beleszólásuk. Eléggé hülyén hangzott ez így, szóval inkább a te leírásodra hajazó gondolatokra jutottam, jó így látni, hogy nem csak nekem járnak valóban fontos dolgok a fejemben. :D :P
Thirdeye Magister írta:
Talán így van, de ennek kapcsán felmerült bennem néhány alapvető kérdés: Mi a játék célja? Miért akar az avatár/a karakterem a játékos szintjére (vissza)jutni? Miért próbál felülkerekedni a játszmán? Csak van ennek oka… biztosan van magyarázat arra, hogy van olyan akinek ez így nem elég, hogy keressük a kiutat erről a szintről, nem? Miért akarunk tudatosabbak lenni a játszmával kapcsolatban? Miért akarjuk megfejteni a miértet és a hogyant, ha a játék azért játék, hogy azonosulj ezzel az univerzummal?
Palantír írta:
Amikor először találkoztam azzal a gondolattal , hogy az egész élet isten játéka , nagyon dühös lettem . Hogy lehet ilyen hülye játékot kitalálni ? Talán nem is jó szó az hogy játék , nekem legalábbis nem tűnik annak .
Palantír írta:
Én azért szeretnék a játékos szintjére visszajutni mert érzem , hogy valójában nem az avatár vagyok , viszont csak az avatár szintjén tudom élni az életet . Ez az érzés vezérel , és persze a szenvedések is segítenek ösztökélni , hogy szabaduljak meg az önkorlátozásaimtól . :handcuffs:
Gondolom ez az alapvető indok másoknál is . ?:-)
Petra írta:
Múltkor olvastam valahol, hogy egy kínai játékosnak a virtuális világában a játékot üzemeltető cég valamiképp megszűntette a karakterét (valami játékupgrad közben egyszerűen eltűnt a fickó karaktere, amivel már két éve játszott és nem tudom hányadik szintű volt). A fickó írt a cégnek, hogy adják vissza neki “Rogers”-t. A cég azt mondta, hogy sajnos túl sok költség lenne előkaparni valami archívumból, de ok, náluk történt a hiba, kaphat egy másik karaktert rendkívül sok nyersanyaggal és gyorsítóval így pillanatok alatt felfejlesztheti ezt az új karaktert (avatárt) arra a szintre, mint volt a régi. De a fickó erre azt írta, hogy a régi karijához emocionálisan is kötődik és ő nem akar újat, hanem a régit akarja. A cég nem vette komolyan erre beperelte őket. A bíróság pedig úgy döntött, hogy a cégnek bizony elő kellett keresnie az archícumban “Roger”-t és visszadni jogos ” tulajdonosának” vagy “alkotójának”.
Van nekem is olyan rézésem sokszor, mint amit látok kutya/macskatulajdonosoknál is. Az emberekkel nem igen keresik a kapcsolatot, az állatok lettek a családjuk. Úgy van ez egyes karakterek esetében is. De ez a jelenség más helyen is megnyilvánul. Közösségi portálokon mindent elmondanak egymásnak sokszor az emberek, de ép ezek közül képtelen vagy egyeseket rábírni, hogy emberek közé menjenek például beszélgetni. Azért nem megy ki és lép fizikai kontaktusba más emberekkel, ismerősökkel vagy barátokkal, mert a gép elé kell ülnie, hogy ott nicknevekkel beszélgessen.
Duncan azt írja, hogy az eredeti játékos gyakorlatilag végtelen intelligenciával és teremtőképességgel rendelkezik. Az ő képességei továbbra is korlátlanok csak a játék szabályai közt korlátozottak az avatarjainak a képességei.
Ha ez így van, akkor jobban belegondolva ez a játék a játékos számára már le van futva. Vagyis előre tudja mi lesz az eredmény. Mi, mint avatárok nem tudjuk mi lesz de a játékos(ok) igen. A rubik kocka kirakásának is megvannak a szabályai. Például nem szabad elemeire szétszedned és színek szerint összeraknod vagy a színeket átragasztanod. Viszont ha megtanulod a módszert amivel kirakható akkor mindegy, hogy valaki 1 percig vagy 1 évig fogja keverni akkor is ugyanúgy kirakod, semmivel sem lesz nehezebb számodra.
Az abszolút játékosnak nem számít, hogy korlátozva van a szabályok által mivel korlátlan tudással rendelkezik. Ami azt jelenti, hogy előre látja a korlátozott játék összes lehetséges végkimenetelét és ki tudja választani azt a módszert, játékmenetet amivel eléri a célját bármi is legyen az.
Az, hogy mi ebben a topikban erről diskurálunk a játékosok tudtával történik. Ők engedik meg. Nincs olyan, hogy a játékos valamiről ne tudna csak akkor ha nem akar tudni róla. De ez nem számít, mivel ha akarja megtudja és akkor sem számít ha nem tudja meg, mert ugyanúgy tudja, hogy mi a teendő az információ hiányában is.
A játékban létezhet véletlen de az abszolút játékos számára nem, mivel ha létezne a játékos szintjén is akkor az azt jelentené, hogy nem rendelkezik végtelen tudással és teremtőképességgel.
Thirdeye Magister írta:
Talán az a baj, hogy nem játszunk jól/profin. Egy játékos aki nem tud jól célozni nem fogja élvezni a darts-ot, aki nem érti hogy működnek a sakk bábuk, mit lehet velük megcsinálni, hogyan lehet egymást erősíteni a különböző szereplőkkel, az nem fogja élvezni, mert veszít. Szerintem ugyanez érvényes itt is. Ha jól játszol, csítelni sem kell, mert megy, egyszerűen csak profi vagy és kész. Nem tudnak eléd olyan akadályt gördíteni amin ne tudnál átmenni. Ha viszont rosszul játszol, mert mondjuk nem érted el a maximum potenciálját a karakterednek, vagy túlságosan lefoglalnak az apróságok, akkor szívássá válik az egész.
@ Petra:
Aha, bezony. Mi vagyunk valakiknek a Rogerjei.
köszönöm ezt a peldat neked! :)
@ Bendegoose:
Jogos, bocsi.
Csajszi vagy?
Akkor mi a helyzet a pasikkal? Nem riasztod öket???!! :-?
Alex írta:
Epp ezert qva jo ötlet, hogy leszervezel egy talalkozot. Esetleg kibarchobazhatna mindegyikünk, ki kicsoda, amikor szemtöl szembe kerülnenk… :-P
Palantír írta:
Igen, van valami hülye motivacio a hatterben, ami mozgatja az embert.
Teged erdekel a foci, mondjuk, en viszont a TV elött vasalok közben. Hattal.
En imadok tancolni, es minden egyes zenere mas koreografia forog a fejemben, te meg lehet, hogy a sörösüvegedbe kapaszkodva unottan stirölöd a csajokat/fiukat (izles szerint).
Szerintem mindenkeppen van olyan, hogy azert vagy jobb vagy jo valamiben, mert erdekel. Ha nem erdekel, tutti nem vagy olyan jo benne, mert nem is csinalod ugy.
Thirdeye Magister írta:
Engem, specko, pillanatnyilag nem ösztökel az eletre semmi.
Nem is akarok eljutni semmifele allapotba. Nirvanaba se, persze.
Csak szenvedek.
Vagy kinlodok?
Most akkor mi a fraszt csinal a jatekosom?! Alszik??? :waiting:
prolizoli írta:
A legtöbb mai bizonyos matematikai alapokon nyugvó játékot már elég jól meg tudják “oldani”. Még 40 évvel ezelőtt például a sakk a lépések lehetőségének igen nagy száma miatt eléggé megfejtehetetlen volt. Ma a számítógépek világában is csak egy matematikai feladvány a véges számú lehetősége miatt, amit a 64 kockája jelent. Vagyis az egyes szabályok miatt bizonyos játékok esetében eléggé jó “megoldható” a játék.
Viszont vannak játékok, ahol a exact szabályok ellenére is nehéz arról beszélni, hogy le van futva. Amennyiben a játékot más játékosok döntése is alakítja a kimenetel mindig csak valószínűség. Erre példa a póker. Bár itt is exact szabályok vannak és a lehetőségek száma miatt akár számítógépeken is lehetne modellezni az összes lehetőséget, mégis a játék jellege miatt egyetlen játszma sincs előre lefutva.
balisto írta:
hehehe. Akkor rendezzünk maszkabált és kötelező a jelmez. Nagy valószínűséggel én női zuhanyozónak fogok öltözni.
@ Alex:
Akkor én Mobil Mammográfiai Vizsgálóberendezésnek… :eek:
@ balisto:
Nem vagyok csajszi, ez volt a beugratós kérdés. :sidefrown:
Alex írta:
Igen, csakhogy nem számolsz azzal amit írtam. Ne felejtsd el, hogy egy nagyon jó pókerjátékos ellen egy gyenge csak azért tud nyerni mert az adott leosztásban szerencséje van. A szerencse pedig a véletlenen múlik ami a mi világunkban természetes. Ha ezen a videón Candio látta volna, hogy Cheong-nál két ász van tuti, hogy nem megy ellene all-inre a floppon hanem dobta volna. A végén Cheong csak azt konstatálhatta, hogy jött a bloody river:
http://www.youtube.com/watch?v=1pRsug-fDQk
Csakhogy a véletlen az abszolút játékos számára nem létezik. Legalábbis Duncan szerint.
@ prolizoli:
Esetleg lehet olyan, hogy az abszolút játékos a fizikai univerzum nevű játékban megengedi a véletlen szerepét mintegy saját magában leblokkolva a játék kedvéért a végtelen tudása egy részét. De akkor is mint játékos ismerve a szabályokat tudja, hogy melyik az a módszer ami a legcélravezetőbb vagyis a legoptimálisabb számára. A véletlen ilyen szempontból pedig csak késleltető tényező a célját úgy is eléri, mint ahogy a jó pókerjátékos is le fogja játszani az asztalról a gyengét amint több leosztásban is játszanak. Csak idő kérdése az abszolút játékosnak pedig az idő nem számít.
prolizoli írta:
Ez ok, de arra gondoltam elsősorban, hogy vannak játékok, ahol más játékosok is léteznek és a játék az egyes játékosok uralta világok metszete. Mivel a játékos a maga világában szintúgy tejhatalmú, mint te vagy a sajátodban, ezért mikor két játékos találkozik az egyik sem tudja biztosra az eredményt. Ezért írtam csak valószínűségről. Egy erősebb valószínűleg legyőzi a gyengébbet (a valószínűséget lehet számszerűsíteni).
Tehát két zavaró esemény lehet abban, hogy totál urald a játékot:
1. Az általad is említett véletlen.
2. Egy másik entitás (játékos) jelenléte.
@ prolizoli:
Felmerült bennem is , hogy az Abszolútumok unatkoznak, és ezért játszanak, de aztán elvetettem az ötletet, mert eszembe jutott Amer és AesmaDaeva :) Az unalom az egy baj és végtelen intelligenciával nem unatkozunk…:)
@ Palantír:
De akkor hol a végtelen intelligencia? Nem lehetnek béna játékosok!
Itt megint előjön a világban, a világban, a világban stb…. a világ. De ha én mint Avatar nem fejlődhetek, csak az Abszolútumom, akkor az egész kulcsa a legfelső világban (in the real world) van, és csak onnan indulhat ki bármilyen fejlődés vagy változás.
Csak akkor még mindig nem értem, hogy mi a célja, értelme az egésznek. ( 42? :-D )
Palantír írta:
Főleg ha már a játék elején tökön rúgják az embert :idk:
Gyerekkoromban elég sokk ért , hogy ne tudjam játéknak tartani .
Beleszületünk ebbe a világba , és senki nem szólt , hogy ez csak egy játék , és a sok szenvedés amiatt van hogy komolyan elhisszük hogy valódi az egész . A sok avatár meg hullik mint a légy , de a játékost ez nem zavarja .
Apropó , mi lehet a Putyin nevű avatársunkkal ?
balisto írta:
Valamelyik gomb beragadhatott a konzolon :-D
Amúgy bizonyosan nem szenvedsz nagyon , csak egy kicsit , mert különben biztos nem szeretnél ebben az állapotban lazulni :-)
Valakit kérj meg , hogy kicsit kínozzon meg , akkor biztos kimozdulsz . :-D
@ Thirdeye Magister:
Ja, ez jóóóóó!
Beragadt a gomb!
Attól vagyok a béka s..ge alatt.
Kínozni már kínoznak, köszi.
Vagy testileg keressek valami szadistát??????????????
Thirdeye Magister írta:
Egyre jár az agyunk, Magiszterus!
Pont nekem is délután jutott eszembe!
Stella73 írta:
Nekem az jutott az eszembe, hogy mi van akkor, ha a Játékosok egy felsőbb szinten szintén csak avatárok, és nekik is vannak egy konzolokat nyomogató irányító Játékosaik???
Bendegoose írta:
Csalódtam is volna a megérzésemben.. Meg a tapasztalatomban.. Ahogy dumálsz, úgy nő nem.
De maradj csak a te térfeleden játszadozó hímnemű avatár!!
Alex írta:
Okés. Akkor én nem árulom el, minek.
Talán Anthony Perkinsnek, a la Hitchcock…
:-D
@ balisto:
Na jó, most találhatok ki mást…
Csak az ellenpólus miatt…
Én, mint hardcore gamer, mit teszek, amikor játszom? Beleélem magam, igyekszem elfelejteni minden mást. Ha rossz a játék, akkor ott hagyom a fenébe. Ha jó, akkor nem. Ha vége, várom a folytatást, a visszavágót, az újabb játékot. Ez minden játéktípusra igaz.
Az avatarom nem szenved a játékban a játéktól. Ha szenved, konkrét dolgoktól szenved: ellenségtől, sérüléstől, veszteségtől, egyedülléttől, ostobaságtól (saját és mások), akadályoztatástól stb. Nem a létezéstől magától, és nem akar elmúlni, megszűnni létezni.
A játék szabályainak minden pillanatban tudatában vagyunk. Az élet nevű játék szabályainak is. Hiszen például poénból nem ugrunk egyet 100 méter magasról.
Mivel az avatár azért van, hogy játsszon, ő nem akar kiszállni a játékból, nem lehetséges, hogy ilyen célja legyen, mert hiszen létezésének egyetlen oka az, hogy játsszon. Ha a játékos ki akarna szállni, csak kiszállna.
@ balisto:
@ Alex:
OFF Topik – üzenet a randimegbeszélések, maszkabálok hivatalos helye.
Thirdeye Magister írta:
Alexnek írj az OFF Topik – üzenet offtopikban, hogy hívja fel, és adja át üzenetedet (ezért az üzenet offtopik is).
@ Duncan Shelley és mindenki!
Röviden összefoglalom az elméletet. (Bocs, de számomra ez csak elmélet, mégha néhány dologban egyet is értek.)
Van tehát egy játék, amelyben halottak vagyunk és zéró esélyünk sincs a győzelemre. Enyhe költői túlzás ezt játéknak nevezni. :-)
Hogyan biztosíthatták a szabályok, hogy többesélyes legyen a játék, ha egyszer 0 esélyünk van innen kijutni. Egyszer már ugyan feltettem ezt a kérdést: Hol van a szabálygyűjtemény? Ha nincs esély arra, hogy megismerhessük a szabályokat, akkor teljesen értelmetlen az egész.
Szerinted a játékos és az avatár teljesen külön életet élnek, a játékos mint egy bábmesterként mozgatja a marionett figuráját, akinek semmi beleszólása sincs az eseményekbe. Ha jól értem szerinted a Földön mindenki marionett bábu.
Játékosként ezek szerint minden szabály a rendelkezésünkre áll. Lelketlen vadállatként végignézzük azonban az avatárjaink szenvedését, miközben elvileg szerinted mi vagyunk maga a lélek. Nem akarunk kiszállni. DE MIT AKARUNK ELÉRNI?
Hogyan értelmezzem a poklot? Hány pokol van, hiszen most is ott vagyunk? Ráadásul már meghaltunk.
Ha ezzel az elmélettel azonosulok – pedig csak néhány elemét írtam most le – akkor a legjobb amit tehetek, hogy belehugyozok a konnektorba. MOST, AZONNAL!
Én szemben veled az alábbiakat mondom:
Igen, elkezdtünk egy játékot, melynek voltak szabályai, bár én sokkal inkább azt mondom, hogy nem szabályokról van szó, hanem törvényszerűségről.
A játék arról szól, hogy az egyik csapat – ők a Rendszer – minden tudás birtokában vannak és igyekszenek megakadályozni, hogy mi, mint a másik csoport megfejtsük a szabályokat és megnyerjük a játékot.
Van egy szabálygyűjtemény, melyre azonban nem írhatták rá, hogy Játékszabályok, mert akkor egyértelmű lenne, hogy játszunk és értelmét veszítené az egész. Ezért azt írták rá: Biblia.
Ebben minden le van írva, ami szükséges a győzelemhez, csak meg kell érteni. Ehhez azonban szükség van arra, hogy ne a Rendszer által adott “tudást” használjuk, mert akkor örökké itt maradunk.
Elvileg a játéknak már véget kellett volna érni, mostanra ugyanis a biblia már megérthető. Az ellenoldal már ráadásul unja is a játékot és ezernyi módon próbál nekünk segíteni az ébredésben. De nem teheti meg, hogy nyíltan a szemünkbe mondja, ezért szimbólumokkal kommunikál felénk, mondván: “Akinek szeme van a látáshoz és füle a halláshoz, az megérti”.
Egyáltalán nem magatehetetlen bábokként rángatózunk, hanem a felső énünk próbál irányítani bennünket, csak nem figyelünk oda.
Nem temetőben vagyunk élő holtakként, hanem az ég világon semmi rossz nem történhet velünk, hiszen valójában mi, mint játékosok itt sem vagyunk. Az avatárjaink pedig egy szimulált világban, egy számítógép által generált álomvilágban vannak, ahol minden csak illúzió. Mi baj történhet így?
Minden esélyünk megvan a győzelemre, csak fel kellene ébreszteni 7 milliárd embert a kómából. Persze ennyi sem kell, mert a tudatosság ereje által az emberiség töredékének kell csak magához térnie.
Az én játékomnak van értelme, a tiédnek nincs.
Ennek ellenére tételezzük fel, hogy neked van igazad.
Kérdéseim:
Miért kell ezzel a fórumot olvasókat frusztrálni?
Miért kell a totális kilátástalanság képét felfesteni?
Miért kell a remény utolsó szikráját is kioltani az emberekben?
Miért, miért, miért? :reallyangry:
@ balisto:
A térfélváltásokért is a játékosok a felelősek. Meghozzák a döntésüket a szabályok ismeretében, felülről látva át a játszmát, az anyagi valóságban pedig a géneken, eseményeken, érzelmeken keresztül a döntés végrehajtódik.
Ahogy gondolkoztam eszembe jutott egy példa. tegyük fel, hogy a hungárián az autóban ülsz és araszolsz a dugóban. Tudsz vezetni, a lámpák működnek, mégsem tudod, hogy a 70-es tábla mellett mért mész 10-zel. Felhív a barátod, aki helikopteres körrepülésen vesz részt Budapest felett és elmondod neki a helyzeted. Erre ő lenéz és látja, hogy 7 autó szaladt egymásba a népligetnél és ez bénítja meg a forgalmat a Hungárián.
Namármost. A helyzetéből adódóan képes volt átlátni a szituációt, amit te ugyanabból adódóan nem. S őt ugyanaz az esemény nem korlátozta, sőt mondhatni semmilyen hatással nem volt semmire, amit csinált. Ha éppen azt akarta volna kérni, hogy hozzál neki epres joghurtot, akkor küld egy SMS-t neked. Miközben mondjuk a pilóta leszáll, elszálítja az életveszélyes sérültet és ezzel feloldja a baleseti szituációt és megindu a forgalom. Az autóban ebből csak annyit érzékelsz, hogy SMS epres joghurt és tadam! megindult a forgalom.
Szép ez a játkelmélet. :D
@ Goldeneye:
Az idézetek vajon honnan vannak?
Nincs frusztrálás, sőt! 8-)
@ Bendegoose:
A nagy játszmán belül hány kisebb játszma lehetséges?
Miközben araszolsz vagy állsz egyhelyben, ezerféle játékot tolhatsz. :)
@ Duncan Shelley:
Milyen idézetekre gondolsz?
@ Goldeneye:
Amiket idézőjelbe tettél. Két függőleges vonal közé.
@ Duncan Shelley:
Konkrétan téged idéztelek. Mégha némiképpen összevágtam is az általad leírtakat. :)
@ Goldeneye:
Meg átfogalmaztad, összevontad. Bizonyos szavakat nem használok.
A 4. rész majd tovább bontja a témát, sokkal magasabbra. Addig is szerepjátékozzál, hetente 1×8 órát. :)
@ Duncan Shelley:
A lényegét írtam le a Te általad írottaknak. Ha veszed a fáradtságot, akkor keresd vissza, meg fogod találni, nem a hasamra ütöttem.
Ha már itt tartunk: miért nem válaszolod meg a kérdéseimet? A 3. zártkörű fórumon vagyok itt – Rendszer, Test, Lélek – és nyugodtan kijelenthetem, hogy az én kérdéseim nagy részét abszolút figyelmen kívül hagyod.
Elkezdünk egy témát, feldobod a magas labdát, az emberek hozzászólnak, véleményezik. Aki egyetért veled azt erősíted, aki nem azt vagy próbálod meggyőzni vagy nem foglalkozol vele. A témák végére érve így nagyobb káosz lesz a fejekben mint az elején volt.
Szóval miért, miért és miért?
@ Goldeneye:
Még nem kezdtem el válaszolni, csak reagáltam erre-arra, mert többre nincs időm.
Egyébként meg honnan tudnék már minden választ? :) Ez a 318 ezer oldal indexelve sincs…
Duncan Shelley írta:
1) Ne kezd bele olyan dologba, amire nincs időd!
2) Kíváncsian várom a válaszaidat.
3) Égesd el a 318.000 oldalt! Egy dolog bizton állíthatok neked: amit nem lehet néhány mondatban megértetni az emberekkel, azt nem is érdemes, mert hazugság. Az igazság mindig nagyon egyszerű.
Sokkal magasabbra már nem kellene mennünk, mert szerintem többen már oxygénhiányban szenvedünk. :-)
Csakúgy mint te! Vagy ismét elszóltad volna magad?
Jó anyag. Egyre kíváncsibbá teszel.( az Avatar kiváncsi )
Többször is kellett olvasnom, valahogy túlságosan felkavaró, hogy nem ÉN vagyok, csak egy Avatar, és egyfajta bábuként, babaként létezem, és gondolkodom.
Le kellett rajzolnom: rajzoltam néhány napocska szerű mosolygó fejet, ezek lettek az abszolútumok, bejelöltem az egyiket, ez én vagyok.
Aztán lerajzoltam a néhány bolygót, a Földet , utóbbit egy kicsit nagyobbra, illetve néhány szoknyás, nadrágos pálcika emberkét, ebből is egyet kijelöltem ez az ÉN avatarom és ha meghal rajzoltam egy keresztet, akkor is az ÉN (mint abszolútumé) avatarom marad.
Ebből következően:
Vannak más abszolutúmok akik ugyanazt és olyan játékot szeretnek, mint az én “Abszolutúmom”, és együtt játszunk az avatarbabákkal, van “terepasztalon minden( ez a Föld)”, vonat, házak,lehet építkezni, lehet rombolni, ölni, és így az avatar világunk szabályai szerint börtönbe kerül, nem megfelelő viselkedésésért, ha jól viselkedsz, szeretett, érdemérmet kapsz és megbecsülést illetve tiszteletet és egyéb jó dolgot kapsz.
Ha van olyan Avatar amelyik egyfolytában rosszul “játszik”, akkor az Abszolútum lehetséges nincs is ott? Kiment valahova?
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Eddig azt hittem hogy, az meghalt avatarom abszolútummá válik és valamilyen rossz csapda, vagy rossz “program” által megy vissza az avataros állapotba.
DE ez a nézőpont, hogy még akkor is avatar vagyok, amikor meghalok, ez furcsa érzés.
Viszont megmagyaráz egy két dolgot, mégpedig az egész létezésesdi és szenvedésesdi, háborúsdi tényleg egy játék.
Sokkal inkább elismerem a Földön levő dolgok játék, játszma voltát.
Ahogy a kisfiúk is szeretnek puskázni, a lányok babázni , az abszolútum is szeret “avatarozni”.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Amit megértetem az írásodból aszerint Abszolútum játékbabája,érzelmekkel, gondolatokkal ebben a Fizikai univerzumban.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Persze , ha játékbaba vagyok , hogy jövök ahhoz, hogy megkérdőjelezzem az abszolútum játszmáját.
Ha nem ismerem a szabályokat, akkor nehéz mindent jó irányba vinni.
Nem tetszik egyes avatarok háborús játéka. Rossz ez a játék.
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)
Igen.
Ami még tetszik és egyetértek ezekkel , vagy érdekes gondolat a hozzászólásokban.
Kondor írta:
Nagyon, nagyon jó kérdések!
Palantír írta:
Érdekes.
Palantír írta:
Palantír írta:
:-D :-D :-D
Én is így vagyok.
Great írta:
Ezt én is szeretném tudni.
Stella73 írta:
Jópofa elgondolás.
Duncan Shelley írta:
Erre jelentkeznék :-))
Great írta:
Akkor ez most olyan, mintha Isten vagy 2-3 Isten teremtette a világot. Teremtés mítoszhoz visszamegyünk….
Stella73 írta:
Nincs elromolva a játszma, mi(Abszolútumok) játszani akarunk.
Akkor lehet a Avatarok romlottak el?
Az Avatar valamilyen szinten nincs az abszolútum kontrollja alatt, ha az abszolútum maga tökéletes, de nem tudja hogy az Avatarrával baj van, azt hiszi minden kóser? :silly: Magából indul ki :-) ugye.
Mint a számítógépes játékok megnyomod a gombot és automatán megcsinál dolgokat, de lehet egy túl apró hiba a játékban, ami nem keltette fel az Abszolútum figyelmét.
Mi meg itt elvérzünk….. :pain:
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Értem!
“Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?”
Értem.
“Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?”
Értem!
“El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)”
El tudom képzelni.
Nagyjából értem miről van szó. Szóba került ugye néhány példa ,összehasonlítás amelyekkel könnyebb volt megérteni ezt az egészet.
De! Most olvasom Az elme gyilkosait,korábban olvastam a cikket a rendszerről,most itt van nekünk a Lélek.
Szóval…ez sok(k) volt!
csaba88 írta:
Mihez képest? :)
A következő témánk a szex, azután földönkívüliek, aztán ki tudja? :)
@ Duncan Shelley:
Minden játékban a játszott mellékszálakat, kisebb feladatokat, típusos feladatokat minigame-nek nevezik. Ezek besorolhatók néhány típusba, nekem a kedvencem a puzzle, mert azzal szerintem minden leírható. Vagyis mindegy, hogy tárgyakat, fogalmakat kell gyűjtened, a lényeg, hogy azokat megfelelő sorrendben kapcsold egymáshoz. Összekapcsolni nem csupán két elemet lehet, hanem azok egymással keresztkapcsolatokat és hurkokat is alkothatnak. Szerintem bármilyen élethelyzet és az oda vezető út leírható puzzle elemek gyűjtésével majd azok egymáshoz illesztésével.
Ezért gondolom úgy, hogy a játszma során a játékosnak minigame-eken keresztül kell interaktálnia és az azokból összeszedett információk segítségével tudja meghatározni a következő lépését. Példának okáért ott van az egyik kedvenc játékom, a Deus Ex Human Revolution. Semmi egetverő nincsen benne, csak nagyon átgondolt a játékmenete és ezáltal 12 különböző módon juthatunk el 4féle befejezésig. Ennek a neve branching.
Az egyik legfontosabb, hogy ha hallgatózol, beszélgetsz, olvasgatsz, akkor sok géphez megszerzed a jelszót. De ha ezt a lépést kihagyod, akkor fel kell törnöd a gépeket, ami egy idő után időigényes és drága mulatság. Sok információ rejtve marad előtted, rejtett megbízásokat nem kaphatsz meg, stb. És valójában az egész játszma puzzle minigame-ek sora, akár arcon kell csapni egy korrupt politikust, akár el kell lopni benne egy mikrochip-et.
De az általad felhozott szerepjáték is hasonlóan van kialakítva. A karakterek kasztosítása és viselkedési sémák meghatározása pont azért van, hogy a rendszerben előre meghatározott reakciókat lehessen letárolni. Én éppen egy olyan játékmechanizmuson dolgozom szabadidőmben, aminek az a lényege, hogy a játékosok interakciója definiálja ezeknek a reakciópontoknak a tartalmát. Vagyis, ha egy beszélgetésben valaki már elárult egy információt, akkor másnak már ne mondja el, s az visszahasson rá, ha kiderül, stb. Ez az egész a hálózatelméleten alapszik, s ha emlékszel, már a testnél is ezen a vonalon igyekeztem kapizsgálni.
A munkám és a szociális interakcióim során azt vettem észre, hogy az emberek nem képesek kereszt-referenciálni sok esetben, sokkal kényelmesebb a döntéseiket lineáris modellek mentén meghozni. Ezek vezetnek oda, hogy a várt eredmények sokszor elmaradnak, mert a kereszt-dimenzionális inputok hatására az információ áramlása módosul és a döntés meghozatalához vezető konstelláció hamar átalakul, s akkor már logikusan másfele vezet, hiába igyekszenek a legtöbben ragaszkodni az elképzeléseikhez.
Fura látni, hogy a diskurzusban sokan még mindig azon gondolkodnak, hogyan válhatnak játékossá, miután leírták, hogy értik a viszonyrendszert és el tudják képzelni. De valójában nem vonatkoztatnak el a kontrolltól és még mindig azt hiszik, hogy ők irányítják a saját cselekedeteiket, miközben ők nem mások, mint a játékos által meghozott döntések végrehajtó bábjai.
Engem sokkal jobban érdekelne, hogy milyen hatásmechanizmus vezet oda a játékban, hogy az avatarok egyáltalán foglalkozzanak a játszma tényével. Mi lehet az a várható eredmény, ahova ez az eseménysor vezethet. Az én játékosom által hozott döntések alapján én mindenképpen fenntartom az első hozzászólásomban is jelzett kérelmet a hozzáféréshez. Úgy gondolom, hogy a hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk. Én most úgy érzem lassan a hídhoz érek, szeretnék majd át is kelni rajta, s adott esetben értékeset is megpróbálni hozzárakni a hozzáférés során az összegyűjtött anyagokhoz.
Goldeneye írta:
Nem beszólásból, de ez egy reklámszatyorbölcsesség.
A teljes igazság egy repülőgép-anyahajóról nem pár mondat, hanem inkább néhány tízezer oldal.
Ez a 318 ezer oldal a teljes út feltérképezése, az összes lépéssel együtt, amit a keresés során megtettek. Nem okoskodás, nem álmodozás, hanem járható út. Olvastam valahol, hogy 1 millió emberből 1 alkalmas arra, hogy buddhává váljon. Lehetséges. De miért? Mert az út vacak. Egy igazi út járható mindenki számára. Ettől még a személyes erőfeszítés fontos.
Duncan Shelley írta:
Néha egy reklámszatyron nagyobb bölcsesség lehet, mint gondolnánk. Mint ahogyan sokszor egy egyszerű parasztember bölcsességének a nyomába sem érhet az egyetemista gondolkodása.
Csak ízelítőül kettő: “Segíts magadon, isten is megsegít.” “Az Úr a pokolban is Úr”. Ha mindkettőt megérti valaki megértette az életet.
Ami a repülőgép-anyahajót illeti félreértetted. Egy mondattal cáfolhatatlanul lehet definiálni a repülőgép-anyahajó fogalmát. Mondd meg nekem 318 ezer oldal után mi a lélek úgy, hogy egyértelmű és cáfolhatatlan legyen!
Ami pedig buddhát illeti: eszemben sincs buddhává válni, ülni a fa alatt és ábrándozni. Az élet arra való, hogy éljünk.
Goldeneye írta:
Ez fájt.
Goldeneye írta:
Végtelen “és” nem játszik.
Goldeneye írta:
Nem is értem, hogy tudsz ilyet mondani :D Égesd el!? De most komolyan, hova vezet szerinted az ilyen hozzáállás? Ez a megoldás valamire amit nem értesz meg egy mondatcsokorból? Hogy elégeted? Amiről beszélunk az nem egy “kapcsold fel a lámpát és az világítani fog” kategóriájú valami. Van amit le lehet írni egy mondatban, de ha egy atomreaktor üzemeltetésének leírását akarod megoldani így, az nyilvánvalóan egyrészt semmilyen szintű megértéshez nem vezet, másrészt a részletek kihagyása miatt, melyek létfontosságúak a helyes használathoz, egy nagyon veszélyes állapotot idézel elő. A te kijelentésed szerint tehát egy néhány mondatot meghaladó reaktor üzemeltetési útmutató hazugság? Ha el akarsz olvasni egy komplex, több összetevős tevékenységről szóló könyvet, és meghaladja a 3-4 mondat hosszt, te meggyújtod? :D
@ Palantír:
A lényegét értsd meg annak amire célzok. Természetesen nem az atomreaktor működésének leírását lehet leírni egy mondattal, hanem azt, hogy MI AZ ATOMREAKTOR?
Duncan definálta a lélek fogalmát, amivel én nem értek egyet, nem mellesleg többen is megcáfolták itt a fórumon is.
Duncan szerint: “A lélek az öntudat, az értelem, az érzékelés forrása.”
Ez egyszerűen nem állja meg a helyét. Kérdésem: ez alapján a meghatározás alapján mi a lelki betegség?
Arkos írta:
A repülőgép-anyahajó olyan vízi jármű, amely különböző – elsősorban harci – légijárművek számára biztosítja az azok üzemeltetéséhez szükséges összes feltételt.
Nos, mielőtt el tudnám dönteni, mit értek és mit nem, (ismét) fel kell tegyek pár kérdést.
Az avatár érzelmei, amiket más avatárok váltanak ki benne, a játékos által kreált érzelmek, vagy csupán az avatár lelkének reakciója, az ebben a valóságban működő szabályrendszeren belül?
Továbbra is érdekel, lehet-e egy “jó” avatárnak “gonosz” játékosa, és fordítva.
Avagy, a személyiségem teljes egészében kitaláció, vagy mutathat valami hasonlóságot a játékoséval?
Állandó az avatár és a tulajdonságai (személyiség, kinézet, nem, etc.), vagy életenként cserélgeti a játékos, amihez éppen kedve van?
Elhagyhatja az avatár a Földet a fizikai univerzumon belül? (messze, örökké)
Befolyásolja valamiben az avatár-játékos viszonyt, ha az avatár halhatatlan?
El lehet “menteni” egy avatárt? Teszem azt, a sakkbábut se dobja ki az ember, ha leütik.
Elvileg, csak elvileg, megtalálhatja az avatár a játékosát?
Goldeneye írta:
Szóval, ha én most egy repülőgép-anyahajót akarnék építeni, akkor szükségem lesz… ööö.. na várjunk csak.. kerozinra! Néhány nagydarab anyacsavarra, meg kalapácsra… azt hiszem pár légijárműre is! Méghozzá harcira. Hmm.. megvan! Támadó hőlégballon! Lehet nem árt néhány víz is, elvégre a víz alatt van, nemde? De vajon mik az üzemeltetési feltételei egy izének.. na.. összezavarodtam. Burgonya?
@ Arkos:
Te aztán meg tudod fogni a dologk lényegét!
Goldeneye írta:
A megcáfolni szó definíciója az értelmező szótárban: “Állításról bebizonyítja, hogy az helytelen.” illetve “Egy személynek okokkal kimutatja, hogy nincs igaza.”
Én sem bizonyítékot, sem okot nem láttam, hogy miért nincs igaza.
Goldeneye írta:
Oké, tettél egy kijelentést. Te ezt tudod bizonyítani? Miért nem állja meg a helyét?
@ Palantír:
Bemásolom az első részben leírt véleményemet, mely azóta sem változott. Igazából a kérdés nem az, hogy nekem van igazam vagy Duncan-nek, hanem az, hogy egyetlen észrevétel nélkül lesöpörtétek, mivel nem illett bele a felvázolt elméletbe. Ezúttal is bátorítok mindenkit, hogy cáfolja meg!
Egyelőre csak az első kérdésedhez szólok hozzá, miszerint:
“Szerintetek van lélek, olyan értelemben, ahogyan én használom ezt a szót?”
Szerinted a lélek az öntudat, az értelem, az érzékelés forrása, leegyszerűsítve tehát a lélek azonos magával az öntudattal vagy éntudattal.
A test-lélek-szellem hármasságát én másképpen értelmezem és három irányból megközelítve is ugyanoda jutok.
Vallási és spirituális megközelítés:
A vallás szerint a szellem a halhatatlan rész, az örök elpusztíthatatlan eszenciája az embernek. A szellem a lélek és az élő test kapcsolatát valósítja meg.
Az ember egy 7 rétegből álló energiamező, melynek legsűrűbb, anyagi formát öltött rétege a fizikai test. A fizikai testet körülveszik további rétegek, melyek egyike az érzelmi test, vagyis a lélek. A lélek tehát ez alapján nem a fizikai testben van, hanem a körül. Magát az energiamezőt vagy aurát szokás egyébként lélekruhának is nevezni.
A lélek elektromágneses tér – mint ahogyan minden – és egy eon időtartamra, vagyis kb. 26 ezer évre szolgál. A spirituális tanítások szerint a lélek csak a születés pillanatában egyesül a testtel. Már a fogantatás pillanatától benne van azonban “valami”, ami vezérli az osztódást és az egész folyamatot. Ez a fizikai testben lévő “valami” a szellem, mely örök életű.
A test egy informatikai burok, melynek célja, hogy a 3 dimenziós világban – amely szerintem 4 dimenziós, hiszen létezik benne az idő – történő tapasztalatszerzést lehetővé tegye a szellem számára.
A spiritualizmus azt mondja, hogy az örökéletű szellem egyre sűrűbb energiamezőket (Isteni test – Spirituális test – Kauzális test – Mentális test – Emocionális test – Éteri test) teremt, míg végül fizikai test formájában jelenik meg. A fizikai test tehát az auránk interferenciamintáiból összeálló hologramként értelmezhető.
Amit mi léleknek nevezünk, az valójában tehát maga a körülöttünk lévő világ. János evengáliuma szerint:
“A lélek az, ami megelevenít….“
Ha nem lenne a körülöttünk lévő világ feltehetően nem nagyon éreznénk magunkat élőnek, de ettől függetlenül lenne tudatunk. A lélek tehát nem lehet azonos a tudattal. A tudat sokkal inkább a szellem.
Osho szerint a lélek az Isten. Lélek, logosz, taó, Isten mind ugyanazt jelentik és mindent a lélek, vagyis az Isten teremt meg tehát!
Az Isten szó jelentése ősatya, teremtő erő. Isten mindenben ott van, minden ami körülvesz bennünket maga az Isten. A lélek tehát nem más, mint maga a környezetünk.
A lelki betegségek oka ez alapján az, hogy a környezetünkben, vagyis az aurában zavarok keletkeznek, melyek végső soron a fizikai testben negatív változásokat eredményeznek.
Kérdés: Ki az, aki a környezeti hatásokat – ezáltal a hangulati állapotunkat – befolyásolja és ily módon közvetve a testben megjelenő betegségeket okozza? A Rendszer?
Tudományos megközelítés:
Testünk minden sejtje kibocsát és fogad elektromágneses rezgéseket, mivel a sejtmagban található DNS rádió adó-vevőként működik. Bármilyen, sejtben történő eseményről is legyen szó, az eseményt minden esetben megelőzi egy elektromágneses hullám kibocsátása, amire a DNS reagál. Ez az elektromágneses sugárzás kísérletek alapján az UVA és UVB tartományban van, vagyis fotonokról van szó. Valójában a fény egy bizonyos frekvenciái vagyunk tehát és nem mellesleg a spirituális tanok is használják a fénytestvér szót az emberre.
A DNS tehát fotonokat vesz, tárol és továbbít és a test működéséhez sokkal inkább szükséges a fény, mint a táplálék. A kísérletek kimutatták, hogy halálkor az emberből távoznak a fotonok, főleg az akupunktúrás pontokon keresztül, ez láthatóvá is válik, nagyon kis intenzitású sugárzás formájában.
Ebből következően a DNS-ben tárolódik tehát egy energia, mely nélkül az élet nem lehetséges. A fizikai testben van tehát valami, ami szükséges az élethez, ami nélkül a test nem működik. A test szoros kölcsönhatásban van tehát a környezeti elektromágneses rezgésekkel, a lélekkel. Első blikkre az ember teste nem különíthető el a lélektől, hiszen a test a lélek azon része, amely sűrűbb, anyagibb jellegű.
Meditáció során azonban pontosan az a cél, hogy az ember a környezettel ideiglenesen megszakítsa a kapcsolatot vagyis a kibillent lelki egyensúlyt megtalálja magában. Ilyenkor a környezetéből érkező érzelmi, lelki hatásoktól függetleníti magát, vagy ahogyan Jézus mondta lelki szegény lesz:
“Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” (Máté 5/3)
A lelki betegségek oka ebből az aspektusból nem más, mint hogy a környezetünkben lévő elektromágneses hullámok negatívan hatnak a sejtekre.
Kérdés: Ki az, aki a környezetünket elektroszmog, HAARP vagy éppen vegyi permetezés formájában folyamatosan befolyásolja? A Rendszer?
Informatikai megközelítés:
A test a hardver, a lélek az operációs rendszer. A számítógép lelke az operációs rendszer, mely nélkül a hardver egy élettelen tárgy. Pontosabban csak annak tűnik!
A rendszer feltelepítése előtt a gép ugyanis már életjeleket mutat, mivel a hardverbe beintegrálva van egy BIOS-nak vagy EFI-nek nevezett alapvető bemeneti/kimeneti rendszer. Ennek feladata, hogy a hardver összekapcsolható legyen az op. rendszerrel. Ez – mármint a hardverbe integrált rendszer – a szellem.
A számítógép analógiájára a szellem (BIOS/EFI) feladata is az, hogy a test és lélek együttműködjön.
Az operációs rendszer valójában az egyes programok futtatásához szükséges virtuális környezetet hozza létre. Ugyanez a feladata a léleknek is: irányítja a testünket és olyan környezetet hoz létre, mely alkalmas arra, hogy a világban tapasztalatokat szerezzünk és különböző programokat képesek legyünk végrehajtani.
A lelki betegségek oka ebből a megközelítésből az, hogy az operációs rendszer – lélek – sérül, ezáltal a programokat nem futtatja megfelelően.
Kérdés: Ki az, aki az operációs rendszert megtervezte és upgrade-eli, frissíti, foltozza, hogy az elvárása szerint működjünk? Ki az, aki programoz bennünket? A Rendszergazda?
Mindhárom esetben ugyanoda jutok tehát, hogy a test-lélek-szellem hármasságból a szellem maga az éntudat, a lélek az adott környezet, a fizikai test pedig a tapasztalás eszköze. Valójában egyik sem igen választható el a másik kettőtől.
A BIOS-t tartalmazó hardver (a fizikai testet öltött szellem) önmagában már életképes ugyan, de op. rendszer (lélek vagy környezet vagy Isten) nélkül nem sokat ér. De tehetünk rá Windows 98-at, XP-t vagy 8-ast, akkor egy adott környezetben képes információkat szerezni, melyeket a merevlemezen tárol. Ugyanígy az ember is belehelyezhető különböző környezetekbe (őskorba, ókorba vagy éppen a jelenbe), ahonnan a megszerzett információit, tapasztalatait a DNS által tovább viszi. De hogy utána mi történik vele, azt már csak a Rendszergazda tudja, illetve ő dönti el.
@ Bendegoose:
Térfelek. Igen.
Más rálátások.
Köszönöm.
Duncan Shelley írta:
Mea culpa, Mester!
Még sose offtopikoltam, hogyan is kell azt??
Goldeneye írta:
Ne csináld már , hogy teljesen félreérted Buddhát !
Én voltam az egyik aszkéta mellette . Valóban a fa alatt ült , de ábrándozásról szó se volt .
Inkább azt figyelte , hogy az élet amit élünk , valóban élet -e , vagy csak egy avatár képzelődése :-)
balisto írta:
Pont így ! Higgy nekem , én értek hozzá :laugh:
Duncan Shelley írta:
Biztosan végigolvastad mind a 318 ezer oldalt . Én hiszek neked :lying:
De ez mind csak információ az elmének .
Ahhoz hogy rágni tudjak , nem kell ismernem az anatómiát , sem a sejtbiológiát .
Nem lehetne akkor a lélekkel kapcsolatban is egy egyszerűbb utat járni ?
:pray: :worship:
@ Goldeneye:
Tudod, a gond az, hogy mi (ha szabad több ember nevében szólnom), azért vagyunk itt, mert kíváncsiak vagyunk Duncan véleményére, meglátásaira, ötleteire, tapasztalataira, tudására. Továbbá, hogy ezekre reagáljunk a saját véleményünkkel, meglátásainkkal, ötleteinkkel, tapasztalatainkkal, tudásunkkal.
Na most, kedves Goldeneye, személyed itt van, nem kifejezetten vitaképes, főleg, mert csak külső forrásból tudsz idézni. Nekem (talán nekünk) azok a források, nem tekinthetők igazi forrásnak. Itt, az emberek, egymás véleményére (stb) kíváncsiak, nem mindenféle vallási meg tudományos “katyvaszra”. Nem szeretnélek megsérteni, de a vitázás nem erről szól.
(Bocs az OFF-ért.)
@ Goldeneye:
Erről beszélek. Megértés esetén nem merülne fel a kérdés, hogy 318ezer oldal után határozzuk meg mi a lélek. Hiszen meg lett határozva. Nem anyagi entitások anyagi manifesztációját elősegítő vivőfelület, ami érzelmi és mentális reakciókat ad az anyagi inputokra, amivel alakítja környezetét, hatva ezzel a többi manifesztálódott entitásra azok vivőfelületén keresztül…
Nem reklámszatyor kell ide, hanem következetesség, alázat és annak az elfogadása, hogy nem mi vagyunk konTROLLban.
Mert még a félmosolyra húzott szánkkal kifejeződő magabiztosságunk is csupán a vivőfelület reakciója az anyagi valóságon keresztül hozzánk áramló információs csomagokra, amik csupán közvetített, döntésekre való önkéntelen reagálások megjelenési formái, amiket mi jellemvonásnak titulálunk negatív vagy pozitív szubjektív előtaggal ellátva önnön avatarunk mindenttudásának képzetébe zárva…
Nap mint nap.
:dazed:
@ Goldeneye:
Elolvastam amit írtál. Ami nyilvánvalóan igaz a te szemszögedből, és nem is óhajtok vele vitába szálni. Nekem nincs bajom a világlátásoddal.
A problémám az volt – és most kezeljünk elméletként mindent ami felvetődött -, hogy szerinted a te elméleted helyesebb mint Duncané, mivel amit “nem lehet néhány mondatban megértetni az emberekkel, azt nem is érdemes, mert hazugság. Az igazság mindig nagyon egyszerű.” Erre beírtál egy A4-es oldalt, három különálló de hasonló elmélettel.
Nos, én nem látok felsorolt bizonyítékokat. Nem látok sem linkeket, sem könyv címeket, sem semmit ami alátámasztana bármit abból ami itt elhangzik. Sehol. Egyelőre csak véleményeket olvastam. Ugyanis ameddig nem kerülnek ki a száraz tények az asztalra, addig a vitának mindig helye lesz, és olyan fantomokkal nem lehet harcolni amik nem mutatják meg magukat.
A vélemény nem valami amit egy ellenvéleménnyel megcáfolsz. Egy elmélet, amire nincs bizonyíték nem lesöpörhető egy másik elmélettel, amire ugyancsak, semmi bizonyíték nincsen. Így azt javaslom, várd ki a végét. Várd meg amíg eljutunk a kész tényekhez, amíg elő nem kerül az a 318.000 oldalnyi bizonyíték, és majd meglátjuk, akkor is el akarod-e égetni.
@ Duncan Shelley:
Duncan, írtál nekünk egy olyat, hogy “Ez az anyag szabadon kutatható bárki számára, csupán engedélyt kell hozzá kérni.”
Nem akarod megírni, hogy hol és hogyan, hogy aki szeretné innen a fórumról ezt megtekinteni, hozzá is tudjon férni? Nem tudom mennyire ítéled fontosnak ezt az információt, de szerintem van némi jelentősége a dolognak :D Már egyszer kérdeztem, de nem válaszoltál. Ha már beszélgetünk, de egyelőre nem akarod feltárni ezt az infót, nem írnál valamit? Pl, hogy később, vagy mindent a maga idejében, vagy ilyenek :D
@ Palantír:
Teljes szívvel csatlakozom az előttem szólóhoz…
Bendegoose írta:
Ez nem igazság ! :-((
Én is szeretnék úgy reagálni a hozzám áramló információs csomagokra mint Te ! :-)
( vagyis ilyen precízen fogalmazni ) :-))
@ Arkos:
Tök jók a kérdéseid. Remélem nem bánod, ha kipróbálom a frissen érlelődő megértésemet rajtuk, s megpróbálok válaszolni. Nem vagyok Duncan, csak keresem az utat az új információk fényében.
Az avatár érzelmei, amiket más avatárok váltanak ki benne, a játékos által kreált érzelmek, vagy csupán az avatár lelkének reakciója, az ebben a valóságban működő szabályrendszeren belül?
Az érzelem a egy eredmény. Soha nem születhet magától, így mindig szükséges egy kiváltó ok. Az ok minden esetben kívülről kell, hogy érkezzen, akár egy élmény, emlék, esemény, stb. Az én megértésem alapján ezek az impulzusok, anyagi hatásokat váltanak ki, mivel anyagi valóságban zajlanak. Úgy mint hormontermelődés, vérnyomás emelkedés, stb. Ezek a jelzések a léleknek szólnak, ami alapján az interpretálja azokat és továbbítja a szükséges adatokat a játékosnak. Aki ezek alapján, valamint a képességei, a pályaismeretei és a szabályok alapján “lép” egyet. A lélek a lépést megintcsak lefordítja és visszaküldi az avatarba, ami érzelemként jelenik meg. Az érzelmek elindítanak egy az anyagi valóság szabályaihoz igazodó mechanizmust, aminek a végén meghozunk egy döntést és cselekszünk. akár kicsit, akár nagyot, de teszünk valamit. Mivel minden avatar és minden interakciós pont egy nagy hálózatba van kapcsolva, amit az anyagi valóságra vonatkozó fizikai és egyéb szabályok kötnek össze, ezért ez más avatarokra fog hatást gyakorolni, s azokból hatásokat vált ki, impulzusokat generál, stb. És újra lezajlik a folyamat egy másik avatar-lélek-játékos esetében. Szerinted?
Továbbra is érdekel, lehet-e egy “jó” avatárnak “gonosz” játékosa, és fordítva.
A jó és a rossz csupán szubekjtív fogalmak, melyek nem képesek semmit definiálni a játékosokra vonatkozóan. Korábban írtam, hogy milyen lenne egy két dimenziós foltnak megpróbálni elmagyarázni a vastagság fogalmát. Mi ismerjük, s van viszonyítási rendszerünk rá, amivel szemléltetni tudjuk. Neki nincs. Valahogy így képzelem a játékosokat is. Hiába is igyekszünk, saját fogalmi rendszerünkben nem interpretálhatjuk az ő esetleges motivációikat, hiszen ők nem is rendelkeznek olyasmivel. Csupán saját megértésünk echójaként tekintve rájuk, magunk mércéjével mérhetővé alacsonyítva őket nem tudhatunk meg semmit a valós identitásukról. Már ha van nekik olyan, és az egyén, mint fogalom egyáltalán megállja a helyét azon a helyen, ahol ők léteznek…
Avagy, a személyiségem teljes egészében kitaláció, vagy mutathat valami hasonlóságot a játékoséval?
A személyiség egy proxy. Nem tudom értesz-e az informatikához, ezért kifejtem. Egy olyan kisegítő rendszer, ami eltárolja a használat során keletkező információkat és figyeli az azok közötti összefüggést, hogy egyfajta előrelátással következtessen az esetleges jövőbeni használatra. Vagyis egyfajta tapasztalati lenyomat. A megélt érzelmek különböző konstellációinak a tárolt változata, hogy amennyiben hasonló interakciós helyzet elé kerülünk, gyorsabban tudjon a játékos reakciója megfogalmazódni. Vagy mi. Vélemény?
Állandó az avatár és a tulajdonságai (személyiség, kinézet, nem, etc.), vagy életenként cserélgeti a játékos, amihez éppen kedve van?
Nem gondolnám. A személyiség is fejlődik, eltárolódik és segít, gyorsít. De a test is. Hiszen gondolj csak bele, hiába hasonlítasz a gyerekkori fotódhoz, az csupán egy viszonyítási készség eredménye. Én ezt úgy képzelem el, mint az adatbázisok indexelését, vagyis, hogy kereséskor referenciaértékeket használva gyorsabban szűkíthető a találatok száma, semmint egyenként végigvizsgálva. Vagyis vannak bizonyos mintaszerűségek, de azoknak mindig csak bizonyos mennyiségű eleme kerül a felszínre, s fluktuálódik. Talán itt kerül komoly szerepbe az emlékek túltöltése. Vagy akár a szeméyiség proxynál, nem?
Elhagyhatja az avatár a Földet a fizikai univerzumon belül? (messze, örökké)
Fizikailag? Amennyiben megteremti hozzá a körülményeket – igen. Persze a fizikai univerzum komoly fizikai korlátozó paraméterekkel rendelkezik, de egyéb akadálya nem nagyon lehet. Bár hangzott el olyasmi, hogy nem biztos, de mivel erre vonatkozó konkrét infót nem tudok, számomra ez nem jelent a lélek szempontjából különösebb korlátozást. Kérdés, hogy a játék szempontjából van-e értéke a Föld elhagyásának, hiszen akkor a más avatarokkal való interakciós lehetőségek igencsak lecsökkennek, vagyis a karakter előrehaladása a játékban az ingerek elszegényedése miatt nem biztos, hogy biztosított, s ezáltal nem biztos, hogy a játék céljának teljesítésében számottevő szerepe lenne…
Befolyásolja valamiben az avatár-játékos viszonyt, ha az avatár halhatatlan?
Szerintem a test halhatatlanná tétele semmiképpen nem ütközik a szabályokba, de amennyiben sikerül, akkor az a játékos sokkal jobban ki tudja használni a képességeit a játszma során, tehát, igen, befolyásolja, s szerintem a játék szempontjából nem véletlen az ide vezető nehezítés, ami egy olyan fajta bónusz pakk, vagy rejtett pály item, amit szándékosan nem dobnak ki az út közepére, hogy jól differenciálhatóak legyenek a résztvevő játékosok…
El lehet “menteni” egy avatárt? Teszem azt, a sakkbábut se dobja ki az ember, ha leütik.
De ha fából van, akkor idővel elkorhad a bábu, ha fémből, akkor kikezdi a korrózió. Vagyis a testünk sorvadása az anyagi univerzumban való környezeti reakció. S ahogy a fabábut is lelakkozzuk és tisztítjuk, úgy az avatarok élettartamára vonatkozó szabályzások is hasonlóak lehetnek. Bár ez a test kérdéskörben nem igazán került tisztázásra, s itt még lehetnek gikszerek, ez nekem is ingoványos talaj, nem állítanám, hogy ezt a részt értem…
Elvileg, csak elvileg, megtalálhatja az avatár a játékosát?
Szerintem lehetetlen. Nincs módja, hogy bármiféle a lelken keresztül adagolt kommunikáción kívül más formában képesek lennénk befogadni bármit is onnan, ahol a játékosok vannak. Nincs hozzá se módunk, se képességünk, sem pedig lehetőségünk, hogy a világunk által ránk nehezedő szabályrendszerbe ágyazódva többek legyünk. Ebben az esetben mi vagyunk a folt, aki tud róla, hogy van olyan, hogy vastagság, de semmilyen módon nem képes annak a leképezésére a saját univerzumában. S ennek okán még olyan eszközt sem tud építeni, amivel ez lehetővé válna számára. Az ő játszmájában a ceruzám a lélek? és a grafit az érzelmek? S míg meghúzok egy vonalat és kifestek egy ábrát, addig ott felvirágzik egy civilizáció és szupernova lesz egy csillagból? Mármint ezek ottani megfelelőit tekintve. Lehet a játékosok számára a három dimenziós univerzum olyan, mint nekünk a papírlap? :chic: ?:-)
Reflektálj lécci, hátha segít. Nekem is és neked is.
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Persze, elég egyértelmű.
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Igen. Én. De mégsem. :) Vagyis én vagyok a Játékos, Annamari az avatár.
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Mert csak gondolhatok a játszmára, de nem tudom avatárként valóban látni, hogy ez az egész egy játszma.
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is?
Könnyen.
Goldeneye írta:
A játékban nem az a cél, hogy elérj valamit, hanem, hogy a szabályok szerint elérj valamit. Ha istenek vagyunk, akkor nem tudunk játszani, de ha korlátozzuk magunkat, egységesen, mindenki egyformán, akkor már igen.
Játékosként az a cél, hogy a szabályok szabta kereteken belül legyünk jobbak a többieknél. Minél több szabályt szabunk, annál kevesebb képességünk marad, így tudjuk arra az egyre-kettőre kihegyezni a viadalt, amire akarjuk. Például a hallásunkra akarjuk, akkor bekötjük a szemünket, zavaró háttérzajt is betehetünk.
Szerintem a játék lényege az, hogy nem teremtünk benne.
swann írta:
A lélek is avatár. Illetve az igazi avatár az a lélek. Akinek az avatárja a teste. :D
@ Goldeneye:
Te nagyon olvasott vagy, de van bármilyen saját gondolatod? Van olyan gondolatod, ami ellentmond a Bibliának vagy az ezotérikus tanoknak?
@ Arkos:
A gonosz avatáron keresztül a jó játékos nyilvánul meg. :D
És mi van, ha a játékos kilép a játszmából?
http://trafo.hu/uploads/af/13/af1335dbf4b385abbc89fa77b818700ccccaece9/nancy.jpg
Arkos írta:
Nem fogod elhinni, de én is azért vagyok itt, mert kíváncsi vagyok Duncan véleményére, mint ahogyan mindenkiére, aki hozzászól.
Ami a külső forrást illeti: ha egyszer lesz időd olvass bele a weboldalamba. Büszke vagyok rá, hogy minden írásom a személyes véleményemet tükrözi és egyetlen olyan cikket sem fogsz találni rajta, aminek a forrása nem én vagyok. És ezt nem én mondom, hanem az olvasóim.
Palantír írta:
Nem létezik olyan, hogy nyilvánvalóan igaz az én szemszögemből. Valami vagy igaz vagy sem, de az igazság mindig pillanatnyi. Egy árva szóval sem említettem, hogy az én elméletem helyesebb lenne, mint a Duncané. (Bár nem gondolom a 318 ezer oldal az övé lenne)
Azt írtam: “Igazából a kérdés nem az, hogy nekem van igazam vagy Duncan-nek, hanem az, hogy egyetlen észrevétel nélkül lesöpörtétek, mivel nem illett bele a felvázolt elméletbe.”
Ebből miért azt vetted le, hogy nekem van igazam?
Azt írtad: Nem látok sem linkeket, sem könyv címeket, sem semmit ami alátámasztana bármit abból ami itt elhangzik. Sehol.
Pontosan így van. Éppen azt támasztja alá, amit az előbb írtam Arkosnak. A gondolataim az enyémek, sehol nem fogod megtalálni.
Heteken keresztül elemeztük a Rendszert, de a lényege, hogy semmit sem hihetsz el abból, amit elédrak különböző eszközök által. Akkor miféle forrásokat van értelme alapul venni? Valójában semmilyet. Csupán saját magadat, mert minden tudás, az univerzum összes információja benned van.
Jól értelmezem, hogy arra utalsz, hogy én lennék a fantom? :-)
annamari írta:
Úgy látom ma én kerültem össztűz alá! :-))
Igen annamari van saját gondolatom, sőt egyre inkább csak az van. Olyan gondolatom is van, ami ellentmond a bibliának. Mitöbb ezt megírtam egy könyvben is, amit bátorkodtam ajánlani ezen a fórumon is.
A könyvemet elolvasta egy olyan ember, aki egész életében történelemmel, mitológiával és vallással foglalkozott, majd a hozzájárulásommal bedobta egy jelenleg 3.760 tagot számláló, a valós magyar történelmet kutató csoportba a célból, hogy ízekre szedjék. Eddig olyannyira állja a próbát, hogy a javaslatukra éppen most fogok küldeni egy példányt belőle Marton Veronika sumerológusnak, aki ugyancsak darabokra kívánja szedni a megállapításaimat.
Bendegoose írta:
Uuuuu, bakker… :roll: Balisto után szabadon: a csajozós szöveged is ilyen? :-D ;-)
@ annamari:
“A lélek is avatár. Illetve az igazi avatár az a lélek. Akinek az avatárja a teste” :idk:
Akkor a lélek minek az avatárja???
Szerintem a lélek a(z) (amnéziában szenvedő) játékos és a teste az avatár -ami az eszköz-,hogy játszani tudjon a fizikai univerzumban.
Goldeneye írta:
És ez amit itt idézek tőled miért igaz? Nekem nem igaz ez a kijelentés. Neked meg igen. Akkor most mi van? Kinek van igaza? Sőt, mire leírtam ezt a mondatot, a saját igazamat még mindig igaznak tartom.
Goldeneye írta:
Majd ezt:
Ezek után beírtad a saját elméletedet. Lehet, hogy én értelmezem rosszul de számomra ez adatok elvetése, majd behelyettesítése valami mással, ami szerinted helyesebb. Konkrétan nem írtad, hogy a te elméleted jobb vagy igazabb mint amit Duncan leírt, de mégis a szövegkörnyezet ezt sugallta számomra.
Goldeneye írta:
Oké, értem. Mint mondtam, nem vitatom, hogy igaz számodra amit leírtál. Nekem nem igaz. Ha szeretnéd, hogy objektív/univerzális igazság legyen az elméleted, akkor ezt is a bizonyítás oldaláról kellene nézni. Ha valami megfigyelhető bármilyen szemszögből, bármikor, bárkinek, az bizonyított. Ha nem, akkor nem bizonyított. De erre még visszatérek néhány mondat múlva.
Goldeneye írta:
Most akkor eszerint te is a rendszer része vagy, mert nem vagy én? És nem hihetek el neked semmit? Csak magamnak? És ha én egyetértek valamivel, az én egyetértésem a saját döntésem, vagy a rendszeré? Ha minden ami nem én vagyok az a rendszer, és semmit nem fogadok el a környezetemből, akkor valószínűleg már rég halott lenne a testem, mert nem fogadnám el, hogy nem ehetek aszfaltot, vagy hogy nem ihatok benzint, mert az másfajta motorokhoz való, vagy esetleg, hogy nem szabad levegőt vennem a víz alatt.
Goldeneye írta:
Itt térnék vissza arra amit fejtebb írtam: “Ha valami megfigyelhető bármilyen szemszögből, bármikor, bárkinek, az bizonyított. Ha nem, akkor nem bizonyított.”
Nem te vagy a fantom, hanem az elméletek amik itt a blogon/fórumon szemben állnak egymással. Egyelőre ugyanis nincs bizonyítva semmi, csak szóba kerültek a (lehetséges) bizonyítékok. Erre írtam, hogy amint Duncan előrukkol a 318.000 oldal lelőhelyével hirtelen megváltozik majd a mérleg, és neki lesz egy bizonyított dokumentált elmélete, de így, jelen állás szerint, a tiéd és az övé is csak egy vélemény, amint vagy elfogadsz tekintély alapján, vagy nem. A fantomok tehát a bizonyítatlan éterbe bedobott elméletek.
@ Palantír:
Legyen meg a Te akaratod!
Duncan írta:
“A tesztelés folyamán sokféle emberel folyt a munka, kezdve néhány New York-i pénzembertől néhány kőkorszaki szinten lévő törzs primitív, beszélni alig képes tagjáig. A Föld előtti civilizációk emléke ott volt mindegyikükben.”
Akkor ez azt jelenti, hogy valamikor régebben még egy ugra-bugra is például radar kezelő volt egy mély űri állomáson?
Mert akkor a régebbi fejlett civilizációk minden tudása ott van elraktározódva a túltöltött emlékekben.
És lehet hogy a NAGY feltalálok igazából nem is feltalálnak, hanem “csak” információ szivárog a jelenlegi életükbe.
Egyébként meg azt hittem, ha valaki teljes érzékeléssel kint van a testből, akkor az már királyság. Mert most az jött át, hogy ettől ő még mindig egy bábú vagy avatar. Csak éppen jóval sikeresebb mint egy orr lógató.
A könyv szörnyek részben vagy egészben elérhetők magyar nyelven? Mi az ára?
Helytarto írta:
Ez egy érdekes meglátás… Én is gondolkodtam már. Ha most hirtelen elérném, hogy mindenre emlékezzem minden avatarom összes tettére és ismeretére, akkor az már önmagában akkora hatalmas előnyt jelentene a Földön, hogy szerintem elég lenne néhány régi találmányról lefújni a port, importálni a földi rendszerbe, és többet nem kellene dolgoznom :D Automatizálás magasfokon. De lehet, hogy nem így működik a dolog. Vagy talán etikátlan visszaélni az ilyesmivel…
@ Helytarto:
Ismerek feltalálókat, nagyon elmélyült a tudásuk abban, ami érdekli őket + a mániájuk az, amivel foglalkoznak. Ha millió éves technikai tudás van elásva az elménkben, ami valamennyire elérhető a feltalálóknak, akkor ezt úgy tudom elképzelni, mint a mágnest, ami odavonzza a vasreszeléket, vagyis, ha tudást szerzünk valamiben, akkor az hozhat felszínre valamit a múltból.
@ Bendegoose:
Dehogy bánom. Köszönöm mind a figyelmet, mind az ötleteket. :)
Igyekszem majd érdemben válaszolni!
@ Palantír:
–—-
Miért lenne etikátlan a felhalmozott tudásod? Amit egyszer már elértél etikusan és elvették Tőled az etikátlan? Nem!!!!!!!!!
Minden ott van a homloklebenyünk mögött, csak el van torlaszolva az elérési útvonal, és ez az igazi büntetés, de igazából tudod ezt Te is, hiszen van kapcsolatod a forrással, és olvastad is a könyvek könyvét, ha jól vettem ki egy- kèt kommentedből. Sok gondolatoddal egyetértek, jók a meglátásaid, kérdéseid, én is ezekre keresem a válaszokat. Duncan tud valamit, de nyilván van oka apránként csepegteteni az infókat, talán hogy meg ne zakkanjanak a felkészületlenebbek.
Helytarto írta:
És lehet hogy a NAGY feltalálok igazából nem is feltalálnak, hanem “csak” információ szivárog a jelenlegi életükbe.
Ezt valaminek a kapcsán már én is írtam egy kommentben. A TED-en egy írónő tartott egy nagyon jó beszédet az írásról, és ő ott úgy fogalmazott, hogy kvázi elszenvedte az ihletet, mint egy vevőkészülék működött írás közben.
A másik, hogy sok esetben amikor egy új IDEA megszületik, akkor az egyszerre a Föld több pontján megtörténik. Feltalálók esetében a kérdés, hogy ki ér előbb a szabadalmi hivatalba… :)
Lehet, hogy ezen avataroknak ugyanaz az Abszolútuma, és épp rájött valamire? 8-)
Zedge írta:
Ha jól gondolom, hogy jól gondolom azt, hogy te ugyanarra gondolsz amire én gondolok, akkor jól vetted ki. :laugh: Nos, ha pedig nem etikátlan, akkor ideje csapra verni a tapasztalataimat. Csak előbb meg kell keresnem őket, de tuti ide tettem valahová…
Great írta:
Talán maga az affinitás a tárggyal kapcsolatban azért van, mert életeken át találta érdekesnek a fizikai univerzumra épülő technológiát, és csak kutatott és kutatott. Talán nem mindenki előtt annyira egyszerű elrejteni a korábbi szándékait és emlékeit. Minél erősebb a kapocs valamihez, talán egyre nehezebb elrejteni előlünk.
Mikor találkoztam a feleségemmel úgy 7 éve egy szervetlen labor gyakorlaton mindkettőnkben azonnal felbukkant az érzés, hogy ismerjük egymást. Sokáig kerestük a magyarázatot, de mivel ebben az életben még nem találkoztunk korábban (legalábbis így gondoltuk) biztosak voltunk benne, hogy mi már éltünk együtt korábban. Ez egy rendkívül kizökkentő érzés ebben a világban. De úgy vettem észre, hogy érzések, gondolatok a környezetünkről sokkal gyakrabban és intenzívebben ütnek át a jelenbe az időnyom korábbi részéről mint azt hittem volna.
@ Palantír:
És mi van, hogy ha a saját emlékek és tapasztalatok tárolt verzióihoz való korlátozott hozzáférés gátja az emlékek túltöltésének a módszere, ami egyszerűen szükséges ahhoz, hogy a játszma szabályrendszere működőképes legyen, s pont azért korlátozott azok felszabadítási képessége, és ezzel a korábban gyűjtött tapasztalatok felhasználása, mert az olyan előnyhöz juttathatná a játékost, ami felborítaná a játszmát? Mi van, ha ez az egész 318ezer oldal nem más, mint játékosok próbálkozása, hogy megkrekkeljék a rendszert? De mi van, ha valakinek végülis sikerül? Az egész játszmát befejezik?
@ Great:
Szerintem nincs elásva semmi, de a mágnes jó analógiának tűnik. Csupán a hozzáférés van korlátozva, de a rendszer komplexitásából adódóan a játékosok a képességeiknek megfelelően különböző mértékben képesek az avatarjaiknak adott irányító döntéseik közvetítésekor azoknak a lelkeken keresztül időleges és változó mélységű hozzáférést adni a tárolt dolgokhoz. És valóban, a tapasztalat lehet egy olyan mechanikai hatás, aminek a segítségével a hozzáférés mélysége és a rálátás szélessége folyamatosan növekszik. Az is lehet, hogy ez az, amiért a test sorvadásra van ítélve, hogy a tapasztalat ne nyithassa meg a hozzáférést a felhalmozott tudáshoz?
Minden játékban csalásnak számít, ha a játékos külső forrásból szerzi az értesüléseit, amit felhasznál a győzelem érdekében. Bármilyen külső eszköz igénybevétele csalás. Rejtettkamerával meglesni az ellenfél lapjait vagy túszul ejteni a másik bunyós gyerekét és azzal kényszeríteni csalás. Miért csal valaki? Mert fontos neki a győzelem, a pénz vagy a cím, de nem bízik a sikerében.
Ha a Játékosnak nincs szüksége semmire, akkor csak a játék kedvéért játszik, biztosan nem fog csalni. Az csal, aki gyenge.
Alex írta:
Nem tudjuk, hogy a játéknak mi a célja vagyis, hogy milyen típusú játékról van szó. Mert vannak játékok ahol mindenki nyerhet és vannak olyanok is ahol ha az egyik nyer a másik automatikusan veszít.
Ha az első típusú játékról van szó akkor végeredményben a másik játékos jelenléte a győzelem szempontjából nem számít. Ha a második típusú játékról van szó akkor pedig minden attól függ, hogy az egyes játékosok mennyire vannak lekorlátozva a játék szabályai és a véletlen “leosztások” által. Hiszen ne felejtsük el, hogy minden abszolút játékos korlátlan tudással rendelkezik, vagyis korlátozások nélkül mindegyik egyforma szintű.
Great írta:
Mit értesz külső forrásnak ebben az esetben? Mert ami az avatárnak külső forrás az az abszolút játékosnak nem az.
prolizoli írta:
Mindent, ami az avatár számára külső, ami nem vezethető le belőle. Ha nem az avatár lehetőségei a mérvadók, akkor nincsenek szabályok és játék sincs.
Bendegoose írta:
Jó gondolat.
Bendegoose írta:
Clark: Isten 9 milliárd neve. Abban az volt, hogy amikor egy számítógéppel kitalálták isten minden nevét, a világmindenség eltűnt.
Szabályfüggő. Ha az első megfejtő a király, akkor az első megfejtés után a játszma megszűnik. Ha nem ilyen tipusú játék, akkor csak a megfejtőnek szűnik meg.
Great írta:
Akkor lehet, hogy azért vagyunk mi avatárok a játékban ide a börtönbolygóra száműzve mert az abszolút játékos csalt az avatárunkkal és ez a büntetés.
Azok az avatárok némelyike amelyikkel már csaltak képes lehet eltávolítani a blokkokat az elméjéből mert ő (vele) már ezt megtette(ék) korábban. Így jöhetett létre az a 318K oldal amiről Duncan írt és aminek elérhetősége a 4-ik részben remélem közzé is lesz téve mert bizonyíték nélkül ez nem a valóság hanem egy sci-fi regény ötlet.
Lehet, hogy Duncan új regényének az alapötletéről beszélgetünk mi most itten és ez az anyaggyűjtésének egyik módja. :-)
Bendegoose írta:
Szerintem a játék része lehet az a szint is. Mi ezen a szinten toljuk, mások azon. Szerintem ha itt valaki egy antianyag bombával módszeresen megsemmisítené a galaxist, a játék még akkor sem érne véget.
Erről jut eszembe…
@ Duncan Shelley:
Vannak más játszmák is az anyag, energia, tér, és idő univerzumán kívül, amit ennyien játszanak? Potenciálisan hány játékos létezik/létezhet?
@ Palantír:
A játékosok 3 dimenziós számossága szerintem csak számunkra létezik. Ahogy az idő is csak itt releváns…
A játékos nem így képzelte. Játszmákba kezdett, élvezte, hogy teremthet, változtathat dolgokon, megállíthat dolgokat, stb. stb. Majd elfajult a hecc, némi amnézia is keveredett a dologba és a játékosból játékszer lett. Átadta a kontrollt, akár önként, akár elvesztett képességei miatt. Egyre lejjebb csúszott a képességeit tekintve a folyamatos kudarcok, leértékelődések miatt és ma már nem is tudja, hogy ő játékos volt. Hús-vér testnek hiszi magát, aki csupán a fizikai univerzum része. A játszma mára egy túlélésért vívott méltatlan, kegyetlen harc lett.
Az avatar egy fizikai megnyilvánulása egy egyénnek, de ez nem ő maga, hanem pl a fizikai univerzumban okozni képes teste, amivel ha eltompul a kommunikáció, akkor szép lassan a környezet hatásává válik és végül szimpla anyaggá.
Azért nem tud avatarként állást foglalni, mert ez neki már nem játszma, hanem egy állapot.
A játszma ma is zajlik, csak ma azok játsszák ténylegesen, akik tudják róla, hogy játszma.
@ Duncan Shelley:
Ahhoz képest,ahogy eddig szemléltem a világot
@ gabchee:
Nem gondolom, hogy érzelmekkel rendelkeznek a játékosok, ez megint csak egy olyan dolog, amitől el kéne tudni vonatkoztatni, mivel az csak a mi világunk részeként létezik, s saját értelmezési korlátainkba ütközésünk bizonyítékai. Gondolj bele. A sakkfigurának vajon van-e bűntudata, hogy leütött egy másik sakkbábut? S az ő világában vajon létezik-e egyáltalán valami hasonló, mint a bűntudat? Csak az analógia kedvéért? Miért akadnánk meg ott, hogy saját érzelmeinkkel ruházzuk fel a játékosokat? Fogadjuk el, hogy be vagyunk ide zárva, s semmilyen módon nem interpretálhatjuk a játékosok cselekedeteit, hiszen amit most teszünk, az is egy játékosok által indukált eseménysorozat, ami nekünk valóság, nekik játszma.
Szerintem ott lesz a hiba, hogy sokan úgy érzik, ezzel a valóságtudatuk degradálódik, hogy az élet és a valóság nem a létezés teteje, csupán egy szisztematikus rendszer része, amit mások irányítanak. Ha a játékosokat isteneknek nevezzük, akkor attól jobb érzés lesz az igazságot tudni? S ha a tudás nem asokezer oldalon át követhető igazságon, csupán régi történetek sokezer éven keresztüli értelmetlen újrakötögetésén alapszik, akkor jobb lesz?
Nem gondolnám. Engedjük el az illúziót , hogy mi vagyunk kontrollban. Mert az mindig csak illúzió. Nincs hecc, nincs amnézia. Nem mi vagyunk a játkosok, mi csupán bábok vagyunk egy gigantikus sakkjátszmában, aminek a szabályrendszere milliárdszorosan összetettebb, mint amit képesek vagyunk szándékosan korlátozott tudatunkkal feldolgozni.
Szerintem.
@ balisto:
:-)
Palantir! Olvasd el a Szcientológia összest, – az éppen 318 ezer oldal -, és megkapod a választ. Csak …… engedélyt kell kérned hozzá, vagy tagja leszel az egyháznak és akkor hozzáférsz :-)
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Értem az elképzelést, de nem értem a miértet. Mi a célja a játékosnak? Mit nyer veszít vagy okoz azzal, hogy játszik?
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
Én ezt ma úgy meséltem el, hogy egy halacska vagyok, amely a folyóban kerülgeti az akadályokat, néha ütközök, néha megsérülök, de amíg élek megyek a folyammal. Talán a végén tó van és leszek a nyugiban, de ha sós tenger, édes vízi halként megdöglök. Mit tudok tenni?
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)
Szerintem értem, de bármi programozta, azt mi hozhatta létre? Bocs végleges az agyam, nem tudom a végtelent felfogni…
Gabi írta:
Az vagyok. :D Azt mindenesetre nem tudtam, hogy 318.000 oldalról van szó. Az Alapok mennyi ebből? Olyan 6000-6500 oldal nem? A többi micsoda, és hol található?
Gabi írta:
na ne má’
erre gondolt Duncan is?
scientológia-összes?
@ Bendegoose:
Az értelem az nem valami amivel rendelkezünk, az egy állapot, ami egy pontosan definiált skálán bemérhető, van belőle állandó és pillanatnyi.
Ezeket a környezet, a “játszótársak” alakítják ki. Persze ez a szint emelhető, épp annyi csak a baj, hogy ez a játszma ami itt zajlik, nem épp az emelésről híres. És ahogy zuhan ez az érzelmi állapot, úgy közeledik a “játékos” az anyag, vagyis az élettelen szintje felé.
Vannak akik azon a szinten vannak, ahol tényleg tetszés szerint elkezdhető, megváltoztatható, vagy megállítható bármilyen játszma. Olyannyira így van, hogy a szint neve is ez: Játszmák. Úgy kell elképzelni a szint erejét, hogy a nagyon nagyon nagyon jó állapotú Homo Sapiens szintjének az 5,5-szerese ez.
A fizikai univerzum is csak egy illúzió, ha úgy tetszik, bár elég keményre sikeredett. Abban az állapotban amiben van – az eltaposott tudatú játékosok megegyezése tartja.
És hogy ez nem tetszik? Nem hát. Na de olyasmiben nem lehet megegyezni ami nem tetszik? …
Gabi írta:
He?
Részleteket kérek, ha már rákérdeztél. :)
aelod írta:
És ha igen, akkor mi van? :D
Mi az a scientologia?
Duncan Shelley írta:
egy z betű kimaradt :-) mondtam, hogy kéne egy szerkesztési opció kommentelés után 8-)
dianetikán alapuló vallásbiznisz
Bocs, de még csak a Dianetikánál tartok, illetve az Eszközök az élethez c. filmnél. A könyv anno megvolt. Ígéretet kaptam, hogy hamarosan hozzájutok az eredetihez.
A 318 ezer oldal elolvasásához, de főleg a megértéséhez, valóban szükségem lesz a testem életben tartásához, és lehetőleg fiatalon – min. 200 évig:)
EGY – Egy időben sokat vitáztam különféle emberekkel olyan témákban, amikről nekik sem voltak tapasztalataik, csak hitük. Érveiket tekintélyek neveivel rakták tele, valahányszor kimondtak egy nevet, mintha a név lövedék lenne, melyet belém lőttek, azzal a céllal, hogy megsemmisítsenek (illetve az álláspontomat).
Ezért én kerülöm a neveket, ezt talán észrevettétek. Ha hivatkozom, akkor kitalált alakokra szoktam, mint Andan, Buddha, Hészusz Morálesz stb. Az információ minőségének vagy igazságtartalmának nem része a forrása.
KETTŐ – A 318.000 oldal nem könyv, nem olvasóknak szánt publikáció, nem verses vagy szórakoztató valami, nem vallási irat, nem kijelentések, nem kinyilatkoztatás, nem tanítás, hanem teljes egészében kísérletek dokumentációja. A labor leírása, a felhasznált anyagok listája stb. Nem szórakoztató szöveg, hanem nagyon nehéz szakmai anyag szakembereknek.
Van konkrét elképzelésetek arról, hogy mekkora iratmennyiség ez a 318.000 oldal? Az Elme gyilkosai újabb kiadása 478 oldal, és az említett dokumentáció közel kétszer akkora papírra lett írva, mint a könyv.
HÁROM – A Játékos és az avatár ugyanaz, az avatárt a Játékos alakítja. Az nem győzelem, ha a Játékos kiszáll és elmegy haza. A győzelem a játék szabályain belül lehetséges. Ha én texas hold’emezem valakikkel, akkor az nem egyenlő a győzelemmel, ha tudom, hogy ez csak játék. Sőt valószínűleg akkor kezdem magam emlékeztetni arra, hogy játszom, amikor vesztésre állok.
Abszolútumok játszanának egy olyan egyszerű játékot, amit úgy lehet megnyerni, ha abbahagyják az avatár elképzelését? Ezt még az emberek sem neveznék játéknak. 8-)
aelod írta:
Keress olyan wordpress pluginokat, amik 3.0-ás verzióhoz jók, és szerkeszthetővé teszik a kommenteket. Ha találsz ilyet, az Off Topik – website topikba írd be a nevét (a teljes kell, verziószámmal). Azt valamikor ki tudom próbálni, de a kutatáshoz nincs időm.
És mi a dianetika?
@ Gabi:
Ebben az esetben honnan jött az infó, amit írtál a kollégának?
Ja, tudom, jönnie kellene az új cikknek éjfél után… Hááát, meglátjuk. :)
Duncan Shelley írta:
van… de azt írtad a cikkben, hogy ez az anyag szabadon kutatható tanulmányozható csak engedélyt kell kérni rá…
1) kitől?
2) hol van a cucc?
:-)
Duncan Shelley írta:
Ez jó lenne?
http://wordpress.org/plugins/wp-ajax-edit-comments/
Duncan Shelley írta:
a görög dia: át, és a nous: lélek szavakból fabrikálták
elvileg a nem kívánt érzések, balesetek, érzelmek, pszichoszomatikus betegségek forrását hivatott felfedni és ezek hatékony kezelését teszi lehetővé, majd biztos kiokítanak/kijavítanak/lemínuszolnak a bennfentesek…
Duncan! Ugye nem gondolod komolyan, hogy megnevezem a forrást! Egyébként is, milyen forrást? Hiszen én csak tippeltem, mert áthallásom volt. Te pedig nem a szcientológiáról beszélsz, igaz? Mégis kéred. Jól érzem, hogy ideges lettél, mert így szólítottál meg az előbb: He?
De, hogy a témához is hozzászóljak. Valóban nagy játék részesei vagyunk, kint is bent is. Jelen lévő tudatosságunk igen korlátozott és manipulált. A lapokat sem mi osztjuk, ezért igen szűkös a rálátásunk az egészre. El is bukjuk a játékot, de újra és újra visszajövünk, hogy egyre jobbak legyünk, – vagy csak az izgalomért. Az egész olyan mint egy játékszoftver, minden variáció benne van. S amikor vége a játéknak így vagy úgy, a gép megkérdezi: akarsz újra játszani?
‘Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?”
Egyelőre még nem állt össze a teljes kép.
“El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)”
Néhány részletét igen. Néhány millió, milliárd részletét. De az még mindig túl kevés.
@ Bendegoose:
Naszóval, a kérdéseimre adott válaszaidra a válaszaim… vagy mi. :)
Meglehetősen használati tárgyként jellemzed az avatárt. :) Szerintem ennél több, még ha tényleg így is működik egy picit. Hiszen a játékos tulajdonképpen megéli ezt az egészet, ezért szerintem az érzelmektől se szabad így elvonatkoztatni.
Én pl. nem gondolom, hogy a játékos, annak ellenére, hogy ő irányít, maga kreálná az érzelmeket. Szerintem azért is játszik, hogy az ilyeneket megtapasztalja. Mert ugye egy abszolútumnak minek érzelem, talán tudja mi az, de képes arra, hogy magától érezze?
Végülis, játszanak. Aki (ami?) halhatatlan, annak a halál is lehet szórakozás.
Azt hiszem előtört egy 15 éves deja vu-m… o.O
Igen, átlátom a koncepciót amit felsoroltál. Így már nem tűnik olyan mihasznának a létezés, meg reménytelennek.
Viszont még hiányzik valami nekem, olyan hajtóerő féleség. Talán a befejező részben meglesz.
Előre is bocs, ha olyan kérdéseket teszek fel, amikről volt már szó, de sajnos nincs elég időm elolvasni minden kommentet :(
A cikkben feltett kérdéseket úgy gondolom, értem. Ami viszont kérdés számomra az az, hogy ha ez a játék a szellemünknek büntetés, hiszen ide száműztek minket, ebbe a “halott” állapotba/világba, akkor miért akar a szellem/abszolútum játszani?
Ha nekem a játék büntetés, akkor nem vágyom azt játszani.
Mi a játék célja, hogyan lehet nyerni? Bár ez csak kíváncsiságból érdekel, mert ezek szerint én csak elszenvedője vagyok a játéknak, a kimenetel nem tőlem függ, hiszen csak egy bábú vagyok.
Ami viszont a leginkább érdekel az az, hogy ha a kutatás célja az, hogy minden ember képes legyen kiaknázni elméjének minden lehetőségét és 1947-re már volt olyan ember, aki a kutatások eredményeit felhasználva már nem volt “kisütve” és azóta eltelt közel 70 év, akkor ezekről a kutatásokról, az eredményekről, módszerekről, lehetőségekről miért nem hallottunk még semmit? Én értem, hogy a Rendszer ezt próbálja elnyomni, de ha 1950-ben már 16 ilyen szuperintelligens ember volt, akkor mára ki kellett volna dolgozniuk a módszerét annak, hogy ez a tudás minden emberhez eljusson.
Mit kell tennem nekem ahhoz, hogy én is erre az útra léphessek?
Mi értelme van végigjárni, ha én úgy is csak egy bábú vagyok? Mit érhetek el, ha bármilyen magasra is jutok, a játékot akkor sem én fogom játszani, hanem velem játsszák azt?
Mi a végkövetkeztetés?
Kami írta:
Azt hiszem kezdem érteni… A játék célja nem a bűnhődés, nem a nyerés, vagy a vesztés, hanem maga a harc. A cél, hogy legyen ellenfél, és legyen miben megmérettetni magad. Azért nem lépünk ki a játékból, mert ellenfelek tömegével vannak, játszmák is, lehetőségek is. Ameddig van miért harcolni, addig nem fogunk kilépni.
@ Arkos:
Egyről beszélünk. Szerintem is fontos elem az érzelem. Az az avatar reakciója. Teljesen sajátunk és teljesen valódi, átfogó és önmagában írható csak le, aminek mibenlétéről vagy létezéséről sem biztos, hogy a játékosnak tudomása van. Mert hiszen mit tudunk mi arról, mi vezérel egy méhet a virágok felé. Leírjuk a folyamatot, ahogy a színek, szélirány és a kaptártól való távolság alapján megkeresik, a különböző virágok pollenjét vegyítik stb. Közben pedig lehet, hogy azért repül oda, mert szépnek találja. Merthát nincs olyan közös platformunk, amin keresztül egyeztetve közös pontok alapján valóban feltérképezhetnénk az érzékelését.
Szerintem valahogy így lehet ez az avatar-játékossal is.
:)
Még egy dolog:
Ha jól értem, az egész általunk ismert világ csak egy sakktábla, amit a játék miatt hoztak létre.
Nem túl nagy ez a hacacáré? Csak elakartak minket rakni az útból, kiakartak minket nyírni. Hogy érhetett meg ez a cél ekkora melót? Vagy ez az abszolutúmok számára csak egy csettintés, mint ahogy a Biblia szerint Isten teremte a világot?
@ Kami:
Felteszem a bolygó már adott volt. Te is biztos tudod, mennyi mítosz van arról, hogy miképp kerültek ide az emberek.. :)
Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?
“Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?
Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?
El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)”
Igen a fentieket értem.
Igen, a játékban benne vagyunk és ha így van egy a dolgunk vele, élvezzük. Tartózkodjunk a mostban az avatárunkkal és hozzuk ki belőle a maximumot. Keressük a határokat, ahogy most is tesszük. Keressük saját határainkat, ha tudjuk tágítsuk. Ha játszunk az valóban játék legyen és ne harc, ne külső harc a többiek ellen. Edzünk és tartsuk az egyensúlyt, mint a harcművészek.
jazminbokor írta:
:yes:
Arkos írta:
Parancsolj! A 3. rész végére minden benne lesz, amit tudni érdemes az életről.
http://goldeneye.ws/2013/06/01/matrix-trilogia-filmelemzes-1/
@ Goldeneye:
Azért azt 3 cikkben összefoglalni, hogy mit érdemes tudni az életről, objektív módon másoknak közreadva mint végső igazságot egyszerűen nem lehetséges. Hangoztatni pedig szerintem inkább gáz, mintsem értékelendő. Pont itt, amikor a lélekről és az ahhoz felvetett viszonyrendszerben az avatar-játékos konstellációról folyó vita közben ennyire akarni átnyomni saját véleményt, mint a végső igazságot, amit már sok ezer éve senki nem talál, de te igen, nos az szerintem… röhejes(?).
Ne érts félre. Biztos vagyok benne, hogy a saját tapasztalataid alapján sok mindenre rájöttél, sok mindent sikerült az életedben elhelyezni, de itt én úgy érzem sokkal inkább lenne fontos, hogy egymás véleményéből igyekezzünk leszűrni a számunkra értékeset, s tovább szintetizálva forgatni magunkban a témát, meglátva, hogy mire jutunk, semmint, hogy válasszunk magunk közül egy önjelölt prókátort, akinek az igaza mindenek felett van. Én is hiszek a saját álláspontomban, egyébként nem írtam volna le. Mégsem gondolom, hogy az bármit hozzátenne, ha valakik elkezdenék visszaharsogni. Az igazság sosem attól lesz azzá ami, mert sokan mondják, hanem mert olyan megkérdőjelezhetetlen tényeket tartalmaz, amiknek az összefüggései nem önkényesen kerültek felrajzolásra. Vagyis a saját igazságaink saját rajzolatú összefüggései csupán hitbéli meggyőződésünk formái.
Egyvalamiben biztos vagyok: ez a beszélgetés a lélekről szól, amire vonatkozóan Duncan felvetett néhány kérdést, amik a hozzászólások során tovább szaporodtak érdemben. Azonban saját igazságaid és elképzeléseid erőltetése nem hiszem, hogy szolgálja ennek a vitának a célját. Koncentráljunk a témára…
Szerintem.
@ Bendegoose:
Te ne érts félre Bendegoose! Arkos azt írta: “Szeretettel várok minden szabály-javaslatot/ötletet!”
Én pedig szeretettel küldtem neki. Ez egy szabályjavaslat, ötlet.
@ Goldeneye:
A szándék lehet, hogy az volt, de a választott forma és a kommunikáció nem:
“Parancsolj! A 3. rész végére minden benne lesz, amit tudni érdemes az életről.”
Ez sok minden, csak nem javaslat. Ez kijelentés, ami biztos tudást akar sugallni. A kommunikáció egy nagyon kényes terület. Ha ezt úgy mondod:
“Imhol a saját cikkem, amiben összeszedtem 3 részben amit én gondolok érdemesnek tudni a világról. Nézz rá, érdekelne a véleményed…”
Akkor mindjárt más a színezete. És igen, fontos, hogy mit hogy írsz le, milyen szavakat használsz, hiszen ez egy írott fórum, ahol az egyetlen lehetőség a megértéshez az, hogy a lehető leginkább tisztán fogalmazzunk…
Szerintem.
@ Bendegoose:
Valójában teljesen igazad van. Egyszerűen csak annyira biztos vagyok benne, hogy jó nyomon vagyok, hogy ha tehetném 7 milliárd embernek ordítanám a fülébe. Persze tudom, hogy ez helytelen, mert mindenki a maga útját kell, hogy járja.
Bocs!
A játékos irányítja az avatart,az avatar nem tudja befolyásolni a játékost és a “játékot” sem!
A játékos hozhat döntést a “játékban”,az avatar nem!
A játék megölheti az avatart,a játékost viszont nem!
Én játszom a “játékom”,ezért az avatarom most üti a billentyűzetet és várja a folytatást!
Baszki,avatar vagyok!!!
Goldeneye írta:
Ez az egyik játékszabály ;-)
És az benne az izgalmas , hogy hiába is jönne rá az avatár a tuttira , a többi avatár úgy sem hiszi el .
Thirdeye Magister írta:
Hát ebben (is) egyetértünk. Az a bajom, hogy egyszer valamelyik tanult ember azt mondta, hogy együtt jöttünk és együtt is kell elmennünk. Valahogy ezt azóta sem tudom kitörölni a fejemből, pedig abszolút nonszensznek tűnik. Ha viszont mégis így van, akkor ez megmagyarázza miért mondja Duncan, hogy az örökkévalóságig itt leszünk. :-)
Bendegoose írta:
Nagyon ütősen erősítetted meg bennem, hogy az ajánlott oldal még inkább megér egy elolvasást.
jazminbokor írta:
Már ha eddig nem olvastad volna :-D ;-)
jazminbokor írta:
Meg hát honnan tudja Bendegoose , hogy senki nem találta meg még az igazságot évezredek óta ? Honnan ? Tényleg Bendegoose , honnan tudod ? ;-)
Mert mi van , ha az igazság nem komfortos ? Már megy is a kukába .
Rajta kell csípni magunkat amikor azt hazudjuk , hogy érdekel minket az igazság !
@ Thirdeye Magister:
Igaz, mea culpa. Definiáljuk az igazság megtalálását: az, amikor olyan mértékben bizonyosságot nyer, hogy annak elterjesztése a populációban már nem ütközik akadályokba. És ehhez most ne vegyük hozzá a szándékos irányítást a rendszer oldaláról.
Mert valóban lehet, hogy már többen és több alkalommal képesek voltak megtalálni az élet értelmét, csak sem módjuk, sem alkalmuk nem nyílt ennek a tudásnak a megosztására. Lett légyen ez bármilyen okból is.
Már a testnél is írtam, a tudás célja a terjedés. A módja a tanulás, ami a kommunikáció során vándorol egyik egyedtől a másikig. Egészen addig, amig a transzfer objektív, és nem kerülnek bele szubjektív ítéletek, amik eltorzítják, s a végén akaratlanul is bolha lesz az elefántból…
Egyszóval jelen pillanatban sehol nem áll elvileg rendelkezésre az élet értelme elérhetően bárki számára megtanulhatóan. Én ezt szerettem volna mondani.
8-)
Bendegoose írta:
Ok , értelek . Szerintem pont a játékszabályok miatt nem elérhető bárki számára a tudás .
Csak a példa kedvéért , ha mondjuk az lenne a menekülésünk kulcsa , hogy építenünk kell egy űrhajót , és azután biztonságban elvezetni egy másik bolygóra , hányan lennénk rá képesek ?
Ezért nem elérhetőek bárki számára ezek a tudások . Először fel kellene ismerni , hogy bajban vagyunk , utána ki kellene kutatni , hogy ez miért van , utána megoldásokat keresni . Ha az űrhajó a megoldás , meg kellene építeni ( nem fából :-) ) , ismerni kell az aerodinamika törvényeit , meg a kémiát , fizikát ,matematikát , meg még ezernyi dolgot . És ha sikerülne megépíteni , akkor még biztonságban el kellene jutni arra a másik bolygóra . :airplane: :moon: ;-) Hányan lennénk képesek erre ?
Az úgynevezett titkos tanítások is csak azért titkosak , mert nem értjük őket , ebből kifolyólag nem elérhetőek bárki számára . És valószínűleg ez így is marad .
Thirdeye Magister írta:
Szerintem minden ismeretlen megismerhető, csak végig kell járni azt az útvonalat, ami a megismeréséhez szükséges. Ahogy leírtad az űrhajó esetében. Mindennek van egy egzakt megismerési technikája. Van egy célod és van egy kiindulási pontod. Meg tudod állapítani, hogy mire lesz szükséged az egyes lépések végrehajtásához, és ezeket külön külön fel tudod térképezni kutatás által. Ha valamit nem tudsz megérteni, mert nincs meg a megfelelő eszközöd, hogy megvizsgáld, akkor céllá kell tenni egy olyan eszköz létrehozását, amivel ez megtehető. Ha nem tudod, hogy hogyan kell előállítani az alkatrészeket egy ilyen eszközhöz, akkor céllá kell tenni, hogy megértést kapj arról, hogy hogyan lehet létrehozni a szükséges alkatrészt, és így tovább…
Thirdeye Magister írta:
Elnézést, de nem tehetek mást! Tudom, hogy nem komfortos, Te pedig eldöntöd, hogy igazság-e!
Olvasd el, majd dobd a kukába!
http://goldeneye.ws/2013/06/05/matrix-trilogia-filmelemzes-2/
Sokat agyaltam ezen a cikken, es nagyon nehezen emesztem meg…
Engem, (mint avatart) egyáltalán nem kötnek le a virtuális jatekok (még a szgépen valo pötyögés is nehezemre esik) – egyszerű időrablásnak tartom, ami elvonja a figyelmemet, energiáimat más, való életbeli dolgoktól.
Vajon miert akar az avatárom mögött álló Lélek ebben a játékban részt venni? Ha ez a hely (a Föld) egy temető, akkor ez a Játék a Lelkem figyelmének lekötését szolgalja? Ha igen, miért? Miért került az avatár-létünk információja ide le erre a Játék szintre? Tudunk mi kezdeni vele valamit?
Az emlitett túltöltött emlékek feloldasarol szóló dokumentációt én is szivesen elolvasnám,legalább a játékom lehetne könnyebb :-)
Palantír írta:
Hát ehhez kevés egy élet . Már értem miért van reinkarnáció :-)
@ Goldeneye:
” “Csak azt ismered meg igazán, akivel megküzdesz”. Számomra ez ismét azt erősíti, hogy csak akkor ismerhetjük meg önmagunkat, valódi énünket, ha előzőleg már megpróbáltatások sorát kiállva rájöttünk arra, hogy kik nem vagyunk. A felsőbb énünk kizárólag akkor hajlandó segíteni nekünk, ha kiálltuk az élet próbatételeit és megszabadultunk minden álarcunktól, maszkunktól, melyet a Rendszer életünk során ránkaggatott. ”
Ez velős volt , köszi ! Teccik :-)
@ Goldeneye:
Csak egy gondolat . Duncan cikkeiben is fellelhető az a gondolat miszerint mennyire degradáló hogy az embert porszemnek tekintik egyes tanítások .
De muszáj rámutatni hogy nem mindegy , hogy a felsőbb én tartja porszemnek az embert , azt az embert aki a hamis énjével azonosult , vagy a hamis én akarja elhitetni velünk ,hogy nem vagyunk többek nála ;-)
Például itt van Káli istennő : http://cdn.big.men.hu/files/news/5/2/37_5_big.jpg
Az emberfejekből fűzött nyaklánca , meg a levágott fej alapján azt hihetnénk mennyire gonosz istennő ez . Holott arról van szó hogy a fej a hamis ént ,az álarcot , az egót , az idegen eredetű elmét szimbolizálja . Vagyis az avatárt :-)
Thirdeye Magister írta:
Vannak célok, amik felé talán a legjobb nem egyedül elindulni :D
Goldeneye írta:
Köszönöm a korrekciót!
Ha avatárként tekintünk magunkra, akkor a hamis énünkkel azonosulunk.
Ha egy közösség, egy ország felismeri, hogy tévesen a hamis énjével azonosítja magát, EZT a felismerést követheti az a komoly változás, amire utaltam. Azt feltételezve, hogy ha már felismerte, lépésről lépésre változtatni fog ezen.
Palantír írta:
Értem ? a célzást :-D
Nem vagyunk egyedül http://cng.kiev.ua/wp-content/uploads/2012/01/38.jpg ;-)
jazminbokor írta:
Csak óvatosan , mert a hamis én mindjárt lecsap , nem adja egykönnyen 8-)
Thirdeye Magister írta:
Szerintem inkább az istennő ábrázolja az avatárt…..kék a csaj :-D
Azt írja Duncan már az 1950-es években 16 és több kiblokkolt emlékű avatár volt. Tehát ők visszaemlékeznek az előző életeikre és képességeikre amelyeket akár más világokban éltek és használtak. Kísérletek voltak különböző származású, képességű és kultúrájú emberekkel és az emlékek megvoltak mindnyájukban.
Az előző élet emlékei a halállal leblokkolódnak és ezeknek a blokkoknak a feloldási technikájára jöttek rá az említett kutatók. Majd ahogy fokozatosan egyre több emléket oldottak fel egyre jobban fel tudták térképezni az előző életeikben történteket.
Viszont a kérdésem az, hogy ezekből a visszaszerzett emlékekből, hogyan tudtak rájönni arra, hogy rajtuk mint avatárokon kívül léteznek az abszolút játékosok is? Hiszen amikor létrehoznak egy avatárt, annak erről nincsenek emlékei mert ez játékon kívüli információ.
Értem.
:-)
Értem.
:-)
Értem.
:-)
El tudom képzelni.
Nagy huncutság is lehet ez a földi élet.
Máshol, lehet sokkal jobb…
Menjünk oda…
Ki akar jönni?
prolizoli írta:
Nálunk úgy mondják , kellene :laugh: ;-)
Thirdeye Magister írta:
Lecsap, többször is … mégis érdemes újra és újra nem azonosulni vele. :)
Persze, nem könnyű … és ezt nem árt tudni.
Olvastam az új cikkedet és eszembe jutott pár kérdés róla. Én arra is kíváncsi lennék, hogy mikor az ember elkezd egy új életet egy testben mennyire szándékos/véletlenszerű, hogy hova “születik be”? A Föld esetében a játékos dönti el, hogy hol és milyen családi körülmények között akar játszani, vagy eldönti valaki/valami helyette? Ha a játékos dönti el, milyen elvek alapján választ? Ha eldöntik helyette, milyen elvek alapján küldik be valahová? Duncan, emlékszel nem földi életeidre is? A könyveidhez használsz földön kívüli tapasztalatokat? ;) Miben mások más világok?
A koncepció érthető, de
1. Miért egyeztünk bele?
2. Kik az igazi játékosok?
3. Hogyan lehetnénk játékosok?
Ez kicsit hasonlít a Gamer cimű játékra, csak ott az avatar fellázadt :)
A 61 napra mindenképp szeretnék választ kapni a következő cikkben, meg arra is, hogy mit csinál pontosan a lélek a test nélkül :)
Egy helyszín bárhol a fizikai univerzumban. Szelekció a tesi létezés alapfeltételeinek figyelembevétele mellett, egy kényelmes, nem figyelemigényes helyszínre szűkítve a kört. A kijelölt terület vagy tökéletesen szigetelt, és a területen belül teljes körűen biztosítottak az alábbi körülmények, vagy a terület méreteit tekintve nyíltnak számít (természetes határokkal), de minden lent említett kritériumnak megfelel.
– Lélegezhető levegő (vagy ennek elfogadhatóan alkalmazható alternatívája) jelenléte, amely a test szükségleteinek, és hosszútávú fennmaradásának ideális. Mérgező, vagy bármelyik érzékszervet tartósan vagy rövidtávon de zavaróan irritáló, anyagokat nem tartalmaz.
– A hőmérséklet, a gravitációs vonzás, az elektromágneses és egyéb sugárzások, és a (lég)nyomás a test számára tolerálható tartományokon belüli, kényelmesen elviselhető.
– A test fenntartásához szükséges tápanyagok és folyadék fogyasztható formában és bőségesen jelen van, vagy könnyen, bármikor beszerezhető a helyszínről, annak védelmét nem veszélyeztetve ezzel.
-A terület legyen alkalmas minden olyan tényezőt beleértve, legyen az külső, vagy belső, amely jelenlétével, vagy hiányával veszélyezteti a személyzet józan gondolkodását, lelki nyugalmát, és racionális viselkedését.
-Az elfoglalt teret hosszú-, és rövidtávon nem fenyegeti közvetlen, vagy közvetett támadás, katasztrófa, vagy bármilyen kártékony jellegű behatás amely veszélyezteti vagy csökkenti az ott jelenlévők túlélésére való képességét, a terület határainak integritását, vagy a terület védelmét, és fenntartását képező rendszerek működését.
-A területen legyen biztosított a személyzet számára a kényelmes pihenés, a személyi higiénia, a magán-, és társas élet, a táplálkozás, a test és a lélek képességeinek fitten tartásának lehetősége, valamint szórakozásra alkalmas felszerelése és területe.
-A területen könnyen lehet közlekedni, és (a személyzet számára) könnyen hozzáférhető minden része.
-A helyszín jól áttekinthető, de ideális méretű és berendezésű részekből áll, amelynek felügyelet alatt tartása nem rögzít felesleges figyelmet.
-A terület határai jól megfigyelhetőek, jól védhetőek, és ellenállnak a külső hatásoknak, bármilyen szándékúak legyenek is azok, addig a pontig, ameddig a bent tartózkodók azt szándékosan nem engedélyezik.
-A kijelölt tér (minden alkotóelemével, és személyzetével) nem hívhatja fel magára a figyelmet, külső megfigyelő számára semmi érdekeset, vagy vonzót nem mutathat. A célja nem felismerhető, vagy félrevezető (azzal a céllal, hogy a terület környezetébe érkezők számára érdektelenné tegyék azt).
-A helyszín (automatizált és manuálisan működtetett) felszereltségét működtető energiaforrás(ok) külső forrásból nem megzavarható(ak), és működése/működésük bármilyen helyzetben megbízható. Meghibásodás(uk) esetén másodlagos rendszer(ek) helyettesíti(k) a működését, ameddig a személyzet vissza nem tudja állítani annak 100%-os hatékonyságát.
-A helyszín (automatizált és manuálisan működtetett) felszereltsége lehetővé teszi, hogy hosszú távon, vagy abban az esetben, ha az élet fenntartására alkalmatlanná válnak a körülmények, azt a személyzet maradandó károsodása előtt helyre lehessen állítani vagy folyamatosan fenn lehessen tartani.
-A helyszín (automatizált és manuálisan működtetett) felszereltsége lehetővé teszi, hogy hosszú távon, vagy abban az esetben, ha a területet támadás éri, a személyzet maradandó károsodása, vagy halála ne történhessen meg legalább addig, ameddig az biztonsággal el tudja hagyni a területet (beleértve a tömegpusztító fegyverek bevetését is).
-A fent említett felszerelések karbantartására és működtetésére alkalmas eszközöket, üzemanyagot és alkatrészeket tartalmaz, melyek hosszútávon, vagy legalább addig kitartanak, ameddig vészhelyzet esetén a területet a személyzet biztonsággal el nem tudja hagyni.
-Amennyiben a terület megközelítése csak speciális járművel lehetséges, a jármű hosszútávú fennmaradására alkalmas, álcázott, vagy rejtett tárolásának lehetősége biztosított.
-Ezeken felül a helyszín és felszerelése legyen alkalmas arra a specializált feladatra, amelynek ellátására létesült. Legyen az megfigyelőpont, átmeneti vagy hosszútávú búvohely, vagy bármi egyéb.
-Amennyiben a helyszínt ellenséges erők elfoglalják, és a személyzet saját védelme érdekében a terület azonnali elhagyására kényszerül, ami mellett fennáll az üldözés veszélye, a helyszín rendszerei legyenek alkalmasak a nyomok eltüntetésére, megmásítására, vagy megsemmisítésére, beleértve minden olyan eszközt és teret, mellyel kapcsolatban a személyzetnek ilyen irányú önvédelmi szándékai voltak.
-A területnek több független ki- és bejárata van, melyek megfelelnek a fent említett követelményeknek.
Bakker :D Rossz cikkre ment a komment, bocsánat…
Sziasztok!
Elolvastam ezt a várva várt cikket már a megjelenésekor, aztán azóta be sem néztem ide.
Mert csalódást okozott. Rossz érzés volt.
Sokkal több szellemi képességet és tudatosságot gondoltam a magaménak ezidáig.
Az a vélt tudat, hogy szellemi lény vagyok, csupán magaévá tett igazság – valóban – és nem tapasztalat. Csak úgy elhittem, mert el akartam hinni.
Mert ettől olyan lehetőségeket láttam magamban, ami messze túlmutat eddig elért eredményeimen.
Elveszett tárgyak megtalálása, gondolni valakire és felhív telefonon, és hasonló apróságok, mind-mind elnyomott lélekségem, tudatosságom bizonyítékaként szolgált. Amit – gondoltam én – továbbfejleszthetek, csak megfelelő módszer kell.
És most kiderül, hogy, mint emberi lény csak egy báb vagyok, nem is tudok a valódi játszmáról. Gondolhatok bármit, az valószínűleg csak egy képzelgés. :-(
Sorry a többiektől, de egyenlőre túl sok hozzászólást nem olvastam el. Most ezt beküldöm, mert szeretném a kódot a következő részhez.
Az olvasást meg pótolni fogom.
Szeretnék megosztani veletek egy filmet.
Én a napokban akadtam rá a youtubon.
David Icke egyik 1 napos előadása/szemináriuma 2010-ből, címe Ébred már az oroszlán.
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=vDf0Mf3qIxE" title="David Icke: Ébred már az oroszlán – Brixton Akadémia, 2010 (I. rész)
Ez csak az első rész linkje, a többit is megtaláljátok a címe alapján.
Én még ennek az első résznek – 1:37p – sem jutottam a végére. De tudom ajánlani, hogy nézzétek meg.
Idáig még sosem hallottam a fickóról, viszont az előadása lenyűgöz.
Olyan összefüggésekre mutat rá a létezésünket illetően, ami engem elkápráztat, elképeszt, lenyűgöz. Az idáig különböző forrásokból és „különböző” témákban elém került „tudást” „elméleteket” egy összefüggőként mutatja be és persze sok –számomra új – információt is tartalmaz.
Igazi All in One.
Számomra döbbenetes. És több megértést ad Duncan cikkéhez is.
Bocsi a link beszúrás-nál lemaradt egy > .
Duncan légyszíves javítsd!
Köszönöm.
(Szóval megint csak hasznos lenne, ha beküldés után pár percig még lehetne szerkeszteni, vagy lenne előnézet….)
@ Pircsi:
Ha nem ismered javaslom még tőle az alábbi beszédet. Rövid és nagyon ütős!
https://www.youtube.com/watch?v=VC0hJEY8jrc&list=PLgSHde2Gfm4kFQR-QWAKfSdMZuBLwPzaf&index=5
Még mindig nem tudunk semmit arról a bizonyos biblioteca 318-ezeroldalovics-ról Duncan…
@ Goldeneye:
Köszönöm.
Az elején jó darabig borzongtam az érzelmeimtől – ami nálam akkor jelentkezik, ha igaz és jó dolgot hallok. (+a zene)
A téma minden részét ismertem már, de ezt nem lehet elégszer ismételni.
Goldeneye írta:
Pircsi írta:
Ismerjük. Nietz-senki kommentelő pajtás már cca fél éve ezt linkelgeti. Holdon lakó gyíkok világuralma és egyéb mesék.
Mikor lesz 4. rész? :D
@ Palantír:
Nagyjából kész, de még nem teljesen. Holnap, ha minden igaz.
Majd ha minden sínen lesz, elmondom, mi foglalt le ennyire. 8-)
@ Duncan Shelley:
ok varom holnapot :) lassuk milyen lessz a cikk :D
Addig is, míg nincs új cikk.. :D
Ha a memóriát a lélek tárolja, tehát semmiképp nem a test, az agy, akkor a memória javítása “lelki úton” keresendő? Hogy szerezhetem vissza az emlékeimet?
@ Arkos:
A memória tárolásában igenis fontos szerepet játszik a test és az agy szerintem, hiszen ahogy a vinyón sem nullákat és egyeseket tárolunk, hanem komplex összetett dokumentumokat, mégsem elég a vinyó a visszaadásukhoz, így lehet ez a test/lélek összefüggésben és a memória/agy összefüggéssel is. Nem lehet külön szemlélni egymástól őket. Agy nélkül nincs memória, de ettől még az nem elég hozzá. Ne menjünk bele mélyebben az analógiába, nem az a fontos.
Az emlékeid a túltöltéskor nem törlődnek, csapán a hozzáférésed módosul, korlátozódik, s az elvileg visszaállítható. S mivel az agyra is szükség van a túltöltéshez, így a helyreállításkor is juthat neki szerep.
Én is várom már nagyon az új cikket, jó lenne tudni, hogy jó helyen kapizsgálunk-e, vagy totál rossz az irány. Jó lenne tudni, hogy a több körben többek által is kifejezett hozzáférési igény a 318ezer oldalhoz megoldható-e, lesz-e ilyen kimenete ennek a diskurzusnak, vagy mi…
Amikor átbújsz egy anatómiai könyvet, vagy atlaszt az agynál – sehol sem találsz olyat, hogy íme itt vannak a gondolatok, a memória, miegymás. Amikor erre rákérdezel egy szakembernél, a válasz a következő: Az agy nagyon bonyolult szerv.
Az agy mozgatja a testet és megvédi bizonyos sugárzásoktól, adrenalintermelésre ad parancsot , ilyenek.
A memória, ami a múlt pillanataiban rögzített képek sorozata – nyilván a látás, szaglás, hallás “felvételekké” alakításában a szemen, fülön, érzőidegeken keresztül részt vesz a test – és így az agy, de a tárolásra egy ekkora szerv sokszorosa is képtelen lenne.
Hány képet látsz másodpercenként? 1,2,10? A filmszalagon 25 képnek kell lennie ahhoz, hogy ha ennyit látsz egymás után másodpercenként, akkor az mozgásnak tűnjön. Ez percenként 1 500 kép, óránként 90 000, naponta 2 160 000, évente 788 940 000, egy 80 évig tartó élet alatt 63 milliárdnál is több kép. Egy kép mennyi memóriát foglal, ha 3 dimenziós és hang, hőmérséklet, testi állapot, az ízületek helyzetének érzete, szagok és sok-sok más adat tárolva van benne? Mekkora tárhely kell ennek az egésznek?
És ugyan mi tárolná? A sejtek, a neuronok? Amikor elképzelsz egy múltban látott képet – akkor megjelenik ott fizikailag az a dolog? Néha szerencsére, néha sajnos – de nem. Akkor miért lenne fizikai a tárolás?
Attól hogy valamit a 3 dimenzióban nem látunk, akkor nem is létezhet?
Létezhet és létezik is, így hívják: elme.
@ gabchee:
A komplex adatbázisokban az adatok tárolása nem lineárisan történik, tehát a számításod jól néz ki, csak éppen nem releváns. Az agy 3 dimenziós viszonyítási pontokat és folyamatelemekre bontott irányvektorok mentén bontja fel a beérkező információkat, és sok esetben asszociatív indexeléssel magát a dolgot nem, csak az arra utaló relációt tárolja. Butaság lenne minden esetben újra megtanulni a számokat 0 és 10 között, ha a pénztárhoz mész és tök felesleges lenne a fa mintázatának kialakulásával foglalkoznod, az évgyűrűkkel vagy a fában található csomókkal, amikor egy asztalt látsz.
Nem szabad azt feltételeznünk magunkról, hogy a saját analógiánk a természetben az egyetlen esetleges és végső megközelítés. Tehát az tény, hogy rengeteg adatot tárolunk, de okosan kell, hogy tegyük azt, különben szétrobbanna a fejünk.
Ha egy fizikai világ része vagy, akkor meg kell felelned azoknak a törvényszerűségeknek, amik azt a világot felépítik. Tehát ez erre is igaz kellene, hogy legyen, de ez benne volt Duncan kijelentései között. Vagyis, ha itteni élményeket akarunk tárolni, akkor itteni folyamatok felhasználásával tehetjük azt meg. Ahogy a szerepjátékos páncélos harcosom sem emlékezhet a tavalyi születésnapomra, ellenben a sajátjára igen. Szét kell választani a dolgot.
Ha már a számoknál tartunk, akkor azt is el kell mondani, hogy az agy 100.000.000.000 szinapszist tartalmaz, melyek között olyan szerteágazó három dimenziós kapcsolati háló alakult ki, aminek a kombinációs variációja csillagászati. Ha a te analógiádat lefinomítjuk, és feltételezünk egy viszonyítási rendszeren alapuló tárolási rendszert, akkor matekkal kijön az a 15-20%, amire azt mondják, az átlagember annyit használ az agyából az élete során.
De tisztázzuk. Nem agykutató vagyok. Ezek feltételezések. Minták. Én abból indulok ki, hogy az ember által alkalmazott megoldások nem származhatnak másból, mint önmagából, s a környezetében tapasztaltakból, látottakból. A legegyszerűbb dolgok mindig a legjobbak. Amint megpróbáljuk elbonyolítani, elveszünk.
Javaslom tételezzük fel:
– nem értjük az agy működését teljesen
– nem tudjuk az emlékek tárolásának módját
– sok esetben mértek emlékezéshez kapcsolódó agyi aktivitást
– tételezzük fel, hogy a természeti törvények alkalmazódnak rajtunk
– jelentsük ki, hogy az emlékek tárolása megoldott
És engedjük el azt az illúziót, hogy kontrollban vagyunk. Olvasom a kommenteket és állandóan azt látom, hogy mindenki csak addig tud elvonatkoztatni, amíg el kéne eresztenie a felsőbbségét. Ott a legtöbben megtorpannak. Duncan kérdéseire adott válaszok alapján mindenki ért mindent, mégis mindenki azt hiszi, hogy ők az ok okozati lánc elején, okként áll itt. De pont itt a lényeg: NEM. MI CSAK AZ OKOZAT VAGYUNK. A SZABAD AKARAT EGY KÖRNYEZETI ILLÚZIÓ. AVATAROK VAGYUNK, NEM MI HOZZUK A JÁTÉKBAN A DÖNTÉSEKET!!!
Bendegoose írta:
Mennyi idő kellene 318 ezer oldal elolvasásához ? Csak azért kérdezem mert akkor úgy csinálom a jövő heti beosztásomat . :-) ;-)
@ Thirdeye Magister:
hehe…
Egy élet sem biztos, hogy elég. De ha azt vesszük alapul, hogy a testről szóló cikksorozatban megegyeztünk, hogy próbálkozunk, és feltéve, hogy ez a kezdeményezés nem hal hamvába, akkor az extra idő pont kiválóan alkalmas a 318ezer oldal tanulmányozására. Is.
Szerinted? :hypnotized:
Bendegoose írta:
Azt akarod ezzel mondani , hogy ha nem halunk meg előbb , akkor lesz időnk elolvasni , és örök életet nyerünk ? Micsoda paradoxon ! :laugh: ;-) :-)
@ Thirdeye Magister:
Ettől a 318 ezer oldalas szörnyűségtől még mindig kiráz a hideg. Aki ennyi oldalon keresztül leírta a lélek működését nem tudta volna 2-3 oldalban leírni a lényegét mindenki számára fogyasztható formában?
Kövezzetek meg, de tényleg van köztetek olyan, aki ezt képes lenne elolvasni?
@ Goldeneye:
Nem először hangzik el, de a 318ezer oldal nem a lélek működését írja le, hanem egy kutatási dokumentáció. Benne a különböző területeken végzett kísérletek leírásai, hogy megismételhetők legyenek, az eredmények tényszerű összeállítása, esetleges konklúziók, de csak azok, melyek további kísérletekhez vezettek, amik ugyancsak alátámaszthatók, eredményesek, stb.
Ez egy dokumentáció, nem egy olvasmány. De tényleg párszor olvashattad már…
Goldeneye írta:
Én nem lennék rá képes , legfeljebb hideg téli estéken lenne kedvem olvasgatni . Addig is inkább élek . :-)
Egyébként szerintem semmilyen olvasmánytól nem változik meg senki élete . Tegyük fel hogy megkapom egy SU-27 Terminator vadászrepülőgép műszaki leírását , és működtetését 318 ezer oldalon . És ??? :chic:
Bendegoose írta:
De nem furcsa , hogy olyasmit kutatunk ami mi vagyunk ? Vagy nem is mi kutatjuk hanem az elme , ami nem mi vagyunk ? :-)
A szem nem látja önmagát ;-)
Goldeneye írta:
Azt hiszem értelek, de próbáljuk meg máshonnan megközelíteni a dolgot.
Ha teszem azt, szakács lennél és azt mondanák neked, hogy van egy könyvsorozat, amely tartalmazza a főzés összes csínját-binját az alapoktól szépen fokozatosan azokig a fogásokig, amiket csak a legkiválóbb séfek ismernek és aki elolvassa, az a világ legjobbja lesz, akkor egyből belevetnéd magad, vagy előbb megkérdeznéd hány oldal? És ha 3-nál több, akkor bele sem kezdenél? És ha 33, vagy 333, vagy 333333, vagy annál is több? Mennyi az, ami már nem éri meg a fáradtságot?
Csak mert, ha jól értem ez a cirka 318 ezer oldal csak a kezdet, az alapok, amikre aztán lehet építeni, további kísérleteket, kutatásokat folytatni, adatokat gyűjteni. Ez csak kijelöli az irányt, de sok felfedezni, tisztázni való van még. Az élet folyamatos tanulás és mindig lesz olyan, amit még nem jól, vagy pontosan tudunk. Ahogy Duncan szokta mondani: A jó pap holtig tanul, a jó nekromata még annál is tovább.
Egyébként szerintem érted te ezt és még egyet is értesz. Az egyetlen oka, amiért szeretnél 2-3 oldalas kivonatot az anyagból, az hogy megállapíthasd, hogy összhangban van-e az eddigi elképzeléseiddel. Mert te is (ahogy tulajdonképpen mindenki más is) meg vagy róla győződve, hogy neked már van tudásod, nem is kevés, amit hosszú évek alatt, sok megpróbáltatás árán szereztél, nem fogod csak úgy félretenni. Nem más emberek, földönkívüliek, fénylények, hanem ez az elképzelés akadályoz minket leginkább a tanulásban, hogy azt hisszük, mi már mindent, sokat, valamit is tudunk.
Osztán lehet, hogy tévedek. Előfordult már, miért ne eshetne meg megint? De mindenki máshoz hasonlóan én is utálok tévedni, ezért nagyon lesz meggyőznöd róla, hogy hibás az okfejtésem.
@ Petra:
Egyetértek veled. Meg kell tanulni elvonatkoztatni. Nem ok vagyunk ebben a relációban, hanem okozat. Anélkül, hogy a szabad akarat magasztos ténye valójában sérülne. Mert azt is mi magasztaltuk fel oda, tehát valójában nincs deformáció, csak kényszerű transzformáció, amihez át kell lépnünk önnön magunkról kialakított kontrollfreak hozzáállásunkon…
A Lannister testvérek, mikor senki nem figyel
@ Palantír:
És másodszor teszek rossz helyre hozzászólást :D Francba… tereljük a szót… őőő… tulajdonképpen egy szerep egy filmben szépen demonstrálja a játékos és az avatár viszonyát. Hiszen a Lannister testvéreknek akiket ezek az emberek eljátszanak, fogalma sincs arról, hogy mi az, hogy Föld bolygó, vagy internet, vagy hogy USA, vagy 2013 és Budapest, de a lényegük, aki ott van és eljátssza ezt a szerepet mégis ugyanaz mint azoknak a színészeknek akik a saját életüket élik mikor éppen nem az ő karakterüket elevenítik meg. Akik itt élnek velünk ezen a bolygón. Egyre inkább kezd reálissá válni számomra az univerzum mint játék mint játszótér, ahol a saját szórakoztatásunkra alakítunk szerepeket, felveszünk tulajdonságokat és személyiségeket, hogy érdekesebb legyen a darab, és csinálunk szembenállást és drámát, és tragédiát. Fura egy játék, de tulajdonképpen ahogy megy az idő, rá kell jönnöm, hogy én ezt élvezem. Szeretek itt lenni, szeretem olvasni ezt a fórumot és a hozzászólásokat, szeretem inni a kakaót és tenni Palantír álmaiért, szeretem látni beteljesülni őket, klassz részese lenni most ennek a világnak, épp mielőtt feltörnek a bilincsek, és kiszabadulnak a foglyok innen :)
@ Bendegoose:
Meglehet, hogy MOST az agyunk tárol dolgokat, mint “adathordozó”, de én arra gondoltam, hogy pl. ha lehet az előző életekre emlékezni, azokat nyilván nem a mostani agyunkból kell előhúzzuk, hisz abból azóta már virágföld lett. :D
Szóval valami másban kéne keresni a kapcsolatot az elveszett emlékekkel. Pláne, ha a régi, RÉGI emlékek érzelmi túltöltöttség miatt “tűntek” el, az se játszódhat az agyban, mert mint anti-materialisták tudjuk, hogy az érzelmek nem kémiai reakciók. :D
Legalábbis én így gondolom. :)
@ Bendegoose:
hat igen vagy te dontod el hogy legyen, vagy mas donti el hogy legyen neked…
Fent a 4. cikk. A jelszó maradt a régi. Ha ezt látod, a 4. cikk is olvasható a számodra.
Nem állítom, hogy a 4. cikk nagyon könnyen értelmezhető. Majd csiszolunk rajta. :)
Rengeteg kérdés lóg a levegőben itt a 3. részben, ezt se zárjuk még be.
Én megmondom őszintén, leszarom a 318ezer oldalt. És nem úgy értem, hogy nem érdekel, hogy ennyi, akkor is elolvasom… Nem. Egész egyszerűen nem érdekem elolvasni 318ezer oldalt. Ugyanis nincs rá semmi szükségem. Ha igaz, amit Duncan írt (márpedig ezen a fórumon ez a módi), akkor valóban nem is kell mind elolvasni. Remélem persze felszámozták a könyvszörnyeket, van tartalomjegyzék, témafelosztás, meg ilyenek. Én fognám, felcsapnám (ill. dupla klikk, megnyitás) és kikeresném belőlük szépen a nekem érdekes részt. Ha már ennyi bizalmat fektetek a dologba, mondjuk, hogy el is hiszem, akkor ki a fráncot érdekel a kutatások, mérések, megfigyelések, kínok, élvezetek, estébé pontos folyamata?! Ha tényleg szakszerű, munkájához értő emberek csinálták ezt, akkor lennie kell “kísérlet eredménye” “kísérleti alany beszámolója” “konklúzió” és hasonló részeknek.
Aki feltalálta a spanyol viaszt, és tovább akarta adni a tudást, az se azt ecsetelte, miképp jött rá a receptre… hanem megadta a receptet.
Legalábbis szerintem ez a logikus. Remélem tudós barátaink szerint is.. :D
@ Bendegoose:
A lény (nevezhetjük léleknek), az elme és a test eredetileg nem matematika, nem jól hangzó érthetetlen kifejezések (önkényességek) tömege, hanem egy életenergia.
Az energia terjed mindenfelé hullámmozgással és olykor ütközget. Ha két energia úgy ütközik, hogy ott a terjedés megáll – akkor állóhullám jön létre, más néven: anyag.
Tőlem lehet matematikailag fizikailag magyarázni azt ami nem fizikai, csak hát épp itt a bibi.
Az agy kutatása nem jutott el arra a pontra, hogy hol vannak a gondolatok, mivel nem ott vannak, különben gyanítom már megtalálták volna benne.
A sokat emlegetett 318 000 oldal, kutatás, az összes létező nem működő eljárások dokumentálása, ami végül elvezetett az emberi elme tökéletes anatómiájához, működéséhez, annak megértéséhez, hogy egy hibázni képtelen rendszer mégis miért tesz néha őrültségeket és ezt hogy lehet feloldani – na ennek van értelme, ez használható. Bonyolult kifejezésekkel – amit a nagyközönség nem ért-így hát használni sem tud – mire megyünk? Arra, ahol most tart az emberiség – a materializmusba, az önpusztításba, sorolhatnám. Persze dr. dr. prof. adj. meg tudja magyarázni – csak félek, ő sem érti.
De:
ez csak szerintem, az meg szerinted. Nincs ezzel baj.
Amiről én írok, az működik, emberek ezrei kerülnek jobb és jobb állapotba nap mint nap, mindenki azon a területen, ahol a saját elméje beleszaladt egy őrült realitásba egy öntudatlan állapotban.
A matematika mi más mint megegyezés? Mi van akkor ha mi valamikor mint nagyobb képességű létformák létrehoztunk valamit és az a valami csak azért igaz, mert megegyeztünk benne, hogy igaz?
Mi van akkor, ha elkezdtek leromlani a képességeink, de továbbra is újra és újra megegyezünk dolgokban, csak ezek a megegyezések elkezdenek eltávolodni a valóságtól?
Mi van akkor, ha ez mára odáig fajult, hogy megegyeztünk abban, hogy csak hús-vér testek vagyunk, eszünk-alszunk-dolgozunk-sokasodunk és néhány évtized után ( ja korábban megegyeztünk arról is hogy a tér fennmaradását nevezzük időnek ) meghalunk és ennyi? És előző életek? Ugyan már…
Petra írta:
Az egyetlen oka, amiért szeretnék 2-3 oldalas kivonatot kapni az, hogy megállapíthassam felhasználható-e a kutatás eredménye a mindennapjaim során. Előre visz vagy sem. Ha igen kell, ha nem, akkor nincs rá szükségem.
Ami a tudásomat illeti csupán két dologról vagyok meggyőződve: az egyik, hogy minden tudás ott van bennem születésem óta, mint ahogyan mindenki másban is. A másik, hogy bármiféle egyéb úton megszerzett tudás pusztán ideiglenes tudás. Egy ideig használható, aztán túl kell lépni rajta.