Sok rosszat tettem életemben, és minden rosszat a jóság kedvéért tettem meg. Bizony, a jóság börtönbe veti a lelket. Én így látom.
A naptári felnőttkor küszöbén, miután megúsztam a hadbíróságot és három év börtönt, leírhatatlan megkönnyebbüléssel szabadultam rá a zajos életre, és gyakorlatilag hat éven át a Fortuna Disco-ban éltem, fent a Várban. Saját fogalmaim szerint habzsoltam az életet.
Mit jelent ez? Önfeledtséget, ha a választ egy szóban kell megadnom. Visszafogottság nélkül viselkedtem, nem járt az eszem nehézségeken, nem törődtem a világgal, a másnap pedig a science-fiction birodalma volt nekem. Az éjszakai élet, három edzőterem, és néhány szerepjáték-klub rendszeres látogatásának következtében több emberrel ápoltam jó viszonyt, mint amennyit ma arcról ismerek.
Egy véletlen folytán ráéreztem a könnyű pénzkeresésre, és elkezdtem kérdezősködni: ki mit venne, ki mit adna? Azután összehoztam a feleket, némi jutalékért. Közvetítő voltam, aki embereket mutatott be egymásnak, miután mindkét félnél lefixáltam az árat. Egy-egy este játszva megkerestem az akkori idők havi átlagfizetését.
A Terminator 2 magyarországi premierjére a Margit-szigeti kertmoziban került sor. Mire kiértünk a szigetre, már leszállt az éj. Nem túlzok: több száz méteres sor állt a jegypénztárnál. Persze, eszembe sem jutott, hogy beálljak a sor végére, csak odasétáltam a bejárathoz, és vártam, hogy az egyik jegyüzér leszólítson. Gond nélkül kifizettem apám háromhavi fizetésének megfelelő összeget a hat jegyért. Már elhelyezkedtünk a nézőtéren, amikor bedübörögtek a Fortuna Disco nagymenői, DJ Bakai Mátyás és társai, Harley Davidson motorokkal remegtetve a földet.
Néhány évvel később meghasonultam önmagammal. Rádöbbentem, hogy mihaszna, önző, aljas és gonosz vagyok. Attól fogva minden iszonyúan nehéz lett. A pénz és a nők elérhetetlen messzeségbe kerültek. Általában harmincnapi kőkemény robotolással sem tudtam annyi pénzt összehozni, mint azelőtt, egyetlen napon, könnyedén.
Az az élet, amit akkor, tizenvalahány évvel ezelőtt otthagytam, hogy hasznos ember legyek, egész idő alatt hiányzott, és hiányzik mai is. A könnyedsége, az önfeledsége, a görcstelensége. A hangos zene, a tánc, a visszafogottságtól mentes cseverészés.
Gyakran mondogattam, hogy őrült vagyok, elvétve még azzal is kérkedtem, hogy gonosz. Valójában azokban az időkben épp ezt tartottam jónak. Jó ember voltam, mindig, életem minden napján – az épp aktuális eszményképem szerint. Az eszményképeim változásával változtam én is.
Nem láttam még kivételt, sem magamnál, sem másnál. Úgy tűnik, mindannyian jók akarunk lenni, és azok is vagyunk, az aktuális eszményképünknek megfelelően.
A BeerSeeWalk rappeli a „Pénzes” című dalban: Nekem is voltak álmaim / de beleragadtak a porba lábaim / feladtam vágyaim / feladtam terveim / fontosabbak az elveim.
Az egyik híres marketingcápa mondta, évtizedes tapasztalattal a háta mögött: az emberek azért nem lesznek sikeresek, mert „jókislányok”, „jófiúk” akarnak lenni, és nem teszik meg a sikerért, amit meg kellene tenniük.
Kinek ártottam legzajosabb, és legkellemesebb korszakomban? Nem emlékszem rá, hogy lett volna valaki, akit különösebben megbántottam volna. Az emberek, akiket összehoztam egy-egy üzlet kedvéért, mindennel tisztában voltak, tudták, mennyi az ár, tudták, mennyi a jutalékom, és elfogadták. Imádtam azt az életet élni, és csupa felszabadult, mosolygós alak vett körül.
Valahogyan beszivárgott a gondolkodásomba egy másfajta jóságeszmény. Ezért változtam meg. Ezért hagytam el egy életet, amiben sikeres voltam, amiben békében éltem önmagammal, egy olyan életszerűség kedvéért, amiből minden hiányzott, amit szerettem. Elég komolyan kellett hinnem abban az új eszményképben, ha gyakorlatilag önmagammal fizettem érte.
A Sötét Út életigenlést, örömöt, gyönyört, könnyedséget, önfeledséget kínál, a Világosság Útja haldoklást, bánatot, önmegtartóztatást, idegfeszültséget, görcsösséget, erőlködést kínál?
Honnan vannak ezek a gondolatok? Honnan erednek ezek a jóságeszmények, melyek szögre akasztanak bennünket, felfüggesztik az erőnket, a halál felé taszítanak, és az összes valamirevaló játszmán kívül tartanak minket, egy szánalmasan pitiáner ál-életre kárhoztatva?
Honnan ered az a gondolat, hogy a jó ember gyenge, visszahúzódó, szelíd, mások lábtörlője, lemond mindenről az elvei kedvéért, hagyja elrepülni az életet, és semmilyen beleszólása nincs a történelembe?
Ha van véleményetek, fejtsétek ki a kommentekben.
Sziasztok!
” A Sötét Út életigenlést, örömöt, gyönyört, könnyedséget, önfeledséget kínál, ..” Kínál?! Lehet. Viszont Te nagyon jól tudod, Duncan, hogy mindennek van ára. Írtam Neked, hogy mindannyian kockázatot vásárlunk. Kockázatot, amit valamikor hajlandóak vagyunk megfizetni, néha már pedig nem. Az ár már néha nagyon sok a kockázatért: ” Néhány évvel később meghasonultam önmagammal. Rádöbbentem, hogy mihaszna, önző, aljas és gonosz vagyok.” Mi volt ez a kockázat és miért nem akartad már megfizetni az árát, arra a válasz benned megvan. Én csak gyanítom, hogy a kockázata annak az életednek az volt, hogy nem alkottál semmit. Lehet, hogy egy nap rádöbbentél, hogy nem vagy annyira hasznos, amennyire értékeled magad. Mikor egy ár elrugaszkodik az áru értékétől, akkor már nincs messze az az idő, hogy a piac nem hajlandó megfizetni többé.
Hello Alex!
Úgy érzem, félreértetted a cikket. Itt nincs szó jóságról, aljasságról, sötétségről és világosságról. Csak ideológiákról van szó, rögeszmékről, manipulatív eszményekről, félreértésekről.
Egy időben úgy gondolkodtam, hogy szabadságomban áll akárkihez csak úgy odasétálni és beszélni vele, és aki ezen kiborul, annak úgy is mindegy. Később úgy gondoltam, hogy nincs jogom engedély nélkül hozzászólni egy emberhez, mert ezzel megbántom, és az rettenetes bűn. Mindkettő jóságeszmény, a különbség az, hogy az elsőben volt élet, a másodikban nem volt. Amikor a másodikban hittem, szomorúan emlékeztem vissza arra az időre, amikor még az elsőt tartottam irányelvnek, és bántam bűneimet. De milyen bűnöket?
Mindenki jónak tartja magát a saját eszményei szerint, miközben, meglehet, teljesen őrült, aljas és gonosz. Az igazi jóság valami egészen más.
Szia Duncan!
Bevallom, hogy értettem én, csak nem akartam a jóság és gonoszság témájához most hozzászólni, mert erről már volt írásod. Engem inkább az fogott meg, hogy az ember változik bármennyire is vágyik a biztonságra és stabilitásra.
A másik dolog: amit írsz abból is látszik, hogy az ember szempontjából nagyon fontos, hogy egy külső tekintély fogalmazza meg jó és rossz fogalmát, mert ha az emberre hagyod, hogy legyen saját mércéje, akkor az az eset fog előállni, hogy mindenki saját pillanatnyi eszményei szerint fogja definálni a jóságot és abból nagy baj lehet.
Alex,
szerintem ez most is így van. “az ember szempontjából nagyon fontos, hogy egy külső tekintély fogalmazza meg jó és rossz fogalmát, mert ha az emberre hagyod, hogy legyen saját mércéje, akkor az az eset fog előállni, hogy mindenki saját pillanatnyi eszményei szerint fogja definálni a jóságot és abból nagy baj lehet.”
arról nem is beszélve, hogy a külső tekintély nagy valószínűséggel hataloméhes, továbbá pont annyira tévedhet, mint a “kisember”. pl. Hitler. hm? vagy milyen alapon engednéd meg a csökött agyú átlagpolgároknak (szándékos túlzás), hogy maguk válasszanak a tekintélyek között?
ha ez a társadalom nem nő fel a személyes felelősségvállalás szintjére, ha nem alakul ki magsan fejlett belső erkölcse (mely a valódi együttérzést, a jó és rossz fogalmának kiiktatását, továbbá a következmények sorának előre látását igényli), pont az lesz, mint most: választásaink csupán látszatválasztások (politikailag értem most), erkölcsünk csupán csapódás innen oda vagy onnan ide, esetleg megrekedés egy eszményben anélkül, hogy valódi felülbírálás, vagyis az objektív, érzelmektől szabad gondolkodásról való gondolkodás megtörténne.
kell az a saját, belső erkölcs. egyforma nem lesz, előrevivő igen.
Szia Flo!
Az ember nem lehet embernek mércéje azt jelenti, hogy a külső tekintély az nem ember. Mert csak ember lehet hataloméhes, csökött agyú és tévedhet.
A saját belső erkölcs elve szimpatikus nekem, de mivel ez mindenkinél más lehet, megint ott vagyunk, hogy kéne egy etalon, amihez igazodna jó és rossz fogalma.
no de miért?
és akkor ki-mi a külső tekintély? (isten?)
Miért mi?
Külső tekintély: Isten, természet etc..
melyik isten?
Azok az Istenek, akiknek a gyámkodása alatt az emberi civilizációk a különböző földrészeken léteznek.
Van Isten, Alex? Akinek te vagy a szószólója? Azt mondod, megöl, ha nem teszem, amit parancsol(sz)? Ugye érted. Ezzel is lehet manipulálni. Nincs lehetőség a meggyőződésre. Ennél sokkal tisztább viszonypontok kellenek.
“Azt mondod, megöl, ha nem teszem, amit parancsol(sz)?” Mikor mondtam ilyet?
Tudod, mire értem. Olyan könnyű ilyen óriási tekintélyekre hivatkozni, és annyiszor megtették már.
Flo, ezt írod: “mely a valódi együttérzést, a jó és rossz fogalmának kiiktatását, továbbá a következmények sorának előre látását igényli”. Hiába iktatjuk ki a jó és a rossz fogalmát, attól még a jó és a rossz létezni fog. Ez egy hatalmas rendszer, amit át kell látnunk ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó és mi a rossz.
bocs, közbejött egy epeműtét…
Duncan, csinálj valamit az oldaladdal, hogy ne karcsúsodjanak a kommentek.
a kiiktatás szó nem megfelelő. az lett volna pontosabb, hogy a dualitás meghaladása. továbbra is tartom, hogy nincs jó és rossz. olyan van, ami valakinek ártalmas (és ki tudja, másoknak ártalmas-e). igen, ez egy nagyon összetett dolog, ezért kell a bölcsesség. az alap: mindenképpen ártasz. kérdsé, hogy mennyit és hogyan és kiknek. szerintem.
Flo, te élvhajhász! :)
Igyekszem.
Szerintem az alap az, hogy eléred-e a célt, vagy sem. Az, hogy ártasz-e valakinek, vagy sem, sokszor nagyon szubjektív, és van, hogy nem érdemes figyelembe venni. Csak egy példa: kevés ember tudja, hogy valójában mire is lenne szüksége, de mindenféle vágyaik vannak. Egy tetted ezért felháboríthat valakit, miközben ténylegesen a hasznára volt, vagy nem érintette.
Alex, nem is írtam még a jegyűzérekről! :) Ezt a külső tekitély-dolgot hívják rabszolgaságnak.
Rabszolgaságnak?! Gondolod? Andannak nagy tekintélye van nálam. Andan rabszolgatartó lenne?
Mókát félretéve: egy receptkönyv rabszolgát csinál belöled, ha mindig azt követve mindig ugyanúgy csinálod a lángost? Mert az a receptkönyv számodra akkor a tekintély?
Egy útmutató az emberi társadalmak számára rabszolgát csinál az emberekből, csak mert tekintélynek fogadják el? Nem az eredmény a fontos, miszerint ezen elvek alapján működőképes egy társadalom?
Ha magadat követed is akkor is egy tekintélyt követsz, így hát rabszolga vagy. Mindenki rabszolga, tehát ne ennél ragadjunk le, hanem az eredményeknél. Egy működőképes tekintély az nem egy rossz dolog, ha receptkönyvről van szó, ha erkölcsi törvénytárról. Mert a mércéje az, hogy értéket közvetít.
Alex, egy külső tekintély, amit követni kell, ami meghatároz, ami ellen nincs fellebbezés? Nekem ennél sokkal tisztább viszonypont kell.
Mi az érték?
“Alex, egy külső tekintély, amit követni kell, ami meghatároz, ami ellen nincs fellebbezés? ” Egy dolog helyessége szempontjából indiferens, hogy erőszakkal kényszeríti-e rám az igazát. Arról lehet vitázni, hogyha nincs lehetőség fellebbezni az mennyire humánus, de ez a dolog az igazság szempontjából lényegtelen. A gravitációval sem vitázhatsz, hogy miért hat rád, mikor nem akarod. A külső tekintély azért fontos, mert – mint egy világítótorony -biztos tájékozódási pontot nyújt. Mindig tudod, hogyha eltévednél, akkor hova kéne visszatalálni. Külső tekintély nélkül a koordináták veled együtt változnak és mikor rájösz, hogy mégsem ez a jó út, amin jársz, már nem találnád a visszafelévezetőt.
” Mi az érték? ” Érték az, ha bölcsé vállsz.
Alex, mi az, hogy bölcsesség?
A fájdalom tanít? Mennyire kellene megverni téged ahhoz, hogy megtanuld a folyékony ékírást? :)
Duncan!
Most Te mentél le a benzin ára szintre. A bölcsesség alatt azt értem, hogy képes legyél szélesebb kontextusban felfogni a létzedet . Elfogadni az elődöket, magadat és a következő generációt. A felelőséget és talán egy egy nálunk hatalmasabb erő létét.
Hello Alex!
Ha neked ez a bölcsesség, akkor ez megint nem egy objektív elgondolás, hanem egy mód arra, hogy magadat példaként állítsd elénk. Nem lehetne egy sokkal tisztább, hitbéli, vallási felhangoktól mentes definíciót adni, ami nem azt veszi alapul, hogy te milyen vagy? :)
Furcsa, hogy a meghatározásod tele van elfogadással. Számomra a bölcsesség a skála másik végén van.
Ez van, Darth Vadernek mindig könnyebb lenni.
Tom, de azért ugye értetted? :)
a napokban épp egy interjúra bicikliztem. életem első interjúja volt, az én fogalmaim szerint egy vadállattal, így a víz nem csupán mély volt, de még cápa is volt benne. tudtam: olyan megfelelési kényszer kínoz, hogy elég jó legyek ennek a cápának, ami lefagyaszt, úgyhogy azon gondolkodtam, miért akarok én jó lenni. neki jó.
egyrészt tudtam, hogy mivel valójában nem ismerem, igyekezetem kudarcra van ítélve, szóval akár abba is hagyhatnám ezt a hülyeséget, csak ugye ez nem így megy. attól még a tenyerem jeges, a hangom meg remeg. azzal is tisztában voltam, hogy ha az elmúlt évek nem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy a megfelelési mániámat abbahagyjam, akkor valószínűtlen, hogy ez most egy óra alatt sikerülhet, de legalább haladjak benne.
az apámon gondolkodtam. meg a jóságon. hogy igen, mindig jó akarok lenni. ez a zsarnok jóság nem engedi, hogy az legyek, aki vagyok! van, amikor azért, hogy a saját határaimat megvédjem, ártanom kell. bizonyos mértékig megy is. de egy ponton túl, azon a ponton túl, amikor, tudom, ha élne az apám, csóválná a fejét, még sokszor megtorpanok.
mert félek. félek a belső ítélettől. akkor is, ha objektíven és megdönthetetlenül tudom magam és bárki más számára bizonyítanom a tettem jogosságát. piszok rosszul érzem magam, ha a mindenkori értékrendem ellenére cselekszem!
volt már pár értékrend-változás életemben. mindegyiket megszenvedtem. mindegyikből nagyobb szabadságfokkal jöttem ki, bátrabban, önbizalommal teltebben, örömtelibben. amihez most értem, hasonlít ezekhez valamelyest, de átfogóbb, abszolutabb: szeretném beölelni a “rosszaságot” is. tudván tudni, hogy önnön (a fenét önnön: belém égett apám) ítéletemtől fogok szenvedni egy darabig. most arra készülök, hogy olyan embereknek mondjak nemet, olyan emberekkel menjek szembe, akikben apám szigorát látom, akiktől félek, nagyon, ám akik értékrendje felháborít, akik hazugságaikban magukat valami különlegesen nagynak látják, s e magasságból ott aláznak és manipulálnak, ahol tudnak. sokáig ezt meglátni sem voltam képes. már látom egy ideje, de lassan eljön az idő, amikor bátran és határozottan kell véleményt formálnom.
ez igen félelmetes.
az ő szemükben rossz leszek. lesújtó pillantásaiktól azt fogom érezni, az apám csalódott bennem, és nekem nincs helyem a földön. de tudni fogom, hogy ez tévedés, és idővel érezni is.
aztán továbbra is igyekszem majd megfelelni saját értékrendemnek, mert szeretem a béke érzését, élvezem, hogy hasznosnak tartom magam, de mindvégig azon igyekezem, hogy tudjam: nincs olyan, hogy jóság. szükségesség van, ártás van, emelés van, mérlegelés van, és remek, ha bölcsessség is akad.
és tudod, mit? apám jóságideáljával az éhenhalás küszöbére kerültem. mostanra igen messze vagyok attól, és úgy vélem, sokkal többet használok, mint ártok. azt hiszem, apám komoly tévedések közt élt.
flo
Hello Flo!
Hogy micsoda? Bicajjal interjúra? Ma már a sztárság se a régi… :)
Köszönöm, hogy ennyire értetted, amit írtam.
kedves Duncan,
vittem cserepólót, és lassan mentem, még a sminkemen sem esett csorba. :-)
és hát örülök, hogy jól es, hogy értem. :-)
flo
Sötétséges Hatalmasságos NagyÚr!
Köszönöm, hogy pondró lelkem fertőjét, fekete fényed hidegével tisztítod!
Császár vagy Te most is, csupán álcád az, ami homályos elmémet csúcsul megtévesztőn, mondhatni sirály firkássággal és fondorlatosan, jóságod illúziójával kecsegteti.
Mer’ hogy én halandó lélek, mit mondhatnék a Sötétséges NagyÚrról, aki földi létének kezdetén immár haldoklott, de boldogságot színlelt, megtévesztésül az elvetemültségtől bűzlő, fertelmes bűnösöknek.
Mondod, hogy jó volt velük?
Persze, mer’ bábként rángattad testüket. Gondolataikba a nyerészkedés általi boldogulás káprázatát plántáltad, és ezzel életük alkonyának első málladozó lépcsőfokára csaltad mindüket.
Bár én is hozzád fogható gonoszságokkal dicskedhetnék! Ó Hatalmasság, avass be fortélyos álnok világodba!
Értem én. A jóság annyira zsír dolog, hogy tönkretevéssel és meghalással jutalmaz és eljuthatok vele mélységes világodba…
Ez az üzenet, ugye? Ránts magaddal a sötétbe Uram!
Előre is köszi!
VP, már megint mi történt? Egy pillanatra nem figyelek, és amikor visszanézek, azt látom, hogy sokkos állapotban vagy. :)
Nem ez az üzenet. Olvasd el a kommenteket. Flo értette. Kérdezz tőle bátran.
Ó Hatalmas Sötétségű Uram!
Köszönöm, hogy gonosz visszapillantásod mégis kitüntet kegyetlenséges figyelmeddel!
Vércseppekkel, keserű sóval kevert hálakönnyek gyűltek csipás szemeimbe, mer’hogy Óriásságod szavai igencsak megérintették sivársággal teli szívem halódó lüktetését.
És erre még, hogy micsoda próbának veted alá rongy alattvalód kitartását és hűségét!
Megtiszteltetés, bár kínokkal terhes próbatétel. De értelek én!
Egy kisebb nagyságú alattvalódat (kinek démonlényeiddel elraboltattad shift billentyűjét) használod csaliként, hogy leteszteld hűségem.
Bizony mondom, elolvastam az összes csodálatos bejegyzést és kommentelést, és imádatom még jobban felfokozásos állapotba suhant, hiszenhát NAGYURAM parancsára cselekedtem. És Kegyetlen Császárom, olvastam; hogy őt „megfelelési kényszer kínozza”, de nem neked akart megfelelni. Minő könnyelműség!
Pedig írta még, hogy
„az ember szempontjából nagyon fontos, hogy egy külső tekintély fogalmazza meg jó és rossz fogalmát”
Később meg, így – saját magát akarja követni.
Hát, hogyan tudhatnánk magunkat követni, mikor itt vagy nekünk Te?
Te vagy Uram a kezdete mindennek, és sötét hátteret adsz halványan pislákoló betűinknek. Hol lennénk nélküled, Feketén világító Urunk…
Értem már!
Nincsen ember fia-e föld kerekén és a mélyebb, gonoszabb, forróságos poklok mélyén se, aki megfelelhetne bárki emberfiának is. És még Hatalmasságodnak se felelhet meg senki, mert ha mégis, nyomban magaddal ragadnád. Tudom én.
De mi itt tipródunk és vágyjuk figyelmed jeges cseppjeit, melyek szívünkbe hasítva alagutat vájnak az értetlenség sötétjében poshadó, szánalmas tudatunkba, hogy átlényegülhessünk az igazi mélyfekete valóságba.
Vagyishogy nem gonosznak kell lenni, és nem jónak, hanem azt csinálni amit akarunk, mert Te azt mondod, hogy úgyse lehetünk jók neked, ezzel rosszá válva mégis magaddal ragadsz.
Köszönöm, köszönöm. Köszönöm!!!
VP, már megint… Biztos, hogy jó helyen jársz? :) A fordítóprogramom se tudott megbírkózni a szöveggel, nem lehetne egyszerűsített verziót kérni?
Hello Duncan!
flo írta:
“..igyekszem majd megfelelni saját értékrendemnek..”
Azt hiszem ez a lényeg. Mindenkinek megvan a saját értékrendje. A probléma az, hogy sokan ezt rá akarják kényszeríteni másokra, mert meg vannak győződve arról, hogy tévedhetetlenek és ha valaki másképpen cselekszik, mint Ők akkor arra ferde szemmel néznek, nem tudják elviselni.
Ha képesek lennénk elfogadni azt, hogy Mi Mi vagyunk, Lajos bácsi az Lajos bácsi, Elvis pedig egy marslakó és nem akarnánk kényszeredetten utánozni, vagy megváltoztatni másokat akkor sokkal előrébb tartana az emberiség.
Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki “ott rohadjon meg ahol van”, mert igenis tanítani kell az embereket. És azt sem jelenti, hogyha valaki kisbabákat akar karóba húzni akkor adjunk neki szabad utat.
De ha az együttélés szabályait képes valaki betartani és nem árt másoknak akkor talán fel kellene hagynunk ezzel a jó vs. rossz dogmatizálással és hagyni, hogy mindenki felfedezze önmagát. Pár száz éve az egyház remekül kitalált és ránkkényszerített egy értékrendet, hogy irányítsa az embereket:
“Nem számít ha leköpnek, porba taposnak, megerőszakolnak. Te csak tűrd, mert ez Isten próbatétele.”
Úgy gondolom, hogy ez a fő forrása a jósághoz való kényszeredett ragaszkodáshoz.
Míly véletlen, hogy ezt az időszakot úgy nevezzük: sötét középkor.
Azonban a való életben nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Aranyos az őzike, kecsesen kortyolgat a patakparton, de ha egy éhes mackó arra jár, nem fog csak azért kihagyni egy napot, mert ma megelégszik egy fél csupor mézzel, esetleg egy könnyed halvacsorával. Egyébként is lebrummogták múltkor a nagy ülepe miatt.
Nincs jó vagy rossz. Élet van.
like. :-)
Szia belsőember!
” …nem árt másoknak ” Az egyház társadalomra rákényszerített kényszerített szabályaira hivatkozol? Mert ugye azt nem kell magyarázni, hogy a fenti megfogalmazás a ” SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT TEMAGADAT ” -ból van levonatkoztatva.
Szerintem sok jó dolog van mindabban amit például a Biblia próbál meg tanítani nekünk. Nekem azzal van problémám ahogyan magyarázzák ezt, mindig úgy forgatva a szavakat, hogy egyszer így lehet érteni, egyszer pedig úgy.
Próbáltam megfogalmazni, hogy nem káoszt szeretnék. Te hogy mondtad volna? :)
De miért kell Neked az, hogy valaki megmagyarázza? Csak azokat lehet félrevezetni aki elvárja, hogy helyette magyarázzák meg a szavak értelmét.
Felnőtt ember vagy, tudsz felelőséget vállalni. Gondolom magad is el tudod dönteni valamiről, hogy hogy kell azt érteni. Ha azt gondolod, hogy vannak jó dolgok a Bibliában, akkor vedd elő és olvass bele. Amit én mondhatok az az, hogy ne másra számíts ebben, hanem magadra. Nem lesz több káosz.
Alex, hát mondom, hogy naiv vagy. :) Attól még nem simulnak ki a dolgok, és attól még nem lesz minden rendben, ha nem hallgatunk másokra. Már hallgattunk, mások ott élnek bennünk, a gondolataik, elképzeléseik ott rejlenek elménk legmélyén, összefonódva a saját tévedéseinkkel és egyebekkel. Már rég túl vagyunk azon, hogy ki tudjuk válogatni a “mások gondolatait”. És ha kiválogatnánk is, még mindig ott maradnának a “mi gondolataink”, amik legalább olyan tévesek lehetnek.
Duncan!
Amit írsz az igaz a maga módján! De !!!! Annak ellenére is, amit írsz, nem szabad feladni és keresni kell az igazságot. Erre gondolok, mikor azt mondtam, hogy mindenkinek saját magának is igyekezni kell megfejteni az élet nagy kérdéseit, nem szabad hagyni, hogy mindent megmagyarázzanak.
Alex, az élet nagy kérdései sokkal súlyosabb dolgok, mint mondjuk a benzin ára. Az mindegy, elég, ha olvasom, hallom. Az élet nagy kérdéseinél viszont a személyes tapasztalat elengedhetetlen. E nélkül nekem nem igazak.
Alex, szerintem pár ezer évvel Jézus előtt már megvolt ez az elgondolás.
Jogos!
Jézus is csak hivatkozott azokra a törvényekre mik azóta vannak érvényben, mióta ember az ember.
Hello Belsoember!
Mindig úgymond a saját értékrendünknek felelünk meg. Ha apám értékrendjének felelek meg, akkor is a magamét követem, mert számomra van valami látszatértelme és látszatfontossága annak, hogy megfeleljek neki.
A saját értékrend nem garancia arra, hogy az az értékrend helyes is. Nem ismerjük az elme mechanizmusait és a lélek természetét, vagy, ha mégis, azok attól még léteznek, és így manipulálhatóak vagyunk.
Van jó és rossz, a cél viszonylatában.
Hello Duncan!
Azt hiszem, értem én is mire gondolsz. 35 éves koromig volt részem az “akkori” önfeledtségben. Jó volt “úgy” élni az életet. Gyakorlatilag egyedül, függetlenül, mégis tele élménnyel, barátokkal, újabbnál újabb városokkal, és ami ezzel jár. Boldog voltam akkor. Az életem szinte kizárólag csak rólam szólt. Ez tetszett benne. Azt csináltam, amit akarok, akkor, amikor akartam. Közben pedig a szerelmemnek éltem, ami a vendéglátás volt. (Sok pénzt is kerestem.)
Aztán jött a NAGY Ö. Vele együtt pedig a változás – válóperben volt, két kiskorú gyermek, pénztelenség (szinte mindenét elvitte a válás – igazából mindenét, – harc a két gyermekért – minek a vége az lett, hogy négy év után az egyiket, majd további három év után a másikat is az apánál helyezték el – nem volt könnyü ). Viszont mindezek mellett a szerelemünk napról-napra nött. Minden szempontból megváltozott az életem, de úgy gondolom, nem lett rosszabb. Persze, idönként megállok, és visszanézek arra a lányra, aki voltam, keresem, vágyom rá. Aztán megnézem, hogy hol vagyok most. Imádok itt lenni. A világ egyik legboldogabb asszonya vagyok. Olyan házasságban élek, több, mint
10 éve, amilyet mindenki magának kíván. Olyan “gyermekem” van ( ma már csak a férjem fia él velünk), akire minden szülö vágyik. Olyan anyagi helyzetben élünk, hogy nem panaszkodhatunk.
Boldogok vagyunk.
Azt hiszem, a legfontosabb, hogy találjuk meg önmagunkat minden helyzetben. Találjuk meg a boldogságot. Tudjunk örülni, annak, ami van.
Nem tetszik, hogy ma az az általánosan elfogadott, hogy nincs jó házasság. Igen is van. Mindennek az alapja, véleményem szerint. A legkisebb közösség, ami az egész világunkat megváltoztathatja.
Ezért nem éthetek egyet azzal, hogy:
“A Sötét Út életigenlést, örömöt, gyönyört, könnyedséget, önfeledséget kínál, a Világosság Útja haldoklást, bánatot, önmegtartóztatást, idegfeszültséget, görcsösséget, erőlködést kínál?”
Szerintem ( is) csak út van. Hogy azt hogyan éljük meg érzelmileg, csak rajtunk áll.
Hogy is mondta Gorkie? : “Nem a város csendes kicsi Zoe…”
Az életigenlés, öröm, gyönyör, könnyedség, önfeledtség ma is része a mindennapjaimnak. Másképpen, és másmódon, de jelen van. Csak ez számít.
Hello Rosolina!
Én csak 24 éves koromig önfeledkettem. De lassan visszatérek. A cikk keretén belül volt jelentősége annak, amit a Sötét Útról mondtam. Nézőpont kérdése. Van olyan nézőpont, amely szerint ahogyan most élsz, az bűn. Ettől még nem kell, hogy igaz legyen, vagy hogy akárcsak értelme legyen.
“Nem a város nyugodt, hanem te vagy az”…
Őszintén szólva irigyellek Duncan, hogy megtapasztaltad a szabad, visszafogottság nélküli életet, mert bizony a jóság börtönbe taszít, ahol a megfelelésikényszer a legnagyobb börtönőr. Ez lehet – jó esetben – a saját eszméd, rosszabb esetben pedig valaki másé.
A mai napig csodálom azokat, akik lelkiismeretfurdalás nélkül el tudnak merülni az önfeledtség tengerében fittyet hányva minden szabálynak, korlátnak és elvárásnak. És miért? Mert a lelkem mélyen tudom, hogy én nem vagyok erre képes. Az a pár perc, esetleg néhány óra csak a láthatatlan kerítésig visz el, melynek az a következménye, hogy a kételyek felhőkké tömörülnek, visszacammogok a kis cellámba és megnyugtatom a lelkiismeretemet, hogy többet ilyet nem teszek.
Melyik a jobb út? Szerintem az, amelyiknek végén megtalálod önmagad, amikor nem alkuszol meg egy “Beérem ezzel” érzéssel, hanem megtalálod az “Igen, EZ AZ, elértem azt, amit akartam. Rátalaltám az otthonomra.” bármi is legyen az ára.
Brokev7, épp most jársz a ZAÚ-n (Zabolázhatatlan Amazonok Útja), úgyhogy lesznek itt még dolgok…
A saját eszmém ugyanolyan értelmetlen lehet, mint másé. “Minden gondolatunk mások véleménye szabadon idézve”. Ki is mondta? :)
A dzsungelben sem vagy felszabadult? Amikor megtalálod a kincset, akkor sem?
Kedves Duncan!
Én most megpróbálok legjobb tudomásom szerint válaszolni a kérdéseidre (ha költőinek szántad, akkor szívás):
“A Sötét Út életigenlést, örömöt, gyönyört, könnyedséget, önfeledséget kínál, a Világosság Útja haldoklást, bánatot, önmegtartóztatást, idegfeszültséget, görcsösséget, erőlködést kínál?”
Szerintem nincs Sötét út és nincs Világosság útja, legalábbis Budapesten (bár az összes utat én sem ismerhetem, hiába vagyok ingatlanos). De komolyan, most te azt nevezed jónak, ami a konzervatív társadalmi normák és a bigott elvárások szerint nem kifogásolható? Mondjuk a keresztény értékrend szerint? Vagy nemcsak a keresztény, minden vallási megítélés számít? Akkor tulajdonképpen nem ehetnénk semmit és soha nem dolgozhatnánk. Mindenkinek nem tudsz megfelelni, de meg lehet próbálni és bele lehet őrülni. Engem már régen nem érdekel, hogy a többség mit tart jónak, inkább az, mi a jó a többségnek. Amivel nem ártok senkinek, de valakinek (akárcsak nekem) jó, az jó. Ilyen egyszerű. A közvetítés például nem bűncselekmény, hanem szakma (feltéve, hogy az árú nem káros) és pont az a cél, hogy minden fél jól járjon az üzlettel. Szerintem ez jó. Úgy látom, mindig is jó ember voltál, szóval nem kell ostorozni magad.
“Honnan vannak ezek a gondolatok? Honnan erednek ezek a jóságeszmények, melyek szögre akasztanak bennünket, felfüggesztik az erőnket, a halál felé taszítanak, és az összes valamirevaló játszmán kívül tartanak minket, egy szánalmasan pitiáner ál-életre kárhoztatva? Honnan ered az a gondolat, hogy a jó ember gyenge, visszahúzódó, szelíd, mások lábtörlője, lemond mindenről az elvei kedvéért, hagyja elrepülni az életet, és semmilyen beleszólása nincs a történelembe?”
Nem tudom nálad honnan ered, neked ki mondta, de érdemes lenne felidézned. Én 7 évesen hallottam először olyan emberről, aki élete minden percében példamutató és erkölcsös életet élt, kizárólag mások javát nézte és az élete árán is meg akart felelni az elvárásoknak. A pasas már kétezer éve halott, de a történetét lejegyezték és azóta is a legnagyobb példányszámban eladott könyv. Mindenféle elméletek és következtetések születtek ennek nyomán, de szerintem az egyik nagy tanulsága, hogy nem lehetsz elég jó ahhoz, hogy mindenkinek megfelelj. Az ipse kiskoráról nem sokat tudunk, de valószínűleg szerény körülmények között nőtt fel, nem voltak szenvedélyei, még csak “bűnös gondolati sem”, nem volt felesége, gyereke, és még az életét is feláldozta, hogy másokat tanítson (nem csak képletesen). Nem tudjuk, hogy boldog volt-e, dühös, vagy csalódott, erről nem ír a könyv, de bevonult a történelembe azzal, hogy bebizonyította, mind bűnösök vagyunk valamely nézőpontból.
Ugye, szívás?
Kedves Petra!
Arról írtam, hogy egy új jóságeszmény miatt elhagytam egy életet, amit szerettem, és ami sokkal inkább volt élet, mint ami utána következett. Ma is, millió dolgot nem teszek meg azért, hogy elérjem a céljaimat, pedig tudom, hogy meg kellene tennem őket, de féken tart egy jóságeszmény. Egy JÓSÁG-eszmény, melyet egykor bizonyára azzal a céllal alkottak meg, hogy fékként funkcionáljon emberek elméjében.
A tanmese, amit említesz, vajon magától vonult be a történelembe, vagy “bevonultatták” gondos marketingmunkával, bizonyos cél érdekében?
Kedves Duncan!
Nem azt nem értettem, mit írtál, hanem azt, hogy miért.
Ha olyan történeteket vártál, amikor az elveink miatt nem tettünk meg valamit, amivel jól jártunk volna, akkor egy tucatnyit tudok mondani. Számos alkalmam lett volna átverni az ügyfeleimet és ebből hasznot húzni, de soha nem tettem és ezt nem bánom. Rájöttem, hogy becsületesnek lenni nem morális kérdés, hanem az egyetlen járható út és a legjobb üzlet. (Ha csalsz, futótűzként terjed a híre és a kutya nem áll többet szóba veled, ha tisztességesen játszol, azt is megtudják, és csak veled akarnak dolgozni. Persze ez nem azt jelenti, hogy baleknak kell lenni, egyáltalán nem.)
Olyan sztorim viszont nincs, hogy nem azt tettem, amit kellett volna, mert nem tartottam helyesnek. Ha dilemmázom, általában azt választom, ami logikus, amivel a legtöbben jól járnak, vagy a legkevesebb a kár. Nem ölök embert, azonban ha egy repülőgépen utaznék, ahol egy öngyilkos merénylő fegyverrel arra kényszerítené a pilótát, hogy repüljön egyenesen neki valami épületnek és történetesen a kezembe kerülne egy pisztoly (megtöltve, kibiztosítva, meg minden), és a homlokához tudnám szorítani, meghúznám a ravaszt. (Szerencsére erre kevés esély van, mert viszonylag ritkán járok repülővel.)
Ezen kívül még van egy csomó elvem: Nem teszek kárt senkiben és senkinek a tulajdonában. Nem tulajdonítok el semmit, ami a másé. Óvom a természet, az állatokat, a növényeket. Nem pazarolok. Nem alázok, sértek meg senkit méltóságában. Nem vádaskodok alaptalanul. Nem adok a sztereotípiákra, előítéletekre. Nem dohányzom. Nem drogozok. Nem iszom sokat. Nem fogadok pénzben (lottót sem veszek). Nem csókolózom csúnya fiúval. Nem veszek fel fehér ing alá fekete melltartót és körömcipőhöz zoknit. Nem iszok mosatlan gyümölcslevet. (Az utolsót viccnek szántam, hi-hi-hi.) Az utolsó kivételével mindre van logikus magyarázatom és bármelyiket hajlandó vagyok felülbírálni és megszegni, ha a szükség úgy hozza. (Képzeld, mi lett volna, ha ragaszkodom mindhez az érettségim napján is, mikor minden fehér melltartóm mosásban volt és kötelező volt a matrózblúz, ami esetemben totál átlátszott… Persze, hogy aznap ittam is, sokat. )
Amíg nem tudom pontosan, hogy néz ki a te jóság-eszményed és miktől tart vissza, addig nem tudom megítélni mennyire káros. Nem ismerem a céljaidat, de ha tömegmészárlással tudnád elérni, akkor talán nem olyan nagy baj, hogy valami (akár egy bosszantó kis jószág-eszmény) megakadályoz benne. Azért vagyok ilyen cinikus, mert eddig csak homályos utalásokat találtam arra, hogy milyen eszmékről, vagy rögeszmékről van szó, így csak találgatni tudok, azt meg nem szeretnék.
Egy kapaszkodót azért adtál, hogy jobban megérthessem a probléma súlyát. Az egyik kommentben írtad, hogy „úgy gondoltam, hogy nincs jogom engedély nélkül hozzászólni egy emberhez, mert ezzel megbántom”. Ez komoly. Gondolom korábban, mikor a másik végletet képviselted, sok megjegyzést kaptál, hogy bunkó vagy és egyszer csak elhitted. Elhatároztad, hogy mostantól tapintatos leszel. Így lett egy kedves fickóból egy kedves, gátlásos fickó. Nos, ez elég kellemetlen helyzeteket okozhatott. Remélem, azóta már megváltozott. Mindenesetre hozzám bármikor szólhatsz, nem kell kérned és egész biztosan örülni fogok neki!)
Kedves Petra!
Azért írtam, mert ilyen hangulatom volt. :D
Nem, nem, nem, nem erre gondoltam. Az, hogy az elveid miatt nem vágtad át az ügyfeledet, egy példa arra, amikor az elveid helyesek voltak. Ettől még más elveid lehetnek hibásak, értelmetlenek, és ezek az elvek, amiket ugyanolyan jónak tartasz, mint azokat, amik miatt nem vágod át az ügyfeledet, egy kisebb életbe kényszerítenek, mint amilyet ezek hiányában élhetnél.
Ha én mindig tudnám, hogy mi a helyes, a világ tetején lennék. De nem tudom. Van, hogy nem megfelelően viselkedem, vagy, hogy rosszul ítélek meg egy helyzetet.
Lehetséges, hogy egy másfajta viselkedéssel, másfajta életfilozófiával sokkal sikeresebb lennél a szakmádban, mint amilyen vagy, és mindezt úgy, hogy nem ártanál egyik ügyfelednek sem, és egyik épkézláb kollégádnak sem.
írói pályám első évében sorra mondtam vissza a tévéinterjúkat, mondván, hogy én nem akarom rákényszeríteni magamat senkire. Ha elvállalom őket, és profin kihasználom ezeket a lehetőségeket, akkor bizonyára már messze járnék, és annak örülnék.
Köszönöm, akkor valamelyik nap, hajnali fél négykor hívlak… :D
Szia Duncan!
” Ha neked ez a bölcsesség, akkor ez megint nem egy objektív elgondolás, hanem egy mód arra, hogy magadat példaként állítsd elénk. Nem lehetne egy sokkal tisztább, hitbéli, vallási felhangoktól mentes definíciót adni, ami nem azt veszi alapul, hogy te milyen vagy? ” Gondolod, hogy ráerőszakolom magamat másokra? Igazad van, lehet, hogy ezt teszem. Ez így durva, hogy leírod, mert nem gondoltam rá, de ha objektív akarok lenni, akkor bizony figyelnem kell rá, mit mondanak mások, főleg olyanok, akiknél feltételezem, hogy már meg merik mondani. Nálad feltételezem. :-)
” Furcsa, hogy a meghatározásod tele van elfogadással. Számomra a bölcsesség a skála másik végén van.” Az elfogadás miért ne lehetne a bölcsességgel velejáró dolog? Ha nem fogadod el magadat, akkor az a bölcsesség? Ha nem fogadom el minden állításodat, az nálam a bölcsesség jele lenne?
Hello Alex!
Nem azt mondom, hogy ráerőszakolod magad másra, hanem hogy ravasz módon ugyan, de magadat mutatod példaképként.
Ez olyan, mint amikor sok évtizeddel ezelőtt azon gondolkodtak Magyarországon, hogy mit kellene átlagműveltségnek tekinteni. Szerinted annak a bizottságnak a tagjai, akik ezen vitáztak, nem magukból indultak ki? Szeritned, aki utálja Tolsztojt, mondaná azt, hogy az átlagműveltséghez hozzátartozik Tolsztoj összes művének elolvasása? Aligha. Ez olyan, mint az IQ-teszt: aki kidolgozza, nyilván nem olyan tesztet fog összehozni, ami őt magát gyogyósnak tűntetné fel.
Miért kellene elfogadni? Ebben nekem benne van az is, hogy “nem tudom megváltoztatni”.
Szia Duncan!
Ok. Legyen.
Azért én sokkal elfogadóbb vagyok, mint a fenti példa. Az, hogy a saját tapasztalatomat is bemutatom az nem jelenti azt, hogy nem mérlegelném a másik érveit. Mint mondtam, én sokszor valószínűségekben gondolkom. Ritkán írok olyat, hogy 100%. Márpedig, ha azt mondom, hogy 99%-ra biztos vagyok valami igaz voltában még akkor is hagyok 1%-ot arra, hogy nincs igazam.
” Miért kellene elfogadni? Ebben nekem benne van az is, hogy “nem tudom megváltoztatni”.” Látod, ez meg te rád jellemző. Annyira tartasz tőle, hogy korlátoznak, hogy sokszor ez merevít le. Az elfogadás is ugyanannyira egy lehetőség, mint a nem elfogadás. A kérdés nem is ez, hanem, hogy mi az amit elfogadsz illetve nem fogadsz el. Igaz, hogy az elfogadás általában megszünteti a változtatás kényszerét, de miért gondolod azt, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy minden elfogadás korlátoz, vagy visszatart? Az nem törvény, hogy ami változatlan az kevésbé értékes, mint ami állandóan változik. Sokszor a fejlődés látszata is egy délibáb.
Hello Alex!
Tudom, hogy valamiért muszáj benne lenned ebben az álláspontban, hogy a dolgok úgy megtörténnek, kisember vagy, a történelem szele elsűvít meg ilyenek. A többség ilyen. Ez fontos. Az Urak így tisztították le a játszóteret maguknak. Van egy nagy játszma, ami tényleg fontos, mert globális, és alakítja a történelmet. Azok, akik benne vannak, azt híresztelik széltében-hosszában, hogy aki bölcs, az nem vesz részt a játszmában, mert nincs is játszma. Persze, van, de ki ne akarná magát bölcsnek érezni, ha már a bölcsességet nem érezheti? :D
Hű, nagyon jókor olvastam ezt az írást, mert ez annyira aktuális most az életemben. Nem tudom, hogy miért lehet ez. Talán a nevelés hatása vagy a környezeté? Vagy valami egészen más “beállítottságé”, amelyet nem ismerünk. Esetleg ez egyfajta hülye vallásosság.
Jut eszembe! Pont tegnap beszélgettem egy ismerősömmel. Bérel egy lakást, ami viszonylag sokba kerül. Két szobás, de nem régen elköltözött onnan a fia, aki a másik szobában lakott. Tehát most egyedül van. Egy jó barátja külföldre költözött, és felmerült, hogy lakhatna az ő saját lakásában, és még csak bérleti díjat sem kér érte, csak hogy fizesse a számlákat. Ráadásul ez a lakás egy köpésre van a munkahelyétől és tök jó környék…
Szóval, minden remek lenne, de mégsem költözik, mert az egy önkormányzati lakás, amelyet az illető még csak félig vásárolt meg, és hivatalosan nem költöztethet oda senkit, csak a családját. És most úgy döntöttek, hogy az etikusság jegyében nem költözik oda. Pedig mindenkinek az lenne a jó. Mindketten pénzt nyernének, ráadásul én külön örülnék, hogy vigyáznak a lakásomra, mikor nem vagyok Magyarországon.
Szóval nem értem.
Jaklin, nehéz elképzelnem, hogy lenne olyan törvény, ami megszabja, hogy kinek engedhetem meg, hogy lakjon a lakásomban. Biztos, hogy ezt egy ügyvéd mondta, és nem a közértes?
Na látod, ez jó kérdés. :-D Meg aztán végülis az illető folyamatosan fizeti a bérleti díjat (pontosabban törleszti a vásárlás részleteit), magyarul havonta fizet érte és félig már az övé.
Nem hinném, hogy az önkormányzattól időnként kijárnak leellenőrizni, hogy ki lakik ott és papírt kérnek róla, hogy az ott lakó az élettárs-e.
De ez tipikusan a “Jóság börtönében” helyzet.
Jaklin, ez bevett szokás, hogy a bérlő fizeti a tulajdonos hitelének részleteit, és van erre jogi szerződésük. Valaki megint szakértő volt…
Üdv mindenkinek.
Már régóta olvasgatom elszórtan ezt a blogot, most éreztem úgy, hogy hozzá kell szólnom a dolgokhoz.
A gondolataim jó öreg szokás szerint hajlamosak ide-oda csapongani, mert elsősorban a “big picture”-t – “nagy összefüggések”- próbálom összerakni, ide-oda cikázva. Tulajdonságom még, hogy csak arról tudok írni, ami éppen érdekel. Minden olvasó megértését kérem tehát.:)
Logikai háttérelemzés
1) a cikk arról szól, hogy az író önmagában kifejlődni lát egy új jóságeszményt, viszont azt tapasztalja, hogy képtelen megmondani, hogy ezek az eszmények honnan jönnek, mi áll a hátterükben. Viszont szeretné megtudni. miért szeretné megtudni? Elég nehéz az ilyesmi, hosszú introspekciót – magunkba nézést – követel. Viszont egy kulcstényezőt máris megtudtunk: az író a tökéletességre törekszik.
2) Olvastam az elme gyilkosait, mind 3 részt, tetszett, és ez alapján képet kaptam Duncan barátunk stílusáról, és mivel minden író magát írja bele a könyvébe, ezért a személyiségéről is.
Személyiségelemzés, Duncan Shelley művei és hozzászólásai alapján.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy tegeződjünk, Duncan. Naszóval.
Az a szokásod, hogy gyakorlatilag MINDENT megkérdőjelezel(amiről azt föltételezed, hogy át akar verni, használni akar= szeretnél “erős” lenni, a gyenge embereket szokták ugyanis átverni, megvezetni, igaz?), és az a bizalmatlanságod arra utal, hogy te egy szkeptikus, pontosabban: brilliáns-szkeptikus ember vagy.
Ha rossz hangulatban vagy, akkor rád tör az üldözési mánia: mindenki rólad beszél, és/vagy mindenki pikkel rád, lehet hogy azt érzed, valakik figyelnek, követnek, stb. Paranoia.
Igazam van?
Ezek alapján, két fő irányelv szerint szervezed az életed: “légy erős!”, és “légy tökéletes!”.
Logikailag legalábbis ezt sikerült leszűrnöm a hozzászólásaid/stílusod alapján.
Az a tulajdonságod, hogy _szinte_ mindent megkérdőjelezel, tulajdonképpen elvileg kizárja, hogy bármiféle elméletről, elvről beszéljünk, hiszen bármiféle elvvel kapcsolatban föl lehet vetni, hogy “ki/föl akarja használni/meg akarja vezetni az illetőt. Igaz? Igen. Bár ez csak akkor lesz nyilvánvaló bárki számára, ha már többszáz gondolatot, elvet, vallásos nézetet megvizsgált és részeire cincált, hogy tulajdonképp bármivel meg lehet ezt csinálni. Legalábbis én a magam példáján ezt tapasztaltam, el tudom képzelni, hogy valaki rögtön elsőre átlátja, van aki meg még nem jött rá/sosem fog rájönni megannyi gondolkozás után sem.
Hozzátehetjük, hogy az igazán következetes szkeptikus abban is kételkedik, hogy vajon mindig megéri-e szkeptikusnak lenni, illetve hogy ő valóban szkeptikus-e, tehát a kételkedésben is kételkedik.
Szerintem ez egy önmagába záródó hurok, ami nem visz minket sehova.
Kérdésem: hiszel-e egyáltalán bármiben, és ha igen, miben?
Egyébként a problémád megoldása nem az elvek vagy akár a gondolatok terén van, de ezt majd később.
Hello Kagami!
1. A cikk írról szól, hogy a jóságeszményeknek nincs közük a jósághoz. Az tény, hogy a tökéletesség tetszik, bár nem tudom elképzelni.
2. Tegeződés rendben. Nem vagyok még annyira öreg, hogy bárki is lemagázzon.
Ajánlom figyelmedbe ezt a cikket ezen az oldalon: http://duncanshelley.com/ahogy_jon/a-felelem-mint-statuszszimbolum/ Nem igen szoktam paranoiázni.
A tiszta megfigyelés komoly dolog. Nem képes rá mindenki. Ha képesek lennénk erre, sikert sikerre halmoznánk az élet minden területén, könnyedén, csípőből, mert átlátnánk az összefüggéseket és a jelentőségeket. De ez sajnos csak a legritkább esetben van így. Leginkább soha. A kételyek felhozása innen ered. Provokátor is vagyok, ezt se hagyd ki.
Mit értesz erő alatt? És mit értesz tökéletes alatt?
Rengeteg elmélet van. Az elmélet és a tény két különböző dolog, az elmélet egy feltevés, ami vagy helyes, vagy nem, és ha helyes is, lehet, hogy nem minden részletében az. Ha nem ebből indulunk ki egy elmélet tárgyalásakor, akkor nincs értelme felhozni.
Nem vagyok szkeptikus. Próbálom a gondolatokat és a megfigyeléseket nem egyenrangú adatokként kezelni.
Persze, sok mindenben hiszek. Ha nem így lenne, én lennék Gorkie, Andan vagy Darla. Vagy Amer.
légy erős =
-Ne hagyd hogy átverjenek (akit átvernek, az gyenge)
– ne bízz meg senkiben (aki megbízik, azt átverhetik)
– ne érezz félelmet/ijedtséget (ezek a gyengeség jelei)
légy tökéletes=
-figyelj oda minden részletre (maximalizmus/perfekcionizmus)
-légy mindig pontos, megbízható, felelősségteljes
ó igen, a provokátorság… ezt kihagytam. volt bennem egy ilyen megérzés. Hisz most is, finoman kitértél a kérdésem elől: “miben hiszel?” “sokmindenben” – jellegzetes.
antiszociális vonulat. outsider. lázadó, forradalmár. ezek keveréke.
Hadd pontosítsak. Paranoia helyett, amikor feszült vagy, akkor
-elkezdesz másokat manipulálni, “csesztetni”, piszkálni, másoknak lelkileg bántó dolgokat mondani? Vagy egyszerűen kiabálni?
Tehát hogy a feszültségedet másokon vezeted le, na.
Valszeg igen, úgyhogy lépjünk tovább.
A problémát én itt a Dark Extasy-ban látom.
Na itt egy kicsit hosszú fejtegetés jön.
Erich Fromm: “A rombolás anatómiája” és “Az emberi szív”-ben leírja – körülírja – a problémát.
A “rossz” emberi beállítódást a következő tulajdonságokkal írja le:
-nekrofília (a halál, rombolás szeretete)
-az anyával való lelki inceszt kapcsolat (értsd: az anya rátelepszik a gyereke életére)
anális karakter – az határoz meg, amim van
-narcizmus – önimádás, én vagyok a legjobb, a király, mindenki hódoljon nekem.
Ezzel szemben a jó, amit érdekes módon homályosabban ír le:
-biofília (az élet, fejlődés, növekedés szeretete)
“normális” kapcsolat az anyával (értsd: nem az anya mond meg mindent a gyereke életére vonatkozóan)
“normális” karakter: az határoz meg, AMI vagyok
Szóval: az anális-nekrofíl folyamatosan fél, hogy elveszti azt amije van – ingóságok, ingatlanok, emberek (mint tulajdontárgyak). a biofil ettől nem fél, hisz ami belül van, azt nem vehetik el.
Na de ez mind csak külsőség. ami belül van, a lelki dinamika a normális embernél: szeretet – egyenrangú felek közti kapcsolat
a rossz beállítású embernél: szado-mazo viszonyulás – alá-fölé rendeltség, a másik tárgyként való kezelése.
Ehhez kapcsolódik a dark extasy: ezt akkor érzi a szadista, amikor teljesen, korlátlanul hatalmában, uralma alatt tart valakit. Azt csinálja, amit mondok, rávehetem bármire, ha akarom, rávehetem hogy öngyilkos legyen, megöljön valakit, egyszóval engedelmes tárgy legyen. Ha csettintek, boldog lesz, ha legyintek, szomorú. minden egyes hangulata az én minden egyes rezdülésemtől függ. Amikor ez tudatosodik, az embert elönti egyfajta bizsergés, néha az egész testre kiterjedően, akár félóráig is. Ez a sötét gyönyör, ami testi értelemben nagyobb gyönyört képes okozni, mint egy orgazmus, legalábbis én ezt tapasztaltam.
Valószínűleg a mazochista alávetettségben élő ember is képes ugyanerre a gyönyörre, én csak a szadista gyönyört éltem -eddig- át.
Szóval hogy minél inkább a szeretet, biofília, egyenrangúság koordináta-tengelyen gondolkodik valaki, annál jobb, és minél inkább a sötét gyönyör/halálszeretet/tárgyak felhalmozása tengelyen, annál rosszabb ember.
Nálam/rám nézve ez a rendszer működik, most épp azon vagyok, hogy egy kicsit a szeretet felé mozduljak. túl sokáig voltam a dark extasy birodalmában.
Lehet hogy sose leszek az, aki voltam.Már rögtön mindenkin azt nézem, hogyan lehet az illetőt “megfogni”, mi a gyenge pontja (ha megtalálod valakinek a gyenge pontját, azt kihasználva bármire ráveheted), hogy tudom elérni, hogy rögtön megkedveljen…stb. Sokáig belülről teljesen üresnek éreztem magam, szerencsére már egyre ritkábban. A szeretet a megoldás, tudom.
Lehet hogy hasonló koordinátákon mozogsz, és akkor így némileg megvilágítottam a rendszer működését, mármint a jó-rossz tengelyt nézve.
“A Sötét Út életigenlést, örömöt, gyönyört, könnyedséget, önfeledséget kínál, a Világosság Útja haldoklást, bánatot, önmegtartóztatást, idegfeszültséget, görcsösséget, erőlködést kínál?”
Egy dark-extasy-életet élő ember jogosan látja így. Én is így látom. mégis a szeretet az út, akkor is, ha én a magam makacs fejével ezt képtelen vagyok belátni, bár napról-napra tapasztalom, érzés szintjén. És ez szerintem Rád is igaz.
Nem az a lényeg, ki mit gondol. az a lényeg, ki mit ÉREZ. A régi-sötét- érzésből kell új -világos- érzést csinálni. Ennyi. Tulajdonképpen teljesen meg kell változnia az embernek.
Még mondani is nehéz, hát még csinálni.
Juhúújjééé!!! Anális nekrobiofiziológiát is tanulhatunk ezen a sötétséges, intellektuális melegágypárnán. Nagy Császárságú Uram mélységes ébenségű lelkülete kielemzés tárgyává képeződött, s ezzel bizony szadomazoisztikus uralma, amely a végtelenség bekebelezésében látsszék kiteljesedni, immár akadályoztatással sújtódik.
De én rongy, bár végtelenségesen hű alattvalód, közbevágással élek és könnyedén beszólok, tanításod szerint.
Halványabb sötétséget keresni Mélységes Uram kegyetlen univerzumának bármely szegletén, mérhetetlen dőreség és rettentő veszélyt hoz a merész imposztor fejére. Ingoványos talajra téved minden halandó, aki a világítás silány eszközével fáradozik a gonosz sötétség koordinátáit elferdíteni. Merthogy az én Uram hatalmasságos, NÉMA dühkiáltással és mozdulatlan erőszakossággal forraszthatja torkára a szót a halandó, mégis bölcselkedésre vetemedő, de a megtérést nem sóvárgó lélekbúvárba.
Ó Uram! Látod? Mégis tudom, hogy jó helyen járok. Ránts a mélybe, magadba! Vágyom a nekrofibrillációt, és tudom, hogy csak Te adhatod meg nekem.
Előre is köszi, hogy végre megértettél már, meghogy értelek. Na! Meg satöbbi…
Kagami, neked mi a bajod? :) Azon kívül, hogy félreérted, amit írok?
Javítás:- ne érezz félelmet/ijedtséget (ezek a gyengeség jelei)
helyett: ne érezz szomorúságot/ijedtséget (ezek a…)
Pontosítás: a szadista alatt hagyományosan azt értjük, hogy élvezi, ha másoknak fizikai fájdalmat okozhat, a mazochista pedig aki ezt élvezi.
Nos, tágabb értelemben a szadizmus MINDENFÉLE fájdalom-okozást (tehát pl: lelki fájdalom) jelent, sőt, a másokon való uralkodás élvezetét is.
remélem így jobban érthető, amit írtam.
VP:
:-):-):-)
szeretem az iróniát. Külön tetszik ez a túldramatizálós fajta:)
Duncan:
mit nem értesz? Leírtam egy rendszert. eddig okés? Utána leírtam, hogy melyik az egészséges viszonyulás, és melyik a beteg.
ezer százalékban teljesen biztos vagyok benne, hogy illik rád, részben vagy egészben, amit írtam. Persze az írók arról ismertek, hogy mindenféle beteg személyiség bőrébe tudják képzelni magukat, tehát lehet hogy amit én valóságnak vélek, az valójában az írói fantázia terméke. Kicsi, de valós lehetőség. Ezen felül, még ha fantázia is, olyan mintákból épül föl, amelyek kissé betegek. mivel minden művész magából kiindulva alkot művet, ezért igazából ennyi. A többit rakd össze. Vagy szarjál bele. Részemről mindegy.
Hogy nekem mi a bajom?
“People cannot stand too much reality”
C. G. Jung
Ez a bajom. Mármint némely emberrel.
Még valami?
Senki sem lehet tökéletes… Belőlem is hiányzik a hiba.@ Duncan Shelley:
Duncan Shelley írta:
kocsmaba mondta egyszer egy oreg, hogy : Fiam ne kerj mastol olyant amit te nem tudsz megcsinalni.
“Jó”út vs “rossz”út,ha jól értem.
Kétféle alapvető nézőpontra oszthatók fel a világnézetek. Az első szerint az élet, a világ csak árnyéka, szegényes utánzata egy tökéletes létezésnek, és az életfeladatunk a megtisztulás, tanulás és fejlődés, hogy méltók legyünk arra, hogy beléphessünk abba a csodálatos és tökéletes létállapotba, ami a testi halálunk után vár ránk. A második nézőpont szerint, mert élünk, kézenfekvő, hogy érdemes kiélveznünk ennek minden pillanatát, mert nincs módunk megismerni az esetleges túlvilági sorsunkat – várhat ránk totális megsemmisülés is –, így felkészülni sem tudunk rá, találgatással pedig nem jutunk sehova.
Az első, spirituálisnak is nevezhető nézőpontot nevezzük a “jó”útnak, míg a másik neve: „rossz”út.
Minden olyan vallás és világnézet a “jó”utat járja, ahol markánsan kettéválik a szent és a profán, az isten és az ember. Eszerint az ember célja feloldódni a mindenségben, eggyéválni istennel vagy legalábbis bejutni isten országába, amely „nem evilágból való”. Ennek a célnak minden tekintetben alárendeli az úgynevezett evilági életét, amit a keresztény hagyomány szerint Szent Lukács evangélista így fogalmazott meg: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fiútestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
A “rossz”úthoz tartozó világnézetek jellemzője, hogy szembenállnak a világvallások zömének tanításával. Emiatt e filozófiákat általánosságban a spirituális sötétséggel, gonoszsággal társítják az emberek.
Magától értetődően ez is csupán nézőpont kérdése, hiszen ha onnan szemlélem, hogy a szabadgondolkodókat sokáig üldözték (és e téren ma sincs teljes szabadság), akkor indokolt a sötétség, hiszen az így élőknek rejtőzniük kell, nem szólhatnak szabadon bármikor és bárhol. Ha viszont onnan nézem, hogy itt az egyén van központban, aki tökéletesen szabad, és teljes mértékben elfogadhatja önmagát olyannak, amilyen, tehát nem kell megfelelnie valamilyen embertelen, teljesíthetetlen ideálnak – máris fordult a kocka, és Lucifer, a fényhozó magasra emelheti prométeuszi fáklyáját, hogy a tudás fényében fürössze önmagát.
A legfőbb különbség a két “út” között az origó, a kiindulási pont megválasztásában rejlik. A “rossz”út az embert, az egyént és annak érdekeit helyezi a legfontosabb pozícióba, míg a “jó” filozófiája azt vallja, hogy az ember, az egyén érdekei másodlagosak „isten” vagy az univerzum működésének (karma) érdekeivel szemben.
Szerintem ennyiből látszik az álláspontom.De azért mi mindannyian jobban jártunk,hogy méiscsak iró lett Duncan Shelleyből. :-D