Az emberi lét legnagyobb kérdése: hogyan érjünk el pozitív végösszegű életet? Alig van példa a történelemben arra, hogy ez valakinek sikerült.

Mottó: Az ember megnyugvást keres, nem igazságot.

A szokásos emberi életciklus így néz ki: születés, tanulmányok, munka, párkapcsolat, betegségek, halál. Ezen a szinten a legnagyobb eredmény az, ha valaki képes élete során valami olyat létrehozni, amivel megkönnyíti az utódai életét, esetleg építette a társadalmat. Ez egy negatív végösszegű élet.

A legalapvetőbb dolog, amit elvárnak egy gentlemantől, az az, hogy soha ne legyen senki terhére. Ha valaki gentlemanként, vagy lady-ként, kiváló emberként, világhírű szakemberként, nagyszerű apaként, anyaként, testvérként, barátként, hitvesként éli le az életét, az még mindig egy negatív végösszegű élet.

Negatív, mert amikor megszületett, jobb állapotban volt, mint amikor meghalt.

Ha valaki képes elérni, hogy halálakor ne legyen rosszabb állapotban, mint születésekor, az is egy negatív végösszegű élet, mert bár nem romlott az állapota, de nem is javult, azaz nem használta ki az élet nevű lehetőséget.

Hagyományok fogságában

Az, amit fennkölten hagyománynak, tradíciónak neveznek, fixa ideák gyűjteménye, és rendkívül pusztító hatásuk van, mivel arra használják ezeket, hogy helyettesítsék a megfigyelést, a kutatást, a megértést, és a gondolkodást.

Például, ha valaki abban hisz, hogy ha betart pár szabályt, akkor a teste halála után az örök biztonság és boldogság várja, mit fog tenni? Betartja, vagy próbálja betartani ezeket a szabályokat. Mit nem fog tenni? Minden mást: kérdezni, válaszokat keresni, megfigyelni, kutatni, megérteni, gondolkodni, cselekedni.

Ha netalán nem igaz, amiben hitt, az eredmény a negatív végösszegű élet.

Az emberek túl komolyan veszik a hitet, azt gondolják, az képes megváltoztatni a valóságot. Közel EGYMILLIÁRD ember hitt abban, hogy 2012 év végén elpusztul a világ. És mi történt? Semmi. Egymilliárd ember hite nem tudta befolyásolni a valóságot.

Tehát hihet valaki akármennyire, valamiben, ami nem igaz, a hite nem fogja igazzá tenni.

A tradíciók olyasmikről beszélnek, hogy az emberi lélek „leszületik a Földre”, meg azért jön erre a világra, hogy megtanuljon valamit, vagy tapasztaljon, és hasonlók.

A legkülönösebb elképzelés az, hogy csak a fizikai világnak vannak természeti törvényei, az elme, a tudat, a szellem, a lélek világában nincs ilyen. Ott minden esetleges, ott minden attól függ, hogy valaki jól vagy rosszul viselkedik. Ha egy eszmény szerint jól viselkedik, akkor csupa jó dolgokat kap, ha rosszul, akkor borzalmak várnak rá.

Tételezzük fel, hogy nincs különbség

Tételezzük fel, hogy a gondolatok és érzelmek világában nem nagyhatalmú, vagy egyenesen mindenható lények kontrollálnak minket, akik adnak nekünk ezt-azt, ha eleget teszünk a kívánságaiknak, és jól elbánnak velünk, ha nem.

Tételezzük fel, hogy a gondolatok és érzelmek világában minden ugyanolyan, mint a fizikai univerzumban: szenvtelen, következetes, szüntelenül működő természeti törvények szabályoznak mindent.

Vagyis nem a viselkedéstől, a megítéléstől, a hittől függ, hogy mi történik, és mi fog történni. Pontosan úgy, ahogyan a gravitáció vagy az elektromágnesesség törvényei sem attól függően működnek, hogy valaki értékes tagja-e a társadalomnak, vagy sem, kijön-e a szomszédjaival, vagy nem jön ki.

A társadalmi sikereid, az autód, a lakásod, a pénzed, a hódításaid nem számítanak semmit, amikor egy természeti törvénnyel állsz szemben.

A szokásos ciklus

A szokásos életciklus a következőképpen néz ki: az ember megszületik, fájdalmakat szenved el, sérülések érik, betegségeken megy át, konfliktusokba bonyolódik, téved, rossz döntéseket hoz, hazugságokat hisz el, rögeszméi alakulnak ki, kisebb-nagyobb bűnöket követ el, csalódások érik, elbukik, összetörnek az álmai, igazságtalanságok zaklatják fel, gátlások jelennek meg a személyiségében, elfelejt dolgokat, gyászolja a szeretteit, és így tovább. A konvencionális, negatív végösszegű emberi életciklus ezeken a fázisokon megy át.

És igaz, néha boldog, néha nevet, néha eszik egy jót, néha élvezi a szexet, néha igaza van, néha eléri, amit akar, néha jól szórakozik, néha büszke magára – de mindezek nem teszik semmissé, és nem enyhítik a negatív hatásokat, az életciklus megszokott tortúráját, és a végén, rosszabb állapotban száll ki, mint amivel kezdte. Egyszerűen azért, mert minden negatív dologból sokkal több van neki, mint volt az elején.

Ha valaki leél 76 évet, és ez alatt 60 hozzátartozóját veszíti el (szakítás vagy halál miatt), elfogad 200 hazugságot, szert tesz 48 rögeszmére, elkövet 340 kisebb-nagyobb bűnt, kialakul 32 gátlása, 800 alkalommal téved, 178 igazságtalanságba keveredik, 512 konfliktuson küzdi át magát, és 40 álma törik össze (és így tovább), akkor a ciklus végén ennyivel kevesebb lesz, mint volt az elején.

Ha ezt a példát tipikusnak tekintjük, csak azért, hogy számolhassunk, és tíz ciklust veszünk alapul, akkor minden a tízszeresére nő: 600 szakítás és halál, 2000 hazugság, 480 rögeszme, 3400 bűn, 320 gátlás, 8000 tévedés, 1780 igazságtalanság, 5120 konfliktus, 400 összetört álom.

Száz ciklusnál minden a százszorosára nő: 6000 szakítás és halál, 20000 hazugság, 4800 rögeszme, 34000 bűn, 3200 gátlás, 80000 tévedés, 17800 igazságtalanság, 51200 konfliktus, 4000 összetört álom.

Kezdjük kicsiben: ha valakit elhagy, akit szeret, vagy meghal, akit szeret, mi történik vele? Valószínűleg összeomlik, talán tönkremegy az élete. Ha úgymond feldolgozza, vagyis nem zaklatja fel magát rajta, esetleg elfelejti, azaz nem jár rajta az esze, attól még megtörtént, szenvedett, rossz emlékei lettek, döntéseket hozott, következtetéseket vont le. Mi történne, ha ez nem egyszer történik meg, hanem kétszer? Vagy tízszer? Vagy ezerszer?

Szemléletes példa

Tételezzük fel, hogy te egy hétköznapi ember vagy, hétköznapi élettel, hétköznapi vágyakkal, igényekkel és célokkal, és valamiképpen úgy alakul az életed, hogy a bíróság előtt kell állnod, és elítélnek öt évre. Öt évet kell lehúznod a világ legbrutálisabb börtönében. De nem most kell bevonulnod, hanem majd csak öt év múlva. Addig azt csinálsz, amit akarsz. Tételezzük fel, hogy az öngyilkosság és a szökés nem lehetséges, a börtön nem kerülhető el. Mit teszel?

Valószínűleg megpróbálod jól érezni magad, és ez sikerülni is fog, mert a legtöbb ember számára öt év beláthatatlan távlat. Tehát igyekszel boldog lenni, élvezni az életet, lazítani a gyeplőn, azzal törődni, ami fontos, a szeretteiddel, az élet megélésével, a munka helyett. Kalandozol, szeretkezel, nagyokat eszel és alszol, utazgatsz, világot látsz, élményeket gyűjtesz – amit csak megengedhetsz magadnak. Talán családot alapítasz, megházasodsz, gyerekeid lesznek. Az is megtörténhet, hogy a vallás felé fordulsz, esetleg még jobban, mint addig. Rengeteget meditálsz, imádkozol, szent iratokat olvasol, szertartásokon veszel részt.

Egy nap lejár az idő, eltelik az öt év, és bevisznek a börtönbe. A rácsok mögött a pokol vár rád. Talán nem is éled túl, mert nem bírod feldolgozni a szenvedést, a megaláztatást, vagy hozol egy nagyon rossz döntést. Ha túléled, mi lesz belőled? Testileg megviselhet, megrokkanhatsz, lelkileg tönkremehetsz.

Volt öt éved arra, hogy felkészülj a börtönre, de nem használtad ki. Csupa olyan dologgal foglalkoztál, amivel semmire sem mész a rácsok mögött. Amit tettél, annak nincs olyan hozadéka, amit fel tudsz használni bent a börtönben.

Miközben néhány büdös, undorító emberszerű lény megerőszakol egy mocskos, összehúgyozott vécé padlóján, vagy a székletüket etetik meg veled, vagy a koszt nyalatják fel veled a földről, mit teszel? Mit használsz fel az azt megelőző öt évből? Mit állítasz ezekkel szembe? Mesélsz az élményeidről? Senkit nem érdekel. Mesélsz arról, hogy hol jártál? Senkit nem érdekel. Mesélsz arról, hogy mit olvastál? Senkit nem érdekel. Mesélsz arról, hogy szerető családod van? Senkit nem érdekel. Embernek látszó, automatára állt zombikkal beszélsz, akikben nincs együttérzés, akik nyomorult, kisiklott életük minden frusztrációját rajtad akarják megtorolni. És te beszélni akarsz nekik egy templomi szertartásról, vagy egy forró éjszakáról?

A legtöbb ember úgy tekint az életére, mint időre, amit valahogyan el kell ütnie. Lényegében mindegy, hogy hogyan. Nem készül fel. Nem tesz semmi olyat, aminek lenne hozadéka a ciklus vége után. Csak rögeszméket futtat az elméjében, azt remélve, hogy azok igazak. Azon nem gondolkodik, hogy miután meghal a teste, mire fog menni a diplomájával, az autójával, a bankszámlájával, a szerető családjával, vagy az olvasmányaival…

Most ti jöttök

Ez a cikk az előző folytatásának tekinthető, bizonyos értelemben. Ez egy magasabb lépcső. Talán lesz ennek is egy folytatása, egy még magasabb lépcső. Majd meglátjuk, hogy mit kezdtek ezzel a cikkel.

Hogy tetszett a nézőpont?

Világos, hogy a cikkben mit értek negatív végösszegű élet alatt?

Szerintetek hogyan lehet pozitív végösszegű életet élni?

Share

Commentek