Ennek a sornak rengeteg jelentése van...

Gyerekkoromban csodabogárnak, fekete báránynak, különcnek tartottak. Folyton olyan kérdésekkel álltam elő, amikről a környezetemben senki nem gondolkodott még el, és amik nem is érdekeltek senkit.

Nagyszüleim tavasz elejétől ősz közepéig vidéken laktak, Biatorbágyon, a nyaralójukban. Kertet műveltek, csirkét neveltek, friss levegőn voltak, a természet lágy ölén, ahogyan szerették, régi ismerősök, barátok szomszédságában. Gyerekként a legtöbb nyaramat náluk töltöttem. Abban az időben arrafelé még nem léteztek lakóparkok, irtások, az erdőt önmagában tekintették értéknek. Tölgyes, bükkös, fenyves – aki nem ismerte a járást, jobban tette, ha nem tér le az ösvényről, mert egyhamar nem vánszorgott ki.

Öcsémmel, néhány baráttal (néha egyedül), rengeteg időt töltöttünk az erdőben. Nindzsáztunk katonáskodtunk, varázsolgattunk, amatőr ninja- meg zombi-filmeket forgattunk. Néhány jelenet még megvan valahol, egyszer talán megörvendeztetlek titeket.

Nagyszüleim kertjében, a ház mögött, elkerített területen csirkét neveltek. Néhanapján nagymamám fogta a sámlit, beült a csirkék közé, kitört néhány nyakat, majd ment, elkészíteni az ebédet. Ősszel, mielőtt visszaköltöztek a városba, órákon át törték a nyakakat.

Azon gondolkodtam: mi van akkor, ha a csirkék is élnek? Olyan emberi féle élet. Vannak céljaik, kapcsolataik, családjuk, anyjuk, apjuk, gyermekeik, barátaik, szerelmeik. Aztán megjelenik egy ember, aki ellen tehetetlenek, és megeszi valaki anyukáját, valaki kislányát, valaki élete szerelmét.

Amikor ezt elmondtam nagyszüleimnek, ők mosolyogva csak annyit feleltek: ezeket az állatokat azért tartják, hogy ennivaló legyen belőlük.

Értettem, már akkor is. Szerettem a csirkés ételeket. A választás ember és baromfi között soha nem volt kérdéses. De a gondolat nem hagyott nyugodni.

Idegen lények érkeznek a Földre. Nem diplomaták, nem tudósok, nem katonák. Élelemként tekintenek ránk. Technikai lehetőségeik miatt a felállás ugyanaz, mint hajdanán nagymamám és a csirkék viszonya volt a baromfiudvaron. Ez A félelem íze alaphelyzete (leegyszerűsítve, ennél azért sokkal bonyolultabb).

Minden sztori visszavezethető egy korábbi élményre, amely magként, alapélményként, kiindulópontként szolgál. Így van ez most is.

Share

Commentek