Duncan Shelley

Gondoljuk újra a világot

People_puzzle

A rejtőzködő

Ha nem lenne emlékezeted, honnan tudnád, hogy ki vagy?

Ha nem emlékeznél arra, hogy milyen életet éltél, min mentél keresztül, mit tettél, milyen célt követtél, milyen a személyiséged, kiket szeretsz és kiket utálsz, honnan tudnád, hogy ki vagy?

Tényleg érezni a vérségi kapcsolatot? Egy anya tényleg érzi, hogy az előtte fekvő húsz csecsemő közül melyik az ő gyereke? Tudjuk, hogy kik vagyunk, emlékek nélkül is? Vagy csupán elindulunk az életben, így meg úgy alakul, és mivel emlékszünk arra, amit tettünk, éreztünk, gondoltunk, ami történt velünk, azt hisszük, hogy ez fontos, és ez az út, amin járnunk kell, a sors, ami nekünk rendeltetett?

Csupán a körülmények szeszélyes összjátéka meg az aktuális belső állapotunk adja ki azt a valamit, amit tévesen önmagunkkal azonosítunk, és ebből áll össze a személyiségünk?

A Dark City-ben az idegenek embereken kísérleteznek, azt vizsgálják, hogyan változik a személyiség az emlékek hatására; mi történik egy emberrel, ha emlékszik rá, hogy gyilkolt, holott a valóságban nem tette meg?

Az 50-es évekig lehet visszakövetni azt a CIA-projektet, amelyben azt vizsgálták, hogyan tudnak hamis emlékeket kialakítani az emberekben, és ezáltal tetszőlegesen formálni a személyiségüket.

Azt lehet bizonyítani, hogy van jelen, de azt nem, hogy van múlt, és lesz jövő. Tudományos eszközökkel nem lehet igazolni, hogy te, aki most ezt a mondatot olvasod, valamikor nem ezt a mondatot olvastad. Lehet felvételt készíteni arról, ahogyan leülsz a képernyő elé, vagy kezedbe veszed a telefonodat, de a felvétel a jelenben készül, és a jelenben nézed vissza.

Mi történik akkor, ha elkezdjük kétségbe vonni a saját emlékeinket? Tételezzük fel, hogy egyetlen emlékünk sem igaz, az, amire emlékszünk, nem a múltunk, nem mi vagyunk, azt nem mi tettük. Mi van akkor, ha a valóságot elrejtették a hamis emlékeink alá? Mi következik abból, ha a valóságról nem lehet emlékeket készíteni, és az emlék valami egészen más?

További jó szórakozást nektek az Amnézia befejező részéhez, amelyben (majdnem) minden kiderül. A könyvet itt tudjátok előrendelni: http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-amnezia-iii

Share

Commentek

Previous

Budapest, a tüntetések fővárosa

Next

A legális perverzió?

5 Comments

  1. balisto

    Amikor beléptem a csecsemőterembe (nem tudom, minek nevezik, de sok újszülött volt egymás mellett kis rácsos ágyakban), nem tudtam, hol a gyerekem, de megtaláltam.

    Ebben egyrészt sokat segített a kezére kötött madzag….-on a neve…. :),  másrészt….,  hát, most lesütöm a szemem, úgyse látjátok, mert elérzékenyültem…., de éreztem, hogy ő az.

    Amikor öt másik anyukával egy kórteremben (szobában) feküdve, hajnali akármikor meghallottam egy csecsemősírást, tudtam, hogy az én gyerekem az. És hozták is: melyik a tizenhányas anyuka?  Én voltam.

    Az Amnéziát már nagyon akarom olvasni, a gond, hogy még nincs meg.

    De majd meglesz.

  2. Kami

    Mi az, hogy majdnem?? Váá mindent tudni akarok!

    A könyvben nincsenek külső források, vagyis szenvtelen, írói leírások, mindent valamelyik főszereplő nézőpontjából tudunk. Ezért, ha a főszereplők egyike sem tud hozzáférni a tényekhez valamivel kapcsolatban, akkor ott semmi nincs, vagy csupán vélemények. Az a koncepció része, hogy az olvasó nem tud többet a szereplőknél.

  3. Kami

    További jó szórakozást nektek az Amnézia befejező részéhez, amelyben (majdnem) minden kiderül.

    Mi az, hogy majdnem?? Váá mindent tudni akarok!

    Na mindegy…

    Amúgy nem tudom milyen lehet amnéziásnak lenni (hála Istennek), de az amnéziának is lennie kell fokozatainak. Ha valaki elveszti az emlékeit, attól még a személyisége megmaradhat, mert az mélyebben van. Ilyen körülmények között, ha ez ember kellően tudatok magával, akkor képes lehet viszonylag hamar megismerni önmagát. Felmérni, hogy milyen ember.

    Viszont a totál reset esetét is eltudom képzelni. Ez olyan amnézia, amikor az ember beszélni sem tud, talán még járni sem. Nem hallottam ilyen esetről. Az is lehet, hogy ilyen nem történhet meg, de ha mégis, akkor szerintem a korábbi személyiség nem számít, az is törlődik, mert a tapasztalataink formáznak azzá, akik vagyunk.

  4. Great

    A kép ott van, szokás szerint.

    Kíváncsi vagyok, mire fut ki. Biztosan nem az lesz, ami a 2. végén kinézett befejezésnek.

    Rövid távon a késztetések dominálnak, hosszú távon az emlékekből rekonstruált személyiségem + sorsom. Ha rövid távon a késztetések dominálnak, akkor ezekből lesznek az emlékek, amiket behaviorista anamnézisként kellene értelmezni, más értelmezés elterel a rossz irányba. Ezt gyakorolni fogom.

Minden vélemény számít!

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén