Ez a cikk nem követi az eddig a témában megjelent írások által lefektetett irányvonalat. Nem a halandóság problematikáját, annak területeit veszi górcső alá, hanem azt vizsgálja, milyen az az embertípus, mely képes lehet eredményt elérni a halhatatlanság kutatásában, és milyen módon teheti ezt meg.

Az ismertetett embertípus és módszer természetesen nem kizárólag a halhatatlanság kutatására érvényes. A halhatatlanság azonban rendkívül különleges terület, és bár más, kevésbé összezavart, kevésbé tiltott, kevésbé védett témák esetén bizonyos fokú engedékenység mellett is megvalósítható némi siker, itt nem.

A halhatatlanság olyan megközelíthetetlen, feltörhetetlen rejtélynek látszik, amely az emberek többségénél még a vágyat, a puszta gondolatot is távol tarja magától. Társadalmilag a halhatatlanság kutatása az elmebaj egyik legnyilvánvalóbb jele, miközben mindenki számára messze a legfontosabb álom – álom, amelyre gondolni sem szabad.

A kutató személyisége:

Annak, aki komolyan gondolja a halhatatlanság rejtélyének megfejtését, rendelkeznie kell néhány ritka tulajdonsággal. Ha ezek bármelyike hiányzik, nincs esélye a sikerre.

A kutatónak képesnek kell lennie arra, hogy önmagát teljesen függetlenítse a környezete, a társadalom, a világ véleményétől. Képesnek kell lennie maximálisan fittyet hányni a környezet elismerése, támogatása iránti vágyának. Képesnek kell lennie arra, hogy a környezete folyamatos nehezményezése, ellenségeskedése és szánalma ellenére is hatékonyan dolgozzon, maximálisan függetlenítve saját érzelmeit mindezektől.

A kutatónak olyannak kell lennie, akit nem visel meg az érzelmi zsarolás, és nem adja fel a célját azért, hogy valakik magukkal egyenrangúnak tartsák és elfogadják a társaságát.

A kutatónak el kell vetnie azt a vágyát, hogy megértsék, és méltányolják. El kell vetnie azt a vágyát, hogy tartozzon valahová és tartozzon valakihez.

A kutatónak képesnek kell lennie arra, hogy az emberiség történelme által kitermelt valamennyi tekintélyt figyelmen kívül hagyja, és nekik könnyedén ellentmondjon. Nem lehet olyan Nagy Név a vallás, a filozófia, a tudomány, a történetírás, vagy bármilyen más területen, amely beárnyékolhatná, kétségbe vonhatná a saját megfigyelését, bizonyosságát, vagy megakadályozhatná abban, hogy kételkedjen és megvizsgáljon valamit.

A kutatónak el kell vetnie minden kifelé irányuló hitet, a vallásos vagy akármilyen világképpel kapcsolatos meggyőződését. Maximálisan ki kell irtania magából a hitnek azt a manifesztációját is, melyet bizalomnak hívnak, semmiben és senkiben nem bízhat, nem engedheti meg magának, hogy a bizalma visszakozásba, kételkedésbe taszítsa.

A kutatónak azzal a könnyed, vizsgálódó hozzáállással kell tanulmányoznia az emberiség vívmányait, amely az általa még nem vizsgált adatok és információk mindegyikét egyformán semmisnek tekinti, attól függetlenül, hogy annak ki a forrása. Amíg nem vizsgálta meg, Albert Einstein, Buddha, Kis Géza öntőmunkás és Jucika háziasszony állításai egyformán lényegtelenek. A tekintélyelvűség és az igazság nem férhet meg egymás mellett.

A kutatónak képesnek kell lennie arra, hogy az érzelmeit félretegye, és ne engedje, hogy azok befolyásolják. Az érzelmeknek nincs helyük az okfejtésben. Az érzelmek kiütik a logikát, és garantáltan félrevisznek minden elemzést.

A kutatónak képesnek kell lennie arra, hogy a saját érzelmeivel szembeszálljon, átlépjen a csüggedésen, a félelmen, az aggódáson, a sikerbe vetett kételyeken. Képesnek kell lennie átlépnie azokon a gondolatokon, melyek leállítanák, azt hazudván neki, hogy már elérte a célt, miközben erre semmilyen bizonyíték nincs, vagy azt állítván, hogy a célt nem lehet elérni, vagy (és legfőképpen) a cél nem fontos.

A kutatónak minden határon túlmenően vágynia kell az igazságot és a célt. Bármi is az, ami azt mutatja vagy állítja, hogy a célt nem lehet elérni, vagy értelmetlen, a kutatónak könnyedén figyelmen kívül kell tudnia hagyni.

A kutatónak nem lehetnek kedvenc fixa ideái, mert ezzel beszűkíti a kutatási irányvonalakat, és ez majdnem biztosan kudarchoz vezet.

A kutatónak tisztában kell lennie azzal, hogy amint elkezd sikereket elérni a halhatatlanság témájában, a világ egy része önmagából kifordulva, önmagát a végletekig megalázva a lábai előtt hever majd, a másik része pedig minden eszközzel megpróbálja elpusztítani. Ha tudását megtartja magának, akkor azért, ha megosztja, akkor azért. Nem szabad, hogy ez befolyásolja.

A kutatás módszerei:

Mondják, tévedni emberi dolog. Ez a rögeszme nagyon sok kárt okozott a történelemben, és a személyes életünkben. Egész egyszerűen nem igaz. Az ember nem téved, soha nem téved, mert nem képes tévedni.

Fogunk egy számológépet, és beütjük: 2+2. Az eredmény: 4. A gép jó, nem téved. Azután ismét beütjük: 2 +2, és az eredmény: 6. A gép tévedett! Újra beütjük: 2 + 2. Ez jön ki: 11. Az átkozott gép egyre rosszabb! Pedig nem. Csak nem tudjuk, mit csinál.

Ha alaposan megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy az első esetben, melyben 4 jött ki, lenyomtuk a 2-es gombot, a + gombot és újra a 2-es gombot, majd az = jel következett.

A második esetben, melyben 6 jött ki, lenyomtuk a 2-es gombot, a + gombot, majd kissé ügyetlenül a 2-es és az alatta lévő 4-es gomb közé nyomtunk, és a 4-es előbb nyomódott be. Tehát valójában azt tápláltuk be, hogy 2 + 4. Az bizony 6. A gép nem tévedett.

A harmadik esetben, amikor is 11 jött ki, lenyomtuk a 2-es gombot, a + gombot, újra a 2-es gombot és az = jelet. A gépnek azonban érintkezési hibája volt, amiről nem tudtunk, és minden művelethez automatikusan hozzáad 7-et. Tehát a teljes művelet így nézett ki: 2+2+7. Ez 11. A gép ezúttal sem tévedett.

Rengeteg példát lehetne még felhozni a számológéppel, melyek analógiában lennének az ember tévedhetetlenségével, de remélem, már így is érthető, hogy miről van szó. Az ember soha nem téved. Tökéletesen helyes eredményekre jut. Az alapos kutatás minden esetben ezt hozta felszínre. A baj a betáplált adatokkal volt. A rögeszmékkel, melyeknek semmi közük ahhoz a dologhoz, amit ki akarunk értékelni, mégis beleszőttük, a féleértett, nem értett, tévesen értett adatokkal, a képzelt tényekkel, az elhitt tényekkel, a hittel, a soha nem ellenőrzött adatokkal. Számításaink mindig hibátlanok, mindig helyesek, de a ténylegesen betáplált összes adat alapján az.

A halhatatlanság utáni kutatás azzal kezdődik, hogy ki kell dolgoznunk egy módszert, amely garantálja, hogy kizárólag odaillő, helyes, megfelelően értékelt adatok kerüljenek be az elemzéseinkbe. Ha bármi bekerül, ami nem igaz, nem illik oda, nem érvényes ott és akkor, nincs teljesen megértve, az eredmény tökéletesen helyes lesz, de ugyanakkor céljaink szempontjából téves is.

Az adatokat biztonsággal megszűrő módszer kidolgozása előtt van még egy dolgunk. Bizony, az. Szókratész kísértése.

Legfőképpen olyan szavakat kell megfelelően definiálnunk, és a definíciókat teljesen megértenünk, mint igazság, tény, bizonyíték, megfigyelés, bizonyosság, tudás. Ha ezekkel nem vagyunk tökéletesen tisztában, nincs esélyünk.

Ha nem tudunk azonosítani egy embert, nem tudjuk megtalálni. Lehet, hogy elmegyünk mellette az utcán, de nem ismerjük fel. Ha nem tudjuk használni a térképet, a GPS-t, eligazodni az utcákon és tereken, lehet a címünk bármilyen pontos, nem fogunk eljutni oda. Százszor elmehetünk mellette, és nem ismerjük fel, hogy ott van. Ugyanez áll minden másra is. Ha nem tudjuk, mi az, hogy igaz, mi az, hogy igazság, mi az, hogy tény (és így tovább), nem fogjuk ezeket felismerni, nem tudjuk őket azonosítani.

Ha nincs kellően pontos és tökéletesen megértett definíciónk az igazságról, simán kihajítjuk a legnagyobb igazságokat is az ablakon, és ugyanilyen könnyedén hiszünk igaznak valamit, ami nem az. Ha nem tudjuk teljes pontossággal azonosítani az igazságot, nem tudjuk felismerni, és nem tudjuk megtalálni.

Az úgynevezett tudományban évszázadok óta ádáz viták folynak arról, hogy mit jelent az igazság, mi a tény, mi a valóság, mi a bizonyíték és így tovább. Nincs egységes álláspont. Ennek következményeit részben látjuk, részben el tudjuk képzelni.

A valódi tudomány nem ez. A valódi tudomány nem vallás, nem a ronda emberek szexepilje, nem biznisz. Valami egészen más: „Első tétel: a tudomány nem abból indul ki, hogy eleve megvannak a válaszok. Második tétel: a kíváncsiságnak semmi sem szabhat határt. Harmadik tétel: a tudomány semmit sem fogad el végső válasznak.”

Természetesen a cikk csupán megalapozó, vitaindító, a figyelem felhívása valamire, amit fontosságában aligha lehet túlértékelni. Így jöttök ti a képbe. Mi a véleményetek a fentiekről? Hogyan gondoljátok? Milyen embertípus lehet képes sikert elérni a halhatatlanság kutatásában? Milyen módszer vezethet eredményre? Mit jelent az, hogy igaz? Mit jelent az, hogy tény? Mit jelent az, hogy bizonyosság? Ha a jellemvonásokból kihagytam valamit, írjátok meg.

Share

Commentek