2000 év végén A Leszboszi Cápát írtam éppen. Annyira benne voltam a sztoriban, hogy szinte alvajáróként közlekedtem, inkább voltam a képzeletemben, mint a fizikai világban. Egyik nap próbáltam kibontani egy csomag borotvát, de nem figyeltem igazán, és elvágtam az ujjam. Hirtelen megértettem valamit, és a saját véremmel felírtam az egyik füzetembe:

„Minden fájdalom figyelmetlenség következménye.”

A mondat és az eset bekerült a könyvbe.

Minden fájdalom figyelmetlenség következménye. A fájdalom itt egyaránt jelent fizikai fájdalmat és lelki fájdalmat. A fájdalom veszteség, testi értelemben a sejtburok felszakadása, lelki értelemben pedig kudarc. A fájdalom lehet jelentéktelen, és lehet végzetes.

A figyelmetlenségből eredő fizikai fájdalomra kézenfekvő példa a baleset. A figyelem másra összpontosult, elkalandozott, vagy lemaradt, mert a váratlan esemény olyan gyorsan és előjelek nélkül következett be, hogy arra nem lehetett érdemben reagálni.

Nemrégiben újra elgondolkodtam ezen a régi elven. Elkezdtem nézni az embereket, hogyan mennek az utcán. Felismertem, hogy az emberek felelőtlenül közlekednek, a gondolataikban járnak, alig érzékelik a külvilágot, vagy meredten koncentrálnak valamire, ahelyett, hogy időről-időre szétnéznének, felfelé, hátrafelé, olyan irányokba, ahová nem szoktak nézni.

Elhatároztam, hogy én felelősségteljesen fogok közlekedni, vagyis nézek felfelé, hátra, jobbra, balra, odafigyelek mindenre.

Túl azon, hogy néhányan bizonyára azt hitték, hogy egy C-kategóriás kémfilm hősének képzelem magam, meglepő módon, több balesetet is elszenvedtem. Először majdnem elgázolt egy biciklis, kicsit később egy másik is, még később pedig nekimentem valakinek.

Két dologra jöttem rá ennek kapcsán.

Az egyik, hogy a közlekedési szabályok gépies betartása megbízható alapot nyújt a napi közlekedés túléléséhez, mivel empirikus alapokon nyugszik, maximálisan ésszerű. Amíg nem következnek be váratlan események, ezek a szabályok életben tartják az embert.

A másik, hogy a testi érzékelés sajátosságai gondoskodnak arról, hogy a test egy idő után biztosan megsérüljön, és elpusztuljon. A testi érzékelés csatornákon keresztül történik, ami behatárolt, koncentrált, túlterhelhető. A test nem tudja önmagát huzamosabb időn át megvédeni a külső behatásokkal szemben.

Kollégám (kiváló tanítványunk, aki hajdanán a magyar légiforgalmi irányítás egyik meghatározó alakja volt) könyvében említ egy esetet. Az irányító ül a radarképernyő előtt, 45 gép van a képernyőn, majd bejön a 46., levágja a headsetet az asztalra és kiviharzik a teremből. Túl sok volt az inger, amit fel kellett volna dolgoznia, egyszerűen összeomlott, szétesett, az utolsó csepp figyelme is foglalt volt már, amikor bejött még egy feldolgozandó inger.

Aki a telepátiát gondolatolvasásnak fordította, az vagy nem értette meg a szó jelentését, vagy céllal fordította félre. A telepátia távérzékelést jelent nyersfordításban, műfordításban pedig érzékszervek nélküli érzékelést. A telepátia és az ESP (extra-sensory perception) egy és ugyanaz.

A telepátia érzékelés, bárminek az érzékelése, egy macskáé, egy autóé, egy sápadtan világító lámpaizzóé.

A köznapi értelemben használt telepátia ritkán valódi telepátia. Sokkal inkább találgatás. A találgatás néha egyezést mutat, de ez véletlen, nem szándékos, nem tudatos. Ha valaki dob százszor dobókockával, valaki meg egy másik szobában találgat, százból várhatóan lesz néhány egyezés. Ez nem telepátia. A telepátia az, amikor százból százszor.

Különös módon azok, akik a lélek felsőbbrendűségéről beszélnek a testtel szemben, többnyire a testet tartják felsőbbrendűnek. Megérzésekről, intuícióról, ráérzésekről beszélnek, mint a lélek érzékelése. Nos, ha a test ilyen pitiáner hatásfokkal működne érzékelés terén, egy reggeli elkészítése és túlélése életünk legnagyobb kalandjai közé tartozna.

A testi érzékelés folyamatos, a látás nem foszlányokban, ködös, különös érzetekben jelentkezik, hanem folyamatos. A lélek képességei nem alacsonyabb rendűek, mint a testté. A lélek érzékelése is folyamatos, ugyanúgy, ahogyan a szem vagy a fül is érzékel.

A telepatikus (ESP) érzékelés nem csatornaszerű, mint a test érzékszervei, mint amilyen például a szem, hanem mezőjellegű, egy adott területen, térben folyik az érzékelés, korlátozás nélkül. Nem lehet kitakarni, nem lehet „lezárni”, mint ahogyan a szem becsukása a látást fényfoltok szintjére redukálja.

Ha valamit nem akarunk látni, elfordulunk. A telepátiánál nem lehet elfordulni, mivel az ESP nem csatornaszerű, hanem mező jellegű. Ha valamit nem akarunk hallani, befogjuk a fülünket, vagy ellenzajt vetünk be, például a szomszéd kisgyerek sírása ellen fejhallgató és 2Pac. A telepátiánál ez nem működik. Ha nem akarjuk érezni lent az utcán a kutyaürülék szagát, nem megyünk közel hozzá. A telepátiánál ez sem jön be. Ha nem akarjuk érezni az utcán elsuhanó autó sofőrjének pörköltös ételmaradéktól és harminc év láncdohányos múlttól émelyítően undorító ízű nyálát, nem megyünk a közelébe, és ha csókot akar, elfutunk vagy lecsapjuk. A telepátiánál ez sem jön be.

A telepátia mezőszerű érzékelés, egy adott térben mindent érzékel. Ha például az én telepátiám 45 méter sugarú gömb területére terjed ki (mondjuk), akkor ezen belül folyamatosan látok, hallok, ízlelek, szagolok, érzek (stb.) mindent. Akár akarom, akár nem. Akár kellemes, akár nem az.

Amíg menekülünk az érzékeléstől, a telepátia nem jön vissza. Ha nem bírjuk elviselni az operaáriát, ha nem akarunk látni egy csekket, ha nem akarunk szembesülni a szomszéd vécébe pottyantott meglepetésének ízével és szagával, ha nem akarjuk érezni a pók lábát, akkor menekülünk az érzékelés elől, és erre az egyetlen lehetőségünk az, hogy leépítjük a saját képességünket.

A test megóvásához érzékelésre van szükség, ez az első lépés. A testi érzékszervek érzékelési képessége nagyon behatárolt. A lélek képes az érzékelésre, ez az érzékelés nem igényel érzékszerveket, nem csatornaszerű, hanem mező jellegű. Az ESP az az érzékelés, amire szükségünk van ahhoz, hogy megóvjuk a testet a környezet azon behatásaitól, melyek kárt tennének benne. Mezőszerű érzékelésnél a betegségek és fertőzések is egy kategóriába kerülnek a balesetekkel.

Az ESP képességünket az a szándékunk teszi tönkre, hogy elkerüljünk bizonyos érzékleteket.

Egy sok évvel ezelőtti, két hónapig tartó tapasztalat azt mutatja, hogy a telepátia nem szűnt meg, létezik, és rendelkezésünkre áll minden pillanatban, csak éppen nem tudjuk használni. Mivel az ESP-t tompítani nem tudjuk, lekapcsolni nem tudjuk, az egyetlen lehetőségünk a mező, a tér, az érzékelési terület csökkentése. A telepátiát jelenleg összerántottunk olyan apróra, hogy mező helyett inkább pontként lehetne leírni. Ennek oka az érzékletek kerülése.

Tapasztaltam, hogy az érzékelés vágya előhozza a telepátiát. Ebből következően a szembenézés és az érzékelés nagyon közel vannak egymáshoz. Talán (csak talán) a kettő egy és ugyanaz.

Egy kis mentális segítség a helyreállítás elkezdéséhez, Aeshma-Daeva megfogalmazásában:

„Ez a döntésem. Ez, és nem változtatom meg. Nem számít, mi történik bennem és nem számít, mi történik körülöttem, nekem ez a döntésem. Mindegy, hogy mi az ára annak, hogy megtartsam ezt a döntést, megfizetem. Így hozunk döntést, kedves Amer. Rendelkezünk, kinyilatkoztatunk, és vállalunk mindent, ami ezzel jár. Tényleg mindent. És amikor egy döntés ilyen, az önmagában egyfajta mágia.”

Mi a véleményetek?

Share

Commentek