1981 tavaszának egyik csendes napján néhány hónapos csecsemőt találtak a floridai Homestead árvaházának kapujában. A kislányt kosárba tették, kezecskéi közé vattával tömött, horgolt babát dugtak, és sorsára hagyták.

Teltek az évek, a lányka soha nem szólalt meg, soha nem sírt, hang nem hagyta el a száját. Nem lettek barátai, naphosszat egyedül gubbasztott, ölében tartva vattával tömött, horgolt babáját.

1985 nyarán idősödő házaspár látogatott el az árvaházba. Orvosi okokból nem lehetett gyermekük, úgy érezték, az életükben tátongó űrt csak egy kedves kislány töltheti be, akit saját vérükként nevelhetnek. Választásuk a szótlan gyermekre esett.

Másfél évvel később a kislány még mindig nem szólalt meg, még mindig nem sírt, hang nem hagyta el a száját. Vattával tömött, horgolt babáját nem tette le a kezéből, vele aludt és vele kelt. Egy holdtalan éjjelen a házaspár bezárkózott a pincébe, csendben ünnepeltek. Elég idő telt el az örökbefogadás óta, a rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak mind látták őket a nevelt lányukkal, fényképek ezrei, felvételek száz és száz órái bizonyították, hogy szerették őt.

Eljött az éjszaka, melyen a tettek mezejére léptek. A férfi a konyhába ment, a legélesebb kést fogta a kezébe, s elindult felfelé a lépcsőn, a kislány hálószobája felé. Felesége eközben az alagsorban az ablaknál dolgozott, egy képzelt betörő nyomait helyezte el, hogy megtévessze a rendőrséget.

A férfi, fent az emeleten, halkan belépett a kislány szobájába. Egy pillanatra elgondolkodott felesleges óvatosságán. Na és, ha a gyermek felébred? Mit tehet? Hát semmit. Bátran lépett az ágyhoz, felkapcsolta a lámpát a falon, egyetlen percig elnézte a békésen szuszogó árvát az ágyon, azután megmarkolta a kést.

Az alvó kislány fejecskéje mellett a párnán heverő vattával tömött, horgolt baba ekkor felállt, fekete gombszemeit a férfira vetette, és megszólalt, túlvilági, susogó hangon:

– Meg ne próbáld!

Eltelt egy, vagy két, vagy talán három másodperc. Ez alatt az idő alatt a férfi évtizedeket öregedett. Falfehér arccal, reszketve ugrott hátra, kezéből kihullott a kés, majd összerogyott, belepusztult a rettegésbe.

A vattával tömött, horgolt baba a kislány fölé hajolt. Gyengéden megérintette az arcát.

– Aludj, testem, holnap messzire megyünk.

Ezután lemászott az ágyról, felvette a kést a szőnyegről, és csendben elindult az alagsor felé.

Share

Commentek