Duncan Shelley

Gondoljuk újra a világot

Movie-Theater-Seating

Jól megszorongatjuk a kicsi szívedet!

Tizenéve nem csak a filmet nézem a moziban, hanem a közönséget is. Ha a film rossz, akkor főleg a közönséget. Ha a közönség is rossz, képzeletben utazási irodát nyitok, és percenként indulnak a járatok melegebb éghajlatra.

Érdekes úgy ott lenni a moziban, hogy a film nincs rám hatással: a székeken emberek ülnek, ugyanabba az irányba néznek, ahonnan fény vetül rájuk. Ez olyan nagytestvéres jelenet. Persze, egy elkapott kép alapján különösebb következtetéseket levonni értelmetlen: ezen az alapon azt hihetnénk, hogy az ugrás közben lefotózott úszók tudnak repülni. A nézők nem egyszerűen csak merednek a vászonra, hanem figyelnek, követnek valamit, reagálnak, mindenki a maga módján, de lényegét tekintve nagyjából mindenki ugyanúgy.

A nyomógomb egy marketinges szakkifejezés. Olyan valamit jelent, amivel érzelmi reakciót lehet kiváltani. Például azt mondják, hogy „Oltasd be a gyerekedet”. Ez így elég szimpla, valaki vagy megteszi, vagy nem. Azért, hogy minél többen megtegyék, még hozzátesznek egy nyomógombot: „Oltasd be a gyerekedet, mert ha nem teszed, kínok között pusztul el”. Ehhez esetleg megfelelő képeket is villantanak, szemléltetésként. A célcsoportban ennek hatására szorongás ébred, és zombi módra váltva viszik a gyereket beoltatni.

Nekem úgy tűnik, hogy az úgynevezett filmművészet majdnem teljes egészében gombok nyomogatására épül. Láttam nemrég két híres, rendkívül komoly elismeréseket besöprő rövidfilmet, melyekben valakinek megfájdulhatott az ujja a sok nyomkodástól.

Az egyikben egy tizennyolc év körüli fickó a lélekölő éjszakai munkáját azzal próbálta elviselhetővé tenni, hogy fantáziált a betérő nőkről, így a filmidő jelentős részében fiatal, meztelen nők járkáltak fel-alá, közelről mutatott, borotvált nemi szervekkel. Szinte hallottam, ahogyan a rendező ott duruzsol a fülembe: „Ugye, milyen szépek? Hú, micsoda idomok! Azta! Oh, de gyönyörű! Azok a mellek! Megfognád, mi? És az a fenék! Istenem, mit tudnál vele kezdeni! Szeretnéd, ha az ágyadban várna, ugye? Hú, az tényleg jó lenne! Na, felizgultál már?”.

A másikban egy fickóra rászállt egy 7 év körüli kisfiú, folyton a nyakára járt, majd kiderült, hogy a gyerek a fia, egy régi barátnőjétől van, a nő és a gyerek balesetet szenvedtek, a nő meghalt, a gyerek kómában fekszik, és a szelleme elment az apjáért. Szinte hallottam, ahogyan a rendező ott duruzsol a fülembe: „Nézd ezt a szegény kisfiút, ugye milyen szörnyű? Jaj, szegényke, elvesztette az édesanyját! Milyen egyedül lehet! Oh, ez oly fájdalmas, jaj, istenem, jaj, ezt elviselni is nehéz, ez borzasztóan drámai! Képzeld el, ha ez veled történne meg! Képzeld csak el! Gondold azt, hogy kicsi fiúcska vagy és árva leszel! Istenem, milyen szörnyű! Gondold azt, hogy a te gyerekeddel történik, a te gyereked fekszik a kórházban, és ő haldoklik! Oh, ez szívbemarkoló, ugye?”.

Szerintem ez nem audiovizuális történetmesélés, hanem nyomógombok nyomogatása azzal a céllal, hogy érzelmi reakciót csikarjanak ki a nézőből. Számomra ez gagyi, nekem ez a szemét kategória. Az író lusta felépíteni egy szuverén realitást, ehelyett nyomógombokkal szórja tele a történetét, azokkal próbálva érzelmileg bevonni a nézőt a történetbe.

A Die hard második részében lezuhant a gép, Bruce Willis sétál a szétszóródott roncsok között, majd megáll, és felvesz egy babát. A néző meg: „Ez egy baba! Egy játék! Jézusom! Úristen! A zuhanásban odalett egy babaszállítmány! Szegény kis gyermekek most nem tudnak mivel játszani! Oh, ez nagyon fáj!”. Ül a székben és érzi, hogy most aztán jól megmarkolták a kis szívét, pedig a babának semmi köze a filmhez, nem mozgatja a cselekményt, nem kell a jelenet atmoszférájához, a film univerzumát illetően felesleges, csak azért van ott, mert nyomógomb.

Valaki, valahol kitalálta, hogy a filmnek az a funkciója a társadalomban, hogy megmarkolássza a polgárok kis szívét. Én ezt soha nem értettem. Miért olyan fontos ez?

Ez a második hetem forgatókönyvíró tanoncként. Sok minden áll össze bennem, sok mindenen jár az eszem. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi az, amit ti szerettek, és mi az, amit utáltok a filmekben? Szeretitek, ha a film a ti életekeről szól, vagy épp akkor jó, ha minél távolabb visz attól, amit ti megéltetek?

Share

Commentek

Previous

Csak halottakat hagyunk hátra

Next

Kitalált szentségtörés

28 Comments

  1. Pircsi

    @annamari
    Off topik
    Kedves Annamari!
    Talán egy éve is van, hogy olvastam valamelyikünktől egy hozzászólásban, hogy nyers húst eszik és valaki megtanította neki a beszerzés és kezelés trükkjeit.
    Ezt az illetőt keresem, mert szükségem volna a tudására.
    Sajnos nem emlékszem, hogy ki volt és arra sem melyik topikban olvastam.
    Talán te voltál az?
    Ha igen, kérlek írj nekem!

    https://www.dropbox.com/s/s8fkgiaue0mpqn4/qr-kod2.png?dl=0

    Köszönöm.

  2. Szerintem az nem feltétlenül rossz, ha egy film a mi életünkről szól. Abban aza jó, hogy látni a karaktereket és az ő döntésüket, ők hogyan élték meg ugyanazt a szitut, mit csináltak jobban vagy másképp. Abból is lehet tanulni.

    Azokban a filmek, amik meg távolabb visznek attól, ami velünk törtink, azokban meg pont az a jó.

    Amit nagyon nem tudok toleralni, amikor mondjuk van egy jó cselekmény, izgalom, és utána van egy olyan befejezés, aminek semmi értelme, magyarázata nincs, egyszerűen a forgatókönyvíró nem akart dönteni, vagy csak kifogyott az időből, elfogyott a pénz és be kellett fejezni valahogy a filmet. Az is bosszant, ha unalmas a film, és nem történik semmi a cselekményben és mindezt olcsó poénokkal próbálják takargatni.

    Manapság egyre kevsebb a jó film, és amikor egy-egy jó ötlet születik azt nem győzik másolni és tényleg unalmas lesz a végén.

  3. annamari

    Az elme gyilkosai filmben lehetne Andan skizofrén vak süketnéma mozgáskorlátozott, Gorkie meg autista és sánta, biztosan bezsebelne pár díjat, csak éppen nézni lenne nagyon nehéz. 😀

    A tragikus sorsú emberekről szóló filmekről mindig az jut eszembe, hogy nem azért készítették őket, hogy valaki megnézze, hanem azért, hogy díjakat kapjanak. Nagyon sok ilyen meg olyan díjnyertes filmet a kutya sem néz meg, mert nézhetetlen.

  4. B.andi

    Duncan! 😀 Babaszállítmány? 😀

    Kérdésedre válaszolva: két kategória van filmben számomra, a jó és a nem jó, de egyszer végül is meg lehet nézni.
    A jó film pedig mindenképpen valami teljesen eredeti új vízió, vagy a valóság egy olyan értelmezése, ami nem szolgai másolás csupán, hanem mélyebb megértéshez vezet.

  5. hochenz

    Asszem, ami 1x már volt a vásznon és ismétlik az kezd gagyisodni. Marha eredeti volt, hogy a Kusturica trabanttal etetett egy disznót, de pont leszartam. Viszont tudok rengeteg ismerőst akinek ez naon bejött. Attila, épp azon agyalok manapság, h. az alkotónak ravaszabbnak kell lennie a befogadónál és igen vannak hatásmechanizmusok, amin a befogadót végig kell vezetni. Szvsz te is használod a könyveidben mikor egy szálat felütéssel szakítasz meg és néhány oldallal odább folytatod. Ez a forma. A babát találó Willis is formai cucc, minél többször látsz hasonlót annál gagyibb.Vótt egy okos ember aki olyasmit mondott, hogy a technika ne menjen a befogadhatóság rovására. A közönségnek van egy átlagos IQ-ja az adott műveken. A Zsivago doktort nem Rambo fanjai éljenzik és viszont. A film célközönséghez szól és a marketing csalja be őket. Így ők azt várják amit a trailerben láttak bővebben kifejtve. Ha valaki nevetni akart nem veszi szívesen hogy lehangolják. Aki meg izgulni akart, nem szeretne unatkozni. Rég kínálati piac van a filmek területén, rengeteg alkotás születik. Néha szeretem, hogy reális valami, máskor meg elvárom hogy nem legyen az. A rendezés nem szakmunka, ha van plusz lesz katarzis. Különben semmivel sem több mint 150 éve a vásári paravánon bemutatott szines papírmasék és képek által elmesélt történetek egyike. Ezért a nyomógombok használata az értő művész kezében csodát hozhat létre, míg dilettánsoknál szutykot. Ez van. A forma adta lehetőségek ki nem használása csökkenti az élményt, amiért pont elmegyek egy moziba.

  6. Great

    ha a történet elgondolkodtat, az jó. A Mátrixon elgondolkodtam, a Tökéletes trükkön is, a Charly Wilsonon is, a 300, Sin City, Machete, Badass stb kikapcsolt. A történet egésze gondolkodtasson el, ne az amit mondanak benne.

  7. Great

    A filmtől azt várom, hogy szórakoztasson, ellazítson, azért még nem ültem le film elé, hogy tanuljak valamit belőle. A tanulásra ott vannak a dokufilmek, könyvek, tanárok. Amikor egy film magyarázni kezd, a Szomszédok jut eszembe, ami az ultragagyi non plus ultrája.

    Nem szeretem, ha az életemről szól, azt nézem-élem 24ben, minek még?

  8. Rombododeka

    Az a jó film, aminek várod a folytatását, ezért szeretem pld. a sorozatokat (de csak a függést okozókat).

    Szerintem a legjobb filmek könyvadaptációkon alapulnak, kell, hogy legyen egy erős történet, amelyet kitűnő színészi játékkal, bravúros rendezéssel láthatóvá tesznek számunkra, legalább olyan jónak kell lennie ennek, mint annak a filmpergésnek, amit a történet olvasásakor széles sávon futtatunk agyunkban.
    A hatásvadászat lealacsonyító, a mélyebb mondanivalójú, indirekt fogalmazású, továbbgondolásra késztető filmeket szeretem.

  9. Bence

    Én filmből kétfélét szeretek. És ez két véglet. Az igaz történeten alapulót, és a nagyon kitaláltat. Elcsépelt, de igaz frázis, hogy az élet sokszor olyan fordulatokat tud produkálni, amilyet a legjobb forgatókönyvírók sem. (A jelenlévők mindig kivételek!!!) Nekem egy jó filmben fontos az összhatás. Hiába jó egy forgatókönyv, ha csapnivaló a színészi játék, hiába zseniális az operatőr, ha a vágó állandóan ütemet téveszt, és még sorolhatnám. De legjobban tényleg a történet szokott a vászonra tapasztani. Egy jó ötlet, néhány nyomógombbal, pár utalással más történetekre, amik közismertek, megfelelő helyekre ízlésesen beszúrt poénok, egy-két rejtély, ami a végére megoldódik, és közben gondolkodásra inspirál, és nálam már át is lépi azt a határt, hogy lelkesen továbbajánljam megnézésre az alkotást. Ezt tudja egy jó könyv is, de ha a filmben megvan az a plusz, amit vizuálisan hozzá tud tenni az alkotógárda, akkor már klasszikusokról beszélünk.

  10. Petra

    Szeretitek, ha a film a ti életekeről szól, vagy épp akkor jó, ha minél távolabb visz attól, amit ti megéltetek?

    A kérdésekre válaszolva, szerintem a filmeknek, ahogy a könyveknek is lehet több funkciója. Jó, ha van valami üzenete, de nem kell mindig mélyen szántónak lennie, sokszor elég ha csak szórakoztat, hogy milyen eszközökkel éri el az nekem nézőként édes mindegy.

    Szeretitek, ha a film a ti életekeről szól, vagy épp akkor jó, ha minél távolabb visz attól, amit ti megéltetek?
    Az én életemről tudtommal egy film sem szól. Legalábbis még nem vettem észre a kamerákat. 😯

    De értem, mire akarsz kilyukadni. Nem tudom más hogy van vele, de én nem tudom magam teljesen kivonni a filmből és külső szemlélőként nézni és nem is akarom. Így aztán nehezemre esik nem szurkolni “Mrs. Doubtfire”-nek (csak a példa kedvéért mondom, nincs a kedvenc filmjeim között), hogy visszaszerezze a családját, még ha tudom is, hogy én soha nem kerülnék ilyen képtelen helyzetbe és eszembe sem jutna ilyen módszerekhez folyamodni. Amikor pedig szegény főszereplő bénázik és lejáratja magát, az nem annyira szórakoztat, legtöbbször még én érzem kínosan magam miatta. Azt szeretem, ha találok a filmben olyan szereplőt (nem kell feltétlenül a főszereplőnek lennie), akiért szurkolhatok, akinek érdekel a sorsa.
    Ehhez nyilván az kell, hogy a szereplőt szimpatikusnak találjam, kvázi megszeressem. Azt tudjuk megszeretni, amivel kommunikálunk és amivel egyetértésben vagyunk, minél több az interakció és ebből minél több a számunkra is elfogadható és helyeselt, annál jobb a viszonyunk vele és egyre jobban érdekel. Szóval kellenek olyan momentumok a filmben, akik számomra reálisak, és a szereplőnek is olyan céljai, vagy vonásai, ami számomra elfogadható, hogy vonzzon. Például az a szeretet, amivel a Mrs. Doubtfire-t kitaláló apa fordul a film elején a gyermekeihez (most már maradok a példámnál) egy olyan magatartás, ami könnyen elfogadható, helyeselhető, már-már evidens mindenkinek, hogy jó. Aztán ezt többször megerősítik a filmben, szerintem így lesz számunkra a szereplő és az ügye az abszurditása ellenére is reális és egyre inkább fontos.

    De most csak találgatok, a filmes iskolában erre vonatkozóan biztosan minden feltételt és szabályt pontosan tudnak. Kicsit érdekelne, hogy mit mondana erről egy szakember és mik a szempontok, de mélységeiben már nem. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy ezeknek az információknak a birtokában milyen lehet egy filmet megnézni, nem von-e le az élvezeti értékéből, hogy közben pontosan tudod, hol teszik bele az érzelem bonbonokat és a többi műfogást. Ja és, hogy annak is megvan-e a maga szépsége, mikor valaki ezekkel már igazán mesterien bánik.

  11. Petra

    Múlt szerdán a Cervantes intézett szervezett egy filmvetítést, egy Oscar díjas rendező nagy sikert aratott és több díjat is nyert animációs filmjét mutatták be. Eredeti spanyol nyelven vetítették, ezért pár spanyolul tudó barátommal fogtuk magunkat és elmentük megnézni.
    http://www.port.hu/pls/me/media.print_media_popup?i_area_id=6&i_object_id=119076&i_topic_id=&i_is_picture=1&i_is_video=1&i_org_id=&i_media_id=355476
    Az elején megjelent Rita, aki búgó hangon énekelt és Chico , aki ettől egyből elolvadt. Majd kiderült hogy a férfi egy bárzongorista és épp egy énekesnőt keres maga mellé. Mivel tetszettek egymásnak, az események gyorsan követték egymást, de a nem túl igényes kidolgozás miatt sem a csábítás, sem a szex jelenet nem volt valami hatásos, ahogy Chico váratlanul közbelépő barátnője és a csajok verekedése sem. A továbbiakban is ez a brazil szappanopera fíling és a zavaróan kifejezéstelen arcok miatti feszengés jellemezte a mozit. Persze volt egy két fordulat (szakmai féltékenység, parázs viták, félreértés, megcsalás, siker, hírnév , csillogás, nagy bukás, szétválás,hosszú szenvedés, boldog egymásra találás) , de mindre fel voltunk készülve és mindig épp az történt, amire számítottunk. A film 90 percig tartott , de a végére már a legbékésebb nézők is valami jó kis mészárolós, darabolós jelentért fohászkodtak, hogy legyen már a filmben valami váratlan, csak egy kis eredetiség. Egyedül a zene volt jó, azt már az elején megállapítottuk, mert tökéletesen elhelyezte a filmet időben és térben és a hangulatát végig jól megadta a sztorinak. Ingyen volt, annyit megért, de sokkal többet nem.
    Azóta gondolkodom rajta, hogy mi hiányzott a filmből és arra jutottam, hogy talán csak két jó színész és pár hatásvadász trükk elég lenne ahhoz, hogy újra forgatva valamit nagyon jót is ki lehessen hozni belőle, de nem biztos, hogy érdemes. Ebben a filmben minden a zene körül forgott és a zenéje méltó is volt ehhez és azon „ült” a film, de ennél sokkal több nincs ebben a történetben.

  12. zulu

    prolizoli írta:

    A mullholland drive-nek mit akar jelenti a vége? Mert érzelmeket tud kelteni a film le a kalappal de azért van neki története is ami számomra befejezetlen maradt. Olyan érzésem volt mint egy félbehagyott dugás után.

    Érdekes, sokan kérdezik ezt és a kritikusok is bírálják emiatt. Lynch szerint a film teljes. Kell is magyarázgatnia rendesen. :) https://www.youtube.com/watch?v=gf1sfVpw9OY

  13. aelod

    Amit szeretek a filmekben:
    – a történet
    – mondanivaló
    – látvány
    – a film atmoszférája

    Amit nem szeretek: a fentiek teljes hiánya kategórától függetlenül(sci-fi, vígjáték, akció stb.) Úgy érzem, hogy a tengeren túlon kicsit leragadtak a kliséknél a filmalkotók. Mostanában csak képregény adaptációk, vígjátéknak nevezett szánalmas alpári “alkotások” és a zombis filmeket mellőzve a démon és sátán megszállottak őrjöngése van terítéken.
    Nincs bajom a képregényekből készült filmekkel. Sőt kifejezetten tetszett a megközelítése és újragondolása C. Nolan Batman trilógiájának. Vagy éppen a Sin Citynek. Vagy a Watchmen (amit minden idők legjobb adaptációjának tartok kategórián belül a mai napig) De az érem másik oldalán ott van az új pókember, új acélember, dardevil… harmatgyenge alkotások. Azokban az emberekben akik kis korukban képregényeket lapozgattak a DC vagy a Marvell műhelyéből biztos nagy érdeklődést vált ki egy ilyen film prömierje. De akik életükben nem hallottak pl. a Wolverine-ről azoknak nem biztos, hogy mindig elnyerik a tetszését ezek az új művek. Sok már nekik a rengeteg CGI és akció. Nulla karakterek és nulla történet mellett (Amerika kapitány pl.) Kezd elege lenni a nézőnek a sok maskarás bohóc világmegváltásából és agonizálásából.
    A vígjátékok pedig nagyon elmentek a primitív szint felé. Pl Ted. Egyáltalán nem tartottam viccesnek. Alig vártam, hogy vége legyen. Nálam a humor nem a böfögős/fingós jeleneteknél kezdődik. Vagy épp az ügyeletes hülye edemszendlernél.

    A horrorról nem is beszélve. A kézi kamerás démonos megszállós filmekről még több bőrt le lehet húzni? Mondjuk a parás jelenségek első része hatott. Újdonság volt. A rá következő részek már kevésbé…

    A lényeg, hogy a történet jó legyen. Színészi játékkal együtt. De azon túl éljem is bele magam. A karakterek kidolgozottak legyenek. (No country for old man pl.) Hasson a történet rám. Minden más látvány, zene csak ezután érdekes.

  14. prolizoli

    A zuhanásban odalett egy babaszállítmány!

    :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh: :laugh:

  15. prolizoli

    zulu írta:

    A film egy lehetőség arra, hogy művészi eszközként használják. Nem biztos, hogy történetet kell bemutatnia.

    Nekem ezek a elvont művész dógok, asszo…asszo…asszociciók magasak.
    Még fiatalabb koromban itt-ott megnéztem pár művészfilmet. A komcsik alatt lehetett ilyen magyar, lengyel, csehszlovák, orosz stb. mozikkal találkozni a tv-be. Néztem belőlük, mert meg akartam érteni hogy mit szeretne mondani a szerző de sose sikerült. Később már csak a meztelennők miatt, mert az legalább a legtöbbször volt benne. Haverral szoktuk is mondani…..hogyan ismered fel a művészfilmet?
    1. nem érted
    2. mutatnak benne pinát.

    Igaz, vannak akik szerint egy film nem film, ha nics története, de ez nem igaz. Egy történet nem történet, ha nincs eleje, közepe és vége. Ezt keverik össze. Ha az a célja az alkotónak, hogy a néző találgasson, hogy “mi a fasz vót ez”, akkor elérte a célját. Ha az volt a célja, hogy elmeséljen egy történetet és alibiből nem zárja le, akkor az nagy baj. David Lynch biztos, hogy nem ez a kategória.

    A mullholland drive-nek mit akar jelenti a vége? Mert érzelmeket tud kelteni a film le a kalappal de azért van neki története is ami számomra befejezetlen maradt. Olyan érzésem volt mint egy félbehagyott dugás után.

  16. zulu

    prolizoli írta:

    Például David Lynch filmjei. Nem mondom, hogy utálom mert az érzelmekre nagyon tud hatni a kép-hang-karakter összessége de sokszor nem fejezi be a történeteit. Az emberek meg találgatnak, hogy mi a fa.z vót ez? Persze a magukat szakértőknek tartók áradoznak, művészi szabadság…gondolkodós film…stb. de szerintem sokszor ez csak a rendező alibizmusa mert nem tud egy ügyes csattanót tenni a végére.

    Tetszik ez a szó: “alibizmus” :)
    Szerintem jó kis kommentet fűztél ide. Lájkoltam is.

    A film egy lehetőség arra, hogy művészi eszközként használják. Nem biztos, hogy történetet kell bemutatnia. Igaz, vannak akik szerint egy film nem film, ha nics története, de ez nem igaz. Egy történet nem történet, ha nincs eleje, közepe és vége. Ezt keverik össze. Ha az a célja az alkotónak, hogy a néző találgasson, hogy “mi a fasz vót ez”, akkor elérte a célját. Ha az volt a célja, hogy elmeséljen egy történetet és alibiből nem zárja le, akkor az nagy baj. David Lynch biztos, hogy nem ez a kategória.

  17. zulu

    Elgondolkodtató a felvetésed.
    Azt hiszem, hogy el kéne választani a kommerciális és a művészi alkotásokat.

    Ha az előbbi kategóriába tartozó filmeket nézed, akkor ne csodálkozz, hogy lépten-nyomon marketing eszközökkel találkozol a filmekben. Ezeket a filmeket azért gyártják, hogy minél nagyobb körben “megvegyék”. Többnyire nincs művészi üzenetük. Az említett “gombok” (?) miatt emlékeznek rájuk, ezek keltenek hatást a “kicsi szívekben”. Egyszerű könnyen emészthető, direkt asszociációkra épülnek a jelenetek és könnyen érthető eszközöket használnak.

    A másik a művészi jellegű, az alkotó belső késztetéséből fakadó, által megálmodott jeleneteket, üzenethordozó eszközöket tartalmazó kategória. Ezek a filmek nem azért készülnek, hogy odahassanak a közönségre. Az alkotó üzeneteit tartalmazzák és ezeket az üzeneteket valamiféle asszciatív rendszerben közlik. Itt a közönség jó része kiszorul, mert nem biztos, hogy érti ezeket az üzeneteket, vagy lehet, hogy számára nem tetszőnek értékeli.

    Nem értek a film készítéshez. A film nézéshez viszont igen. Fogalmam sincs, hogyan is lehet jó vagy rossz filmet készíteni. Láttam már rengeteg kommersz filmet és volt köztük, amelyiken jól szórakoztam. Láttam már sok komoly üzenetet tartalmazó fimet és volt köztük olyan amelyiktől a falra másztam, annyira rossznak ítéltem, de sok jóval is volt köztük. A leg elképesztőbb élményeim viszont olyan filmekhez kapcsolódnak, amiket bosszankodva néztem, rossznak éreztem, majd napokig, hetekig beszéltem róluk és elég mély nyomot hagytak bennem…

  18. bakostamas

    Nekem nagyon fontos egy filmben a jó képi megoldás, éles , jól fókuszált közelítések. A zene is nagyon kell, pl Swordfish, imádom, vagy Matrix, tele óriási zenékkel. Legyen benne fordulat, csavar, lehetőleg az aljas gonosz rohadékoknak lássák el a baját, de nagyon, pl Law Abiding Citizen… Ja és legyen egy jó nő is, az soha nem árt.(de ne a Sigourney Weaver ) 😀 😉

  19. balisto

    Konkrétan mindig úgy voltam a filmekkel is, mint a versekkel, hogy teszek rá, ki mit mond – a lényeg, nekem mit mond és hogyan érintett meg.
    Na most, a versek kevésbé érintettek meg tizenévesen, mert még nem volt elég élettapasztalatom a megértésükhöz, felfogásukhoz és asszociációs feldolgozásukhoz.

    A filmek közül anno nagyon megérintett a Nyolcadik utas a halál.
    Mittudomén milyen nyomógombomat talált el a rendező vagy a forgatókönyvíró – soha hasonlót előtte nem láttam, nem is gondoltam ilyesmire, hogy létezhet (mármint ilyen lény, meg ilyen valóság).

    Egyszerűen valamit nagyon betalált nálam.

    A kicsit későbbi betalálós nálam a Silent Hill…. aminek a felét csukott szemmel, meg-megrezzenve élményeztem magamba…

    Ami még tecc, az a Kaptár.

    A szokatlan, a tökmás, a szemfelnyitós, hogy ilyen is lehet -de te még csak el se tudod képzelni… asszem, ezek azok, amikre kattanok.

    És érdekes módon, ezek a fenti filmek mind horror kategorit súrolnak (vagy azok is).

    Lehet, hogy nagyon kommerszek a felsoroltak, de bocsássátok meg nekem, hogy nem vagyok naprakész hollivúúdból.

    A pöttyös lányregényfilmeket is szeretem, azokat talán pont azért, mert olyan kis édes romantis, hogy teccik és teccem és szerelem és ásókaparel.
    Mer az élet tutti nem azt hozza, de legalább hadd örüljünk, hogy álmainkban mégis van olyan. :))

  20. Jaklin

    Egyetértek a fentiekkel. Engem “kidob” a filmből az olyan erőltetett jelenet, amiről nekem átérződik, hogy csak gombnyomogatás. Ilyen amikor ott a katasztrófafilm, minden megy a maga útján és stílusában, és egyszer csak kimentenek egy gyereket, aki senkié, nem ismerjük, nem tartozik oda, nincs értelme, célja a sztoriban… csak nyálas.

    Én amúgy szeretem azt a filmet is, ami szinte rólam szól, de azt is, ami nagyon eltávolodik a jelen világomtól. Az első felébreszt(het), a másik meg szórakoztat és elrepít valahová nagyon messzire és kikapcsol.

    Sok sikert a forgatókönyv írói szakhoz!

  21. Alex

    prolizoli írta:

    hanem azt, hogy a tömeg dönt a dolgok menetéről és nem azok akik szerinte a tömeg döntéseit befolyásolják a tömeglélektan eszközeivel.

    A hozzászólásaink arról szólnak, hogy mind elismerjük, hogy a hatás létrejön, tehát kiváltható. Viszont mind azt is mondjuk, hogy végső soron a mi döntésünk az, hogy utat engedünk a hatásnak. Ez az utat-engedés pedig a hangulati ráhangolódásunk.

    Rengeteg filmet, zenét és könyvet szeretek mégis vannak napok amikor kimondottan erre vagy arra vagyok fogékony és nézem meg újra. Mert arra van kedvem, olyan a hangulatom. Más napokon meg másokat veszek elő, mert azt érzem, hogy “hiányzik” stb.

    Az a meglátásom, hogy habár a befolyásolásre alkalmas eszközrendszer tanulható és nyilván minden jó író, szerző, reklámszakember vagy eladónak jó, ha a tarsolyában van ez az ismeretanyag, de a legkiválóbban megírt mű, a legzseniálisabb zene is csak akkor vált ki hatást, ha befogadó közegre talál.

    Az igazi művészet (de lehet, hogy szerencse) abban is van, hogy épp akkor találja meg az üzenet a közeget, mikor az befogadó állapotában van.

    Ezért mondom mindig is azt, hogy a tézis, hogy csupán az író zsenialitásán, vagy a marketing csúcsminőségén múlna csak a siker ott sántít, hogy a közönség aktív részvételét mintha nem venné számításba.

    Hihetetlen sok zseniális mű és szerző maradt évekig sikertelen csupán azért, mert a műve abban a pillanatban nem talált megértésre (befogadásra).

    Mikor azt mondom, hogy a tömeg dönt, erre gondolok. A tömeggé az utolsó szó abban, , hogy hagyja-e magát elbájolni.

  22. Kami

    Jah és rühellem az utóbbi évek trendjét. Azt, hogy lassan minden film 3-4 részes, de a legrosszabb, amikor egy részből kettőt csinálnak. Vagy ha már megteszik, akkor ne tartsanak a két film vetítése között egy év szünetet, vagy ha megteszik, akkor ne háborogjanak a letöltések miatt…

  23. Kami

    Ha a film magával tud ragadni, képes lekötni a figyelmemet, akkor tetszik.Attól függelenül, hogy miről szól.

  24. prolizoli

    Alex írta:

    Nagy kópé vagy Te! Nyomod a rizsát arról, hogy a tömeglélektan egy marhaság, aztán leírod, hogy ezt a marhaságot hogyan használják a gyakorlatban. Tényleg marhaság! Mellékes, ha működik!

    Én úgy vettem ki Duncan hozzászólásaiból, hogy nem a tömeglélektant tartja marhaságnak hanem azt, hogy a tömeg dönt a dolgok menetéről és nem azok akik szerinte a tömeg döntéseit befolyásolják a tömeglélektan eszközeivel.

    Egy gondolat, egy téma önmagában nem szép vagy csúnya, jó vagy rossz. A hatás, amit kivált, az ad neki értéket.

    Egyetértek. De a hatást kiváltó művészeti eszközök használati módja és időzítése az amit nem mindegy hogy miként használnak fel.

    Az igazi nagy alkotásoknak talán az a titka, hogy képes a mély és közös emberi érzelemvilágot megrezegtetni.

    A filmesek és írók pedig éppen azt tanulják, jó esetben, hogy melyek azok az eszközök amelyekkel kiválthatják azon bizonyos érzelemvilág megrezegtetését.

  25. Alex

    ” A nézők nem egyszerűen csak merednek a vászonra, hanem figyelnek, követnek valamit, reagálnak, mindenki a maga módján, de lényegét tekintve nagyjából mindenki ugyanúgy.”
    ” A célcsoportban ennek hatására szorongás ébred, és zombi módra váltva viszik a gyereket beoltatni. ”
    Nagy kópé vagy Te! Nyomod a rizsát arról, hogy a tömeglélektan egy marhaság, aztán leírod, hogy ezt a marhaságot hogyan használják a gyakorlatban. Tényleg marhaság! Mellékes, ha működik!

    Egyetértek az előttem szólokkal abban, hogy az érzelmeim hatására nézek meg általában egy filmet. Mindenevő vagyok, de nem mindent és nem mindenkor. A hangulatom a legfontosabb barométer. Szerintem az emberek többsége is így van ezzel.

    Egy gondolat, egy téma önmagában nem szép vagy csúnya, jó vagy rossz. A hatás, amit kivált, az ad neki értéket.

    Az igazi nagy alkotásoknak talán az a titka, hogy képes a mély és közös emberi érzelemvilágot megrezegtetni.

  26. prolizoli

    Arra vagyok kíváncsi, hogy mi az, amit ti szerettek, és mi az, amit utáltok a filmekben? Szeretitek, ha a film a ti életekeről szól, vagy épp akkor jó, ha minél távolabb visz attól, amit ti megéltetek?”

    Néha azt akarom, hogy vigyen távol néha pedig, hogy a mindennapi életet mutassa meg. Hangulatfüggő.
    Mint laikus filmfogyasztó sokszor nem is tudom elmagyarázni, hogy mivel fog meg az adott film vagy miért tartom éppen szarnak, de azér teszek egy próbát.

    Ami tetszik:
    Hitelesség. Higgyem el, hogy az amit látok úgy jól vagyon. Passzoljon a műfajhoz. Mert nálam főleg a műfajtól függő, hogy mi az amit “elnézek” és mi az amit nem. Alapjában véve minden műfajban elvárok egyfajta “realista” megközelitést. Ami azt jelenti, hogy az adott film maradjon benn műfaja logikai kereteiben, persze vannak kivételek ha jól adják elő. Például egy fantasy film csatájában röpködhetnek a főszereplők, meg lehet emberfeletti erejük és egyéb képességeik de egy történelmi csatában ne legyenek ilyenek. A kinaiak például szeretik keverni a kettőt ami nekem nem annyira tetszik.

    A történet persze minél erősebb, érdekesebb annál jobb. De sokszor nem is maga a történet ami oda.asz hanem a karakterek kidolgozottsága, mélysége és az egymáshoz való viszonyuk hiteles megjelenitése. A párbeszédek nálam sokat nyomnak. Ezért birom például Tarantino filmjeit. Erős kidolgozott karakterek és nagyon jó dialógusok.

    A zene mint az egyik legfontosabb általad emlitett “kapcsoló” szintén fontos. A legjobb ha movie nézése közben nem is veszed észre hogy ott van és manipulál az érzelmekkel.
    A képi világ legyen odaillő, a szinek és a megvilágitás árassza azt a hangulatot amit elvárok az adott jelenetektől (Gyűrűk ura, Sin City, 300, Nincs bocsánat). Egy vagy két hete voltam a Lucy cimű Luc Besson filmen. A történet semmi különös és sok logikátlanság is található benne ami kifejezetten zavart. Az alapkoncepció eleve hülyeség, viszont tetszett a film hangulata és a gyönyörű képek valahogy kiegyensúlyozták az egészet. Az ilyen filmeknél sokat dob ha az ember moziban nézi (vagy otthon bluray-on nagyképernyőn) a látványvilág miatt, ami élvezhetővé teszi az amúgy közepes történetet. A Titanicot például először moziban láttam anno és onnantól amikor elkezd a hajó süllyedni le voltam nyűgözve. Viszont később láttam tv-ben és már nem tetszett annyira mert a zsebtévén nem jött ki az erőssége. Az Avatar ugyanez. Közepes indián-kolonizációs történet brutális képi világgal.

    De ott van például az August Osage County ami éppen az ellenkezője a látványfilmeknek és mégis nagyon tetszett. Drámáról lévén szó a látvány nem igazán számit, szinpadon is simán eljátszható viszont a szereplők és a párbeszédek kiválóak. Ezért annyira jó szinésznő (szerintem) Streep mert még egy cipőkanalat is hitelesen el tudna játszani.

    Ami nem tetszik:
    Értelemszerűen a hiteltelenség, logikátlanság, koncepciónélküliség. Need for speed, dicsérték hogy milyen fasza hát megnéztem. Szar. A történet nulla, karakterek nulla, párbeszédeket és monológokat mintha 10-enéves tinik irták volna a Playboy-ra meg az Auto-motor revüre recskázva. Ugyanez a vonal csak más szereplőkkel a Halálos iram. Tanszformersz…..ááááá. Az egyest megnéztem, még elment. A kettest elkezdtem és kb. 30 perc kinlódás után kikapcsoltam. Azóta feléje se megyek a szériának. Sokan ilyenkor a szinészeket hibáztatják pedig ha rossz a forgatókönyv és a karakterek a legjobb szinész sem tehet igazán semmit. Vin Diesel pédának okáért szerintem egész jó szinész (mondjuk Arnoldhoz képest). Riddick, Védd magad, Túl mindenen, Keménykötésűek ezekben jól játszik mert jók a karakterek és a történet és kb. ezek is a legjobb filmjei (szerintem persze).

    Nem szeretem azokat a filmeket amelyeknek a végén nem tudom megállapitani, hogy miről szóltak vagy úgymond nyitott a végük. Mindenki látott már ilyet bizonyára. Én szeretem ha szájbarágósan el van magyarázva, hogy mi micsoda és miért. Mert pontosan meg akarom tudni az adott történet mozgatóit és a rendező konkrét elképzeléseit. Például David Lynch filmjei. Nem mondom, hogy utálom mert az érzelmekre nagyon tud hatni a kép-hang-karakter összessége de sokszor nem fejezi be a történeteit. Az emberek meg találgatnak, hogy mi a fa.z vót ez? Persze a magukat szakértőknek tartók áradoznak, művészi szabadság…gondolkodós film…stb. de szerintem sokszor ez csak a rendező alibizmusa mert nem tud egy ügyes csattanót tenni a végére.

  27. peeet

    Ha már filmek, mikorra várható a Duncan könyv filmesítése?

  28. karaj

    Szeretem, ha egy filmnek van mondanivalója, ami igazán elgondolkodtat. Legyen benne poén is, de ne erőltetve és legyen a végén egy nagy csattanó, olyan, amire semmiképp se számítok. Utálom a sablonos szerelmi és szex jeleneteket. Ha erre támad kedvem, pornót nézek, felesleges ezzel húzni az időt szerintem. Szintén uncsinak találom a zajos hangeffektekkel ellátott akciójeleneteket, nem is beszélve arról,h forgatásnál ezek emésztik fel a legtöbb pénzt. Vagyis vannak filmek, ahol leköt az akció, pl. Kill Bill, mrt annyira lehetetlen dolgokat művelnek benne,h az már lenyűgöz.. pl. szeretem Tarantino filmjeit, mrt minden perc pörgés, tele van váratlan fordulatokkal. A motel durva volt, de van valóság alapja is, amin el lehet töprengeni..

Minden vélemény számít!

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén