Tudom, lefutott film már a Prometheus, mindenki megírta a maga kritikáját, lassan leveszik a vászonról. Igaz, de én most láttam, ezért csak most tudok róla írni. Soha nem voltam egy nagy kritika-író típus, kritizálni sem szeretek. Ha mégis megteszem, annak jó oka van.

Legalább egy éve hallottam a Prometheusról, Ridley Scott új sci-fijéről, amely a Nyolcadik utas a halál előzményeiről szól. Nagyon régen vártam filmet annyira, mint ezt. Néhány órával ezelőtt úgy mentem el moziba, hogy előre örültem annak a csodálatos élménynek, amiben részem lesz. Gondolatban mély főhajtással adóztam a Mesternek, aki olyan remekművekkel ajándékozta meg az emberiséget, mint például a Nyolcadik utas a halál, a Gladiátor, a Sólyom végveszélyben, az Amerikai gengszter, amik legnagyobb kedvenceim közé tartoznak.

Néhány órával ezelőtt helyet foglaltam a légkondicionált vetítőteremben, kialudtak a fények, és elkezdődött…

A továbbiakban szpojlerezni fogok, ami azt jelenti, hogy konkrétumokat fogok leírni a filmről. Tehát csak az olvassa tovább, akit ez nem zavar.

A Prometheus azzal indul, hogy 16. Ez a korosztályi besorolás. 18 helyett 16. Ez volt az első sokk. Igaz, ha egy film 18 helyett csak 16-os karikát kap, akkor az több millió +nézőt jelenthet, de egyben azt is, hogy finomkodni fognak, nehogy az ítészek feljebb tolják a besorolást. Tehát a Prometheus az Alien-univerzumban játszódik, méghozzá úgy, hogy 16 éven aluliaknak nem ajánlják…

A film első jelenetében az úgynevezett „Tervezők” egyike öngyilkos lesz. Ez a film csúcsjelenete, mind hangulatában, mind kivitelezésében. Charlize Theron nem szokott tetszeni, de ebben a filmben szép, és az egyetlen olyan karakter, akinek valóban helye van a filmben. Ezek a pozitívumok.

Van egy irányzat, mely szerint olyan szereplők kellenek a filmbe, hogy minden néző megtalálhassa azt a figurát, akivel azonosulni tud, akit kedvel, vagy akit utál. Ezen irányzat szerint a film úgy készül, hogy először is kitalálják ezeket a személyiségeket, karaktereket, majd őket dolgozzák bele a cselekménybe. Ezért aztán a filmben bizonyos típusok jelennek meg, azzal a céllal, hogy minden néző megtalálja a neki tetsző dögös, aranyos, hűvös, butuska, kemény, bátor, félénk, intellektuális stb. szereplőt.

Személy szerint nem értek egyet ezzel az irányzattal. Én azt gondolom, hogy ha a sztoriban van egy orvos, akkor neki elsősorban nem ilyen vagy olyan típusnak kell lennie, hanem hiteles orvosnak. Ha van a filmben egy vadászpilóta, akkor lehessen elhinni, hogy ez az ember tényleg vadászpilóta, ha van benne egy hegymászó, akkor lehessen elhinni róla, hogy tényleg hegymászó. Ha hiteles az adott szerepben, akkor lehet kidolgozni az egyediségét, de semmiképpen sem úgy, hogy az üsse a hitelességet.

A Doom jó példa a karakter-típusos irányzatra: a kommandósok egyikéről el lehetett hinni, hogy tényleg kommandós, tényleg ért hozzá, tényleg ez a munkája, de a többiekről nem lehetett elhinni. A többiek ilyen meg olyan típusok voltak, akiket kommandósnak neveztek a filmben, és ettől voltak kommandósok.

A Ragadozó jó példa a másik irányzatra, amit én is szeretek: ott mindenki elsősorban kommandós volt, elsősorban hihetően katona, és csak másodsorban ilyen vagy olyan személyiség. Furcsa, de a Ragadozó összes szereplőjére emlékszem, míg a Doomból csak a főszereplő külsejére…

Az űrhajón 17 fő utazik. Vickers (Charlize Theron) hihető karakter, olyan valaki, aki kell egy ilyen expedícióba, akinek képzettsége és személyisége folytán helye van az expedícióban, akit felvennének egy expedíció tagjai közé, akinek dolga van az expedícióban, akinek megengednék, hogy felszálljon egy űrhajóra. A többiek nem ilyenek. Az összes többi szereplő valamiképpen nem normális, idegesítő, infantilis, és személyisége miatt soha nem kapna esélyt arra, hogy egy kutatóexpedíció tagja lehessen.

A Prometheusban Vickerst leszámítva senkiről nem lehetett elhinni, hogy ért valamihez. A geológus egy pancser volt, az orvos idegbeteg, a biológus egyenesen klinikai eset, aki vajon mit tett, midőn kiemelkedett színe előtt a zavaros folyadékból egy idegen létforma? Megpróbálta megsimogatni…

Két régész ásatásokon bizonyos jeleket talál, amik egy elképesztően homályos elmélet szerint megmutatják, melyik bolygóról származik az emberiség. A két régész mosolyogva mondogatja, hogy semmi bizonyítékuk nincs az elméletükre, de hisznek benne. Ezzel sikerül meggyőzniük a világ leggazdagabb emberét, aki cégei teljes technikai apparátusát, továbbá 1 billió (!!!) dollárt fordít arra, hogy összehozzák az emberiség történelmének legnagyobb expedíciós vállalkozását, melyben 1 szakértő és 16 csodabogár kap helyet, és útnak indulnak valamerre.

Leszállnak egy idegen bolygón, egy különös, egzotikus valami közvetlen közelében, néhányan rögvest behatolnak a barlangba meg az idegen űrhajóba, és órákon át kolbászolnak fel-alá. Előzetes megfigyelés, felderítés nincs. Óvintézkedések nincsenek. Egyik kedvenc jelenetem az, amikor a felderítetlen barlangban reked a geológus és a biológus, a kapitány az űrhajóról látja, hogy valami ismeretlen életforma van a barlangban, amiről tájékoztatja a két tudóst, majd halál komolyan azt javasolja, hogy ne foglalkozzanak vele, hanem aludjanak inkább…

Az egyetlen Vickerst leszámítva mindenki totálisan alkalmatlan, felelőtlen, együttműködésre képtelen, semmiségeken civakodó, érzelmi roncs, akinek egy közértben nincs helye, nemhogy az emberiség leghatalmasabb expedíciójában! A kapitány szivarozik, harmonikázik, igazi falu bikája típus, a geológus vonyító, ősmagyartudósidniánsámán, a főszereplő tudósnő a legváratlanabb pillanatban elkezd zokogni, mert neki nem lehet gyereke…

A fentiekért mindenkitől elnézést kérek. Életem egyik legjobban várt filmje életem egyik legkínosabb mozi-élménye lett, és ez megindított.

Mindezek ellenére Ridley Scott továbbra is a filmtörténelem egyik legnagyobb rendezője, életműve pedig lenyűgöző. Személy szerint nincs kifogásom az ellen, hogy a Prometheus keresztény propaganda, azt sem kifogásolom, hogy a Nyolcadik utas a halál előzményeit dolgozta fel. Ennek a filmnek ugyanúgy semmi köze a korábbiakhoz, mint a Terminator 3. részének az első kettőhöz. Az eredeti, védjeggyé vált hangulatnak nyoma sincs. Ez egy látványfilm, ami semmiben nem méltó az elődökhöz.

Bárkitől zavart volna egy ennyire logikátlan, ennyire átgondolatlan cselekmény, ennyi idegesítő, funkció nélküli karakter szerepeltetése egy filmben. Egy Ridley Scott kaliberű zsenitől viszont nem zavar, hanem fáj. A film végén csak döbbenet volt bennem. Mi történt? Mi ez egyáltalán?

Magától értetődik, hogy Scott ezúttal valami mást akart, valami olyat, amit még nem csinált. Nem tudom, mi volt ez a más, nem tudom, milyen cél vezérelte, csak azt, hogy nekem ez nagyon nem tetszett, és remélem, hogy soha többé nem próbál tinihorror meg transzformerszféle üres látványfilmes szörmedvényeket beletuszkolni az egyébként briliáns koncepcióiba.

Ha láttátok a filmet, várom a véleményeiteket. Ha nem értetek velem egyet, nyugodtan írjátok meg, ti hogyan gondoljátok.

Share

Commentek