A cím ne tévesszen meg titeket, ez a cikk nem annyira a filmet kritizálja, hanem sokkal inkább a róla született „kritikákat”.

Az este megnéztük A holnap határa című science-fictiont a Mammutban. A filmet Doug Liman rendezte, aki ritkán ül a rendezői székbe, inkább producerként dolgozik. Ő rendezte a Bourne rejtélyt és a Mr. & Mrs. Smith-t, producere volt a három Bourne-filmnek,  és számtalan más mozinak, valamint tévésorozatnak. A film főszereplője Tom Cruise és Emily Blunt. A holnap határa az IMDB-n 8,1-en áll.

A film cselekményébe nem fogok belemenni, aki meg akarja nézni, ne aggódjon, ebből a cikkből nem fog megtudni olyat, ami befolyásolná az élményét. Az alapokkal tele van az internet, a filmismertetők, a kiadott trailerek. Az nem titok, hogy a Cruise által alakított katona ugyanazt a napot éli át újra meg újra, valamilyen okból. Ennyit a cselekményről.

Nem szoktam kritikát írni, mert nem vagyok kritikus alkat. Kritikákat olvasni és nézni sem szoktam, mert azok 99 százaléka bicskanyitogatóan szubjektív. A youtube-on több magyar filmkritikai csatorna megy, és nagy népszerűségnek örvendenek. A kisemberek alighanem élvezetet találnak abban, ha a nagymenőkön élcelődhetnek, más magyarázatot nem tudok e csatornák sikerére.

Az egyik felkapott magyar filmkritika csatorna hírhedt kemény odamondogatásáról, filmek, rendezők, színészek, írók lehúzásáról. A csatorna tagjai egyszer csináltak egy videót, amin életük tíz legfontosabb filmjéről beszéltek. Megdöbbentő volt hallgatni! Amit elmondtak, az teljesen szubjektív volt, érzelmi alapú, tele szentimentális hivatkozásokkal: „Életem olyan időszakában láttam ezt a filmet…”. Elképesztő! Semmi objektív, megcáfolhatatlan tudományos bizonyíték! Helyette ugyanaz a szubjektív magánvélemény, mint minden embernél, aki filmeket néz. De ez esetben milyen alapon kritizálnak oly határozottan?

Egy úgynevezett átlagember elmegy a moziba, megnéz egy filmet, majd elmondja, hogy mi a benyomása, hogy tetszett-e neki, vagy sem. A kritikus elvileg filmes szakember, de attól senki nem lesz az, hogy a teljesen szubjektív magánvéleményéhez kerít egy ideológiát, esetleg random teleszórja a szövegét hivatkozásokkal és szakkifejezésekkel.

Mielőtt elmentem a moziba, megnéztem a legfelkapottabb magyar filmkritikai csatorna „kritikáját” A holnap határáról, mert kíváncsi voltam, hogy én mennyire látom másként. Ebben a videóban a következő hangzott el: A holnap határa az Idétlen időkig és a Warhammer keveréke, lapos, felszínes, unalmas, érdektelen gagyi.

Az Idétlen időkig (Groundhog Day) egy 1993-as vígjáték. Harold Ramis rendezte, Bill Muray és Andie MacDowell voltak a főszereplők. Muray bá tévés meteorológust alakít, aki valamilyen okból elkezdi újra és újra végigélni ugyanazt a napot, egészen addig, amíg nem változik meg a személyisége a kellő mértékben, és cinikus baromból nem lesz kedves, segítőkész, romantikus fickó.

A Warhammer egy univerzum, amelyre regények, táblás játékok, szerepjátékok, videojátékok és animációs filmek épülnek. Ez egy nagyon sötét univerzum, amely ötvözi a vallásosságot, a rendkívül fejlett genetikával és technikával.

Nem értek egyet a „kritikával”. Azt állítani, hogy a film az Idétlen időkig és a Warhammer keveréke, legalábbis furcsa. Ötletet nem lehet levédeni, csak koncepciót, ami nagyon örvendetes felfogás, mivel mostanra nagyjából semmiről sem lehetne filmet készíteni. Az irodalom évezredei, a némafilmes korszak és a hangosfilm első néhány éve után vajon miről lehetne még mesélni?

A holnap határának köze nincs az Idétlen időkighez, hiába van benne több olyan elem, ami megtalálható a nevezett vígjátékban is, például a napok újraélése, vagy az, hogy mindkettőben emberek vannak és beszélgetnek egymással.

Párhuzamot találni A holnap határa és a Warhammer között meg tisztán ostobaság. A Warhammer univerzum egyike a kedvenc univerzumaimnak, elég jól ismerem, ezért pontosan tudom, hogy a fentebb idézett „kritikusnak” gőze sincs róla.

Meg aztán az a film, amit én láttam a moziban, nem volt lapos, felszínes, unalmas, érdektelen, és gagyi sem. Az első pár perc nem tetszett, de azután beszippantott, végig kíváncsi voltam rá, hogy mi lesz a következő pillanatban és mire fut ki az egész. Nem emelkedett fel az én Top 10 filmjeim közé, de kétszer is végig lehet nézni, gond nélkül. Sokkal jobb lett, mint Cruise bá előző filmje, a Feledés, aminek az első fél órája számomra 8-9 pontot is ért a 10-ből, de a végére 2 pontra süllyedt le.

A holnap határában egy lúzer a bukásokon keresztül felemelkedik a profizmus csúcsára. Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy üzenetet, mondanivalót találjon egy filmben, akkor ez a film arról az útról szól, amit mindannyiunknak be kellene járni.

Share

Commentek