Duncan Shelley

Gondoljuk újra a világot

Category: A test

A Test, 7. rész

Biológiai adósságok

Testünket nem egy tökéletesen képzett, teljes körűen tájékoztatott, mindennel felszerelt, korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező csúcsprofi mérnökcsapat tervezte, tesztelte, építette és gyártotta le, nagyon konkrét körülményekre specializálva azt. Testünk olyan anyagokból épül fel, ami rendelkezésre áll, és amennyire képes, próbál a környezeti behatásokkal szemben megfelelően viselkedni.

Az, hogy az élet milyen kényszerűségeket ró ránk, nem írja felül a testünk biológiai működését, biológiai igényeit. Az, hogy az a kulturális közeg, melyben jelenleg élünk, mit erőltet rá a testünkre, megint csak nem írja felül a biológiát.

A testünkben lezajló létfontosságú biológiai folyamatok időt, energiát, alapanyagokat és bizonyos körülményeket (például adott hőmérsékletet) igényelnek. Ha ezek közül egy vagy több nem áll rendelkezésre, vagy nem megfelelő minőségben, valamilyen folyamat nem fut végig, nem fejeződik be, nem lesz teljes, vagy el sem kezdődik. Ezek a soha be nem fejezett, el sem induló folyamatok azok, melyeket ebben a cikkben biológiai adósságoknak nevezek.

Emésztési adósságok

Az emésztés a táplálék lebontása a sejtek által hasznosítható anyaggá.

Az emésztést enzimek végzik, melyek kémiailag lebontják a táplálékot, a szállítás és felszívódás kémiai vegyületek formájában történik.

A teljes emésztési ciklus a szájban kezdődik. A látvány, illat megjelenése, a szájba kerülő étel íze elindít egy sor biológiai folyamatot. A szájban elkezdődik az emésztés előkészítése, azáltal, hogy feldaraboljuk, pépesítjük, hűtjük, melegítjük, nyálba burkoljuk és ütemezzük, szabályozzuk a nyelést.

A szájban előkészítjük az ételt, majd lenyeljük, ezt követően megemésztődik, a megemésztett tápanyag a test megfelelő részeibe kerül, beépül, átalakul, az emészthetetlen részek pedig salakanyagként kiürülnek a szervezetből. Ez volna a tökéletes emésztési ciklus, amit különféle tényezők befolyásolnak, és tesznek tökéletlenné.

Az emésztés ciklusa tehát a következő szakaszokból áll: száj, nyelőcső, emésztőrendszer (gyomor és belek), szállítás, felszívódás, a salakanyagok kiürülése.

Az emésztési ciklus bármely pontján felhalmozhatunk adósságokat.

Az életünk olyan követelményeket támaszt velünk szemben, ami azt eredményezi, hogy nem olyan gyakorisággal eszünk, ahogyan szervezetünk igényelné, nem azt, vagy nem csak azt, amire szüksége van, nem biztosítjuk az egyéb megfelelő körülményeket stb.

Például lépten-nyomon ételreklámokkal bombáznak minket, melyek folyamatos munkában tartják az emésztési ciklus bizonyos fázisait, miközben nincs élelmiszer a szervezetben, amit fel kellene dolgozni.

Például az ebédidő túl korán vagy túl későn van, nem tart annyi ideig, amennyi ideig tartania kellene, másféle táplálékra kényszerülünk az időhiány miatt, mint amit a testünk igényelne.

Például olyan élelmiszerekre szoktunk rá, amelyek nem hasznosulnak megfelelő hatásfokon, megterhelik a szervezetet, olyan anyagokat tartalmaznak, melyeket a test sem hasznosítani, sem kiüríteni nem képes.

Az életvitelünk és a kulturális behatások következtében, folyamatos emésztési tartozásban vagyunk. Némi túlzással, de jó közelítéssel azt mondhatnánk, hogy egy 20 éves ember körülbelül 20 év emésztési tartozást halmozott fel a saját testével szemben.

Az emésztési ciklus elkezdődik, majd végigmegy, és végül megáll. Ez maga a ciklus. Ha soha nem megy végig, soha nem áll meg, bizonyos szakaszai nem fejeződnek be vagy el sem indulnak, az olyan állapotot eredményez, amire a testünk szemlátomást nincs felkészülve.

Regenerációs adósságok

A regeneráció szó újjászületést (megújulást) jelent. A generáció azt jelenti: születési periódus. A re-generáció tehát azt jelenti, hogy valami időről időre „magába születik újra”.

A testünkben rendszeresen energiahiány áll elő (például sprintelünk száz métert, melynek következtében oxigénhiány lép fel), ezt a hiányt fáradságként, álmosságként észleljük. Az energiahiányt (szándékosan használok ilyen profán szót) táplálkozással, pihenéssel, alvással kezeljük.

Aki tett már nagyobb túrákat, aki futott hosszabb távokat, tudja, hogy eljönnek holtpontok, amikor a testnek szüksége van pihenésre. Ilyenkor néhány percnyi pihenés is csodákat tehet. A pihenés passzív, ha kívülről nézzük, a szervezet szintjén azonban ez egy rendkívül aktív időszak.

Amikor én egy edzés után leheveredem, az kívülről tűnhet passzívnak, de belül nagyon sok minden történik, olyan biológiai folyamatok zajlanak le, amelyek következtében rövid időn belül elmúlik a fáradságom, és újra élénk leszek, mint edzés előtt.

Amikor pihenünk, a szervezetünk dolgozik. Ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezhesse, arra van szüksége, hogy a test pihenjen. A futás közben kialakuló oxigénhiányt futás közben nem tudja a testünk kiegyenlíteni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, meg kell állnunk.

Pihenés és alvás közben regenerációs folyamatok futnak. Ezek a folyamatok addig tartanak, ameddig szükséges, ameddig az adott biológiai ciklus teljesen le nem zárul.

Ebbe a képbe lépnek be életünk követelményei (például nem tudunk tovább pihenni, hogy ehessünk), és a kulturális közeg követelményei (például reggel 8-ra adott helyen kell lennünk).

A szervezetünk számára az ébresztőóra nem létezik. A szervezetünk csak annyit észlel, hogy a regenerációs ciklus nem fut végig, mert újra energiafelhasználásra van szükség.

Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy egy 20 éves ember körülbelül 20 évnyi regenerációs adósságot halmozott fel a saját testével szemben.

A regenerációs ciklus elkezdődik, majd végigmegy, majd leáll. Azért kezdődik el, mert szükséges, és akkor fejeződik be, amikor elérte a szükséges eredményt. Ha ez nem történik meg, regenerációs adósságot halmozunk fel.

Egyéb adósságok

Az emésztési és regenerációs tartozásokon túl további biológiai tartozások is kialakulnak a testünkben.

A fizikai erőkifejtés felgyorsítja a vérkeringést, fokozott működésre készteti a szerveket. Úgy tűnik, hogy a regenerációs folyamatok akkor kapcsolnak be igazán, ha olyan mértékű az energiafelhasználás. Ebből arra következtethetünk, hogy lehetséges adósságot felhalmozni a szervezetünkkel szemben az erőkifejtés szintjén is.

Folyamatos tapasztalat a számomra, hogy egy szokásos, erőkifejtést nem igénylő, fizikailag lagymatag életvitel mellett a pihenés, alvás, táplálkozás nem ad sokat, nem vitalizál, nem frissít, mintha maga a regeneráció sem működne igazán. (Erről bővebben egy másik cikkben, aminek témája a testi szervek, erek, idegrendszer, szem, fül stb. edzése, fejlesztése lesz.)

Lehet adósságot felhalmozni tápanyagok terén, víz terén is, és a testünkön belül leépülnek, kiszáradnak, elhalnak szervek, mert nem tudnak regenerálódni, feltöltődni (táplálkozni).

Talán idegrendszeri adósságokat is felhalmozhatunk, túl sok bizonyos típusú stressz, nem optimális (nem kielégítő) szexuális élet stb. által.

Talán további biológiai adósságok is léteznek.

Kezelési próbálkozások

Mit okoz néhány évtizednyi emésztési adósság? Ha mindössze annyi az egész, hogy az emésztőrendszerünknek pihenésre van szüksége, hogy leálljon teljesen, és legyen ideje az emésztést magát regenerálni, akkor kezdetben egy kis böjt, és a megszokottnál ritkább táplálkozás kezeli ezt a problémát. Ha azonban az évtizedeken át tartó emésztési adósság szervi károsodást okoz, akkor nehezebb dolgunk van, ha ezt teljesen helyre akarjuk hozni.

Mit okoz néhány évtizednyi regenerációs adósság? Ha átalakítjuk az életünket, hogy nagy erőkifejtések és teljes körű regenerációs szakaszok váltogassák egymást, akkor könnyű dolgunk van. Ha azonban az évtizedes regenerációs adósság szervi károsodást okoz, a javítás is nehezebb lesz.

Nyilvánvaló, hogy a társadalom nem a biológiai igényekre épült fel. A sejtjeink mit sem tudnak a hivatali nyitva tartásról.

Az is egyértelmű, hogy a testünk bírja a gyűrődést, és a megoldás nem egy tétlen, félénk, visszahúzódó élet. Testünk jól reagál az erőkifejtésekre, mintha arra termett volna, hogy használjuk, ez azonban nem kisebbíti azt a tényt, hogy az életvitelünk, társadalmi követelményeink a legkevésbé sem veszik figyelembe a biológiai igényeket.

Ha az alvási ciklus 11 óra 23 perckor fejeződik be, 6 óra 5 perc helyett, az nem azért van, mert lusták vagyunk, hanem azért, mert az a ciklus eddig tartott. Ha 15 óra 44 perckor igényli a testünk az étkezést (bizonyos táplálék formájában), akkor az azért van, mert a szervezeti folyamatok akkor jutnak el ahhoz, hogy táplálékfelvételt igényeljenek, és ezek a folyamatok semmit nem tudnak a 12 óra 00 perces ebédidőről. A biológiában szükségszerűség van, nem passzió.

Konklúzió

Úgy igazán nincs semmilyen konklúzióim. A fentieket csak felvetettem, mert előugrott egy ötlet, és úgy éreztem, lehet benne valami.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a biológia és a kultúra nemigen kapcsolódik össze, és olyan távoli utakon járnak, aminél távolibbakat művészet lenne kitalálni.

Óvodás korom óta küszködöm azzal, hogy rákényszerítsem a társadalmi ritmust a bioritmusra, mert a kettőt összeegyeztetni nem lehet. Anyám abban az óvodában dolgozott, ahová öcsémmel jártunk, ő nyitotta minden nap, két órával az első gyerek érkezése előtt, és mi minden hajnalban keltünk és mentünk vele. Máig emlékszem, ahogyan vonszol minket az utcán, mert sem öcsém, sem én nem voltunk egészen magunknál a kialvatlanságtól.

Azután iskola, majd munka, és amíg nem lettem főállású író, állandóan ez ment. A családban mindenki hullaként ébredt az órára, tolták a kávékat, hátha a koffeintől felébrednek, miután már ébren voltak. Egész életemben láttam hajnalban és reggel az álmosan iskolába, munkába menetelő embereket. A kulturális elvárások biológiai adósságokat halmoztak fel éppen a szemem előtt. Öcsémmel egyszer felszálltunk egy buszra, amivel iskolába mentünk, és a sofőrnek gyufaszállal volt kitámasztva a szeme…

Megértem, hogy a társadalmi élet, ami a szervezésre épül, minden határon túl nem veheti figyelembe a biológiai igényeket. De azt gondolom, hogy ennek van egy ára, és az ár talán magasabb, mint gondoljuk, mert nem az óra rendezi a biológiát.

Most ti jöttök

Csupán a véleményetekre vagyok kíváncsi a cikk felvetéseivel kapcsolatban. Mit gondoltok minderről? Vannak biológiai adósságok? Azok felhalmozódhatnak éveken, évtizedeken át? Azok okozhatnak károsodást, akár nagyon komoly károsodásokat? A felhalmozódó biológiai adósságoknak lehet szerepe az öregedésben?

A Test, 6. rész

Alap

Annyira van esélyünk megérteni valamit, amennyire képesek vagyunk azzal a valamivel szembenézni.

A szembenézés az önkéntelen reakciók hiányát jelenti.

Rövidesen világos lesz, hogy miért ez a bevezetője ennek a cikknek. A téma néhányatokban nagy valószínűség szerint ellenszenvet vált majd ki. Ám ez tiszta biológia.

A téma

Ennek a cikknek a témája a testünkben élő más élőlények: a paraziták és a szimbionták.

Ezek a lények a mi testünket lakják, abban élnek, egy részük árt neki, egy részük hasznos a számára.

A fiatalsággal és a halhatatlansággal kapcsolatos kérdések egy részére a válasz talán a testünk parazitáiban és szimbiontáiban van.

Fehér foltok

Az évszázados orvosi képzés, a mesterien megrajzolt anatómiai atlaszok, a 3d-s komputergrafika korában, könnyű abban a hitben élni, hogy az emberi testről már mindent tud az emberiség. De ez egész egyszerűen nem igaz.

Az anatómia alighanem a biológia legfejlettebb része. Az anatómiában minden nagyon világos, profán, egyszerű: csak vágni kell, kinyitni, kiemelni, vágni, kinyitni, kiemelni, nagyítani, szétválasztani, felszívni, lemosni és vágni. Ezek ellenére az emberi anatómia még nincs befejezve, lezárva, végérvényesen feltárva a legapróbb részletekig. Csak az elmúlt 1 évben 3 alkalommal találkoztam olyan cikkel, amely arról számolt be, hogy új testrészt fedeztek fel az emberi testben. Legutóbb a szemben találtak ilyet.

A parazita

A parazita egy olyan lény, amely hasznot húz egy másik biológiai rendszer működéséből, oly módon, hogy a rendszerhez semmivel nem járul hozzá. A parazita gyengíti a biológiai szervezetet. Minél inkább eluralkodik a szervezeten, annál inkább akadályozza annak működését. Szélsőséges esetben a parazita megöli a gazdatestet.

Ismerek egy fickót, aki közel 30 kilót fogyott egy parazita-fertőzés miatt, és amíg az élősködőt nem hajtották ki megfelelő eszközökkel a testéből, semmi nem használt.

Ismertem egy nőt, aki nem fogyott, elvétve voltak csak panaszai, mégis, egy körülbelül 2 méteres bélférget szedtek ki belőle.

Parazitából sokféle van, legismertebbek közülük a különféle férgek, melyek az emberben mozogva, vándorolva, vagy a belekben megtapadva okoznak kisebb-nagyobb kárt bennünk.

Itt láthattok két példát:

EGY.

KETTŐ.

A parazitafertőzések egy része higiéniával kezelhető, másik része belsőleg használatos készítményekkel, ritkán pedig műtéti beavatkozás szükséges, mert más módon nem lehet orvosolni a helyzetet.

Szimbionták

A szimbionták a testünkben élő élőlények, amelyek a parazitákkal ellentétben, hasznunkra vannak.

A hasznos bélbaktériumok az első, ami eszünkbe juthat: ezek a lények segítik az emésztést, a tápanyagok felszívódását, a salakanyagok lebontását.

Ha a nem megfelelő táplálkozás vagy fertőzés következtében a szimbiontáink (például a bélbaktériumok) száma megcsappan, vagy teljesen kiürülnek, pótolnunk kell őket, ellenben azt kockáztatjuk, hogy megroppan a szervezetünk működése.

Van elég hely

Sokféle parazita létezik: mikrobiológia szintű életformák, férgek, lárvák, rovarok. A paraziták mérete nanométertől a méterig terjedhet.

A testünk egy egész bolygó, ha a mikrobiológia mérettartományából nézzük: a tápcsatorna mintegy 6 méter hosszú, a tüdő teljes felülete kb. 100 négyzetméter, a DNS-spirál hossza hozzávetőlegesen 180 centiméter (minden egyes sejtben), a teljes érhálózat hossza 100.000 km. A legnagyobb parazita, amit emberben találtak, 33 méter hosszú féreg volt.

Fajok

Valószínűleg a legtöbben azt gondolják, hogy a biológia, a zoológia és a botanika a Föld összes faját megismerte már.

A valóság ezzel szemben az, hogy jelenleg megbecsülni sem tudják, hogy hány faj élhet a bolygón.

Az uralkodó nézet szerint a Földön mintegy 30-50 millió faj élhet. A becslés elsősorban rovartani kutatásokon alapul.

2011 nyarán megjelent egy kiterjedt tanulmány, amely új becslési módszereket vezetett be, és a tengeri élővilág kutatására alapozott: a tanulmány jóval kevesebbre taksálta a földi élővilág sokszínűségét: mindössze 8,7 millióra teszi a fajok számát. (A két becslés egyike sem vette figyelembe a baktériumokat.)

Az új szám tehát: 8,7 millió, plusz-mínusz 1,3 millió.

Az újabb, kisebb értékkel dolgozó becslés szerint a szárazföldi fajok 86 százaléka, és a vízi fajok 91 százaléka még ismeretlen a tudomány számára.

Ugyanezen becslés készítői szerint 300.000 szakember 1.200 éves munkájára lenne szükség a még ismeretlen fajok leírására és katalogizálására.

További információ: a valóban kimerítően ismert állatfajok száma mindösszesen néhány száz.

Tehát van egy új becslés, amely 30-50 millió faj helyett csupán 8,7 millió fajjal számol (ebből 7,77 millió állatfaj), és még ennek a mennyiségnek is csupán apró részéről van elegendő információ.

A gombafajok kutatása például egészen előrehaladott már: leírtak és katalogizáltak 43.271 gombafajt – és félmillió további gombafajról még leírás sincs.

De, hogy pontosabban értsük, mit jelent az, hogy „leírt és katalogizált”: az úgynevezett ismert állatfajok kb. 95 százalékáról „semmilyen érdemi tudományos ismerettel nem rendelkezünk a nevezéktani szempontból fontos primer fajleírásuk és esetleg néhány határozókulcsban vagy faunisztikai listában való szereplésükön kívül”.

Továbbgondolva

Ha továbbgondoljuk mindezt, akkor támadhatnak bizonyos „vad” elképzeléseink. A vadsággal nincs is semmi probléma, hiszen az öregedés megállítása és visszafordítása önmagában eléggé merész cél – legalábbis az általános iskolás biológiai tananyaghoz képest feltétlenül.

A testünkben számtalan olyan parazita faj élhet, amelyet jelenleg még nem tartanak parazitának, vagy amelyről egyáltalán nincsenek még ismeretek.

Ugyanígy, számtalan szimbionta faj élhet bennünk, amit még nem azonosítottak szimbiontaként, vagy még egyáltalán nem fedeztek fel.

De menjünk egy kicsivel tovább, mert a végszó kínálja még néhány következtetés levonását!

Nem tudjuk, hogy pontosan hány faj él a Földön. A leírt és katalogizált fajok túlnyomó többségéről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Nem biztos, hogy valamennyi, az emberi testben élő parazita fajt felismernénk, ahogyan az sem biztos (sőt), hogy valamennyi, az emberi testben élő szimbionta fajt felismernénk.

A fentiekből következik, hogy az élővilág óriási részéről nem tudjuk, hogy felhasználható lenne-e élelemforrásként az ember számára, és azt sem tudjuk, hogy a belőlük kinyerhető hatóanyagokkal mit érhetnénk el. Az ismert növényeknek mindössze 5 százalékát vizsgálták eddig gyógyítási szempontból.

Most ti jöttök

Véleményeket és elméleteket várnék tőletek a cikkben található információkkal és felvetésekkel kapcsolatban.

Van néhány konkrét kérdés is, mert tudom, hogy mennyire szeretitek azokat.

Az emberi testben megélni képes parazitákat mennyire tartjátok fontos tényezőnek az öregedés és a halál szempontjából?

Az emberi testben megélni képes szimbiontákat mennyire tartjátok fontos tényezőnek a fiatalság és az élettartam szempontjából?

Szerintetek lehetséges, hogy vannak olyan paraziták a testben, amiket még nem azonosítottak parazitaként?

Szerintetek lehetséges, hogy vannak olyan szimbionták a testben, amiket még nem azonosítottak szimbiontaként?

Mit gondoltok, létezhetnek olyan életformák a testünkben, amiket még nem fedeztek fel?

Mit gondoltok a felfedezetlen fajok élelemként és orvosságként való felhasználásáról?

A Test, 5. rész

Folyt.köv

Az összes zárt cikk jelszava egységesítve lett, egyetlen jelszóval beléphettek mindegyikbe. Mostantól random jönnek majd folytatások a különféle témákhoz. Erre több okom is van, egyrészt vannak fejlemények, új gondolatok, felvetések, másrészt van, ahol a kommentekre reagálva eltértem az előre meghatározott irányvonaltól, és fontosnak érzem, hogy visszatérjek az eredeti célhoz.

Body Reset Project

Az emberi test 24-25 éves korára éri el maximális kifejlettségét. Az öregedés ezután veszi kezdetét. A cél annak a tudásnak a megszerzése, amellyel vissza lehet állítani a testet fejlettségi maximumára, és ott megtartani tetszőleges időn át. Ez nem jelent sérthetetlenséget, csupán aktív életet: aktivitást a munkában, sportban, hobbiban, szexualitásban, a test élettartamának teljes ideje alatt.

Jogos kérdések

Bárki feltehetne néhány nagyon is jogos kérdést:

– mennyire lehet komolyan venni egy olyan projektet, ami a „tudomány mai állása” szerint nem is lehetséges?

– mennyire lehet hinni egy olyan projekt sikerében, ami a „tudomány mai állása” szerint nem is lehetséges?

– ki az, aki háttere, szakképesítése (stb.) okán joggal gondolhatja, hogy bármilyen mértékben képes lehet hozzájárulni a projekt sikeréhez?

Magától értetődő és jogos kérdések, melyek megválaszolásán érdemes elgondolkodni.

A tudomány mai állása

A „tudomány mai állása szerint” szlogen egyszerre több mindent is jelent.

A „tudomány mai állása” jelentheti azt, hogy technikailag mire képes ma a legmagasabb szintű kutatás, milyen műszerek, milyen berendezések hozhatók ma létre, mit lehet mérni, mit lehet kísérletileg előállítani.

A „tudomány mai állása” jelentheti azt, hogy mi az, amire ma finanszírozást lehet kapni. Technikailag fel lehetne építeni egy részecskegyorsítót a Holdon, de vajon mivel tudná megindokolni bárki ezt a 14.000 milliárd dollárt felemésztő vállalkozást?

A „tudomány mai állása” jelentheti azt, hogy az érvényben lévő kutatási, kísérleti, mérési standardok, érvényben lévő eljárások, módszerek mit tesznek lehetővé. Ha valaki agyvérzéssel kórházba kerül, a standardoknak megfelelően megvizsgálják és ellátják – ha ez helyrehozza, jó, ha nem, akkor ez van. Ez mindössze annyit jelent, hogy az adott érvényben lévő eljárás ezt tudta, nem pedig azt, hogy eredményt elérni jelenleg senki nem tud.

A „tudomány mai állása” jelentheti azt, hogy mi az, ami a jelenlegi érvényes, általánosan elterjedt paradigma szerint lehetséges. Ez filozófiai kérdés.

Vesszőparipák

Ha valakinek megvannak a maga külön bejáratú, privát vesszőparipái arról, hogy mi a megoldás, vagy hol található a megoldás, az egész egyszerűen elvakult, és ha a megoldás nem az, amire gondol, esetleg nem is azon a területen található, akkor sohasem lesz meg.

Nem fog máshol keresgélni, nem fog elfogadni máshonnan, más területről érkező felvetéseket, elméleteket és bizonyítékokat. A valódi, tényleges megoldás ott lehet az orra előtt, és simán félresöpri, mert a vesszőparipája miatt „nem lehet az a megoldás, mert nem lehet!”.

Nekem nincsenek vesszőparipáim. Mondhatnám, hogy azért nincs, mert olyan emelkedett vagyok már, de nem azért. Egyszerűen elvesztettem az illúzióimat, hatalmas csalódások vannak a hátam mögött, és kinőttem az összes elkötelezettséget, az összes elvakult hitet.

De, ha igazán mélyen átgondolom ezt, egy vesszőparipám mégiscsak van. Az, hogy el lehet érni a célt.

A három típus

Egy olyan hatalmas, összetett, fejlett szoftvert, mint amilyen egy grafikus engine, száznál több, esetenként több száz ember készít el. Ezek a szakemberek személyiségük szerint 3 típusba tartoznak.

Az, aki megálmodja a szoftvert, annak dizájnját, funkcióit, a kreatív.

Az, aki a koncepciót fastruktúrákká, döntési mechanizmusokká bontja, a rendszergondolkodó.

Az, aki megírja a kódot, a programozó.

Egy 70-es években íródott könyv a kreatívot hippinek, a rendszergondolkodót matematikusnak, a programozót munkásnak nevezte.

Ez 3 különféle személyiségtípus, akik a nagy egészben eltérő feladatokat látnak el. Ha valamelyik hiányzik, vagy felcserélődnek a szerepek, mindenki megsínyli.

A programozó, a munkás (ebben a szóban semmilyen pejoratív értelem nincs) élvezettel bogarászik át 50 ezer sornyi programkódot, hogy megtalálja a hibát, ami miatt az egyik funkció nem működik, vagy nem úgy, ahogyan kellene. A rendszergondolkodó és a kreatív simán beleőrülne ebbe.

Ismertem embereket mindhárom típusból, akik a magyarországi videojáték iparban dolgoztak. Néha puszta ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ki melyik típusba tartozik.

Mindezzel csak annyit akartam elmondani, hogy egy olyan nagy horderejű projektnél, mint a test resetelése, sokféle szakember és a háromféle személyiségtípus összehangolt közös munkája hozhatja el az eredményt.

Lehetséges, hogy az eredményhez kelleni fog táplálkozástudós, genetikus, magfizikus, biológus, kibernetikus, és még három tucat különféle terület szakértője, de biztosan nem csak az. Ha a megoldás a genetikában van, genetikus akkor sem elég a cél eléréshez. Ha elég volna, a genetikusok már régen megtalálták volna a megoldást.

A felesleges

Természetesen olyan típus is van, ami teljesen felesleges bármilyen projektbe. Ez az a típus, aminek a célja megállítani a folyamatokat, lebeszélni az embereket arról, hogy dolgozzanak a célért, viszályt kelteni, hogy elterelje a figyelmet a célról.

Ha valaki nem tud hozzátenni, akkor csak elvesz. Ezért ő nem kell.

Most ti jöttök

Újra megnyíltak a zárt topikok. Nem tudom, mikor jön a következő cikk, ha jön, éppen melyik témát viszi majd tovább.

Fejtsétek ki a felvetett témákkal kapcsolatban a véleményeteket.

Néhány konkrét kérdés is van:

Szerintetek, ha a Body Reset Project sikert érne el, hogyan kellene felhasználni az eredményeket?

Ha lehetségessé válna a test visszafiatalítása és a fiatal állapot megőrzése, az milyen társadalmi következményekkel járna?

Hogyan, mivel, milyen módon tudnátok hozzájárulni a projekt sikeréhez?

A Test, 4. rész

Nem

A Rendszer topikban szó volt arról, hogy bizonyos témák kutatása tabu. Ez a tiltás olyan mélyen beépült mára a gondolkodásba, hogy mondhatni, önkéntes önsanyargatásként jelenik meg.

A döntés, az igen vagy a nem, a cselekvés vagy a passzvitás a lényeg, nem az indoklás.

Azért nem, mert félek, azért nem, mert Isten tiltja, azért nem, mert a Természetbe nem szabad beavatkozni, azért nem, mert megölnek, azért nem, mert nem fontos, azért nem, mert értelmetlen, azért nem, mert nincs rá idő, azért nem, mert sokba kerül, azért nem, mert borzalmas következményei lehetnek, azért nem, mert elvennék tőlem, azért nem, mert…

Ez mind nem. Ugyanaz, ugyanúgy.

A kijelentések valós tartalmát kell figyelembe venni, a valós döntést, nem a magyarázatot, nem az indoklást. Ha nem, akkor nem. Teljesen lényegtelen, hogy miért nem.

Témák és célok

A téma és a cél két különböző dolog.

Ha valakinek az a témája, hogy meggazdagodjon, akkor olvasgat erről, gondolkodik erről, beszélget erről, álmodozik erről – és ennyi.

Ha az a célja, hogy meggazdagodjon, akkor gyakorlati oldalról közelít, és cselekszik.

Ha valakinek témája van, akkor nem tesz tényleges lépéseket azért, hogy valósággá tegye, ha valakinek célja van, akkor tesz érte, valódi, gyakorlati lépéseket a valódi létező világban.

Persze, most, hogy a valódi létező világot szóba hoztam, valaki talán, aki eszik, alszik, nem sétál át csukott szemmel a piroson, nem ugrik ki az ablakon, nem szúr konyhakést a mellkasába, eltöpreng azon, hogy mi is a valóság és milyen alapon nevezünk valamit annak, és összeráncolt homlokkal mondhatja, hogy talán nincs is valóság és csak álom az élet. Nos, neki talán minden csak téma.

Ha téma az öregedés és a halál megértése és megfejtése, akkor mindennek helye van, és mérhetetlen időket ölhetünk bele a filozofálgatásba, oly módon, hogy még gondolati síkon sem jelenik meg az igény arra, hogy kezdjünk valamit azzal, ami eszünkbe jut, és lépéseket tegyünk valamilyen áhított állapot felé.

Ha cél az öregedés és a halál teljes körű, 100 százalékos megértése, az öregedés és a halál feletti teljes irányítás megszerzése, akkor bármi merül is fel, az a kérdés, hogy fel lehet-e használni a cél érdekében?

Jön egy információ: Atlantiszon az emberek átlagosan 7.244 évig éltek. Ha nincs cél, csak téma, akkor ez fontos. Éveket rendelhetünk e felvetés mellé, olvasgatva, elmélkedve, beszélgetve róla, hogy hm, meg hű, meg ha, meg aszta, meg nahát, és ez az egész soha nem jut el odáig, hogy kezdjünk vele valamit.

Ha nem téma, amivel elütjük az időt, hanem cél, akkor valamit kezdenünk kell minden információval, ami felmerül. Atlantiszon átlagosan 7.244 évig éltek az emberek – oké, mit kezdjünk ezzel? Mit kezdhetnénk ezzel? Először is: honnan van ez az infó? Manci bácsi mondta, aki sárgalázban haldokolt? Ebben az esetben kuka. Platón említi, hogy… Kuka. Akár igaz is lehet… Kuka.

Ha nem lehet megvizsgálni, kuka.

El lehet azon gondolkodni, hogy vajon mi lehetett más Atlantiszon, mint a mi Földünkön, és ebből elő lehetne szedni valamit, amin el lehetne indulni. De hogyan? Nem Atlantisz léte a kutatásunk célja, hanem az öregedés és a halál megértése és irányítása.

Fontosságok

Vesszőparipák, fixa ideák, rögeszmék, előre elkészített válaszok, érzelmek, hitrendszerek – ezek nagyon veszélyesek, mert megakadályozzák a cél elérését, azáltal, hogy félreviszik a kutatást.

Még abban az esetben is, ha valaminek nyilvánvalóan van szerepe, jelentősége a cél szempontjából, tudunk kell, hogy mennyire fontos. Mert lehet, hogy nem fontos, vagy csak kis mértékben az.

Levegő nélkül meghalunk. Ezt elég sokszor igazolták, jó eséllyel igaz. Az oxigén fontos eleme szervezetünk működésének. Rendben. Ez eddig eléggé világos. De milyen levegőre van szükségünk? Milyen összetétel az, ami ideális a számunkra?

Aggodalomtól kivörösödő szemekkel és dühtől remegve mondhatjuk, hogy rohadt környezetszennyezés, elveszik a levegőnket, a szennyezett levegő már így is tizedeli a lakosságot – de igaz ez? Egy olyan zsúfolt, szmog által terhelt nagyvárosban, mint Los Angeles vagy Tokió egyértelműen átlagosan rövidebb ideig élnek az emberek, mint a természet lány ölén? Ha igen, akkor ez fontos. Ha nem, akkor tévút.

Mennyit számít a táplálék? Rávághatjuk, hogy sokat. Teszteket hozhatunk fel, saját tapasztalatokat, melyek igazolják, hogy a szintetikus halálmiszer mennyire ártalmas, és a tiszta bio milyen áldásos. De ez nem feltétlenül igaz, mert nem veszi figyelembe az egyéni hajlamokat, adottságokat, az összes többi körülményt és az időt. Ha veszünk 10 ezer embert, akik következetesen minden nap csak McDonalds ételt esznek, és másik 10 ezret, akik csak a legszigorúbb bio élelmiszert, akkor lesz kiugró eltérés a csoport átlagéletkorát tekintve? A bio élelmiszert fogyasztó csoport átlagosan +évtizedeket fog ráverni a szintetikus műtáplálékon élő csoportra? Ha igen, akkor fontos. Ha nem, akkor tévút.

Az igaz, hogy méregtől gyorsan meg lehet halni, tehát biztosan nem mindegy, hogy mit eszünk. De ha nincs komoly, számottevő különbség az úgynevezett minőségi táplálkozás és az úgynevezett szintetizált, tápanyagszegény értéktelen élelmiszer fogyasztása között, akkor a rosszabbik is még azon a tartományon belül van, amit a test képes felhasználni és ellensúlyozni.

Olyan elektromágneses térben élünk, amely a modern korhoz kötődik, előtte nem létezett. Rádióhullámok cikáznak körülöttünk, a testünkön keresztül, sokféle frekvencián, nagyfeszültségű elektromos vezetékek futnak a falban, a fejünk felett, a lábunk alatt, mobiltelefon van a zsebünkben, a kezünkben, a fülünkhöz tartjuk, az agyunk közelében. Számít ez? Igaz, újdonság, igaz, hatással van a testünkre, de milyen mértékben? Ha azokban az időkben, amik még mentesek voltak ettől, az emberek nem éltek általánosan évtizedekkel tovább, mint most, ha egy leárnyékolt közegben élve nem tudunk +évtizedeket szerezni, akkor nem fontos.

Az edzés fontos, a jó étkezés fontos, a jó alvás fontos, a stresszmentes élet fontos (stb.), de ha a sportoló populáció nem nyer +évtizedeket, ha a jól étkező sem, ha a jól alvó sem, ha a stresszmentes sem (stb.), akkor ezek fontossága semmi, vagy kevés.

Bármi, ami nem jelent átlagosan több évtized életet, lényegtelen.

Természetes vagy mesterséges

Mit jelent az, hogy természetes?

A teljes földi bioszféra lehet mesterséges. Nem vennénk észre, nem jönnénk rá a napi megfigyeléseink alapján, mert nincs mihez viszonyítani.

De akár értelem hozta létre a bioszférát, akár úgymond magától alakult ki, nincs okunk arra, hogy tökéletesnek tekintsük.

Lehetséges, hogy az emberi test állati test. Nincs lényegi, minőségbeli különbség. Az ember az állatvilágból fejlődött ki, az állatvilágba degradálódott, vagy az állatvilágból választott egy számára bizonyos kritériumok által legjobbnak ítélt testet. Lehetséges.

Az is lehetséges, hogy az emberi test volt a lényeg, és a teljes állatvilágot, vagy annak egy részét az ember számára kísérletezték (kísérleteztük) ki, így az állatvilág valójában genetikai hulladék, téves kísérletek eredményei.

Az is lehetséges, hogy az, amit természetként ismerünk, csupán egy önfenntartó élelemraktár, ami csak azért van, hogy a mi testünket táplálja.

Ezekből (és még további) feltevésekből a számunkra fontos elv az, hogy a természetes nem feltétlenül jobb a mesterségesnél. A „vissza a természethez” szlogen tévedés, amit ideje félredobnunk.

Semmi okunk azt gondolni, hogy a legtisztább ősi levegő, ami mindenfajta civilizációs szennyeződéstől mentes volt, a legjobb a számunkra. Nem biztos. Annak tehát nagyon is van értelme, hogy különféle belélegezhető közegeken kísérletezzünk, amely lehet gáznemű, de lehet folyadék is. Lehetséges, hogy létezik valahol a természetben ez az ideális keverék, és lehet, hogy nem. Az életfolyamatok ideális fenntartása szempontjából nem biztos, hogy a levegő a legjobb. Lehet, hogy van annál nagyságrendekkel jobb.

Az is megtörténhet, hogy a természetben nincs tökéletes táplálék, hanem csak olyan van, aminek kifejlődésére a körülmények megfelelőek voltak. Lehetséges, hogy több ezer méter mélységben az óceánokban létrejött olyan biológiai anyag, amely sokkal jobban táplálna minket, mint bármi, amit ismerünk, de érthető okokból eddig nem tudtunk hozzáférni, és így tesztelni sem állt módunkban. Az is lehet, hogy sehol nem létezik a természetben számunkra tökéletes táplálék, és ahhoz, hogy lényeges plusz időt nyerjünk, a tudatos tenyésztés, keresztezés vagy a laborok az egyedüli lehetőségeink.

A testedzést, a test terhelését, a stresszt és az általa kiváltott adaptációt érzelmi és eredményességi oldalról fontosnak ítélhetjük, de ha nem ad +évtizedeket, akkor nem fontos a célunk szempontjából. De azt sem mondhatjuk, hogy nem lehetséges olyan testedzési módszer, ami nem járulna hozzá a célunk eléréséhez. Esetleg külső edzésmódszerekkel, futással, terheléssel (stb.) nem tudjuk elérni azt a fejlődést, vagy a testnek +évtizedek szempontjából létfontosságú részeinek fejlődését, amire szükségünk lenne. Lehetséges, hogy ehhez olyan edzésmódszerek kellenek, amit mai szemmel nem is tudnánk edzésnek nevezni.

A biológia leír bizonyos állapotokat, működési mechanizmusokat, de összehasonlítási alap nélkül ezeket nem tudjuk igazán megítélni. Nem tudjuk, hogyan kellene működnie a testnek, nem tudjuk, mi az ideális a számára. Benne vagyunk egy viszonyrendszerben, és nem ismerünk mást.

Volt egy magyar fickó, aki kitalált egy adalékanyagot a motorolajhoz, ami jelentősen megnövelte a motor élettartamát és teljesítményét. Attól rettegett, hogy megölik az olajcégek, ezért csak baráti körben árulta az olaját pitiáner összegekért. Többeket ismertem a környezetéből, akik csak a tőle vásárolt olajat használták, és mindegyikük beszámolt arról, hogy nagyon jelentős a változás. Ez csak olaj, a teljes rendszer apró része. Azok a számok, melyek érvényesek a „normál” olaj használata mellett, érvényüket vesztették egy új adalékanyagtól, amely új körülményeket teremtett.

A mesterséges sokkal jobb lehet a természetesnél, és mivel nincs összehasonlítási alapunk, nem biztos, hogy a biológia örökké érvényes lesz. Tapasztalataink egy bizonyos rendszeren belül születtek, és abban érvényesek.

Genetika

Az emberi genetikai térkép kutatása részben magánkézben van, mert eleve magántulajdonú cégek végezték, vagy felvásárolták ezeket. Lényegi különbség nincs abban, hogy az eredményeket egy kormány ássa el, vagy egy igazgatói tanács. A vállatok esetében annyiban jobban járunk, hogy gazdasági érdekek is számítanak, ami azt jelenti, hogy egyes eredmények idővel elérhetőkké válnak.

Másodkézből szerzett, tehát bizonytalan információk (könyvek, előadások, beszámolók) szerint az idő előrehaladtával egyes géncsoportok érvénytelenné válnak. Olyan ez, mintha hatalmas épületeket építenénk, és a tervrajz bizonyos részét egy idő után figyelmen kívül hagynánk, aztán egy idő után egy újabb részt nem építenénk meg, aztán egy újabbat, egy újabbat, egy újabbat. Aztán egy ponton túl nem is építenénk fel semmit, mert a terv egésze érvénytelenné válna.

Elvben (másodkezi infó, ezért mondom így) a testnek 6 különböző mechanizmusa van arra, hogy méreganyagokat, salakanyagot válasszon ki, távolítson el. Negyven éves korra a 6 mechanizmusból már csak 2 van működésben, és azok hatásfoka sem a régi. Azok a géncsoportok, amelyeken ezek tervrajzai találhatók, idővel érvénytelenné válnak. A test minden sejtje 7 éven belül lecserélődik, és úgy néz ki, hogy a generációváltások során egyes funkciók nem mennek tovább.

(Csak zárójelben: Létezik mód arra, hogy mind a 6 funkciót újra működésbe hozzuk, egy 5 hónapos, genetikai alapú kúra által. A szilveszteri blogban ígértem, hogy ezt végigcsinálom ebben az évben. Ez így is lesz, majd naplószerűen beszámolok.)

A test genetikailag 24-25 éves korig fejlődik, majd elkezdődik a romlás, az öregedés, ami géncsoportok érvénytelenné válásával, a sejtosztódáskor létrejövő hibák felszaporodásával jár.

Genetikai oldalról, ha a géncsoportok kikapcsolódását meg tudnánk akadályozni, a sejtosztódás hibáit ki tudnánk iktatni, vagy olyan szinten tartani, ami még nem vezet romláshoz, akkor ezzel jelentős eredményt érnénk el. Még az is meglehet, hogy a genetikai tervrajz már születéskor sem érvényes egészen, ebben az irányban is érdemes lenne keresgélni.

Továbbá, a tervrajzokat is átírják néha, igény szerint.

Biotechnológia

Biotechnológia alatt a biológia, a gépészet, a kibernetika, és még néhány tudományág összefonódását értem, melynek célja a test megerősítése, fejlesztése, tartósabbá tétele.

A fogászati implantátumok már a biotechnológiához tartoznak, hiszen egy biológiai funkciót vesznek át nem biológiai anyag testbe építésével.

A protézisek (fog, láb stb.) nem a biotechnológia részei, mert nem vesznek át funkciót, nem működnek együtt a test érintetlen, szerves részével. A lábprotézis olyan, mint egy bot, csupán a botot helyettesíti, megtámasztja a testet, hozzájárul az egyensúlyához, míg egy biotech implantált láb lábként funkcionál, ízületei vannak, és a lábbal egyenértékű mozgást tesz lehetővé.

Elvben a test minden részét le lehetne cserélni részlegesen vagy egészében. Lehetne mesterséges szív, máj, vese, nyelőcső, artéria, ízületek, inak, izmok, szemek, csont, nyelv, akármi.

A biotechnológia lehetővé teheti, hogy lecseréljük a tönkrement fogazatot hibátlanra, és röntgen nélkül a valóditól megkülönböztethetetlenre (esetleg még azzal sem vehető észre a változás), a tönkrement vesét hibátlanul működő testbe épített gépre, az elpusztult szemet tökéletesen működőre, és így tovább. Fejlesztett emésztőrendszerrel emészthetővé tehetnénk szervetlen anyagokat is, vagy emészthetővé olyan szerves anyagokat, melyek normál esetben károsítják a testet.

Idővel kibernetikus organizmusokká alakíthatjuk a testet (megtelepített élő szövet a belső gépi testen), vagy teljesen szervetlen testet is létrehozhatunk a magunk számára.

Elvben a genetikai alapú testeket is elhagyhatjuk, mert jobbat tudunk építeni.

Emlékezet

Ha van lélek, amely testeket ölt, akkor az emlékezet kutatása rendkívüli jelentőséggel bír.

Ha ezer élet van már mögöttünk, az azt jelenti, hogy ezer halál van már mögöttünk. Nagyon precízen fel kell tárnunk a meghalás előtti pillanatokat, hogy megérthessük, miért következik be a halál.

Ha egy robbanás szedi darabokra a testet, az viszonylag egyértelmű. Nem teljesen, mert annak is van oka, hogy ez miért történt meg. De maga a halál bekövetkezte nem világos. Mi indítja el a folyamatot?

Az egyik ember meghal valamiben, ami a másiknak nem okoz gondot, vagy legalábbis túléli.

Ha van olyan, hogy testet ölt a lélek, és van olyan, hogy elhagyja a testet, akkor ennek teljes folyamatát, törvényszerűségeit, tényezőit meg kell ismernünk.

Lehetséges, hogy én a jelenlegi életemben többször meghalhattam volna, de valamiért nem indítottam el a folyamatot, vagy visszafordítottam, mielőtt lezárult volna. Ha így van, akkor a halállal kapcsolatban van döntési pozíció, vagy az esetek egy részében van (nem öngyilkosságra és figyelmetlenségre gondolok).

A halál esélyei

Sok évvel ezelőtt, A Leszboszi Cápa írása közben sikerült elvágnom az ujjam, és a véremmel felírtam egy papírlapra: „A fájdalom figyelmetlenség következménye”.

A figyelmetlenségnek két forrása lehet: bambulás és tudatlanság.

Egy átlagos embert rengeteg veszélyforrás vesz körül, olyan berendezések, amikhez nem ért vagy nem eléggé. A lakásában, házában lehet gázkazán, gáztűzhely, gázcső, villanybojler, villanyóra, villanykapcsoló, elektromos vezetékek, konnektorok, elektromos berendezések, vízcsövek, szerszámok, gépek stb. Használhat autót, motort, különféle sporteszközöket. Ezek mindegyike veszélyforrás.

Ha valaki használ szerszámgépet, ám nem ért hozzá eléggé, használ gáz- vagy elektromos tűzhelyet, de nem ért ezekhez eléggé, nem ismeri a működésüket, az kockáztatja a testi épségét és az életét. Ha nem akar kockáztatni, éberségre és szakértelemre van szüksége.

A bambulás és a tudatlanság önveszélyes, de közveszélyes is. A feladatunk egyfelől az, hogy minden veszélyforrást megismerjünk (vagy eltávolítsunk a környezetünkből), és éber tudatállapotban éljük az életünket, másfelől az, hogy eltávolítsuk a környezetünkben található bamba és/vagy tudatlan embereket, vagy tegyünk azért, hogy éberré és hozzáértővé váljanak.

Éberséggel és szakértelemmel az aknamezőn is át lehet jutni. Ezek hiányában egy kenyérszeletelésbe is bele lehet halni.

Megfejtés

Ha volt is valaki, aki megtalálta a teljes választ az öregedésre és a halálra, én nem tudok róla.

Ha volt ilyen, nem érezte szükségét az emberiség felvilágosításának, vagy megpróbálta, de az ostobaság, tekintélyelvűség, érdektelenség falába ütközött, és felhagyott vele. És van egy harmadik lehetőség is.

Lehetséges, hogy az öregedés megállítása és/vagy visszafordítása 1 tényezőtől függ, amit senki nem talált még meg. Lehetséges, hogy az öregedés kiiktatása sokrétű, számtalan tényezőből áll össze, és még senki nem találta meg mindegyiket. A halál esete ugyanilyen lehet.

Ha egy jelszó 1 millió karakterből áll, és csak 999.999-et ismerünk, nem történik semmi. Ha 67 tényező kell az öregedés kiiktatásához, és megvan 66, nem történik semmi. Elképzelhető.

Az egyik feladat az lenne, hogy a rengeteg részeredményt felkutassuk, megértsük, ellenőrizzük, és összedolgozzuk.

Az is benne van a pakliban, hogy részeredmények sincsenek. Ebben az esetben a nulláról kell kezdenünk a kutatást.

Az első lépés biztosan a cél konkrét megfogalmazása, az idea.

A második lépés biztosan egy olyan modell felállítása, amely alapelméletként működik és támpontokat ad. Ez lehet téves is, félrevezethet, ezért több modellnek lehet létjogosultsága.

Ha valaki eléri a célt, azt kezd vele, amit akar. Odaadja, eladja, megtartja magának. Az ő döntése lesz. Megtette érte, amit kellett, tehát az övé.

Halandóság, múlandóság, kiszolgáltatottság esetén minek van értelme? Szerintem semminek. Leszámítva azt a kutatást, aminek célja túllépni ezen. Ha pedig túlléptünk rajta, akkor már mindennek van értelme.

Most ti jöttök

Ez a Test cikksorozat utolsó cikke. Rengeteg kérdés vetődött fel, rengeteg rejtéllyel szembesültünk.

Reagáljatok a cikkre, annak bármelyik részére, tegyetek fel kérdéseket, ha kell, kötekedjetek a felvetéseimmel, állásfoglalásaimmal kapcsolatban.

További kérdéseket, ötleteket várok, elméleteket, modelleket, javaslatokat, lehetőségeket, adatokat, információkat a folytatáshoz, az előrelépéshez.

A Test, 3. rész

Kérdések és kérdések

Még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy súlyos kérdésekre ismerem a helyes választ.

Jól kérdezni létfontosságú, jó kérdést feltenni nagyon fontos.

A logikában azt mondják, egy jó kérdésben a válasz is megtalálható. Mi azonban a logikánál többet akarunk, így a jó kérdések „csak” jó irányt jelölnek meg.

Az elv

Aki egy hazugságban hisz, elutasítja az igazságot.

Korok

Az általánosan elterjesztett nézet szerint a történelemben még soha nem volt olyan magas az ember átlagéletkora, mint most. Ezen szemlélet szerint, ahogyan megyünk visszafelé a történelemben, egyre alacsonyabb átlagéletkort találunk, és egyre kevesebb 60, 70 vagy még magasabb életkort megélt embert.

Gondoljuk ezt át. A középkorban az emberek tiszta vizet ittak, tiszta, tápanyagban gazdag élelmiszert ettek, a stresszt alig ismerték, és nem létezett mai értelemben vett média.

Szórakoztatóipar nélkül az emberek vajon miről álmodoztak? Vajon az álmaikat mennyire tudták megvalósítani? Tévé, rádió, internet, napilapok nélkül mitől retteghettek, mi zaklathatta fel őket minden egyes napon?

Tiszta levegőt lélegeztek be, gyakran szabadég alatt aludtak, a világítás nehézségei miatt éjszakai élet nemigen létezett, a környezetszennyezést nem ismerték. A ruházat természetes anyagokból készült, jóformán mindenki fizikai munkát végzett. Elektroszmog, radioaktív sugárzás nem vette körül a középkor emberét.

Az általánosan elterjesztett nézet szerint a középkorban a betegségek tomboltak, a legtöbben betegségben haltak meg, valamint kezelhetetlen sebekbe, törésekbe, továbbá alultápláltságba vagy tápanyaghiányba pusztultak bele. Az orvostudomány gyerekcipőben járt, gyógyszerek nem voltak, a primitív babonák tiltották a kutatást, a beteg, sérült szerencsétlen igazi doktorok helyett kuruzslók kezei közé került. A téves diagnózis, a téves kezelés a mindennapok szerves részét képezte.

Ma már nem létező, vagy könnyedén kezelhető betegségek, borzalmas járványok irtották a lakosságot. A csecsemőhalandóság hihetetlen méreteket öltött, nem fürödtek, nem mostak hajat, koszos, mocskos, szaros, húgyos, véres kézzel ettek, kezeletlen élelmiszert. Még szép, hogy hullottak, mint a legyek!

Na de: mi van akkor, ha ez az egész nem igaz?

Mi van akkor, ha MOST, a jelen korban élnek az emberek a legrövidebb ideig, és ahogyan megyünk visszafelé a történelemben, úgy találunk egyre hosszabb és hosszabb átlagéletkort, és egyre több nagyon magas kort megélt embert?

Akkortájt nem voltak nyilvántartások, a legtöbben nem tudtak írni-olvasni. A naptárak nem számítottak sokat, a természet úgy is mutatta, mikor mit kell csinálni a földeken. Hogyan állapítják meg, hogy a megtalált tetemek hány évig éltek egykor? Mai mintákkal vetik össze? És ha a középkorban egy átlagos százéves ember volt olyan állapotban, mint ma egy átlagos negyvenes?

Betegség – bárki bármikor?

Az általánosan elterjesztett nézet szerint vannak ugyan úgynevezett rizikófaktorok, de nem jósolható meg teljes bizonyossággal, hogy kinek, mikor és milyen betegsége lesz, vagy miben nem fog megbetegedni soha. A hivatalos nézet az, hogy bárki, bármikor megbetegedhet, szinte bármilyen betegségben.

Tehát, sem én, sem ti, sem senki a világon nem jelentheti ki, hogy ő SOHA nem lesz súlyos beteg, mert lehetséges, hogy már az, de még nem tud róla, vagy az lesz a jövő héten. Mindannyian fenyegetve vagyunk.

Az Ebola Zaire, az Ebola legveszélyesebb törzse 90 százalék körüli mortalitással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 10 emberből 9 belehal. Több évtizedes statisztika ez, 10-ből 9 bizonyosan belehal. De van 1, aki nem. Nem tudják, hogy miért nem. Biztos, hogy csak genetikai okok miatt nem?

A hivatalos álláspont szerint az embernek rendszeresen szűrővizsgálatra kell járnia, hogy még időben felfedezzék nála, ha valamilyen rákja van, és azonnal kezelésnek vessék alá (ha lehet), abban a reményben, hogy életben marad. Ha valaki olyan felelőtlen, hogy nem jár szűrővizsgálatokra néhány havonta, az könnyen bármikor benne találhatja magát egy gyógyíthatatlan degeneratív elváltozásban.

Egy másik megközelítés szerint a rák (és sok más úgynevezett könnyebb, súlyosabb vagy halálos betegség) gyakran előfordul a testünkben, de legtöbbször nem vesszük észre, belemegyünk, majd kijövünk belőle. E nézet szerint egy átlagos 40 éves ember akár kéttucat rákon lehet túl, melyek mindegyikéből magától épült fel teljesen, és fel sem tűnt neki.

Lehetséges, hogy a betegségeket nem jól közelítették meg? Lehetséges, hogy a betegség nem véletlenül alakul ki, nem derült égből villámcsapás, nem bárki bármikor? Lehetséges, hogy a betegségek nem feltétlenül károsak? Lehetséges, hogy a betegségek a normális testműködés egy-egy átmeneti állapotai csupán, melyek jelentését és jelentőségét nem ismerték fel? (Vagy igen, és itt átléphetnénk a konspiráció világába.)

Lehetséges, hogy egész pontosan megjósolható, hogy kinek mikor és milyen betegsége lesz?

Lehetséges, hogy nem igaz az, hogy bárki bármikor bármiben megbetegedhet?

Lehetséges, hogy a fájdalom nem jelent minden esetben rosszat?

Lehetséges, hogy betegségbe egész egyszerűen nem hal bele senki?

Halál – bárki bármikor?

Az általánosan elterjesztett nézet szerint mindenki meghal egyszer, és bárki bármelyik pillanatban meghalhat.

Annyiféle oka lehet a halálnak, annyiféle betegség, testi elváltozás, annyiféle mérgezés, sérülés, baleset következhet be, hogy ezeket számon tartani sem lehet, nemhogy kivédeni.

Mondják, nem a lélegzetvételek száma a lényeg, hanem azon pillanatok száma, melyekben elakad a lélegzetünk.

Hüp-hüp, brühühü, ó be szép baromság, nem?

De mi van akkor, ha nem igaz, hogy bárki bármelyik pillanatban meghalhat?

Mi van akkor, ha a halál egy, vagy néhány tényezőtől függ, és nem létezik olyan, hogy bárki, bármikor, bármiben?

Optimális bánásmód

Léteznek olyan eszközök, anyagok, használati tárgyak, berendezések, melyeket kímélni kell, óvni kell, ha huzamosabb időn át akarjuk azokat használni, és vannak olyanok is, melyeket használni kell, hogy megőrizzék tulajdonságaikat, és a kímélettől tönkremennek.

Egyetlen bekezdésnyi mindennapi fizika, csak a példa kedvéért: „(…) a fegyver egyik legfontosabb alkatrésze a tárrugó. Ez a rúgó a tárak alján helyezkedik el, és felfelé nyomja a lőszert. Ha elfárad, az halálos lehet egy tűzharc esetén. A fáradt tárrugó lőszeradagolási hibákhoz vezet, és a fegyver használhatatlanná válik. Ezért minden tárat négy-öt naponta ki kell üríteni. A kiürített tárat egy-két napig nem használjuk. Ugyancsak a tárrugó óvása érdekében, a tárakat nem töltjük tele. Egy lőszer mindig kimarad. Így a rugó a tár fenekén nem nyomódik össze annyira, és tovább megőrzi az erejét.”

A test vajon milyen típusú „használati tárgy”? Ami attól marad meg, ha kíméljük, vagy attól, ha használjuk?

Ha kíméletre van szüksége, akkor a sok pihenés, sok alvás, a szervezetet nem megterhelő étkezés, tevékenység, enyhe jóga, békés, nyugodt környezet az ideális.

Ha használatra van szüksége, akkor a mindennapos komoly fizikai igénybevétel, idegrendszeri megterhelés, az egész szervezetet magasabb fokozatba kapcsoló életmód az ideális.

Lehetséges, hogy a testnek szüksége van bizonyos mennyiségű fájdalomra, sérülésre, sebekre, zúzódásokra ahhoz, hogy megfelelően tudjon működni?

Fiziológia, biokémia és képzelet

Mielőtt tovább olvasnátok, nézzetek meg egy nagyon rövid kis videót. A lejátszáshoz kattintsatok IDE.

Nos, mi történt? Valószínűleg valamilyen mértékű fiziológiai, biokémiai változás következett be a testetekben. Oly módon, hogy semmi nem ért a testetekhez, semmi nem került a testetekbe, mindössze a szemetek érzékelt némi fényt – minden mást ti csináltatok.

A képzeletünk, a kedvenc témáink, amiken olyan jókat tudunk gondolkodni, az aggódásunk valami miatt, ami még nem is következett be, a sokkoló rémképek, melyekkel örvendeztetjük magunkat, a problémák, melyeken rágódunk, ki tudja, mióta – fiziológiai és biokémiai változásokat okoznak a testünkben.

Ezek a változások vajon milyen mértékűek lehetnek?

Lehetnek hasznosak, melyek erősítik, építik a testünket, segítik a működését?

Lehetnek károsak, melyek zavart okoznak a testünkben, rombolják azt, gátolják a normális működését?

Egy dühroham lehet olyan intenzív, hogy az egy ér elpattanáshoz vezessen? A rendszeres őrjöngés kiválthat szívrohamot? A folyamatos rettegés károsíthatja a belső szerveinket?

Nem lehetséges, hogy számtalan betegséget, elváltozást az érzelmeink hoznak létre?

Összezsugorodó idő

Általában, amikor valaki eléri a nyugdíjas kort, visszavonul az élettől, nyugalomra vágyik, apró örömökre, elmélázik a múlton, és próbálja élvezni élete munkáját.

Mire vágyik, milyen célt tűz ki valaki, aki betöltötte a 70. életévét? A 80-at? A 90-et? A 100-at?

Idősebb családtagokon, rokonokon látom, hogy egy kor után egyre inkább elfogynak, a célok összemennek, és lassan eltűnnek. Látom ezeket az embereket, akik elmentek nyugdíjba 15-20-25 éve, és az eltelt időben gyakorlatilag nem csináltak semmit. Átrendezték a konyhát, kicserélték a székeket, átfestették az ajtókat…

Ahogyan halad előre a naptár, úgy zsugorodik össze az idő, amit magunk előtt látunk, amit magunk elé képzelünk. Csökken az idő elképzelése, egyre kisebbek lesznek a célok, egyre kisebb távolságot látunk be.

Lehetséges, hogy ez kihat a testünkre? Lehetséges, hogy a képzeletünkben összezsugorodó, majd elfogyó idő befolyásolja a testünk állapotát?

Lehetséges, hogy amikor beláthatatlanul tág időt képzelünk magunk elé, és szinte korlátlan időre tervezünk a testünkkel, az fiziológiailag, biokémiailag más hatásokkal jár, mint amikor egyre kevesebb és kevesebb időre tervezünk a testünkkel?

Ha a testem 70 évig kell még, vagy 7 évig, vagy 7 hónapig, nem ugyanúgy fogok bánni vele, ugye?

Minél inkább csökken a magunk elé képzelt idő, minél inkább megjelennek a számok, és azok fogynak és fogynak és fogynak, úgy érezzük magunkat egyre kevésbé az élet és a világ részének.

Egy bizonyos számú gyertya után az ember elkezd egyre inkább átfolyni abba a másik dimenzióba. Egyre inkább odaát képzeli magát, egyre inkább fakul ez a világ.

Aztán egy ponton túl előjön egy újabb gondolat. „Minden nap ajándék.”

Lehetséges, hogy ez hatással van a testünkre?

Lehetséges, hogy az életkorral automatikusan megjelenő gondolatok és érzelmek nem véletlenül alakultak ki bennünk?

Most ti jöttök

A következő cikk egy hét múlva jön. Csupa konkrétummal, kutatási irányokkal, eredményekkel.

Ezúttal külön nem sorolok fel kérdéseket, hiszen a cikk tele volt kérdésekkel.

Válaszoljatok azokra, és fejtsétek ki a véleményeteket.

Jöhetnek javaslatok megoldásokra, feltehettek olyan kérdéseket az öregséggel, halállal, testtel kapcsolatban, amiket én nem tettem fel. A befejező cikkben körbejárjuk ezeket.

A Test, 2. rész

Ősi álom

Az öregedés és a halál legyőzése ősrégi álom.

A szellemi tanok alapvető üzenete, hogy nem a testünk vagyunk, nem mi öregszünk, nem mi halunk meg. Egyes tanítások a magasabb rendű lényekbe vetett hitben, az irántuk való odaadásban, más iskolák az elmélyülésben, a pillanat mély átélésében, más megközelítések a bennünk szunnyadó erők felébresztésében, más irányzatok álomnak tekintették az életet és a felébredésben látták az utat.

A mai korban a tudomány nevű vallás kecsegtet új reményekkel. A válaszokat kémcsövekből várják, mikroszkópok tárgylemezén rejlő titkokról sugdolóznak. Egyesek az égboltot figyelik, várva a messiásokkal megrakodott űrhajók érkezését, akik majd megoldanak helyettünk minden problémát.

A vágy a régmúltból ered. A tiltás ugyanonnan.

Ősi tiltás

Amint terítékre kerül az örök fiatalság és a halhatatlanság témája, néhányan azonnal szentségtörést kiáltanak.

Az emberklónozás illegális, még elméleti megemlítése is összevont szemöldököket vált ki.

Az öregedés, az elmúlás a természet rendje!

Ember nem piszkálhat bele a természet működésébe!

Az ember nem játszhat Istent!

Ami van, az biztosan azért van úgy, ahogyan van, mert annak úgy kell lennie, és nem lehet másként!

A halál fontos, mert a biológiai fejlődés motorja. A halál fontos, mert ha nem lenne, túlnépesednénk. Ha az egerek halhatatlanok lennének, 9 méter magas rétegben vonnák be az egész Földet.

A halál fontos, mert a túlvilágon megmérettetik a lélek. A halál fontos, mert a közteslét mérleget állít a lélek tettei elé. A halál fontos, mert ha elfogynak a leckék, a lélek új testbe születik. A halál fontos, mert azért születtünk le a Földre, hogy itt megtapasztaljuk a halandóságot.

Az öregedés fontos. A halál fontos.

Ezeket kutatni szentségtörés! Többre vágyni annál, ami van, szentségtörés!

Tilos ezekkel foglalkozni, tilos kutatni, válaszokat keresni, tilos beavatkozni a folyamatokba!

Tilos, mert tilos, ezért tilos, és tilos megfejteni a titkokat!

Világos, nem?

Jogosultság

Azt látjuk, hogy az egész élővilág egy bizonyos ciklikusságot fut be. Megszületik, fejlődik, kifejlődik, öregszik, meghal. Minden ezt teszi, a nővények, az állatok, a teljes bioszféra ezen a cikluson fut végig. (Ez nem egészen igaz, de erről majd később.)

A természetben a halál mindennapos, az állatvilágban az erőszakos halál normális. A nyúl fut, ahogyan bír, gyors irányváltoztatásokkal próbálja lerázni üldözőjét, de egyszer biztosan alulmarad. A farkas vicsorog, küzd, ahogyan erejétől telik, de egyszer rajtaveszt.

Születés, fejlődés, öregedés, halál – ez a megszokott létezési ciklus a természetben. Ha voltak háziállataink, tudjuk, hogy meghalnak. Ha voltak növényeink, raktunk ki valaha a párkányra cserepes virágot, tettünk valaha vázába virágcsokrot, tudjuk, hogy meghalnak. Minden születik, növekszik, romlik, meghal. Minden.

Valóban úgy tűnik, hogy az öregedés és a halál a természet rendjéhez tartozik.

Mit tegyünk hát? Fogadjuk el, hogy ez a rend? Békéljünk meg ezzel a jelenséggel, tegyünk le a kutatásról, a megértésről, sodródjunk, bízzunk az Anyatermészetben, Istenben, Adam Kadmonban, akármiben, akárkiben, és éljük az életünket a pillanat örömére?

Választhatnánk ezt is. Dönthetnénk úgy, hogy koncentrálunk az élet apró örömeire, reális célokat tűzünk ki, megdolgozunk értük, továbbadjuk a következő generációnak, amit tudunk.

Megnyugtató érzés lenne azzal a tudattal álomra hajtani a fejünket, hogy minden rendben, mindennek van értelme, nincs semmi dolgunk, csak az, hogy ezt felismerjük és elfogadjuk.

De…

Ez feltevés, semmivel sem több. Álom, fantázia, hit, nem több.

Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem.

Lehet, hogy az öregedésnek van értelme. Lehet, hogy a halálnak van értelme. Lehet, hogy meghalni nem rossz. Lehet, hogy a halál után szép és jó vár.

De…

Ez még mindig feltevés, csupa feltevés, csupa légből kapott gondolat.

Olyan sokan döntöttek és döntenek úgy, hogy elfogadják azt, ami van, hogy lehajtják a fejüket, nem lázadoznak, nem keresnek, nem kutatnak, hagyják megtörténni, aminek meg kell történni.

Tegyük meg újra? Hajtsunk fejet újra? Hajtsunk fejet mi is?

Olyan átkozottul unalmas.

A természet rendje

A fák nőnek ki a földből, mi mégis kivágjuk őket, házat építünk, csónakot készítünk, szobrokat, dísztárgyakat faragunk, fűtűnk velük. A sziklák nőnek ki a földből, mi mégis véssük, vágjuk, fűrészeljük őket, házat építünk, sáncot emelünk, tereljük a folyókat, szobrokat készítünk. Ha fázunk, felmelegítjük a környezetünket, ha túlságosan meleg van, lehűtjük. Ami nem megy izomerővel, az majd megy géppel. Ahol nem tudunk lábon haladni, ott majd tudunk járművel.

Az értelem új minőség, amely nem része a természetnek. Kívülről jött be, kívülről lépett be ebbe a rendszerbe, ebbe a körforgásba. Érdeklődik, kutat, keres, kérdéseket tesz fel, problémákat vet fel, feltételezésekkel él, célokat tűz ki. Megfigyeléseket tesz, kiértékel, átgondol, tervez, koordinál, alkot. Az értelem magához igazítja a feltételeket, több akar lenni annál, ami, fejlődni akar, nem alkalmazkodni, hanem irányítani.

A környezetünk, a létfeltételeink megváltoztatása nem áll távol tőlünk, mégsem kiált szentségtörést senki. Valamiért az öregedés és a halál tabuvá, szentséggé változott, melyet hivatásosok és önkéntesek seregei védelmeznek. Talán a rengeteg kudarc miatt, talán valakinek az érdekei miatt.

Az értelemnek nem kell igazodnia a természethez, hiszen soha nem tudott győzni, amikor megtette vagy megpróbálta. Sokkal inkább megismernie, megértenie kell a környezetét, hogy kézbe vehesse az irányítást.

Ha az értelem nem elégedett valamilyen feltétellel, jogában és hatalmában áll keresni és megtalálni a lehetőséget arra, hogy alakítson rajta. Ha nem tetszik neki a teste sérülése, nem kell elfogadnia azt, tehet ellene. Ha nem tetszik neki a betegség, nem kell megadnia magát. Ha fázik, nem kell megfagynia, ha éhezik, nem kell éhen halnia. Elfogadhatja, ami tetszik, és tehet az ellen, ami nem.

Ha nem tetszik az öregedés, joga van tenni ellene, joga van teljes egészében kiiktatni a rendszerből az öregedést. Ha nem tetszik neki a halál, nincs oka arra, hogy térdre vesse magát saját tudatlansága előtt, joga van kérdéseket feltenni, kutatni és megtalálni a válaszokat.

Az értelem elfogadhat bármit, de nem kell elfogadnia semmit.

Misztérium

Ha megértjük, hogy az idő múlása senkit nem tesz okossá és bölccsé, senki nem fog hajszálainak megőszülésével értelmi képességeiben gyarapodni, ha megértjük, hogy a bölcsességhez tenni kell, nem jön csak úgy magától, az öregedés már nem tűnik olyan vonzónak azok számára sem, akik képzeletükben a pocsék látást és a ráncokat a szellemi felemelkedés előfeltételeinek látták.

A halál más. A halál óriási misztérium, hozzá szellemi tanok garmadája kötődik, melyek a halálnak fontos, kihagyhatatlan szerepet tulajdonítanak. Nem egy tan állítja, hogy a lélek fejlődése nem lehetséges halál nélkül.

Az öregedés legyőzését alighanem hangos üdvrivalgással fogadná a világ. Az élettartam megduplázását szintén. A halál legyőzését már nem, az megosztaná a társadalmat, még talán szakadáshoz is vezetne, és tömegek utasítanák el ideológiákra hivatkozva.

Az én filozófiám szerint a halálnak nincs misztériuma. Miért kellene misztériumot látnunk abban, ha valaki beköti a szemét, és elszántan nekiindul a végtelen kiterjedésű aknamezőnek? Nem tudja, hol vannak aknák, nem tudja, melyik lépése az utolsó, mindössze annyit tehet, hogy elfilozofálgat az előrehaladás szükségességéről és az életben maradás esélyeiről.

Nem ismerjük a környezetünket, a testünket, önmagunkat. Átfogó tudás helyett vannak foszlányok, apróbb igazságok, fixa ideák, színlelt tudás, színlelt technológiák, érzelmi túlfűtöttség, elvakultság, és egyre kiterjedtebb, egyre mélyebb, egyre inkább mindent felemésztő apátia.

Itt állunk valahol, valamiért, jöttünk valahonnan, tartunk valahová, körbevesz minket valami. Gyakorlatilag a teljes tudatlanság, teljes vakság állapotában bámulunk bele ebbe az izébe, tudásunk szinte teljes egészében (alapvető kérdésekben pedig 100 százalékban) kitalált, a fantáziánk szülötte.

Tehát milyen alapon mondhatjuk, hogy a halálról nincs mit tudni, a halál misztérium, és fontos?

A test halála

Ha előkeresünk egy kimutatást arról, hogy mibe szoktak belehalni a testek, akkor találunk statisztikai adatokat szív- és érrendszeri betegségekről, daganatos betegségekről, emésztőszervi betegségekről, légzőszervi betegségekről, fertőzésekről, balesetekről, öngyilkosságokról, és még néhány ezekhez hasonló okokról.

Olyat nem találunk, hogy „természetes halálban életét vesztette” ennyi és ennyi százalék, olyat sem, hogy „végelgyengülésben meghalt” a lakosság ekkora vagy akkora hányada. Nincs ilyen. Az emberek nem azért halnak meg, mert valamiképpen lejárt az idejük. Okkal halnak meg. A testük tönkremegy, és a szervezet összeomlik.

Misztérium? Ha az emberi tudatlanság, ha az életkedv hiánya misztérium, akkor tényleg van a halálnak misztériuma.

A halálokok statisztikái szerint figyelmetlenségből, felelőtlenségből, és tudatlanságból halunk meg.

Persze, mondhatjuk, hogy miután a lélek megtanult már minden leckét az életben, nincs miért tovább maradnia, és elhagyja a testét. Az ember kisétál tehát az utcára, ahol szétlapítja egy IFA tehergépkocsi. És miután ebben az életében megtanulta az ősi ékírást, a tibeti szuggesztiót és a megbocsátást, a következőben a körbenézés lesz a legfontosabb lecke, hogy az újabb IFA tehergépkocsi már ne okozzon ekkora gondot.

A test furcsaságai

Az élő test legjellegzetesebb tulajdonsága a regeneráció.

Valamilyen szinten minden élő test képes a regenerációra. Összezárulnak a sebek, hegesednek, összeforr a csont, és így tovább.

Az állatvilágban nem ritka az elvesztett végtag újraképződése. Szervek nőhetnek, sarjadhatnak ki újra, bélrendszer, szemgolyó, száj, szív, érhálózat.

A tengericsillagnak nem csak a levágott lába nő ki ujjra – a csonkhoz teljes test nő, egész szervezet, egy új állat jön létre ahhoz a csonkhoz, amely egy másik állat testéről szakadt le (feltéve, ha a központi korongnak egy része is a csonkhoz tartozik).

Több állat- és növényfaj képes az életfunkcióit felfüggeszteni akár évekre, ha a körülmények nem megfelelőek. Ilyen például a medveállatka, amely éveket tölthet el ebben a tetszhalotti állapotban. Teste összehúzódik és összeaszik, döglöttnek tűnik, de ha víz éri, néhány órán belül teljesen aktívvá válik.

A hydrák nem öregszenek, biológiailag halhatatlanok. A turritopsis nutricula medúza képes visszafiatalítani a testét, újra és újra, így biológiailag szintén halhatatlan.

A természetben a regeneráció az élet leglényegesebb velejárója, és a halhatatlanság sem ismeretlen.

Az emberi test

Az átlagos emberi test ciklusát ismerjük. 24-25 éves korunkig növekszünk, onnantól elindul az öregedés folyamata, a regeneráció egyre rosszabbul működik.

A Hutchinson-Gilford szindróma egy betegség, amely gyerekkorban indítja az öregedést, az öregedés 7-8-szoros sebességgel halad, a gyerekek pedig tizenéves koruk elején halnak meg, csak nagyon kevesen élnek 13 évnél tovább. Ha ez megtörténik, az ellenkezője nem történhetett meg soha?

A test a tejfog után öregfogat növeszt, a tejfogak kiesnek, majd nőnek helyükre újak, az öregfogak, ha kiesnek, többé nem jön helyettük új. Előfordul, hogy valakinek a kiesett öregfoga helyére új fog nő (én is ismerek ilyen embert), de a 20. században dokumentáltak olyan esetet is, amikor valaki 5 alkalommal váltott fogat.

A hasnyálmirigy sejtjei 24 óránként lecserélődnek. A gyomor sejtjei 3 naponta. A test minden sejtje lecserélődik 7 év alatt. Egy 70 éves ember biológiailag 7 éves.

A testek öregszenek és meghalnak, szinte az egész élővilág haldoklik körülöttünk. Mégis, úgy tűnik, a testeket már a természet sem öregedésre és halálra alkotta meg.

Az élő szervezet abban különbözik az élettelentől, hogy képes a regenerációra, a megújulásra. A test olyan berendezés, amely újraalkotja saját magát, újraképzi sejtjeit, belső szerveit, izmokat, ereket, csontot, mindent.

A testben alapvetően ott rejlik az öregedés és a halál kiiktatásának lehetősége.

Most ti jöttök

Ez a cikk filozófiai, szellemi oldalról közelítette meg a témát, az öregedést és a halált. Újabb szűrő. A következő cikk 1 hét múlva jön.

Kérdések hozzátok:

Szerintetek az öregedés természetes folyamat?

Az öregedés fontos, megbolygatni, átírni, megszüntetni nem szabad?

A halál természetes folyamat?

A halált kiiktatni nem szabad?

Az öregedésnek van misztériuma?

A halálnak van misztériuma?

Elképzelhető számotokra, hogy a testünk potenciálisan halhatatlan?

Átlátjátok, hogy a test regenerációs képességének tökéletesítése hogyan iktatja ki az öregedést, és hogyan csökkenti le a meghalás esélyeit?

Mit gondoltok, elvben meddig terjedhet a regeneráció képessége?

Tudnátok hinni abban, hogy ez az életetek nagyságrendekkel hosszabb lesz majd, mint amit eddig terveztetek?

A Test, 1. rész

Cikkek

Minden cikknek egyetlen konkrét témája lesz, azt járja körbe, a témák között nem fog csapongani. Ez az első cikk bevezető, amolyan felütés-féle. Igazán senki nem mondhatja majd azt, hogy ő feleslegesen szólna hozzá, mert már mások is elmondták, amit ő mondana. Ez ugyanis képtelenség.

A kezdet

Már nem emlékszem, hogy mi motivált rá, de arra igen, hogy 11 éves koromban megalapítottam egy új tudományágat, melyet tioncellsnek neveztem el. Kicsi, szürke, repedezett borítójú magyar-angol szótárból néztem ki a szavakat, úgy alkottam meg a nevet: cooperation with cells – együttműködés sejtekkel.

A célom egy szerkezet felépítése volt, amely az emberi szavakat képes biokémiai jelekké alakítani, ezáltal kommunikációt létrehozni az ember és a sejt között. A tudományág az orvostudomány, a biológia, a sejttan, a genetika, a kémia, és a mérnöki tudományok keresztezéséből született volna.

A gyógyítás, illetve kezelés úgy nézett volna ki, hogy leülök a gép elé, beírom a billentyűzet segítségével: „Kilyukadt a felső bal első nagyőrlő fog, kérek teljes javítást”, „Tumor a méhnyakon, kérek elbontást”, „Leszakadt a jobb láb a térd alatt, kérek teljes helyreállítást”, és így tovább. Beírom, hogy mit akarok, a gép lefordítja a sejtek számára érthető nyelvre (biokémiai jelekre), a sejtek pedig elvégzik a munkát.

Tizenegy évesen jegyzeteket készítettem az elképzeléseimről, különféle szempontok alapján osztályoztam a sejteket. Szakkönyveket tanulmányoztam, több évfolyamnyi American Science-t olvastam át, hatalmas, sejtekről készült képeket nyomtattam. Pár éven át foglalkoztam ezzel, majd bizonyos hormonális okok miatt elfelejtettem (nők, persze…).

A folytatás

2011 őszén nekiálltam A félelem íze megírásának. Egy új történet, új világ megalkotásakor számomra nagyon fontos lépés a szereposztás kidolgozása. Abból indulok ki ilyenkor, hogy minden az én hatalmamtól függ, minden szerepet az játszik majd a regényből készülő filmben, akit én választok. Hetekig eltart a folyamat, addig válogatom a lehetséges testeket a személyiségeimhez, amíg létre nem jön a teljes összeolvadás. Onnantól fogva, amikor például Dave-re gondolok, látom azt a színészt, akit az ő szerepére választottam; ahogyan elképzelem, hogy Dave csinál ezt vagy azt, annak az embernek a testét látom mozogni, gesztikulálni, állni a félhomályban, ülni az asztalnál.

Miután elkészültem a szereposztásommal, és nagyon elégedett voltam vele, az a kósza gondolatom támadt, hogy keresnem kellene pár képet ezekről a nőkről és férfiakról, hátha már nem úgy néznek ki, mint ahogyan az emlékezetemben élnek.

Úgyhogy elkezdtem képeket keresni választott színésznőimről és színészeimről, 2011-ből, hogy lássam, hogyan néztek ki egy fotózáson, megjelenésen, partin, akármin.

Néhány esetben egyenesen sokkolt az öregedésük.

Láttam hajdanán lenyűgözően karakteres arcokat szétfolyni, eldeformálódni az évek terhe alatt. Láttam hajdan fantasztikus testeket, alkatot, felépítést tönkremenni, mert elmúltak az évek.

Néztem megrázva ezeket a képeket, és azt mondtam: ennek semmi értelme.

Öregség

Szoktam mondogatni, hogy öreg vagyok. Azt értem alatta, hogy amit kitaláltam ennyi idős koromra, azt még nem értem el, nem járok még ott, ahol álmaim szerint járnom kellene már. Álmodni persze könnyebb, mint valósággá tenni egy álmot.

Valójában nem vagyok öreg, nem érzem magam annak, nem látom a testemet annak. Negyvenhárom felé járok, de úgy igazán nem vettem még észre, hogy elmúltam húsz.

De látom az öregséget másokon. Látom, ahogyan megalázza és összetöri őket. Látom a hajdani nagy sportolót elfogyni. Látom az egykor csodaszép nőt rondává aszalódni. Látom a tettvágytól csillogó szemű fickót vén trottyá válni.

Láttam egy férfit, lehetett vagy 80, és láttam, hogyan fordult a szexi 20 év körüli lány után… csodálattal, vággyal, az évek számáról tudomást sem véve, esélytelenül…

Jó esetben a lélek nem öregszik meg, nem roppan össze a veszteségek és fájdalmak alatt, nem fakul meg számára a világ. Még mindig vágyja a tudást, tenni akar, cselekedni, elérni, megvalósítani, megváltani, megérteni, tudni, használni. És nem érti, miért akadályozza mindebben egy folyamat, amit ismeretei szerint nem érdemelt ki.

Az öregség elvesz, és nem ad semmit. Csak árt, csak bánt, csak megaláz.

Időhiány

Szépen megöregedni azt jelenti, hogy valaki együtt öregszik a testével, elfogadja, beletörődik, lelkileg ugyanúgy megnyomorodik, mint a teste. Nem lázadozik, mert eleve abból indul ki, hogy nem tehet semmit.

Emberként örökös időhiánnyal küszködünk. Soha nincs elég idő semmire. Ez az öregedés, a halandóság átka. Folyton lekésünk valamiről. Ha döntünk, jó eséllyel rosszul, hiszen csak úgy lehet időnk valamire, ha valami másra nem lesz.

A rohanás, az időspórolás miatt tizenhét-tizennyolc évesen napi 6-8 órát edzettem, doppingoltam, aminek az eredménye nem a fiatal bajnokság lett, hanem rémisztő szívritmus-problémák, izomszakadás, fél évig tartó szenvedés.

Miért fontos fiatalon bajnoknak lenni? Hogy még fiatalon megtehessem a következő lépést. Az miért fontos? Az azutáni lépés miatt. Minden azért fontos most rögtön bármi áron, hogy legyen IDŐM használni, élvezni – élni.

Egy 29 éves ember öreg? Vén trotty? Agg? Én 29 voltam, amikor megjelent az első könyvem. Fájt, amiért ilyen soká, ennyi idős koromban, és nem sokkal korábban. Most, a negyvenharmadikat járva jelent meg az első könyvem angolul külföldön. Fáj, hogy ennyire soká, ilyen későn, ennyi idősen.

Zavar, fáj, hiányzik minden elvesztegetett nap. A tévutakra fordított minden nap, minden óra, minden perc, minden másodperc! Soha nem jönnek vissza! Az alatt az idő alatt is tehettem volna valamit, vagy élhettem volna, boldog lehettem volna.

Folytonos őrjítő időhiány, mert már régen nem ezt kellene tennem, hanem azt, már régen be kellett volna fejeznem, már régen ott kellene lennem, már régen, már régen, már régen…

Ha minden úgy alakul, ahogyan gyerekként megálmodtam? Ha húsz évesen profi világbajnok leszek, huszonkét évesen híres színész leszek, huszonöt évesen híres író leszek… Akkor talán nem szenvednék az időhiánytól? Vagy nem ennyire?

De, ugyanúgy.

És az egész oka egy furcsa jelenség, amit úgy hívnak: öregedés.

Hogyan másképp?

Ha nincs öregedés, nincs időhiány, nincs veszteség, nincs őrült rohanás, kapkodás, bénító döntéskényszer, nincs elherdált idő.

Húsz évesen nem lettem profi világbajnok. Na és? Tök mindegy. Majd leszek most.

Nem lettem színész? Majd leszek. Híres író? Majd leszek.

Szívesen eltöltenék húsz évet hegymászással, mert érdekel. Semmi akadálya. Tíz év merülgetés a világ tengereiben? Oké! Csillagászat, negyven év? Csak rajta! Egyiptológia, amíg meg nem fejtek minden titkot? Ahogy akarod! Szex harminc év, hogy én legyek a legjobb? Naná!

Ha nincs öregedés, nincs késés, soha nem késnénk le semmiről, soha nem öregednénk ki semmiből.

De most van öregedés. Megaláz, összetör, bánt mindenkit. Még nem éreztem, de fogom. Látok embereket, akik őrülten küzdenek, hogy nyerjenek még pár jó évet, mielőtt végképp szétrohad a testük. Látok szép nőket, akik megalázzák magukat egy kis látszatért. Látok tettre kész, nagyszerű embereket, akik szenvednek attól, hogy nem lesz idejük végigcsinálni.

Az öregedésnek nincs értelme, nincs haszna, nem tesz többé senkit. Csak elvesz. Nem kell.

Most ti jöttök

Ez a cikk könnyed bevezető, előszó, ráhangoló a témánkra. Semmi komoly, semmi nagy világmegváltás. Fontos szűrő. A következő cikk egy hét múlva jön.

Néhány kérdés hozzátok:

Mi számotokra az ideális életkor?

Éreztétek már, hogy öregedtek vagy öregek vagytok testileg?

Mi az öregedés értelme?

Akartok öregedni?

Ha évente 1 alkalommal be kellene vennetek 1 tablettát, ami 1 ezer forintba kerül, nem tartalmaz káros elemeket, ritka elemeket, nem esett bántódása senkinek azért, hogy azt a tablettát előállítsák, és ettől az 1 tablettától 1 évig nem öregedtek… kérnétek belőle?

Ha most rögtön visszakaphatnátok minden elpocsékolt, elvesztett, elrabolt időt, elfogadnátok?

Mit tennétek, mibe fognátok, mit tanulnátok, ha lenne még száz év fiatalságotok?

Mit tennétek, mibe fognátok, mit tanulnátok, ha lenne még ezer év fiatalságotok?

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén