Duncan Shelley

Gondoljuk újra a világot

Category: A lélek

A Lélek, 4. rész

Ez

Ez a cikk arról szól, hogy mit tudunk kezdeni a játszma-elmélettel, milyen hozzáállást, milyen mentalitást tudunk kihozni belőle.

Játék

Ahhoz, hogy játékot kapjunk, szabályokra és célra van szükségünk. A szabályok adják meg a cél elérésének feltételeit. A szabályok mindig azt mondják meg, hogy mit szabad és mit nem.

A játék a szabályok miatt játék – az önként elfogadott szabályok miatt.

A Játékos számára a szabály önkéntes önkorlátozás.

A szabályok ismerete, elfogadása és betartása nélkül nem lehet részt venni a játékban, mert ezek teszik játékká a játékot. Ha a szabályokat nem fogadjuk el, számunkra nem létezik a játék, mert a játék egyenlő a szabályaival.

A cél iránti elszántság nélkül nem érdemes részt venni a játékban.

A Játékos gondolkodási kategóriái

A Játékos két kategóriában gondolkodik: mit szabad és mit nem szabad.

Az avatár gondolkodási kategóriái

Az avatár (tiszta állapotában) két kategóriában gondolkodik: mit lehet és mit nem lehet.

Inhumán filozófia

Inhumán (azaz nem emberi) filozófia az, amit le tudunk vezetni a Játékos-avatár megközelítésből. Ezen nem érdemes fennakadni, hiszen a játszma nem emberi, nem társadalmi szinten zajlik, hanem a puszta létezés szintjén.

Az, ami a Játékos számára szabad és nem szabad, az az avatár számára lehet és nem lehet.

Amikor néhányan leülünk szerepjátékozni, megegyezünk a szabályokban, kidolgozzuk az avatárunkat (karakterünket), és elkezdjük a játékot. A szabályok nekünk, játékosoknak úgy jelennek meg, mint szabad és nem szabad. Az avatárunk (karakterünk) számára ezek a szabályok úgy jelennek meg, mint lehet és nem lehet.

Ami a Játékosnak szabad, az az avatárnak lehetséges.

Ami a Játékosnak nem szabad, az az avatárnak lehetetlen.

Korábban már felhoztam egyik szerepjátékos karakteremet, Norman Lonardot. Abban a szabályrendszerben, amelyben Normannel játszom, az emberek nem tudnak repülni. Ez nekem egy szabály. Norman számára ez úgy jelenik meg, mint természeti törvény, azaz számára a repülés lehetetlen.

Ami a Játékosnak szabály, az az avatárnak természeti törvény.

Ami a Játékosnak önkéntes önkorlátozás, az az avatárja számára a valóság, mely alól nem képes kivonni magát.

Ezt a viszonyrendszert nagyon mélyen meg kell érteni.

Az Út

Számunkra, avatárok számára, a játék (létezés) szabályai úgy jelennek meg, mint lehetséges és lehetetlen.

Mindaz, ami nekünk úgy jelenik meg, mint szabad és nem szabad, az nem a játékszabályok része, hanem önkényesség.

Az Út az, hogy különválogatjuk egymástól a játékszabályokat és az önkényes avatárszabályokat, azután tudatunkat a játékszabályokra fókuszáljuk, és elfelejtjük az összes avatárszabályt.

Emberi játszma

Nem kell sok fantázia annak átlátásához, hogy egy ilyen inhumán filozófia magunkévá tétele mit eredményezne. Finoman szólva, nem éppen kedvező a társadalmi együttélés szempontjából.

Ezen filozófia szerint egy cél kitűzésekor a természeti törvényeken kívül más tényező nem merül fel.

Egy cél esetén az egyetlen kérdés ez: lehetséges? Volt már rá példa? Ha volt, lehetséges, a játékszabályok engedik. Ha nem volt még rá példa, miért nem? Milyen gravitáció szintű szabály teszi lehetetlenné? Ha nincs ilyen, akkor lehetséges.

A Játékos önkéntes alapon korlátozza magát azért, hogy játszhasson. Az avatár tovább korlátozza magát, újabb és újabb, egyre kisebb és kisebb játszmákban való részvétel érdekében.

Az önkényes avatárszabályok teszik nehézzé a játékot.

A legfőbb probléma

A legfőbb probléma, a legnagyobb önkényes önkorlátozás nagyon egyszerűen megfogalmazható, de félretenni, leküzdeni mégis rendkívül nehéz.

Az a vágy köt gúzsba legelsősorban, hogy emberek akarunk lenni.

Emberek és emberiek.

A kiút ebből az összeomlott állapotból a valódi játékszabályok és az avatárszabályok elkülönítése, és az utóbbiak eldobása.

Természetesen ezt is könnyebb mondani, mint megtenni. Önvizsgálattal, odafigyeléssel, akarattal néhány avatárszabálytól megszabadulhatunk. Az igazán nagy eredményekhez azonban ennél sokkal több kell.

Az avatárszabályok

Nyilvánvaló, hogy az avatárszabályok csak azért lehetségesek, mert a játékszabályok lehetővé teszik. Az avatárok saját játékokat alkothatnak, saját szabályokat találhatnak ki.

Nézzünk néhány példát, ami jól szemlélteti az avatárjátékok sajátosságait.

EGY: Valaki 10 éven át dolgozik azért, hogy élvezhesse másvalaki gyönyörű testét. 10 éven át rendezte fókuszba a gondolatait, a tetteit, 10 éven át rendelte alá életét ennek a célnak. Elérte. Megtörtént. Mi változott? Semmi. Ugyanaz maradt, aki volt. A cél fontosságát, a test fontosságát, az eredmény jelentőségét, az oda vezető utat mind-mind avatárszabályok határozzák meg. A test szépségét és rútságát szintén avatárszabályok határozzák meg, melyek nélkül a test sem nem szép, sem nem csúnya.

KETTŐ: Valaki 50 éven át dolgozik azért, hogy egy hatalmas ország élére állhasson és legfőbb döntő tényezője legyen. 50 éven át rendezte fókuszba a gondolatait, a tetteit, 50 éven át rendelte alá az életét ennek a célnak. Elérte. Megtörtént. Mi változott? Semmi. Ugyanaz maradt, aki volt. A cél fontosságát, az ország fontosságát, a politika fontosságát, a pozíció fontosságát, a cél jelentőségét, az oda vezető utat mind-mind avatárszabályok határozzák meg.

Számtalan egyéb példát hozhatnánk még fel az avatárjátszmákra. Valaki hatalmas családot hoz létre, az ünnepeken együtt van mindenki, unokák ugrabugrálnak, nevetnek, könnyes szemmel emlékeznek a múltra. Mi változik ettől? Semmi. Valaki egész életét annak szenteli, hogy megtanuljon tökéletesen bambuszt festeni, és eléri. Minden képe briliáns műremek. Mi változik ettől? Semmi. Valaki annak él, hogy üljön egyhelyben és képzelegjen mindenféle csodákról, és kivonja magát a társadalmi játszma alól. Elérte, a társadalom megfeledkezett róla, ő is megfeledkezett a társadalomról. Mi változott? Semmi.

A siker, a kudarc, a hírnév, az ismeretlenség, a gazdagság, a szegénység, az egészség, a betegség – ezek emberi játszmák. Akár vannak, akár nincsenek, nem változik semmi.

Mi vajon látunk bármiféle különbséget egy sikeres és egy vesztes hangya között? Látunk különbséget egy egészséges és egy beteg hangya között? Nem. Azt látjuk, hogy mindegyik hangya. Ugyanúgy. És ugyanazt a sorsot futja be.

Az avatárszabályok olyan avatárjátékokat hoznak létre, amelyek elütik az időt, és nem hoznak változást. A hangya marad hangya, az ember marad ember.

A pokol az a hely, ahol az avatárjátszmák teljesen eltakarják az igazit.

A cél

Az avatárjátékok célja az időtöltés, a kellemes érzések átélése. Semmi több.

A valódi játék célja a mind nagyobb önrendelkezés.

Az út a kevesebb szabály. Nem a több.

Az én célom egy sokkal jobb (azaz sokkal nagyobb) játszma.

Most ti jöttök

Ez a Lélek topik utolsó cikke. A cikksorozat ezennel lezárul. Elindultunk valahol, és eljutottunk valahová. Amennyire egy blog eszközei ezt lehetővé tették.

Köszönöm mindenkinek, aki kommentjével hozzájárult a témához. Azoknak is, akik értetlenkedésükkel pontosításra késztettek, hiszen a letisztultság jó.

Az utolsó kérdések:

Értitek a különbséget játékszabályok és avatárszabályok között?

Értitek, hogyan akadályozzák az avatárszabályok a valódi játszmát?

Értitek, hogyan kell szétválogatni egymástól a játékszabályokat és az avatárszabályokat?

Értitek a különbséget az igazi játszma és az avatárjátszmák között?

Képesek vagytok arra, hogy megszabaduljatok néhány avatárszabálytól?

Értitek és látjátok az utat?

A Lélek, 3. rész

Ez

Ez a cikk a 2. rész pontosításáról és hátteréről szól. Csak a befejező cikkben lépünk tovább erről a témáról magasabbra.

A Játékos

A játékos tudja, hogy játszik, tudja, hogy mik a szabályok, tudja, hogy szabályokat tart be, tudja, hogy mi a tét és tudja, hogy mi a célja.

Ha ülünk a kártyaasztalnál, kezünkben öt lappal, akkor ezt tudjuk, mert tisztán és kétségbevonhatatlanul érzékeljük. Dönthetünk úgy, hogy csalunk, dönthetünk úgy, hogy kiszállunk. Kérhetünk egy italt, beszélhetünk a többi játékossal, megnézhetjük, hány óra van, lopva a ringó csípőjű pincérnőre pislanthatunk, és hormonális változások indulhatnak el a testünkben vérvörösre rúzsozott ajkai láttán.

Bármennyire is belefeledkezünk a játékba, tudjuk, hogy játszunk, mert érzékeljük.

Ha lélekként tudnánk, hogy játszunk, tudnánk, hogy az életünk, a fizikai univerzum egy játszma, érzékelnénk ezt, tudatában lennénk valamennyi szabálynak, azokat kedvünkre megszeghetnénk, kommunikálhatnánk más játékosokkal, és abbahagyhatnánk a játékot.

Azért nem tudjuk ezt megcsinálni, mert mi nem játékosok vagyunk, hanem a játék eszközei. Mi nem a játékosok vagyunk, akik lépkednek a bábokkal a táblán, hanem a bábok.

Sir Norman Lonard nem létezik, ahogyan az 1928-as év Angliája sem létezik, és azok az események sem léteznek, amelyek Normannel történnek, és az ő döntései sem léteznek. Nekem nem. Neki igen. Ő egy szabályok szerint kitalált, szabályok szerint mozgatott karakter a Call of Cthulhu nevű szerepjáték fiktív világában. Én tudom, hogy Norman micsoda, tudom, hogy én találtam ki, tudom, hogy ezek és ezek a szabályok, és tudom, hogy az én valóságomhoz képest az övé nem létezik. Norman ezek egyikét sem tudja.

Igaz, lehetnek gondolatai arról, hogy egy magasabb rendű valósághoz viszonyítva az ő valósága csupán képzelet, de ez nem jelent semmit, nem jelenti azt, hogy Norman játékossá válna.

Norman Lonard lehet a saját világának legkiválóbbja, lehet a legnagyobb ura, elérhet mindent, amit csak kigondol, de sohasem lehet játékos. Azért nem, mert végső soron ő nem létezik, illetve önmagában, önmagától nem létezik. Őt én találtam ki, és én tartom „életben” azzal, hogy gondolok rá.

Mi avatárok vagyunk ebben a játszmában, vagyis megnyilvánulások. Nem játékosok.

Kiszállni a játszmából

Mi, avatárok vagyunk. Identitások. Igaz, hogy az egész mögött, létünk mögött egy lélek áll, egy játékos, de az avatár és a játékos nem ugyanaz.

Gondolataink, ötleteink lehetnek arról, hogy mi a fene ez az egész, de a nézőpontunk ettől még marad a játszmán belül.

Mivel nem vagyunk képesek játékon kívüli nézőpontot felvenni, ezért véleményünk sem lehet a játszmáról, és érzelmeink sem lehetnek vele kapcsolatban. Amikor azt érezzük, azt gondoljuk, hogy ki akarunk szállni a játékból, azt egy avatárként tesszük, és nem játékosként. Ha játékosként akarnánk kiszállni, már nem lennénk itt.

Nem akarunk kiszállni a játszmából. Valami másból akarunk kiszállni.

Valóság

A játék valósága a játékos számára nem valóság, hanem általa fenntartott, általa szabályozott képzelet. A játékon belül a játék valósága abszolút valóság, felülírhatatlan, áthághatatlan, megtörhetetlen.

Számunkra, avatárok számára, identitások számára, a minket körülvevő valóság megtörhetetlen – de maximálisan kihasználható.

Ha emberi játékokat vizsgálunk, azt találjuk, hogy a szabályok, a lehetőségek ugyanazok a leggyengébbek és a legjobbak számára is, mégis, a lehetőségekből a gyengébbek kevesebbet használnak, mint jobbak.

Ami a valóságunkban megtalálható, az mind azért van ott, mert a szabályok lehetővé teszik. Láthatjuk, hogy meg lehet halni magzatként, és lehet milliók felett uralkodni. Látjuk, hogy lehet szenvedni és lehet boldognak lenni. Látjuk, hogy van gyengeség és van erő. Látjuk, hogy lehet repülni, el lehet jutni a világűrbe, meg lehet gyógyulni bármilyen betegségből, álmokat lehet megvalósítani, eredményeket lehet elérni. És sok mindent nem láttunk még, de attól még lehetséges, attól még a szabályok megengedik.

Beszállás egy játszmába

Ahhoz, hogy beszállhassunk egy játszmába, meg kell ismernünk a szabályokat, és el kell fogadnunk azokat. A szabályok elfogadásával jön létre a játszma, amely szabályok nélkül nem létezik.

A játék szabályai biztosítják azt, hogy a kifutása többesélyes legyen, mert ha csak egyféleképpen végződhet, akkor kiveszik belőle az izgalom.

A szabályok elfogadása önkéntes önkorlátozás, amelynek célja a játékban való részvétel. A játékban pedig elsősorban az izgalom miatt veszünk részt.

Én úgy tudom átélni Norman Lonard helyzetét, hogy úgy tekintem, ő él, és ami körülveszi, az az érvényes valóság. Ha ezt nem teszem, ha nem mondok le önként a tudatom egy részéről, nincs értelme annak, hogy játszom, mert nincs benne izgalom.

A szabályok elfogadása minden esetben önkorlátozás, aminek célja van.

A kezdet

A lélek beszállt egy játszmába, az idők kezdetén (a szó legszorosabb értelmében az idők kezdetén, mivel idő csak a játszmában van). Megismerkedett a szabályokkal, és elfogadta mindegyiket.

Kezdetben csupán egy vagy két szabály volt, vagy több, vagy sokkal több, vagy olyan sok, ami egy komolyabb 21. századi számítógépet is megizzasztana. Bármennyi volt is, rendkívüli komplexitást eredményezett.

A szabályok mindegyike önkorlátozás, olyan, mint az egylábas ugrálás, amit azért teszünk, mert ez a játék, ezen felül nincs más értelme. A szabályok kimondják, hogy mit szabad és mit nem, ami egyenlő azzal, hogy mit fogok megtenni és mit nem fogok megtenni.

A lélek nem azért lett Játékos, mert rákényszerült, nem azért játszott, mert kényszerűség volt, és ma sem kényszerből játszik.

Norman Lonard nehézségei nem az én nehézségeim, Norman veszteségei nem az én veszteségeim, Norman sérülése nem az én sérülésem.

Duncan kudarca, Duncan halála semmit sem jelent a Játékos számára, aki mögötte áll. Ő csak játszik, betartva a szabályokat. A Játékost nem érte sérülés, veszteség, kudarc, csupán a játékon belül vannak jobb és rosszabb eredményei.

Az út

A játékszabályok emberi ésszel felfoghatatlan komplexitást eredményeztek. Ezekből a szabályokból született a tér, az idő, az anyag, az energia, csillagok, bolygók, ködök, részecskék, atomok, molekulák, sejtek, gének, testek, fajok, birodalmak, szervezetek; a Föld, Magyarország, Budapest, ez  kerület, ez az utca, ez a ház, ez az asztal, ez a karszék, ez a számítógép, ez a monitor, ez a billentyűzet, a Duncan avatár, a blog, és így tovább. Ez a cikk is. Ti is.

Mindez a játszmán belül zajlik, a szabályok szerint.

Az én életem célja, ennek a cikknek a célja, a bosszúságom, amiért ma elmarad a Trónok harca, mind-mind a játszma része, a szabályok szerint.

A mai nap a játszmában

A játszmánk nem romlott el. Ma, ebben pillanatban, mi, mint Játékosok, még mindig ugyanazok vagyunk, akik a játék kezdetén, a fizikai univerzum előtt.

A szabályok ugyanazok, mint az elején.

A lehetőségek ugyanazok, mint az elején.

Minden korlátunk önkorlátozás, a szabályok betartása.

Mi, mint Játékosok, nem változtunk semmit, és NEM AKARUNK kiszállni.

Ha akarnánk, nem lennénk itt.

Ha mi, mint Játékosok ki akarnánk szállni, az avatárunk nem létezne már.

Nem akarunk kiszállni, nem akarunk szünetet kérni, nem akarunk semmi mást, mint itt lenni és folytatni.

Azok az elképzelések, melyekkel rendelkezünk ebben a pillanatban, nem a mi elképzeléseink, mint Játékosoké, hanem a mi elképzeléseink, mint avatáré.

Azok az érzelmek, melyeket átélünk ebben a pillanatban, nem a mi érzelmeink, mint Játékosoké, hanem a mi érzelmeink, mint avatároké.

Amikor Call of Cthulhu-t játszom, nem Duncan vagyok, hanem egy identitás, melyet Norman Lonardnak hívnak. Én tudok Normanről. Norman nem tud rólam. Én létezem, ő nem létezik.

Én, mint Duncan, egy identitás vagyok, sajátosságok halmaza és rendszere. Én, mint Játékos, tudok Duncanről, én, mint Duncan (avatár) nem tudok a Játékosról. Én, mint Játékos, létezem, Duncan nem létezik. Én, mint Duncan létezem, és a Játékos nem létezik.

Kutatási háttér

A cél a következő volt: feltárni az emberi elme valamennyi képességét, feltárni ezen képességek lehetséges maximumát, és kidolgozni egy utat, amelyen járva minden ember kifejlesztheti elméje összes képességét, és azokat eljuttathatja a maximális szintre.

A cél a 20-as évek első felében fogalmazódott meg (vagy fogalmazódott újra). A kutatás is ekkor vette kezdetét, eleinte a gondolkodás korabeli és még régebbi iskoláinak tanulmányozásával és elmélkedéssel.

A hipnózis, a mesmerizmus, a nyugati és keleti szuggesztiós tanok segítségével végzett kutatások tárták fel az első túltöltött emlékeket. Ezek segítségével sikerült megérteni az elme néhány mechanizmusát, legfőképpen az automatizmusokat, gátlásokat, érzelmi hatásokat, és a stresszt.

1947-ben „jött létre” az első olyan ember, akinek jelenlegi életében nem volt túltöltött emléke. Intelligenciája az egekben szárnyalt, életkedve, mentális stabilitása, ésszerűsége magasan felülmúlva az átlagemberét. Ugyan sem jámbor, sem szent nem lett, mégis kiveszett belőle a rosszindulat.

1950-re tizenhat ember érte el ezt az állapotot, 1951 végére még néhány. ’51 végére ezreken alkalmazták a módszereket, melyek a hipnózis különféle iskoláiból fejlődtek ki, nem tartalmazva szuggesztiót.

Azzal, hogy a módszerek terjedtek bizonyos közösségekben, egyre több beszámoló érkezett előző életekről, különös, hihetetlen történetekről, melyek túltöltött emlékek megcsapolásával kerültek felszínre. Földönkívüliek, vámpírok, alakváltók, kísértetek, életek a Föld előtt, a mostaninál sokkal fejlettebb civilizációkban.

Az előző életek és a misztikus tapasztalatok megjelenése kisebb szakadáshoz vezetett, mert voltak, akik szerint az ilyesmi nem létezhet, és akik ezekre emlékeznek, szándékosan vagy öntudatlanul hazudnak.

A tesztelés folyamán sokféle emberel folyt a munka, kezdve néhány New York-i pénzembertől néhány kőkorszaki szinten lévő törzs primitív, beszélni alig képes tagjáig. A Föld előtti civilizációk emléke ott volt mindegyikükben.

1952 októberében valaki, aki már elég messze járt a túltöltött emlékek megcsapolásában (vagyis az úgynevezett tudatalatti felszínre hozásában), elhagyta a testét, teljes érzékeléssel. Az ellenőrzések, a falakon keresztül való tiszta érzékelés, a puszta testelhagyástól bekövetkező rendkívüli és azonnali változások a személyiségben ebbe az irányba fordították a kutatást. Rövidesen egyértelművé vált, hogy az ember lényege, az öntudat hordozója nem a test, és nem fizikai jellegű.

Új cél született: feltárni a lélek valamennyi képességét, feltárni ezen képességek maximális szintjét, és kidolgozni egy utat, melyen járva minden lélek elvezethető a legmagasabb szintre.

A kutatás ezen cél mentén azóta is szakadatlanul zajlik.

Dokumentáció

A kutatás a fizika és a mérnöki tudományok legmagasabb kutatási standardjainak továbbfejlesztése szerint folyt és folyik. A fejlesztésre azért volt szükség, mert amikor az elme tanulmányozza az elmét, a lélek a lelket, a szubjektum és az objektum összecsúszhat, amely tévútra vezet. Ezt kellett megakadályozni a fejlesztett kutatási módszerekkel és procedúrával.

A rendkívül precíz kutatási dokumentumok egészen a kezdetektől hozzáférhetőek voltak. Az eltelt évtizedekben többször is felajánlották azt egyetemeknek, tudományos akadémiáknak. Magától értetődően senkit nem érdekelt, senki hivatalos oldalról nem kezdte tanulmányozni az anyagot.

A kutatás, a kísérletek minden részletének leírása, ábrák, fényképek, eredmények, következtetések, elméletek, megfigyelések, törvények és axiómák jelen stádiumban mintegy 318.000 oldalt tesznek ki. Ez az anyag szabadon kutatható bárki számára, csupán engedélyt kell hozzá kérni.

Folyamatban van ennek a dokumentációnak az időrendi sorrendben való bekötése, és kiadása (megrendelés esetén kinyomtatása). Eddig tizenöt kötetnyi anyag került feldolgozásra, egyenként több ezer oldalas, igen nagy méretű, súlyos, keményfedelű könyvszörnyek formájában. A teljes anyag legalább száz kötetet tesz majd ki.

Nem láttam a teljes dokumentációt, csupán körülbelül 10 ezer oldalnyit, bekötve, időrendben. Annyit tudok elmondani róla, hogy nagyon precíz, és nagyon nehéz szöveg, ami komoly előképzettséget igényel.

Elvileg a 318 ezer oldalnyi dokumentáció minden állításáról empirikusan meg lehet győződni, ide értve a Föld előtti fejlett civilizációkat, ahonnan hoztak minket, a mesterségesen túltöltött emlékeket, melyekkel blokkoltak és programoztak minket, óriási horderejű galaktikus eseményeket, sőt magát a játszmát is.

Az én tapasztalataim kevés dolgot igazolnak vissza a gyakorlatban. Nem jutottam még messzire.

A két lélek

A magam részéről a Játékost, a lelket, amikor abban az állapotban, abban a nézőpontban van, hogy tudja, hogy játszik, én nem léleknek, hanem inkább abszolútumnak nevezném.

A lélek, amit megtapasztalhatunk, amit én is megtapasztaltam, egy avatár, amely ugyanúgy játszik, mint az a biológiai organizmus, amely írja ezt a cikket. Ha nem vagyunk többé a testünkbe ragasztva, attól még a játék nem változik meg, csak mi lettünk jobb játékosok.

Most ti jöttök

A következő cikk kábé 1 hét múlva jön, az lesz a befejező rész, és abban messzebbre utazunk, mint ebben a mostaniban.

Ezúttal lesznek kérdések, de csak azért, hogy az alapokkal tisztában legyünk. A válaszokon túl szeretném, ha kifejtenétek a véleményeteket, szabadon. Ha vannak kérdéseitek, elméleteitek, tapasztalataitok, jöhetnek.

A kérdések:

Értitek a Játékos és az ő avatárja viszonyrendszert?

Értitek, hogy mi is pontosan az avatár?

Értitek, hogy avatárként miért nem tudtok állást foglalni a játszmával kapcsolatban?

El tudjátok képzelni azt a valóságot, amelyben abszolútumok játszanak egy komplex játékot, amely eredményezett mindent ebben az univerzumban, a ti életeteket is, ezt a blogot is, a tegnapi vacsorát is? (Itt most csak arról van szó, hogy értitek-e, átlátjátok-e ezt a koncepciót, nem pedig arról, hogy az mennyire hihető nektek.)

A Lélek, 2. rész

Jót tenni vagy jót tenni?

Kezdjük valami könnyed témával, hogy felkészüljetek a komolyabbakra, amik még várnak rátok ebben a cikkben.

A 90-es évek elején nagyszüleim közeli barátja kórházba került, súlyos betegséggel. Az alig 37 éves férfi anyja minden nap elkészítette a fia kedvenc ételét, belefőzte a szeretetét, szíve minden melegét, kérte a Jóistent, hogy gyógyítsa meg egyetlen gyermekét, és minden áldott napon becsempészte fiának a kórházba az aznapi adagot. A fia néhány héttel később meghalt. Halálában jelentős szerepet játszott a naponta becsempészett és titokban elfogyasztott étel.

Van egy régi filmfelvétel, fekete-fehér, az idő körülbelül 1922, a helyszín Mississippi. A felvételen annyi látható, hogy egy oszlophoz hozzákötöztek egy fiatal, húszas éveiben járó színes bőrű férfit, rongyokat, újságokat, ládákat dobáltak rá, majd az egész kupacot lelocsolták benzinnel. Ezután egy hasonló korú fickó fog egy fáklyát, leguggol az öt-hat év körüli fiához, mosolyogva magyaráz neki, mutogat, majd a gyerek kezébe adja a fáklyát. A gyerek tesz néhány lépést előre, és eldobja. A színes bőrű férfi elevenen elég. A bűne: rossz étterembe ment be.

Tomás de Torquemada 1481-től 1498-ig vezette a spanyol inkvizíciót. A feljegyzések szerint 97.321 embert ítélt el személyesen, több ezret máglyahalálra. A történelem legkegyetlenebb emberei között tartják számon. Vannak történészek, akik szerint elmebeteg volt. Az ítéleteket hallomások, névtelen feljelentések, megérzések, kínzás során kicsikart beismerő vallomások alapján hozta.

Számtalan példát lehetne felemlíteni még, kisebbeket, nagyobbakat, melyek azt mutatják, hogy valaki meggyőződése szerint a legjobbat tette, amit csak tehetett, de mert a meggyőződése tévedésen alapult, valójában ártott.

Nagyszüleim fiatalon meghalt barátjának anyja úgy gondolta, hogy ő megédesítette fia utolsó napjait. Valójában megölte. Visszacsinálni nem tudja, más választása nincs, mint megúszni azt, ami rá vár, ha felfogja, mit tett. Biológia – ez egy olyan szakterület, amit neki megérteni borzasztó veszélyes. Ha elkezdi megérteni, hirtelen gyilkossá válik. Tehát nem értheti meg. Ezért aztán valami furcsa, különös módon totál hülye lesz a biológiához.

Ha a Gonosz gyermeki testet ölt, hogy megtévessze az embert, mi pedig átlátunk ezen, és végzünk a gyermekkel, megmentve az egész világot a kárhozattól, akkor óriási jót tettünk. Feltéve, hogy a kiindulópont igaz. Ha nem igaz, ha nincs Gonosz, akkor ez nem óriási jó cselekedet, hanem aljas, undorító, megbocsáthatatlan, jóvátehetetlen gyerekgyilkosság.

Nagy machó férfi lennél inkább, vagy egy hűtlen, áruló szarházi? Felvilágosult, modern, testtudatos nő lennél inkább, vagy egy büdös kurva? Igazságos, a jövőt és gyermekei érdekeit szem előtt tartó családfő lennél inkább, vagy egy szadista gyermekbántalmazó rohadék? A társadalom oszlopos, megbízható, hűséges tagja lennél inkább, aki a közös jövőn dolgozik, vagy egy lúzer?

Minden attól függ, hogy az egész gondolatmenet kiindulópontjaként szolgáló hazugságban milyen erősen hiszünk.

A bűneink hozzáragasztanak a tévedéseinkhez. Átkozottul kell hinnünk bennük, hogy jogosnak érezzük, amit tettünk. Minél nagyobb a bűn, annál jobban kell hinnünk, hogy a hamis igaz.

Ez az egyik módja annak, ahogyan szépen lassan elveszítjük a képességeinket. Mi magunk mondunk le róluk, hogy jogosnak érezzük, ami nem az.

Az egymilliárd dolláros kérdés

Az egy nagyon jó kérdés, hogy ha a lélek nem a fizikai univerzum része, akkor mi hat rá, mit lehet vele tenni, hogyan lehet neki ártani?

Ha nem a fizikai univerzum része, akkor nincs benne fizikai alkotóelem, nincsenek fizikai jellemzői, és nem hatnak rá a természeti törvények.

Ha a lélek nem függ a fizikai univerzumtól, nem az tartja életben, nincs fizikai része, akkor mit lehet vele tenni?

Nos, semmit.

Nem lehet tőle elvenni semmit, nem lehet neki fájdalmat okozni, nincs mivel fenyegetni. Nem lehet vele tenni semmit.

Úgy 10-12 éve járta a világhálót a „mongol vírus”. Az ember kapott egy e-mailt, melyben a következő szöveg állt: „Mi egy mongol vírusíró csapat vagyunk. Nincs pénzünk, nincs felszerelésünk, ezért nem tudunk igazi vírust írni. Az ön becsületére bízzuk magunkat. Kérjük, tekintse úgy, hogy megfertőztük a gépét, és törölje le a merevlemezt. Köszönjük!”.

Vicces, de pontosan ez az, amit tenni lehet a lélekkel. Rávenni, hogy ő tegyen magával valamit. Más mód nincs.

El kell érnünk, hogy egyetértsen azzal, hogy valami ilyen vagy olyan, hogy valami jó vagy rossz, hogy valami szép vagy csúnya, hogy valami értelmes vagy értelmetlen, hogy valami fontos vagy nem fontos.

El kell érni, hogy elfogadjon valamit szabálynak és tartsa magát hozzá.

Szépen lassan, lépésről lépésre, egyik egyetértés után jön a másik, és ezen az egyetlen egy módon lehet valamit „tenni” a lélekkel – pontosabban rávenni arra, hogy ő tegyen magával valamit.

A játszma

Amikor leülünk sakkozni vagy kártyázni, elfogadjuk a szabályokat.

Miért kellene így vagy úgy lépnem a bástyával? Miért kellene az ászt értékes lapnak tekintenem? A válasz a következő: ha elfogadom a szabályokat, akkor játszhatok, ha nem fogadom el, akkor nem.

És itt nem arról van szó, hogy csak akkor engednek be a partiba, ha elfogadom, hogy ez és ez a szabály. Hanem arról van szó, hogy attól válok játékossá, attól kezdek el játszani, hogy egyetértettem a szabályokkal.

Amíg nem fogadom el a sakk szabályait, nem sakkozom. Lehetek bármilyen erős, bármilyen fenyegető, szétverhetem a táblát, felrobbanthatom a figurákat, kivégezhetem az ellenfelet, de ez nem sakk! Sakkozni CSAK ÚGY TUDOK, ha elfogadom a szabályokat, mert a sakk a szabályaitól lesz sakk.

Ha mindent lehet, nincs játék. Szabályok kellenek ahhoz, hogy játszani tudjunk. A lélekkel az történt, hogy beszállt néhány játszmába. Szabályokat fogadott el. Tartotta magát hozzájuk. Csak azért, hogy játszhasson.

A lélek játszik. Csak ezt tudja tenni. Minden játék. A halál, az élet, a szenvedés, a kudarc, a siker, a szeretet, a gyűlölet, minden létező és elképzelhető dolog játék. Más szavakkal: vannak szabályai.

Mi most játszunk.

A problémánk az, hogy már nem emlékszünk semmire. Elfelejtettük, hogy ez egy játszma, elfelejtettük a szabályokat, elfelejtettük, hogy mi szálltunk be, és elfelejtettük, hogy miért.

Háború a lélek ellen

Az alábbiakban leírt jelenség le van egyszerűsítve, azzal a céllal, hogy követhető legyen, és ne menjünk bele szerteágazó okfejtésekbe és hivatkozásokba.

Ahogyan a fény megjelenik a filmen vagy a fotólemezen, úgy jelenik meg az érzéklet az elmében. Ez az emlék. Az emlékkép energiából van, bizonyos formában rögzített energiából.

A homo sapiens osztályú lélek nagyon rossz állapotban van, képességei erősen degradáltak. Olyan hatásoknak van kitéve, amelyek e szint felett nem számítanak. Zsarolható, figyelme fizikai dolgokra, jelenségekre rögzíthető. Ennek a léleknek az egyik tulajdonsága, hogy nem képes bánni az elektromossággal, így elektromossággal csapdába lehet ejteni.

Az érzelem elektromossághoz hasonló energia, több tulajdonságuk megegyezik. Az emlékben lévő érzelmi töltés olyan nagy lehet, hogy a homo sapiens osztályú lélek nem képes észlelni azt. Az úgynevezett tudatalatti olyan emlékekből van, amelyek túltöltöttek, és ezáltal eltűntek a tudat elől.

Megfelelő berendezéssel az emlékeket mesterségesen olyannyira túl lehet tölteni érzelmi energiával, hogy a lélek azt nem látja többé. Valahogy úgy, ahogyan feltöltenek egy elemet.

A különféle emócióknak, mint a düh, félelem, lelkesedés (stb.) eltérő a hullámhossza. Ez azt jelenti, hogy bizonyosfajta hullámhosszt mi emberek szeretetként vagy gyűlöletként értelmezünk. Ez csak hullámhossz. Mesterségesen létre lehet hozni, és emlékeket mesterségesen fel lehet tölteni tetszőleges érzelemmel.

Mesterségesen parancsokat lehet beültetni az elmébe. Világképeket, eszméket, teljes hitrendszereket lehet valakibe kívülről, mesterségesen, géppel berakni.

Bizonyos fájdalmak, bizonyos veszteségek automatikusan olyan szintű érzelmi töltést hoznak létre az emlékben, hogy az eltűnik a lélek elől. Ilyen például a halál.

A természetesen (például baleset vagy halál következtében) vagy mesterségesen túltöltött emlékekben lévő energiát ténylegesen, mérhetően le lehet csapolni, melynek következtében a lélek képes lesz hozzáférni a korábban túltöltött emlékeihez. Így válnak elérhetővé az előző életek, így válnak hatástalanná a beültetett célok és hitrendszerek.

A köztes lét

A halál az esetek többségében azért következik be, mert a lélek fokozatosan vagy hirtelen úgy ítéli meg, hogy a testnek vége, és távozik. Ez a távozás ahhoz hasonlít, mint amikor elkapjuk a kezünket a forró edénytől.

A halál után jön a döbbenet, azután a fájdalom, az elkeseredés, az apátia.

A köztes lét területe maga a pokol. A halál és a születés között minden esetben 61 nap telik el. Ez egy kötött időtartam, ennyi ideig tart, amíg mesterségesen belénk rakják az előírt túltöltött emlékeket. Ez földi sajátosság.

A Föld

A Föld nem börtön, hanem temető. Mi mind halottak vagyunk. Kivégeztek minket és meghaltunk. Ez az a hely, ahová a halott lelkek kerülnek.

Olyan világokban, olyan birodalmakban, melyekben a lélek léte napi tapasztalat, akárcsak számunkra a napfény, a büntetés egészen más jellegű, mint amit mi ismerünk.

A börtön egy ilyen világban nem falak a testek számára, hanem csapdák a lelkek számára. Bonyolult, elektromosan túltöltött, elmébe ültetett emlékekből, energiahurkokból és hasonlókból állnak.

Egyszer minden büntetés lejár, egyszer a leghosszabb ítéletnek is vége. Kivéve a halálos ítéletet. Az örökre tart. Az idők végezetéig. Akit kivégeznek, az többé nem tér vissza, azt „nem engedik ki”. Ez igaz a Földön, és igaz máshol is. Azzal a különbséggel, hogy máshol nem a testeket ölik meg, hanem az elmét töltik túl. Minden ismeretük szerint annyira tönkre tettek minket, hogy innen lehetetlen visszatérni. Ezt jelenti a kivégzés.

A Föld maga egy csapda a lélek számára. Mi, akik itt vagyunk, azért vagyunk itt, mert örökre szól az ítéletünk, és soha nem akarnak minket viszontlátni.

A Földön sokkal több a lélek, mint amennyi a test. Pontos szám nincs, csak saccolni lehet, bizonyos tapasztalatok alapján: a testetlen lelkek száma körülbelül az ötszöröse a testet öltött lelkekhez viszonyítva.

Most ti jöttök

A következő cikk egy hét múlva jön. A folytatás még sokkal keményebb lesz. Egyebek mellett azt vesszük sorra, hogy mi a bizonyíték a fentiekre.

A jelszó nem változott. Ez egy kísérlet. Így könnyebb kapcsolgatni a téma cikkei között. Meglátjuk, mennyi aktivitást hoz.

Kérdések hozzátok?

Ezúttal nincsenek. Fejtsétek ki a véleményeteket, alakítsatok ki párbeszédet. Ha vannak kérdéseitek, tegyétek fel őket. És ne feledjétek: ez még csak a második rész, még kettő van hátra…

Én csak annyit mondhatok, hogy ami e cikkben áll, az bizonyosan igaz. Ezek vagyunk mi.

A Lélek, 1. rész

Káosz

Azért, hogy ne bonyolódjunk hosszadalmas vitákba arról, hogy mi a különbség lélek, szellem és tudat között, itt az elején leírom, hogy én mit értek lélek alatt.

A lélek az öntudat, az értelem, az érzékelés forrása.

A lélek nem a fizikai univerzum része, nem anyagi dolog, nem az agy terméke. Nem a testtel születik és nem a testtel hal meg.

Ez az, amit lélek alatt értek.

Személyes kezdet

Olyan 10 éves koromban támadt először az a gondolatom, hogy az élet nem lehet mindössze annyi, hogy iskola, munka, család, öregség, betegség, halál. Ha ez minden, akkor semminek nincs értelme. Ha ez minden, akkor nem baj, ha egy üstökös belecsapódik a Földbe, nem baj, ha a világ kifordul a sarkából, nem baj, ha meghal mindenki.

Ha az élet mindösszesen annyi, hogy felnő, majd megöregszik, majd meghal a test, akkor az életnek nincs értelme, és teljesen értéktelen.

Olyan gondolatok foglalkoztattak, mint hogy mi szükség van a békére, ha úgyis mindenki meghal, miért rossz a háború, ha úgyis mindenki meghal, miért kell meggyógyulni egy betegségből, ha úgyis mindenki meghal, és miért sajnálunk valakit, aki gyerekkorában hal meg, ha úgyis mindenki meghal?

Ha semmit sem tehetek a bukásom ellen, akkor mi értelme van bárminek is? Akkor miért ne ugorjak a vonat elé? Miért ne szúrjak le valakit álmában? Miért ne gyújtsak fel egy épületet? Nem mindegy? Ha mindenki meghal, akkor a halál a legtermészetesebb jelenség, akkor az ölés, a gyilkolás semmilyen formája sem tekinthető természetellenesnek, és így bűnnek sem.

Abban az időben (80-as évek eleje) Magyarországon minden a materializmusról szólt, a vallás templomokat jelentett, és furcsa ruhájú embereket. A tomboló VHS-korszak hozta el az információt arról, hogy más is van, illegálisan árusított, hangalámondásos, rossz minőségű filmek formájában. Fantasy és horrorfilmek alakították a világképemet, és tereltek valami más felé.

Az út

Filmek, novellák és szerepjátékok miatt kezdtem el mágiával és alkímiával foglalkozni, azután különféle vallások és filozófiák híve és gyakorlója lettem.

Bármibe kezdtem, kezdetben nagyon komolyan vettem, elvakultan, fanatikusan, mélységes alázattal. A terület tekintélyeit, mestereit, nagyjait végtelenül tiszteltem, fenntartás nélkül hittem bennük. Érthető, hiszen ők testesítették meg a reményeimet arról, hogy van valami több.

Pár hónap vagy pár év elszánt gyakorlása, a kiemelkedettek közelről való megismerése azután rendre elhozta a csalódást is.

Azt, ami kezdetben rejtélyesnek, misztikusnak tűnt, később, közelebbről nagyzolásnak, mellébeszélésnek, színtiszta hazugságnak, blöffnek láttam.

A nagyszerű, csodálatos, egykor példaképként fölém magasodó „kiemelkedettek” is csak tisztes távolról néztek ki különlegesnek, közelebbről nem bizonyultak annak.

És mivel ők voltak az én testet öltött reményeim, nagyon fájt a csalódás.

Kiválasztottak

Ismertem embereket, akik emberfeletti képességekkel rendelkeztek. Legalábbis ezt állították róluk, vagy ők állították magukról.

Kezdetben ájult tisztelettel adóztam irántuk, hittem nekik, és hittem a magyarázataikban is, melyekkel megtagadták, hogy használják azokat a képességeiket, amelyek túlmutatnak az emberi tapasztalaton. Idővel azonban a legjobban hangzó érv is üressé vált.

Ismertem embereket, akik állítólag tudtak akarattal tárgyakat irányítani, gondolatot olvasni, repülni, varázsolni, de egyikük sem mutatta meg ezek egyikét sem. Nem volt hozzá kedvük. Túlságosan energiaigényes, ami után kemény fejfájásuk lesz napokon át. Tiltva vagyon. Stb.

Kezdetben ájult tisztelettel viseltettem azok iránt, akik állították, hogy emberfeletti képességeik vannak.

Évek alatt jutottam el odáig, hogy „Persze, köcsög, tudom, hogy hazudsz, csak egy kis figyelmet szeretnél kapni”.

Kontraszt

Láttam sok kiemelkedett, kiválasztott, emberfeletti lényt fájdalmasan emberinek, mi több, közönségesnek, hétköznapinak.

Láttam emberfeletti lényeket mentálisan összeomlani semmiségek miatt, reményvesztettem zokogni, tehetetlenül meredni élettelen szemekkel, kudarcokat szenvedni, bénázni, hibázni, aljasnak lenni, hazudni.

Láttam emberfeletti lényeket esélytelenül veszíteni egy huszadrangú kis politikussal szemben. Ismertem szent embert, aki telekürtölte a világot arról, hogy milyen szuper könyvet írt – de én írtam az első szótól az utolsóig, és neki belefért ez a hazugság a szentségébe.

Veszélyes vidék

Láttam embereket megőrülni, és utólag visszagondolva, én is megőrültem néhányszor.

Ismertem olyat, aki egy nap büszkén és lelkesen jelentette be, hogy megtalálta a megoldást a tartozásaira. Azt gondoltam, munkát talált vagy belekezdett valami vállalkozásba. De nem. Talált valahol egy egyiptomi fohászt, amely állítólag pénzt hoz a házhoz, és buzgón imádkozott, egészen addig, amíg rá nem kényszerült arra, hogy dolgozzon…

Ismertem olyat, aki megnyugodva sóhajtott fel, mert azt hitte, megtalálta a megoldást a betegségére, és ha képessé válik szeretni a testét, akkor az meggyógyul. Meghalt három hónappal később, fiatalon.

De hogy a saját őrületemre is hozzak egy példát: belebolondultam egy nőbe, és szokatlan módszert választottam a megszerzésére. Titkos kelta hagyományok szerint készítettem a saját véremmel impregnált mágikus tárgyat, amely a leírás szerint őrült szerelemre gyújtja a kiszemeltet irányomban. Azóta sem tudom, miért nem történt semmi, hiszen marhára fájtak a vágások…

Az irracionalizmus miért is hozna valódi eredményt?

Nem fontos

Van az asztalomon egy pohár. Nem fontos.

A pohár nem fontos. Itt az asztalon ez a pohár nem fontos. Nem fontos. Nem fontos. Nem fontos. Nem fontos.

Nem fontos ez a pohár, ezért elmondom, hogy nem fontos, és megint elmondom, hogy nem fontos, és kijelentem, hogy nem fontos, és az asztalt verve üvöltöm, hogy NEM FONTOS!

A pohár nem fontos, ezért nem fontos, mert nem fontos, és nem fontos. Nem fontos, ezért nem érek hozzá, nem teszek vele semmit, engem nem érdekel, nem fontos. Ott van, ahol van, legyen ott, nem érdekel, nem fontos. Nem fontos.

A pohár nem fontos. Nem fogok hozzáérni, mert nem fontos! Nem fontos a pohár. Nem érintem meg, nem teszek vele semmit, mert nem fontos. A pohár nem fontos.

Hát nem világos? A pohár nem fontos! Értsétek már meg a rohadt életbe: A POHÁR NEM FONTOS! Nem fontos! N E M F O N T O S!

Nem fontos a pohár! NEM FONTOS! A POHÁR NEM FONTOS!

ÁÁÁÁÁÁ! HÁT NEM ÉRTITEK? KURVA ÉLETBE! A POHÁÁÁÁÁR NEEEEM FONTOOOOOOS!!!

Na, átment? Elég érzékletesen fogalmaztam? Ennek az embernek aztán tényleg fontos a pohár, nem igaz? Állandóan vele foglalkozik, folyton figyeli, nehogy érintse, ha netalán leesne, belelép a szilánkokba, vérmérgezést kap, és meghal, mert a pohár nem fontos. Vicces, ugye?

Na, nekem nem fontos a pohár. Ezért ide teszem, oda teszem, kiviszem, visszahozom, teszek vele, amit akarok, és nem figyelek rá túlságosan.

Rengeteg mesterrel, kiemelkedett, beavatott, megvilágosodott, megba… emberrel találkoztam, akik váltig állították, hogy a test nem fontos, némelyikük valóságos dührohamot kapott, amikor ezt fejtegette. Jártam különféle alakok előadásaira, voltam összesen 3-400 előadáson, vissza-visszatérően elmondták többször is, hogy a test nem fontos.

A test nem fontos, mert nem mi vagyunk, nem számít, nincs jelentősége, értéktelen tárgy, húsleves, sejthalmaz, semmit sem számít.

De ezek az emberek ruhát vettek fel, néha tiszta ruhát, megfésülködtek, volt, amelyik gondosan nyírta a bajuszát, volt, amelyik illatszert is használt (igaz, titkos ősi recept által készítettet), volt, amelyik kissé lebénult egy szép nő vagy jobb felépítésű fickó közelében. Volt köztük olyan, aki evett, ivott, pihent, aludt, néhányuk különféle táplálkozási irányzatokat követett, miközben állították, hogy a test az semmi.

Ez a testtel szembeni őrület (mert ez az) mindössze a teljes tehetetlenséget próbálja palástolni. De, hogyan is állíthatom valamiről, hogy nem fontos, ha egyszer semmit sem tudok vele tenni?

Befektetés későbbi megtérüléssel

Sutter Cane mondta: „A vallás a félelemtől reméli a fegyelmet”.

Nagyon sokféle vallással ismerkedtem meg, a kereszténységtől a bőnig. A legtöbbet rövidebb-hosszabb ideig gyakoroltam, és amikor hittem, akkor hittem fenntartások nélkül.

Nincs minden vallásban isten, de mindegyik kiemelt hangsúlyt fektet a halálra és a halál utáni dolgokra. Én egyetlen olyan vallással sem találkoztam, amiben ez ne lett volna központi tétel.

Mind előállt valamivel, amivel híveit igyekezett megnyugtatni az elmúlással kapcsolatban. Az út, a módszer, az eljárás széles palettát ölelt fel.

Van olyan vallás, amelyik szerint imádságokkal, más tanítások szerint fogadalmakkal, odaadással, bűntelenséggel, önmegtartóztatással, önkínzással, lemondással, meditációval, különféle technikákkal, jótéteményekkel, adományozással lehet előre biztosítani a halál utáni események kedvező alakulását.

Csak elvétve találkoztam olyan vallással, ami figyelmet fordított volna az életre, sokkal inkább a halálra összpontosítottak, vagy a halál utáni létre való felkészülésnek tekintették az életet.

A vallások többsége azt állítja, hogy ha most megteszed, amit kell, akkor később, a test halála után meglesz a jutalmad. Bizonyítékok helyett inkább szövegek vannak, melyeket szentnek tekintenek, a kételkedést pedig nem nézik jó szemmel.

Felemelkedés vagy pszichoterápia

Különbséget kell tennünk felemelkedés és személyiségfejlesztés között, mert a kettő nem ugyanaz. A felemelkedés az emberi léten való túllépést jelenti, nem pedig egy jobb vagy hatékonyabb embert.

A felemelkedés út az emberfelettihez, az emberi korlátok lebontása. Ennek előszobájaként teljesen elfogadható az, hogy valaki jobbá válik, jobb képességei lesznek, jobban eligazodik az életben, mentális stabilitást ér el. Ez rendben is van. Bevezetőként, amolyan előszóként, és nem helyettesítőként.

Én magam egy Valakitől azt várom el, hogy irányítson. Nem egy szerencsétlent várok, akik csetlik-botlik az életben. Azt várom el, hogy felette álljon annak, amire én csak alulról pislogok fel félszegen.

Nagyon sok embert ismertem, akik belevetették magukat valamibe, éveket, évtizedeket töltöttek el benne, és a végén, amit fel tudtak mutatni, mindösszesen annyi, hogy problémáikat más szavakkal fogalmazták meg, de azok nem tűntek el.

Ez az én személyes, általános tapasztalatom: valódi, hatékony pszichoterápia helyett, valódi felemelkedés helyett az emberek új szókincset sajátítanak el, és azt hiszik, hogy az számít.

Több alkalommal találkoztam azzal a jelenséggel, hogy valaki konkrét céllal belekezdett valamibe, majd x idő elteltével kijelentette, hogy neki az a cél már nem kell. Ezt megvilágosodásnak, fejlődésnek, túllépésnek hitte. Pedig valójában csak annyi történt, hogy elvesztette a célját.

Engem személy szerint a felemelkedés érdekel, az, hogy jobban kijöjjek a szüleimmel, vagy jobban szeressem az állatokat, vagy kedvesebb legyek a boltban a pénztárossal, nekem tökmindegy.

Eredmény vagy megnyugvás

Megint csak tapasztalat. Szinte semmi nem szól az eredményről, csak a megnyugvásról. Még ha valamiben ott is rejlik az eredmény, a többség megnyugvást keres benne és azzal elégedett is. Egy ideig…

A megnyugváshoz kell egy gondolat, kell egy érzés, ennyi elég. Kényelmesebbé válik tőle az élet. Ideig-óráig el lehet felejteni a valós problémákat, könnyebben megy az alvás, lehet kacarászni a semmiségeken.

De a megnyugvás önáltatás, önbecsapás, hazugság, és kegyetlenül megfizet érte az, aki megelégszik vele.

A megnyugvás semmi. Az eredmény a lényeg.

A titokzatos glockfej

Van a birtokomban egy glockfej. Tudom, mi az, tudom, hogy néz ki, tudom, hol van. Te nem tudod, mi az, nem tudod, hogyan néz ki, nem tudod, hol van.

Ha versenyeznénk, hogy melyikünk találja meg előbb, én nyernék, és te veszítenél. Nem lenne igazán verseny, mert neked nincs esélyed. Nem létezik annyi szerencse, annyi kedvező véletlen, hogy a hátrányodat kompenzálja. Én nyernék, te veszítenél, és kész.

Én azért nyernék veled szemben, mert tudom az igazat a glockfej mibenlétéről, kinézetéről, helyéről, te pedig nem tudod az igazat ezek egyikéről sem.

Mindössze azért, mert én birtoklom az igazságot, te pedig nem, én nyerek, és te veszítesz. Mindig, minden helyzetben, mindegy, mit csinálsz, mindegy, mivel próbálkozol.

Kellőképpen érzékletesen írtam le a különbséget tudás és tudatlanság között? Remélem, igen.

Nos, pontosan ez az, amit elvárok egy olyan valakitől, aki tudja az igazat az életről, a lélekről, az elméről, a mágiáról, ezekről a dolgokról.

Nem azt várom el, hogy furcsa szavakat használjon, nem azt várom el, hogy vigyorogva ügyetlenkedjen az életben, hanem azt, hogy minden esetben nyerjen a tudatlanokkal szemben, és a tudatlanok vele szemben minden esetben veszítsenek. Mindig, ezerből ezerszer, millióból milliószor, egyetlen egy darab kivétel nélkül.

Ha én tudom, mi a glockfej, te pedig nem, ha én tudom, mi az élet, te pedig nem, ha én tudom, hogyan kell élni, te pedig nem, akkor én mindig nyerek, te pedig soha.

A tudás megléte nem kicsike különbség a tudás hiányával összevetve, hanem irdatlanul hatalmas, túlértékelhetetlenül óriási előnyt jelent, amit semmivel sehogyan sem lehet kiegyenlíteni.

Egy igazi hozzáértő, egy igazi beavatott, egy igazi megvilágosodott, egy igazi mester nem kicsit más, mint az, aki kevesebb nála. Nem apróságokban tér el, nem kicsit másképpen gondolkodik, vagy mást érez. Ő egy másik lény, aki más dimenzióban él, aki más nagyságrendben cselekszik, akinek semmi nem akadály, ami áttörhetetlen fal azoknak, akik nem járták be azt az utat, amit ő.

Természeti törvények

A fentiekben megfogalmazott kételyeim, a fentiekben megosztott rossz tapasztalataim ellenére sem gondolom azt, hogy nincs út az ember fölé.

Amennyiben a halál után van valami, van köztes lét, van túlvilág, van menny, van pokol, biztos, hogy a dolog nem akárhogyan történik, hanem valahogyan történik. Ha nem mindenkinél tetszőleges, hanem konkrét, következetes, változatlan, akkor bizonyos természeti törvények szabályozzák.

Tehát, igenis lehet előnyre szert tenni, lehet kedvezőbb állapotokat elérni, lehet befolyást gyakorolni, lehet valamit tenni, és talán az is lehetséges, hogy teljes egészében irányításunk alá kerüljön a jelenség minden része.

Ha létezik a test után valami, akkor ezt fel lehet kutatni, meg lehet figyelni, meg lehet érteni, analizálni lehet, megtalálni a főbb tényezőket, főbb pontokat, és azokra kidolgozni valamit.

Ez valódi tudomány lenne, nem hit, nem megnyugvás, nem sült galamb, ami csak úgy az ember szájába repül.

Ha van lélek, van reinkarnáció, van isten, van túlvilág, van felemelkedés, akkor ezeket törvények szabályozzák. Ha van egy rossz, fájdalmas, vesztes állapot, akkor ennek is vannak szabályozó tényezői, melyek fenntartják ezt az állapotot, következésképpen lehet valamit tenni.

Most ti jöttök

Ez az első cikk csak bevezető, egy kis eszmecsere, dumcsizás, semmi komoly. Valójában nem szolgál más célt, mint hogy hangolódjunk egymásra.

A következő cikk már komoly mélyégbe visz, csak merészeknek való. Egy hét múlva jön.

Néhány kérdés nektek:

Szerintetek van lélek, olyan értelemben, ahogyan én használom ezt a szót?

Mit gondoltok, mi történik a halál után?

Szerintetek hogyan lehet felkészülni a halál utáni időszakra?

Értetek el valaha is bármiféle konkrét eredményt lelki tanítások követésével?

Csalódtatok már mesterben, beavatottban, emberfelettinek gondolt emberben?

Van tapasztalatotok az emberfelettivel?

Mit vártok el egész pontosan egy olyan lelki tanítástól, ami igaz?

Mit vártok el egy valód felemelkedettől?

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén