Na, éhesek vagytok még?

A zombi egy élőhalott. Nem ember: lélek nélküli, állati test, melyet a létfenntartás alapvető ösztöne vezérel. A zombi kizárólag táplálkozni akar, és teszi ezt húsevő ragadozóként, eszelős dühvel.

A 70-es években kezdődött a zombifilmek áradata. Voltak olyan rendezők a hőskorban, akik súlyos társadalmi kritikát fogalmaztak meg filmjeikben, számukra a vér és a rothadó hullák díszletként szolgáltak valami másnak az átadásához. A szerepjáték hajnalán, a 70-es évek második felében, a 80-as évek elején, a zombi alaptartozéka volt majd’ minden egyes játékrendszernek. A 90-es években, a videojáték születésénél, a legfelkapottabb címek közül néhány a zombikról és a túlélésről szólt. Ilyen volt például a Resident Evil.

A fentiek csak a kezdett. A Resident Evilnek újabb és újabb részei jelentek meg, a Left 4 Dead hetek alatt lett klasszikus. A Walking Dead filmsorozat óriási nemzetközi siker. Kézikönyv születik egy esetleges zombijárvány átvészeléséhez, a legkomolyabban tárgyalva a túlélés módozatait, stratégiát, taktikát, a lehetséges fegyvereket, a zombik anatómiáját. A Zombiháború a legnagyobb bestsellerek egyike, film készül belőle, Brad Pitt a főszereplője.

Tizenéves korom óta rengeteg embert ismertem, akik imádták a zombikat. A Postal 2 című játék School Daze nevű pályáján egy iskolát kell megtisztítani a zombiktól, változatos eszközökkel: machetével, csatabárddal, karddal, sörétes puskával, egyedül vagy társakkal. Fogalmam sincs, hány ezer zombit végeztem ki.

Öcsém azt mondta, azért szereti a zombifilmeket, mert van benne valami egészen borzalmas, amin sokat gondolkodik: támad egy agresszív tömeg, és nem lehet megbeszélni.

De ennyit a felszínről. Vajon mi rejlik a zombi, mint jelenség, a zombi, mint kulturális toposz hátterében? Mi ez az egész? Miért nyomják ennyire? Miért tud sikeres lenni?

Van egy elméletem. Az egészet ott kell kezdenünk, hogy megvizsgáljuk: mit akar a zombi. Mit akar? Mi az az egyetlen dolog, amit akar? Enni. Ez minden.

Eszetlen, agresszív, ösztönök által vezérelt tömeg, csőcselék, horda, amivel nem lehet kommunikálni, amit nem lehet megijeszteni, amivel nem lehet leülni és megbeszélni. Csak a halál állítja meg őket.

A zombik enni akarnak. Éheznek, az éhezés elveszi az eszüket, az éhezés fáj nekik, és ha nem esznek, el fognak pusztulni. Tekintsünk most el attól a hatáselemtől, hogy az élőholtak minket akarnak felfalni.

Ahogyan azt a Nomáddal megénekeltük A Pokol Kézikönyvében, 2011-ben a magyar kormány zombijárvány… éhséglázadást szimulált, azzal a céllal, hogy tesztelje a vészforgatókönyvét, az infrastruktúrát, a felszerelést, a bevethető embereket. A szimuláció teljes bukással végződött, vagyis a rendelkezésre álló eszközökkel az éhséglázadást nem tudták kezelni.

Ha elképzelünk néhány ezer embert, családokat, barátokat, házastársakat, párokat, gyerekeket, nőket és férfiakat, akik éheznek, az éhhalál közelébe jutottak – nos, az, ahogyan rátörnek egy reményük szerint élelmet rejtő raktárra, áruházra, tanyára, más emberekre, olyanokra, akiknek van, mit enniük… A jelenet, mely az én lelki szemeim előtt pereg, nem sokban különbözik a zombifilmek jól ismert képsoraitól.

Különös, de ha a kötelező sminkmesteri és trükk-mesteri motívumoktól eltekintünk, akkor a zombi valójában egy éhező ember, aki mindenre elszánta magát. Vele nem lehet beszélni, nem lehet vele kellemesen eldumcsizni az elfogadható viselkedésről, vagy az intelligenciáról. Neki étel kell, mert különben meghal. És nem lesz határa annak, amit meg ne tenne azért, hogy ételhez jusson.

Évtizedek óta jönnek a hírek arról, hogy a Föld kezd egyre vészesebben túlnépesedni, a Föld egyre kevésbé bírja eltartani az emberek tömegeit. Születésszabályozásról beszélnek, a háborúk szükségszerűségéről, a bolygó elfogadhatatlan kizsákmányolásáról. Évtizedek óta ömlenek a hírek arról az eszméről, ami úgy szól: „túl sok az ember”. Állítólag ötszázmillió ember a terv, ez volna az ideális egy ekkora planétán. (Arról, hogy ez mekkora baromság, és hogy ennek mi lehet a hátterében, majd egy másik cikkben értekezünk, nem most.)

Nekem úgy tűnik, a zombi az éhezésről megvadult ember megfelelője. Nekem úgy tűnik, a zombik, mint arctalan, névtelen, értelem nélküli, végletekig agresszív, minden tekintetben haszontalan, kizárólag káros szereplői a sztoriknak és a játékoknak, valamiféle nevelés részei.

A zombi, mint jelenség közismert. Nem szükséges kedvelni a témát, nem szükséges ismerni a filmeket, könyveket, játékokat ahhoz, hogy a zombi szó alatt lényegében ugyanazt értsük.

Ha az éhhalál szélén állnék, ha ott támolyogna mellettem az a néhány ember, aki fontos nekem, én is gátlástalanná válnék, és velem sem lehetne megbeszélni. Ha arra eszmélnék, hogy egy tömegnyi gátlástalan, emberi formájú vadállat meg akar ölni engem és a szeretteimet, nem lennének gátlásaim, és velem sem lehetne egyezkedni.

Nekem úgy tűnik,vannak bizonyos tervek olyan napokról, melyekre nem úgy emlékszünk majd vissza, mint “a régi szép időkre”. Ezeken a napokon a zombi szó ott lebeg majd az éterben, és az emberek őrülten esnek egymásnak.

Akkor már nem lesz sok értelme azon elmélkedni, hogy ez az egész miért alakult ki, hogyan eshetett meg, és ki nyer rajta.

Ti szeretitek a zombikat? Mit gondoltok a felvetésemről? Futnak bizonyos projektek a háttérben, amikre most nevelnek minket?

Share

Commentek