Néhány nappal ezelőtt egy magyar politikus beszédében a következőket mondta: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”.

Ugyancsak néhány nappal ezelőtt az egyik közismert magyar popzenész egy interjúban a következőket mondta: „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. (…) /A nők dolga/ valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni.”

Jelenleg ez egy politikai ügy, gumicsont, amin lehet rágódni, leköti a médiát, és a figyelem lekerül olyan dolgokról és tevékenységekről, amik tényleg fontosak, és valós tétjük van.

Szokássá vált, hogy az élet egyre több sajátos problémájából politikát csinálnak, azokat ürügyként használva kovácsolnak tőkét, nagy port kavarnak fel, miközben a lényeg soha nem az, ami a felszínen látszik.

A magam részéről a politikát szükségtelen jelenségnek tartom, nem veszek részt benne, nem kérek belőle. Nem hiszem, hogy a politika megoldás lehetne, főleg mai formájában nem. A felhozott téma azonban sokkal fontosabb annál, amire felhasználják, ezért szeretnék vele kapcsolatban elmondani egy s mást, kimaradva a politikai show-műsorból, arra koncentrálva, ami a lényeg.

Női munka

Gyerekkoromtól fogva nagyon sok nőt ismertem, akiket bántottak, vertek, terrorizáltak, vagy csupán emberként figyelmen kívül hagytak. Annyi sérült nővel találkoztam életemben, mintha lenne valami gyár, ahol napi 24 órában csinálják őket.

A nők roncsolásának jelenleg kulturáltnak tekintett, sőt preferált módja a gazdasági csapda, amely arra kárhoztatja a nőt, hogy társul szegődjék egy nagy ember mellé, akire támaszkodhat.

Ez valójában annyit jelent, hogy a nőnek az az állása, az a munkája, hogy ott van a férfi oldalán. Abból él, azért kapja a pénzt, a fizetséget, mert ellát bizonyos teendőket egy férfi mellett, mint a háztartás vezetése, szexuális szolgáltatások, gyerekszülés, gyereknevelés, társalkodói, útitársi, szakácsnői, hostessi és konzum-munkák.

Ezzel az állással az a probléma, hogy nincs szabadnap, sem fizetett, sem fizetés nélküli szabadság, nincs benne önmegvalósítás, a társadalmi hasznossága semmi, és a befektetett energia olyan mértékű. amit valójában nem lehet megfizetni. Lehetséges, hogy egy nő nagyon gazdag férfit fog ki, és számokban nézve valóban jól keres azzal a munkával, hogy barátnő, élettárs vagy feleség, de mit kezd vele? Hiszen egyetlen szabadnapja sincs! A kiút ebből a válás, ami, ha jól sikerül, elfogadható végkielégítéssel távozik, és elkezdhet magával törődni. Romantikus, hősszerelmes típusú vagyonos férfiak ezt megelőzendő szoktak házassági szerződést kötni, amely kizárja a végkielégítést. A nő ilyen esetben csak a férfi korai halálában bízhat.

Véleményem szerint pokolian nehéz munka nőnek lenni egy férfi mellett. Szinte lehetetlen, hogy kellően megfizessék, és ha a nő nem figyel, könnyen arra eszmélhet, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt, és ha kilép, nem fog másik munkahelyet találni.

Ha a nők társadalmi szerepvállalását korlátozzák, arra kárhoztatják a nőket, hogy munkaként tekintsenek a párkapcsolatra, mivel nincs más lehetőségük arra, hogy megéljenek. Ez valójában az emberi kapcsolatok degradálása.

A nők korlátozása abból a félelemből fakad, hogy ha van választási lehetőségük, akkor elmennek. Ha a nő könnyedén el tudja érni az anyagi függetlenséget, akkor ehhez nincs szüksége férfira. Ebből az következik, hogy igényeket fog támasztani a férfival szemben. Ez sokak számára nagyon ijesztő lehet.

Látszat vagy valóság

Minden azon múlik, hogy valaki beéri-e a látszattal, vagy ragaszkodik a valósághoz.

Ha beéri a látszattal, akkor számára nem lesz azzal semmi probléma, ha csapdába ejt másokat, és ezáltal emberekből gesztusokat, szavakat, tetteket csikar ki. Ha beéri ennyivel, akkor az a lényeg, hogy amikor hazamegy, ott várja az asszony, a kedvenc ételével, és széttegye neki, amikor mondja.

Ha valaki nem éri be a látszattal, ha a valóságot akarja, akkor kérdései lesznek, akkor érdekelni fogja, hogy a másik emberrel mi a helyzet, mit gondol, mit érez, mit akar, mire vágyik valójában. Akkor elkezd nagyon számítani az is, hogy az asszonynak vajon jó-e a szex egyáltalán, vagy lehetne jobb is, és tényleg az a legnagyobb vágya, hogy két órát piszmogjon a konyhában a vacsorával?

Ha valakinek a valóság kell, akkor ő azt akarja, hogy a másik kedvtelésből legyen vele, és semmilyen más okból. Nem azért, mert csapdában van, és arra kényszerül, hogy ott legyen. Hanem azért, és csak azért, mert neki az jó, és ha már nem jó, akkor bármikor, akármelyik percben el tud menni.

Ha vasárnap este leüvöltik a fejét, vagy esetleg kap egy-két pofont erről, meg egy-két pofont arról, akkor mi történik? Ha a nő anyagilag, társadalmilag és érzelmileg független, vagyis ép a személyisége, azaz szuverén, akkor fogja magát, és kiszáll a kapcsolatból. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, leginkább akkor, ha mindegyik, csak tűr, és a felszín alatt tovább roncsolódik.

Amit kihagytak

Csupán a rátermettséget, az elkötelezettséget, a hajlandóságot, a tehetséget hagyták ki a számításból azok, akik szerint a jövőt az szolgálja leghatékonyabban, ha a nők számára a párkapcsolat az egyetlen, vagy a legjobban fizető munka.

Vannak valódi problémák, amik kezeléséhez ténylegesen létező képesség és szakértelem szükséges, azokat üres gesztusokkal, üres szólamokkal, látszatintézkedésekkel nem lehet megoldani.

Ha két ember jutalmazása, rangja, elismertsége között nem kizárólag a teljesítmény dönt, akkor nagyon nagy baj van.

Kíváncsi lennék rá, hogy a fentebb említett politikus vagy popzenész, szükség esetén mi alapján választana orvost: képesség vagy nemi alapon? Nyilván erre a kérdésre bármit lehet hazudni, amíg csak elméleti síkon kerül felvetésre.

Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon ki mernék-e jelenteni, hogy náluk jobb politikus, illetve popzenész nők között nincs, nem volt, és nem lesz? Én kapásból tudnék sorolni olyan nőket, akik magasan felülmúlják az említett urakat mindenben a saját szakterületükön.

Egyeztetni kellene

Akkor most van túlnépesedés, vagy nincs, lesz, vagy nem lesz? El kellene ezt végre dönteni. Ha van, vagy lesz, akkor békés, és ésszerű megoldásokat kellene kitalálni annak érdekében, hogy mérsékeljük a túlnépesedést, vagy megelőzzük.

Voltak konferenciák arról, hogy milyen gazdasági szabályozásokkal lehetne csökkenteni az emberiség létszámát (értsd: mesterségesen, tudatosan létrehozott éhínség), hogyan lehetne elszabadítani vagy létrehozni egy kórokozót, amely megtizedeli az emberiséget, vagy hogyan lehet olyan háborúkat kirobbantani és lekoordinálni, amikben összességében milliárdok halnak meg.

Ez az egyik alternatíva, aminek vannak befolyásos hívei.

A másik lehetőség az, hogy nem a gyerekvállalás alapján ítélünk meg embereket, és normálisnak fogadunk el olyan életstílusokat, amelyek nem járnak gyerekvállalással.

Melyik a jobb? A gazdasági mahinációk hatására kialakuló tömeges éhhalál, a pusztító járvány, a világégés – vagy az, hogy a múlt helyett a jövőt tekintjük értékesebbnek?

Biztosan voltak olyan időszakok a történelemben, amikor az emberiség szaporodása élet-halál kérdése volt. Ma nem ezt az időszakot éljük. Azok a szokások, amik egykor hasznosak voltak, ma károsak.

Konklúzió

A manipuláció egyik eszköze az, hogy megtartanak régi szavakat, de megváltoztatják a jelentésüket. Lehet arról szóvirágokat költeni, hogy a nők és a férfiak egyenjogúak, ugyanannyit érnek, és a nő mennyire értékes, de ez konkrétan semmit sem jelent, ha a valóságban diktátumként ki van jelölve, hogy mi az az egyetlen terület, ahol a nő élhet és cselekedhet, és ahová be van zárva.

Ez a cikk csak a felvetett téma miatt szólt a nőkről, szólhatott volna a férfiakról is, mert valójában nem a nemek állnak egymással szemben, hanem csupán egy mögöttes érdek szítja a konfliktusokat. A nők helye a konyha, a férfiak helye a csatamező, ezek egyformán a kasztosításról szólnak, és úgy határoznak meg életpályákat, hogy nem vesznek figyelembe semmit, legfőképpen nem az egyéniséget.

Valójában még felfogni is nehéz, hogy a kromoszómákhoz kötött diktátumok miatt mennyit veszítettünk már. Íme egy kis betekintés:

„Ha végignézünk az emberi történelmen, láthatjuk azt a rengeteg nőt, akik nem alkottak, nem fedeztek fel, nem találtak ki és nem vittek végbe semmit, pedig képesek lettek volna rá – de egy eszménykép megakadályozta őket abban, hogy megtegyék.

Pontosan ugyanez elmondható a férfiakról is.

Ha a nők és a férfiak természetes hajlamaik és érdeklődésük alapján választanának maguknak mesterséget, művészetet és egyéb elfoglaltságot ahelyett, hogy elvesztegetnék az idejüket a női és a férfi nemi eszményképek követésére, vajon az emberiség hol tartana már? Talán nem lenne már egyetlen betegség sem, talán csillaghajók indulnának a mélyűr felé.” /Julius Andan

Share

Commentek