Körülbelül egy éve gondolkodom azon, hogy megírjam-e ezt a cikket, vagy se, és ha igen, milyen formában. Egyszerűen csak leírjam, amit tapasztaltam, amit gondolok, amit érzek, vagy találjak ki egy jelenetet, és abban meséljem el, mi játszódik le bennem?

Szoktam mondogatni, hogy aggastyán vagyok, vén vagyok, öreg vagyok, de amikor ezt mondom, nem a naptárra gondolok, hanem arra, hogy ennyi idős koromra már nagyon régen nem ott kellene járnom, ahol még mindig járok. Ha semmi más nem változna meg az életemben, csak az, hogy ott tartanék már, ahol céljaim szerint mostanra tartanom kellene, hirtelen átkozottul fiatal lennék.

Nem őszülök, nincsenek ráncaim, nem ereszkedett meg semmim, nem tartom sokkolónak az éveim számát, a fizikai állapotomnak pedig semmilyen részét nem tudom be a koromnak. Minden fizikumbeli hiányosságom egyedüli oka az életmódom, az, hogy tíz évet hagytam ki a sportból, ülő „munkát” végzek, és bár 19 hónapja edzek újra, még nem jutottam vissza korábbi szintemre.

Amikor öregnek titulálom magam, az valójában egy korbácsütés a hátamra, amivel azt akarom elérni, hogy még több erőfeszítést tegyek a céljaimért.

Volt az a babaarcú pasas, aki mindenkit kardélre hányt… Azt mondogatta: „Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy mást tegye, azt nem tűröm el”. Persze, ő mondhatott ilyet, sőt tehetett is ilyet, hiszen olyan világban élt, ahol a párbaj intézménye társadalmi szelepként szolgált. Ma ő sem tehetne sokat.

Ennyi körítés után végre ki kell mondanom, amit akarok: gyűlölöm, amikor megaláznak, csak azért, mert én vagyok az idősebb.

Cyrano korában kivétel nélkül az összes embert kardélre hánynám, aki lekezel, megvet, megaláz mindössze azon egyetlen okból, hogy pár évvel fiatalabb nálam. Mivel ez nem az a világ, semmit nem tehetek. Vagyis, de, egyet igen. Memorizálok. Arcokat, helyeket, szituációkat. Hátha egyszer betévednek az én utcámba. Hátha egyszer majd ott próbálnak érvényesülni, ahol én számítok. Mert ott nem fognak.

Körülbelül egy éve halogatom ezt a cikket. Néhány hete láttam egy interjút, és ma ismét bementem valahová, ahol egy nálam kb. 15 évvel fiatalabb lény megvetően bánt velem a korkülönbség miatt, és e kettő arra motivált, hogy írjak.

A következőket szeretném üzenni azoknak, akik olvassák ezt a cikket, és tízes éveiket élik, vagy húszas éveik első felében járnak, és megvetnek mindenkit, aki idősebb náluk: amíg nem őszültem meg, amíg nem ráncosodtam meg, amíg nem aszott össze a testem, amíg jobb fizikai állapotban vagyok, mint a korosztályod tagjainak 90 százaléka, addig magázzad az anyukádat, de ne engem.

Sőt, mondok még valamit. Ha egyszer, akármilyen ok miatt, felsejlene, hogy soha nem lehetnél annyi idős, mint én, mert fiatalon meghalnál, mondjuk valamilyen betegségben, ESZMÉLETLENÜL SAJNÁLNÁD, és zokognál a fájdalomtól.

Láttam nemrég egy interjút a 68 éves Nagy Feróval, akik kikérte magának, hogy őt bárki lemagázza. Én sem magáznám, pedig majdnem harminc évvel idősebb nálam, de na és aztán? A kora nem az ő hibája, az én hozzá képesti fiatalságom pedig nem az én érdemem. Tehát akkor miért aláznám meg?

Rövidesen eltávozom LA-be. Jó lenne minél hamarabb. Ott könnyebb lesz. Persze, ott meg majd lemisztereznek, magázás helyett, és az sem fog tetszeni. De, ki tudja, lehet, az egy sokkal fejlettebb világ, ahol nem ez a valakiség kritériuma.

Eddig öten magáztak, öten aláztak meg a korom miatt. Memorizálom őket. Hozhatja még az élet, hogy belépnek az én világomba. Hm… az jó lesz.

Nos, ennyit akartam elmondani, kard helyett billentyűzettel. Kíváncsi lennék rá, hogy ti hogyan gondoljátok ezt.

Share

Commentek