Mottó: “A média nem az érzékszerved.” (Julius Andan)

A tudomány attól az, ami, hogy állításai kísérletileg igazolhatók. Ha tehát brit tudósok bejelentik, hogy ezt meg azt jól felfedezték, akkor ez így önmagában a bulvárhír kategóriája. Ahhoz, hogy tudományos legyen, szükségünk van a teljes dokumentációra, amely precízen leírja, hogyan, mivel, milyen körülmények között végezték el a kísérleteket, hogy azt meg tudjuk ismételni, azután megismételjük, és ugyanazt az eredményt kapjuk.

Ha egy állítást nem lehet visszaigazolni kísérletileg, akkor nem lehet tudományosnak tekinteni.

Fogy a magyar. Ezt a kijelentést hallani egy ideje, és különféle számokat hoznak fel, melyekkel alátámasztják az állítást.

Ez az állítás azonban mindössze egy szlogen, mivel tudományosan nem lehet visszaigazolni. Hogyan lehetne? Néhány független társaság nekiáll országos népszámlálást tartani, és azt évente megismétli húsz éven át, majd elemzi a trendeket? Természetesen a számokat könnyű összeadni, kivonni, elosztani, megszorozni, de hogyan ellenőrizzük a számokat?

Akkor tehát maradjunk annyiban, hogy a „fogy a magyar” csak egy szlogen.

A statisztika értelme

Egy statisztikai adat önmagában semmire sem jó, azt össze kell vetni más adatokkal, hogy látható legyen az eltérés, és utána lehessen menni az eltérés okának.

A statisztikát értékelni és értelmezni kell, tudni kell, hogy mit mutat, és annak mi a jelentősége.

Ha a statisztika például azt mutatja, hogy egy adott térségben egyre több a válás, akkor az a statisztika azt mutatja, hogy az adott térségben egyre több a válás. Ha felkutatjuk, hogy mi okozza ezt, akkor megérthetjük a helyzetet, de annak megállapítása, hogy a válások számának növekedése jó vagy nem jó, további vizsgálatokat igényel. Egyáltalán nem biztos, hogy rosszat jelent, hiszen egy olyan területen, ahol a házasság kényszer, a válások elszaporodása azt jelezheti, hogy az emberek egyre önállóbbak, ami jó.

Amennyiben az derül ki, hogy a felbomló házasságok valami rosszat jelentenek, van értelme azon dolgozni, hogy csökkenjen a válások száma. A kérdés az, hogy a statisztikát akarjuk javítani, vagy azt a valamit, amit a statisztika mutat? Ha a statisztikát, akkor elég hozni néhány törvényt, ami kényszerből összeláncolja az embereket, és akkor máris lehet bontani a pezsgőt. A valóságban SEMMI nem lett jobb, sőt.

Ha munkahipotézisként elfogadjuk, hogy „fogy a magyar”, először is meg kellene magyarázni, hogy az rossz-e vagy jó. Annak semmi értelme, ha pár százalék visszaesés után már a kihalás miatt kezdünk aggódni.

Sokat beszélnek arról, hogy megfordulni látszik egy évezredes tendencia, és úgy tűnik, hogy a magasabb életszínvonalon élők kisebb hajlandóságot mutatnak a gyerekvállalásra, mint azok, akik alacsonyabb életszínvonalon élnek, vagyis a gazdagabb vidékeken kevesebb gyerek születik, mint a szegényeken.

Ha munkahipotézisként elfogadjuk, hogy tényleg ez a helyzet, akkor először is azon kellene elmélkedni, MAJD vizsgálódni, hogy ez jó-e, vagy rossz. Mert korántsem biztos, hogy rossz. Van egy teória, amely szerint a technikai fejlődés nem a korlátlan szaporodást hozza, hanem valahol beáll a létszám, és az emberek nagyon hosszú ideig fognak élni, miközben nagyon kevés gyerek születik.

Létszám

Egy ország lakosságának száma nincs kapcsolatban az ország gazdasági, politikai, katonai erejével, nemzetközi pozíciójával, az életszínvonallal, és legfőképpen azzal nem, hogy milyen élni abban az országban.

Néhányan arról álmodoznak, hogy milyen jó lenne, ha Magyarországon soha nem engedélyezik az abortuszt, mert az elméletük szerint másfél-négy millióval több lenne a magyar. Lehetséges, hogy igazuk van, de vajon hányan maradtak volna egy ilyen szélsőséges mértékben elmaradott országban? Persze, a határokat le is lehet zárni… Azt sem vizsgálják, hogy vajon jó-e valakinek, ha másfél-négy millió gyerek olyan családban nő fel, ahol ő nem kell.

Lehet óriási felhajtást csinálni a népszaporulat körül, be lehet ezt állítani létfontosságú problémaként, lehet világfájdalommal keseregni a csökkenő számok miatt, és lehet sírva vigadni a növekvő számok láttán. Mindettől függetlenül ezt visszaigazolni nem lehet, és nem érint olyan problémákat, amelyek valóban érzékelhetők.

Nem a számoknak, hanem az embereknek élni

El lehet költeni ezermilliárdokat egy szlogen hatására, és büszkélkedni a statisztikai számokon, de felmerül a kérdés, hogy kinek, és hol?

Nagyon furcsának tartom, hogy az országokról vezetett statisztikák éppen azok, amik, mivel mindegyik teljesen lényegtelen. Mekkora az ország területe, hányan élnek ott, mennyi fát vágnak ki egy évben, hány szem cseresznye terem… Kit érdekel? Az egyetlen, ami valóban számít: milyen ott élni? Valahogy pont erről nincs statisztika.

Mielőtt az elmúlt évben a kínai gazdaság megroppant, harminc éven át növekedett, törés nélkül. Ez egy gazdasági csoda. De kinek jó? A kínai átlagember mit érez belőle? Nem lehetséges, hogy amit ők éreznek, az éppen ennek a gazdasági szárnyalásnak a valódi ára?

Ha tíz év alatt Magyarországon felépítenek 200 sportpályát, 200 uszodát, 200 gyárat, 200 toronyházat, az nekem miért jó? Mennyivel vagyok én ettől előrébb? Mennyivel érzem magam ettől jobban? Ha ebben az országban 35 millióan laknának, akkor az hogyan teszi az én életemet jobbá? Ugyanezeket a kérdéseket természetesen mindenki tegye fel magának. (Azok, akik a beruházásokon keresnek, most nem játszhatnak.)

El kellene felejteni végre az üres szimbólumokat, a látszat hangsúlyozását, és a teljesen lényegtelen, perifériás, visszaigazolhatatlan problémák helyett azokkal kellene foglalkozni, amik fontosak, érzékelhetők, és az embereknek valóban számítanak.

Az ország az nem egy elvont valami, ami független az emberektől, és aminek elvont mutatószámok jelzik az erejét egy képzeletbeli rangsorban.

Hogyan lehet felfuttatni egy országot

Magyarország lehetne egy meghatározó pont a Föld nevű bolygón, mutathatna példát a többi országnak, lehetne szellemi, művészi, tudományos, gazdasági és politikai középpontja a világnak.

Ehhez nem kellenek olaj- és földgáz-lelőhelyek, arany-, ezüst- és ércbányák, óriási befektetések, bankok, hadsereg, és százmilliós lakosság.

Magyarország lehetne a legjobb ország a Földön, aminek csodájára jár a világ.

Hogyan?

Úgy, hogy félretolja az elvont, visszaigazolhatatlan, érzékelhetetlen problémákon való pörgést, és ezek helyett a valós, létező, érzékelhető problémákon kezd el dolgozni. A feladat mindössze annyi, hogy minden eszközzel támogatni kell az embereket abban, hogy merjenek nagy célokat kitűzni, és képessé váljanak azok elérésére.

Ha ezt lebontjuk részterületekre, akkor azt kapjuk, hogy biztosítani kell a mindenki számára elérhető legmagasabb minőségű oktatást, a teljesen szabad vállalkozás feltételeit, a szabad karrierépítést, és az egyéni fejlődést, személyiségileg, szellemileg, lelkileg, testileg.

Ha mindez megvalósulna, Magyarország lenne a legélhetőbb ország a Földön.

Ezek megvalósításához megfelelő törvények kellenek.

Azokhoz a szükséges politikai akarat.

Ahhoz meg olyan politikusok, akik bíznak az emberekben.

Legalábbis én így látom. Kíváncsi vagyok, hogy ti hogyan látjátok, mi lenne a módja egy ország felfuttatásának?

Link

“Amikor az embert nem fenyegeti minden irányból erőszak, amikor nem hazudnak neki mindenről, amikor nem zavarják össze lépten-nyomon, amikor nem kényszerítik mókuskerékbe – vagyis természetes állapotában, természetes környezetében, NEM egy becstelen féreg, aki nem érdemli meg az életet!

Az ember, amikor mentálisan jó állapotban van, egy nemes és nagyszerű lény. Alapvetően mindenki ilyen, és a gonoszság a szellemi leépülésből születik.

Az emberen az segít, ha nyugodtan élhet, ha több lehetőséget kap, ha szabadabb lehet.”

http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-az-igazsag-napja

Share

Commentek