Saját magunk érzelmeinek menedzselése az elsőszámú tevékenység életünkben, ezért érdemes alaposan megvizsgálnunk, hogy mi is ez.

Életünk legfőbb célja, hogy jól érezzük magunkat. Igyekszünk úgy szervezni az életünket, hogy minél több kellemes érzésben legyen részünk, és minél kevesebb kellemetlen érzésben. Idealizálva ez azt jelenti, hogy a cél a folyamatos boldogság megélése, és minden más teljes kizárása.

Különbözőek vagyunk, gyakran tapasztaljuk, hogy ami belőlünk jó érzéseket vált ki, a másikból rosszat, és ami belőle jót, az belőlünk rosszat. Van olyan, aki nem keveset fizet azért, hogy elmehessen az operába, én inkább azért fizetnék, hogy nekem ne kelljen. Van, aki órákat utazik azért, hogy valahol a kedvére valót ehessen, más ugyanazt az ételt undorodva a kukába dobná. Van, aki meghal valakiért, akit más figyelemre sem méltatna.

Az érzelmi menedzsmenttel kisgyerekkorunkban kezdünk el foglalkozni, és életünk végéig ki sem szállunk belőle, minden napunkat ennek szenteljük.

Mit együnk, mit igyunk, hová menjünk, miben menjünk, mit tegyünk, kivel tegyük, hol tegyük, mit válasszunk, mit akarjunk, mire vágyjunk – az életünket próbáljuk úgy irányítani, úgy szervezni, hogy jó érzéseket kapjunk és elkerüljük a rosszat. Számunkra az a jó, ami kellemes érzésekkel jár, és az a rossz, ami belőlünk kellemetlen érzéseket vált ki.

Nekem jó, neked rossz

Nekem Ice T jó, Mozart rossz, az Alien jó, a Hamlet rossz, Tarantino jó, Fellini rossz, a horror jó, a dráma rossz, a videojáték jó, a sakk rossz, a kizomba jó, a tangó rossz, és így tovább, és így tovább. Ti talán pont fordítva vagytok ezekkel.

Az első probléma akkor jelentkezik, amikor valami olyat kell tennünk, ami rossz érzéseket vált ki belőlünk, valami olyanért, ami jót.

A második probléma akkor jelenik meg, amikor a mi jó érzésünk ára más emberek rossz érzése, vagy mások jó érzésének a mi rossz érzésünk a következménye.

És ezek még csak a felszínt kapargatják. Ha elkezdünk mélységében belegondolni abba, hogy mi az ízlés, miért tölt el valami örömmel, valami más meg bánattal, és felismerjük, hogy ezek az érzések a legkevésbé sem mutatnak utat a jó és a rossz útvesztőjében, akkor jönnek elő az igazi nehézségek. Attól semmi nem lesz rossz, hogy számunkra kellemetlen érzésekkel jár, attól semmi nem lesz jó, hogy számunkra kellemes érzéseket okoz.

Ha szeretünk táncolni, az a táncot nem teszi objektíven jóvá, és nem azért táncolunk, mert jó, hanem az érzés miatt. De mi van akkor, ha a verekedéshez kötődik ugyanaz a jó érzés, ami a tánchoz? Akkor verekedni fogunk, ugye? A verekedés attól nem lesz jó, mert jó érzés csinálni. És ha a gyilkossághoz kapcsolódik az öröm, akkor mi lesz? A gyilkosság attól nem lesz jó, mi mégis keresni fogjuk a lehetőségét, hogy öljünk, csak azért, mert a belőle kinyerhető kellemes érzéseket akarjuk.

Gyakorlatilag az érzelmi menedzsmentnek szenteljük az egész életünket, anélkül, hogy belegondolnánk abba, hogy van-e ennek valami értelme.

Rabszolgák vagyunk

Az érzelmeink rabszolgái vagyunk, az a törekvés ejt csapdába minket, és tesz parkolópályára, hogy a jó érzések átéléséért és a rossz érzések elkerüléséért élünk. Nincs ennek az egésznek semmiféle racionális alapja. Nem gondolunk bele a következményekbe.

Valaki szeret egy bizonyos ételt, eszi, amikor csak tudja, mert jól érzi magát tőle – de arról nincs tudomása, hogy az ételnek mi a hatása a testére, és meglehet, az tönkreteszi az egészségét. Amikor jelentkeznek a problémák, a fájdalmak, az azzal járó zaklatottság, még többet eszi, mert kell a nyugalom, szedi a gyógyszereket, hogy megszabaduljon a kellemetlen tünetektől. A dolog kifutása nem kétesélyes.

Vannak, akik szerepektől érzik jól magukat. Ismertem olyan nőt, aki csak kisgyerekes anyának tudta elképzelni magát, minden nyűgjével együtt csak abban tudta megtalálni a biztonságérzetet. Ismertem olyan fickót, aki csak börtönben tudott lenyugodni, oda menekült, mert nem bírta a stresszt, amit a pénzkeresés jelentett, a börtönben meg eltartották, nem volt gondja ezekre, és minden nyűgjével együtt csak a rácsok mögött tudta megtalálni a biztonságérzetet.

Nagyon sokfélék vagyunk, elég széles a variációk skálája, ami a kellemes és kellemetlen érzések forrását illeti, de ez a felszín. A mélyben nem vagyunk sokfélék. Ugyanazt tesszük. Érzelmi menedzsmentet folytatunk életünk minden napján.

Ismeretlen tényező

Van valami bennünk, amit nem ismerünk, nem tudjuk, mi az, miért van, mi a célja, hogyan működik, hogyan néz ki, hogyan épül fel – de meghatározza egész életünket, minden törekvésünket, a nézeteinket, a lényünket.

Az emóció, azaz érzelem szó legrégebbi ismert jelentése ez: „kimozdít”. Az „emóció” szó egész pontosan azt jelenti, hogy „kimozdít”.

Az érzelmek úgy hatnak ránk, mint elektromos ösztöke. Terelnek minket valamerre, valami felé, és valamitől el.

Ha meg tudnánk oldani, hogy tetszőleges mértékben feltöltsünk energiával gondolatokat, akkor tudnánk szabályozni az emberi gondolkodást, az emberi célkitűzést, az emberi törekvéseket, és mindenkinek olyan személyiséget építhetnénk fel, amilyet akarnánk.

Csak mutatunk pár képet valakinek a szexről, a képekből emlékek lesznek, az emlékekből gondolatok. Ha nem töltünk rá energiát, az illető aszexuális lesz. Ha teljesen megtöltjük, csak a szex körül forognak majd a gondolatai.

Mutatnánk valakinek egy képet, és azt mondanánk, ez itt isten, majd feltöltenénk a képet energiával, és kapnánk egy vallási fanatikust. Ha nem teszünk bele energiát, egy ateista az eredmény.

Ha lehetséges lenne érzelmeket tölteni konkrét gondolatokba, vagy azokból lecsapolni, mesterségesen elő tudnánk állítani ezt a világot, amiben élünk, benne pontosan ezeket az embereket, pontosan ilyen személyiségekkel, pontosan ezekkel a célokkal, és pontosan ugyanilyen érzelmi menedzsmenttel.

Talán ez lehetséges, és majd egyszer valaki feltalálja.

Talán már fel is találta.

Talán már használják is, és mi vagyunk az eredmény.

Nem ezért élünk

Az érzelmi menedzsment az a tevékenység, amire a legtöbb figyelmet fordítjuk, ami a legtöbb időt és energiát emészti fel. Jelentősége a nullával egyenlő. Ha keresünk valamit, ami a lehető legnyomorultabb módon emberi, akkor ez az.

Nem ismerjük jó és rossz érzéseink forrását, nem tudjuk, hogyan és miért kapcsolódnak össze az érzelmeink valamivel, ami azután kellemes vagy kellemetlen emóciót vált ki belőlünk, mégis, az egész életünket annak rendlejük alá, hogy próbáljuk jól érezni magunkat, és próbáljuk elkerülni a rossz érzéseket.

Az életünk nem attól lesz értelmes, hasznos, nem attól zárul le pozitív eredménnyel, hogy jól vagy rosszul éreztük magunkat. Nagyon nehéz lenne pitiánerebb játszmát kitalálni az érzelmi menedzsmentnél.

Most ti jöttök

Szerintetek véletlenül lettünk mi, emberek, ilyenek, amilyenek ma vagyunk, vagy szándékosság van mögötte?

Szerintetek mi a kiút az érzelmi menedzsmentből?

Share

Commentek