Hát... isten veled!

Ez a cikk az előző (A civilizáció két titka) folytatása. Amikor az előzőt írtam, nem terveztem második részt, de az egyik komment elgondolkodtatott. Mielőtt belevágnék, röviden az előző cikk két elméletéről:

EGY: A civilizáció olyan mintát követ, amely törvényszerűen elvezet a pusztulásához.

KETTŐ: Néhány közösség tudatosan leszakadt a civilizáció történelmi nyomvonaláról.

Ebben a cikkben a kettesszámú elmélet egyik aspektusában fogok elmélyedni.

Lehetséges, hogy több titkostársaság él másik történelmi nyomvonalon, mint mi. Ezek némelyike hallgat, csendben éli a saját nagyon más életét, minket pedig érdektelenül figyel, vagy csupán nem vesz rólunk tudomást. Némelyik hatalmat gyakorolhat az életünk felett, irányító tényezőként fellépve a történelem folyamán. Az is előfordulhat, hogy néhány ilyen társaság háborút vív vagy vívott egymással.

A napi politika, a hosszú távú politika és a filmek által bennünk kialakuló cinizmus azonban egyre több kételyt hoz fel ezen elmélettel szemben, ahogyan elkezdünk egyre jobban belegondolni.

Volt egy régebbi cikkem, ezen az oldalon jelent meg, Politikai felelősség a címe. A cikk azóta önálló életet kezdett élni, pontosabban annak egyik gondolata: „A felelősséghez három tényező megléte szükséges: személyes érintettségből fakadó szándék, cél, és távolba látás. Ezzel szemben, a személyes érintettség hiánya, a cél hiánya (illetve önző szintre redukált volta) és a szűklátókörűség kizárja a felelősséget.

A fentebb felsorolt országok kormányainak felelősen kellene politizálniuk, hogy kijuttassák országaikat, népeiket a veszélyből. Ennek azonban nincs nyoma. Ez természetesen érthető, hiszen az egész ott kezdődik, hogy a kormányok tagjai személyesen nem érintettek a válságban vagy a gazdasági összeomlásban.

Lényegtelen, hogy mi történik ezekben az országokban, nem számít, hogy hány ember megy tönkre, milyen fokú szegénység köszönt be, hányan kerülnek az utcára, és a lakosság mekkora százaléka hal éhen. Bármi történjék is ezekben az országokban, kormányukat az nem érinti: vezetőik, akik a bajt okozták, a legteljesebb védettségben, biztonságban, luxus körülmények között élik meg a válságot vagy az összeomlást. Ebből következően, nekik mindegy.”

Ha felidézzük a világvége-filmes élményeinket, azokban is rendre felbukkan ez az elem: a vezetők átmentése. Jön a világvége, zuhan az aszteroida, az üstökös, repülnek a rakéták, terjed a gyógyíthatatlan járvány, két kilométer magas vízoszlop tart a szárazföld felé… és mi történik? Az uralkodók, az államfők, a miniszterek, a vezérkari főnökök a családjaikkal menekülnek, a létező legbiztonságosabb bunkerbe.

Ha veszünk egy államfőt, annak segédeit, szárnysegédeit, minisztereit, rendőri, katonai, hírszerzési vezetőit, akkor ez még egy kisebb állam esetében is legalább 30 fő. Ehhez jönnek a családjaik, amire számoljunk átlagban 2 főt. Ez már 90 ember. Ha őket mentik, akkor a működésükhöz további emberekre lesz szükség: titkárok, titkárnők, testőrök, szakácsok, hírszerzők, katonák, rendőrök… Hány ember is ez? Kétszáz? Háromszáz? Ötszáz? Vagy több? Mennyi?

Kínálja magát a kérdés: mekkora az a bunker, amiben elfér csak 1 olyan ember, aki tud valamit csinálni egy olyan összeomlott világban, amiben nincs politika, nincs gazdaság, nincs média, nincs kit elnyomni, megfélemlíteni, megverni, lecsukni vagy megölni?

Tételezzük fel, hogy eljön az a bizonyos nap, a civilizáció gránittömbje kártyavárnak bizonyul, és összeomlik. Ez a sok-sok kiváló ember elbújik, biztonságban, luxus körülmények között átvészelik az összeomlás rendkívül veszélyes időszakát, hónapjait, elmélyülten szunyókálnak, kihasználják a moziszoba nyújtotta előnyöket, pókeroznak, felelevenítik a régi szép időket, miegymás. Azután előjönnek. És mit fognak tenni? Hogyan tovább? Egyikük sem ért semmihez, ami értékes egy összeomlott világban.

Tételezzük fel, hogy van egy hercegünk, akinek közvetlen védelmét egy 50 fős elitosztag látja el. Éjjel-nappal. Ez az osztag valóban elit, minden tagja alkalmas posztja betöltésére, magasan képzett, kiválóan felszerelt, mentálisan és fizikailag csúcsformában lévő szakember. Védik, őrzik, szolgálják az uralkodót. Szolgálatukért cserébe igen szép fizetést kapnak, továbbá olyan kiváltságokat, melyek a törvények fölé emelik őket.

Felvirrad azonban az a nap, a civilizáció összeroskad. Mi lesz ebből? Nos, ez az elitosztag védi az uralkodót. Ám egyszer felébrednek. Ezt nevezhetjük morális válságnak is. Védik az uralkodót, egy olyan világban, amiben az uralkodónak semmilyen hatalma nincs, semmiféle befolyással nem bír az események felett. Más szavakkal: a szolgálatért nem tud adni semmit. A részleteket a fantáziátokra bízom, elég annyi, hogy az elitosztag nem fog tovább szolgálni egy koloncot.

Mindezen fejtegetések után azt gondolom, logikusan jelenthetem ki, hogy amennyiben a kettesszámú elmélet igaz, és vannak olyan közösségek, melyek felkészülten várták az összeomlást, és azt követően lecsatlakoztak a civilizáció történelmi nyomvonaláról, biztosan nem állami, politikai, gazdasági, rendőri, katonai, hírszerzési jellegű kezdeményezések.

Ezek a túlélő csoportok magánkezdeményezések. Olyan emberek egyedi, privát projektjei, akik célszerűségben, szükségszerűségben, megtérülésben gondolkodnak. Ezeket a csoportokat nem politikusok, bankárok, katonák, rendőrök, kémek, professzorok, elméleti szakértők alkotják.

Egy Kunoichi Klán fennmarad akkor is, ha a civilizáció összedől. Egy kormány biztosan nem.

Mi a véleményetek ezekről a felvetésekről?

Share

Commentek