Duncan Shelley

Gondoljuk újra a világot

money-trash

A kudarc lett az új siker?

Bukások

Talán azóta, amióta egyáltalán filmeket készítenek Magyarországon, talán a kommunista éra óta, de valamikor elindult egy különleges szokás, és a mai napig érvényben van. Onnantól fogva, hogy valaki elkezd gondolkodni egy filmen, egészen odáig, hogy lekerül a mozik műsoráról, nem vetíti a tévé, nem adják ki adathordozón, soha, senkiben nem merül fel, hogy a filmnek nyereséget kellene termelnie.

Egy magyar viszonylatban átlagos költségvetésűnek számító film körülbelül 1 millió nézőnél térülne meg, külföldön pedig a fokozott érdektelenség kiséri. A filmet talán megveszik néhány országban, de az így befolyó bevétel általában százezer forintokban mérhetők.

Az ok nem az, hogy tele van az ország meg nem értett zsenikkel, hanem az, hogy a forgatókönyvírás és a rendezés szakmai hátterét a művészfilm és a közönségfilm sajátos elegye alkotja, ami befolyásolja a témaválasztást is. Ma már vannak törekvések, hogy a szakmai képzés terén felzárkóztassák az országot, de ezek még csak elszórt, egyedi kezdeményezések.

Tehát van itt egy ipar, amire minden évben súlyos milliárdokat fordítanak, és ami soha nem termel semmi nyereséget. Nemrég készült egy film, közel 1 milliárd forintból, és mindössze néhány ezren nézték meg. Ki a felelős ezért? Ki a felelős az ablakon kihajigált súlyos tízmilliárdokért?

A kudarcágazat

A magyar sport első számú kudarcágazata a foci. Az ismertebb NB1-es focisták húsz évvel ezelőtt is milliós fizetéseket vittek haza, miközben nem értek el semmilyen eredményt. A folyamatos kudarcért vették fel a horribilis pénzeket.

Emlékszem, mert éppen ott voltam: egyik évben a tae-kwon-do szakág 1,7 millió forint (1.700.000 Ft) állami támogatást kapott, miközben a sportolók mindenhonnan hozták az aranyakat, meg arra az esetre is emlékszem, amikor a világ egyik legeredményesebb céllövője az edzés és a főállás mellett két mellékállást is vállalt, hogy kijusson a világbajnokságra, és szokása szerint elhozzon egy rakás aranyat, de a versenyre való utazás közben meghalt a kimerültségtől (repülőjegyre sem volt pénze).

2011 óta a labdarúgás több százmilliárd forintot kapott. Az egész országban az összes meccset körülbelül 25 ezer ember nézi meg. A jegyeladásból befolyt összeg minimális, a reklámbevételek valamivel nagyobbak, ám a sportág éves vesztesége felülmúlja az összes többi sportág teljes állami támogatását. Amit Hofi 1972-ben mondott a fociról, az azóta eltelt összes évben megállta a helyét.

Videofilmek milliárdokból

Harmadik példaként fel lehetne hozni az ország márkaépítését, az országimázst. A megállapított éves költségvetésből milliárdok vándoroltak magánvállalatokba, milliárdok mentek a Forma 1-re, vagy céges termékek reklámjára, meg milliárdokból készültek olyan rövidfilmek, amelyek szakmai szempontokból nem érik el némelyik magyar filmes iskola diákfilmjeinek minőségét.

Az elkötött sok tízmilliárd forintnak konkrétan mi az eredménye? A Földön hol változott meg pozitívan Magyarország vagy a magyar emberek megítélése? A tanulmányok nem azt igazolják vissza, hogy bárki egy országot az ottani kormány hivatalos PR-filmjei alapján ítélne meg, vagy akár az alapján, hogy milyen rendezvényeket támogat.

Ugyanazok a producerek és rendezők minden évben megkapják a százmilliókat, és nem baj, hogy továbbra is minden filmjük bukik. A foci minden évben megkapja a maga milliárdjait, attól függetlenül, hogy nincsenek eredmények. A költségvetés minden évben kiutalja a milliárdokat az országimázs építésére, hiába nincs hatása.

Mi lenne a megoldás?

A sportra szükség van, a filmekre szükség van, és az ország arculatának fejlesztésére is szükség van. Nem a hangoztatott célokkal van a baj.

A problémát az okozza, hogy a kritérium, ami alapján döntést hoznak, irracionális. A kudarcot jutalmazzák, az eredménytelenséget és az érdektelenséget jogalapnak tekintik a további jutalmazásra. Az alkalmatlanság évről évre napnál világosabban bebizonyosodik. És nem történik semmi.

Nem kezdik el vizsgálni, hogy vajon a magyar filmes képzés versenyképes-e a nagyvilágban, a választott témák vajon érdekesek-e a bárki számára, nem kezdik el vizsgálni a magyar labdarúgás kiválasztási rendszerét, a motivációs rendszert, az edzésmódszereket, nem kezdik el vizsgálni, hogy vajon konkrétan milyen tényezők alakítják az emberekben egy ország megítélését, hanem csak öntik vég nélkül a milliárdokat a feneketlen kutakba.

Nyilván, valakinek ez így jó.

Mottó

Most a végén van a mottó, kivételesen, mert a végére illik.

“A természetben a környezet alakítja a gondolatokat, a társadalomban az eszmék alakítják a környezetet. A társadalom életciklusát azok az eszmék határozzák meg, amikre felépül. Az az eszme, ami rövidtávon sikeresnek látszik, hosszútávon mindent elpusztíthat, mert a rövidtávú siker ára összeadódva nagyobb lehet, mint amit a társadalom képes elviselni. Aki nem stratégiákban gondolkodik, az nem vezető, hanem bajkeverő.”  /Julius Andan

http://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-az-igazsag-napja

Share

Commentek

Previous

Nincs érvényes mentség a kudarcra

Next

Az ötlet, amire felépítették a társadalmat

1 Comment

  1. Great

    Magyar filmet nem nézek, magyar focit nem nézek, mindkettőnél van sokkal jobb. Országimázs első ránézésre látható, hogy mi. A magyarság egész történelme cseberből vederbe. a területfoglallástól mostanáig. Ami érték lehet, az a bizonyítási vágy, amiből még lehet valami, ha csoda történik és kap esélyt. Vagy csak magamból indulok ki, a többségben már az sincs meg.

    Új hazámban (be szépen hangzik) ugyanúgy sápol mindenki, mint a régiben, a különbség, hogy jobban hagynak élni. Többet hagynak a lakosságnál. Az amcsi álom az az életszínvonal, amiért nem előre kell megdolgozni, hanem folyamatában. Talán csak élelmiszert nem lehet hitelre venni vagy még nem láttam ilyet, de ha nincs még, majd lesz.

Minden vélemény számít!

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén