Duncan Shelley

Gondoljuk újra a világot

A Lélek, 2. rész

Jót tenni vagy jót tenni?

Kezdjük valami könnyed témával, hogy felkészüljetek a komolyabbakra, amik még várnak rátok ebben a cikkben.

A 90-es évek elején nagyszüleim közeli barátja kórházba került, súlyos betegséggel. Az alig 37 éves férfi anyja minden nap elkészítette a fia kedvenc ételét, belefőzte a szeretetét, szíve minden melegét, kérte a Jóistent, hogy gyógyítsa meg egyetlen gyermekét, és minden áldott napon becsempészte fiának a kórházba az aznapi adagot. A fia néhány héttel később meghalt. Halálában jelentős szerepet játszott a naponta becsempészett és titokban elfogyasztott étel.

Van egy régi filmfelvétel, fekete-fehér, az idő körülbelül 1922, a helyszín Mississippi. A felvételen annyi látható, hogy egy oszlophoz hozzákötöztek egy fiatal, húszas éveiben járó színes bőrű férfit, rongyokat, újságokat, ládákat dobáltak rá, majd az egész kupacot lelocsolták benzinnel. Ezután egy hasonló korú fickó fog egy fáklyát, leguggol az öt-hat év körüli fiához, mosolyogva magyaráz neki, mutogat, majd a gyerek kezébe adja a fáklyát. A gyerek tesz néhány lépést előre, és eldobja. A színes bőrű férfi elevenen elég. A bűne: rossz étterembe ment be.

Tomás de Torquemada 1481-től 1498-ig vezette a spanyol inkvizíciót. A feljegyzések szerint 97.321 embert ítélt el személyesen, több ezret máglyahalálra. A történelem legkegyetlenebb emberei között tartják számon. Vannak történészek, akik szerint elmebeteg volt. Az ítéleteket hallomások, névtelen feljelentések, megérzések, kínzás során kicsikart beismerő vallomások alapján hozta.

Számtalan példát lehetne felemlíteni még, kisebbeket, nagyobbakat, melyek azt mutatják, hogy valaki meggyőződése szerint a legjobbat tette, amit csak tehetett, de mert a meggyőződése tévedésen alapult, valójában ártott.

Nagyszüleim fiatalon meghalt barátjának anyja úgy gondolta, hogy ő megédesítette fia utolsó napjait. Valójában megölte. Visszacsinálni nem tudja, más választása nincs, mint megúszni azt, ami rá vár, ha felfogja, mit tett. Biológia – ez egy olyan szakterület, amit neki megérteni borzasztó veszélyes. Ha elkezdi megérteni, hirtelen gyilkossá válik. Tehát nem értheti meg. Ezért aztán valami furcsa, különös módon totál hülye lesz a biológiához.

Ha a Gonosz gyermeki testet ölt, hogy megtévessze az embert, mi pedig átlátunk ezen, és végzünk a gyermekkel, megmentve az egész világot a kárhozattól, akkor óriási jót tettünk. Feltéve, hogy a kiindulópont igaz. Ha nem igaz, ha nincs Gonosz, akkor ez nem óriási jó cselekedet, hanem aljas, undorító, megbocsáthatatlan, jóvátehetetlen gyerekgyilkosság.

Nagy machó férfi lennél inkább, vagy egy hűtlen, áruló szarházi? Felvilágosult, modern, testtudatos nő lennél inkább, vagy egy büdös kurva? Igazságos, a jövőt és gyermekei érdekeit szem előtt tartó családfő lennél inkább, vagy egy szadista gyermekbántalmazó rohadék? A társadalom oszlopos, megbízható, hűséges tagja lennél inkább, aki a közös jövőn dolgozik, vagy egy lúzer?

Minden attól függ, hogy az egész gondolatmenet kiindulópontjaként szolgáló hazugságban milyen erősen hiszünk.

A bűneink hozzáragasztanak a tévedéseinkhez. Átkozottul kell hinnünk bennük, hogy jogosnak érezzük, amit tettünk. Minél nagyobb a bűn, annál jobban kell hinnünk, hogy a hamis igaz.

Ez az egyik módja annak, ahogyan szépen lassan elveszítjük a képességeinket. Mi magunk mondunk le róluk, hogy jogosnak érezzük, ami nem az.

Az egymilliárd dolláros kérdés

Az egy nagyon jó kérdés, hogy ha a lélek nem a fizikai univerzum része, akkor mi hat rá, mit lehet vele tenni, hogyan lehet neki ártani?

Ha nem a fizikai univerzum része, akkor nincs benne fizikai alkotóelem, nincsenek fizikai jellemzői, és nem hatnak rá a természeti törvények.

Ha a lélek nem függ a fizikai univerzumtól, nem az tartja életben, nincs fizikai része, akkor mit lehet vele tenni?

Nos, semmit.

Nem lehet tőle elvenni semmit, nem lehet neki fájdalmat okozni, nincs mivel fenyegetni. Nem lehet vele tenni semmit.

Úgy 10-12 éve járta a világhálót a „mongol vírus”. Az ember kapott egy e-mailt, melyben a következő szöveg állt: „Mi egy mongol vírusíró csapat vagyunk. Nincs pénzünk, nincs felszerelésünk, ezért nem tudunk igazi vírust írni. Az ön becsületére bízzuk magunkat. Kérjük, tekintse úgy, hogy megfertőztük a gépét, és törölje le a merevlemezt. Köszönjük!”.

Vicces, de pontosan ez az, amit tenni lehet a lélekkel. Rávenni, hogy ő tegyen magával valamit. Más mód nincs.

El kell érnünk, hogy egyetértsen azzal, hogy valami ilyen vagy olyan, hogy valami jó vagy rossz, hogy valami szép vagy csúnya, hogy valami értelmes vagy értelmetlen, hogy valami fontos vagy nem fontos.

El kell érni, hogy elfogadjon valamit szabálynak és tartsa magát hozzá.

Szépen lassan, lépésről lépésre, egyik egyetértés után jön a másik, és ezen az egyetlen egy módon lehet valamit „tenni” a lélekkel – pontosabban rávenni arra, hogy ő tegyen magával valamit.

A játszma

Amikor leülünk sakkozni vagy kártyázni, elfogadjuk a szabályokat.

Miért kellene így vagy úgy lépnem a bástyával? Miért kellene az ászt értékes lapnak tekintenem? A válasz a következő: ha elfogadom a szabályokat, akkor játszhatok, ha nem fogadom el, akkor nem.

És itt nem arról van szó, hogy csak akkor engednek be a partiba, ha elfogadom, hogy ez és ez a szabály. Hanem arról van szó, hogy attól válok játékossá, attól kezdek el játszani, hogy egyetértettem a szabályokkal.

Amíg nem fogadom el a sakk szabályait, nem sakkozom. Lehetek bármilyen erős, bármilyen fenyegető, szétverhetem a táblát, felrobbanthatom a figurákat, kivégezhetem az ellenfelet, de ez nem sakk! Sakkozni CSAK ÚGY TUDOK, ha elfogadom a szabályokat, mert a sakk a szabályaitól lesz sakk.

Ha mindent lehet, nincs játék. Szabályok kellenek ahhoz, hogy játszani tudjunk. A lélekkel az történt, hogy beszállt néhány játszmába. Szabályokat fogadott el. Tartotta magát hozzájuk. Csak azért, hogy játszhasson.

A lélek játszik. Csak ezt tudja tenni. Minden játék. A halál, az élet, a szenvedés, a kudarc, a siker, a szeretet, a gyűlölet, minden létező és elképzelhető dolog játék. Más szavakkal: vannak szabályai.

Mi most játszunk.

A problémánk az, hogy már nem emlékszünk semmire. Elfelejtettük, hogy ez egy játszma, elfelejtettük a szabályokat, elfelejtettük, hogy mi szálltunk be, és elfelejtettük, hogy miért.

Háború a lélek ellen

Az alábbiakban leírt jelenség le van egyszerűsítve, azzal a céllal, hogy követhető legyen, és ne menjünk bele szerteágazó okfejtésekbe és hivatkozásokba.

Ahogyan a fény megjelenik a filmen vagy a fotólemezen, úgy jelenik meg az érzéklet az elmében. Ez az emlék. Az emlékkép energiából van, bizonyos formában rögzített energiából.

A homo sapiens osztályú lélek nagyon rossz állapotban van, képességei erősen degradáltak. Olyan hatásoknak van kitéve, amelyek e szint felett nem számítanak. Zsarolható, figyelme fizikai dolgokra, jelenségekre rögzíthető. Ennek a léleknek az egyik tulajdonsága, hogy nem képes bánni az elektromossággal, így elektromossággal csapdába lehet ejteni.

Az érzelem elektromossághoz hasonló energia, több tulajdonságuk megegyezik. Az emlékben lévő érzelmi töltés olyan nagy lehet, hogy a homo sapiens osztályú lélek nem képes észlelni azt. Az úgynevezett tudatalatti olyan emlékekből van, amelyek túltöltöttek, és ezáltal eltűntek a tudat elől.

Megfelelő berendezéssel az emlékeket mesterségesen olyannyira túl lehet tölteni érzelmi energiával, hogy a lélek azt nem látja többé. Valahogy úgy, ahogyan feltöltenek egy elemet.

A különféle emócióknak, mint a düh, félelem, lelkesedés (stb.) eltérő a hullámhossza. Ez azt jelenti, hogy bizonyosfajta hullámhosszt mi emberek szeretetként vagy gyűlöletként értelmezünk. Ez csak hullámhossz. Mesterségesen létre lehet hozni, és emlékeket mesterségesen fel lehet tölteni tetszőleges érzelemmel.

Mesterségesen parancsokat lehet beültetni az elmébe. Világképeket, eszméket, teljes hitrendszereket lehet valakibe kívülről, mesterségesen, géppel berakni.

Bizonyos fájdalmak, bizonyos veszteségek automatikusan olyan szintű érzelmi töltést hoznak létre az emlékben, hogy az eltűnik a lélek elől. Ilyen például a halál.

A természetesen (például baleset vagy halál következtében) vagy mesterségesen túltöltött emlékekben lévő energiát ténylegesen, mérhetően le lehet csapolni, melynek következtében a lélek képes lesz hozzáférni a korábban túltöltött emlékeihez. Így válnak elérhetővé az előző életek, így válnak hatástalanná a beültetett célok és hitrendszerek.

A köztes lét

A halál az esetek többségében azért következik be, mert a lélek fokozatosan vagy hirtelen úgy ítéli meg, hogy a testnek vége, és távozik. Ez a távozás ahhoz hasonlít, mint amikor elkapjuk a kezünket a forró edénytől.

A halál után jön a döbbenet, azután a fájdalom, az elkeseredés, az apátia.

A köztes lét területe maga a pokol. A halál és a születés között minden esetben 61 nap telik el. Ez egy kötött időtartam, ennyi ideig tart, amíg mesterségesen belénk rakják az előírt túltöltött emlékeket. Ez földi sajátosság.

A Föld

A Föld nem börtön, hanem temető. Mi mind halottak vagyunk. Kivégeztek minket és meghaltunk. Ez az a hely, ahová a halott lelkek kerülnek.

Olyan világokban, olyan birodalmakban, melyekben a lélek léte napi tapasztalat, akárcsak számunkra a napfény, a büntetés egészen más jellegű, mint amit mi ismerünk.

A börtön egy ilyen világban nem falak a testek számára, hanem csapdák a lelkek számára. Bonyolult, elektromosan túltöltött, elmébe ültetett emlékekből, energiahurkokból és hasonlókból állnak.

Egyszer minden büntetés lejár, egyszer a leghosszabb ítéletnek is vége. Kivéve a halálos ítéletet. Az örökre tart. Az idők végezetéig. Akit kivégeznek, az többé nem tér vissza, azt „nem engedik ki”. Ez igaz a Földön, és igaz máshol is. Azzal a különbséggel, hogy máshol nem a testeket ölik meg, hanem az elmét töltik túl. Minden ismeretük szerint annyira tönkre tettek minket, hogy innen lehetetlen visszatérni. Ezt jelenti a kivégzés.

A Föld maga egy csapda a lélek számára. Mi, akik itt vagyunk, azért vagyunk itt, mert örökre szól az ítéletünk, és soha nem akarnak minket viszontlátni.

A Földön sokkal több a lélek, mint amennyi a test. Pontos szám nincs, csak saccolni lehet, bizonyos tapasztalatok alapján: a testetlen lelkek száma körülbelül az ötszöröse a testet öltött lelkekhez viszonyítva.

Most ti jöttök

A következő cikk egy hét múlva jön. A folytatás még sokkal keményebb lesz. Egyebek mellett azt vesszük sorra, hogy mi a bizonyíték a fentiekre.

A jelszó nem változott. Ez egy kísérlet. Így könnyebb kapcsolgatni a téma cikkei között. Meglátjuk, mennyi aktivitást hoz.

Kérdések hozzátok?

Ezúttal nincsenek. Fejtsétek ki a véleményeteket, alakítsatok ki párbeszédet. Ha vannak kérdéseitek, tegyétek fel őket. És ne feledjétek: ez még csak a második rész, még kettő van hátra…

Én csak annyit mondhatok, hogy ami e cikkben áll, az bizonyosan igaz. Ezek vagyunk mi.

Share

Commentek

Previous

A Lélek, 1. rész

Next

A Lélek, 3. rész

262 Comments

  1. Duncan Shelley írta:

    Nekünk, avatároknak, a belső, játszmán belüli nézőpontunkkal, nincs esélyünk a szabályok megfejtésére. Számunkra ez a valóság, ez nekünk nem illúzió. Ilyen értelemben mi nem lelkek vagyunk, hanem csupán egy-egy lélek (Játékos) szabályok szerinti manifesztációja.

    Ha ezt elfogadjuk, akkor azonnal főbe is lőhetjük magunkat, hisz értelmetlen az egész élet.

  2. prolizoli írta:

    A deja-vu érzést direkt is elő lehet idézni. Erre agyműtétek közben jöttek rá. Ugye agyműtétek közben a legtöbbször a beteg eszméleténél van. Amikor az agykéreg egy bizonyos részét stimulálták a páciensek deja-vu érzésről számoltak be újra és újra akár egymás után többször is. Ennek alapján a spontán deja-vut ma úgy magyarázzák, hogy az agykéreg bizonyos részén véletlenszerűen átfutó inger okozza ami becsapja az agyunk időérzékelését és lényegében “duplázva” éljük meg az adott pillanatot.

    Én már jártam úgy, hogy nem deja-vu volt, amit átéltem, hanem konkrétan előre láttam, hogy mi fog történni. Persze nem arra gondolok, hogy feldobtam egy féltéglát, aláálltam, és tudtam, hogy fájni fog.. :-)

  3. Duncan Shelley írta:

    Az élő képes mozogni, cselekedni, a halott nem. Te mint lélek mit is tudsz csinálni? Mozogni, cselekedni? Test nélkül át tudsz ugrani Miamiba? Látod a gondolataimat? Egy kocsit fel tudsz emelni fizikai lépcsők nélkül? És ezek még a gagyibb aspektusok. Szóval, halott vagy. Van még rosszabb, de ez már elég rossz.

    A gondolataidat látom időnként. Az ember kézbe vesz egy könyvet, aminek a borítójára az van írva, hogy Duncan Shelley, és hopp… 😉 És ne gyere azzal, hogy akkor is csak egy kis részét látom, eléggé elkeserítő az is számomra, hogy egy rohadt autóhoz emelő kell… 😀

    Duncan Shelley írta:

    Biztosíthatlak, hogy senki nem tudja, miről beszélek. Talán még én sem…

    Tudom, hogy ezt csak a Zellenség megtévesztése miatt írtad.. 😎

  4. @Arkos írta:

    És honnan veszed, hogy olyan állapotban vagyunk, hogy megpróbálhatunk tenni ellene? Egyenlőre csak merő filozofálgatás megy.
    Az Alcatraz-ból is szöktek meg, pedig senki sem hitte volna…

    Szerintem már azzal, hogy gondolkodunk azon, hogy valamit kellene, már léptünk egyet. Illetve nem nevezném merő filozofálásnak azt, hogy már jó néhányan – ami kiviláglik a hozzászólásokból – kutatásokba, vagy legalábbis adatgyűjtésbe kezdtek – kezdtünk. (na jó, kezdtünk erős túlzás, én mindössze egy kicsit több időt töltök tudatosan olyan témával, ami eddig is elérte az ingerküszöbömet.. :-) )

    Lehet, hogy a lépegetés kevés lesz, de hát valahogy el kell jutni a garázsig, ahol az autód van. Vagy a hangárig.. 😀

  5. @ Arkos:
    Arkos írta:

    Zoli írta:

    Ha beszállsz a játékba, vállalod annak a kockázatát is, hogy veszítesz. Ez minden játék íratlan szabálya. Hogy most a vesztés a pénzed csökkenésével jár-e, megaláztatással, vagy a haláloddal, édesmindegy.

    De miért ne lehetne kérni visszavágót?

    Igazad van, így is lehet nézni. Azt kell eldönteni, hogy mit tekintünk játéknak. Ezt már annak a tudatában írom, hogy olvastam a 3. részt.. 😎

  6. Gabi

    Nem értem ezt a 61 napos időtartamot a köztes létben. Miért pont ennyi és hol van erre a bizonyíték?
    Nem értem miért lenne pokol az ott eltöltött idő, mikor minden beszámoló az ellenkezőjét állítja. Elfogadom, hogy amíg a lélek fel nem fogja, hogy meghalt, vagyis megszűnt a fizikai teste, az igen kellemetlen lehet. Elfogadom, hogy az életben elfogadott tettek feldolgozása fájdalmas lehet. De hogy az egész időszak pokol lenne, semmi értelme. A pokolból visszatérünk a börtönbe? Hol itt a polaritás, az ellenpont?
    A szeretet értelmetlen dolog és csak egy frekvencia? A zene is lehet harmonikus és disszonáns. Ha meg tudod különböztetni, melyiket választod?
    Biztosan vannak jobb helyek is a világmindenségben, csak sajnos nem emlékszem. Persze lassan a tegnapi napra sem, de azért volt tegnap is, hiszen itt vagyok ma:)

  7. Bandi

    prolizoli írta:

    Bandi írta:

    Nekem azt hiszem, egyféle különleges tapasztalatom van, a deja vu-érzés, ami nem is számít olyan különlegesnek, mert sokan beszámolnak hasonlóról.

    A deja-vu érzést direkt is elő lehet idézni. Erre agyműtétek közben jöttek rá. Ugye agyműtétek közben a legtöbbször a beteg eszméleténél van. Amikor az agykéreg egy bizonyos részét stimulálták a páciensek deja-vu érzésről számoltak be újra és újra akár egymás után többször is. Ennek alapján a spontán deja-vut ma úgy magyarázzák, hogy az agykéreg bizonyos részén véletlenszerűen átfutó inger okozza ami becsapja az agyunk időérzékelését és lényegében “duplázva” éljük meg az adott pillanatot.

    Vagy pedig: ha az agy egy bizonyos területét stimuláljuk, emlékezni kezdünk, hogy ez már megtörtént velünk.

    Ugye a testen kívüli élmények is “csak agyi illúziók”.

  8. prolizoli

    Bandi írta:

    Ezt még mindig nem értem. Ha lélek nem része a fizikai univerzumnak, és nem lehet neki sehogy sem ártani, akkor hogy lehet mégis elektromossággal, készülékekkel, nyalábokkal befolyásolni? Ha egyszer egyedül ő tud saját magának ártani.

    Én is ezt gondoltam ellentmondásnak de Duncan megadta a cikkből hiányzó infót ami megmagyarázza. Legalábbis ha jól értettem, akkor a helyzet a következő.
    Az a lélek aminek ártani lehet elektromosággal, készülékekkel nem az eredeti játékos hanem az is a játékban lévő alteregója. Amikor beszáll a játékos a fizikai univerzum játékba akkor mindenki korlátozott képességekkel indul (gondolom valamilyen képességeket dob a gép) még ha van is szintkülönbség de mindenki messze van a korlátlan hatalomtól. Azután a játékodtól függ, hogy mennyit tudsz javulni.

  9. prolizoli

    Bandi írta:

    Nekem azt hiszem, egyféle különleges tapasztalatom van, a deja vu-érzés, ami nem is számít olyan különlegesnek, mert sokan beszámolnak hasonlóról.

    A deja-vu érzést direkt is elő lehet idézni. Erre agyműtétek közben jöttek rá. Ugye agyműtétek közben a legtöbbször a beteg eszméleténél van. Amikor az agykéreg egy bizonyos részét stimulálták a páciensek deja-vu érzésről számoltak be újra és újra akár egymás után többször is. Ennek alapján a spontán deja-vut ma úgy magyarázzák, hogy az agykéreg bizonyos részén véletlenszerűen átfutó inger okozza ami becsapja az agyunk időérzékelését és lényegében “duplázva” éljük meg az adott pillanatot.

  10. A 3. rész megérkezett, a jelszó nem változott.

    Ha lesz időm, majd kiküldöm az értesítőket. :)

  11. Alex

    balisto írta:

    Itt vagyok en is, tökhalallelkibeteg, mert a szerelmem nem szeret.
    Bele fogok halni.

    Emiatt aztán végképp nem érdemes meghalni. Mármint az önsajnálatba.

    Ha képtelen lennél szeretni, vagy érdemtelen lennél a szerelemre az már lehet, hogy gáz lenne, de hogy egy tahó visszadobja az aranyhalat, miután kifogta az őt minősíti nem Téged. Fel a fejjel királynő! Az élet rövid ahoz, hogy rossz borokat igyunk, ne lássuk meg a szépet és ne legyünk jóba önmagunkal.

  12. Bandi

    Duncan, biztos vannak különleges tapasztalataid, mint amilyet a londoni gyilkosságról írtál, meg a test elhagyásáról, kíváncsian várom, mivelé támasztod alá az újabb állításaidat.

    Nekem azt hiszem, egyféle különleges tapasztalatom van, a deja vu-érzés, ami nem is számít olyan különlegesnek, mert sokan beszámolnak hasonlóról.

    Na most. Valaki azt tapasztalja, hogy elhagyja a testét. Biztos azért tapasztalta ezt, mert tényleg elhagyta a testét.

    Ha azt tapasztaltam, és többször is, hogy valami, amit átélek, már egyszer megtörtént velem, pontosan ezt láttam, pontosan itt voltam, sőt emlékszem, hogy most mi fog velem történni, az talán azért van, mert én azt már egyszer átéltem, egyszer megtörtént velem, pontosan azt már láttam korábban, pontosan ott voltam, és emlékszem, hogy akkor mi történt velem. Pontosan az, ami most is, már megint.

    Mint egy játékban: hatodik szint: game over. Kezdhetem újra a hatodik szint elejéről. Megint elkövetem ugyanazt, elrontom ugyanúgy, ugyanott. Sebaj, game over, megyek vissza az elejére. Megint game over, sebaj, megyek vissza az elejére….

    Ami a lelket illeti, van erről egy elmélet, “örök visszatérés” a neve. Hallott már valaki róla?

Minden vélemény számít!

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén